Pesti Napló, 1864. május (15. évfolyam, 4263-4285. szám)

1864-05-29 / 4284. szám

I HIRDETÉSEK. Lótulajdonosok különös ügyelmébe ajánltatik az OTTENREITER LIPÓT csúz-ellenes Írja lovak számára. (Linimentum anti-rheumaticum equi.) Ezen hathatós szer, mely a lovaknál akár frissen támadott, akár idült rok­kantangárál, vagyis azok lábainak csúzos-rheumatikus gyulladásánál, marsu­­lások, rándulások és bokacsuklásoknál, lapocska s kereszt bénaságnál, vagy a mreghű­tés által előidéz­­t bárminő csúfos feszesség és merevedettség ellen, in daganatnál, idősb elgyengült vagy kicsigázott, kimerült és gyenge lovaknál alkalmazandó, és ezen elősorolt hajóknak eddig még hallatlan gyors és tökéle­tes gyógyulását hozza létre. Ezen ír nemcsak magán bizonyítványok ál­tal, hanem a pesti m. k. állatgyógyintézet által megvizsgáltatott, s valóban gyo­rs erejűnek tapasztaltatott s hivatalos bizonyítvány által negerősíttetett.­­ Miután e­zen ir alkalmazásánál gyors és jó hatása mellett, sem a szőr színének változásától, vagy annak kihullásától tartani nem kell, és több évig is megtartja gyógyerejét, azért is ezen ir nemcsak Magyar­honban, hanem az ausztriai birodalmon túl is a legkedvezőbben fogadtatott, és jó hatása miatt elismerésben rész­sült. Ezen ír kapható, alulírt czimem alatt, nevemmel ellátott pecsétnyomóval lepecsételt kőkorsókban a használati utasítással együtt. Ara egy kis korsónak 2 frt 50 kr, nagynak 4 frt 50 kr, üvegecske 1 frt, az elmálházás minden egyes kői sótól 30 kr. Megrendelések csak az ír s elmálházási érté­kek posta­díjmentes megren­desével azonnal pontosan teljesittetnek. — Kapható és megrendelhető még Pesten ugyanazon árért, mint nálam, t. ez. Török és Wagner gyógy­szerész, Hochmeister és Thalmayer gyógyanyagkereskedő, Hollósy test­vérek és Telegdy István kereskedő uraknál. B­u­d­á­n Steden József ur, a rákhoz czimezett fűszerkereskedésében. Következő belföldi raktárakban a kis korsó 3 frt, a nagy 5 frt, Üvegecske 1 frt. Külföldön, az ottani lapok hirdetése szerint: 4.^2 3* K »la « (kriaU : Arad : Schlesinger Vilm London : Schäfer Philip Sopron : Müller P. Béos : Wittmann és Frey és F. Golden Sq. W. Sümeg : Tanhoffer Ján. er. Losoncz : Busbak A. H Szathmár : Szönyi Fer. Erovc: (Slav.) Dinovtc T. M. Sziget : Feresin F. és Weisz János. B-Gyarmat: Sipler test M-Schönberg : Gedult Szabadka : Sloykowits Baden: Bauer M. gysz. Frigyes Demeter. Bréja : Czernyus testv. IISiskolcz: Spuller A. Jó­szók.­Fehérvár : Wim- Brünn : Kubesch A. jun.­zsef. mer Adolf. Brassó: JekelliusF. gysz Mohács s Kögl Dániel. Szegeden : Schlesinger Bukarest: Eitel F. gysz. München : Seeholzer M Henrik. Caserta : Farmacia di gyógyszerész. Szegszárd : Gutter Ag. Luigi Bava. Nagy Kanizsa : Fessel- Szombathely: Kelemen Dr.Kreczen: Rickl A. Jós­hofer J­zsef. I. N. Eger : Wesze­y Ján.gysz. Nagy-Kikinda : Gartl- Stokeran . Dischendor- Esosd: Horváth Fer. gysz. gr­uber M. férj. Frankfurt a M. : Duff Nagy-Várad : Kis Sár Tisza Újlak : Royko V. Gy. és t. Nyíregyháza : Járossy gyógyszerész. Orátz : Fischer A. Gusztáv. Tata : Hennel . Gyöngyös : Kocianovich Oravloza . (Bánság) Bo Temesvár: Tedeschi Já- M. gysz. cker József. nos. Ogör : Lehner Ferenc?. Orahovlcza (Slav.) Her UJ-Beose : Wagner Fer. Hátszeg : Mátéfy Béla ezog F. UJ-Vidék: Schreiber Fer. gyógy­szerész. Orosháza: Sulyok Ede. Ungvár : Poliak P. Xnsbrak . Tsurtschentha- Pacosova: Huber János. Veszprém : Buttner Ján. Ler M. Fárls : Cséret M. gysz. Warasd : Ambrossitz M. Károly-Fehérvár: Luk- Pozsony : Walko Márt. Werscher : Guist Mih. M'c Abel. Prága : Lönhardt Kár. Wels : Wallner és Csi-Hagia : Novelly Sándor. Putnok : Szepessy Gy. sebek. Komárom: Ketskés Józs. gyógyszerész. Zala-Egerszeg: Handler Kolozsvár: Wolf J.gysz. Pécs : Haydoker A. F. István. Klagenfurt: Skola G. Rimaszombat : Hama Zombor : Gallé Emil Balti : Bosnyák József. K­ar gyógysz. és Heide­­gyez. és Popits István. Krems : Seidl M. Sándor. Zürich : Waser K. G. Langoslois : Mayer Kar Rzeszow : Schaller J.­ét gyógyszerész. Lensborg : Berliner A. társa. Znaim : Schmidt G. gyógyszerész. Sepsi - Szent - György : Zimony: Joannovits A.D. Linz : Cousolle I. Bogdán A. és I. Ottenreiter Lipót, okleveles ilatorvos, főraktára a csúz-ellenes írnak, Pesten, feis-hid-utcza 8. sz. Vadászkürt útolrendben, ahová a megrendelések és levelek utasitandók. Beteg állatoknak orvosi ápolásrai felvétele végett, vagy a föntebbi czim, vagy pedig szállásomra, Király-utcza 53. sz. alatt, fordulni sziveskedjék. Ló -árverés. Mélt. Sándor Móricz gróf puszta-gyarmatin méheséből e folyó év június 6-kán a pesti nemzeti lovardában tartandó lóárverés alkalmával 8 da­rab teli és félvér ló — ezek között egy, telivér mén — fog eladásra fel­­állíttatni. 693 3—2 ......... ■■ ..................................... mm­­ Árjegyzék KAFKA A. papír-, írd- és rajz­eszközök kereskedéséből Becsben, belváros, Fleischmarkt Nr. 4 (Darvarhof), jun. 1-től fogva belváros, Adlergasse, Müler-féle épületben. 100 drb 8-adrét levél, fehér, sima...................................................frt 35 kr. 100 » » ). ,, „ borítékkal......................— frt 65 kr. 100 „ „ „ fehér és kék, vonalozott.....................— frt 45 kr. 1°° » » »­­, » „ borítékkal.....................— frt 80 kr. 100 „ „ „ fehér bordás, legjobb minőségű . . . — frt 70 kr. 100 „ „ „ „ „ zománczozott borítékkal. —frt 30 kr. 100 „ „ „ tarka finom angol bordás . . . . — frt 75 kr. 100 » » „ „ „ „ borítékkal . 1 frt 40 kr. 100 drb 4-edrét levél, fehér és kék, sima...........................— frt 70 kr. 3­00 » » n n n „ vonalazott......................—frt 80 kr. 100 „ „ „ ,, „ „ borítékkal.....................1 frt 45 kr. 100 „ látogató­jegy, kőnyomattal, duplán fényezett. . . 1 frt—kr. 100 „ „ dom bor­nyomással................—■ frt 70 kr. Iroda-papír konezonként 10, 12, 14, 16 kr és feljebb. 10­0 drb levél-pecsétjegy arany nyomással, különféle színekből 2 frt 50 kr. 1000 „ vasúti szállító jegy..................................................5 frt—kr. 1030 ,, gyors áru­szállitó jegy, vörös......................................6 frt — kr. 1000 „ gőzhajózási jegy, szelvénynyel.................................6 frt 50 kr. 1000 „ „ „ gyorsszállitó jegy......................8 frt — kr. 10,000 drb szállítójegy vételénél 5% leengedéssel. Aczéltollak nagyban........................................................18 krtól 60 krig. Jegyzőkönyvek.............................................6, 8,10 krért és úgy feljebb. Festékládácskák........................................6,10, 20 krért és úgy feljebb . Ugyanitt postai, irodai és pak-papirok, valamint írószerek és rajz eszközük nagyban igen jutányos áron kaphatók. (***» Vidéki megrendelések postai utánvét mellett a legpontosabban azonnal teljesittetnek. 532 6—2 áruba bocsát: 1. Budapesti házakat, telkeket, nyaralókat. — 2. Fekvő birto­kokat hazaszerte, nevezetesen: 18—55—60—76—100—100—106—121—150— 153—172—190—196-214—235—253-267—291 300—316-351-380—400— 403—4­9— 410—402—500—535—600—600—650—700—797, 920, 960,1000, 1300, 1400—1600- -1700 —1800—1805—2000 - 2000—2170—2500—2617-2800-2800— 4000—4000—4300-5675—7500—8000—8755—13,000—15,000 holdat; — úgy­szintén elad vagy jószággal elcserél egy 5POO irtot jövedelmező Pest melletti fürdőt; továbbá elad 600—650 darab birkát. — 3. Haszonbérbe ad : 800—925—1261—1700—2000—2094—2600—2600—3072 —4237 holdat. Az országos ügynökség. (Országút 4. sz. a.) Grand Hotel National ZEB őstib­en az éjszaki vasút és a gőzhajózási kikötő közelében, a házban a cs. kir. telegráf-hivatal, ajánlja díszesen és minden kényelemmel fölszerelt 200 vendégszobáit 50 krtól—5 frtig, étte­remét, kávé-, biliárd- és játszó­szobáit a szárazföld legkereset­tebb újságlapjaival ellátva. A legpontosabb szolgálatról gondoskodnak Mach és Mayer, 474 6—6 tulajdonosok. Oetl testvéren­­és I. magyar szab.­tfsz- és betörés ellen biztos szekrény-gyára Pesten, terézvárosi árok-utczában. Előnyös felszerelé­s által azon helyzetben vannak, hogy nem­csak pénztárak, vasajtók kapuk s egyebekre a legjobb szerke­zet szerint, hanem a legterjedelmesebb megbízások épület­lakatosi és vasöntős munkákra épületekhez, úgyszinte bármi­nemű gép­alkatrészek készítését felvállalnak, és azokat gyorsan, olcsón és szilárdan véghezviszik. Tartanak továbbá jól rendezett zárt pénztárakból, pénztár­­fiókok , íróasztalok, biztonsági zárak és másolóprésekből, úgyszinte vas felvonótekerccalgákat, emelőcsigákat különféle nagyságban építők és ácsok számára. Vannak továbbá legszle­­tesben készült rostélyzatok lépcsökhöz, ballonokhoz, kertek­hez és sírokhoz. Már különös figyelmet érdemelnek a nem rég óta alkal­mazásba jött szak. öntöttvas csatorna-rostélyok, melyek az ed­dig szokásban levőket jóval felülmúlják, melyek által a kellemet­len szagot az udvarban egészen eltávolíthatni, és czélszerűség s juti­­ngosság tekintetében is különösen kitüntetik magukat. Ennélfogva nemcsak szállodák vagy vendéglők számára, hol a vendégek az udvarban elhelyezkednek, hanem minden tisztaságkedvelő háznak is ajánlásra méltók. 581 2— 1 A pénztárak stb. főraktára van Pesten SCHUR­N. és TÁRSA uraknál király-utcza és viczi út szegletén. &SP Rajzos árjegyzékek kívánatra ingyen adatnak. K­özpon­ti szállítási lakhely : „a gólyához“ czimzett gyógyszertár BÉCSBEN. Figyelmeztetés. Tapasztalván, hogy Seidlitz-porok szóról szóra az enyéim után nyomtatott, sőt a közönség ámítása végett hamisított névaláírásommal ellátott használati utasítványokkal adatnak el, s e végett a külső alak hason­latosságánál fogva saját gyártmányommal könnyen felcseréltethetnek ; ezen hamisítványok megvételétől mindenkit azon megjegyzéssel óvok, miszerint „az általam készített Seidlitz-por minden katulyája megkülönböztetésül hasonló készítményektől saját iparjegyem és aláírásommal van ellátva , és minden egyes adag fehér papir-burkolatán ismerteb­b­ víznyomásban „Moll’s leidlitz-P­ower“ látható.“ Ara egy bepecsét­lt eredeti katulyának 1 frt 25 kr o. é. Használati utasítás minden nyelven. E porok, rendkívüli s a legkülönbözőbb esetekben bebizonyult gyógyhatások által minden eddig ismert házi szerek között tagadhatatlanul az első helyet fogla­­k el, — mint azt sok ezer, a nagy császári birodalom minden részei­ből került s kezeinknél levő hálóiratok a legrészlete­­bben tanúsítják, hogy e porok rögzött szorulásoknál, emészt­hetetlenségnél és gyomorhévnél, továbbá görcsök, vese- és ideges bajokban , szívdobogásnál, idegesség okozta főfájásnál, vér­lódulásnál, csúzos fogfájdalom. . I. végül bysteriára, bokorra és huzamos hányásra hajlamnál stb. a legjobb sikerrel alkalmaztattak, s a legtartós­ gyógy­hatást eredményezték.­­ Az ez értelemben­ igen is kiterjedt levelezés számos bizonyitványt tartalmaz oly betegek részéről, kik, miután náluk minden, gyakran allopithikus és hydro­­pathikus gyógymód eredménytelenül kimerittetett, ez egyszerű házi szerhez folyamodtak, és ebben rongált egészsé­güknek helyreállítására oly soká eredménytelenül keresett gyógyszert meglelélt. — Ez elismerő­ iratok szerzői között a társadalomnak csaknem minden osztályai u. m. munkások, tanítók, kereskedők, iparosok, művészek, mezei gazdák, tan­á­rok és hivatalnokok, sőt gyógyszerészek és orvosok, valamint mindkét nembeli oly egyének is képviselvék, kiknek ezek­t még a leghirhedtebb gyógyforrások sem okoztak legkisebb könnyebb ülést, és kiknek egészségük csupán csak a Seidnitz poroknak rendes használata által állíttatott helyre. Lakhelyek a következő városokban léteznek : DFQTFU ■ J­ÓZSEf gyógyszerész urnái, király-uteza 8- szárú.* I ILO I Hll a SterilDELCll. József ur kereskedésében, gránátos-uteza* BUDÁKT: Staatrucker. J. és Abonyban : Lukáts A. A. -Kubinban: Horansky 1st. Aradon : Tones és Freyber­ger *, és Probst J.* Baján : Mihits István.* Bánon : Ochs Samu.* B.­­Gyarmathon : Milován. Bécsben : Zahn S. Beszterczebányán: Sztraka Kár. és Eisert E. A.* Beszterczén : Szongor G. Bony­hadon : Kramolin J.* Brassóban : Jekelius F.* Csatádon : Kráh J. N.* Csáktornyán : Gönc­. L.* Czegleden : Persay A. gy. Debreczenben : Göltl F. és Borsos Fr.* Déván : Büchler A. Donn-Földváron : Nadhera Pál. Eperjesen : Zsembery ign. Eszéken : Leb­itsch Illés és Thürner J. S. fia.* Egerben : Werzely J. Esztergárdban : Trenker F. és Bierbrauer C. F.* Érsek-Ujvaron : Fogd A. Fehér templom: Boschitz.* Győrben : Kindermann J.* Gyöngyösön : Kocsanovics. Gyulán : Orley István és Fe­­rentzy A. U.­Böszörmény : Lányi M.* A * jegyzett firmáknál Hatzfelden : Schnur F. Telbisz József. Högyészen : Rausz J. özv. Htokon: Kerepner L. Jánosházán : Kasza G. Jolsván : Maleter A. Kaposváron : Kohn Jak.* és Kégl Ferd. Karansebesen : Weber A. Kassán: Novelly.* Károlyváron : Benich J.* Kézsmárt­on : Genersich A. Keszthelyen : Weisz Alb. Korponan : Eisert P. Kecskeméten : Machleid. Kis-Vardan : Balkanyi F. Kolozsváron : Bitter­gy.* Komaromban : Belloui A. Körmenden : Rácz János. Körmöczbánya: Draskóczy Kőszegen : Strehle F. X. és Trukotzy Viet.* I.Iván :­ Boleman E. Lipt.-Sz.-S Miklóson:Ballo S. Lőcsén : Hermann G. S.* Losonczon : Geduly Alb. és Pokorny Ed.* Lublón : Krivátsy Ján. Lugoson : Schieszler A. IMagyar-Óváron : Antoni. Malaczkán : Röbrich J. Marczallban : Isti özvegye. Maros-Vásárhelyen : Bu­cher M., és Burdács A. létezik még ezenkívül a Már­ton­vásáron: Pintér Ján. Mezőkövesden : Fridelly J. Munkácson : Hrabeczy A. és Gotfier L. Miskolczon : Ujváry F. és Spuller J. A. Macrott: Begna Adolf.* Nagybányán: Haracsek J. Nagy-Váradon : Janky A.* N.-Becskerek : Pyrra J. D. N.-Kanizsán : Lowák Kár. N.-Károlyban: Schöberl C és Karatsansky L. N.-Kikindán : Schannen N. és Kiszlinger M.* Nagy-Szt.-Miklóson : Nap­­holcz S.* Nagy-Szebenben: Müller C. Nagy-Szombat: SmolkaL* Oraviczán : Schnabel J* Pápán : ifj. Tscheppen J.* Palánkán : Karvazy A. Pancsován : Krancsevics P. Pécsett: Sipőcz F. és Spit­zer 8.* Péterváradon: Junginger és társa. Pétervásáron : Orondy A. Pozsonyban : Heinrici F.* Rozsnyón : Posch J. Rimaszombat: Hajalk­ár. S.-A.-Ljhelyen: Deutsch J.* Selmeczbányán: Dimak J.* és Zelinka József.­­ Segesvárott: Misselbacher Soborsinban: Francó A.gy Soboticsban : Fuchs M.*| Sopronyban : Ei­er Fer.*| Szabadkán : Bn­oner J. Szarvason : Rét­i Vilm.­ Szegeden : Kov­cs A. és M., Szék.-Uolvarhelyen:Kauitz J. á. Sz. Fejérvárott: Legman.*­ és :­leiffer S. Szen­esen : En­sdorfer G. Sz.­Gotthárdon: Amersin F. Szerencsen : Genirsich E. Szolnokon: Scheftsik Istv. Tatában: Niertit F. és Szeth Antal. Téchen : Szabó Lajos. Temesváron : Uhrmann M.­ Thurócz - Sz.-Mártonban : Toperczer. Tokajban : Pospischl özv. Trencsénben : Kulka J.* Turdosin : Hexner M. Unghvaron : Pollák Fül. Vás.­Naményben: Heintz.­­ Váczon : Hufnagel Józs. Veszprémben: Ferenczy . Versetzen: Guist M. Zalathnán: Megay G. A. Zentán : Waits testv. Ziláh­on: Harmath S. F. Zólyomban: Thomka L. Zomborban: Stein fia uraknál. norvégiai Bergen városból való valódi Dorsch-májhalzsirolai raktára is. — Ara egy nagyobb üvegnek 1 frt 80 kr, egy kisebbnek 1 frt o. é. Az üvegcsék el vannak látva védmarkommal és kimerítő használati utasítással. Ez az egyetlen faj, mely minden töltés előtt vegytanilag megvizsgáltatik és czinkupakkal elzárt üvegekben külde­tik el.­­ Ezen legtisztább és leghatályosb májhalzsír-faj a dorsch-halaknak leggondosabb egybegyűjtése és kiválogatása által van megnyerve, és egyátalában semmi vegytani kezelés alá nem vonatott, hanem a bepecsételt üvegekben levő folyadék egészen épen és azon állapotban van, miként az közvetlenül a természet által nyittatott. — E valódi Dorsch-májhalzsirolat Európának minden orvosi tekintélye által mint legjelesb gyógyszer a mell- és tödőbajokban, scrophulus és rachitis, köszvény és csúz, idült bőrkiütés, szemgyuladás, Ideg- és több más okokban legsike­resebben alkalmaztad k. íjMfá~kl I A gyógyszerész Bécsben, 4 5 6* iflULdi A. Tmiu­ttoreh“, Tuchlauben. A fehérruhavarratás fölösleges! Mert a legitatfvabb 248 586 fehérruharaktárban: váczi­ utcza YPSILANTIhoz PESTERT, legolcsóbb órakon és legnagyobb választékban minden nemű­ fehérneműek férfi, hölgy és gyermekek számára kaphatók u. m. 20000 darabnál több férfi ingek rumburgi vagy hollandi vászonból, darabja 3 ft, 3 ft 25 kr., 8 ft 50 kr, 4 ft, 4 ft 50 kr, 5 ft, 5 ft 50 kr, 6 ft, 6 ft 50 kr., 7 ft, 8 ft, 10 ft, 12 ft. UOOOO darabnál több Színes férfi ingek, 1000 kül­­böző mintában ré­­­g­bb mintája 2 ft, legújabb minták és legdivatosabban várva 2 ft 50 kr, 3 ft. F­ehér pamut madapolan férfi ingek, darabja 1 ft 25 kr, 1 ft 50 kr, 2 ft, 2 ft 25 kr, 2 ft 75, 3 ft 25 kr. [Férfi gatyák, fél vászonból, magyar mintára, darabja 1 ft 50 kr, 1 ft 60 kr, fél magyar mintára 1 ft 50 kr, 1 ft 60 kr, valódi vászonból magyar vagy fél magyar mintára, 1 ft 75 kr, 2 ft, 2 ft 25 kr, 2 ft 50 kr, 3 ft. Női Ingek rumburgi vászon, darabja 2 ft 25 kr, 2 ft 50 kr, 3 ft, 3 ft 50 kr, 4 ft, 6 ft. Női Ingek rumburgi és hollandi vászonból hímezve, darabja 4 ft, 5 ft, 6 ft, 7 ft, 7 ft 50 kr, 8 ft, 9 ft, 10 ft, schweitzi és franczia mell­­mustrával, darabja 4 ft, 4 ft 50 kr, 5 ft, 6 ft 50 kr, 6 ft, 7 ft fFin ingek fehér vászonból, darabja 4 éves 1 ft 80 kr, 2 ft 10 kr, 6 éves 1 ft 85 kr, 2 ft 40 kr, 8 éves 2 ft, 2 ft 45 kr, 10 éves 2 ft 10 kr, 2 ft 65 kr, 12 éves 2 ft 40 kr, 2 ft 90 kr, ft 50 kr, 14 éves 2 ft 65 kr, 3 ft 15 kr, 4 ft 20 kr, 16 éves 3 ft, 3 ft 50 kr, 4 ft, 4 ft 60 kr, Színes fin ingek, darabja 4 éves 1 ft 26 kr, 6 éves 1 ft 40 kr, 8 évet 1 ft 55 kr, 10 éves 1 ft 75 kr, 12 éves 2 ft, 14 éves 2 ft 10 kr, 16 éves 2 ft 20 kr. Mindennemű téli duxi alsó mellények, nadrágok és harisnyák és egyéb téli czikkek férfiak és hölgyek számára, nagy választásban. Főraktár a legjobb 4 és 5 fős széles amerikai krínolinnak darabja 9 ft, 50 krtól egész 6 ftig, hamuszin vagy vörös 3 ft 50 kr, 4 ft, 4 ft 50 kr, 6 ft, 50 kr. Színes alsó­szoknyák legfinomabbak darabja 6 ft 50 kr, 7 ft és 7 ft 50 kr. Schmidt Betti féle varrott vászon-kapszák kötegje 4 ft 20 kr, 5 ft 50 kr, 6 ft 50 kr. , Ferstel orvos tyúkszemirtószere egy Üvegecske 50 kr És sok egyéb kész fehérnemű czikkek, melyekről az árjegyzék ki­vonatra bérmentesen elküldetik. Továbbá ajánljuk nagy vászonraktárunkat a követ­kező legolcsóbb árakon u. m. 54 rőfös ramburgi gyolcs, darabja 24 ft, 25 ft, 26 ft, 27 ft, 28 ft 30 ft, 32 ft, 34 ft, 35 ft, 36 ft, 38 ft, 40 ft, 42 ft, 44 ft, 46 ft, 50 ft 54 ft, 58 ft, 60 ft, és úgy tovább 105 forintig. 50 rőfös Vö­rös széles hollandi gyolcs, darabja 23 ft, 24 ft, 26 f 28 ft, 29 ft, 30 ft, 34 ft, 36 ft, 38 ft, 40ft, 42 ft, 48 ft, 50 ft, 54 ft 55 ft, 60 ft, 66 ft, 70 ft, 75 ft, és úgy tovább 100 forintig. 42 rőfös 7, rős széles hollandi gyolcs, darabja 18 ft, 19 ft, 20 ft, 23 f, 24 ft, 26 ft 28 ft, 30 ft, 82 ft, 34 ft, 36 ft, 38 ft, 40 ft. 38 rőfös Creas gyolcs, darabja 14 ft 60 kr, 15 ft, 15 ft 50 kr, 16 ft, 17 ft, 17 ft 50 kr, 18 ft, 19 ft, 20 ft, 21 ft, 24 ft. 30 rőfös börgyolcs, darabja 12 ft, 12 ft 25 kr, 12 ft 50 kr, 13 ft, 13 f 50 kr, 14 ft, 14 ft 50 kr, 15 ft, 16 ft, 17 ft, 18 ft, 19 ft, 20 ft. *­, széles 38 rőrös vászon 12 lepedőre, darabja 40 ft, 42 ft, 48 ft, 52 ft, 54 ft, 56 ft. V&szonzsebkendók, dutzetia 3 ft, 3 ft 50 kr, 4 ft, 4 ft 50 kr, 5 ft, 5 ft 50 kr, 6 ft, 6 ft 50‘ kr, 7 ft, 8 ft, 9 ft, 10 ft, 11 ft, 12 ft, 13 ft, 14 ft, 15 ft, 16 ft, 17 ft, 18 ft, 19 ft, 20 ft. Törülközők: dutzetia 6 ft, 6 ft 50 kr, 7 ft, és úgy tovább 16 forinton. Színes ágyi canavászon, darabja 8 fttól egész 16 frtig. Valóságos vászon-asztalnemű. Asztalkendők dutzetja 5 ft, 6 ft 50 kr, 7 ft, 7 ft 50 kr, 8 ft, s 10 ft. Abroszok minden nagyságra 6 személytől 24-ig. Asztali készlet­­ei 12, 18, és 24 személyre, egyobb minőségű kötő ezérna kötegre 1 ft 20 kr, 1 ft 60 kr. Nagy választás a legújabb ágyterítek, Piqné és tricot papla­nokból és minden e­lembe vágó czikkekből. A fentnevezett czikkeknél nagy előnyül szolgál az, hogy mindez itt megvett, az árjegygyel ellátott czikk 8 nap alatt nem csak kicserél­hető, hanem egyszersmind ki nem elégítési esetben az ár vissza is adatik. Szállítások minden irányban, az ár előleges beküldése mellett vagy Utánvétellel gyorsan és legjobban eszközöltetnek, úgy szinte mindennemű m­egren­zelések mustra szerint leghamarább elkészíttetnek. Ezennel van szerencsénk tudatni, hogy üzletünket félév előtt sokkal megnagyobbítottuk és nagy raktárt tartunk mindenfaju fen megnevezett vásznakból, melyeket a legelső gyárakból kapunk és mi­után fehérneműinkhez roppant sok vászonra vagyon szükségünk, azokat bár­kinél olcsóbb és nagyobb választékban szolgáltathatjuk, a vászon valódiságáért kezeskedünk; becses megrendeléseiért esedezve maradunk Kollárits József és fiai. Kitüntetve jutalomemlékpénz­­zel a párisi világkiállításban 1855. évről. 5 A katatyák az itt látható t­s hivatalosan letett védjegyek­kel vannak ellátva. 11* termények országos fievnöksége“ 286 „­­ jószág és hazai adás-vevési b­ecsi börze május 25-én ] Vasutak U s­i­e­k­e­d »• « #. Gözhajózás ! ” Adott Tar- Adott Tar- A délkeleti vaspályán- 30 perez délelőtt. A Dunán. Ofiadtak Államadósság. ár­tott Tár Elsőbbségi kötvények. ^ tott ^ Becs—Temesvár. Csaba ' ' „ 12 „ GP „ délelőtt. Felfelé: 8 Pesti Placzon már09 28 én. 5%-es nemzeti kölcsön 100 frtos 80 30 80 40 Osztrák Lloyd...................... 90­ 91 — Bécs . . Ind. 7 ó. 45 p. regg. 36. — p­este- ^ ’ E”k_ 5 „ 33 „ délután. I'est—Bécs : naponkint 6 órakor —--------------------—— -----------------5V„-es metalliques 100 „ 72 50 72 60 Dunagőzhajózási . • • • 36 60 97 — Érsekújvár ,, 1 „ 20 „ d. u. I „ 4« „ éjjel- Pülspök-Ladány-Nagyvárad. p­ere v Alsó-ausztriai mérő ^ 4'/,«/0-es „ 100 , 64 65 84 80 Államvaspálya 500 frank 115 75 116 25 Pert . Erk. 4 „ 37 „ d. u. b „ ^ püspök-Ladá v . Ind 1­óra 58 perez délután. pert-\ acz. naponkint 10 órak. szerint font 1839-dik évi teljes 100 „ 152 76 153 25 Lomb.-velenczei 105 frtos 116 60 116 — Czegléd . Ind. 8 , 9 „ d. u. ^ ,1" ^gug- KZLfvvárad 7 Érk. 4„ 38 „ délután. „ és 41órako­r .......____________szerint ? ár o, é 1839-dik ötödrész 100 „ 149 50 150 50 , , Szeged . , „ 12 „ 17 „ éjjel. 8„ ön „ a-u. nagy\ • ,, Pest—bz.-Endre—Bogdány , na- „ . . . . . 1854-dik ” telj­es 100 „ 91 80 92 — Részvények. Temesvár Erk. 5„ 30 „ regg. 10 „ 10 „ este. Nagyvárad—•Püspök-Ladány. ponkint 4 órakor délután. Búza bánsági . . — . — I — 1860-dik ” teljes 100 „ 96 15 96 25 Hitelintézet 200 frtos 196 20 196 40 , w. no Wih» ' K. 12 48 délután M°hács-Pest . “»ponkint 8 óra- „ bánáti uj . . - -l~ 1860-dik „ ötödrész 100 „ 97 70 97 80 Bankrészvény — — 784 — 785 — Temesvár Ind. 10 ó. 32 p. éjjel 5 ó. 19 p. regg. pugpik-Ladány . Erk. 12 „ 48 „ délután. kor este. . . . Al.-ausztr. esc.-bank 500 „ 590 — 592 — Szeged . „ 2 „ 25 „ regg. 12 „ 15 „ délb. A déli vasválván. Zimony—Eszék—Pest , hétfőn, » tiszavidéki u. — — . — !„ .. ... 1nl ..... Lloyd 500 „ 235 — 237 — Czegléd . „ 6 „ 29 „ regg. 6 „ 31 „ délu. F 1 szerdán, szomb. 2 ór. délután. tiszavidéki ut 86—87 5 50 5 60 Nemzeti bank 10 éves 5­0 101 —­ 101 20 Dunagőzhajózás 500 „ 445 — 446 — P est . . Érk. 8„ 45 „ regg. 8„ 37 „ este. Buda—Fehérvár. Orsová—Zimony—Pent . péntek ...... . I „ „ kisors. ezüst 6% 91— 91 50 p t-fá f(id 500 ” 370 — 375 — Érsekújvár Ind. 1 „ 50 „ d. u. 1„ 3 „ éjjel. Buda. . Ind. 6 ó. 30 p. regg. 5 ó. 15 p. este. reggel. » fehérvári ut . 84--8b 5 301 5 55 r » osztértt-V. 86 80 87 - 10„aki vasút 1000 frtos 1845 1847 Bécs . . Érk. 6 „ 33 „ este. 6regg. Sz. Fehérvár „ 8 „ 13 r­erk. 7 „ 20 B este. Lefelé: „bajai .. . 85-86 15 30 5 46! . . „ 10^v.jöT.jegy6% 100 — Nyugati i S iS 15 » 25 Bod* • • “• 8 * 2 ■ ^ 1 ^ M . . . . 7^_m s 66 , „ Földtehermentesitésel kötelez- Tiszti „ 200 l 147 - 147 - ^ ' ’ ’ ^d 9 óra 27 perez regg Fehérvár-Kanizsa. reggel és 1-/, órakor délután TM * ,rT­­­vények. „ „ . . . Ladány.' .­ .’ ’ 1 26 délután. Fehérvár . . . (nd. 8 óra 48 percz reggel. Bogdány-Sz.-Endre-Pest: na- sörfőzésre. . 70-71 3 15 3 25, 57b-e® magyarországi 100 írtve 75 — 75 50 Váltok (devisekj Debreczen " 3 ” __ " délután. N.-Kaniza.­­ . . Érkezik délben, s este.­ponkint 5 órakor reggel. n etetésre. . . 66—68 2 50 2 60 „ erdélyi 100 „ 72 50 72 75 három hónapr­. Tokaj ” 5 ' 25 „ délután. Kansasm-Fehérvar Pest—Baja-Mohács : naponkint 76. .. L 0 * „ horvát 100 „ 76 50 '7 7 60 Ab­0 db német fr V V 96 65 96 75 Miskolcz ’. ” 7 „ 29 „ este. N.-Kanizsa bid. 1 ó. 49 p. d. u. 5 ó. 22 p. regg. 6 ór. reggel. Zab...................... 44—46 2 25 2 32. Sorsjegyek Frankfurt 10^ 455 ‘ ° 96 70 96 80 Kassa . . . . Érk. 10 „ 34 „ éjjel. Fehérvár. Érk. 5„ 59 „ d. u. 4 „ 15 „ délu. Pest—Eszék—Zimony , hétfőn, Kukoricza . . . 82—84 3 40 3 50 Hitelintézeti*^6^6^* 100 frtos 1.30 70 130 90 Hamburg H^'ban^mark 3V,% 65 85 75 K.^n-Miskolcz-Debreczen-Czegl­éd - - -Dunagőzhajózási 100 „ 87 50 88 - London 10 ft sterling 87. 113 90 114 30 Kassa . . . . Ind. 5 óra - perez regge. Fehérvár Ind. 9 ó. 50 p. regg.­e . iTrieszti 100 „ 109 — 110 — Páris 100 frank 47. 45 15 45 30 Miskolcz ... „ 7 „ 52 „ reggel. Uj-Szony „ 1 „ 10 „ d. u. és Konstantinápoly. szerdán 6 Köles.................. 81-82 3 50 3 80 Eszterházy herczeg 40 84 - 95 - _ , Tokaj. ... „ 9 „ 35 „ reggel. Győr . „ 3 „ 11 „ d. u. 50.gp.regg. órakor reggel. p _ _ __ Salm 40 „ 31 25 31 75 Pénznemek. Debreczen. . . „ 12 „ 12 „ délben. Bruck . „ 5 „ 28 d. u. , 14 „ regg. A Tiszán. . . Pálffy 40 „ 29 25 29 75 Korona................................... 15 75 15 80 P.­Ladány. . . „ 1 „ 45 „ dé után. Bécs . . Erk. 7 ., este. Szeged-Zimony: szombat regg. RcPeze- *■■••• ~ 6 50 -S : Ss 5S8SSA*rf: : : : : ■ ““ ■ ■ ■ ~ r ~ -S2A $:­­SS SzSsr.­r“*r?: : U,.lU^& l: S : afcisz*- lz,monf - ft-«.»».rs­o.ua

Next