Pesti Napló, 1864. május (15. évfolyam, 4263-4285. szám)

1864-05-26 / 4282. szám

Az ezen időszak alatt történt bejelentés fel­menti a felet a 4. pont alatt említett küldetési díj fizetése alól, s az ekkér bejelentett szel­vények kiadatása az eredeti kötelezvényeknek ismért bemutatása, s a mindegyik alap és mind­egyik területre nézve külön kiállított bélyeg­­mentes nyugta beadása mellett 1864. nov. 2-án veszi kezdetét. Ha azonban a bejelentés nem a fent megjelölt három hó folyama alatt történik, akkor 1864. november 2-kától fogva a 4. pont alatti megha­tározások lépnek hatályba. 6. Ha a fél magyarországi (ide értve a teme­­sieket is) kötelezvényekhez tartozó szelvény­iveket a temesvári cs. kir. országos főpénz­tárnál, a pozsonyi, sopronyi, kassai cs. kir. or­szágos fiókpénztárnál, vagy a nagyváradi cs. kir. gyű­jtőpénztárnál kiván felvenni, úgy általa azon pénztárnál, melynél a felvételt eszközölni szándékozik, 1864. junius 1-jétől fogva, az ere­deti kötelezvények előmutatása, s az érintett minta szerint szerkesztett jegyzék beadása mel­lett, az ebbeli bejelentés eszközlendő. Azon esetben, ha ezen bejelentés 1864. Sep­tember végéig történik, az említett jegyzék csak egyes, 1864. September vége után pedig hár­mas példányban beadandó. A szelvényiveknek 1864. november 2-án kez­detét veendő kiszolgáltatása végett az eredeti kötelezvények ismét előmutatandók, és a minden egyes területre nézve külön kiállított bélyeg­mentes vevények beadandók. Ha a felek a fentebb érintett pénztárak köz­benjárásával horvát-tótországi ft. kötelezvé­nyekhez szelvényiveket felvenni kívánnak, ez esetben 1864. nov. 2-ka után a 4 pontban foglalt szabályok zsinórmértékül veendők. 7. Azon kötelezvényekre nézve, melyek a szabadalmazott ausztriai nemzeti banknál, vagy annak fiókjainál elzálogosítvák, vagy letételez­­vék, a fél megkeresése folytán a nemzeti bank maga, vagy annak illető fiókja eszközlendi az új szelvények felvételét. 8. Azon kötelezvényekre nézve, melyek ár­vabizottmányoknál, illetőleg árvahivataloknál, vagy bírói őrizet alatt léteznek, az őrző hivata­lok, ha a lejárt szelvényeket maguk szokták be­váltani, új szelvények megnyerhetése végett az eredeti kötelezvények beküldése mellett, maguk tartoznak az illető pénztárakhoz fordulni , azon kötelezvényekre nézve ellenben, melyeknek szelvényei lejáratkor a feleknek kiszolgáltatnak, az illető vagyonkezelőknek fennhagyatik, hogy a bejelentésnek, illetőleg az uj szelvényivek fel­vételének eszközlése végett, a letéteményezett kötelezvényeknek időleges kiszolgáltatását ki­eszközöljék. 9. A bejelentési jegyzékek fehérsegei (blan­ketták) a 2-ik pontban megjelölt pénztáraknál ingyen kaphatók. Bécsben, május 6. 1864. A magy. kir. udv. kanczelláriától, s a dalmát­, horvát és tótor­szági kir. udvari kanczelláriától. A bejelentéseknél haszná­landó jegyzékek mintája. Miheztartásul 1. Mindegyik alap, illetőleg terület kötelezvényeiről külön jegy­zékek adandók be. 2. A kötelezvények, tőke-osztályzatok sze­rint, számrendben feljegyzendők. 3. A megjegyzés rovata üresen hagyandó. 4. A végén a kötelezvények darab­száma és összes mértéke kiteendő. A jegyzék a bemutató­nak névaláírásával és lakhelyének kitételével ellátandó. . . . . szám. Jegyzéke ..... ft alap.....................volt közigazgatási terület azon kötelezvényeinek, melyekre nézve az uj szelvényivek kiadatása a..........................pénztárnál kivántatik. A kötelezvények *g J 1^608.2 . A kötelezvény szól. Sz ■g tályzata szama. g forint _________a 10,000 318 Mezey Arthurra — 745 Sambó Istvánra — 1024 Bauer Károlyra — 4027­^4028 Özv. Döry Máriára 15 5000 823 Gr. Almásy Lászlóra 1 1000 6139­­ 6216 Schuck Jánosra . Heti szemle a nemzeti színházi drámai előadások felett. Május 16-án : „Szent-iván­éji álom.“ 18 án, közbejött betegségek miatt: „Don Caesar de Bazan.“ 19-én pedig, ugyanez okból: „Julius Caesar“ helyett: „Házasság XV. Lajos alatt.“ Az első és utolsó darabról már szólottunk, a középső, hibáival és előnyeivel, eléggé ismeretes. Foglalkozzunk ezen szemlénkben a színpadi külsőségekkel, mutassuk ki azoknak valódi ér­tékét , ezekre nézve a nemzeti és népszínház kü­lönböző helyzetét, s ebből következtetve, e rész­ben mit és mennyit lehet a nemzeti színháztól méltányosan kívánni ? De mindezt megelőzőleg, állunk szóba még egyszer, alkalmasint utolszor, egy színbirálóval, kinek, saját vallomása szerint, szemét a „Geno­veva“ díszletei annyira kápráztatják, hogy ezen darab szövege felett biztos ítéletet sem mer mondani. Ha valaki azt mondja rólunk, hogy az üres látványoknak nem vagyunk barátai, azzal csak megtisztel, mert mi valóban azt hiszszük : a színpadnak más a valódi rendeltetése. Színpa­don üres látványnak nevezzük, midőn a darab és előadás gyarlóságát és szegénységét szem­kápráztató díszítmények, ábrák, sakszerű vilá­gítások stb. külsőségek pótolják. Thalia és Mel­pomene akár külön, akár együtt foglalja el a színpadot, nem lehet a többi művészetnek uszály vivője, hanem, megfordítva, azok szolgálnak neki. Festői szempontból pedig hasonlít a szín­mű a történeti kép­ekhez, melyeken a figurákat és csoportozatokat illeti a főfigyelem, s nem a háttérül szolgáló tájat, vagy más helyiséget, míg ellenben a tájképeken a figurák játszák az alárendelt szerepet. A­kik ezeket összetévesztik, nem bírnak he­lyes műfogalmakkal, s épen azért nem is bír­hatnak igazi meszléssel. Egyik mű­itészünk „Genoveva“ bírálatában „szemkápráztató hatásokról, kék, rózsaszín, lilaszin világításról, aranyszínű fákról“ beszél, s mégis ezt írja : „Szívünk és elménk mivel gya­rapodik egy nagy tájkép láttán is, mely pusz­tán csak tájkép ? S mégis, ha szép , el vagyunk általa ragadtatva. *) Bámuljuk a színek össz­­hangzatát, a fényt, a formák elevenségét stb. így vagyunk a „Genoveva“ néhány, pazaron fé­nyes jelenetével is.“ — Tehát, festői szempont­ból indulván ki, ugyanazon elragadtatást érzi egy szép tájkép művészi hatásakor, mint a szem­kápráztató, kirívó, vagy hibás világítású,**)pa­zarfényű­ színpadi jelenetek látásakor ? Ez az úr, mikor művészi tájképeket látott, alkalma­sint semmit sem érzett, különben azt, a­mi sze­mét kápráztatja, nem hasonlítaná a festészet művészi hatásához. S mos lássuk, mit lehet ezen az ítéletére ad­nunk. Ahhoz elég az ő Genoveva bírálatát kissé figyelmesebben megolvasnunk, így kezdi: „Korántsem akarunk oly­­anokat hirdetni, melyek az üres külsőségeknek, a művé­szet rovására, hódolnak ; de azt hiszszük, hogy az oly színpadi látványoknak, melyekben ízlés, képzelem és leleményesség nyilvánulnak, szin­tén meg van a maga jó hatása.“ E látványos darabot így jellemzi : „Jobb sze­­retnék ugyan, ha e képek valamivel erősebb alkotású vigma díszéül szolgálnának , de, ma­gokban véve, igy is szemkápráztatók, s a képzeletűre igen élénk hatást tesznek.“ Továbbá : „Természetesen, mi is jobb szeret­nők, ha e kiállítási fény, e nagy élénkség, e pompás jelmezek és csoportok, valamivel be­csest­ műhöz lennének kötve, s nem ily kép­telen tarka g no d li­b­e­t­h­e­z “ Végül : „Kihagyásokat, kivált a második fel­vonásban, sőt az elsőben is, nem ártana tenni, mivel vannak fade részletek is. „Máskülönben azt hiszszük, hogy, daczára a mese képtelenségeinek s talon túlvitt tarkaságának, a kiállítás fénye, s egypár jelenet szemkápráztató hatása, jó ideig fenn fogják tartani e nagy quodlibetet is, kivált miután a jelenetek gyorsan váltakoz­nak (az előbbi fade részletek!) s már e máso­dik előadás is sokkal ügyesebben folyt az el­sőnél.“ Ő tehát nem akar oly­­anokat hirdetni, me­lyek az üres külsőségeknek, a művészet rovásá­ra, hódolnak, s beismeri, hogy e pazar fényű látványok egy tálon túlvitt tarkabarka részle­tekben fade és képtelen tarka quodlibetnek szol­gálnak díszéül, s mégis, miután végig nézte, sa­ját vallomása szerint: el volt ragadtatva , „csaknem felkiáltank — úgymond — ennek a­z embernek ördöge van!“ De ebből alkalmasint egy uj theoria növi ki magát, melylyel még ez az ur sincs tisz­tában, mert ezt irja : „Azonban a szöveg fe­lett még­sem vagyunk elég merészek (?) egy­szerre palctát törni, miután egy paródia életre­valóságát csak akkor ítélhetnék meg helyesen , ha bízhatnánk az előadás helyességében. De ily művekhez szokni kell mind a közönségnek, mind az előadóknak, kik egyszeribe nem igen találják meg, s annál kevésbé használják kellő logikával (!) a paródiás színeket.“ Ő a felett, a­mit képtelenségnek tart, nem mer palctát törni! Mióta lett ily bátortalan ? S a mi legfurcsább, ő, a­ki az előadás helyességé­ről nincs meggyőződve, ugyanezen bírálatában . Az első magyar általános biz­tosító társaság ez évi rendes közgyűlése f. hó 31-dik napján d. e. 9 órakor fog a társa­ságnak úr téren fekvő 3. sz. alatti saját házában, a 2-dik emeleti teremben megtartatni. E köz­gyűlés tárgyai lesznek :• 1. Az igazgatóságnak az intézet állásáról s az 1863. évi üzletről szóló jelentése, s a vizsgáló-bizottmány által átnézett zárszámla előterjesztése. 2. Az alapszabályok illető szakaszainak rendelkezése szerinti vá­lasztások. 3. A választmány által indítványba hozandó tárgyak feletti tanácskozás. A részvé­nyesek által netalán teendő javaslatok indítvá­nyozásáról a 61. §. rendelkezik. * A zágrábi „Domobran“ szerkesztőségének egy horvát hazafi 100 aranyat adott át, hogy az a horvát-tót nép 1840—1850 közötti törté­netének megirására pályadijként tűzessék ki. * A kolozsvári színpadot a nyár folytán egé­szen átalakítják; e végből Kagelbauer ottani építész jelenleg Pesten van, hogy az itteni szín­padok gépezeteit tanulmányozza, innét ugyan e czélból külföldre utazik. — Mező-Tur, máj. 23. Nagyméltóságu özvegy gróf Batthyány Lajosné kiapadhatatlan kegyforrásából Mező-Tur városa Ínségben szen­vedői f. évi april 29-től ismét 400 ft o. é. kegy­adományba részesítettek. Ezek nevében forró köszönetet nyilvánítja Mező-Tur városa inség­­segélyző bizottmánya s annak elnöke Bod­nár János. * A felső-magyarországi vasgyár-iparosok egyesülete f. hó 20-kán Iglón tarta évi közgyű­lését Göntö­ry János elnöklete alatt. A köz­gyűlés főtárgyát, mint a „M. S.“-nak írják, a vasipar és üzlet jelenlegi átalános pangása ké­pezé. Vasiparunkra 1858 óta szomorú év­e jár­nak ; a lefolyt s mostani esztendő pedig oly mostoha körülmények közé hozta, hogy már­­már az alföldi ínség mellé, a felső vidék speciá­lis vasgyári ínségét rovatoljuk. Két tényező az — írja tudósítónk — , mely vasiparunkat a v­ég­­veszélytől leghamarabb mentheti meg: az egyik a kassa-oderbergi vasút mielőbbi kiépítése, a másik pedig a belföldi vasnak a külföldi vas ellenében megvédése. Az iglói közgyűlés azon eszközökről tanácskozott, melyek a két tényező valósulását lehetővé tehetik. * Beszterczebányáról az 1848 előtt gyakran emlegetett H­o­r­á­r­i­k János halálát jelentik. Horárik 1808-ban született kath. szülőktől, s papi pályára készülvén, 1831-ben felszentelte­tett. 1841-ben a vegyes házasságok ügyében tett nyilatkozatáért felfüggesztették hivatalától. 1845 ben kitért a kath. vallásból, s egy német nyelven kiadott munkában fejtette ki ezen tet­tének okait. Két évvel később tagjává len a hallei úgynevezett „szabad községinek, azon­ban izgató szónoklataiért mind Porosz­ mind Szászországból kitiltatott. Visszatérvén haza­ezt írja: „Nagy elismeréssel kell még szólalnaik az előadás ritka elevenségéről. Mind­enki a legjobban tudta itt teendőjét, egész le, Genoveva uszkár­jáig, mely a közönség nevetése közt „„szol­gált.““ Tehát ez az úr, a­ki sem a szöveggel, sem az előadással nem tudott tisztába jönni, a látvá­nyoktól pedig a szeme káprázott, s ezen hatást a tájkép művészi hatásához méri; tehát aki ítélő tehetségének hiányát maga bevallja, igazi műfogalmakkal, de még műérzékkel sem lát­szik bírni; a­ki egy paródia felett sem mer ítélni, arra elég bátor, hogy megtagadja mástól az ízlést és képzelmei­! Úgy hiszszük, ebből ennyi is elég. Mint mondtuk, az üres látványoknak nem va­gyunk barátai, melyek azért adnak sokat a szemnek, hogy ne vegyük észre, hogy értelmünk és szívünk vagy semmit, vagy igen keveset kap. Ez áll, míg e látványosságok ártalmatlan üres­ségek. Ha pedig ezen aranyozott czifra tájakon a közönségnek ízlés- és erkölcsrontó léha­ságokat szolgálnak fel, ha ez által neme­sebb és jobb szellemi tápok élvezetétől vonulik el, akkor szeretném tudni, az ily eljárás mi szolgálatot tesz akár a nemzetiségnek, akár a művészetnek ? — De midőn az üre­s színpadi lát­ványok felett palctát törünk, abból egyáltalá­ban nem következik, hogy a kellő kiállítások s az illő látványok feleslegesek. Épen nem. A szép és korszerű diszitmények és jelmezek, bú­torzatok s egyéb kellékek, nagy mértékben emelik az illasiót. A darabokhoz tartozó tánczo­­kat és meneteket is a megkívántató pompával kell kiállítani. Sőt a piperéül használt látvá­nyok is tűrhetők, ha a darabok természetével nem ellenkeznek, s azon helyeken használtat­nak, hol a cselekvény folyamát nem akadályoz­zák , de e részben az óvatosság is helyén van, nehogy a túlzott külső pipere a figyelmet a lénye­gesebbtől, a darab szellemi hatásaitól vonja el. S most lássuk, mit és mennyit lehet e rész­ben méltányosan kívánni a nemzeti színháztól ? A­kik röviden azt felelik: mindent! azaz, a­kik azt kívánják, hogy minden,a nemzeti szín­padon adandó darabot jellemzőleg, korszerűl­b és tökéletes hűséggel állítsanak ki, az lehetetlen­séget kíván. Ahhoz négy annyi subventio, s a tájaknak hat annyi helyiség is kevés volna, mint a­mennyivel rendelkezhetni. A nemzeti színház dráma- és operaház egy­szersmind, és rendeltetésénél fogva is, változatos műsorozatokkal kell bírnia. Közép számítással évenként legalább is 150 különböző előadást hoz színre, azonkívül vannak darabjai és operái, melyek némely évben nem is adatnak, de azért a mű­sorozatról nem maradnak le. Elképzelhet­ni, mily roppant mennyiségű készlet kellene ezekhez, ha azt a fentemlített tökéletes hűséget követelnék. Azoknak sincs igazuk, kik a nemzeti színház ellenében argumentumul a népszínháznak pa­­zar fénynyel kiállított egy-két elődására hivat­koznak. E két színháznak rendeltetése és hely­zete különböző. Ez azonban kissé bővebb magyará­zatot igényel. A népszínház eleinte a nemzeti színház műso­­rozatát adta, de igyekezett egyszersmind minél több újdonságot, néha hetenként kettőt-hármat is színre hozni. Újdonságai, talán épen ezen rög­tönzések miatt, többnyire igen rövid életűek voltak. A nemzeti színház műsorozatától, természe­tesen, leginkább azokat vette át és tartotta meg, melyek a nemzeti színháznak is leg­jövedelmezőbb darabjai voltak. De a nép­színház ezen darabokat adatta ötször hatszor az alatt, míg a nemzeti színházban egyszer ke­rült rájuk a sor; ennek az lett a következése, hogy azon vasárnapi darabok, melyek az előtt a nemzeti színháznak 3—4—500 ftot jövedelmez­tek esténként, csakhamar alig hoztak 150 fo­rintot. Minők lehettek a népszínház jövedelmei, nem tudjuk, de annyit bizonyosan tudunk, hogy egyik drámaírónk, kinek darabjai leggyakrab­ban adattak, s kinek Molnárral szerződése volt, hogy, 60 ftnyi költség levonása után, oly jöve­delmektől, melyek 80 fttal felérnek, öt­száztelit kapjon (a nemzeti színháztól tizet kap), ily száz­telit egyszer sem kapott. A nemzeti színház legjövedelmezőbb darabjai tehát elkoptak, a drámaírók jövedelmeik legna­gyobb részétől elestek, s a végeredmény mégis az jön, hogy a népszínház kénytelen volt irányát megváltoztatni. A­meddig a népszínház ezen, irányt követte, azaz, a­meddig műsorozata változatos volt, a pazarfényű kiállításokról szó sem lehetett. Az új darabok is többnyire semmi, vagy nagyon is szegényes kiállítással adattak. Egy eredeti drá­mával történt kivétel, mely pompásan jön kiál­lítva , de ennek fénye annál nagyobb ellentét­ben állott a többi előadások külső szegénysé­gével. Molnár tehát ezen irányt megváltoztatta, s a műsorozat változatossága helyett most arra tö­rekszik, hogy egy-egy darabot minél többször adathasson egymásután. Eleinte a nem nagy ki­állítást igénylő operettekkel tett kísérletet, és sok tele háznak örvendett; párisi útja után pe­dig a Pesten még nem látott pazarfényű látvá­nyokkal állt elő. Azóta műsorozatában nincs ugyan változatosság, de vannak tele házai. A népszínház kiállít egy-egy darabot, de adathatja azt, ha közönség van, egymásután akár száz­szor is. Ha e darab elkopik, félreteszi, kiállít újat, s ugyanazon eljárást követi. A nemzeti színház ezt nem teheti. S ez teszi a két színház helyzetét különbözővé. A nemzeti színház műsorozatának változatosnak kell lenni, s így igen természetes, hogy a népszínház egy­­egy darabjának pompáját nem utánozhatja, mert ha a kiállításokra fordítható összes pénz­erőt egy-két darabra halmozná, azt a többitől kellene elvonnia, s ekkor csakhamar teljesülne rajta. Fenn az ernyő, nincsen kas. A nemzeti színháznak tehát gondját arra kell fordítnia, hogy legelőször is az általánosan szük­ségelt diszitvények és jelmezek állíttassanak ki, s csak miután ezeknek hiányait megszüntette, adhatja magát a specialitásokra. A nemzeti színház diszitmény- és jelmez­tára csak nem­régiben is valóban szánandó ál­lapotban volt, minek egyik oka a csaknem foly­tonos deficit, másik oka pedig festőjének las­súsága volt.­­ Valódi gépésze soha sem volt, October előtt pedig mintegy másfél évig szer­ződött festője sem. Nagyon felötlő, hogy épen a mostani igazgatóságot vádolják a külsőségek miatt, holott most azokra a legtöbb gond for­­díttatik, még a drámát illetőleg is. A ruhatár általános s csaknem minden előadáshoz szük­ségelt és sok éven át nem pótolt, hanem foly­vást koptatott kellékei folyvást pótoltatnak és szaporittatnak ; soha még egy festő sem dolgo­zott annyit, mint a mostani; mellé segédet is fogadtak, ki egyszersmind igen ügyes kad­iro­­zó; alig­ került színre új drámai mű, melyhez vagy egészen, vagy részben uj jelmezek nem készültek volna, sőt a régibb darabokhoz is.­­ Legközelebbre pedig nemcsak a jelemeztár újabb szaporítása, nemcsak nagy mennyiségű­­ új díszlet van tervben, hanem oly gépészről is gondoskodnak, ki a világítást és színpadot szak­­értőleg fogja berendezni. A nemzeti színház tehát arra törekszik, a­mire rendeltetésénél fogva törekednie kell: hogy va­lamennyi­ előadását minél jellemzőbb, korszerűbb és tisztább kiállítással adathassa; de hogy a specialitásokra is költ, a­mennyire egyébb szük­ségletei, pénzereje és az idő engedi, azt megmu­tatta Faust és a Szentiván-éji álom kiállítása által. Ha a nemzeti színház czéljával nem ellen­keznék, vájjon mi lenne az igazgatóra, rende­zőkre és személyzetre nézve kényelmesebb do­log, mint évenként három négy látványos elő­adást, Párisból és Londonból hozatott minták szerint, valódi művészfestők közreműködésével kiállítani, s az egész évi mű­sorozatot ezekkel tölteni be ? Sőt ha irodalmi és művészi czéljairól lemon­dana, személyzetének egy részét el is bocsát­hatná, s az így meggazdálkodott összeget is mind látványokra költhetné. Ez eleinte menne is, de a végeredmény bizonyosan az lenne, hogy az új látványok decrescendo mindig kevesebb­­szer töltenék meg a házat, s az üres látványok­kal torkig jól­lakott közönség utoljára is meg­int az irodalom és művészet hatásait kívánná vissza. Ezen állításunkat igazolta már a tapasztalat a nemzeti színháznál is. Egykor itt is a fényes kiállítású, szemkápráztató idegen tündérbohóza­­tok járták, s tíz eredmény az lett, hogy a közön­ség e bohózatokat annyira meggyűlölte, hogy a szerzők, ha bohózatot írtak, sem merték többé bohózatnak nevezni. Mint halljuk „Montjoye“ betanulásához a főszerepes két hónapi időt kí­vánt. A darab e miatt adatik a júliusi szünidő után. *) Tehát ezen at csakugyan azt hiszi, hogy a tájfestő csupán a szemnek fest! Ez aztán ítél mások müszlé­­séről, s maga tulajdonképen műérzékkel sem bír ! **) Tudva levő dolog, hogy a világítás mostani szoká­sos berendezése mellett, a színpadi képek a festő szemét mindenütt sértik , mert a díszítményekben van ugyan árnyéklat, de a figurák­­minden oldalról kapván a világítást, azt nélkülözik, s így, festői szem­pontból véve, a színpadi képek valódi művészi ha­tást nem is tehetnek. 16|összesen­ 160,900 | ftnyi értékben | Wolf János. (Lakhely.) A stájerországi cs. kir. helytartóság követ­kező hirdetést bocsátott ki: A magyar kir. hely­tartótanácsnak a keleti marhavész állásáról szó­ló, f. évi mártius 30-án kelt közlése szerint vészbeteg marha a Stájerországgal határos me­gyékben csupán 36 db, és pedig Vas megyé­ben 1, Zala megyében pedig 35 db van kimu­tatva. Ugyanezen kormányszék közlése szerint to­vábbá e rész már 33 megyében teljesen meg­szűnvén, annak félreismerhetlen apadása mel­lett alaposan remélhető , hogy azt, miután a még fertőzött vidékeken a szükséges évrendsza­­bályok egész szigorral kezeltetnek, rövid idő alatt egész Magyarhonban végkép elfojtani si­kerülének Alsó-Ausztriában a rész csupán az ebrichs­­dorfi járáshoz tartozó Pottendorf helységre van szorítva. Ezen körülményeknél fogva a Magyarország felől fennálló katonai határőrvonal feloszlattatik; addig azonban, míg a vésznek teljes megszűnte Magyarhonban és Alsó - Ausztriában biztosítva nincsen, sem a szarvasmarhákkal s azoktól eredő nyers termékekkel való közlekedés fel­­szabadítása, sem pedig a határ megőrzésének beszüntetése nem eszközölhető. A katonai határörvonal eltávoztával, a Ma­gyarországgal határos járásokban a határ­fel­ügyelet polgári őrök által fog eszkö­zöltetni. Ezen őrködési módozattal egyszersmind, a veszélyes csempészkedésnek hatályos meggát­­lása tekintetéből, jutalom­díjak behoza­tala köttetik össze, mely díjak a szomszédos fertőzött tartományokból érkező szarvasmarhák, vagy nyers termékekkel való csempészi kí­sérlet feljelentőinek, illetőleg a tettes letartóz­tatóinak fognak következő módozatokban ki­szolgáltatni : 1. Mindenkinek (s ennélfogva a felállított őröknek, cs. kir. csendőri és pénzügyőrségi sze­mélyzetnek is, ki a határzárlat tartam­a alatt a fennálló tilalom ellenére becsempészett mar­hát, vagy állati termékeket (az 1859. évben kiadott állatjárvány - szabvány 46 ik §-ának 5-ik pontja értelmében) kipuhatol, vagy azok­nak kinyomozását eszközli, jutalomdij biz­­tosittatik , mely egy felnőtt szarvasmarháért darabonként 5 ft, fiatal marháért darabonként és nyers bőrökért sat. egy ftjával állapittatik meg. 2. A jutalomdij kiszolgáltatásáért a letartóz­tatott marha, vagy nyers termékek kezesked­nek, mely jutalomdij okvetlenül, s a vétkesek ellen netalán megindítandó bűnvádi eljárás, vagy közigazgatási elbánásra, tekintet nélkül, fog kiszolgáltatni. 3. Ezen intézkedés keresztülvitelével, mely kihirdetése után azonnal hatályba lép, az illető cs. k. járáshivatalok vannak megbízva. A körülmények parancsolta ezen rendőri in­tézkedés oly megjegyzéssel tétetik közhírré, hogy a szomszéd tartományi kormányszékek a részükről eszközlendő szives közhirrététel végett megkerestetnek. (Sürgöny.) Különfélék. Pest, máj. 25. lába, mint házi tanító csendben élt, sokat bete­geskedve ; ez azért nem gátolá őt, hogy az iro­dalom terén is újra fel ne lépjen, többféle dol­gozatok, név szerint az „Ország Tükré“-ben szép tanulmánynyal irt történeti rajzok jelentek meg tőle, az Árpádokkori magyar történelemből. — A „M. S.“ szerint kézirati munkát is hagyott hátra, melyben bölcseleti eszméit zárja ki, a németországi materialisták iskolájához hajlik legközelebb. — Végrendeletében testét a pesti egyetem tanulóinak hagyományozá a bonctte­­rem számára, s hogy azután minden egyházi szertartás nélkül temessék el. És ő bármily kü­­löncz volt is elméleteiben, ép oly türelmes és barátságos a társadalomban. — Pesten sokan ismerték őt. A zaklatott élet után nyugodjanak békével porai! * A képző­művész átalakul nagyszerű képes lappá. Történelmi, táj- és életképek minden szám mellett egy-egy önálló mellékletben fognak megjelenni. A műmellékletek tervezésére és ki­vitelére legjelesebb művészeink vállalkoztak Barabás, Keleti Gusztáv, Marasztoni, Orlay, Telepi, Than, Vizkeleti; a mű és szépirodalmi részre Henszlmann, Elmer, Keleti Károly, Gyulai, Szász Károly, Vadnay, Pompéry. Időközönként Jókai és Kemény Zsigmond is ígértek dolgozatokat. A szépirodalmi rész kissé tágabb kört fog elfoglalni a lapban, szóval oly lappá készül átalakulni ezen irodalmunkban nagy hé­zagot pótló vállalat, mely még egyfelől diszes képgyűjteményhez juttatja az előfizetőt, másfe­lől nemcsak átmeneti, hanem maradandó becsű­ olvasmányt nyújt. A lap szerkesztője és tulaj­donosa Maszák Hugó marad, ki a lap érdeké­ben és ismeretei gyarapítása végett a nyáron Olaszországba utazik. Ezalatt és míg a műmel­lékletek elkészülnek, mint halljuk, a lapot há­rom hóra felfüggeszteni szándékszik. * „Smith és M e y n­­ e r“ fiumei kereskedő czég a pesti evang. árvaházra 200 ftot ada­kozott. * Nyitramegye Bajmócz városában f. hó 17- kén 50 lakház égett le, a hozzá tartozó gazdasá­gi épületekkel együtt. * Nagy-Szöllösön M­e­z­e­i József, a szembe­teg festőművész javára f. hó 17-kén hangver­senyt rendeztek, mely 130 ftot jövedelmezett. *­­ Felsége a nyitrai székes­káptalannál Mis­­kolczi János zsolnai főesperesnek trencsini, Né­csey Bálint gradnói főesperesnek zsolnai, s Gyurcsek János eddigi magister canonicusnak gradnói főesperessé lett fokozatos előléptetését legkegyelmesebben helybenhagyni, s az ez által megürült utolsó kanonoki állásra ugyanazon káptalannál Márczy Ferencz nováki főpapot s lelkészt kinevezni méltóztatott. * Ő Felsége a nagyszombati társas­káptalan­ná­ megürült utolsó kanonoki állásra Grón La­jost, a pozsoni papnövelde igazgatóját, s nagy­­szombati consistoriumi tanácsost kinevezni mél­tóztatott. * Bródy Zsigmond, mint szerkesztő, He­ck­e­n­a­s­t Gusztáv mint kiadó előfizetést nyit­nak egy június 1-től megindulandó „L­á­t­c­s­ő“ czímű­ helyi lapra, mely mindennap, hétfőn is megjelenend. Közölni fog fővárosi s vidéki új­donságokat, irodalmi, művészeti, színházi stb. híreket, s tartalmazza Budapest összes színhá­zainak színlapjait. * Allensperger János polányi lakos „Alpár“-ra, Macher Mihály magyar-óvári mérnök pedig „Mártai“-ra változtatta veze­téknevét. * Beküldetett szerkesztőségünkhöz a „N­e­­felejts“ hölgydivatlap ez idei nagy műlapja, mely azon jelenetet ábrázolja, midőn a magyar szent koronát Kottauner Katalin, Albert király özvegye számára elorozza a visegrádi várból. Az igen nagy, s az eszmét híven kifejező ké­pet K­a­r­l­­ Károly rajztanár festette, Pesky Ede rajzolta kőre, és Boskowitz Mór nyom­tatta Pesten. Diszes htilap, melyet az előfize­tők bizonyára örömmel veendnek. * Megjelent és Osterlamm könyvkeres­kedésében kapható a korán elhunyt nagy szor­galmú fiatal író Z­i­l­a­h­y Károly utolsó és ki­váló gonddal írt munkája : „Petőfi Sándor életrajz­a.“ Ki ne vágynék a lánglelkű költő viharos életpályáját, életrajzát ismerni? —­­Ajánljuk e művet, mint egy ifjan elhalt tehetsé­ges író véghagyományát, s ajánljuk, mint érde­kes olvasmányt. A 160 lapnyi kötet Emich Gusztávnál nyomatott, s b. Kemény Zsig­­mondnak van ajánlva. * A zágrábi német újságnak zokon esett, hogy a fiumeiek a magyarországi szükölködők, s nem a partvidéki ínséges horvátok javára rendeznek gyűjtést. Meg fogják ők azt is tenni. —­A hírlapírók legnagyobb barátja. A „France“ nem­régiben lelkesült szavakkal emlékezett meg a halálos büntetés eltörlésére vonatkozó vitáról. Erre a szerkesztőség Gagne ügyvédtől, ki — mint tudjuk — arról is neve­zetes, hogy nem­régiben az egész lapirodalom eltörléséért folyamodott, s egy sajtó­minisztérium felállítását javasolta, következő tartalmú leve­let kapott: „Értésemre esett, hogy a senatusban a halálos büntetés eltörlését kívánták. A „meg­vesztegethetetlen és szelíd“ Robespierre, ki áta­­lában szintén a halálos büntetés megszüntetése mellett volt, XVI. Lajos halálára szavazott. Részemről én is azt kívánom, hogy a halálos büntetés mindenkire nézve szüntettesék meg, ki­véve az újságírókat, kik én előttem a sátániak megtestesülései, és kikhez képest az ördögök valóságos szentek.“ * Emich Gusztávnál közelebbről a követ­kező munkák jelentek meg­ 1) „A magyar bi­rodalom természeti viszonyainak leírása.“ Hun­fa­­­v­y János ily czimü nagybecsű, s hazánkra nézve teljesen hiánypótló m­űtvének hetedik füzete. Érdekes tartalmát „A Vértes és Ba­kony“, „A baranyai hegycsoportok s a Balaton­­melléki dombvidék“, „A „Dráva és Száva kö­zötti hegylánczolat“, „A Száva és tengerpart közötti hegységek“, s „A két magyar meden­­cze“ pontos és avatott ismertetése képezi, ter­mészetrajzi és földtani tekintetben. E füzet 10 iv helyett 17 ívből áll, a II-ik kötet befejez­­hetése végett. A becses munka hátralevő része egyszerre fog megjelenni. 2) „Észjogi előtan.“ Irta dr. P­a­u­­­e­r Tivadar kir. tanácsos, egye­temi r. jogtanár, magy. akad. r. tag. A nagytu­­dományu tanár észjogi bevezetését és alaptanát ezen becses mű képezi. 8-ad rét, 300 lap; m­á­­so­d­i­k j­a v­it . 11 és bővített kiadás; ára 1 ft 80 kr. 3) „A mi késik, nem múlik.“ Regény Jósika Miklóstól. A fáradhatlan szor­galmú veterán író legújabb munkája; a magyar közönség bizonyára örömmel fogadandja- Ara a csinos kiállítású két kötetnek 2 ft. 4) V­a­s Gereben munkái népszerű kiadásának 6— 10-dik kötetei, melyek a kedvelt népiró „A nemzet napszámosai“ czimű magyar korraj­zát tartalmazzák , második kiadásban. Ára egy-egy kötetnek csak 40 kr. 5) „Tol­l- rajzok.“­—Újabb beszélygyüjtemény. Irta R­ó­z­s­a á­g­i Antal. Szerző ismert élénk modo­rában tartott művek. Ára a 244 lapnyi kötet­nek 1 ft 20 kr. 6) „Szabad egyház a szabad államban.“ Gr. Montalembert franczia akadé­miai tag beszéde a Malines-ben 1863. aug. 18.—22. tartott egyetemes katholikus ülésben. Az eredeti után közli Markovich Pál. 8-ad ■■■■■■■■■——a—i -wi.ii rniOT-nn'ir-iiinir-raaw

Next