Pesti Napló, 1865. június (16. évfolyam, 4537–4559. szám)

1865-06-03 / 4539. szám

127 4530 Szombat, junius 3. 1865. 16. évf folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. 13 l.ap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. PESTI MPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . Évnegyedre 10 frt 60 kr. o. é, 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 új kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petitsor 25 uj kr. Semmi kétség, hogy az adóztatás a legfontosabb érdekeket érinti, az önadóztatás joga a legfontosabb joga minden alkotmányos államnak , különösen e jogot a magyar korona tartományai a legszentebb alkotmányi jognak tekinték mindez ideig. Egy ily fontos kérdés felett akarnak-e itt határozni? — kérdi szónok. Mielőtt ezen országoknak alkalom adatott volna jogaikat érvényesíteni ? Makacssági Ítéletet (Kontumazirung) akarnak-e kimondani oly kérdésben, mely az élet legkényebb érdekeit hosszú évekre rendezi. Szónok megcáfolja az ellene felhozható érveket, hogy a ház a magyarok jelenléte nélkül hozta a pénzügyi törvényt és a kereskedelmi szerződést. Az adóreform egészen más, ez oly kérdés, mely pillanatra nem megoldható, s tartama nemcsak egy évre szól. Várható é — kérdi szónok — hogy majd midőn a Lajthán túl is összejön az országgyűlés — a mi előbb utóbb csak meg fog történni — a mi reformjainkat elfogadja-e ? Ez által oly összeütközés származna, mely örök időkig tartana. Én egyébiránt azt mondom, hogy azon után, melyen a kormány eddig haladott, még igen sokáig várhatunk az alkotmányos kérdések megoldására, mert ez az út soha sem fog kiegyenlítéshez vezetni. Ezt előidézni komoly akarat szükséges, ez azonban a mi kormányunknál nem létezik. Ezt csak azáltal lehetne bebizonyítani, ha a magyar országgyűlést minél hamarább összehívják, s nem a tabula rasa útján törekednek a kiegyenlítésre. Minden kiegyenlítés első feltétele a kölcsönös jogok elismerése, s ezt csak a jogfolytonosság eszméje teszi lehetővé. Ne rémüljenek meg e szótól uraim, ő Felsége a császár is elismerte ezt. Elnök: Kérem, ez messze visz a tárgytól. (Egyes hangok halra: Igen jól van !) Rechbauer: Bocsánatot kérek, ha bizonyítani akarom, hogy az adó kérdésének megoldása a magyar kérdés nélkül lehetetlen, annál fogva engedjék meg nekem kijelenteni, hogy nem jó úton járunk, különben nem végezhetem be beszédemet. Elnök: Nekem úgy tetszik, hogy oly széles vitatása a magyar kérdésnek szükségtelen annak mutogatására, hogy a megoldásig függeszszük fel az adóreform ügyét. Rechbauer: Én a felfüggesztésről nem beszéltem, hanem véleményem bizonyítására elő akartam hozni,hogy azon utón,amelyen haladunk, kibéküléshez érni lehetetlen, és így az adókérdést sem rendezhetjük törvényes uton, ha nem szabad e bizonyítással élnem, lemondok szállási jogomról. B r e s 11: Nem hiszi, hogy e bizottmány is segítsen a nehéz adókon, de ha oly erősen akarják megmaradását, a jövő illéskor válaszszák meg épen ezeket. Ez eljárással el lesz érve a czél, s nem lesznek kénytelenek az alkotmányon szükségtelen változást tenni. Krémer: Az állandósítás mellett szól, mert — úgymond — nem kell oly erősen ragaszkodni a formalitásokhoz; igyekezni kell a népen segítni, és tekintetbe venni nemcsak Magyarország érdekeit, hanem a Lajthan inneni nagy adóval terhelt népekét is. E házat a nélkül is szőrszálhallgatással és bureaucratismussal vádolják. Schindler: Nem látja, hogy ez a bizottság mit tett eddig elé; szeretné, ha valamit már felmutatnának. Az állandósítást az alkotmányos élet gátjának tekinti, amennyiben késleltetné az alkotmányos testület összehívását, szóval: ő nem tud menekülni azon gondolattól, hogy az állandósítás alkotmányellenességet rejt magában. Az alkotmány összegéhez nemcsak e febr. pátens, hanem az oktoberi diploma is tartozik. — A megválasztott tartozik az országgyűlésen megjelenni, de állandóan itt ülni egy bizottságban , oly kérdés, melyre a követ alig képes felelni; azon kérdésre pedig, hogy e gyűlés öszszes reichsrath e, felette nehéz megfelelni. A miniszteri felelősség kérdésekor azt mondák a miniszteri padokon, hogy majd midőn az egész reichsrath együtt lesz, előterjeszti a kormány az illető törvényjavaslatot, s azóta sok alkalommal tettünk úgy, mintha összes reichsrath volnánk, s ha ezt igénybe vehetik a miniszteri padokon, azt hiszi szónok, a háznak is lenne joga ahhoz. Az állandósítást szükségtelennek tartja- e ke ne. Azt hiszi, hogy az államháztartásba egyensúlyt kellene behozni, s ezért feltételesen az állandósítás mellett szavaz. Kuenburg: Kinyilatkoztatja, hogy ő oly kilátások közt lett az adóreform bizottmány tagja, melyek azóta megváltoztak, ennélfogva, ha az állandósítás kimondatnék, ő követi állásáról azonnal lemondana. Tinti: Tiltakozik Brestl gúnyos modora ellen, s az egészséges logikával ellenkezőnek tartja Schindlernek azon életét, hogy a bizottmány, miután 7 hónapig semmit se tudott felmutatni, a jövő 7 hónap után sem fog semmit felmutathatni. (Schindler szót kér : Báró Riese-Stallburg indítványozza a vita bezárását, nem fogadják el.) B r e s 11: Szükségesnek tartja az elvek vitatását is, de ha csak annyit foglalkoztak volna is a mellékdolgokkal, mint amennyi időt egyes elvi kérdések megoldására fordítottak , rég készen lehetnének munkájukkal. H a r t ig: Bajorországra utal, hol az állandósítást kimondani nem találták alkotmányellenesnek. Schindler: Bajorországban csakugyan létezik egy ily törvény, de alkotmányos utón hozatott. Ami báró Tinti szavait illeti, nem akartam senkit sérteni, legalább nem volt szándékom. Részletezésemmel azt hiszem, nem vétettem az egészséges logika ellen, de ha báró Tinti ellenkező nézetben van, akkor a hiba nem az én logikámban, hanem a báró Tintiében van. Berger: Sok mindenféléért aggódik, hogy pl. a forró nyárban úgysem dolgozhat a bizottmány, ennélfogva nem szavazhat az állandósításra. Pénzügyminiszter Plener: Ez indítványnyal a kormánynak nem volt czélja az alkotmányt megváltoztatni. Ily fontos törvényekkel lehetetlen egy ülés alatt kész lenni. Rechbauer kétkedik, ha várjon a magyar országgyűlés elfogadja-e a reichsrath által hozottadótörvényeket. Ilyanok ellen a kormány szempontjából határozottan kell szólanom. A kormány tiszteletben tartja a tartományok jogait, s különös tekintettel van a Magyarországéira , de azon állásponton kell maradnunk, hogy amit a reichsrath alkotmányos jogánál fogva határoz, a birodalom minden részeiben érvényesnek kell lennie, és nincs földirati mozzanat s nincs Lajtha folyó, mely ezen jognak határokat szab. (Bravó 1 Bravó 1) Jelenti, hogy a szűkebb reichsrath az ülések végével azonnal össze fog hivatni. M ü h 1 f e 1 d: Az indítvány mellett van. S beszéljenek akármit Magyarországról és önadóztatási jogáról, annyi áll, hogy : Magyarország önadózásának czélja csak tartományi ; a birodalmi czélokra adózás pedig nem tartozik csak Magyarországra, és nem is tartozhatok, akármiféle 1861-iki alkotmány vagy octoberi diploma legyen a világon. Rechbauer (személyes megyjegyzésül) : Ő midőn Magyarországról beszélt, és véleménye felderítésére a magyar kérdést fejtegette, rendre utasíttatott, és nem beszélhetvén szabadon, kénytelen volt szólásjogáról lemondani. És most neki feleletül beszélhet Mühlfeld úr akármeddig Magyarországról, s nem mondják neki: a dologra! Ezt a szólásszabadság érdekében kívánja megjegyeztetni. Elnök: Én azt felelem : Én a beszélő úrtól a szót nem vontam meg, csak kértem, hogy a tárgynál maradjon. Semmit se hoztam fel az ellen, hogy a magyar követek itt nemlétére hivatkozzék. Csak akkor szóltam bele, midőn okadatolni kezdte, hogy a magyarok miért nincsenek itt, s az útról és módról beszélt, amelyen ide lehetne őket hozni; és hogy ez a szőnyegen levő dologgal nincs okozatos összefüggésben , arról e pillanatban is meg vagyok győződve, s meg vagyok győződve arról is, hogy teljes jogomban állott a követ urat félbeszakítani. (Bravo, bravo.) Mühlfeld úr pedig csak a kihívó megjegyzésekre felelt, s én jogosan hagytam őt beszélni, mig a tárgynál maradott, s a már egyszer kimondott szavakra felelt. Magát ez ügyet nem tartom alkotmányváltoztatásnak, hanem cakis ügykezelési törvénynek, ennélfogva nem is kívánok kétharmadnyi többséget. Schindler még némi kétséget támaszt, ha vájjon van-e joga az elnöknek így okoskodni a kérdésre nézve. — Az „Ost. d. Post“ a reichsrath alsóházi üléséről június 1 sejéről így ír : A képviselőház mai ülése rövid volt. A tegnap félbeszakadt tanácskozás az adóreformbizottság állandósítására vonatkozólag ma folytattatott és azzal végzős előtt, hogy harmadszori felolvasás után elfogadtatott. Több érdekes episód merült fel, mint például a bizottsági tagok kártalanítása, mit Schindler indítványozott, de fontosabb volt a zárjelenet, melyben a törvényt elfogadták. Mende indítványozta, hogy a harmadik felolvasást halaszszák el a pünkösd utáni közelebbi ülésre, mivel kevés tag van jelen és mégis csak elvi kérdés van szóban. Dr. Berger csendes vonatkozással az elnök tegnapi beszédére tért át, s kifejezést adott azon nézetnek, hogy pártja nem osztja az elnök tegnapi nyilatkozatát, különösen ezen kifejezést, hogy az elnök „végrehajtója az alkotmánynak“ (Executor der Verfassung) mi mindenkinek feltűnt, oda gyengítette, hogy csak azt akarta mondani „felügyelője az ügykezelési szabályoknak.“ (Wächter der Geschäftsordnung.) És e tulajdonság meg is illeti az elnököt. Miután az adóreform-bizottság állandósítását elfogadták, a ház 8 napig elnapolta magát. A húsvét óta végzett nagy munkálatok után e pünkösdi szünidőt csekélynek mondhatjuk, de azért tették oly rövidre, hogy munkálataikat annál hamarább bevégezhessék. Mert eltekintve a régóta tartó ülésszaktól, a forróság oly nagy, hogy a működés csaknem lehetetlen. Kivánjuk, hogy a képviselőurak pünkösd után ép oly munkára kész, felujult erővel jelenjetek meg, mint husvét után tevék. A helyzet azóta semmit se változott. Pest, junius 2. 1865. (Fk) Nem hittük, és lelkünkre mondjuk nem is kivontuk volna, hogy a birodalmi tanács mostani alsóháza körül elmondott nézeteink oly gyors és teljes megerősítést találjanak, mint a minőben azok a múlt szerdai ülés alkalmával részesültek. Arról volt szó, hogy az adóreform-bizottmány az ülésszak befejeztetése után is folytassa tanácskozásait. Rechbauer úr megragadta ez alkalmat annak elmondására, amit hazai sajtónk egyhangúan nyilvánított, hogy t. i. az egész adóreform tárgyalása nem korszerű mindaddig, míg a birodalom keleti fele az őt megillető részt nem veheti a törvényhozásban. A derék stájer követet, ki ezúttal valamivel tüzetesebben akart szólni a magyar ügyről, az elnök félbeszakitá, de nem téve ugyanezt, midőn Mühlfeld tudor ugyanezen ügyről centralista szempontból értekezett. Az egész drámai jelenet részleteit lapunk más helyén találja az olvasó, itt még csak azt jegyezzük fel, hogy a ház az adóreform-bizottmány permanentiáját elfogadta, s ez által azt tanússtá, miszerint a Rechbauer által felhozott érveknek a többség semmi fontosságot nem tulajdonít. Egyúttal Mühlfeld tudor teljes merevségében állíta fel ismét a verwirkung theoriáját, azt mondván, hogy bármily joga volt vagy leend ezentúl Magyarországnak, mostanában csak országos czélokra nézve illeti meg őt az adómegszavazási jog, megilleti pedig az octoberi diploma és februári pátens értelmében, míg a magyar alkotmány a tisztelt bécsi követre nézve még de jure sem látszik létezni.Átnéztük az ezen ülésről szóló részletes tudósításokat akár egy tucat lapban, és egyikben sem aláltuk, miszerint a ház egyik tagjának ilyetén nyilatkozatát a nem helyeslés jeleivel kísérte volna. Brávókkal nem jutalmazta ugyan, hanem ha valahol, úgy itt áll az, hogy qui tacet, consentire videtur. Be van tehát bizonyítva, amit e napokban mondtunk, és ami ellen mások felszólaltak, hogy t. i. a bécsi alsóház, mint egész, még épenséggel nem hajlandó a magyar ügyre nézve régi álláspontjától elválni, és engedékenységi indulatának bármi csekély jelét adni. Mellettünk szóltak azok — számuk parányi — kik amúgy is mindenkor a mi részünkön álltak, a többiek ellenünk nyilatkoztak, vagy legalább hallgatva fogadták ezen ellenséges indulatú nyilatkozatokat. Áll azonban minapi állításunk azon másik része is, miszerint t. i. a közvélemény már régen elhagyta az alsóházi többség álláspontját, s még a tiszta vizit centralista lapok is — a bevallott gouvernementalisokat kivéve — egyhangúan roszalják mind Mühlfeld úr, mind az elnök fellépését. Történt azonban ez ülés alkalmával még egy nevezetes dolog, mely szintén azt látszik mutatni, hogy vajmi nehéz leene ezen házzal közjogi és alkotmányi kérdések körül egyezkedni. Egy pár követ azt a helyes megjegyzést tette, hogy — a birodalmi tanács ülésszakán túl is működő bizottmányokról a februári alkotmányban nem lévén szó — ily bizottmány beigtatása alkotmánymódosításnak tekintendő. Erre az elnök azt mondá, hogy ő más véleményen van, aminthogy ő„ az alkotmány végrehajtója“ (Executor der Verfassung), tehát az ő véleménye dönt. A ház ezt a nyilatkozatot is hallgatva fogadta, és elfogadta. Hazánkfiai alkalmasint nem győzik bámulni ezt az egész eljárást, nekik alkalmasint fogalmuk sincs arról, mi jognál fogva mondhatja magát a törvényhozás egyik kamarájának elnöke az,,alkotmány "végrehajtójának :“ megvalljuk, hogy mi sem értjük, és még kevésbé értjük azt, hogy a jelen volt miniszterek egyike sem világosítá fel Hafner urat arra nézve, hogy mi tulajdonképen e nagysága ? — és hogy az alkotmány végrehajtása egészen más tényezőket illet, mint az alsóház elnökét. Az egész ülés, úgy látszik, nagyon leverő hatást tett a követek többségére, és még fokozhatta azt a kényelmetlen érzést, azt az önmagávali elégületlenséget, melyről a minap szóltunk. Mindegyik párt természetesen a másikra vagy az elnökre tolja az ódiumot. Egyik azt mondja: lám, ezt ti okoztátok, mert azt a szerencsétlen magyar kérdést belevontátok a vitába. A másik meg azt viszonozza: kapva kellett volna kapnotok az alkalmon, hogy erélyes nyilatkozat által a kiegyenlítés ügyét előmozdítsátok.— Egyik úgy találja, hogy Rechbauert szólni kellett volna engedni, a másik természetesnek véli, hogy az elnök nem hagyta becsempésztetni a magyar kérdést az adóreformbizottmány körüli vitába. Előttünk ezen egész vita meglehetősen közömbös, mert, miként mondok, nem változtatja meg azt a nézetet, amelylyel a mostani követek háza iránt már annakelőtte is viseltettünk. De nem árt e kis kijózanítás azoknak, kik a tettleg létező viszonyokat mindig saját kivonataik szemüvegén át szokták nézni, és meddő negatíóval vádolják azokat, kik elég józanok egypár szép phrasis, egy-egy nyájas mosoly vagy meleg kézszorítás által el nem kábittatni magukat, és politikai testületekre is alkalmazandónak tartják, hogy „naturam furca expellas, tamen usque redibit,“ azaz, hogy a testületekből saját természetüket sem vasvillával, sem vastollal kiűzni nem lehet. TARCZA: Néhány igénytelen szó nyelvészeti cynismusunkról. (Vége.) Ilyen helytelen germanismusra mutat továbbá az egyének helyén kívüli használata. Pl. :Wenn ein Mensch ein Buch in die Hand nimmt, kétségkívül szintoly jól van németül, mint roszul tolna magyarul igy fordítva : „ha egy ember egy könyvet a kezébe vesz.“ — És ennek oka semmi más, mint épen csak az, hogy : minden nyelvnek megvan a maga sajátsága. Mondjunk hát a németes ,egy‘ helyett , ,valakit‘ (személyről) és ,valamit‘ (tárgyról), ,valamelyet‘ pedig mindkettőről mondhatni ott, ahol ez helyén van. Tehát a fentebbi példánál maradva ,ha valaki valamely könyvet kezébe vesz, helyesebben van, nézetem szerint, fordítva. És az ,egy könyvet csak akkor kellene hangsúlyozni, ha a mondatnak az volna a súlypontja, hogy : egy könyvet, és nem többet vesz kezébe valaki. És nem lehet tagadni, hogy ilyeneket már csak a született magyar fül vesz észre. Az olasz nyelvről azt mondá nekem egy tudós olasz, hogy azt idegennek csak egy bizonyos fokig lehet megtanulni. Tartok tőle - legalább a tapasztalás azt mutatja , mintha ez kedves anyanyelvünkre is illenék. Hányszor hall az ember p. o. igen tanult magyar grammaticusoktól: ,ha az mégis mondta,1 — ,ha az is megmondotta,1 — ,ha az megmondotta is,1 — ha meg- 1s mondotta az,1 — ,ujját meg kell mozditni („ujját kell megmozditni“ helyett), ,a 1 ig nyomai találhatók benne,1 ellene is mondana (ellen mondana is helyett), megbeszélt. (besprochene, megvitatott helyett) sz. e. f. összevissza cserélve; és még „mit én tudom“-ot is (quid egondo ?) „mit tudom én“ helyett, ami világos latinismus. És most még legyen szabad a sok közül — csak néhány szabálytalanságot, sajátkép nem egészen correct kifejezéseket érdekelni. A szabadsággal visszaélést ,szabadosság1- nak kezdték elnevezni, még pedig a honatyák. Ott van Phaedrusban íra : Procax libertás,rempublicam miscuit. Azonbim ,szabadost a rómaiaktól átvett libertinust, ugymondva manumissust jelent. Szabadosság hát a libertinizmus. Amit pedig a szabadság határain túlterjeszkedés eszméjekép kifejezni akartak, az a mi ,fé k te l e n ség, régi jó szavunk. Halljuk és olvassuk továbbá ítéleteinkben : az alperes (ebben és ebben) marasztalik. Holott marasztani azt teszi, mikor a szívesen látott vendéget megkéri a gazda vagy gazdasszony (és nem gazdanő!) hogy még maradjon ,a,convincitur" „wird felfallt“ pedig elmarasztatik (elitéltetik, — ra re ítéltetik). ,Szabad ,jon‘ szóval mindennap élünk, és élhetünk is a közéletben a ,licet és liceat' példájára. De tisztelet becsület, ha nem igazság is : írni ezt a ,legyen szabad‘ helyett, mégis már egy kis „licentia poeticával“ határos. A szabadság eszméjénél fogva továbbá veszem magamnak azt a szabadságot, hogy kérdezni merjem : Mi az a ,szabadelműségi és ,szabades már ember ? Mert azt, hogy szabad elvek szabadelvűvé jeleznek valakit, igenis tudom. De hogy ,elvűség' az elemtől jön-e vagy az elmétől, avagy mástól, és mitől, azt nem tudván, bátorkodom a ,szabadelmű' (szabadelvű helyett) kifejezés helyességén kételkedni, mindamellett, hogy lapjaink ezzel tele vannak, és hogy a könnyelműség (elmétől) igenis jó kifejezés. — És ilyen. A,székely (a törvényhatóság székel) kifejezés is, mint már ez más által is meg lett róva. Hiszen ennek — kivált dunáninnen — egészen más, nem is szép, értelmet szoktak tulajdonítni. Mondjuk hát ,ílésez, vagy ,tartja üléseit. — De ne használjuk a ,napol‘ kifejezést sem,melyet boldogult Jósikánktól datáltak, ,es dauirt sicht (keltezés) értelemben használt, mások meg a német,tagent (der Congress taget) értelemben, nézetem szerint egyformán helytelenül. És még kérdőhölgyet is olvastam oly kitűnő író munkájában, hogy csak elbámultam, és nem hittem önszemeimnek, és ez ,coquette hölgyet jelentene. Ámde tudjuk mi, a da de jelentése ? T. i. olyan helyet jelent ez, ahol valami űzetik, gyakoroltatok, pl- tanoda, uszoda stb. A coquette jelentése tehát ,kaczér rás annál inkább kifejezhető, mivel hogy minden kérdőhölgy kaczér, de nem viszont. A se m és se használatát is eltévesztik némelyek. Erre már jeles Toldynk is figyelmeztetett bennünket. És igaza volt. A se mindig parancsoló (imperativus) ige mellett használható, a ,sem‘ pedig egyebütt. P.o. ,se ne mond, se ne tedd, és,sem én, sem , nem voltunk ott. — Én csak amúgy háziasan igy fogtam fel magamban e két szót. A se (talán) semmit sem tesz még magában, legfeljebb az ,és‘-nek valami átirata lehet, hanem a ,ne‘ hozzájárulása teszi csak érthetővé ,se ne, így a ,se m'-nek is csak a ,ne m' utántétele adja meg valóságos jelentőségét. Szabályul hát azt állítom fel magamnak, hogy ,se m‘-et ott használjak, a hol ,nen illik utána ,se-t pedig ott, a hol ,ne‘ lesz utána maga helyén. Roszul lenne hát mondva, ha azt mondanám : sem nem mond, sem nem tedd; és roszul lenne viszont a : se ne én, se ne ő. *) — Tehát tökéletesen áll Toldy fentebbi magyarázata, sajátkép szabálya. A ,se pénz, se posztó, „se baj“ népies közmondatnak csak megjárja; de irodalmi correctség bizony nincs abban egy hajszálnyi is. Pedig hiszen mivelt ember sem megy ki az utczára otthoni pongyolájában. A ,nagy sági szót is nemcsak kelletén túl, de helytelenül is használják némelyek. Az elsőt illetőleg a dolog annyira ment, hogy ma már mindent nagyságolnak, csak azt nem, akit e czim megillet, mert az már ismét méltóságos. Erdélyben pedig, hol a fejedelmek is nagyságos czimmel illettettek, és minden ügyvéd, postatatiszt sz. e. f. méltóságos, vagy erdélyiekül „mélt s á gos“ ur, a nagyságos czim magasabbnak tartatik. No de ez nem baj, reám nézve legalább egyátalán nem az. Egy kis hiúság, egyéb semmi. Valódi nagyság csak egy van, s ez a benső jelesség. Hanem azt igenis megrovandónak tartom , midőn a „nagy sád“ (tehát mindenesetre második személy) harmadik személy helyett használtatik. Pl. „Ugyan kérem, mondja meg, hogyan van Olga nagysád?“ (ő nagysága helyett). — Már az ilyes bizony kissé émelygős udvariaskodás. És átalában — az úgy tetszik — Szemere Pál indítványozta, Széchenyink által pedig kedvelt ,Önt (Sie), és az elég jó hangzású kegyedi (Euer Gnaden), csakhogy ne szobaleányok kegyedezzék egymást, sokban szebb kifejezések a már most után útfélen szórt „nagysád“-nál. Miután már benne vagyok, bátor leszek néhány, még apróbb literatori bűnöcskéinket is — miket a spanyol ,peccadillo8‘-nak mondana—tán több jó akarattal, mint helyes felfogással felemlítni. — És ilyenek (mellőzvén valami unalomig hosszú syllabus készítést) például: Javalat, vagy épen ,javalat, javaslat helyett. Mert javalni = approbare, helybenhagyni, valamint roszani = helytelenitni, improbare. Javasolni pedig = tanácsolni, ajánlani valamit, (innen Javas asszony’= tanácsoló = kuruzsoló, jós, idő jósat = jövendömondó, idő jövendölés. ¡É P8D‘ = plane, ex integro, geradezu ; tehát nem éppen, miképpen, hanem elég eev p-vel is. & Hasonlóul helytelen ,egyébbl is, egyéb helyett. — Mert ez nem comparativus, mint pl jobb, mivelhogy nem mondjuk: egye *) T. i. parancsoló ige következése nélkül; mert: azt parancsolá, hogy ,se ne én menjek, se ne õ menjen, már ismét jól van. Bécsi dolgok. A bécsi reichsratti alsóházának már 30 diki ülésében napirenden volt az adóreform bizottságának állandósítása. Az általános vitában részt vettek dr. Rechbauer, dr. Kaiser, dr. Taschek, b. Tinti, dr. Brinz, lelkész Teutsch, gróf Kuenburg, dr. Schindler, Mühlfeld. A nevezetesebb beszédek ilyenformán hangzanak : Rechbauer azon véleményben van, hogy az állandósításba nem bocsátkozhatni. Nem akarja említeni, hogy nyolcz hónapi ülés után alig gondolható, hogy a bizottság tagjai továbbra is elvonassanak magánfoglalkozásaiktól; hogy a pénzkérdést is tekintetbe kell venni, s hogy a királyságok és tartományok gyűlései már a közelebbi hónapokban össze fognak jöni, s hogy a ház maga magával ellenkezésbe jönne, mert az adóreformokat oly fontosnak tartó, hogy kivételesen megengedte, hogy e bizottságban minden követ részt vehessen, és most az Ülések bezártával e kiváltság eo ipje megszűnnék, — ezeket azonban csak mellékkörülményeknek nézi; a legfontosabb tekintet, mely őt az indítvány ellen ösztönzi, a tekintet a képviselve nem levő tartományokra. Elnök : Azt mondja, hogy neki van joga eldönteni az ilyen kérdéseket, s hogy e részben lelke nyugodt a felől, amit nyíltan kimondott. Ezzel az általános vitát befejezték. A részletes vita délután fél négyig tartott, s másnapra is átnyúlt. (Amint a távirati sürgöny jelenti, a ház elfogadta az állandósítási indítványt.) Magyar Tud. Akadémia, XXI. Jó szokása az Akadémia kebelében működő mathem. és természettudományi bizottságnak, hogy évi működéséről minden év végén jelentést tesz. Bár követnék a többi bizottságok is. Egy-egy ilyen jelentés hatalmas válasz volna azon megtámadásokra, melyek a magyar Akadémia működését oly jelentéktelennek igyekeznek feltüntetni, s leginkább meggyőzne minden hazaút arról, hogy az Akadémia, azon csekély eszközökkel is, melyekkel egy-egy tudomány előmozdítására rendelkezik, nem ki a szolgálatokat tesz a hazai tudományosság ügyének. A közelebbi összes ülésben a mathem. és természettudományi bizottság által előterjesztett jelentés a bizottság 1864. évi működését ismerteti. Nemrég jelent meg a bizottság közleményeinek harmadik kötete. E kötet tartalmának vázolásával kezdődik a bizottsági jelentés. Vegytani értekezés három van a megjelent kötetben. Az első: „Gőzmalmaink lisztjének vegyvizsgálata“ Szabó Józseftől. Honi őrleményeinket e szempontból legelső mutatja be a világnak, s a vizsgálat igazolja azon jelességet, mely gyakorlatban is észrevehető. Tekintvén azon kitűnő helyet, melyet őrleményeink a világkereskedésben elfoglalnak, most már nem jöhetünk többé zavarba, midőn a külföldi lisztnek milyensége felöl tudományos értekezésekben jelentések léteznek. A másik két értekezés Hasenfeld Manó ásványvíz elemzéseit tárgyazza. Egyikben előadja szerző a szliácsi József-forrás vizének vegybontását, míg a másikban egy Pozsony megyében Perneken fekvő, nemrég felfedezett ásványvíz felől értekezik. Növénytani czikket négyet találunk e kötetben. Kettő van Hazslinszky Frigyestől, mint észleleteinek tárházából közlött tanulmányi eredmények, egyik az „Imbricaria Russalea Magyarhon homoksíkjain“, másik- „Eperjes virányas titkos pofáig, öt rajz kisé-