Pesti Napló, 1864. június (15. évfolyam, 4286-4310. szám)
1864-06-03 / 4288. szám
125—4288 15. évf folyam Szerkesztési iroda: Ferencnek térek 7-dik szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen tételek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Előfizetési feltételek : Ferencziek terén, 7-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Vidékre, postán . Félévre . . . Évnegyedre. . Helyben, házhoz hordva . . . 10 írt 50 kr o. é. . . 6 irt 26 kr o. é. 1864. Péntek, junius 3. Hirdetmények dija: 7 has&bos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdij külön 30 nj kr. Magániita 6 hasíbos petit-sor 26 nj kr. Pest, junus 2. 1864. IS9sexu.le. Megtartotta-e az értekezlet jun. 2-ra kitűzött ülését, ez időig még nem jelzé a táviró; azonban Koppenhágából a dán kormány azon kijelentése hozatik nyilvánosságra, mely szerint Keresztély király kormánya a német kikötők egy hónapra felfüggesztett zárlatát ismét viszszaállítja, ha az értekezleten képviselt hatalmaknak nem sikerülne e hó 12-ig, mint a fegyvernyugvás lefolyásának határnapjáig, Dániára kedvezőbb fegyverszüneti feltételeket eszközölni ki. Tudva van, hogy a fegyverszünet meghosszabbításának kérdését a jan. 2-ki ülésben volt tárgyalandó az értekezlet, hogy azonban a május 28 -i ülés jegyzőkönyve, s különösen az ott nyilatkozott hangulat után várhat-e Dánia olyan fegyverszüneti feltételeket, melyek érdekeire nézve előnyösebbek, s szorongatott helyzetében elfogadhatóbbak lennének, mint azok, melyek szerint a folyó hónap harczi nyugalma érvényes —nehéz feltenni. Anglia kabinetjének dán rokonszenve naponként platóikusabb alakot ölt; kezdetben egyszer másszor legalább mégis fenyegetődzött Russel gróf sürgönye, sőt egy kis demonstratio okáért a nagy hajóhad egy pár járművével is tétetett sétát a csatázások színhelye felé ; de később jónak látta e parányi vitorlát is behúzni, sőt egyenesen kijelenteni, hogy Anglia bizony szerencsés kereskedelmi körülményei közt egy állam kedvéért, s igy Dániáért sem ereszkedik háborúba senkivel. Ily politika nem az, mely a Glücksburgiak tűnő szerencséjét régi fényére segíthetné; ily rokonszenv Dánia felforgatott integritását meg nem menti, vágyainak czélját közelebb nem hozza. De tán Francziaország, mely bizonyos dolgokat rendesen más szemüvegen szokott nézni, mint a gyapjas zsákok nagyurai, mondjuk, Francziaország tán melegebben lép fel azon hatalom és népe mellett, melyről annyiszor elmondák, hogy ez első császárság nagy bomlása után is mindig hű szövetséges maradt! Rokonszenv, jó hajlandóság, jó akarat, baráti érzelem van, a mennyi kell. De egy veszélyben forgó állam megmentésére ezek helyett ugyanannyi tettleges segély tenné meg a kívánt hatást. De épen ez az, mire Dánia ez oldalról sem támaszkodhatik; mert a nemzetiségi politika , melyet Napóleon császár a francziák vére és pénze árán érvényre enelt Olaszországban, hasonló bánásmódot követel az Eider mellett. — És a népszavazási elv, mely a msodik császárság alapját képezi, nem hagyathatik el egy másik népcsaládnál, melyet körülményei oly szerencsés állapotba hoztak, hogy politikai sorsa felett — egy kis erélyesség mellett a szomszéd részéről — maga határozhat. Ily viszonyok közt Dániának mikéntarra nem lehet biztos kilátása, hogy kedvezőbb fegyverszüneti feltételeket nyerjen, úgy ismét azzal sem kecsegtetheti magát, hogy ha a herczegségek csatla-kozási kérdése a népességre bizatik, részére kedvező szavazateredmény kerülne ki az urnákból. Igen természetes tehát egyrészről a koppenhágai hangulat, másrészről a dán értekezleti tagok merev magok tartása, kiknek utjuk inkább haza felé áll, s kik ennélfogva menekülést inkább a tagadásban keresnek. Az más kérdés, ha eme politika olyan., mely Dániát fenntartja, s a félt feloszlástól megmenti, — vagy az, mely lépésről lépésre rongyolja szét az egykor szép egészet, s a hős és elszánt népet a kétségbeesés harczaiba sodorja! Anglia jó tanácsai nem hiányoztak, hogy a bonyodalom végre tettlegességekben törjön ki; valószínű, hogy ezekkel nem fog fösvénykedni, midőn arról lesz szó, hogy az angol királyi házzal rokon Glücksburg család számára egy ország és egy korona megmentessék. A békealap, melyet a német hatalmak körvonalaztak, de melyet a közbenjáró fejedelmek mellékjavaslattal kisértek, bő anyagát képezi a hírlapi vitáknak, de ekkorig semmi bizonyos annak tovább fejléséről köztudomásra nem juthatott. Heti szemle a nemzeti színházi drámai előadások felett. Május 22-én: „A király házasodik.“ Eredeti vígjáték Tóth Kálmántól. A balilla szerepét Lendvainé adta; sok tapsban és kihívásban részesült. Tóth beteg, helyette az olasz doctissimust Komáromi adta, s használhatóságát e szakmában is bebizonyította. Figyelme az apróságokra is kiterjedt, így, midőn kapjait magához inti, azt nem felemelt ujjal tette, mint mi szoktuk, hanem olaszosan, összeszoritott markát lefelé fordítva s ujjait billegtetve. Május 23 án : Nagy Lujza kisasszony, vidéki színésznő, első felléptéül: „A szerencse gyermeke.“ Színmű Buchpfeiffer Charlottetól. Ezen írónő nem ir ugyan oly jó darabokat, melyek a szigorúbb bírálatot kiállják , de ír oly jó szerepeket, melyek darabjainak a hatást biztosítják, melyen az előadók kapva kapnak, mert háladatosak, mert a néző rokonszenvét és részvétét kizárólagosan magukhoz ragadják. Különös szeretettel gondoskodik a naiv színésznőkről, jól tudván, hogy az ártatlanul üldözött leánykák legsajnálatosabbak. Ő azzal keveset törődik, vájjon ezen szánalom aesthetikailag jogosult-e, vagy sem ; ő a tömegre számít, mely ja vértanuság és drámai szenvedés közt nem nagy különbséget lát. Azonkívül van annyi tapintata, hogy midőn az ártatlanság üldöztetése már boszantani kezd, annak sorsát a szerencsés kimenetel felé fordítja, s a kiállott szenvedésekért minden földi jóval jutalmazza meg. Ezen szerepek közül legkitűnőbbek azok, meelykkel az újabb korban ajándékozta meg a naiv színésznőket: A tücsök, a lowoodi árva s a szerencse gyermeke. A tücsöknek adott egy nagyanyát, ki, ámbár gazdag, unokáját elv szerint üti, veri, koplaltatja, rongyokban járatja, nehogy anyjához hasonló legyen, ki egy katonával megszökött. A lowoodi árvának pedig adott egy mostohánál is mostohább gyámanyát, ki az elhagyatott árvát gyűlöletből sanyargatja s árva házba küldi. Végre a szerencse gyermekének adott egy nagyanyát, ki első haragjában nem hajtván semmi okos szóra, sem unokája esdeklésire, gyűlöletes tanuk előtt addig vallatja, mig a leányka felkerekedik, ott hagyja s dajkájához menekül. E három leányka közül, midőn a sors vén asszonyok képében üldözni kezdi őket, egyik sem szerelmes, sőt köztök és leendő férjeik közt bizonyos ellenszenv uralkodik. Ezen darabok belső fejlődését , s a tulajdonképeni drámai cselekvényt ezen párok kölcsönös megszerelmeskedése alkotná. Hanem midőn a párokat ezen virágos mezőre vezeti, ott hagyja ugyan utjokban a kígyókat is, kik ellenök fújják a követ, s rájok sziszegnek ; de ezek többnyire csak oly ártalmatlan mezei kigyók, s nem oly mérges viperák, kiktől nagyon kellene féltenünk kedvenczeinket; sőt a darab végére már ezen kígyók is vagy meg vannak törve, vagy szelídülve. Ezen leánykák érdekét szerzőnő avval is növeli, hogy ad nekik egy kis különöséget. Daczosak, önfejűek, szilajok, szálkásak ; érdekök az által is növekszik, hogy a darab folytában ezen szálkákat szerzőnő szépen legyalulja , s a darab végén már oly simák és politúrosak, mint a legszebb házi bútor. De szerepei hatását még más után is biztosítja magának. Úgy látszik, nem sokat bízik abban, hogy az előadó szerepén nagyon törje a fejét, s a szerep árnyalatait és előadásmódját kiokoskodja. Ő darabjait elárasztja színészi utasításokkal ; ő meghatározza, mit kelljen szemlesütve, odavetve, mély érzéssel, hidegen, emelt vagy alant hangon, fokozatosan stb. mondani. Mint mondják, ő igen jeles színésznő volt, s úgy látszik, ő magának kiczirkalmazza, eljátsza a szerepet, s azt híven lekótázza a nevezett inructiókban. — Annak, ki szerepét reaga szokta megteremteni, instructiókra nincs szüksége, de a szerzőnő hihetőleg tapasztalatból tudja, hogy széles Németországban az elő- s adók legnagyobb száma nem ezekből áll, s ő mindenütt akar tetszeni. Czélját, úgy látszik, el is éri, mert az ő báladatos, körvonalazott és kiárnyékolt szerepei mindenütt tetszenek. Az igaz, hogy néha látunk szerepquodlibetet is, mert az ő sokféle s néha ellentételes instruktiói azokat, kik mélyebben nem tudnak gondolkodni és érteni, zavarba is hozzák, de az összes hatást mégis kivívják. A vendég kisasszony mióta utolszor láttuk, kétségkívül haladást ten, és sok ügyességgel bír, de előadásából még hiányzik az a biztos és művészi bensőség, mi azt idővel egyöntetűvé fogja tenni. Május 25-kén, először : „Az uram nem szeret“ és „A nők hibája,“ eredeti vígjátékok egy felvonásban. írta Andor Pál. Tudtunkkal szerzőnek első kísérletei, írnak tavaszi, őszi dalokat, melyeknek téli dermedtsége a vért is megfagyasztja , de azért a kritika hallgat. Megéneklik ezerszer elcsépelt phrazisokban a „kedvesem“ hajnalcsillag szemét, őz termetét, chinai piczi lábát, arany haját, szög haját, ében haját; de azért a kritika hallgat, Írnak vizenyős novellákat, melyeknek két hét múlva már czimére nem emlékszik az olvasó , de azért a kritika hallgat. Hanem írjon valaki színművet, no hiszen az isten legyen neki kegyelmes és irgalmas! Meggondolta-e ezt a fiatal szerző ? Nem okult a mások rettentő példáján ? Ha novellákat is vígjátékaiból, a szerkesztők két kézzel kapnak rajta, s mi édes szülöttei felett nem tartunk consiliumot, nem tapogatjuk meg ézereiket, nem fogjuk rájuk, hogy betegek, halottak, s nem bonczoljuk fel szeme láttára. Vagy talán a mi discretiónkban bízott, s azt hitte, az álnév alatt rejtve lesz — a dicséret elöl ? ! — Oh, ebben ugyan hiában bízott, mi sem dicsérni, sem piszkolódni nem tudunk, nem akarunk, hacsak a szerző nevét nem tudjuk, s egyszer mind nincs biztos tudomásunk arról is, miféle czimborasághoz tartozik. Azért is kollegáink némelyikének legelső gondja volt megtudni, ki az az Andor Pál tulajdonképen ? A közönséggel is sietett azt tudatni, hogy ahhoz mérsékelje a lelkesülést. Előttünk nincs semmi kegyelet, letépjük az álcrát , azt akarjuk, hogy a szerény szerző piruljon ha a koszorút nyújtjuk, s piruljon, ha első kísérlete nem talál sikerülni. Mi pedig azon indiseret collegánkra azért haragszunk, hogy a szerző nevét megtudván, illusiónktól fosztattunk meg. Mert mi első darabját végig nézve, fogadni mertünk volna, hogy azt valamelyik gyakorlott kezű fiatalabb írónk kerekítette ki. Hanem másik darabja után gyanakodni kezdtünk volna, hogy mégis talán valamelyik, régi babérjain nyugvó hajdankori írónk dugta el képét ez arcza mögé, azon korból, midőn a vígjátékok alapját egy egy különcz végrendelet vagy fogadás képezte, melynek jelenetei aztán rendesen a themának variácziói voltak. De igy kénytelenek lévén tudni, hogy kihez legyen szerencsénk, az első vígjátékért egy, tőlünk kitelhető udvarias bók mellett, egyik kezünkkel egy kritikusi rózsacsokrot nyújtunk, több rózsával, mint tövissel, a másik kezünket pedig divatosan hátra teszszük. Nem mutatjuk meg , mi van benne, hanem úgy igyekszünk fordulni, mint a hold a föld körül, hogy mindig csak nyájasan mosolygó szelíd holdvilágképünket lássa — hej, ha mi azt tudhatnók, mi van a hold túlsó részén ! — Az a tövisbokor, mit Sánta, mint hold a „Szent-iván-éji álom “-ban tart a kezében, a szelíd arczú hold hajfürtéi közt bizonyosan a kopfputzot képezi. De lássuk a vígjátékokat. — „Az uram nem szeret!“ Egy nagyságos s,egy parasztasszonykának a mottója ez. — Ő nagysága azt hiszi, azért nem szereti az ura, mert a gazdaság után lát; mert nem forgálódik szüntelen körülte; nem udvarol, mint házasság előtt, s nem félti, mint kellene. Igen természetes, hogy ő nagysága annyira uj házas, hogy az a paraszt asszony ,ka, ki azelőtt is szolgálta, még folyvást kisaszszonyozza. Jaj pedig be, nagyon csalódik ő nagysága! Nincs rettenetesebb dolog, mint féltetni, s nincs unalmasabb, mint a turbékoló férj. Ő nagyságának az első lett volna legméltóbb büntetése, h nem nem oly komédiás modorban, mint az E0 nem féltékenyében. Nagysága ezt kapja ugyan, de oly pici adagban, hogy a gyógyszernek alig látjuk valami hasznát, alig érzi egy kicsit az orvosság keserűségét, rögtön a kibékülés jó adag czukrát kapja szájacskájára. — A paraszt asszonyka pedig azt hiszi, hogy azért nem szereti az ura, mert még meg sem verte. Mi is bizonyíthatjuk, hogy néhol ez néphit. A menyecske azonban egész dosisban megkapja, a miután ábrándozott, férje, akit semmi sem hitt kihozni phlegmájából, sem a féltés, sem a rosz főzés, sem az épen semmit sem főzés, mikor megtudja, hogy felesége postáskodott , annak kimondhatlan örömére amúgy isten igazában megveri, természetesen a színfalak közt. Van még e vígjátékban egy Béla nevezetű házi barát is, kinek az úri nő azt a szerepet szánja, hogy szinleg udvarolván neki, férjét féltékenynyé tegye s apathhiájából kigyógyitsa; de ezen házi barát a tréfából valóságot szeretne csinálni, s épen ez által válik nevetségessé. A gondolat tehát jó, s egy pár jó jelenetecskére ad alkalmat. Levelet ir ő nagyyának, mely a paraszt menyecske ügyetlensége miatt az úri férj kezébe jut. Ekkor aztán kitör Erdélyi országgyűlés. Szebe n, máj. 30. A mai Illésnek több érdekes részlete vott. A képviselők teljesebb számban jelentek meg, s a karzatok is népesebbek voltak. A legfőbb törvényszék felállítását illető törvényjavaslat megvitatásánál, mely azonban ezúttal még nem vétetett tárgyalás alá, a kormányt Pap Alajos, tanácsos fogja képviselni, ki is e gyűlésen, mint a kormány küldöttje, már megjelent. A napirendre térés előtt jelenté az elnök, hogy az országgyűlési biztostól Gasteinban máj. 23-án kelt két rendbeli iratot vett, melyeknek foglalatját a fázzal közölni akarja. Az első iratban tudatja az országgyűlési biztos, hogy ő cs. k. iiye 1863. oct. 26 án kelt legm. leiratával az erdélyi tartománygyülésen hozott, sz oláhok nemzetiségét és vallását egyenjogositó I. törvényczikkel legkegyelmesebben szentesítette. Ezen leirat tartalma a következő : „Mi I. Ferencz József stb., az 1863-ki jul. hóre Szebenbe összehívott Erdély nagyfejedelemségünk híveivel tudatjuk. Az általatok, kedvelt híveink, az 1863-ki oct. 7-én kelt legalázatosabb feliratotokban élőnkbe terjesztett, a román nemzet és vallása egyenjogúsítását megalapító törvényeikkel legmagasabb szentesítésünkkel elláttuk, s megbíztuk erdélytartományi kormányunkat ezen törvény kihirdetésével. Miről is titeket kedvelt híveink, az ezen törvénynek saját legm. kézaláirásunkkal ellátott egy példányát beküldve, ezennel értesítünk, kik iránt egyébiránt cs. k. országfejedelmi kegyünk és kegyelmünkkel változatlanul maradunk. Schönbrunn, oct. 26-kán 1863. Felolvastatván ezen leirat, valamint a mellékletben csatolt díszes kiállítású törvényczikk, szót emelt Popászu archimandrita, hogy mint nemzetének gyenge orgánuma, a szív mélyéből fakadó köszönetet szavazzon ő felségének, lovagias császárunknak, ki Erdélynek legidősb nemzetét a halálból életre ébresztette. Szóló ezért a magas ház és Isten előtt nemzete nevében ígéri, hogy császár ő felségéért, s a felséges uralkodóházért és a birodalmi egységért mindig kész lesz életét oda adni. Ha maradandó és rosz időkben, s különösen a balszerencsében bizonyitandja be ő felsége, mint a haza atyja iránti ragaszkodását. Törekedni fog arra is, hogy a többi nemzetekkeli egyetértés, a szeretet és testvériség velők fenntartassák.“ Ezen beszéd a ház osztatlan tetszésével találkozott, s élénk „hoch“-al és „se treasca“-val fogadtatott. Puscariu a kormánynak és a szász képviseletnek mondott köszönetét az együttműködésért, mely e törvényt létrehozta. Maga indítványozza,hogy az oláh nemzet most nyilatkozott hálaérzelme táviratilag fejeztetnék ki ő Felsége előtt, mit is a gyűlés oly értelemben fogadott el, hogy a távsürgöny az országgyűlési biztos utján terjesztessék ő Felsége elé. A második országbiztosi irat megküldi azon cs. kir. leiratot, mely tudatja, hogy az octoberi diploma, s a februári pátensnek az erdélyi törvények közé igtatásáról szóló törvényczikk legm. szentesitést nyert. Ezen leirat felolvasása után Schmidt Konrád kért szót, hogy constatálja, mikép ezen inarticulatióról szóló határozat hozatalába a tartománygyűlés minden tagja, magyarok (?) úgy, mint szászok és oláhok egyenlően résztvettek, s hogy ezen törvényczikknek azon közvetlen következése jön, miszerint Erdély küldöttjei az egész birodalmat illető ügyek tárgyalásába befolyhattak. Az öröm jeléül, melyet ezen törvény szentesítése okoz, szóló háromszoros „Hoch“ ot indítványoz ő Felségére, mely elfogadtatott. Az elnök közli Bédi György levelét, melyben tudatja, hogy tartósan leend akadályozva az országgyűlésen megjelenni. A gyűlés ezen iratot a kormányszék utján ő Felsége elé határozta terjesztetni. Popp regalistának hat heti, Lipotariu és Balomiri képviselőknek négy heti szabadságidő engedtetett. Trauschenfels Ferencz pedig leteszi mandátumát, mi tudomásul vétetett. Maager és 14 társa egy sürgős javaslatott terjeszt elő az erdélyi vasút tárgyában, mely egész terjedelmében itt következik : „Erdély már évek óta sürgetve kérte a magas kormányt, hogy ezen szegény országot is részeltesse az osztrák vasúthálózat jótéteményeiben, és a legfeszültebb várakozással kiséri ezen reá nézve szerfelett fontos ügy fejleményeit. A birodalmi tanácsban Erdélynek képviselői gyakran tolmácsolták országuknak ebbeli forró kivonatát, sőt maga ő Felsége is az ország ezen kivonatának teljesítését a birodalmi képviselet oly feladatául jelölte ki, melynek megoldása Erdélynek az osztrák parlamentbe leendő belépése által a lehető leggyorsabban és biztosabban eszközöltessék, és mégis a kedvezőtlen viszonyok a birodalmi tanácsnak múlt évi ülésszakát gátolták Erdély ezen életkérdésének elintézésében, és így az alkotmányos eldöntés e tekintetben a legközelebbi birodalomtanácsi ülésszakra bízatott. „Ha az ország már ezen költséges késleltetést is súlyosan és nyomasztólag érzi, idejárni az utóbbi időben még a vasút iránt táplált kívonataink és reményeink tökéletes meghiúsultának aggodalma is, melyet a Dunafejedelemségek kormánya által, mint mondják, jóváhagyott kamrai határozatok okoztak. A Dunafejedelemségek képviselete ugyanis f. évi ápr. 20-kan az Oláhországban építendő vaspályákra nézve a következő vonalakat állapította meg: a) Vercserova, Krajova, Slatina, Bukarest, Giurgevo ; b) Bukarest, Plojest, Buzea, Foksan; c) Buzea, Braila, Barbosi csatlakozási ponttal a ma korábban engedélyezett moldvai vaspályához. — Ezen oláhországi vasúthálózat építésére nézve a Dunafejedelemségek képviselete Ward és Bartlett angol bankároknak engedélyt adott, és ezeket 12,000 font sterling bánatpénz letétele mellett arra kötelezte, hogy az építést öt hónap alatt és pedig a vercserova-krajovai vonallal megkezdjék, és nyolcz év alatt, minden eltérés nélkül a kitűzött vonalaktól, befejezzék. „Ha a szomszéd ország foganatosszni fogja ezen határozatát és a vercserova-krajova-bukaresti vonal fel lesz építve, akkor a bevégzett tény gyakorolja ellenállhatlan hatalmát , az oláhországi vaspályáknak egyesítését az osztrák vasutakkal Orsován keresztül, habár tán későn is, Ausztria meg fogja engedni, Bécs össze fog köttetni a fekete tengerrel, Erdély mind éjszakán, mind délen ki fog kerültetni, amely esetben aztán nehéz leend az idegen tőkepénzeseket rábírni arra, hogy egy erdélyi vasút építésére vállalkozzanak. Erdélynek ezen kizáratását az európai vasúti hálózatból elhárítani, mielőtt az említett engedély határozmányai foganatba vétetnének és visszavonhatlan ténynyé válnának , az országos képviselet önfenntartási kötelességének és méltó feladatának tekinti. „Erre az eszközt csupán csak abban látjuk, ha a két kormányt jegyezik az ausztriai és oláhországi vasút csatlakozási pontjára nézve. Abban alig lehet kétkedni, hogy az oláhországi kormány e tekintetben egész készséggel teljesíteni fogja az osztrák kormány kívánatot, miután az egyetértés erre vonatkozólag egyaránt érdekében fekszik Ausztriának és a Dunafejedelemségeknek. „Mi szükségesnek találjuk, hogy a magas országgyűlés kijelölje azon pontot, melyben a vaspályák csatlakozása az országra nézve a legfontosabb és legszükségesebb, és amelynek kijelölésénél és kivitelénél leginkább tekintetbe kell venni Erdélynek nemzetgazdászati és kereskedelmi érdekeit. Ezen pontnak kétségkívül ott kell lenni az ország délkeleti szögletében fekvő Brassó kereskedő város közelében. Ez okból bátorkodunk a legmélyebb tisztelettel a következő javaslatot tenni : „Az országgyűlés méltóztassék a magas kormányt a lehető leghamarább és a legnagyobb nyomatékkal felkérni arra, hogy az osztrák vaspályáknak az oláhországi vasutakhoz leendő csatlakozási pontjai felett az oláhországi kormánynyal még a közelebb Oláhországban engedélyezett vasúti vonalak építésének kezdete előtt egyezkedjék és oda működjék, hogy az erdélyi vasutaknak az oláhországi vaspályákhoz leendő csatlakozási pontja Brassónak közelében fogadtassék el és állapíttassék meg.“ Őbert indítványára ezen indítvány ki nem nyomtatása határoztatik el. Ugyanaz egy más indítványt tesz. Szólíttassék fel az elnök, hogy az indítvány vétessék elő a legközelebbi ülésben. E felett hosszabb vita folyt, melyben Schmidt Konrad, Kanicher, Herberth és Schneider regalista az indítvány ellen, Maager és Schnell melette szólanak.Szavazásra kerülvén, a többség által e kért indítványa elfogadtatik s az elnök kinyilatkoztatá, hogy a közelebbi, szerdán tartandó ülésben el fogja határozni, hogy Maager ar indítványa kitüzesséke napirendre vagy ne, miről eleve fogja értesítni a tartományi gyűlés tagjait. A gyűlés 2 órakor eloszlott. Őbe r t F. következő indítványt terjesztő elő: „Megfontolván, mikép az országgyűlés tagadhatatlan kötelessége a szeretett haza lakói jogosult várakozásai iránt tekintettel viseltetni; tekintve, hogy a katonai szolgálati idő jelenlegi tartama az ország lakóinak minden rétegére nyomasztó teherként nehezedik ; tekintetbe véve, hogy a hadkötelezettségi idő rövidebb tartama a földmivelés és ipar sikerteljesebbízését előmozditani, és ekként az ország lakói túlnyomó többségének jóllétét gyarapítani fogná; az országgyűlés elhatározza, hogy a magas kormányhoz a hadkötelezettségi idő leszállítása iránt tiszteletteljes kérés legyen felterjesztendő. I. Sz e be n , 1863. oct. 7. Melléklet az Erdély nagyfejedelemség részére a legfel-sőbb törvényszék felállítása és szervezése tár-gyában kirendelt országgyűlési bizottság jelentéséhez. Véleménye az Erdély nagyfejedelemség részére a legfelsőbb törvényszék felállítása és szervezése tárgyában leadott kir. kormányi előterjesztésre nézve kinevezett bizottság kisebbségének. A kisebbség elvileg teljesen osztja az igazságügynek a közigazgatástól általában, ez alkalommal pedig a legfelsőbb törvényszéket illetőleg eszközlendő elválasztása szigorú keresztül vitelére nézve a kormányi előterjesztés kiindulási pontjául vett elvet; a bizottság kisebbsége, tekintettel Erdély tényleges államtörvényére (az 1860-dik évi October 20-diki diploma III. p.) s a népesség nagyobb része kivonataira, a bizottsági többség véleményét egy önálló legfelsőbb törvényszéknek honunk részére leeneő felállítására nézve osztja. Azonban a kisebbség ezen törvényszék székhelye választásában a többségtől eltér, s a kormány- előterjesztés 1. §.-val egyhangzólag annak székhelyét a cs. udvarnál Bécsben javalja kijelöltetni, mivel az általános közvélemény a legvégső, sőt magát a bírói határozatot is az ország fejedelmétől, vagy legalább annak közvetlen közeléből várja, mivel továbbá a jogtörténelem s Erdély történelme minden időszakainak tényleges állapota egész az 1861-dik évi mártius 31-diki legfelsőbb határozványig, igen rövid időközök kivételével, a legfelsőbb törvényszéknek a császári udvarnak székelése mellett szólanak (hármaskönyv IH. r. 2. ez. 3. §. és comp. const. II. 1. czim. 1. czikk. XI. §. 4. czikk XI. §. és 5. czikk XI. §.), s végre a legfelsőbb bírák lehető függetlensége csakis a legfelsőbb törvényszéknek a hazán, s így a nemzetiségi szenvedélyek közvetlen hatáson kívüli helyezésével fogna megőriztetni. A kisebbség a többség által a kormány- előterjesztés 4-, 6-, 7-, 9- és 13-dik §§-ban tett, s a szász főtörvényszék feloszlatására ezélzott változásokba bele nem egyezhetik, mivel a harmadik bíróság szervezésével amúgy mellékesen soha sem lehet a másod bíróság szabályozására alkalmat venni, mivel a kisebbség azon meggyőződésben van, hogy a legfelsőbb törvényszék felállításánál csakis a jelenlegi tényleges állapotból lehet kiindulni, s egy jövőben bekövetkezhető szervezésre szóló törvényt hozni nem lehet, mivel továbbá az 1224-ben András király által adott kiváltságlevél kelése óta (ipsos nullus judicet nisi Nos vei Comes Cibiniensis, et nec eos etiam aliquis ad praesentiam nostram citare praesumat, nisi causa coram suo judice non possit terminari), egészen az 1862-ben nov. 4-kén kelt legfelsőbb határozványig, melynél fogva egy állandó főtörvényszéknek a szászföld részére leendő felállítása legkegyelmesebben megengedtetett, a szász nemzet hatósági joga a szászföld határai s az országfejedelem fenségi korlátai közt alkotmányig soha kétség alá nem vonatott, mivel végre annak eltörlése az országgyűlés illetőségéhez nem tartozik, hanem az csupán és egyedül a szász nemzeti egyetem által az országfejedelem jóváhagyásával lenne eszközölhető. Ellenben a kisebbség javaslatba hozza, hogy a 6. §, a betű 2. 1. 2. sz. a nyomtatási hitia „saját“ „egy“-re kijavíttassák. Ugyanott a 6-, 7-, 8-dik sz. alatt azon tényállásnak, hogy a b. p. r. 10 dik § a betűje alatti esethez képest jelenleg két illetékes törvényszék: a n.-szebeni tanács és a m. vásárhelyi büntető törvényszék áll fenn, a megfelelő változtatás ehelyett: „az... illetékes külön törvényszék“, „illetékes külön törvényszékekre“ eszközöltessék ; a 10. §. 2—5. sz. alatt a legfelsőbb törvényszék állásának és méltóságának inkább megfelelőleg a szöveg, a törvényhozás vagy törvényváltoztatásra vonatkozólag változtassák: „teszen -re, e helyett „kell tennie.“ A kormányi előterjesztés 12 dik §-nak szerkezete és megváltoztatása a többség jelentésében a kisebbség beleegyezésével történt. Ezen szövegbeli kijavításokon és javalatokon kívül a kisebbség a kormányi előterjesztés változatlan elfogadását javalja. N.-Szeben, dec. 19-kén 1863. Trausch József s. k., kir. hiv. Herberth Ede s. k., követ. Lassel Ágoston s. k., követ. Brecht János s. k. követ. Salmen s. k. Dr. Trauschenfels s. k. a kisebbség részéről előadó.