Pesti Napló, 1865. január (16. évfolyam, 4463–4487. szám)
1865-01-01 / 4463. szám
■ iroda4 Kiadti-hivatal: , i. t.ftl. tere, /im. I, enveltjferencziek tere 7. «záiu töldn/int. c réxt ill-t« „linde, »i .DHutny '«-sec Hifi,, minijei in Szeszt«:^rhez A lap Hllya§'i részét illető köz- ; inté/..x^ lemenyek i előfizetési pénz, ki, í *(kis körüli panaszok . hir»letwnitfeh U-nek »«fc isfc ' ' bézárol l„jí*itiune k o. Erények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI HAPLO Vasárnap, jan. 1.1865. 2002 16. évi folyam. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Nyilt-tér : 5 hasábos petitsor 25 uj kr.X Előfízetési leírás a i-kri félévi fogalmira Elöli verés ár : Ve évre 1# frt 50 kr. V* évre i frt 25 kr. A „Pesti Napló Kiadó hivatala. jan. jan -juniuspi arti isi Pest dec. 3 1864. (Fk) Azon óriási rab papirt látva, melyet ez évben is tele roratattunk, önkénytelenül is azt kérük magáinktól, vájjon milyetek voltak son nagy fontossági események, miknk vitatása által a telhetetlen sajtó-moloc folyvást éber étvágyát kielégítenünk szereti ? Hanem bizony úgy járunk, mint ki ki késő éjjel, különben kellemes társaigból hazatérve, és óráját nézve, azonőri fejét, hogy ugyan miről lehetett oly sokáig beszélgetni erre pedig egyébálaszt nem tud találni, mint hogy : eltel az idő ! Fo’,'oa eseményekbe!a lejárt évegyikla a legsztgényebbknek. Ami a .a/., ügyek terén történ, az kényelmetlen ■ letérne egy dióhéja, és nem sokkal jutalmazóbb volt az akitás a külpolitika mezején : a schleswig-holsteini háború és a septemberi konventió — voilà tout! És vájjon lefejezett reményeknek lehet-e akár csak ezeket is mondani, és nem inkább csak kezdetnek, melynek vége egyelőre még el nem látható? E tekintetben nagy hasonlóságért veszünk észre mind a bel,mnd a külpolitikai helyzet közt, miként az év végén találjuk. Mind a két tározóban semmi készpénz nem található, hanem csak egypár váltó levél, mely ajlövüllássó, amelynek nemcsak valódi értékét még nem bírjuk meghatározni, hanem azt sem tudjuk bizonyosan: vájjon be fognak e váltatni, vagy sem? Nem mondjuk, hogy az illetők nem képesek fizetni, de kérdés ám: akarnak-e? Hazánk ügyében közvetlenül semmi sem változott, kivéve talán azt az egyet, hogy a változás szükséges voltát most már azok sem tagadják, kik még nem igen régen a mostani állapotot valami Eldoradó félének tekintették, mely minden kivonatuk kielégítését hozandja magával, s a nyugalom szelid szárnyaival fogja beárnyazni a monarchiát. Igenis, a nyugalom beállott, de már most nyomasztó kezd az lenni még azokra nézve is, kik magukat benne ringathatni, az élet legnagyobb gyönyörűnek vélték. — így írj is! A politikai gyermekeknél is a van sokáig folytatott ringatás minéle kellemetlen érzést szül. provisorium gúlája fennen áll még, már nem imádják. Az egyptomi gúlákról a minap egyik adós azt a felfedezést tette, hogy azokat úgy építették, miszerint a déli fal 52 foknyi szegletet képezzen a földdel, mert akkor az ég legszebb csillaga, a Sirius, fokozkdása pllanatában függőlegesen ereszté sugarait e falra, és eringiai világítás pompaját de ragadtatva a néző, önkénytelenodásra bájt és térdét. A gúlák még most is it állnak ugyanazon szeglet alatt hajolva a föld felé , de azóta az idő nagyot haladót, Sirius illára is megváltozott, sugara: nagyon harántosan érik a gúla homály falát, és a varázshatás megszünt. .... ílgy idül a jog és törvény az, a mi isten „ constellatio“ mellett ugyanon el kem enyészhető fényben tündöklő. Azon perczben, madőn a Lajthán túl ezt akarják cultusok tárgyává tenni, egyek leszünk velők a tiszteletben, egyekörökbecsű gyémánt őrzésében ! Szóljunk a külpolitikai helyzetről, idyről nem csupán per metaphoramet beszélni. A schleswig-holsteini ügy mindinkább uaásul azzal, amit átalánosan német idősnek szoktunk nevezni. Az osztrákrosc. szövetség még létezik ugyan, de kopik. Azon legújabb felirat, mely, a sleswig- holsteini nemesség köréből jöve, eh^^^végig annexió szellemtől [fogadtatott, «éve talán iső külső 'yhatalom közti nézetkülönbségnek, melyet már eddig is sejtettünk, mely azonban mindeddig mesterségesen elfedetett. Ce n'est, que le premier pas, qui conte, magyarul: csak a szakadás kezdete nehéz; folytatása magától jó minden egyes mozgásnál. E kezdetet meghozta még az 1864-ks év, folytatásáról az 1865-kig gondoskodni. Nem busulunk miatta! A osztrák kormányt ez kényszeríteni fogy, hogy végre valahára határozott állást foglaljon el a német ügygyel szemben, és hogy ezen állás szabatosítása nem marad rá befolyás nélkül a birodalom belpolitikai helyzetére, ez, miként olvasóink tudják, e lapok politikai hitvallásának egyik főtételét képezi. A septemberi conventio három hatalmasságot érint közelről: Francziaországot, a szentszéket és Oarországot. Cselekedni e három közül eddig csak egyet látunk : Olaszországot, amelynek parlamentje az előfeltételt — a főváros áthelyezését — megszavazta, kormánya pedig e határozat kivitelével foglalkozik. Francziaország és Róma a legutolsó napokig meg nem mozdult. Közvetlenül az év lepergése előtt ez is megvátozott; a pápai encyclyca hatalmas kő,hely a Róma és Páris közti viszonynak ktszólag még sima tükrére vettetett, és mindig nagyobbodó köröket von maga körül. A szentszék ezen fellépése azt untatja, hogy ő nem akar várni, míg azsemények feléje lőnek, hanem eléjük akar menni, és akkor nem valószínűtlen, hogy Francziaország is gyorsítani fogja a magi lépteit. . . Még egy fontos újdonság az, melyet a tűnő év üresedő teliszarvának fenekéről ránk szór. Gorcsakoffág lelép, és helyét Budberg bárónak engedi át, ugyanazon Budbergnek, ki Ausztriának szintoly konok ellensége, a mily rajongó pártolója a franczia-orosz szövetségnek.És ez megtörténik három hónappal a kissigeni találkozás, két hónappal a nizzai összejövetel és Bismark úr párisi látogatása, és alig négy héttel az Oroszország kedvenezének híresztelt Mensdorff grófnak osztrák külügyminiszterré kineveztetése után, megtörténik azon pillanatban midőn Ausztria és Poroszország közt aj kötelék lazulni kezd. . . . Lesz még alkalmunk e tárgyra visszatérni!.. Az 1864-ki év vége mindenesetre érdekesebb annak kezdeténél, s az 1865-ki, legalább minden valószínűség szerint, érdekesebb leend ezen elődjénél. Ez érdekes eseményekben mi magunk szereplők leszünk-e vagy ismét csak nézők? El vagyunk készülve erre is, ánarra is. Erélyesek leszünk, ha alkotása hivatunk ; kitartók, ha a védelmi állásról kilépnünk nem lehet. A lejárt évből az újba a egész nemzettel együtt két nagy kincs azon öntudatot, hogy ez évben is hívek maradtunk magunkhoz és ktelességünkhöz, és azon szilárd elhatározást, hogy ezentúl is ugyanezt, és csak ezt féljük tenni. (Fk) A bécsi birodalminács közvetlenül elnapoltatása előtt az iparágnak sorsával foglalkozott, mer hajdan hazánkban elég jelentékeny vala, hanem, miként sok más, utóbbi idően nemcsak előmeneteleket nem tett, hnem majdnem végkép tönkre jutott, t. i. az es z gyártás ügyével. E tárgy körül a birodali tanács szónoki nevezetességei nem hantták ugyan magukat, hanem hozzá szólak a szakértők egyszerűen, de nyomása és találóan, s ami ez alkalommal módva jön, az némi elégtételül szolgálhat derék budapesti kereskedelmi és iparkararának, mert alig hozatott fel olyasmi, amit e testület utolsó kitűnő jelentésében ne érintett volna. A pénzügyér, a szeszgáldásnak az egész birodalomban hanglását látván, törvényjavaslatot terjeszte elő, mely szerint a szeszadó 10%-al finn leszállítandó, sőt utóbb ő excsa az is ráállott, hogy e leszállítás 15%-ra emeltessék, de csak az 1865. évfolyamra terjedve Plener úr ezzel áldozatot be ott, az igaz ; de a szeszgyártók ez áldozati nem elégethetik, ez is igaz. Az 1864-i kolségvetésben a szeszadó jövedelmezése kék számban 18 millióra volt téve, valóságal pedig az ebbeli jövedelem csak 14 milliót tett, azaz 3 ,5 millióval kevesebb. Ha most még 15% elengedtetik, a tény ismét 2 millióval fogna növekedni, , igy megfogható, hogy a pénzügyérek — bár az okok nyíltságát nem leadhatja — mégis ki adór észtül Hanem a szeszgyártóra nézve nem a fiskális érdek irányt adó, neki azt kell kérdenie, vajjon miképen létesíthető az, hogy a belföldön gyártott szesz a külföldivel, nevezetesen a poroszszal, mely legveszélyesb vetélytársunk, versenyezhessen? És itt, több felelet van ugyan,de első helyen mindenesetre az adóleszállitása áll. Előttük fekszik a Komers-féle „Jahrbuch für östr. Landwirthe 1865.“, mely egyebek közt a következő érdekes számítást tartalmazza: 100 font burgonyára a porosz égetőnek körülbelül 112 osztrák akonyi keverék tér (Maischraum) kell, mely után 12 ezüst garast fizet adó fejében (tehát körülbelől 63 újkrajczárt); ebből 14% (Tralles) szeszt gyárt, melynek minden fokától Ausztriában a hadi pótlékkal együtt 7.5 krajczár adó, tehát összesen 1 forint 0.8 kr jár. E szerint az adó úgy áll, miként 63 : 101, azaz az osztrák szeszgyártó 40 százalékkal több adót fizet mint a porosz. Még akkor is, ha ezen adó 15%-al alább szállíttatik, az arány úgy lesz, miként 63, 85, és így a hátrány e leszállítás után épen nincs kiegyenlítve. Két év óta az új adórendszer hozatott be, mely nem a keverék terét, hanem a szeszfokokat veszi alapul, persze — miként ez rendesen történik— ezen rendszerváltoztatás tüstént az adó felemelésére is használtatott fel. Fel is ment ám az adó, mely 1859—1862. években 12 —14 millió közt ingadozott, 15% millióra (1863), hanem ez csak pillanatnyi tünemény volt, mert 1864-ben ez összeg, miként mondtuk, ismét 14 és-re sülyedett alá. Vagy kell-e még szembeszökőbb bizonyíték azon ténynél, hogy az 1858—1863. években megszűnt szesz-főződéknek száma nem kevesebb mint kilenczezer!! Nincs kétség — ámbár e tekintetben részletes adataim nincsenek — miszerint ezen letűnt szeszgyáraknak nagyobb része a magyar korona területére jut, mert a gallicziaiak legalább a tetemes, helyies fogyasztás következtében tengődhetnek még némileg, ámbár a hátramenetel ott is kézzelfogható. Ismételjük — és fentebb számokkal is kimuttattuk — miszerint a 15%-nyi adóleszállítás egymaga nem segíthet a bajon. Az osztrák birodalom, mint nagyrészben földmivelő terület, a földmiveléssel egybefüggő iparágakban, milyen a szeszgyártás, természet szerint saját fogyasztásánál sokkal többet fog előállítani. Bűn volna ezt akadályozni, bűn volna elhanyagolni ez alkalmat, földmivelési termékeink értékének feldolgozása általi növelésére. De itt életkérdés a felesleg kivitelének lehetősége. A szeszkivitel érdekében pedig nem csak hogy semmi üdvös nem létetett, hanem számtalan akadály is állja útját. Az adó csak úgy nem lesz túlterhelő , ha a kivitel által a feleslegtől megszabadulván, a szesznek jobb ára lesz, nem úgy, miként példa ez idén Gallicziában, hol a 80 fokú szesz adója 9—12 ft közt állott, az adó pedig 5 ft 67 krt, tehát az értéknek majdnem 50% át tette. — A kivitel 1860—61-ben kivételesen 60—70,000 adóra ment, azóta pedig a 40,000-et sem érte el, mig a bécsi st.-marxi (Mauthner és fia-féle) szeszgyár egymaga évenként átlagosan 60,000 akót szolgáltat, tehát 20,000 akóval többet az összes kivitelnél ! Nagyon okosan tette e szerint a bécsi követek háza , hogy az adóleszállítás körüli jelentést visszautasította a választmányhoz, azon megjegyzéssel: vizsgálja meg azon kérdést is : vájjon nem kellenee külön kedvezmények által a kivitelt előmozdítani ? Nincs kétség, hogy a választmány e kérdésre igennel fog felelni, s hogy Plener úr, ki nagyon belátásos és szakértő államférfi, oly kedvezményekben részesítendi a kivivőket, hogy ezek a poroszokkal versenyezhessenek. Azonkívül pedig mélhatlanul szükséges, hogy a vasutak a vételárt is leszállítsák ! Mily jó volna az, ha most Fiume felé vasutunk volna, mert a szeszre nézve az adriai tenger kikötői (Triest és Velencze) képezik a fő kiviteli piacot. — Poroszország is Triestbe viszi a maga szeszgyártmányát, és ott — halljuk és bámuljunk! — másfél forinttal olcsóbb a porosz szesz az osztráknál. He nem, persze, Stettintől Triestig a porosz szesz 1 ftnyi vitelbért fizet, míg az ausztriai birodalom különböző pontjairól átlagosan majdnem 3 ft vitelbér jut egy adóra! Ezen töredékes megjegyzések által csak figyelmessé akartuk tenni hazai közönségünket azon tárgyalásokra, melyekig ez ügy a birodalmi tanács keblében újólagos alkalmat fog adni. Ha az adóleszállítással majd karöltve jár a vasúti vitelbér leszállítása, s ha e mellett az állam szintén megteszi a magáét a kivitel gyarapítására (az olaszhoni és levantei kikötőhelyeken székelő cs. k. osztrák consul uraknak sem ártana ám, pompás czimeknek megfelelőleg, a birodalom e fontos érdekének valamivel több figyelmet szentelni), akkor ez minálunk is új lendületet fogna adni a most annyira elhanyagolt szesziparnak, mely idővel a közvagyonosság épen nem kicsinylendő tényezőjévé fejlődhetnek. Bécsi dolgok. — A „Presse“, mely, mint centralista lap, nem nagy kegyelettel viseltetik a magyar constitutio hagyományai és az önkormányzat elvei iránt, hozzászólván a magyar igazságügy újjászervezéséhez, mely még nem vált ténynyé, csak hiteles hírként közöltük ezen napokban, s bírálat alá veszi az eljárást; okoskodása körülbelül ezekben foglalható össze. A magyar országbírói értekezlet határozatait az utolsó magyar országgyűlés elfogadta, s a korona megszentesítette volt. Ennélfogva törvények. Ezek, alkotmányos fogalmak szerint, melyeket még a pápa encyclycája sem dönthet m meg, csak alkotmányos úton változtathatók meg. A „Presse“ megadja, hogy ama hevenyében hozott határozatokban sok lehetett a hézag. Ezen hézagokat három év óta üdv. cancellári magyarázatokkal töltögették be. Mivel azon hitre vagyunk jogosítva, hogy a magyar országgyűlés egybehívása nemsokára megtörténik, az előbbi gyakorlat addig fenn lenne tartható, s nem volna szükséges az ország azon jogába vágni, mely szerint maga hozza a maga igazságszolgáltatási törvényeit. A „Presse“ teljességgel nem talál egy okot is, mely igazolná a reform szükségességét. A „Presse“ szerint a dolognak nemcsak alkotmányos, hanem politikai oldala is van. Az opportunitás szempontjából is azt lehet mondani, hogy ha megadjuk is a kormánynak azt a jogot, hogy perroválás útján hozzon ily törvényeket, maga kötné meg a maga kezét, s bajosan vihetné ki a magyar igazságszolgáltatás javítására célzott szándékait. Az országban való kevés tudakozódás is elég meggyőzni arról, hogy az alkotmányvita a leghasználhatóbb erőket visszatartja a közpályától, holott a törvényhozó testületekkel való egyetértésben hozott törvénykezés mellett örömest vállalnának bírói tisztet. Tán azt hozzák fel, hogy korábban a kormány nevezte ki a bírákat, s a mostani reform nem az igazságügyi törvényekre, csak a hivatalok szervezésére vonatkozik; de nem kell feledni — mond a bécsi lap — hogy a megyei törvényszékeknél a bírák választása sarkalatos alkotmányos intézmény. Ha ezt nem tartja is valaki czélirányosnak, s tán Magyarországon is óhajtják az állandó kinevezés útján való bíróságokat, a magyar alkotmányban kimondott választási elvet csak a magyar országgyűlés változtathatja meg. Mondják — folytatja a „Presse“— hogy a magyarországi bíróságok újjászervezéséből származó új költségek a reichsrath elé fognak terjesztetni. Minő állást foglalhat el a reichsrath ebben a kérdésben ? A költség megszavazása annyi lenne, mint helyeslése a kormány által e részben előterjesztendő indokoknak és az perrogálásnak. — A „Presse“ úgy véli, az egész tervet az országgyűléshez kellene utalni a reichsrathból. — Ha pedig a kormány kifejezi azt, hogy az országgyűlés helybenhagyásait fenntartván, az illető költségeknek a reichsrathtól provisorius átbocsátását kívánja, a „Presse“ szerint máskép áll a dolog, s a budget mostani rendezése mellett a hitelkövetelés ily formája ellen nem lenne elvben kifogása. A „Presse“ egyúttal kifejezi abbeli óhajtását is, hogy a kormány az adóreformra vonatkozó javaslatokat is elhalaszsza, hogy az országgyűlések véleményt adhassanak róluk. Ha jogos e kívánság azon országokat illetőleg, melyek a szűkebb reichszabban képviselve vannak, kétszeresen jogos az ott nem képviselteket illetőleg. —• Meg kell gondolni —■ úgymond — hogy az adórendszer átalakítása a legfőbb kérdések közé tartozik. A „Presse“ azt véli, a magyarok ebben részt óhajtanak venni, s ha erre nézve megadatik nekik a lehetőség, gyorsítva lesz a kiegyenlítés. De hogy ezt kívánhassák, a magyar országgyűlés azonnal való egybehívása múlhatatlan. Áttér a „Presse“ a Magyarországgal való kiegyenlítés kérdésére, melyet csak annál fogva is sürget, hogy akkor a birodalom mindkét felében alkotmán^^|^||k^^^Mdetben, a birodalom tálva, mi,agaszkodva múlhatlan a februári alkotmány gyökeres revisiója, mely alkotmány különben is nagyon hiányos. A „Presse“ nem akarja ellesni a magyar szabadoinás párt titkait, de elég neki — úgymond — annyit tudnia, hogy a kiegyenlítést kívánja. Igazat ad neki abban, hogy csak az országgyűlésen akar nyilatkozni. Aztán a „Presse“ tanácsot ad a kormány közlönyeinek, melyeket már nem tart gyakorlatiaknak. Vannak — úgymond — nagyon szép eszmék, minek az államegység, népszabadság, minő Belgiumban uralkodik. De mit ér, ha az eszme ki nem vihető ? Az elérhetővel, valósíthatóval be kell érni. A „Presse“ ismétli azon meggyőződését, hogy a birodalom két fele alkotmányának egymást kell támogatnia és fenntartania, s képtelenség meg akarni fordítni az 1848 előtti visszonyt, midőn a birodalomnak keleti fele volt alkotmányos. Óhajtja, hogy az államminiszter előfordulandó alkalommal világosabb és kielégítőbb nyilatkozatot tegyen, mint aminőt Kaiserfeld beszédére tett volt. A „Presse“ fentebbi czikkével kapcsolatban megemlítendőnek tartjuk a „Pester Lloyd“ azon bécsi telegrammját, mely szerint a magyarországi igazságszolgáltatási reform még csak vázlatban van kidolgozva, s csak ezután kezdődnek e tárgyban az udvari kancelláriánál a tanácskozmányok. Nagy-Brittannia kereskedelmi kamráinak egyesülete néhány héttel ezelőtt adresset küldött az ausztriai kereskedelmi kamrákhoz, a szabad kereskedés ügyének előmozdítása érdekében. Az ausztriai monarchiában levő kereskedelmi kamrák külön-külön válaszolnak. A bécsi kereskedelmi kamra elé egy válaszjavaslat terjesztetett, melyet Winterstein úr szerkesztett. A javaslat elvben elismeri a szabad kereskedés üdvös voltát mind az anyagi, mind a szellemi téren, s óhajtja, hogy az útjában levő akadályok Európaszerte mielőbb elháríthatók legyenek. De Ausztriában sok akadálya van a szabadkereskedés életbeléptetésének. Az osztrák ipar nagyon fiatal még, s csak 1848 óta kezd erőteljesebben fejleni. Még ezt a fejlési korszakot is válságos események zavarák. Csak amaz év óta indult Austria az átalános és az újkor törvényeinek megfelelő közgazdasági haladásunk, s habár nagy sikert mutathat fel sok részben, érzékenyen zsibbasztja a külső és belső események által előidézett, és még megoldatlan krízis. A válasz hosszasabban fejtegeti az osztrák ipar bajait, s azt következteti, hogy valameddig azon viszonyok tartanak, melyek ipart és kereskedést pangásra kárhoztatnak, s valameddig az államhatalom és nép egész erejét az foglalja el, hogy a törvényhozás, hitelügy, adózás, közoktatás és egyesületi ügy terén kipótolja az elmulasztottakat, kiegészítse a vasútrendszert, he a szabadkereskedésre való átmenetel nem vezetne a kívánt czélhoz. Ausztriának Angliával való közlekedése (habár az angol kereskedelmi kamrák azt hibásan igen csekélyre becsülik, mert nemcsak az egyenes közlekedést kell való tekintetbe venni, hanem a Hamburgon, Brémán, Stettinen, Rotterdamon, Harburgon stb. át történő közvetettet is, még tetemes élénkülést enged meg. De tévedés, mintha Ausztria csak nyers terményeket adhatna a külföldnek. Sőt arra van hivatva, hogy a világ első iparos országaival versenyezzék. Különben a javaslat óvást tesz azon vád ellen, mintha a bécsi kereskedelmi kamra a védvámrendszerhez ragaszkodnék. 1851 ben felhagyott Ausztria a prohibitív vámrendszerrel, s a februári szerződés némely pontjaiban még alább vannak szállítva a vámok, mint a franczia-angol és franczia-porosz szerződésben. Ausztria nem akar merevül megmaradni vámrendszerében , de érdekében állónak tartja a belföldi ipar oltalmát. Ha tehát Ausztria le nem mondhat egészen a védvámokról, jelenleg nincs gátolva abban, hogy egyes részletekben a legnagyobb előzékenységet mutassa arra nézve, hogy Angliával való közlekedését minden telhető eszközzel előmozdítsa. A „Wiener Lloyd“ ismét közöl egy czikket „a közelebbi magyar országgyűlés egy volt képviselőjétől,“ melyben a hivatalos „Grazer Zeitungénak a magyarországi viszonyokra tett némely ferde megjegyzései cáfoltatnak. A Sziria fővárosában megjelenő hivatalos lap azt állítá, hogy Magyarországon nagyon csekély a szabadelműek száma : néhány íróból, a Magyarországon lakó németek egy részéből, s itt-ott egy-egy szlávból áll. Maga a „magyar párt,“ mond a hivatalos lap, melyet nagy részint a felsőbb aristokratia alkot, teljességgel nem liberális, mert, amint a magyar állapotok közel ismerői tudják, egy magyar sem nyújtana segédkezet hazai intézményeinek szabadelmű irányban való átalakítására. Nem valami új és eredeti, mond a magyar képviselő, azon állítás, hogy az egész magyar nép csupa priotokratákból áll. Sokszor mondták át ezt, a grätz lap egész eredetisége csak