Pesti Napló, 1865. szeptember (16. évfolyam, 4611–4635. szám)
1865-09-26 / 4631. szám
220—4631. Kedd, sept. 26. 1865. 16. évi folyam. Szerkesztési iroda: Verencziek tere 7. szám. 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kerencziek tere 7. szám földszint. Kiadó-hivatal: A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI MPLO Előfizetési feltételek: vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petitsor 25 uj kr. Pest, sept. 25. 1865. Anyagi állapotaink pangásának egyik fő oka. Az anyagi állapotok nemcsak hazánkban, de mondhatni az egész birodalomban, aggodalmat gerjesztő hanyatlás felé indultak. Ahelyett , hogy évről évre előbbre mennénk Lajthán innen és Lajthán túl, nálunk nagyobb, amott pedig kisebb mérvekben terjed az elszegényedés. Minden gondolkodó valóban kínos érzéssel tekint e szomorú, de el nem tagadható jelenség miatt a jövőbe, s hasztalan sóvárog azon idő felé, melyet megnyugvással a jobbra való fordulásnak hajnalaként üdvözölhetne. Számos anyagi bajaink közt ez idén egyik legjelentékenyebbik — se baj közös az egész birodalommal, ámbár nem mindenütt egyenlő mértékben — azon körülmény, hogy a forgalomban levő pénzkészlet, tekintettel az ország s a birodalom területe, népessége, adózási kötelezettsége, termelési és élelmezési igényeire — hasonlíthatlanul csekély ! Ezen állításom támogatására felhozom mindenekelőtt azon sajnos mindennapi tapasztalást, melylyel, a példátlan pénzszükséget illetőleg, hazánkban pár év óta minden irányban találkozunk, s mely állapot, lehet mondani, a jelen percben oly annyira tetőpontra lépett már, hogy terjedelmes földbirtokok tulajdonosai, gazdaságaik folyó kiadásait sem képesek többé fedezni; hogy pénzt a vidéken csak irtóztató uzsora mellett kaphatni; hogy az adót az állam már termesztmények beszolgáltatásában is kénytelen készpénz helyett elfogadni. Példátlan pénzszükségünknek kézzelfogható jelenségei és bizonyítványai ezek. Érzi és érti őket mindenki, s keres a merre csak találni remél, segélyt és orvoslást. Pénzetlen állapotunk kifolyásának tekinthetjük azon ostromot, melynek földhitelintézetünk keletkezésétől fogva folyvást kitéve volt és kitéve van; e baj következése azon általános pangás, mely a gazdaság és ipari termelésben, sőt magában a kereskedelemben is folyvást nagyobb mérvekben tapasztalható; különösen hazánkban, melynek csak legközelebb is a lemúlt terméketlen évek, évekre ható visszalökésekkel sújtották egyetemes anyagi életét. A példátlan pénzszükség magyarázza hazánkban azon jelenséget is, hogy minden nagyobbszerű vállalat idegen pénzekkel hozatik létre, és hogy az ezek után származó haszonnak oroszlány része nem bennünket emel és erősít. Az uralgó pénzszükségnek tulajdonítható nem különben, hogy a földbirtoknak értéke hazánkban, rövid néhány év lefolyása alatt, lehanyatlott már az előbbeni állapothoz képest mintegy felényire , s hogy bírói végrehajtások alkalmával a birtokok igen gyakran nevetséges árakon harácsoltatnak el; ez állapotnak tulajdonítandó végül, hogy nagyobb földbirtokosainknak jó része máris pusztulásnak indult, nagy része pedig oly terhes feltételek mellett kötött vagy köt új és új kölcsönöket a külföldi pénzekre, melyek által számukra a tönkremenés csak elnapoltatik. Kiáltó bizonyítványa végül a forgalomban levő pénzmennyiség elégtelenségének hazánkban és a birodalomban, azon nyilván fekvő tény, hogy t. i. az államnak évi mindennemű kiadásaira több kell ötszáz millió frtnál, holott a forgalomban levő összes papír pénz, mely most, az ezüstnek eltűnése következtében, az egész forgalmat közvetíteni kénytelen, a banknak f. évi január 18-diki kimutatása szerint (114,691,240 forint ezüst alapon) csak 870,834,715 frtra ment, mely készlet azonban, a mondott időtől fogva mostanig, szintén megfogyasztatott már mintegy 30—40 millió írttal! Tekintettel ezen tényekre és számokra, kérdezem, hogyan lehessen ez idő szerint teremteni pénzt nálunk nagyobbszerű tőkésítésekre; hogyan felszerelésére a gazdaságoknak ; hogyan új gyárak felállíthatására; hogyan a kereskedelmi bel- és külforgalom élénkítésére ? Mindezek valóban nemcsak hogy nem eszközölhetők, hanem látjuk helyettük igenis: pusztulni a földbirtokost, a pusztuló földbirtokos után pusztulni az iparost, mert hiszen ez amannak jóllétével áll és gyarapszik arányban, s mindkettejük pusztulásával elvégre a harmadik testvér, a valódi kereskedelmi munkálkodás is mindinkább szűkebb terű tevékenységre kénytelen szorítkozni. Anyagi bajaink, a szerint legalább, mint én nézem és látom a helyzetet, valóban a lehető legnagyobb mértékre fejlődtek már. Legfőbb ideje, hogy az államhatalom mentő intézkedéseit halasztás nélkül megtegye! . . Még inkább feltűnő lesz azonban a pénzszükség, mely különösen hazánkban tapasztalható, ha számba veszszük egyúttal, s bár csak hozzávetőleg is, azon szükségletet, mely a földbirtokosok régi terheinek törlesztésére, a földbirtoknak kellő felszerelésére, s a rajta teendő hasznos javításokra igényeltetnék. Ezen öszszegekről némi fogalmat nyerünk, ha szemünk elé vezetjük p. o. hogy a) a földbirtokosok régi terheinek lerovására kivántatnék legalább is 250 millió ft; b) a még hátralevő váltsági dolgokra, minek a szőlődézsma, az irtványok s a maradványföldek tartozása stb., 50 millió frt; c) a gazdaságok felszerelésére épületekkel, iga és haszonmarhával s gazdasági eszközökkel, 150 millió frt; d) gazdasági forgó tőkére, melynek hiánya miatt a gazda folytonos veszteségeknek van kitéve, 100 millió frt; végre e) gazdasági javításokra, névszerint nagyobbszerű lecsapolások és csatorna ásásokra, öntözés és faültetésekre 50 millió frt! íme, nevezett irányokban a pénzkellék, csak hazánkban és csak gazdasági életünk felemelésére, hatszázmillió frtban fejezi ki magát. Azt hiszem pedig, hogy az általam felhozott összegek, melyeket nem puszta gondolomból merítettem, a valóságnak inkább alatta, mint felette állanak. És hazánk, mint túlnyomólag földmivelő ország, a létező pénzszükséget, annál súlyosabban érezi, mert gazdasági termelése, természeténél fogva, évenként csak egyszer fordíthatja meg értékeit , holott más országokban, hol az ipar és kereskedés fejlettebb, ezek által, ugyanannyi időn át, az értékek összege és utánunk a pénz többszörösen megforgattatik. Ez okon is érezzük mi az uralgó pénzszükséget annyival súlyosabban. Hol vannak aztán még az ipar és kereskedelem, s a közlekedés követelményei ? Hol vannak azon összegek, melyeket a birodalomnak úgynevezett örökös tartományai igényelnének ? Mikor fogná munkánk és termelésünk, valamely rendkívüli segély nélkül, mindezen értékeket kiteremthetni ? S mennyi pangás és pusztulás fogna az alatt jobb sorsra hivatott földünkön dulakodni ? ! Úgy hiszem ezek után, hogy anyagi helyzetünknek jobb karba való átvezetésére fő-fő eszközül, forgalomban levő pénzkészletünknek tetemes megszaporítása mutatkozik ez idő szerint; azt hiszem továbbá, hogy ezen megszaporítás minden aggodalom nélkül és roppant termékenyítésével, a termelés és forgalomnak, legalább is 3—400 millió írtig eszközöltethetnék. Hogy ezen összeg egyátalában nem lenne túlságos, a mellett szól a jelenleg forgalomban levő pénzösszegnek csekély volta ; a mellett szól az ahhoz képesti aránytalanul nagy összege az állam szükségleteinek ; a mellett szól végre más országok példája, hol a forgalomban levő pénzmennyiség a mienket hasonlíthatlanul túlhaladja. Francziaországban például, mely területe és népességére nézve nagyon közel áll az ausztriai birodalomhoz, a forgalomban levő érer készpénz jóval meghaladja a 4000 millió frankot, a bankjegy forgalom pedig 1803-ban 796,307,000 frankra ment, a két összeg e szerint 5000 millió frankra , vagyis 2000 millió forintra tehető. Esik következőleg Francziaországban a forgalomban levő pénzből minden egyes lakosra mintegy 50, holott az ausztriai birodalomban alig 10 forint! Francziaországban továbbá az állam mindennemű bevételei évenként mintegy 1,388,758,210 frankra menvén, ennél a forgalomban levő pénzmennyiség negyedfélszerte nagyobb, holott minálunk máig csak az egyenes és közvetett adók egyedül — az egész, forgalomban levő pénzt ellensúlyozzák. Mutatja ez egybehasonlítás is, hogy pénzkészletünk véghetlenül csekély, s benne minden gondolkozó a felhozott tényeknek bizonyára csak megerősítését láthatja ; de meggyőződhetik egyúttal, szemben a terjedő hanyatlással, az ez irányú segélynek sürgősségéről is. Forgalmi eszközeinknek megszaporítása igenis fel fogná emelni lesújtott anyagi helyzetünk egész összegét; azon törekvés ellenben, mely eddig napirenden volt, s mely a valutának parforce helyreállítása kedvéért folyvást kevesltté azon csekély papírpénz-készletet is, mely rendelkezésünkre állt , szerintem csak fokozhatja mindazon bajokat, melyekkel összes anyagi életünk évek során át küzködik! Mikép szaporíthatnánk meg forgalmi eszközeinket — arról ezúttal szólani nem czélom. Jelezni akartam csak a helyzetet. Rómába több út vezet. Válaszszák meg az illetők a legjobbat. Hisz küszöbön van az országgyűlés, küszöbön van az új aera! Alkothat az sok jót! Hogy azonban mindaz, amit alkotni fog, maradandó is legyen, le kell egyúttal az anyagi helyzet javulására nézve is rakni az alapokat! . . . KORIZMICS: Bécsi dolgok . A régi „Presse“ következőkép írja le, mint fogadta a bécsi börze a September 20-diki manifestumot és pátenst: „A börzei hét nagy eseménye azon manifestum, mely csütörtökön reggel váratlanul lepett meg. A börze nem barátja a meglepetéseknek, s most is erőt vett rajta az első, futólagos benyomás, ami ama legfelsőbb nyilatkozat hiányos felfogásából származott. Az eladások gyorsan követék egymást, s az árfolyamok egy részben tetemesen alámentek. De csakhamar nyugodtabb és helyesebb felfogás következett be. „A kölcsön kérdése a vörös fonál, mely hónapok óta keresztül vonul a börzei üzleteken. De megoldása két tényezőtől függ: az állam hitelétől és a kölcsön törvényes formájától. Az állam hitele nem volt tényleges akadály, mivel épen azon árfolyam tükrözi azt, melyen a kölcsön felvehető. „Nagyobb nehézséggel járt a törvényes forma, melyben a kölcsönnek ki kellett hirdettetnie, melyet sem a reichsratbnak „ad hoc“ összehívása, sem a 13-ik §-ra való hivatkozás el nem háríthatott, de amelyet a legfelsőbb manifestum elhárított. „Ha mindezideig a börze annak nyomása alatt szenvedett, fog-e pénzt kapni Ausztria vagy nem ? Most azon meggyőződés kapott lábra, hogy Ausztria most könnyebben fog pénzt kapni. Sőt azon nézetből indulnak ki, hogy a kölcsön már vagy meg is van kötve, vagy legközelebbről meg lesz, mert különben a császári manifestum kiadásával még várakoztak volna. „A börze ezen nézetét megerősíté a „General Correspondenz“ felvilágosító czikke, s már pénteken reggel helyre volt hozva az árfolyamok minden vesztesége, melyet azelőtti nap az elhirtelenkedés okozott. A börze természeténél fogva conservatív, s egyátalában nem szokott túlzó liberális lenni. Azért a septemberi pátenst ugyanazon hangulattal fogadja, mint a februári pátenst annak idejében, ha arról győződik meg, hogy ez a financziát jobb rendbe hozza, s a birodalom anyagi érdekeit inkább előmozdítja. A „Presse“ feljegyzi, amit a börzén többektől hallott: „Mire való a börzének az alkotmány? — A börzének csak pénz kell.“ Azonban — folytatja a „Presse“ — a kölcsönügy, úgy látszik, nincs még elintézve, s azért a börze magatartása még mindig ingadozó. De némely jel arra mutat, hogy az ügy legközelebbről el lesz intézve, mert a Rothschild ház a külföldi piacokon utóbbi napokban nagyobb mennyiségű osztrák papírt adott el, valószínűen azon szándékkal, hogy az új kölcsön-kötvények számára helyet készítsen. — A „Wiener Abendpost“ nak azon, általunk közlött czikkét, mely oly világos és alapos magyarázat a császári manifestumhoz, a centralista lapok bírálat alá vették, — míg a többi lapok kisebb nagyobb támogatásban részesíték. Ezen bírálatokból a hivatalos közlöny alkalmat vesz magának még néhány világosító és kiegészítő megjegyzést tenni. Először is kiemeli, hogy — nem találja helyesnek azon tartózkodás indukálását, melyre némely lapok a császári pátens bírálatára nézve kényszerítve hiszik magukat. Ha a súlyt az uralkodó közvetlen elhatározására, császár Ő Felsége személyes szándékaira helyezik, melyek irányában minden monarchius államban mindenki tiszteletteljes tartózkodásra köteles, ez ép oly felfogható mint dicséretes érzelem, s részünkről csak helyeselhetjük. De más részről figyelembe veendő, hogy a császári manifestummal egy időben egy császári pátens jelent meg, melyet minden miniszter ellenjegyzett Ez már formájára nézve is elutasít minden oly felfogást, mintha a korona tanácsosai azon tekintélylyel akarnák fedezni magukat, mely hogy felül áll a politikai ítéletmondáson, axiómája minden alkotmányos államnak. — A kormány öntudatában van teljes erkölcsi felelősségének, s annyival kevésbé szabad félnie az ezen felelősségre való emlékeztetéstől, minél teljesebben meg van győződve a törvényességről és azon út politikai szükségességéről, melyen megindult. Némely lapot nem tartóztatnak ilyennézetek, hanem véleményt mondtak az államokmányról , vagy annak indokolásáról. Ezzel átmegy a hivatalos lap az „Ostdeutsche Post“ azon czikkének cáfolására, melyet ez a „Wiener Abendpost“ magyarázata ellen írt. A nevezett centralista lap „theoriának“ nevezte azon állítást, mely szerint a februári alkotmány kivihetlensége tény volt. Erre a „W. A.“ így szól: „Nincs valami“ténylegesebb, mint hogy azt „összes reichsrath“ oly módon, mint a birodalmi alaptörvény kívánta, soha sem létezett, s így tényleg soha sem következett be azon feltétel, melytől függ a 14. §. alkalmazhatósága. A Magyarország elleni jogeljátszás és contumaczirozás elméletének megszűntével meg kell szűnnie a reichsrath fictiv állásának is; az összes reichsrath létrejötte nem kezdete, hanem befejezése az államjogi actiónak.“ — Több bécsi lap, a két „Presse“, „Ostdeutsche Post“ és mások aggodalmukat fejezik ki azon, hogy most, miután a birodalom alkotmányos felépítése a népek kezeibe van adva, rend helyett nagy zavar fog támadni, s az osztrák birodalom sok százados épülete bomlásnak indul. Erős önérzete kell hozzá a centralistás hatalomnak, hogy valaki ugyanazon argumentumokat hozza fel a népek szabad elhatározásában való bizalom ellen, melyet egy-egy reactionarius miniszter szokott felhozni akkor, midőn eddigi absolutista uralkodója parlamentarismussal szándékszik kormányozni! Még a „Fremdenblatt“ is azt mondja, nincs erős bizodalma a népek állambölcseségében. Mi pedig azt hiszszük, hogy a népeket képviselő törvényhozási testületek, ha sok zajjal és pártküzdelmek között is, erős értékkel és tudattal bírnak a legnagyobb érdekekben. Némely bécsi lap okoskodása végeredményig vive, csaknem teljes reactionárius nézetekre vezet. Ha egy-egy birodalomban a népek önkénytes összetartásában nem lehet bízni, az következnék, hogy tehát erőszakkal kell összetartani ; ha a népek nem képesek maguk meghatározni alkotmányos formáikat , az következik, hogy oorogálni kell rájuk a szabadságot és képviseleti formát. Ezt nem akarja mondani kétségkívül egyik bécsi lap is. Csak intő szózatot akarnak talán intézni az egyes országokhoz és népekhez, legyenek összetartók. Mi azt hiszszük, Ausztriában minden nép nemcsak a maga szellemi és anyagi érdekeit érzi élénken, hanem felfogja az összetartás szükségét is. A régi „Presse“ erős hitet meríthet azon okoskodásból, melyet előad, s mely szerint az ausztriai monarchia nem egyesek, bár nagy lángész, elméjének szüleménye, nem is a véletlené, hanem belülről nőtte ki magát. Ha ez áll, nem lehet aggódni azon, hogy a népek és országok a dolgok természete ellen fognak nyilatkozni, hogy ily csász. kézirat sem nem létezik, sem nem hirdettetik ki, hogy alterego kinevezéséről nem volt, és nem is lehetett szó, miután Ő Felsége az Ischlben való legközelebbi megfüldözés alatt is az államügyek közvetlen vezetését és eldöntését magának fenntartani méltóztatott. Károly Lajos főherceg öcs. fensége ez idő alatt legf. felhatalmazás folytán csak a folyó államügyeket vezeti a legf. eldöntés alá, s igen valószínűleg Ő Felsége nevében magán audientiákat is ad. — A „Debatte“ írja: Az osztrák ideiglenes vámtarifára nézve nincs meghatározva az idő, meddig maradjon érvényben, s a reichsrath lett volna meghatározandó az időpontot. — Azonban a bizonytalanság sokat tárthatna a külföldi kereskedésnek, miután a reichsrath össze nem hivatik. A kormány tehát meg fogja szabni a határidőt, ameddig a mostani ideiglenes tarifa érvényes. Egyébiránt valótlan, mintha a kormánynál már készen állana a vámtarifa, a tehát hamisak azon adatok, melyeket állítólag ezen tarifából itt-ott közzétettek. A „Fremdenblatt“-ból lapunk közelebbi számában némely hírt közlünk (pl. a Sennyei és Majláth közti eventuális hivatalcserét, a magyar minisztérium leendő kineveztetését stb.), melyekért a felelősség — egyedül a „Faemdenblatt“é. — A hivatalos „General Correspondent“ egy meghazudtolást tesz közzé, nem más, mint a „Neue freie Presse“ ellen, mely lap némely, a minisztériumhoz intézett kérdésekre állítólag hivatalos körben tett feleleteket közlött. Nem szükség közlenünk a „G. C.“-ben kijött meghazudtolást, miután a „N. fr. Pr.” híreit sem közöljük. (A „Pesti Hirnök“nek, mely félreértette a dolgot, szolgáljon figyelmeztetésül, hogy nem a „Fremdenblatt,“ hanem az uj „Presse“ ellen szól a hivatalos dementi, s épen a „Napló“ egyikért sem felelős.) — Egy bécsi lap sept. 23-dikáról Károly Lajos főherczeg ő es fenségéhez intézett csász. kézirat közzétételét jelenti, melylyel ő és. fensége Császár ŐFelsége alteregojának neveztetik ki, Ő Felségének legközelebbi távolléte alatt. Ez ellenében a „Gen. C.“ egészen megbízható informatio alapján jelenti: Az Alföld csatornázása. Tavaly és ez idén szép reményeket kötött az Alföld sanyargatott népe e hó egyik napjához. Ma nézhetünk a távolba, hova reményeink eltűntek. Midőn gr. Széchenyi 1946-ban egybehíva a Tiszavölgy képviselőinek bizottmányát, s épen egybegyűlve valána , letenni a nagy műnek első szellemi alapjait, ott állt mindenki, és várta feszülten a szót azon férfiú ajkáról, ki műszaki vezetője leendett, és tervét vala előadandó. Vásárhelyi e perczben összerogyik, s elnémul örökre E jelenet megrázta a gyűlést, köztök leginkább a kezdemény lelkét, gr. Széchenyit. Azonban csakhamar összeszedte lelkének erejét, s egy papírra szent fogadást irt, melyet maga is, és minden jelenlevő aláirt, miben kijelentik az aláirók : mikép jó és rész napokban, kísérje bár siker vagy nem fáradozásaikat, arassanak bár hánt vagy félreismerést, az Alföld felvirágoztatásának, a magyar faj bölcsőjének szent ügyét, a Tiszavölgy rendezését, éltök fogytáig szakadatlan buzgalommal viendik. Sokan az aláírók közül sírban nyugosznak, többen élnek még; én is ez élők egyike vagyok, ki midőn felszólalok most, csak e szent fogadást teljesítem, és teljesítem az emberül betöltött kötelesség öntudatában, tizennyolcz havi folytonos működés meghiúsulásának perezében. De engedje meg meg nekem a tiszt, olvasó azt is, hogy felhozzam alábbi merész állításaim mentségéül , miszerint azon pereztől, midőn a Tiszavölgy rendezésének nagyszerű eszméje gr. Széchenyi agyában megvillant, oldala mellett áltam, s kifejtésében évekig vele működtem. Különben is ama völgy szülötte, az ő lelkesítő befolyásának nyomása alatt tanulmányoztam e vidék viszonyait, s mert annyi előszeretettel éltem magamat bele eszméibe, s mert vallásos mély hittel csüggők jövőjén, igényelhetek is annyit magamnak, hogy az Alföld viszonyait értem, s azért merem állítani, miszerint: Ha az Alföldnek a csatornázás mihamarább segítségére nem jó, a tiszai nép vagyonossága menekülés nélkül tönkremegy, s legerőteljesebb, de egykor legvagyonosabb népünk a késlekedő habozás áldozatává lesz. Nem mondok ebben sem többet, sem mást, mint amit az előrelátó gr. Széchenyi 20 év előtt már minden gyülekezetben mindenki hallatára számtalanszor kimondott és kifejtett. Sőt mit ő mély, de tiszta előrelátással, mint kimaradhatlan következést jósolt meg, azt mi már, fájdalom, mint aggasztókig teljesedésnek indult tényt mutathatjuk ki. És itt nem az 1863-ik év rendkívüli csapását akarom például felhozni, de a normális állapot az, mi pusztulásra viszi az Alföldet, ám a csapás csak siettette a gyászos állapot kifejtését. Gr. Széchenyi szerint, mit ma már tények igazolnak, vagy nem kelle a Tiszavölgy rendezését megkezdeni , vagy nem vola szabad a rendezési munkák sebes kifejtésében perczig is megállni. — Ő más alternatívát nem ismert képzelhetlen nyomor kikerülésére. Most is azt kell állítanom, s hiszem, nem lesz nehéz bebizonyítanom, miszerint az Alföld megmentésére más alternatíva nincs, mint: vagy a folyó rendezetlen barangolásainak ismét szabad utat nyitni, mint volt régen, vagy a folyó árját korlátok közé szorítván, haladék nélkül vizet vinni azon ró-