Pesti Napló, 1865. június (16. évfolyam, 4537–4559. szám)
1865-06-24 / 4555. szám
143-4555 Szerkesztési iroda:lemeziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI Szombat, Június 24. 1865. lb. évi leiyon.. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények dija: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Nyílt tér : 5 hasábos petitsor 25 uj lír. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ julius—deczemberi folyamára. JK JLÖJJA.*«1? • «£*•»■ dLi|S Julius—deczemberi félévre.....................IO A'*. Ka Julius—septemberi évnegyedre .... a »» 2SA ,, A „PESTI NAPLÓ“ kiadóhivatala. Bécsi dolgok. A reichsrath képviselőházinak junius 21-ki ülésében három tárgy volt szőnyegen. Egyik az álamadósságokat ellenőrző biottságnak három különböző jelentései feletti bizottsági jelentés ; második az új épületek adómentessége feletti, s a harmadik azon jelentés, melyet Herbst adott elő a minisztérium új kölcsönéről, s melyet tegnap ismertettünk. Az első tárgyban a jelentéstevő B 1 és 11 előadja. A bizottmány az ellenőrző bizottmány legtöbb indítványához csatlakozik , azonban az ezüstkölcsön alkalmából kénytelen arra figyelmeztetni, hogy az ellenőrző bizottmány azon kötelezvények kiszámításánál, melyek az 1864 ben engedélyezett hitel folytán kiszolgáltatandók valának, a 230 milliónak a consortiumnak eladásánál eszközölt 77%/io%-nyi valódi ezüstbeni árfolyamot vette alapul, anélkül, hogy az agiora tekintettel lenne, miáltal tényleg az engedélyezett hitelnek az ezüstagio teljes összegével, 1, 1- 4 millióval meghaladtatása következett be, oly eljárás, melyhez a bizottmány beleegyezését nem adhatja. A bizottmány következő indítványokat tesz : A magas ház határozza el: A magas cs. kir. pénzügyminisztérium felszólittatik: 1) Igazolja, miért hagyta részben a letétidóssságokkal terhelt hitelpapíroknak az 1864-ki pénügyi törvény által előszabott eladását abba. 2) Adjon indokolt felvilágosítást, miért nem teljesitte. Ha a 20 millió forintnyi zálogutalványoknak törvény szabta kiváltása. 3) Igazolja z 1864-diki pénzügyi törvényben a nemzeti banknak fizetendő adósságok miatt a pénzügyminisztérium rendelkezésére állított eszközök fel nem használását, s a f. é. február hó 14-ikén az államjavak adósságából a nemzeti ■ banknak fizetett részlet miatt kötött előlegezési üzletet alkotmányszerű tárgyalás végett a birodalmi tanács elé terjeszsze. 4) Mutassa ki az állam adósságait ellenőrző bizottmánynak azon összeget, mely az ezüstkölcsön már eladott kötelezvényeiből bejött, és azon összeget is, melyért ezen kötelezvények még el nem adott maradéka elzálogosíttatott, s jövőben a netalán történő változásokat esetenként e bizottmánynak tudomására hozza. 5) Végre általán a nevezett bizottmányt azonnal és teljesen részesítse mindazon közlésekben, melyekre az őt törvényesen megillető ellenőrködés végett szüksége van. Az elnök egyenként bocsátja tárgyalás alá ezen indítványokat. Az első pontot vita nélkül fogadják el. A második pontnál szót emel Plener pénzügyminiszter. A fennforgó indítványok oly pontokat foglalnak magukban, melyek már legnagyobb részt az ellenőrzési bizottmány korábbi jelentései alapján jöttek tárgyalás alá. Vonatkozván a már korábban mondottakra, megjegyzi még, miszerint a már megvitatott és újonnan hozzájárult pontok feletti bővebb kifejtéseket azon időpontra tartja fenn magának, midőn a két háznak azon értelmű határozatai fognak fennforogni, hogy a pénzügyminiszternek az illető igazolást meg kell adnia. Mi azon felszólítást illeti, hogy bizonyos közléseket tegyen, kijelenti, miszerint ő régtől fogva kész volt és jövőben is kész lesz, azon kimutatásokat szakadatlanul és tartózkodás nélkül megadni, melyek a fennálló törvényeknek megfelelnek, s ez irányban addig mennek, míg ő azon határra el nem jutna, mely akkor fog bekövetkezni, ha a tett kimutatásokhoz oly következtetések köttetnének, melyek az államalaptörvénynyel, s az ellenőrző bizottmány hatásköre feletti szerves törvényekkel megegyeztethetők nem volnának. Különben meg kell jegyeznie, miszerint nem egy vitáiyt el lehetett volna a pénzügyminisztérium s az ellenőrző bizottmány közt kerülni, ha az ellenőrző bizottmány azelidebb hangot használ. He r b at: Határozottan visszautasítja az államadósságokat ellenőrző bizottságra mondott vádat, mintha közte és a kormány közt az a hang idézett volna elő meghasonlást, melyet a nevezett bizottság használ . A bizottság érett megfontolás után higadtan monda ki határozatait, melyek kevés kivétellel egyhangúlag hozattak. A bizottság azt kívánta, hogy semmi el ne hallgattassák, aminek előbb utóbb világosságra kell jönnie. A másik fél pedig mindent el akar hallgatni, s ebből eredt a viszály. Különben a hang mindig olyan, minőnek a kormány iránt kell lennie. Szónok reményű, a ház nem fogja alaposnak tartani a pénzügyminiszter szemrehányását. A bizottság indítványai erre vita nélkül elfogadtatnak. Az új épületeknek a házi adó alóli mentességét illetőleg Riese-Stalzburg volt az előadó. Hosszas vita után elfogadtatik a bizottság javaslata, mely szerint az új épületek 15, a kijavítottak 12 évig legyenek felmentve adó alól. A napirend harmadik tárgya: A pénzügyi bizottmány jelentése azon törvényjavaslat felett, mely a bankadósság törlesztését, s az 1865. és 1866-iki államszükségletek fedezését illeti. Jelentéstevő Herbst szól a tárgyról a nyomtatott jelentés alapján, melyet némely pontokban magyaráz és teljesebbé tesz. A bizottmány indítványozza: A magas ház 1. a csatolt törvényjavaslatot fogadja el; II. határozza, hogy további hiteljóváhagyásba addig beleereszkedni nem lehet,mig az 1865. és 1866 ki pénzügyi törvények alkotmányos uton létre nem jöttek ; III. a pénzügyi bizottmánynak 1866 ra tegye kötelességévé hogy közben közben a kormányi előterjesztvényeket beható tárgyalás alá vegye ; e mellett azonban az egyes tételek anyagi vizsgálatára ne szorítkozzék, hanem inkább mindazon biztosítékokat eszközölje ki és formulázza, melyek szükségesek és alkalmasak arra, olyan események ismétlését, minek az 1863. 1864. és 1865-ks években előjöttek, lehet elleníteni, valamint az alkotmány azon alaptételét, miszerint az államadósságok csak a birodalmi tanács előleges helybenhagyásával megköthetők, s hogy az államadósság a birodalmi tanács ellenőrzése alá helyeztetik , igazsággá emelni, végre oda hatni, miszerint a csak bizonyos czélokra határozott hitel használása más, mint azon czélokra, melyekre helybenhagyattak,megakadályoztassék. Az általános vitában legelőször Tasebnek emel szót a bizottmányi indítványok ellenében. Ő a hitel helybenhagyása ellen van, s azon indítványt teszi,hogy ma hát az ajánlott hiteljóváhagyásokba bele ne ereszkedjék,a pénzügyi bizottmánynak pedig hagyja meg, hogy a kormányi előterjesztések feletti azon jelentést, mely a bankadósság törlesztését s az 1865. és 1866 ki évek állami szükségleteinek fedezését illeti, eszközlésbe vegye, ezekben az összes feltételeket és biztositékokat megnevezze, melyek folytán a hiteljóváhagyás megadathatnék, s a tárgyalási adók megtekintése álól magának azon meggyőződést szerezze, hogy várjon az 1864-ks évre eladásra határozott államjavak eladásának elmaradása miatt a pénzügyigazgatóságra adósság nem marad-e terhtől. (Az indítvány pártoltatik.) Kinszky Eugén: A ház által a felirati vitában a kormánytól követelt visszatérés eddig be nem állott, sőt ellenkezőleg a kormány által választott út által a helyzet csak súlyosbodott. Legutolsó eszköz ezen visszatérés elérésére: a szükséges pénz megtagadása.Szónok elfogadhatónak hiszi, miszerint még a júliusi szelvények fedezésére vannak hátra pénztári maradványok. A pénzügyi bizottmány indítványait értékteleneknek kell nyilatkoztatnia, mivel pusztán az 1865. és 1866-ki budget létrejötte sem az állami itélen, sem a pénzügyeken nem segít. Szónok a pénzügyi bizottmány által követelt biztosítékokat nem találja elégségeseknek, s ezért Taschek indítványa mellett fog szavazni. Schindler Tascheket pártolja. A szentírás szerint — úgymond — Izrael népe midőn ínségben szenvedett, kiválasztott egy egy áldozatot, kinek fejére rámondván a főpap minden bűnét, azt kitasziták a gyülekezetből a pusztára. A nép pedig tovább vétkezett, mint azelőtt. Pénzügyi ínségünkben is ugyanezt követjük, úgy látszik. Egyetlen főre halmozzák a bűnt, melyet pedig nem egymaga követett el. Ha mértéken túl sokat követelnek a pénzügyminisztertől, le kellene a tárczát tennie, s azt mondani: „Keresseek oly embert magatoknak, ki a ti rosz gazdálkodásokat pénzzel győzi, — én az alattvalók testéből ki nem vághatom!“ Nem az a hiba, mintha a pénzügyminiszter az összes minisztérium elől eltitkolta volna a helyzetet, hanem hogy az összes minisztérium titkolódzott a a ház előtt. Nem a rosz pénzügyi kezelés oka a jelenlegi helyzetnek , hanem külügyi politikánk és a hadsereg hadi lábon tartása. Ugyanezt lehet mondani a közigazgatás és törvénykezésről, melyről, a napokban hallottuk, hogy nem rég valakinek, ki ártatlansága bebizonyítására tanukat kivánt előhozatni, igy feleltek : ha pénzt adsz reá, úgy elhozatjuk a tanukat. Ily dolgok nem növelik a hitelt . Honnan támadjon tehát a remény, hogy bajaink megszűnjenek , ha rendszerváltozás nem történik ? A pénzügyi bizottmány indítványát tehát nem tartom gyakorlatinak, míg a kormány nyíltan nem hajlandó takarékoskodni. Ne feledjék el önök, hogy a jelenlegi ülésszak már csak rövid ideig tart. Még ugyan nem mondták, hogy elmehetünk, de a horvát országgyűlés oly időre hivatott egybe, ami már nagyon közel áll, ezáltal eléggé érthetőleg tudtunkra adták, hogy a reichsrath ülésszaka vége felé jár. Nem hiszem, hogy oly országgyűlések, melyek eddig az alkotmányon kívül tartották magukat, oly erővel bírjanak, hogy minket legfontosb tárgyalásaink közepette e házból távozni kényszerítsenek. Plener pénzügyminiszter emlékezetébe hozza a háznak, hogy az 1865. és 1866-ki budgetvázlatokban egyenként 30 millió deficit, összesen 60 millió volt előlegesen felszámítva. A jelenlegi követelés nemcsak a mondott két évre szól, hanem egy 1864-iki adósság is belevonatott, mint szintén az előbbi költségvetésbe fel nem vet azon összeg, mely a subventionált vasutaknak fizetendő, és mégis az egész összeg, melyet e czélokra kíván a kormány, csak 20 millióra megy, tehát az eredetileg két évre kivont 60 milliónál 40 millióval kevesebb. Ezek elvitázhatlan és világosan szóló számok. Ami pedig a hitelintézeti 7 millió adósságot illeti, a kormány nem tagadja, hogy 1863 ban több volt a költség, mint amennyit a kormány előre felvetett. Én annak idejében mondtam, hogy a pénztárakból képes fedezni a kormány azon év kiadását. Nem kívántam kölcsönt, mert a kormánynak azon szándéka volt, e 7 milliót a folyó bevételekből fedezni. De 1864-ben a bevételek oly gyéren folytak be, hogy ez adósságot fedezni nem lehetett, a természetes, hogy a ház elé kellett lépnem most e követeléssel. Az 1863. és 1864-diki sanyarú viszonyok okozták, hogy a kormány e 7 milliónyi deficitet nem fedezhette. Ez oly események következménye volt, melyeket semmiféle kormány parancsolólag el nem bánthat. Ebben nem látok semmi meglepőt. Jobban meglephetné tán a házat a bankadósság fedezését illető követelés. Nem teszek szemrehányást a háznak a bankada általam előterjesztett tervének megváltoztatásáért, mert a valuta helyreállítását mindenekelőtt fő czélnak tekintem én is, hanem a ház által elfogadott bankaca okozza pénzzavaraink legnagyobb részét. Sajnálom, hogy egy erélyes lépéssel nem akar a ház egyszerre véget vetni a pénzzavaroknak, s hogy kénytelen a pénzügyminisztérium aprólékos hitelműveletekkel segítni magán. Hanem az uralkodó hangulat mellett nem akar a miniszter visszatérni előterjesztéseire, s csak a pénzügyi bizottmány jelen indítványa mellett marad, mire nézve figyelmezteti a házat, hogy az indítványozott 13 milliót nem tartja elégségesnek, s kéri azt 18 millióra felemeltetni. Herbst, A pénzügyminiszter nyilatkozatait cáfolja. Tegyük fel — úgymond — hogy a kormány kifizette volna a banknak az egész 63 milliót. Mi ez az összeg azokhoz, melyeket a kormány máshová fordít? Taval 84 millió kölcsön vett pénz kelt el más czélokra, s két és fél év alatt cak 63 fizettetett a banknak. Az hozott bennünket ily helyzetbe, hogy a banknak való tartozás ellenére sem akar a kormány gazdálkodni. Herbst az egyes szónokok némely véleményét cáfolván, Taschek indítványa szavazásra kerül és megbukik. Elkezdődött azután a speciális vita. Az első czikk nagy többséggel, a második vita nélkül elfogadtatik. Harmadik olvasásra az egész törvénynyé emeltetik. Elfogadtatott a pénzügyi bizottság második indítványa is ebben a tárgyban, nem solidáris érzetből, hanem különböző indokokból adják be lemondásukat. Képviselő körökben, hol ezen hírek nem tettek nagy benyomást, úgy hiszik, hogy ha be volnának is adva a lemondások, aligha elfogadtatnának a reichsrath mostani üléseinek bezártáig. A „Presse“ megjegyzi, hogy a reichsrath képviselőháza által megszavazott 13 millió frt kölcsön csekélyebb, hogysem külön külcsönhirdetés kelljen rá. A kormány alkalmasint valamelyik hitelintézet által szerezteti meg a kivánt összeget. Pest, junius 23. 1865. (Fk) Kétségkívül tetszett hallani arról a lágyszívű emberről, a ki — kutyája farkát akarván levágni — nehogy egyszerre igen nagy fájdalmat érezzen a szegélypára, naponként egy-egy darabkát vágott le a komondornak hátulsó meghoszabbításából. De nem ugyanígy teszi-e az irodalmi tanács a pénzügyér által kivárt összeg megszavazásával ? Ő excellentiája 117 milliót kívánt, s most adtak nekik13 milliót. Adtak? Dehogy adták , amit adtak, az csak a pénzkeresésre való engedelem, magáról a pénzről Plener úrnak kell gondoskodnia,és semmi kétség nincs, miszerint ezen, aránylag csekély összeget minden nehézség nélkül fogja előteremteni. Megvalljuk : bármennyire kárhoztatjuk azt a mostani pénzügyi és egyéb ügyi gazdálkodást, azon vita, mely ama 13 milló megszavazását megelőzte, nem tett kellemes benyomást ránk. Nem tett először azért, mert az ellenzék egy része nyíltan kimondá (és ezzel tökéletesen igaza van), hogy a pénzügyi helyzetről nemcsak a finanszminiszter hanem az összes kormány felelős, de ezen átalános megjegyzés után mégis mindig és mindig csak j ’lener urnák rontottak, a ki ily alkalmakkal valóban szánalomra méltó szerepet játszik, midőn — minden collegái által Cserben hagyatva — mégis oly tettekről kell számot adni, mikben a többi miniszternek csak annyi része van, mint neki. Növie még a benyomás kellemetlenségét azon körülmény, hogy folyvást a „júliusi coupon“-ra tértek vissza. Szerencsétlen gondolatnak tartottuk mindjárt eleinte, hogy Plener úr ezen coupon beváltására mondá szükségesnek a kívánt összeg egy részét. Némelyek azt állítják, hogy ő erejn ezzel csak „szelíd“ nyomást akart gyakorolni a birodalmi tanácsra, míg mások azt állítják, hogy az állampénztárakban csakugyan akkora az üresség, miszerint a júliusi szelvény kifizetésére szükségelt pénz csakis kölcsön útján lesz elteremthető. Akár ezeknek van igazuk, akár amazoknak, ügyetlenség volt az, ily érvhez folyamodni. Ha Ausztria financziális helyzete csakugyan oly kimondhatlanul kedvezőtlen, hogy egy héttel a lejárati idő előtt még nincs gondolkodva arról az egy pár millióról, ami a félévi kamat fizetésére kellene, akkor ilyesmiről hallgatni kell, mert különben kétségessé lehet még az is : várjon fogják-e e pénzt akár csak kölcsön útján megszerezhetni ? Midőn azt mondom az embereknek : ha nem adtok kölcsön egy pár foforintot, néhány nap múlva fizetésemet fel kell függeszteni, ez nehezen fogja gyarapítani az én hitelemet, sőt ellenkezőleg meg lehet, hogy azt mondják erre : ha ennyire sülyedtél, akkor az új kölcsön sem fog rajtad segíteni, s akkor sokkal jobb tüstént buknod, mintha még nagyobb összeggel rántod bele hitelezőidet! Ha pedig a dolog nem áll oly roszul, akkor a szóban álló érv valóban a „douce pres- 8ion” legszerencsétlenebb eszköze, mely többet árt, mint amennyit még a legjobb esetben is használni képes. Az ily ijesztő talán siettethette, hogy a birodalmi tanács a kivánt pénzt megszavazza, de bizonyosan nem fogja siettetni azt, hogy a tőkepénzesek megadják. — Egyébiránt ez már most elmúlt dolog, s úgy hiszszük, utólag Plener úr maga is megbánta, hogy ily drastikus természetű és nagyon kétes hatású eszköz felhasználásához ragadtatta oda magát. De mi fog most tovább történni? A legszavazott 13 milliót, melyre már 1— 2 hét múlva szükség leend, egyelőre alkalmasint csak rövid időre szóló elzálogosítási műtét által lehetene fedezni, s később ezt az összeget is bele kellene vonni az általános kölcsönműtételbe. Mily természetű leend az ? Ez azon kérdés, mely két hét óta egyre foglalkoztatja az európai tőzsdéket, melyek különben nem restek a combinálgatásban, de ez egyszer kifogytak minden gyanitásból, mert — és e nézetben mi is osztozunk — nem képzelhető oly neme az osztrák államkölcsönnek, mely inger dolgában a már meglevőkön még túl tenne, pedig még ezen megevőkre sem igen akad vevő. Még többet ígérni a hitelezőnek, ez valóban oly orvosság volna, mely sokkal roszabb magánál a betegségnél, s ez utóbbit — pillanatnyi enyhülés után — csak súlyosbítaná. De hát mit tegyen a pénzügyér? Az olvasó ismeri ebbeli „ceterum censeo”-ukat. — Ausztria financziális bajain csupán financziális eszközökkel már nem lehet segíteni. — Kimondá ezt a követek háza is, és tudja minden józan eszü ember. Egyedül a politika mezején terem azon csodafű, mely a birodalom pénzügyi sebeit meggyógyítani képes. E sebek nem képeznek merőben „localis“ bajt, hanem egyikét azon nyavalyáknak, miken csak egy ép erős organismus képes diadalmaskodni, s miket csak a természet helyreállítási ereje képes elhárítani. Erősíteni kell az összes organismust , növelni annak plastikai erejét, az átalános egészséget, és akkor megszűnik majd ama helyies szenvedés. Mesterkélő kuruzsolással semmire sem mehetni többé. Ha üdvös politikai reformok által az imént megjelölt czél el van érve, vagy legalább annak elérésére határozott kilátás nyílik, akkor bátran mondhatja ki a pénzügyér: nekünk 200 millió kell, mérsékelt kamat mellett, és anélkül, hogy nyomasztó visszafizetési feltételek által is elviselhetlen terhet vennénk nyakunkba. Akkor bocsásson ki visszafizetés nélkül 5%-os kölcsönt, forduljon a népek hazafias érzületéhez, mondja meg nekik: ime minden józan kívánat vagy már teljesítve van, vagy pedig teljesítése aránylag rövid idő múlva várható; mi megtettük a magunkét, tegyétek meg ti is, amit csak lehet! Ez a gyökeres orvoslásnak egyetlen módja; a többi mind legfeljebb rövid időre fojtaná vissza a kórjeleket, de a kór maga fennmaradna, és nem sokára még hevesebb alakban fogna a felszínre lépni! Az „Ostdeutsche Postában olvassuk: Mint mondják, a magyar országgyűlést összehívó királyi leirat kétségtelenül ki fog adatni július 2 i-án. Készen is van az, csak azért nem hirdetik még ki, mivel nem tartják illendőnek a kihirdetést, míg a kivételes állapot (értsd: a katonai törvényszékek hatálya) tart. Utóbbi július 1-jejével szűnik meg, s másnap adatik ki az egybehívó leirat. Az országgyűlés október 23-ikára hivatik össze. Bécsi lapok még tegnap közlék , hogy a pénzügyminisztérium esete visszaléptek sokat beszélnek Bécsben. Mint a „Morgen Post“ ma írja, e hír nemcsak hogy folyvást fenntartja magát, hanem még azzal toldják, hogy maga Schmerling úr is visszalépne, mi aztán valódi miniszterkrízis volna, miután az eddigi minisztérium hangadója is visszalépne az ügyek vezetésétől. Megjegyzi a nevezett lap, hogy ha utóbbi hír csakugyan igaz volna, a két nevezett mintatér egyet nem értéséből ítélve, alkalmasint A „Vidov Dan“ Ausztria helyzetéről A belgrádi „VidovDan“ jun. 3-ai (15) számában a következő czikket olvassuk: Minden állam mindaddig válogathat az eszközökben, mig azokat kezeiben bírja; mihelyt azonban kezei közt nincsenek, azzal kell megelégednie, mely annak előtte kerülé valaki figyelmét. Ezen pillanatok „válságosaknak“ hivatnak, s az államra eldönthetlen nagy befolyást gyakorolnak. Ily állapotban létez jelenleg Ausztria. Az 1848-ki viharos idők után egész az olasz franczia bábom kitöréséig a birodalomban szélcsend állott be, a hivatalos Austria — mint maga szokta volt mondani — egyedül a „radicális” vágyak és ó bajok kiirtásán munkálkodott. 1848 tól egész 1859-iki évig — miként állttá— a kibékülés, az elnyomás belpolitikáját űzé, így állván a dolgok, a felső Jurai császárság kormánya a mindennél drágább időt hasztalan dolgokra fecsérlé, mert semmi gyümölcsöket sem a terme neki. Ezt csakugyan bebizonyitá az 1859-iki év. Bécsben azt gondolták, hogy a forradalmi bydrát legázolták, Bud Schauestein hitetni kezdé magával, miszerint Olaszhonban Ausztriának befolyását a netovábbra emelé, nem látván tájaik alatt a felásott földet, s nem vevén észre azon vékony szálat, amely a birodalmat nagy nehezen menthette meg a katastrófáktól. Csak midőn a kedves álomból felébredtek, tudták meg az események mibenlétét, ezért siettek Lombardia elvesztése után otthon a constitutionalismus megállapításával. Szerencsétlenségre egyik tévelyből a másikba estek. Miként hogy Lombardia elvesztése nem mente meg Ausztriának Itália egyenes vonalait, úgy a specificus — centralisticus constitutionalismus sem óvhatta és erősíthette meg a birodalmat. Belátták az Olaszhonban tett hibákat, de még nem javíthatták; itthon a tévedések és hibákat megjavíthatnák, de azokat be nem látják. Schmerling itt egy felette fontos tárgyban felette csalódott: megfeledkezik a habsburgi monarchia különös tulajdonságait figyelemmel kísérni. Ha Európa egyes állama a többi államokkal bonyolódott helyzetbe jön, az ausztriai államokat e tekintetben ki nem kerülheti, bárhová tekints, mindenütt sebezhető helyekre találsz. Bármily nagy legyen hát politikai adminisztratív tehetsége a kormány élén állóknak, még sincs hatalmában e gyenge sebezhető helyeket egyszer mindenkorra eltitkolhatni és elrejthetni , be lehet ugyan azokat gyógyítani, hanem csakis radicális eszközökkel és radicális módon. Ám Schmerling féltéve magában várakozni, nem tekintve az állam tulajdonságai és sajátságaira, de már 1861-ben gondolható és látható volt, hogy e várakozást a munkás tetterőnek kell felváltania. Azonban Ausztria nem akarta ezt belátni, s most nem ép a legkellemesebben érezheti magát. A mit késznek s bizonyosnak hittek és gondoltak, bizonyosnak mint a napnak felkelését és nyugtát, ellenkezővé vált. A pergament legitimitás történeti székhelyén, Rómában is jogszerűeknek kezdik tekinteni a nemzeti mozgalmakat, nem tartják már a régit és időset — bármily rész legyen is az — a legjobbnak, hanem az újak után is tudakozódnak, s a politikai bölcseség és nem a vak érzelem szerint ítélnek. Róma a hagyományok dűlőtérben levő épületét abba hagyni készül, s a cselekvés erős várába szándékozik lakhelyét áttennie, mely erővel és élettel bir. Csaknem bizonyosnak tartatik miszerint a pápa Olaszhont el fogja ismerni, s vele együtt hihetőlegi Európa összes katholikus világa, legyen bár ez feltételesen vagy feltétlenül, ez már aztán egyre megy. Az események ezen változásával Ausztria politikai állása és viszonya is változik Olaszhonban. „Velencze“ — a Mincio túlsó felén ez a honfiúi szózat, mely az innenső részen is nem kis aggodalmat okoz. „Válságosak“ a mostani idők, azaz Ausztria a centralistmus köpenyébe burkolódzva nem várakozhatik csendesen és békén, hanem munkához kell látnia. Ha az itteni dolgok a régi állapotban hagyatnának, akkor nemcsak Velembe topogna veszélyben és koczkán. — „Előre“ kürtölik, a jelszavai hangoztatják a bécsi lapok, s azok is ezt hirdetik, melyek azelőtt a centralismuson nyargalódzva, a „csak várni kell“ féle elvet terjeszték. Mind belátják, hogy a várakozás nem terem semmi gyümölcsöt. Az államminisztérium nem rendelkezik azonban jelenleg oly eszközökkel, melyekben választhat és válogathatna. Azon nemzetek, melyeknek terhekre nem esett a hosszú várakozás, egyideig még várakozhatnak. Mig az államnak a nemzetek megpuhítására ezéltó munkája befejeztetik, államok dőlhetnek és veszhetnek el. S ha így állnak a viszonyok, akkor közel van az ausztriai nemzetiségekre nézve azon idő, mely — ha politikai okossággal járnak el dolgaikban — szerencsét és üdvöt hozhat reájok. Ily idő közéig Magyarországra is, melyet az ausztriai császár Pestre menetele is siettetett, s mely az Ausztriára nézve oly szükséges volt. Ezútnak a többi közt a* volt czélja, hogy Schmerling a politikai sakk játszmában egy figurát mozdítson meg, s azon hullámok, melyek Classieaban oly igen felmagaslottak, egy kis*