Pesti Napló, 1864. június (15. évfolyam, 4286-4310. szám)

1864-06-03 / 4288. szám

125—4288 15. évf folyam Szerkesztési iroda: Ferencnek térek 7-dik szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illeti­ minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen tételek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Előfizetési feltételek : Ferencziek terén, 7-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz­, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Vidékre, postán . Félévre . . . Évnegyedre. . Helyben, házhoz hordva . . . 10 írt 50 kr o. é. . . 6 irt 26 kr o. é. 1864. Péntek, junius 3. Hirdetmények dija: 7 has&bos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdij külön 30 nj kr. Magániita 6 hasíbos petit-sor 26 nj kr. Pest, jun­us 2. 1864. IS9sexu.le. Megtartotta-e az értekezlet jun. 2-ra kitűzött ülését, ez időig még nem jelzé a táviró; azonban Koppenhágából a dán kormány azon kijelentése hozatik nyil­vánosságra, mely szerint Keresztély király kormánya a német kikötők egy hónapra felfüggesztett zárlatát ismét visz­­szaállítja, ha az értekezleten képviselt hatalmaknak nem sikerülne e hó 12-ig, mint a fegyvernyugvás lefolyásának ha­tárnapjáig, Dániára kedvezőbb fegyver­szüneti feltételeket eszközölni ki. Tudva van, hogy a fegyverszünet meg­­hosszabbításának kérdését a jan. 2-ki ülés­ben volt tárgyalandó az értekezlet, hogy azonban a május 28 -i ülés jegyzőköny­ve, s különösen az ott nyilatkozott han­gulat után várhat-e Dánia olyan fegy­verszüneti feltételeket, melyek érdekeire nézve előnyösebbek, s szorongatott hely­zetében elfogadhatóbbak lennének, mint azok, melyek szerint a folyó hónap har­­czi nyugalma érvényes —nehéz feltenni. Anglia kabinetjének dán rokonszenve naponként platói­­kusabb alakot ölt; kez­detben egyszer másszor legalább mégis fenyegetődzött Russel gróf sürgönye, sőt egy kis demonstratio okáért a nagy hajóhad egy pár járművével is tétetett sétát a csatázások színhelye felé ; de ké­sőbb jónak látta e parányi vitorlát is be­húzni, sőt egyenesen kijelenteni, hogy Anglia bizony szerencsés kereskedelmi körülmén­yei közt egy állam kedvéért, s igy Dániáért sem ereszkedik háborúba­­ senkivel. Ily politika nem az, mely a Glücks­­burgiak tűnő szerencséjét régi fényére segíthetné; ily rokonszenv Dánia felfor­gatott integritását meg nem menti, vá­gyainak czélját közelebb nem hozza. De tán Francziaország, mely bizonyos dolgokat rendesen más szemüvegen szo­kott nézni, mint a gyapjas zsákok nagy­urai, mondjuk, Francziaország tán mele­gebben lép fel azon hatalom és népe mel­lett, melyről annyiszor elmondák, hogy ez első császárság nagy bomlása után is mindig hű szövetséges maradt! Rokonszenv, jó hajlandóság, jó akarat, baráti érzelem van, a mennyi kell. De egy­­ veszélyben forgó állam megmentésére ezek helyett ugyanannyi tettleges se­gély tenné meg a kívánt hatást. De épen ez az, mire Dánia ez oldalról sem támaszkodhatik; mert a nemzeti­ségi politik­a , melyet Napóleon csá­szár a francziák vére és pénze árán ér­vényre en­elt Olaszországban, hasonló bánásmódot követel az Eider mellett. — És a népszavazási elv, mely a m­so­­dik császárság alapját képezi, nem ha­­gyathatik el egy másik népcsaládnál, melyet körülményei oly szerencsés álla­potba hoztak, hogy politikai sorsa felett — egy kis erélyesség mellett a szomszéd részéről — maga határozhat. Ily viszonyok közt Dániának miként­­arra nem lehet biztos kilátása, hogy ked­vezőbb fegyverszüneti feltételeket nyer­­­­jen, úgy ismét azzal sem kecsegtetheti magát, hogy ha a herczegségek csatla-­­­kozási kérdése a népességre bizatik, ré­szére kedvező szavazateredm­ény kerül­ne ki az urnákból. Igen természetes tehát egyrészről a koppenhágai hangulat, másrészről a dán értekezleti tagok merev magok tartása, kiknek utjuk inkább haza felé áll, s kik ennélfogva menekülést inkább a taga­dásban keresnek. Az más kérdés, ha eme politika olyan­.­­, mely Dániát fenntartja, s a félt feloszlástól megmenti, — vagy az, mely lépésről lé­pésre rongyolja szét az egykor szép egé­szet, s a hős és elszánt népet a kétségbe­esés harczaiba sodorja! Anglia jó tanácsai nem hiányoztak, hogy a bonyodalom végre tettlegessé­­­­gekben törjön ki; valószínű, hogy ezek­kel nem fog fösvénykedni, midőn arról lesz szó, hogy az angol királyi házzal rokon Glücksburg család számára egy ország és egy korona megmentessék. A békealap, melyet a német hatalmak körvo­nalaztak, de melyet a közbenjáró fe­jedelmek mellékjavaslattal kisértek, bő anyagát képezi a hírlapi vitáknak, de ekkorig semmi bizonyos annak tovább fejléséről köztudomásra nem juthatott. Heti szemle a nemzeti színházi drámai előadások felett. Május 22-én: „A király házasodik.“ Eredeti vígjáték Tóth Kálmántól. A balilla sze­repét Lendvainé adta; sok tapsban és kihívás­ban részesült. Tóth beteg, helyette az olasz doc­­tissimust Komáromi adta, s használhatóságát e szakmában is bebizonyította. Figyelme az apró­ságokra is kiterjedt, így, midőn kapjait magá­hoz inti, azt nem felemelt ujjal tette, mint mi szoktuk, hanem olaszosan, összeszoritott markát lefelé fordítva s ujjait billegtetve. Május 23 án : Nagy Lujza kisasszony, vidéki színésznő, első felléptéül: „A szerencse gyermek­e.“ Színmű Bu­chpfeiffer Charlotte­­tól. Ezen írónő nem ir ugyan oly jó darabokat, melyek a szigorúbb bírálatot kiállják , de ír oly jó szerepeket, melyek darabjainak a hatást biz­tosítják,­­ melyen az előadók kapva kapnak, mert háladatosak, mert a néző rokonszenvét és részvétét kizárólagosan magukhoz ragadják. Különös szeretettel gondoskodik a naiv színész­nőkről, jól tudván, hogy az ártatlanul üldözött leánykák legsajnálatosabbak. Ő azzal keveset törődik, vájjon ezen szánalom aesthetikailag jogosult-e, vagy sem ; ő a tömegre számít, mely ja vértanuság és drámai szenvedés közt nem nagy különbséget lát. Azonkívül van annyi ta­pintata, hogy midőn az ártatlanság üldöztetése már boszantani kezd, annak sorsát a szeren­csés kimenetel felé fordítja, s a kiállott szenve­désekért minden földi jóval jutalmazza meg. Ezen szerepek közül legkitűnőbbek azok, me­­elykkel az újabb korban ajándékozta meg a naiv színésznőket: A tücsök, a lowoodi árva s a szerencse gyermeke. A tücsöknek adott egy nagyanyát, ki, ámbár gazdag, unokáját elv sze­rint üti, veri, koplaltatja, rongyokban járatja, nehogy anyjához hasonló legyen, ki egy kato­nával megszökött. A lowoodi árvának pedig adott egy mostohánál is mostohább gyámanyát, ki az elhagyatott árvát gyűlöletből sanyargatja s árva házba küldi. Végre a szerencse gy­ermeké­nek adott egy nagyanyát, ki első haragjában nem hajtván semmi okos szóra, sem unokája es­­deklésire, gyűlöletes tanuk előtt addig vallatja, mig a leányka felkerekedik, ott hagyja s daj­kájához menekül. E három leányka közül, mi­dőn a sors vén asszonyok képében üldözni kezdi őket, egyik sem szerelmes, sőt köz­tök és leendő férjeik közt bizonyos ellen­szenv uralkodik. Ezen darabok belső fej­lődését , s a tulajdonképeni drámai cselek­­vényt ezen párok kölcsönös megszerelmes­­kedése alkotná. Hanem midőn a párokat ezen virágos mezőre vezeti, ott hagyja ugyan utjok­­ban a kígyókat is, kik ellenök fújják a követ, s rájok sziszegnek ; de ezek többnyire csak oly ártalmatlan mezei kigyók, s nem oly mérges vi­perák, kiktől nagyon kellene féltenünk kedven­­czeinket; sőt a darab végére már ezen kígyók is vagy meg vannak törve, vagy szelídülve. Ezen leánykák érdekét szerzőnő avval is nö­veli, hogy ad nekik egy kis különö­séget. Daczo­­sak, önfejűek, szilajok, szálkásak ; érdekök az által is növekszik, hogy a darab folytában ezen szálkákat szerzőnő szépen legyalulja , s a da­rab végén már oly simák és politúrosak, mint a legszebb házi bútor. De szerepei hatását még más után is biztosítja magának. Úgy látszik, nem sokat bízik abban, hogy az előadó szere­pén nagyon törje a fejét, s a szerep árnyalatait és előadásmódját kiokoskodja. Ő darabjait el­árasztja színészi utasításokkal ; ő meghatároz­za, mit kelljen szemlesütve, odavetve, mély ér­zéssel, hidegen, emelt vagy alant hangon, foko­zatosan stb. mondani. Mint mondják, ő igen je­les színésznő volt, s úgy látszik, ő magának ki­­czirkalmazza, eljátsza a szerepet, s azt híven le­­kótázza a nevezett in­­ructiókban. — Annak, ki szerepét reaga szokta megteremteni, instructiókra nincs szüksége, de a szerzőnő hihetőleg tapaszta­­­­latból tudja, hogy széles Németországban az elő- s adók legnagyobb száma nem ezekből áll, s ő min­denütt akar tetszeni. Czélját, úgy látszik, el is éri, mert az ő báladatos, körvonalazott és kiárnyékolt szerepei mindenütt tetszenek. Az igaz, hogy né­ha látunk szerepquodlibetet is, mert az ő sokfé­le s néha ellentételes instruktiói azokat, kik mélyebben nem tudnak gondolkodni és érteni, zavarba is hozzák, de az összes hatást még­is ki­vívják. A vendég kisasszony mióta utolszor lát­tuk, kétségkívül haladást ten, és sok ügyesség­gel bír, de előadásából még hiányzik az a biz­tos és művészi bensőség, mi azt idővel egyönte­tűvé fogja tenni. Május 25-kén, először : „Az uram nem szeret“ és „A nők hibája,“ eredeti vígjátékok egy felvonásban. írta Andor Pál. Tudtunkkal szerzőnek első kísérletei, ír­nak tavaszi, őszi dalokat, melyeknek téli dermedtsége a vért is megfagyasztja , de azért a kritika hallgat. Megéneklik ezerszer elcsépelt phrazisokban a „kedvesem“ hajnalcsillag sze­mét, őz termetét, chinai piczi lábát, arany haját, szög haját, ében haját; de azért a kritika hall­gat, Írnak vizenyős novellákat, melyeknek két hét múlva már czimére nem emlékszik az olva­só , de azért a kritika hallgat. Hanem írjon va­laki színművet, no hiszen az isten legyen neki kegyelmes és irgalmas! Meggondolta-e ezt a fi­atal szerző ? Nem okult a mások rettentő példá­ján ? Ha novellákat is vígjátékaiból, a szerkesz­tők két kézzel kapnak rajta, s mi édes szülöttei felett nem tartunk consiliumot, nem tapogatjuk meg ézereiket, nem fogjuk rájuk, hogy betegek, halottak, s nem bonczoljuk fel szeme láttára. Vagy talán a mi discretiónkban bízott, s azt hitte, az álnév alatt rejtve lesz — a dicséret elöl ? ! — Oh, ebben ugyan hiában bízott, mi sem dicsérni, sem piszkolódni nem tudunk, nem akarunk, hacsak a szerző nevét nem tudjuk, s egyszer mind nincs biztos tudomásunk arról is, miféle czimborasághoz tartozik. Azért is kolle­­gáink némelyikének legelső gondja volt meg­tudni, ki az az Andor Pál tulajdonképen ? A közönséggel is sietett azt tudatni, hogy ahhoz mérsékelje a lelkesülést. Előttünk nincs semmi kegyelet, letépjük az álcrát , azt akarjuk, hogy a szerény szerző piruljon ha a koszorút nyújt­juk, s piruljon, ha első kísérlete nem talál sike­rülni. Mi pedig azon indiseret collegánkra azért haragszunk, hogy a szerző nevét megtudván, il­­lusiónktól fosztattunk meg. Mert mi első darab­ját végig nézve, fogadni mertünk volna, hogy azt valamelyik gyakorlott kezű fiatalabb írónk kerekítette ki. Hanem másik darabja után gya­nakodni kezdtünk volna, hogy mégis talán va­lamelyik, régi babérjain nyugvó hajdankori írónk dugta el képét ez arcza mögé, azon korból, mi­dőn a vígjátékok alapját egy egy különcz vég­rendelet vagy fogadás képezte, melynek jelene­tei aztán rendesen a themának variácziói vol­tak. De igy kénytelenek lévén tudni, hogy ki­hez legyen szerencsénk, az első vígjátékért egy, tőlünk kitelhető udvarias bók mellett, egyik ke­zünkkel egy kritikusi rózsacsokrot nyújtunk, több rózsával, mint tövissel, a másik kezün­ket pedig divatosan hátra teszszük. Nem mutatjuk meg , mi van benne, hanem úgy igyekszünk fordulni, mint a hold a föld körül, hogy m­indig csak nyájasan mosoly­gó szelíd holdvilágképünket lássa — hej, ha mi azt tudhatnók, mi van a hold túlsó ré­szén ! — Az a tövisbokor, mit Sánta, mint hold a „Szent-iván-éji álom “-ban tart a kezében, a szelíd arczú hold hajfürtéi közt bizonyosan a kopfputzot képezi. De lássuk a vígjátékokat. — „Az uram nem szeret!“ Egy nagyságos s,egy parasztasszony­­kának a mottója ez. — Ő nagysága azt hiszi, azért nem szereti az ura, mert a gazdaság után lát; mert nem forgálódik szüntelen körülte; nem udvarol, mint házasság előtt, s nem félti, mint kellene. Igen természetes, hogy ő nagysá­ga annyira uj házas, hogy az a paraszt asszony ,­ka, ki azelőtt is szolgálta, még folyvást kisasz­­szonyozza. Jaj pedig be, nagyon csalódik ő nagysága! Nincs rettenetesebb dolog, mint fél­tetni, s nincs unalmasabb, mint a turbékoló férj. Ő nagyságának az első lett volna legméltóbb büntetése, h nem nem oly komédiás modorban, mint az E0 nem féltékenyében. N­a­gy­­sága ezt kapja ugyan, de oly pic­i adagban, hogy a gyógyszernek alig látjuk valami hasz­nát, alig érzi egy kicsit az orvosság keserűsé­gét, rögtön a kibékülés jó adag czukrát kap­ja szájacskájára. — A paraszt asszonyka pedig azt hiszi, hogy azért nem szereti az ura, mert még meg sem verte. Mi is bizonyíthatjuk, hogy néhol ez néphit. A menyecske azonb­an egész dosisban megkapja, a miután ábrándozott, fér­je, a­kit semmi sem hitt kihozni phlegmájából, sem a féltés, sem a rosz főzés, sem az épen sem­mit sem főzés, mikor megtudja, hogy felesége postáskodott , annak kimondhatlan örömére amúgy isten igazában megveri, természetesen a színfalak közt. Van még e vígjátékban egy Béla nevezetű házi barát is, kinek az úri nő azt a szerepet szánja, hogy szinleg udvarolván ne­ki, férjét féltékenynyé tegye s apathhiájából ki­­gyógyitsa; de ezen házi barát a tréfából való­ságot szeretne csinálni, s épen ez által válik nevetségessé. A gondolat tehát jó, s egy pár jó jelenetecskére ad alkalmat. Levelet ir ő nagy­­yának, mely a paraszt menyecske ügyetlensége miatt az úri férj kezébe jut. Ekkor aztán kitör Erdélyi országgyűlés. S­z­e­b­e n, máj. 30. A mai Illésnek több érde­kes részlete vott. A képviselők teljesebb szám­ban jelentek meg, s a karzatok is népesebbek voltak. A legfőbb törvényszék felállítását illető törvényjavaslat megvitatásánál, mely azonban ezúttal még nem vétetett tárgyalás alá, a kor­mányt Pap Alajos, tanácsos fogja képviselni, ki is e gyűlésen, mint a kormány küldöttje, már megjelent. A napirendre térés előtt jelenté az elnök, hogy az országgyűlési biztostól Gasteinban máj. 23-án kelt két rendbeli iratot vett, melyeknek foglalatját a fázzal közölni akarja. Az első irat­ban tudatja az országgyűlési biztos, hogy ő cs. k. iiye 1863. oct. 26 án kelt legm. leiratával az erdélyi tartománygyülésen hozott, s­­­z oláhok nemzetiségét és vallását egyenjogositó I. tör­­vényczikkel legkegyelmesebben szentesítette. Ezen leirat tartalma a következő : „Mi I. Ferencz József stb., az 1863-ki jul. hó­­­re Szebenbe összehívott Erdély nagyfeje­delemségünk híveivel tudatjuk. Az általatok, kedvelt híveink, az 1863-ki oct. 7-én kelt leg­alázatosabb feliratotokban élőnkbe terjesztett, a román nemzet és vallása egyenjogúsítását megalapító törvénye­ikkel legmagasabb szen­tesítésünkkel elláttuk, s megbíztuk erdélytarto­­mányi kormányunkat ezen törvény kihirdetésé­vel. Miről is titeket kedvelt híveink, az ezen tör­vénynek saját legm. kézaláirásunkkal ellátott egy példányát beküldve, ezennel értesítünk, kik iránt egyébiránt cs. k. országfejedelmi kegyünk és kegyelmünkkel változatlanul maradunk. Schönbrunn, oct. 26-kán 1863. Felolvastatván ezen leirat, valamint a mellék­letben csatolt díszes kiállítású törvényczikk, szót emelt P­o­p­á­s­z­u archimandrita, hogy mint nemzetének gyenge orgánuma, a szív mélyéből fakadó köszönetet szavazzon ő felségének, lo­­vagias császárunknak, ki Erdélynek l­e­g­­idősb nemzetét a halálból életre ébresztette. Szóló ezért a magas ház és Is­ten előtt nemzete nevében ígéri, hogy császár ő felségéért, s a felséges uralkodóházért és a biro­dalmi egységért mindig kész lesz életét oda adni. Ha maradand­­ó és rosz időkben, s különösen a balszerencsében bizonyitandja be ő felsége, mint a haza atyja iránti ragaszkodását. Töre­kedni fog arra is, hogy a többi nemzetekkeli egyetértés, a szeretet és testvériség velők fenn­tartassák.“ Ezen beszéd a ház osztatlan tetszésével talál­kozott, s élénk „hoch“-al és „se treasca“-val fogadtatott. Puscariu a kormánynak és a szász képvi­seletnek mondott köszönetét az együttműködés­ért, mely e törvényt létrehozta. Maga indítványozza,hogy az oláh nemzet most nyilatkozott hálaérzelme táviratilag fejeztetnék ki ő Felsége előtt, mit is a gyűlés oly értelem­ben fogadott el, hogy a távsürgöny az ország­gyűlési biztos utján terjesztessék ő Felsége elé. A második országbiztosi irat megküldi azon cs. kir. leiratot, mely tudatja, hogy az octoberi diploma, s a februári pátensnek az erdélyi tör­vények közé igtatásáról szóló törvényczikk legm. szentesitést nyert. Ezen leirat felolvasása után Schmidt Konrád kért szót, hogy consta­­tálja, mikép ezen inarticulatióról szóló hatá­rozat hozatalába a tartománygyűlés minden tagja, magyarok (?) úgy, mint szászok és oláhok egyenlően résztvettek, s hogy ezen tör­­vényczikknek azon közvetlen következése jön, miszerint Erdély küldöttjei az egész birodalmat illető ügyek tárgyalásába befolyhattak. Az öröm jeléül, melyet ezen törvény szentesí­tése okoz, szóló háromszoros „Hoch“ ot indít­ványoz ő Felségére, mely elfogadtatott. Az elnök közli B­é­­­d­i György levelét, mely­ben tudatja, hogy tartósan leend akadályozva az országgyűlésen megjelenni. A gyűlés ezen iratot a kormányszék utján ő Felsége elé hatá­rozta terjesztetni. P­o­p­p regalistának hat heti, L­i­p­o­t­a­r­i­u és Balomiri kép­­viselőknek négy heti sza­badságidő engedtetett. Trauschenfels Fe­rencz pedig leteszi mandátumát, mi tudomásul vétetett. M­a­a­g­e­r és 14 társa egy sürgős javasla­tott terjeszt elő az erdélyi vasút tárgyában, mely egész terjedelmében itt következik : „Erdély már évek óta sürgetve kérte a magas kormányt, hogy ezen szegény országot is részel­tesse az osztrák vasút­hálózat jótéteményeiben, és a legfeszültebb várakozással kiséri ezen reá nézve szerfelett fontos ügy fejleményeit. A biro­dalmi tanácsban Erdélynek képviselői gyakran tolmácsolták országuknak ebbeli forró kivona­­tát, sőt maga ő Felsége is az ország ezen kivo­­natának teljesítését a birodalmi képviselet oly feladatául jelölte ki, melynek megoldása Er­délynek az osztrák parlamentbe leendő belé­pése által a lehető leggyorsabban és biztosab­ban eszközöltessék, és mégis a kedvezőtlen vi­szonyok a birodalmi tanácsnak múlt évi ülés­szakát gátolták Erdély ezen életkérdésének elintézésében, és így az alkotmányos eldöntés e tekintetben a legközelebbi birodalomtanácsi ülésszakra bízatott. „Ha az ország már ezen költséges késleltetést is súlyosan és nyomasztólag érzi, idejárni az utóbbi időben még a vasút iránt táplált kívona­­taink és reményeink tökéletes meghiúsultának aggodalma is, melyet a Dunafejedelemségek kormánya által, mint mondják, jóváhagyott kamrai határozatok okoztak. A Dunafejedelem­ségek képviselete ugyanis f. évi ápr. 20-kan az Oláhországban építendő vaspályákra nézve a következő vonalakat állapította meg: a) Ver­­cserova, Krajova, Slatina, Bukarest, Giurgevo ; b) Bukarest, Plojest, Buzea, Foksan; c) Buzea, Braila, Barbosi csatlakozási ponttal a ma ko­rábban engedélyezett moldvai vaspályához. — Ezen oláhországi vasúthálózat építésére nézve a Dunafejedelemségek képviselete Ward és Bart­lett angol bankároknak engedélyt adott, és eze­ket 12,000 font sterling bánatpénz letétele mel­lett arra kötelezte, hogy az építést öt hónap alatt és pedig a vercserova-krajovai vonallal megkezdjék, és nyolcz év alatt, minden eltérés nélkül a kitűzött vonalaktól, befejezzék. „Ha a szomszéd ország foganatosszni fogja ezen határozatát és a vercserova-krajova-buka­resti vonal fel lesz építve, akkor a bevégzett tény gyakorolja ellenállhatlan hatalmát , az oláhországi vaspályáknak egyesítését az osz­trák vasutakkal Orsován keresztül, habár tán későn is, Ausztria meg fogja engedni, Bécs össze fog köttetni a fekete tengerrel, Erdély mind éjszakán, mind délen ki fog kerültetni, a­mely esetben aztán nehéz leend az idegen tőke­pénzeseket rábírni arra, hogy egy erdélyi vasút építésére vállalkozzanak. Erdélynek ezen kizá­­ratását az európai vasúti hálózatból elhárítani, mielőtt az említett engedély határozmányai fo­ganatba vétetnének és visszavonhatlan ténynyé válnának , az országos képviselet önfenntartási kötelességének és méltó feladatának tekinti. „Erre az eszközt csupán csak abban látjuk, ha a két kormány­t jegyezik az ausztriai és oláhországi vasút csatlakozási pontjára nézve. Abban alig lehet kétkedni, hogy az oláhországi kormány e tekintetben egész készséggel teljesí­teni fogja az osztrák kormány kívánatot, mi­után az egyetértés erre vonatkozólag egyaránt érdekében fekszik Ausztriának és a Dunafeje­delemségek­nek. „Mi szükségesnek találjuk, hogy a magas országgyűlés kijelölje azon pontot, melyben a vaspályák csatlakozása az országra nézve a legfontosabb és legszükségesebb, és a­melynek kijelölésénél és kivitelénél leginkább tekintetbe kell venni Erdélynek nemzetgazdászati és ke­reskedelmi érdekeit. Ezen pontnak kétségkívül ott kell lenni az ország délkeleti szögletében fekvő Brassó kereskedő város közelében. Ez okból bátorkodunk a legmélyebb tisztelettel a következő javaslatot tenni : „Az országgyűlés méltóztassék a magas kor­mányt a lehető leghamarább és a legnagyobb nyomatékkal felkérni arra, hogy az osztrák vas­pályáknak az oláhországi vasutakhoz leendő csatlakozási pontjai felett az oláhországi kor­mánynyal még a közelebb Oláhországban enge­délyezett vasúti vonalak építésének kezdete előtt egyezkedjék és oda működjék, hogy az erdélyi vasutaknak az oláhországi vaspályák­hoz leendő csatlakozási pontja Brassónak kö­­zelében fogadtassék el és állapíttassék meg.“ Ő­b­e­r­t indítványára ezen indítvány ki nem nyomtatása határoztatik el. Ugyanaz egy más indítványt tesz. Szólíttassék fel az elnök, hogy az indítvány vétessék elő a legközelebbi ülés­ben. E felett hosszabb vita folyt, melyben Schmidt Konrad, Ka­niche­r, Herberth és Schneider regalista az indítvány ellen, Maager és Schnell melette szólanak.Sza­vazásra kerülvén, a többség által e kért indítvá­nya elfogadtatik s az elnök kinyilatkoztatá, hogy a közelebbi, szerdán tartandó ülésben el fogja ha­tározni, hogy Maager ar indítványa kitüzessék­­e napirendre vagy ne, miről eleve fogja értesít­­ni a tartományi gyűlés tagjait. A gyűlés 2 óra­kor eloszlott. Ő­b­e r t F. következő indítványt terjesztő elő: „Megfontolván, mikép az országgyűlés tagad­hatatlan kötelessége a szeretett haza lakói jo­gosult várakozásai iránt tekintettel viseltetni; tekintve, hogy a katonai szolgálati idő jelen­legi tartama az ország lakóinak minden réte­gére nyomasztó teherként nehezedik ; tekintetbe véve, hogy a hadkötelezettségi idő rövidebb tartama a földmivelés és ipar sikertel­­jesebb­ízését előmozditani, és ekként az ország lakói túlnyomó többségének jóllétét gyarapítani fogná; az országgyűlés elhatározza, hogy a magas kormányhoz a hadkötelezett­ségi idő leszállítása iránt tiszteletteljes kérés legyen felterjesztendő. I.­­ S­z e b­e n , 1863. oct. 7. Melléklet az Erdély nagyfejedelemség részére a legfel-­­­sőbb törvényszék felállítása és szervezése tár-­­­gyában kirendelt országgyűlési bizottság jelen­téséhez. Véleménye az Erdély nagyfejedelemség részére a legfel­sőbb törvényszék felállítása és szervezése tár­gyában leadott kir. kormányi előterjesztésre nézve kinevezett bizottság kisebbségének. A kisebbség elvileg teljesen osztja az igazság­ügynek a közigazgatástól általában, ez alka­lommal pedig a legfelsőbb törvényszéket ille­tőleg esz­közlendő elválasztása szigorú ke­resztül vitelére nézve a kormányi előterjesztés kiindu­lási pontjául vett elvet; a bizottság kisebbsége, tekintettel Erdély tényleges államtörvényére (az 1860-dik évi October 20-diki diploma III. p.) s a népesség nagyobb része kivonataira, a bi­zottsági többség véleményét egy önálló legfel­sőbb törvényszéknek honunk részére leeneő fel­állítására nézve osztja. Azonban a kisebbség ezen törvényszék szék­helye választásában a többségtől eltér, s a kor­mány- előterjesztés 1. §.-val egyhangzólag an­nak székhelyét a cs. udvarnál Bécsben javalja kijelöltetni, mivel az általános közvélemény a legvégső, sőt magát a bírói határozatot is az ország fejedelmétől, vagy legalább annak köz­vetlen közeléből várja, mivel továbbá a jogtör­ténelem s Erdély történelme minden időszakai­nak tényleges állapota egész az 1861-dik évi mártius 31-diki legfelsőbb határozványig, igen rövid időközök kivételével, a legfelsőbb törvény­széknek a császári udvarnak­ székelése mellett szólanak (hármaskönyv IH. r. 2. ez. 3. §. és comp. const. II. 1. czim. 1. czikk. XI. §. 4. czikk XI. §. és 5. czikk XI. §.), s végre a legfelsőbb bírák lehető függetlensége csakis a legfelsőbb törvényszéknek a hazán, s így a nemzetiségi szenvedélyek közvetlen hatáson kívüli helyezé­sével fogna megőriztetni. A kisebbség a többség által a kormány- elő­terjesztés 4-, 6-, 7-, 9- és 13-dik §§-ban tett, s a szász főtörvényszék feloszlatására ezélzott vál­tozásokba bele nem egyezhetik, mivel a har­madik bíróság szervezésével amúgy mellékesen soha sem lehet a másod bíróság szabályozásá­ra alkalmat venni, mivel a kisebbség azon meg­győződésben van, hogy a legfelsőbb törvény­szék felállításánál csakis a jelenlegi tényleges állapotból lehet kiindulni, s egy jövőben bekö­vetkezhető szervezésre szóló törvényt hozni nem lehet, mivel továbbá az 1224-ben András ki­rály által adott kiváltságlevél kelése óta (ipsos nullus judicet nisi Nos vei Comes Cibiniensis, et nec eos etiam aliquis ad praesentiam nostram citare praesumat, nisi causa coram suo judice non possit terminari), egészen az 1862-ben nov. 4-kén kelt legfelsőbb határozványig, melynél fogva egy állandó főtörvényszéknek a szász­­föld részére leendő felállítása legkegyelmeseb­ben megengedtetett, a szász nemzet hatósági joga a szászföld határai s az országfejedelem fenségi korlátai közt alkotmányi­g soha két­ség alá nem vonatott, mivel végre annak eltör­lése az országgyűlés illetőségéhez nem tartozik, hanem az csupán és egyedül a szász nemzeti egyetem által az országfejedelem jóváhagyá­sával lenne eszközölhető. Ellenben a kisebbség javaslatba hozza, hogy a 6. §, a betű 2. 1. 2. sz. a nyomtatási hitia „saját“ „egy“-re kijavíttassák. Ugyanott a 6-, 7-, 8-dik sz. alatt azon tényál­lásnak, hogy a b. p. r. 10 dik § a betűje alatti esethez képest jelenleg két illetékes törvény­szék: a n.-szebeni tanács és a m. vásárhelyi bün­tető törvényszék áll fenn, a megfelelő változta­tás ehelyett: „az... illetékes kü­lön törvény­szék“, „illetékes külön törvényszékekre“ eszkö­zöltessék ; a 10. §. 2—5. sz. alatt a legfelsőbb törvény­szék állásának és méltóságának inkább megfe­­lelőleg a szöveg, a törvényhozás vagy törvény­­változtatásra vonatkozólag változtassák: „te­­szen -re, e helyett „kell tennie.“ A kormányi előterjesztés 12 dik §-nak szer­kezete és megváltoztatása a többség jelentésé­ben a kisebbség beleegyezésével történt. Ezen szövegbeli kijavításokon és javalato­kon kívül a kisebbség a kormányi előterjesztés változatlan elfogadását javalja. N.-Szeben, dec. 19-kén 1863. Trausch József s. k., kir. hiv. Herberth E­d­e s. k., követ. Lassel Ágoston s. k., követ. Brecht János s. k. követ. S­a­l­m­e­n s. k. D­r. Trauschenfels s. k. a ki­sebbség részéről előadó.

Next