Pesti Napló, 1865. szeptember (16. évfolyam, 4611–4635. szám)
1865-09-19 / 4625. szám
214-4625 Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek tere 7. szám földszint. Kiadó-hivatal: A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI 91 Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Pest, sept. 18* 1865. (Fk) E napokban a bécsi országos törvényszék előtt — az új minisztérium hivatalba lépte óta először — politikai sajtóper fog tárgyaltatni, melynek tárgya nem egy tekintetben ránk nézve is különös érdekkel bír. A vád a „Neue freie Pressét” illeti, mely múlt vasárnapi számában gyülekezésre hívta fel a birodalmi tanácsnak német, vagy helyesebben februáriánus követjeit, hogy az alkotmány oltalmazása végett teendő lépésekről értekezzenek. Ily gyűlés az osztrák törvény szerint tiltva van, s miután az, ki másokat valami tiltott cselekvésre serkent, az o. bűnt. törv. 805. §. szerint vétséget követ el, az államügyész perbefogta a nevezett centralista lapot. Ámbár épen az „Uj Presse“ egyike azon lapoknak, melyek váltig ismételik, hogy mi magyarok egyedül magunk számára óhajtjuk a szabadságot, a Lajthántúliakat pedig az absolutismusnak átengedni készek volnánk: nem lehet őszinte sajnálkozásunkat nem nyilvánítanunk az osztrák kormány szóban álló lépése felett. Teszszük pedig ezt minden sallangos phrasisok nélkül; nem lobogtatjuk magasan zsebkendőnket, hogy messzire eljátszassék, miként töröljük le kényeinket; — valami oly természetesnek találjuk azt, hogy szabadelvű lap még legkonokabb ellenét sem akarja törvényszék elé állítva látni, anynyira magától érthetőnek tartjuk az öszszes sajtónak e térem solidaritását, hogy még érdemnek sem kívánjuk magunknak felravatni azon őszinte részvétet, melylyel a centralista lap sorsa iránt viseltetünk. Épen a magyarnak természetében fekszik, hogy — míg a bécsi ember mindjárt policzás után kiabál — ő maga férfiasan végez ellenével, de aztán nem is akarja ezt még „hatóságilag“ is bántatni. Hanem ezen átalános szemponton kívül van még más is, melynél fogva az uj „Presse“ Ugye, vagy inkább az ellene emelt vádnak tárgya bennünket érdekel. Köztudomás szerint az osztrák büntető- és sajtótörvény nem jogilag ugyan, de tettleg nálunk is érvényben áll, sőt Zichy Herman gróf ő excsa kegyes volt,az Ausztriában divó, amúgy is elég pikáns törvényt még az ottan máris mellőzött megintési rendszabállyal is megpaprikázni. — Igazán bűnt követnénk el, ha be nem vallanók, miszerint a nemes gróf ezen nagybecsű hagyománya a Majláth-Sennyey korszak kezdete óta bennünket ,cseppet sem gonirozott, hogy tettleg a mostaninál nagyobb sajtószabadságot nem igen kívánhatnánk magunknak, s hogy még némely keserű igazságnak illedelmes hangom kimondásában sem gátaltatott eddigelé egyikünk sem. Tudjuk azonban azt is, hogy ezt épen csak a kormányon levő államférfiak kegyelmének köszönjük, és hogy — ha szándékukban állana a szabad discussiónak rögtön véget vinni — a tettleg érvényben álló törvények erre kelleténél több eszközt szolgáltatnának. Az pedig furcsa neme ám a sajtó „törvényes szabadságának“, mely csak akkor lehetséges, ha a sajtótörvényt nem alkalmazzák, mely azonban rögtön szörnyet hal, mihelyt valakinek eszébe jut ama törvényt alkalmazni. Néhány nap múlva várjuk az országgyűlés egybehívására vonatkozó leiratot. Az országban ennek következtében remélhetőleg fris politikai élet fog ébredni; az emberek a kölcsönös eszmecsere szükséges voltát a szokottnál élénkebben fogják érezni; a sajtó is bele fog elegyedni e mozgalomba serkentőleg, eszmeébresztőleg, s valahányszor ezt teszi, sérteni fogja az absolutizmus korából származó, semmi politikai életet nem ismerő, minden szellemi mozgalomtól remegő osztrák és tényleg pronunc magyar büntető- és sajtótörvényt! — De hiszen nem alkalmazzák e törvényt . . . Azaz hogy nem alkalmazták eddig, s hogy szeretjük hinni, miszerint ezentúl sem fogják alkalmazni, valamint ha korcsolyázni megyünk, szintén szeretjük hinni, hogy a jég nem fog beszakadni lábunk alatt, de azért a jég mégis csak jég marad, s a szabad sajtó nem oly luxus dolog, mint a korcsolyázás. Tökéletesen megfoghatjuk, hogy a magyar kormány férfiak épen alkotmányos érzületeknél fogva nem odragálhatnak új sajtótörvényt a létező helyébe, s hogy nem az ő hibájuk, ha a létező törvény olyan, amilyen, de másfelől az is bajos dolog, hogy míg a Lajtha mindkét partján ugyanazon sajtótörvény bir tettleges érvénynyel, sőt a miénk több pontban még szigorúbb a Lajthán túlinál, e törvény nálunk egész csendben mellőztessék, míg a birodalom nyugati felében csakugyan alkalmazzák. Nem fogják-e a centralista lapok, ha ellenök felszólalunk, azt mondani, hogy a vita folytatása köztünk így lehetetlen. Ezen kellemetlen helyzetből csak egy út vezethet ki, és ez az, hogy a magyar államférfiak kérjék collegáiktól, miszerint azon szabadelvű praxis, melyet ők a sajtó irányában nálunk életbe léptettek, a birodalom másil felébenist!alkalmazást "találjon.* Csak így fogunk mi a nekünk engedett szabadsággal pirulás nélkül élhetni, míg aztán szomszédaink sem fognak igazságtalanságról, kétféle mértékről panaszoskodhatni. És valóban, ha ezt keresztülviszik a magyar államférfiak, ezzel német kollegáiknak is jó szolgálatot tesznek. Mert nézzük csak ezt a legújabb esetet. Igaz, hogy a vád csak vétségről szól, míg — az® osztrák" büntető törvénynyel minden lehetséges — szintoly könnyen bűnt is mondhatott" volna. De a nagy közönség e megkülönböztetésre csekély súlyt helyez:"nincs ideje ily ügyeket „tanulmányozni,“ hanem a szerint itél, amit lát. És mit fog egy pár nap múlva látni ? A „Neue Presse“t Berger tudor fogja védelmezni. Bergerről tudva van, hogy a reichsrath azon pártjához tartozott, mely legközelebb állott a mi felfogásunkhoz és legtávolabban a centralistákétól, oly anynyira, hogy már a követválasztás alkalmával (a szavazás akkor élőszóval történt) Schmerling lovag, a választási vederhez lépvén, az úgynevezett liberális jelöltek névsorát magáévá tette , abból egyesegyedül Berger úr nevét kihagyván. E férfi tehát, kiről azt kellett hinni, hogy a mostani kormánynak barátai közé tartozik, szemben fog állni az ugyan e kormányt képviselő államügyészszel, és akármilyen lesz a bírói ítélet, Berger oly hatalmas szónok és oly geniális fő, azonkívül feladata oly hálás, hogy a hatásról már előre is biztos lehet. Diadalt fog ő aratni, ha a bíró felmenti a vádlottat, s ez utóbbit legalább a martyrium dicskoronájával fogja ékesíteni, ha elítélik. Lehetnek idők, midőn egy kormánynak nem marad egyéb választása, mint még ily kellemetlen helyzet alá is hajtani nyakát, de hogy az osztrák kormányra nézve már jelenleg is ily kénytelenség forogna fenn, hogy a centralista lapok kiabálása többet árthatott volna neki, mint amenynyit az ily sajtópernek színtehozatala árt, ez az, amit mi egyszerű eszünkkel átlátni nem vagyunk képesek. Ha a kormány, miként az imént a„gaugraf“-okra és Weiss Starkenfels úr alkalmazására vonatkozó hírekkel tette, egyszerűen meghazudtolja a ráfogásokat, ezzel rövidebb és veszélytelenebb úton éri el azt, amit elleneinek bebörtönöztetése által soha el nem érhet, t. i., hogy a közönség a rágalmazók szavának többé nem fog hiteld adni ! Brûtler n’est pas prouver ! Bécsi dolgok . A múlt hét végén érkezett azon hírt, hogy két bécsi lapot , az „Ostdeutsche Post“-ot és a „Neue freie Presse“-t beperelték, korántsem közöltük örömmel. — Némileg meglepett az, mégpedig kellemetlenül. Tudjuk, hogy a még érvényes osztrák sajtótörvények értelmében ama két lap ellen a büntető eljárás nagyon indokolt, és a lehető legkorrectebb lehet. De maga az igazságügyminiszter körlevele enyhíti ama törvények szigorát az alkalmazás megszabása által, és mindenki, barát és ellenség, elismeréssel nyilatkozott róla. Azonban nem az igazságszolgáltatási törvények szempontjából , melyek még alkotmányosan eltörölve nincsenek — lehet kifogás az új tény ellen, hanem a politika szempontjából,—nemcsak az igaz- 8%ügy minisztérium dolga ez, hanem az egész minisztériumé. Lehet, hogy a lapok izgatása pillanatilag árt a kormány legjobb akaratú szándékainak, hogy bizonyos közlönyök bizalmatlanságot, nyugtalanságot okoznak, sőt oly könnyelműek, hogy a minisztérium hitelét akarván rontani , legfontosabb ügyekben kockáztatják az állam hitelét. • De a baj mégsem oly nagy, a minőnek hiszik, s van más út is a repressiv rendszabályokon kívül, melyen sikerrel lehet útját állani ama pillanati bajoknak, s mely nem csinál roszvért. Ez az út a sajtó útja. Minden szabadelmü ember által axiómaként elfogadott igazság, hogy a sajtó vágta sebeket sajtó útján lehet legczélszerűbben orvosolni. — Ha vannak lapok, melyek valótlanságokat hirdetnek , lesznek és legyenek olyanok, melyek megcáfolják állítmányaikat, és felvilágosítják a közönséget. — Jelenleg is némely centralista lap minden izgatása daczára a monarchia területén — ha nem is helyben Bécsben — számos lap van, mely ellenök működik, s magában a magyar journalistikában nincs oly pártszinezetű hírlap — még ha egy s más kérdésben nem helyeslé is a kormány eljárását — mely ellenséges állást foglalna el irányában. — És ha a kormány nem tartja elegendőnek azt az egyensúlyozást, melyet a sajtó nyújt neki a centralisták eszközben nem válogató lapjai ellen, nincs-e módjában amaz ellensúlyt erősbíteni? Mi azt hiszszük, módjában áll, mégpedig anélkül, hogy az államköltségvetésnek csak egy fillérnyi terheltetésével járna. Máris úgy hiszszük, elég sympathiát szereztek törekvései Lajthán túl is, mert a népeknek erős ösztönszerű érzékök van rá, hogy hamar ráismerjenek valódi barátaikra, és reméljük, igen rövid időn a kormány actiójának megindítása tettekkel fog hatalmas cáfolatot adni ki, mely mellett tehetlenné lesz minden cselszövő izgatás. Bennünket, magyar honfiakat és a valódi törvényesség barátait is közelről érdekel oly bécsi lapoknak, mint az új „Presse“ és az „Ostdeutsche Post“ izgatása — mert elsősorban a magyar nemzet ellen van intézve. Mi azonban nem tartjuk oly veszélyesnek a valótlanságok hirdetését, sőt épen ama lapok túlzása az, mi minden józan ítéletű ember előtt elrontja hitelüket. Az új „Presse“ például csak közelebbről is azt a hallatlan dolgot hirdeti, hogy Erdélyben a magyar nemesség a proletariátus, s a románok a földbirtokosok. Megadja ugyan, hogy vannak nagy birtoku magyarok, de ezek nem oly vagyonosak, mint a magyarországiak! — Van-e iskolás gyermek, mely ki ne nevelné az ily állítmányokat, és be ne látná a logika szánandóságát, midőn azt mondja, hogy Erdélyben a nagy földbirtok azért nem jöhet tekintetbe (s épen a románokkal szemben), mivel Magyarországon nagyobb földbirtokosok vannak, mint az erdélyiek ? Az új „Presse“ és társai teljesen ignorálják azt, hogy Erdély a magyar korona országai közé tartozik, holott azt félig elismeri a reichsrath is , mert Erdélyt nem meré a szűkebb reichsrathba keblezni; teljesen ignorálják, hogy Erdélyben fennálló törvények voltak 1863-ban, melyeket annyi szerződés, a pragmatica sanctio biztosított, s melynek alapján az 1848-ki unio-törvény hozatott. — De mit ér okoskodásuk, midőn mindenki tudja, hogy az erdélyi tartományi gyűlés egész választási és országgyűlési rende octrogálás volt, még pedig a legflagránsabb octrogálás, mely még csak analógiára sem támaszkodott. Azért, mivel valaki egy birtokot jogtalanul elkoboz és két-három évig bírja, é s még ezalatt is az illetékes felek jogos óvása mellett bírja, nevezhető-e az jogfolytonosságnak, s nem jobban rá illik-e a bitorlás-folytonosság név? — És ilyen folytonosság megszüntetését hiában nevezik jogsérelemnek a bécsi centralisták. Az erdélyi tartományi gyűlés mellett felhozzák, minő liberális alapú volt az! Ha valóban liberális volt volna is, nem volt egyéb aorogálásnál, mely Magyar- és Erdélyország jogát egy csapással „Verwirkt“nek nyilatkoztatá. De ország-világ tudja, mily liberális volt az, midőn a képviselőket úgy feleskették, mint valami sóház tisztjeit, vagy más beamtereket. — És szeretnék, ha megmondanák a centralisták, hogy miután elhatároztatott, hogy még egy „országgyűlés“ hivassék össze Erdélyben , minő alapon hivhatták volna össze. — Lehetett-e az 1868-iki alapon? — Ez lehetlenség, mert az ezen alapon összehítt erdélyi gyűléseket nem tekinti vala törvényesnek sem Erdély egy tetemes része , sem Magyarország. A centralisták midőn azt vitatták, hogy az 1863-iki alapot kell vala elfogadni, nem akartak egyebet, minthogy Erdélyben a kiegyenlítés teljesen meghiúsuljon. A dolog, amit vitatnak, oly impracticus, hogy alig van Erdélyben és Magyarországon ember, ki első pillanatra ezt be ne látta volna. Be fogja látni itt mindenki azt is, hogy miután az 1848-iki uniótörvényekhez még egyszer hozzá kell szólani az erdélyieknek, tisztán az 1848-iki választási törvények alapján tenni ezt már magában az unió elismerése lett volna, s akkor felesleges az országgyűlés. Vissza kellett menni hát azon jogi alapra, melyet Erdély és Magyarország századokon át védett és fenntartott. Csupán az vézetett át a 48-iki törvényekből, mit a megyék újjáalakulása tett szükségessé. Ami pedig azt illeti, hogy az új „Presse“ és az „Ostdeutsche Post“ leplezetlen izgatást folytatnak a magyar elem ellen, arra azt lehet mondani: „alios ego vidi ventos.“ Bármely bécsi lap szólhat, kiállhat és félreverheti a harangot: egyegy ország nem oly kiskorú, hogy ily tanácsadókra szoruljon. A nép tudni és érteni fogja lényeges érdekeit, s akármily irányban izgassanak a germanisatio eléggé civilizálatlan bajnokai, egy-egy oly országban, mely századokig vezette a maga ügyeit, nem fog egy pehelynyit nyomni szavuk az eldöntés mérlegében, kivált oly elvtelen közlönyé, mint az új „Presse“, mely mindig gúny tárgyaivá tévé a reichsrathban megjelent oláh képviselőket, s most ő akar hatást gyakorolni a románokra. Azt hiszszük, nincs a civilizált Európában főváros, hol a journalistikának egy tetemes része oly keveset adjon a politikai morálra, mint Bécs. De azon is csak a szabadabb politikai élet kifejlése és magának a journalistikának is nagyobb szabadsága segíthet. Ki fog válni előbb utóbb az igazság és jog mellett buzgolkodó józan ész a hang- és elvzavarból. Mi a sajtó nagyobb szabadságát Lajthán túl a magunk érdekében is óhajtjuk. A Lajthán túli szabad sajtó sokkal méltányosabb lenne irántunk, mint a gyámság alatt tartott lapok, s jobban megértenék egymást. Csak a jelen szabadabb mozgás mellett is igaz, hogy a centralista lapok oly hevesek ellenünk, mint b. Bach idejében ; de átalán véve nem sok panaszunk lehet a Lajthán túli journalistikára. Elég számos közlöny van, mely több értelemmel és jóakarattal szól a magyar ügyekhez, mint bármikor annakelőtte. Kedd, sept. 19. 1865 16. évi folyam Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petitsor 25 uj kr. A Catasterről. (Folyt, és vége.) Hát arra mit szólnak olvasóim, kivált ha van köztük vagy egy olyan, kinek a zemplénmegyei felvidéken van birtoka, hogy ezen cataster hivatalos nyelve a nép nyelve, tehát azon falukon, hol a nép orosz vallású, és oroszul, vagy akár tótul beszél, de magát orosznak diktálta be, vagy a modern eszmék szerint lelkésze vagy jegyzője által orosznak lenni mondatott, az egész cataster minden ahhoz tartozó térképekkel, földkönyvekkel, jegyzőkönyvekkel együtt orosz vagyis cyrillbetűkkel, és orosz nyelven lesz írva, minélfogva sem ő, sem ügyvéde nem lesz képes sem a birtok, sem a dűlő nevét elolvasni, s így meg sem fogja ítélhetni azt, várjon helyesen van e birtoka felvéve, a népnek pedig, melynek érdekében ez megrendeltetett, sem lesz semmi hasznára, a mennyiben felette ritka közülök az, ki olvasni tud. Sőt azt is bizonyosan tudom, hogy ezen catasteri mérnökök közül, kik 30—40 egyénből álló csoportokban dolgoznak, kettő-három tanulja meg csak a cyrill-, ortho- és callygraphiát, s a többi helyett is ez írja be azután ezen cyrill hyerogliphokat. Hát arra mit mond ismét a szíves olvasó, hogy ezen cataster-mérnökök sehol sem használnak fel, sőt segítségül vagy útmutatásul sem fogadnak el meglevő hiteles összesítési térképeket és földkönyveket ? Hanem mindent akként mérnek fel, amint van, minden időközbeni nagyobb-kisebb foglalásokkal, elszántásokkal, jog és birtok bitorlásokkal! Figyelmet érdemel továbbá a költség kérdése is. Van ugyanis a mi felföldünkön több oly határ, mely több ezer holdból áll, s a benne levő pár ezer holdnyi majorsági birtok csupán egy pár száz forintnyi jövedelmet hoz , mely összeg gyakran az adókra, s az épületek igazítására, a semmi jövedelmet nem hozó rengeteg erdők felügyeletére stb. felmegy, sőt némely esetben nem is elegendő (mint e’ részben, ha tetszik, példákkal is szolgálhatók), ha most már itt akár a főbirtokos, akár a nép ezen cataster költségeit viselni lenne kénytelen, a nép el fog vándorolni, a birtokos pedig oda adja az államnak birtokát a mérés költségei fejében, úgy mint már voltak esetek, midőn azt felajánlotta az államnak az adók elviselhetlensége miatt. E részben is megtörtént tényekre tudnék hivatkozni. Szabad legyen megjegyeznem még azt is, hogy azon nem remélt esetben, ha ezen catasterméréseknek csakugyan meg kellene történniük, nem helyesebb lenne e a helyett, hogy ezen mérések s egész munkálatok csupa nem magyarhoni (cseh, morva stb.) egyének által, kik mintegy önálló és honi hatóságainkkal nem érintkező hivatalcsoportokat képeznek, és mintegy status in statu szerepet játszanak, hazánkfiai által, s honi hatóságainkkal egyetértve és közreműködésükkel teljesittetnének. Hol van az megírva, hogymi tovább is az örökös tartományokból kiolvadó ezen civilisátorok élelmezésére legyünk kárhoztatva? Mintha bizony mindezen és ilyen munkálatokat honfiaink nem tudnák éppen oly jól teljesíteni, ha nem jobban. De minek szólok én ily sokat a részletekről , midőn az egész institutio olyan, mely ellen általában is tehetni figyelemre méltó ellenvetést ? Ugyanis tagadom azt, mintha a cataster lenne azon mód és eszköz, mely által azon czél, hogy t. i. a birtok helyesen és igazságosan legyen megadóztatva, egyedül érezhetnék el. A cataster iránt nem egyhangú, hanem nagyon is eltérő és különböző az európai nemzetek státusférfiainak és nemzetgazdászainak véleménye, és sokan azokkal tartunk, kik azt mondják, hogy nem ez a leghelyesebb megadóztatási alap. Én pedig különösen azon véleményben vagyok, hogy az orvosság roszabb a betegségnél. Ugyanis feltéve azt, hogy a cataster a leghelyesebben s a legnagyobb pontossággal hozatik be, ez oly nagy költségébe kerül az államnak,miszerint sem az adóztatás alól különben netalán kicsúszó kis területek adójával, sem azon kölcsönös kis aránytalanságokkal,melyek e nélkül az adózók közt még fennmaradnak, arányban nem áll. Ez esetben és jelen viszonyaink közt azonban indokul még azt hozhatni fel, miszerint a cataster nem hozatik be egyszerre és egy időben, vagy csak egy évtized alatt is az egész országban, hanem csak lassanként, hosszabb idő alatt, s az alatta megcatasterezett vidékek a többivel nem egy arányban lesznek megadóztatva, s mire nagy sokára egészen be lenne hozva az országba, akkorra azon vidékeken, hol legelőbb hozatott be, már annyi változás álland be, hogy az egész munkálat átidomítást fogna igényelni. Végül mindezek után azt vagyok bátor kérdezni, miszerint jelen nem rendezett s meg nem állapodott politikai és közjogi viszonyaink közt nem lenne-e helyes és czélszerű , hogy magas és legmagasabb kormányszékeink ezen nem czélszerű, és mindenesetre nem időszerű cataster mérések felfüggesztése iránt rendelkeznének, mert eltekintve attól, ha váljon átalában ezen egész cataster behozatala helyes és czélszerű-e? — annak elhatározása, hogy adónk miként vettessék ki, alkotmányunk szerint bizonyára csak minket illet meg, s igy azon alap előkészítése is, melyen a kivetés történend; midőn tehát az alkotmányunkat felfüggesztő provisoriumnak egy részbeni megszűntével, alkotmányunknak az örökös többi tartományok új alkotmányával összeegyeztetése a küszöbön áll, az ily munkálatoknak hitem szerinti szünetenök kellene mindaddig, mig azoknak el vagy el nem fogadása (vagy talán módosítása) felett országgyűlésünk határozand. MATOLAY VICTOR: Kolozsvári posta. (Sept. 15.) Az események mindinkább érdekesen és figyelemre méltóbban kezdenek fejlődni, s igy talán nem kopogtatok egészen alkalmatlan időben e lapok szerkesztőségénél kevés helyért. A leérkezett kegyelmes királyi leiratot tegnap hozta a „K. Közlöny“, s igy késő volna már tartalmáról szólani, legfeljebb a hangulatot kísértem meg festeni, melylyel azt fogadták. Alig van város, mely 48 után mérsékeltebb magatartást tanúsított volna jó és balsorsában, mint Kolozsvár, s mégis, bátran el lehet mondani, hogy elleneink több részakarattal egyiket sem igyekeztek bemutatni a nagy világ előtt, mint épen Kolozsvártt. A forradalom s a felforgató párt fészkét keresték benne mindig, lesve minden mozzanatát , melyet ellene hozhattak volna fel, s a legjelentéktelenebb dolgokat olyan színben tüntették fel, mely a legkétségbevonhatlanabb bizonyítványa volt a rosz akaratnak. Alig terjedt hire a kegyelmes septemberi leiratnak, már siettek kéz alatt terjeszteni, hogy a