Pesti Napló, 1865. február (16. évfolyam, 4488–4060. szám)

1865-02-23 / 4056. szám

(tisztelet a csekély kivételnek) nem bírnak sem elegendő műértelemmel, sem elegendő szak­­avatottsággal, sem elegendő műveltséggel,követ­kezőleg sem elegendő tekintéllyel, hogy egy színtársulatnál a fejlődő tehetségeket vezetni,­­ a kellő fegyelmet fenntartani bírják. — A szí­nészet sü­lyedésének másik okát még abban is véltük feltalálni, hogy, a pestit kivéve, nincs egyetlen biztosított színházunk; ezt kivéve, nincs nyugdíjintézetünk, mely a vidéki jobb színé­szek jövőjéről gondoskodnék. Mindezek hiányá­ban tehát nem csoda, ha jóravaló fiatal férfi vagy nő — bármily szenvedélyt érez is magában — tartózkodik e pályára lépni. A debreczeni pompás színház felépülésével e bajok egy részén talán segítve lesz, de csak ak­kor, ha azt a város kellő anyagi segélyben fog­ja részesíteni, s különösen akkor, ha az oly igazgató kezébe kerül, kit nem üzérkedési vágy, hanem a színészet magas rendeltetésének czélja lelkesít. Azonban, hogy Debreczen városa, minél töb­bet tehessen egy második állandó színház jövő­jének megalapítására , oly igazgatóra v­an szüksége, kiben kellő biztosítékot találjon arra nézve, hogy áldozatai a művészet emelésére, nem pedig az igazgató tárczájának megtömésé­re szolgálnak. E biztosítékot akartam én a városnak meg­adni, midőn a színház átvételére ajánlatot tet­tem ; hogy pedig ajánlatommal nem becsültem magamat többre, mint a mennyi vagyok, s hogy ez­által nem követtem el szerénytelensé­get, bizonyítja az, hogy a folyó hó 15-én tartott községi tanácsülésben ajánlatomat közakarattal elfogadták. Csupán az évenkénti segélyezés kérdésében van még köztünk némi differencia, de a­mely kétségkívül ki fog egyenlíttetni. Én legalább bízom e lelkes város hazafiságában, mely színházára nézve — (mint e lapokban a múltkor igen helyesen volt megjegyezve) — azt akarja, hogy „ne csak ház legyen, ha­­nem a házban szellem is.“ Midőn a debreczeni színházat átvenni ajánl­koztam, nem anyagi, sem semmiféle mellékér­dek nem vezetett, hanem csak­is azon egyedüli vágy, hogy a magyar színművészetnek és dráma­­irodalomnak oly szolgálatot tegyek, min­t még előttem — a vidéken — senki. Hogy jövő terveimmel a közönség eleve is megismerkedjék, szabad legyen azok közül né­hányat elősorolnom : 1- er. A vidék legműveltebb, legtehetségesebb és legjózanabb életű (fájdalom, e helyen ezt is érintenem kell) művészeit fogom felkérni, hogy társulatomhoz szerződjenek. 2- or. Ezekből alkotott dráma, vígjáték és nép­színmű társulatot fogok tartani. 3- or. Minden tehetségemmel azon leszek,hogy előadásaim pontosságban, szorgalomban, s ké­sőbb talán művészetben is, a­mennyire csak le­het, versenyezzenek a pestiekkel. 4- et. Minden fát megmozdítok arra nézve, hogy a debreczeni színészet részére — a haza­fiak segedelmével — nyugdíjintézetet alapít­hassak , még­pedig oly formán, hogy a­ki a deb­reczeni színháznál három évig működött (Pes­ten t­í­z évig kell), s azután más társasághoz kí­vánkozik, ha a szolgálati évek leteltéig száza­lékait pontosan befizeti, Debreczenből lesz nyugdíjazandó. Ez­által remény­em azt elérni, hogy a vidéki színészet legjobb tagjai igyekez­ni fognak legalább három évet Debreczen­­ben tölteni. Ez idő alatt hozzá simulnak egy rendezett színház szokásaihoz, s azt elhagyva, másutt is terjesztik. Ez­által alkalom lesz adva arra is, hogy a vidéki színészet nagy része nyug­­díjképes legyen. — A nyugdíjaztatást illető nézeteimet alkalmilag terjedelmesen fogom is­mertetni. 5- öt. Az eredeti dráma-irodalomnak az által vélek szolgálatot tehetni, s talán egy kis lendü­letet is adhatni, hogy minden eredeti művet, mely először Debreczenben adatik elő, ugyan­azon­ jövedelmi osztalékban fogom részesíteni, melyet a magyar íróknak a nemzeti színház nyújt. 6 úr. A fordítmányokra nézve hasonló eljárást fogok követni. És e két utolsó tétel épen az, melynek kivi­telét elkerülhetetlenül szükségesnek találom, s melyért az általam kért segélypénz összegéhez szorosan ragaszkodom. További terveimet az idő s a szükség fogja a körülményekhez idomítani. Ezekről tehát nem is szólhatok. A fentebbieket is csak azért sorol­tam elő, hogy jó szándékomról némi felvilágo­sítást adjak akkor, midőn erre gyanúsító czél­­zásokkal felhíva vagyok. Mindenekfelett pedig csak azt akartam bebizonyítani, hogy nem anya­gi elégületlenség, sem s­z­e­s­z­é­l­y miatt fognék távozni, hanem csupán azért, hogy a vidéki színművészetet s a magyar színirodalmat egy újonnan nyert téren teljes erőmből emel­ni és fejleszteni segítsem, a­mi által azt hiszem, hogy az általam 11 éven át szeretettel és buz­galommal szolgált nemzeti színház czéljait is — TARCZA: A száműzött leánya. Regény. Irta Első kötet. (Folytatás) XI. Egy fiatal lány diadala. Legemelkedettebb foglalkozás az ima, mily nagyszerű az, hogy milliók és milliók gondola­­ai egy szellemvilág trónjánál találkoznak ! Ifjú és vén, úr és szolga, király és koldus, ellenség és barát eszméi itt egyesülnek ; nincs sorozat, nincs elsőség, amint szívből fakadvak, egyszerű vagy virágos kifejezésekben , azonnal oda jutnak Kinek a földön többé nincs reménye, reményt keres az égben; kit sorsa e földön üldöz, vi­gaszt kér az égtől; kit elhagytak az emberek, Isten oltalmát csengi. Mennyi fájdalmat, mennyi kétségbeesést eny­hít az im­a! Ellensége is az emberiségnek, ki hi­tében akarja megrendíteni. Imában lelkünk felszáll a szellemek minden­ségéhez, azon örökké fénylő tűztengerhez, hon­nan lelkünk, mint szikra, lepattant, hogy tovább gyújtson és világítson e földön is. Az emberi lét nemes­ része a szellem. Hol a lélek erős, sokat elbír a test. És mi táplálja, mi erősiti a lelket ? Bizalom az éghez, közeledés az istenhez, remény a túlvilágban, s ez az ima. Kamilla buzgó áhítattal végzé imáját, s mint­egy megvigasztalva a szent malaszt által, fejét felemelé e szókkal : — Legyen meg Isten akarata. — Mind­örökké ! — zengett fülébe. Visszatekinte, Pálmay és Kázmér állt ott. Arczán gyenge pir futa el, s ajkain bádjadt mo­soly lebegett, mint súlyos betegségből üdülőnél látható. Az öreg Pálmay mindkét kezét oda­nyújta, mondván : — Szegény gyermek ! mily korán kell a sors ellen küzdened. Kamilla szeretettel ragadá meg az öreg ur kezeit, s megindulva mondá : — Isten önöket küldé védelmemre, már nem vagyok elhagyatott — s Pálmay karján távozott az egyházból. — Mindhárman bérkocsiba ültek, mely velek Háné tekintélyes növeldéjéhez vág­tatott. A növeldefőnökné nehány perczig várakoz­tatá a látogatókat, kik fényűzés nélküli, de vég­telen tiszta teremben helyet foglaltak. Feszes tartásu nőt, szigorú tekintettel várták, s annál kellemesb­­en meglepetések, midőn egy rokon­szenves arcz nyájas mosolylyal s megnyerő te­kintettel magát mint a ház asszonya bemutatá. Pálmay megnevezé magát. — Van szerencsém — mond­aané — ily előkelő család fejét ki ne ismerné a fővárosban. Pálmay fejével köszönetét intve , folytatá : — Ez Vizeki Kázmér, ki családunkhoz tar­tozik — Fogadja szerencsekivánatomat. Hozzánk is eljutott a kellemes hir, ön a bájos Angelique jegyese. Mindhárman mélyen elpirultak, de ellenmon­dás nem történt. A rövid szünetet Pálmay sza­­kita meg : — Itt bemutatom rég elhunyt nővérem árváját Néhány hét előtt hagyá el a zárdát, hol hosszú éveken át kitűnő képeztetésben részesült. Tisz­telt urhölgy ! Kegyed, ha nem tapasztalta is, de bizonyosan érti és felfogja a helyzetet , ha egy ifjú leány rokoni házba lép, s ott nem legnagyobb rokonszenvel találkozik ; kínos ez mindkét félre , és nagyon szomorú egy harmadikra, ki szeretettel s őszinte szívvel van egyik és másik iránt is. Ez volt helyze­tem, s remény­em, senki sem fog megítélni e lé­pésemért. Legyen asszonyságod gondviselője e gyermeknek, s én azon felül, hogy készséggel fizetem a kívánt dijt, hálára is kötelezve leszek. — És én — szólt közbe Kamilla — kevés ké­pességemet örömmel ajánlom fel kegyed szol­gálatára. — E bizalom által megtisztelve érzem maga­mat, s ámbár a teljes szám intézetemben meg van, gondoskodni fogok a kisasszony illő elhe­lyezéséről, — mely szavak után kezét nyú­jtá Ka­millának. Kamilla hévvel ragadá meg a főnöknő ke­zét, s ajkihoz voná, könyben úszó szemekkel mondván: — Oh! mint fogom szeretni kegyedet. — Remény­em én is — viszonzá az asszonyság — ily kedves, szende arcz, szép tulajdonokról kezeskedik — és Kamillát homlokon csókolá. Néhány szóval az egyesség meg jön kötve, s elhatároztatott, hogy Kamilla mindjárt marad, s pogyásza még ma a negyedévi tartásdijjal együtt elküldetik. Pálmay duzzadt tárczáját kivéve, mely úgy né­zett ki, mint egy elsőrendű bankáré az államrész­vények emelkedésekor, felnyitá, s a sok kicserélt váltók közül néhány tiz forintost kihalászván, azt havi tápénznek Kamilla kezébe adá, s azu­tán búcsút von. Kázmér búcsúja Kamillától udvarias kézérin­tésből állt, s míg az ajk néma maradt, a szemek kimondhatóan sokat mondtak. Semmit sem tanul meg gyorsabban a lányka, mint a szemekben olvasni. Midőn a lépcsőkön lefelé haladtak, Pálmay nagyon szomorú és gondolkozó volt. Kázmér a levertség oka után tudakozódott. — Lásd öcsém — mond vontatott hangon az öreg úr — én azért a kedves leánykáért mindent oly szívesen teszek, de most abba a helyzetbe jutottam, hogy többet kell tennem, mint bírok. — Ki tehet többet, mint bír ? — Az, ki soha sem kért, és másért meg kell magát alázni. — Ezen eljárásban csak nem lát sem kérést, sem megalázást. — Nem , de abban, a­mi következik. Lásd, pirulva vallom be, nincs annyi pénzem, meny­nyit ma kü­ldenem kell a negyedévi díj fejében, és most már időm sincs, hogy kölcsön után lát­hatnék, pedig szavamat akarom tartani. — Az meg is lesz, mert hála isten, annyi ösz­­szeggel rendelkezhetem. — Köszönöm, hogy ajánlatoddal megelőztél. Igen édes öcsém — sóhajtá Pálmay — idáig ju­tottam. De ugy­e, te nem haragszol rám, ha a házasságból nem lett is semmi. Szeretem leányo­mat, s imádnám, ha én nevelhettem volna, de azért még­is — elharapta a szót, s busán rázta fejét — csak azt sajnálom édes Kázmérom, hogy nem leszesz közelebb hozzám. — Ki tudja, mint van megírva a sors köny­vében. — Mit ? —­ kiálta fel örömmel Pálmay — hát még lehetne változtatni a dolgon ? — Azon már soha! — Kár, sajnálom! De azért jó barátok ma­radunk. — Remény­em istentől, még több. — Igaz, te ma is nagyobb szolgálatot tevél, mint közönséges barátságtól várni lehet. Ha te­hetségembe lesz valaha, meghálálom. Addig is fogadd köszönetemet, hogy nagy zavaromban segélyemre valál. Kázmér arcza pedig világosan elárulá, hogy ő az, kinek sok, igen sok köszönni valója van. Szívélyes kézszorítás után elváltak. Pálmay Kázmér után tekintve , maga elé dörmögé: — Jól történt, sajnálnám azt a becsületes jó fiút, mert azok a ... no, én ismerem őket, e ta­nulmány mindenembe került. Szegény leányom ! Más nevelés mellett annyi szép tulajdonnal - különösen az újabb erők tekintetében - elő­mozdítanám ; valamint azt is hiszem, hogy maga a nemzeti színház is — felfogva törekvé­sem irányát — ebben módja és körü­ményei szerint szívélyesen támogatna. Ezeket elősorolva, azt sem tudom elhallgatni, hogy én sohasem ringattam magamat abban a boldogtalan képzelődésben, hogy távozásomat a színház nem fogja túlélni, mert más példákon kí­vül mindig előttem lebegett megboldogult atyám példája, ki ezelőtt 21 évvel hasonló szándékkal hagyta el a nemzeti szinházat, mint én most el­hagynám. — Vállalatát siker koronázta, mert igazgatása sok jeles tehetséget képzett; ellen­ben magára nézve káros volt, mert mikorra Pestre visszajött, már­a túl volt élve. Valószínűleg ez lenne az én sorsom is, sőt a nemzeti színház érdekében kívánnám is, hogy ez lenne ; mert ez csak azt fogná bizonyítani, hogy helyemet tehetségesebb egyén foglalta el; már­pedig én — mint ezt a szóban forgó vállalko­zásommal is tanusítni akarom — jobb szeretem a színművészetet, mint önmagamat, szívesen koczkáztatva jelen kényelmes álláso­mat azért, hogy a vidéki, s átalában a hazai színészetet minden erőmmel emelni segítsem. Pest, febr. 19. 1865. SZERDAHELYI KALMÁN. Midőn Szerdahelyi ur maga kinyilatkoztatja, hogy nem szeszélyből, nem is anyagi elégület­­lenségből távoznék a nemzeti színháztól, nincs semmi észrevételünk ezen pontra nézve. De míg ki nem nyilatkoztató, okunk volt hinni, habár az ő személyére egyenesen ki nem mondtuk is, hogy valami ilyen indok forog fenn. Bő tapasztalásra építettük állításunkat. — Nevezze bár gyanúsí­tásnak , de mire építsen az ember, ha a tapasz­talásra nem? Ebben is csalódhatunk olykor, — és Szerdahelyi úr felvilágosítását, a­mennyiben saját személyéről van szó, tudomásul veszszük, ámbár nem egészen győz meg e részben is, — miután csak anyagi elégületlenségét tagadja, s nem átalában elégületlenségét. Nem szokásunk a nemzeti színháznak a szín­falak mögötti dolgaiba avatkozni, némely kor­társaink pél­dájára egyes színészeink manővereit előmozdítni, s az intézet egyes tagjainak az igazgatósággal való külső viszonyait közönség elé vinni. Hogy ezúttal egy színészünk igen va­lószínű egyéni indokairól szóltunk, oka az, hogy oly tehetség elvesztését, mint Szerdahelyi, ha épen csapásnak nem, de kárnak tekintettük. — Ezúttal sem akarunk vészharangot húzni, sőt erkölcsi nyomást sem gyakorolni. Maradjon meg minden embernek egyéni szabadsága a saját személyét illető ügyekben. Ha Szerdahelyi úr azt nyilvánítja vala világosan, hogy anyagilag ugyan meg van elégedve, de szellemileg nincs a pesti színháznál, hogy teljes erejének, tehet­ségének és buzgalmának itt nem nyílik elegen­dő tér, hogy tágasabb, s a művészi fejlésre néz­ve több függetlenséget biztosító térre áhítozik, a­mi, bármennyire szeretnék is lebeszélni ab­beli nagy tévedéséről, mintha Pesten egy, minél rendkívülibb tehetség, egy-egy valódi lángész ne találna elég tért tehetségének és ambitióinak, nem vesztegettünk volna sok szót marasztgatá­­sára. — De midőn tiltakozik a személyes indo­kok ellen, s a magyar nemzeti színészet közér­dekét állítja előtérre, szükségesnek véljük e tárgyban való tévedését felderíteni, ha rövi­den is. A kérdés, melyet Szerdahelyi úr felhoz, el volt már döntve határozottan mintegy harmincz év­vel ezelőtt — még pedig egészen ellenére. Azon időben, mikor a nemzeti színház megalkotásá­ról volt szó, az egész országban nagy mozga­lom, s aránylag elég áldozatkészség mutatkozott hozzá. — Csakhogy minden nagyobbacska vi­déki város akart magának egy-egy állandó szin­házat emelni. Gr. Széchenyi István volt az, ki egy röp­­iratban, mely a szinház tervére indítványt foglalt magában, döntőleg bizonyitá be, hogy rész után járunk,hogy ebben a tárgyban centralizálni kell, itt nem annyira anyagi, mint szellemi érdekből. Legyen egy központi színházunk, mely ne csak anyagilag teljesen biztos legyen, hanem minél hatalmasabb szellemi életerővel virágoztassa a drámai művészetet. Mihelyt ily példányintéze­­tünk lesz, magától fog emelkedni és felvirágozni a vidéki színészet is. -Ezt az igazságot belátták, elfogadták és al­kalmazták akkor,­­ és az első pesti társaság megalakításában igyekeztek a vidéken feltűnt minden kiválóbb tehetséget Pesten egyesíteni. De hiszen Sz­­ur mindezt bővebben megolvas­hatja saját művészete hazai történetéből! Vajjon oly rendkívül virágzó állapotban van-e most központi színházunk, hogy nincs egyéb hátra, mint több kis központról gondoskodni ? — Mintha hallanók, mily határozott hangnyo­mattal mondja rá a „dehogy van“-t! — Ő most merőben megfordított irányú kísérle­tet akar tenni. Debreczenben akar egy quasi újabb conservatoriumot­ megalapítni, még­pedig Árva, február 15. Az árvamegyei Ínségről napról napra aggasz­tóbb hírek szárnyalják be a napi sajtót. A statis­­tikai adatok szerint 11,643-ra rúg az Ínségesek­nek száma , tehát 11,643 szerencsétlen kiált fel hozzánk: „munkát vagy kenyeret.“ Ki volna kö­zöttünk, ki részvétlen hallgathatná meg az árvai­­aknak panaszait, vagy ki volna az, ki az árvai­­akat most csak a véletlennek akarná átengedni ? Meg vagyok győződve, hogy a nagyérdemű közön­ség, mint mindig, igazi részvéttel szokta az ínsé­geseket felkarolni, úgy most sem tagadja meg az árvaiaktól segélyét; mert bár­mily nyomasz­tó körülmények közt élünk is, a jóakart még nem aludt el keblünkben, és bizton állíthatom a magyar közönségről, hogy ha tehetsége akara­tával párhuzamban állana, adakozása nem ismer­ne határt. S azért, midőn az árvaiaknak nevében a nemeslelkűeket újólag adakozásra felszólíta­nám, azon reménynyel kecsegtetem magamat, hogy szavam nem fog a pusztában elhangzani, hanem felszólításomat a tett is követendi. De nagy hiba volna, ha mi, árvaiak, azon ne­mes buzgalomtól volnánk áthatva kizárólag, hogy honfitársaink nyomasztó helyzetét mind a nagy­­lelkűek, mind magunk által nyújtott segélylyel csak most iparkodnánk enyhíteni. Ez egyoldalú és czélra nem vezető törekedés volna. Mert a baj, ha gyökerestől ki nem irtatik, sokszor meg­újul, leggyakrabban pedig olyanná növekedik, hogy számára nem találhatunk többé orvoslást. S azért kötelességünk jó egelve oly módokról is gondoskodni, melyek a számtalanszor előforduló árvas ínségnek jövőben gátat vethetnének. Könnyű volna e tekintetben akár­hány indítvány­­nyal fellépni, könnyű volna p. p. azt javasolni, állítsunk Árvában gyárakat a munkaerő ott nagy, tehát minden vállalati könnyen jöhet létre és biztos jövőt ígér, vagy hozzunk be czélszerűbb mezei gazdászatot, a nép úgy is szorgalmas és minden jó iránt hajlandó ; vagy emeljük az ipart és kereskedelmet, akkor Árva megye biztosítva leend minden ínség ellen. Könnyű volna, mon­dom, ilyen életrevaló tervekkel fellépni, de ki volna az, ki azoknak gyakorlati kivitelét ma­gára vállalná ? Tudván tehát azt, mily nehéz­séggel járna, pénzhiány miatt, az említett tervek közül bármelyiket is valósítani, inkább másra fordítom figyelmemet, és más keresetforrást ajánlok Árva szegény népének. A­ki Árvában utazott, nemcsak a természet szépségében gyönyörködhetett, hanem még azt a kellemetességet is élvezhette, hogy utazása közben soha sem zavartatott fel ábrándjaiból a közutaknak járhatlansága miatt, mert ámbár Árva me­gye sokban, mondhatni a leszükségeseb­­ben hiányt szenved, ez egyben, t. i. jó utakban, hála isten ! nem. A kormány ugyanis nem kímél költséget, hogy az Árván keresztül Lengyelor­szágba vezető közlekedési eszközöket a kereske­dés érdekében jó karban tartsa. A­mint a nagy­­méltóságú helytartótanácsközlekedési ügyek osz­tályánál értesültem, a kormány az árvas utak ka­vicsolására évenként körülbelül 21,425 ftot költ. Szép összeg, mely meglehetős keresetforrásul szolgálhatna a köznépnek, ha az egész összeg árvamegyei lakosok kezébe kerülne, kik a köz­utakat úgy is csak maguk javítják. De a 21,425 ftot először az árvai utaknak kibérlője veszi át, ki azért a közutakra 9371 kavics lakást tartozik szállittatni. — Osszuk csak most a 21,425 ftot a 9371 kavics rakással, akkor tapasztalni fogjuk, hogy a bérlő minden kavics rakásért 2 ft 29% krt kap. — És mit fizet a bérlő egy kavics ra­kásért a köznépnek ? Nem többet mint 1 ft 80 krt, így tehát a bérlőnek minden kavics rakás­nál 50 kr, összesen pedig 4557 ft 20 krnyi tiszta jövedelme van. Ily nagy jövedelmet húz az árvai utak kibérlője, noha ez idén 26%-ot a kormánynak engedett, mert tavaly a bérlő min­den kavics lakásért körü­lbelől 2 ft 88 krt ka­pott. Nem volna-e méltányosabb ezt a tiszta jö­vedelmet az árvai népnek átengedni ? Nem tör­ténhetnék-e p. o. a kormány közbenjárásával, hogy Árvában egyes községek, mint vállalko­zók, teljesítenek a közutaknak kavicsolását ? Így először a kormánynak sem kellene az ár­vai utakra annyit költeni, mert az árvai nép sokkal j­utányosabban és jobban elvégezné a a munkát, mint az eddigi bérlők, másrészt pe­dig bő keresetforrás nyílnék ez által a köznépnek. Ragadjunk meg tehát minden módot, melylyel a köznépnek javát előmozdíthatnók, segítsünk rajta, míg segíteni lehet. Még egy szó árvái honfitársaimhoz. — Nem szükséges hosszadalmas okokkal bebizonyíta­nom, hogy az árvai nép leginkább földmivelés­­ből él. Mily állapotban van az árvai földmivelés, azt kiki tudja. Nem volna-e czélszerű legalább ezt az egy keresetforrást emelni, azaz czélsze­­rűbb mezei gazdászatot behozni, mely czél leg­inkább „gazdasági egyesület“ létrejövetele ál­tal volna elérhető. Tudom, hogy az árvaiak most, midőn minden tehetségüket csak az ínség enyhítésére kell hogy szenteljék, a gazdasági egyesület megalakulására sem elég idővel, sem pénzerővel nem rendelkeznek ; de ez ki nem zárja oly előleges értekezések és eszmecserék te­hetségét, melyek kell hogy megelőzzék az em­lítettem egyesület tényleges megalakulását, ha azt akarjuk, hogy annak idején kedvezőbb vi­szonyok közt azt valóban megteremtsük.Nem hiá­ba hozta fel­­. Trefort Ágoston úr a „P Napló“ egyik számában, hogy anyagi érdekeink emelé­sére leginkább a gazdasági egyesületek hivat­­vák, tehát alakuljon minél előbb ilyen egysület minden megyében, mert a­hol egyesek ereje a közjó előmozdítására elégtelen, ott iti Szécheny Istvánnak csak e szava „egyesüljünk“ se­gíthet. B­a 1t e­g­h József, nagy részben a pesti színház érdeke szempont­jából, — a­helyett, hogy tovább is, és növekedő buzgalommal közre­működnék, hogy a közp.szín­ház példányszerűsége által növelje a vidéki színé­szetet. — Ismételjük, hogy Pesten minél nagyobb a tehetség, annál­ több tere nyithatik ezen dicső feladatban való közreműködésre, mert a színház felvirágoztatására épen a színészek tehetnek legtöbbet,­­ tehetnek pedig mostoha viszonyok közt, s tán a vezetés hiányai mellett is. Sőt minél mostohábbnak tartja egy egy színész a színháznál a művészet helyzetét, annál buzgób­ban kellene törekednie, így munkálna legczél­­szerű­bben arra, hogy az egész magyar színészet (s így a vidéki is) magasabbra emelkedjék, mint a­hol áll. Ennélfogva Szerdahelyi úr fő indokát nem tartjuk megállhatónak, s ha személyes indokai nincsenek, az általa felhozott pedig tévedésen alapul, valóban nem értjük szándékát. Azonban nem is ezen indok kutatásáért ereszkedünk ennyire is a tárgyba, csak azért közöljük ész­revételünket, hogy midőn Szerdahelyi úr czik­­két lapunk közzé teszi, ne legyünk részesek egy tévedés hirdetésében. Különfélék. Pest, febr. 22. * Deák Ferencz a „Budapesti Szemle“ leg­újabb füzetében megjelent ily czimü művének: „Észrevételek Luskandl Venczel ily czimü mun­kájára: „Das ungarisch-österreichi­sche Staats­recht“ a magyar közjog tör­ténelmének szempontjából“, német fordítási és kiadási jogát E­r­i­c­h Gusztáv kiadó volt sze­rencsés 1500 ft tiszteletdíj fizetése mellett meg­szerezni. * Buda város kapitányi hivatala adakozásra szólítja fel Buda lakóit a szükségtől meglátoga­tott Máramaros megye népének felsegélésére. A segélyadományokat a várban a kapitányi hiva­tal, egyebütt az albíróságok fogadják el. * A „P. Lloyd“ a pesti clubról keletkezett halotti hírt meghazudtolja, tudósításából azt veszszük ki, hogy nem halt meg,csak haldoklik, a nagy szállással felmondott, s valamelyik szál­lodában egy pár szobát veend bérbe, míg az őszi nagy­gyűlés határoz requiemje felett. * Beküldetett hozzánk a veszprémi, győri és esztergomi takarékpénztárak múlt évi kimuta­tása. Ezek szerint a veszprémi takarékpénztár évi forgalma 1,056,997 ft 33 kr, tiszta jövedel­me 6285 ft 8 kr, jótékony czélokra adott 300 ft, ingatlanra kikölcsönzés 28,540 ft. A győri takarékpénztár évi forgalma 1,134,530 ft, tiszta nyeresége 6313 ft 29 kv; ingatlan javakra adott kölcsön 93200 ft. Magyar földhitelintézeti zá­loglevelekre adott 4450 ft, jótékony czélra 52 ft. Az esztergomi takarékpénztár évi for­galma 1,851,424 ft, tiszta jövedelme 3674 ft, jó­tékony czélra adott 477 ft. * Hartl pestvárosi biztost a napokban két csavargó megtámadta a vásártéren. Csak épen vastag téli ruhájának köszönheti, hogy az elle­ne irányzott több késszúrás daczára is életben maradt. * A váczi siket-néma intézetben, mártius 7 én délelőtt 10—12 óráig tartatnak a nyilvános próbatételek. — Felhívás: A középdunai gőzhajó­társaság ügyében f. évi mártius 4-kén dél­után 5 órakor a pesti takarékpénztár gyűléste­­remében választmányi ülés fog tartatni, melynek tárgyai lesznek : a leérkezett legfelsőbb enge­dély és az ennek folytán szükséges intézkedé­sek megtétele. Ezen tanácskozmányra az ala­kitó választmány t. ez. tagjai tisztelettel meg­hivatnak. Pest, febr. 20. 1865. — Az elnökség megbízásából Szathmáry Károly jegyző. — Az „Izraelita Magyar Egylet“­uj választ­mánya megtartotta első gyűlését, mely alka­lommal következő tisztviselőit választotta meg: alelnökök dr. Hirsch­­­er Ignácz és dr. Me­zei Mór; titkárok: Fenyvessy Adolf, dr. W­e­i­s­e­r Károly és dr. Vidor Zsigmond; pénz­tárnok: Le­it­n­er M. ; ellenőr: Kern Gusz­táv ; könyvtárnok: Keményffyés gazdászati gondnok: Hanover Mór urak. — Ha a vá­lasztmánynak az első gyűlésben mutatott rész­véte tartós lesz, az egylet szép jövőnek néz­het elé. — A budai dalárda 13-dik (farsangi) dalestélyét f. hr 27 -én esti fél 8 órakor a „fá­­czánnál“ tartandja meg. Nemzeti szinház. Hétfőn február 20 ikán Laub Ferdinánd hegedűművész második fellépte alkalmával egy új­­ felvonásos kis vígjáték adatott először. Franczia alapeszme után egy német író, W a 1­­z e­­ írta, s magyarra fordítá Kovács Gyula. A nagyon igénytelen színmű czíme : „Reggel négy órakor.“ Csupán két személy játszik benne : egy szép fiatal özvegy nő s egy koros özvegy férfi. — A helyzet szokatlanságán épül a mű comicuma s azon alapeszme, mely után a német iró dolgozta, nagyon el van már koptatva. — Azt, hogy egy nő lakásán éjjel egy férfi zavarba hozza ma­gát és a nőt, — oly helyzet, melyet már láttunk, még pedig nemcsak egy, ily kis vígjátékban. Az özvegy nő estélyt ad s vendégei eltávoz­nak éjfél után. Maga elalszik egy karszékben, s négy órakor ébred fel. Hasonlókép elaludt az egyik vendég is egy függönyösfülkében s akkor ébred fel. Távoznia az ajtón nem lehet, a nő jó hírének veszélyeztetése nélkül, — az ablakon az első emeletről kiugrania hasonlókép nem le­het a félénk és éltes urnák, —• ő vászonkeres­kedő, s ilyenekre nincs benne vállalkozási szel­lem stb. A helyzet comicumán kívül szerző igyekszik a lélektani comicum által is érdekessé tenni kis művét, s egy egyfelvonásos műhöz elég jó gon­dolat van benne ; de nincs a műben az az ele­venség, melyet az ilyes kis franczia műveknél megszoktunk, se a párbeszédekben az a „verve,a mi folytonosan érdekelne. Nagy kényelemmel foly le a kis cselekvény, s némi vontatott­­ság és bágyadtság vonul végig rajta, — mind a mellett, hogy szerző eléggé igyekezett e hi­bák kerülésén. — A vígjáték nem érdektelen ugyan ily csekély igényű műnek; de nincs ben­ne az az eleven hang, az a derü­ltebb kedély, mely által sok ily franczia „proverb“-et közön­ségünk sokszori előadás után is érdekkel szo­kott végig nézni. A mese egy, a műben nem szereplő egyén javára dől el. Az özvegy férfi nagybátyja, a nő pedig jegyese azon nem sze­replő egyénnek. A mű elevenségének mindig árt a mesébe bevont egyének fel nem léptetése. A fiatal özvegyet Prielle Kornélia, — a ké­nyelemszerető él­es özvegy férfit Szigeti játszta, s mindkettő szokott ügyességgel, mi talán még érdekesebbé tette a művet, mint a minő valóban. De még érdekesebbé vált volna az előadás na­gyobb gyorsasága által. Nemzeti színház. Febr. 23 ra van kitűzve: „FAUST.“ Opera 5 felvonásban. — Távirati tudósítás a bécsi börzéről febr. 22-ről. 5°/C-metalliques................................ 73 35. Nemzeti kölcsön............................. 79. 20. Bankrészvény............................... 804. 1. Hitelintézet.......................................189. 9. Londoni váltók.................................112. 80. Ezüst..........................................112 15. Arany ....................................5. 341/*. K­ÜLFÖLD. A franczia sárga és kék könyv. A császárság helyzetét ismertető kék könyv­ből tegnapi számunkban közöltük az olasz kér­désre vonatkozó részt. Politikai fontosság tekin­tetéből szükségesnek látjuk annak azon részét is közölni, mely az Elbe herczegségek miatt ke­letkezett bonyodalomra vonatkozik, s mely a franczia kormánynak e kérdés iránti magatar­tását meglehetős világításba hozza. A miniszteri exposénak ide vonatkozó része így szól : „A császár kormánya semmit sem mulasztott el, hogy hozzájáruljon azon nehézségek békés és igazságos kiegyenlítéséhez, melyek az 1864-ks év folyama alatt Éjszak-Európában háborúra adtak okot. Kívánta volna, hogy a Elbe her­czegségek kérdése, melynek fontosságát régóta belátta, általános egyetértéssel szabályoztatha­­tott volna. „A császár kormánya a­nélkül, hogy félreis­merte volna, miként Németország némely sé­relmeiben legitimitás van, azért mégis a kabine­tek eljárása és jóakaratában figyelembe veen­dőknek gondolta a dán monarchia jogczimeit. Hihető, hogy a két fél tisztességes kiegyezte­tése lehetséges leendő a nélkül, hogy az erő használatához kell vala nyúlni. „Indíttatva legőszintébb óhajtásától, hogy a Dánia iránti hagyományos rokonszenvét a ba­rátság és jó szomszédság viszonyaival, melyek

Next