Pesti Napló, 1865. október (16. évfolyam, 4636–4661. szám)
1865-10-10 / 4643. szám
232 -4643. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Kedd. october Zrt. 1865. 16. évfolyam. Ferencziek tere 7. száma földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadó-ravatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: , Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyeg-díj külön 30 uj kr. Nyilt-tér: 6 hasábos petitsor 95 uj kr. Pest, oct. 9. 1865. (Fk) Nagyon kényes kérdés foglalkoztatja e perczben a bécsi lapokat. — A februári pátens 10. §-e szerint „az államadósság a birodalmi tanács ellenőrködése alá helyeztetik“, s hogy ezen elmélet gyakorlatilag is valósíttathassék, a birodalmi tanács ő Felsége által utóbb szentesitett törvényt fogadott el, mely amaz ellenőrködés közlönyéül külön bizottmányt dilit fel. E bizottmány feladata : felvigyázni a felett, hogy az államadósság a birodalmi tanács beleegyezése nélkül ne szaporíttassék, s hogy a már meglevő adósság kamat- és tőketörlesztésére nézve a kormány szorosan a fennálló törvényes határozmányokhoz tartsa magát. A sept. 20-ai pátens 1. czikke szerint azonban a februári pátens érvénye felfüggesztetett, a 2. czikk szerint a minisztérium felhatalmaztatott minden elhalaszthatlan intézkedés megtételére, anélkül, hogy e meghatalmazás valami korlátozó feltételhez köttetett volna. Az első czikk tehát jogilag megszünteti a birodalmi tanácsnak azon ellenőrködését, melyet az az államadósság körül gyakorolhatott, a második czikk pedig gyakorlatilag is megszünteti, mert a minisztereket felmenti azon kötelezettségtől, hogy a teendő intézkedésekre nézve, saját belátásukon kívül bárkitől is kérjenek tanácsot vagy helybenhagyást. Az ember azt hinné, hogy e dolog oly világos és egyszerű, hogy vita tárgyát többé nem képezheti. A bécsi lapok egy része azonban még a kákán is csomót keres, és legalább átalánosan alkotmányos szempontból fenntartandónak hiszi amaz államadóssági bizottmány működését. Azon elv ellen, hogy alkotmányos államban az államadósság feletti felvigyázat a képviselet körébe tartozik, nem lehet kifogásunk. Nagy Brittanniában a monarchiai elv irányábani kegyelet oly nagy, hogy ott minden közjövedelmet királyinak mondanak (the kings revenue), de adós a király nem lehet, hanem a közadósság nemzetinek neveztetik (national debt), — és mégis mily szoros ottan az ellenőrködés. A kincstár ott semmi fizetésre nincs jogosítva kincstári utalvány — treasury warrants — nélkül, mely a comptroller general ellenjegyzése nélkül érvénytelen. Ezen comptroller generálnak meg kell vizsgálnia, vájjon az illető fizetés összhangzásban van-e a parlament megszavazásával ? Ha azt találja, hogy ez összhangzás hiányzik, akkor a treasury kénytelen , a Queens Bench-nél külön mandamus-t kieszközölni a comptroller general ellen, s ha ez utóbbi még akkor sem találjál lelkiismeretével megférőnek a fizetés utalványozását, akkor a Queens Bench előtt formaszerű contradictorius eljárásnak van helye, hogy a kormány követelésének jogosultsága felett ítélet hozassék. Ez aztán még sokkal szorosabb ellenőrködés, még sokkal nagyobb korlátolása a kormánynak, mint amelyet a bécsi Staatsschulden-Controlls Commission gyakorolt, s ily ellenőrködésnek lételét még akkor is helyeselni kellene Ausztriában, ha nem fordult volna elő valamikor az a furcsa eset, hogy egy financz-miniszter bizonyos kölcsönből 111 millió értékű kötelezvénynyel többet nyomtatott, mint amennyinek kibocsátására joga lett volna. Csak az a kérdés : vájjon kinek jogköréhez tartozik ezen felügyelés ? És e kérdésre, úgy hiszszük, nem lehet más válasz annál , hogy az egész birodalom, mindazok, kik az államadósságot magukra vállalják, annak kamatait fizetik és tőkéjét törlesztik , törvényes képviselőik által ellenőrködhetnek a kormány eljárása felett. Míg Ausztriában úgy álltak a dolgok, hogy a birodalom egyik fele alkotmányosan, a másik pedig absolutistikus módon kormányoztatott, addig volt értelme annak — bár jogos eljárás ez se volt — hogy az alkotmányos fél képviselői felvigyáznak az államadóssággal a kezelés felett, a birodalom másik fele pedig némán fizetett, amit rá róttak. De az ily egyoldalú felügyeletnek többé semmi értelme nincs mihelyt ki van mondva, hogy az alkotmányosságnak névleg és tettleg ki kell terjednie az összes birodalom területére. A minap mondtuk, hogy mi magyarok semmi lényeges különbséget nem látunk oly intézkedések közt, miket a fejedelem a maga teljhatalmából teszen, és olyanok közt, melyek az általunk birodalmi képviseletnek el nem ismert birodalmi tanács beleegyezésével történtek , a mi felfogásunk szerint ezek is, amazok is egyaránt nem alkotmányosak. — Szintúgy ránk nézve teljesen mindegy az is, akár semmi ellenőrködés nem gyakoroltatik az államadósság körüli kezelés felett, akár pedig oly közlöny által gyakoroltatik az, melyet mi képviseletünknek nem ismerhetünk el, mely ennélfogva a mi felfogásunk szerint oly tisztséget vállalt, melyre nem illetékes. Arról alig lehet kétség, hogy az államadósság ügye a birodalom közös ügyei közé fog tartozni, s hogy ezen ügy irányában nemzetünk is köteles igénybe venni a maga alkotmányos befolyását. Miképen intéztetik el ezen ügy — akár együtt marad az adósság kezelése, a mint most van, akár pedig ketté osztatik, a mint 1848-ban némelyek indítványozták — mind a két esetben kell hogy fenntartsuk magunknak az ellenőrködés bennünket illető részét, és azt, ha külön quota háramlik ránk, e quotára nézve kizárólag a mi közlönyeink által, ha pedig közös marad az adósság, a közös felügyelésben való részvét által gyakoroljuk. Az első esetben a mostani felügyelési közlöny kelletén túl terjeszti ki a maga működési körét, a második esetben maga a közlöny kelleténél szűkebb. Szóval a birodalmi adósság felett őrködés a birodalom képviseletének joga. De ily képviselet jelenben nem létezik. — Magyarország még nem nyilatkozott arra nézve , hogy miképen kívánja a közös ügyeket tárgyaltatni, sőt még a birodalom nyugati részét illetőleg sincs még végleg megállapítva azon forma, mely alatt annak alkotmányos jogai jövőben tárgyaltatni fognak. Határozott dolog csak az, hogy a régibb épület elhagyatik, és helyébe újat kell alkotni, amaz annyira dőlékenynek ismertetett el, hogy még ideiglenesen sem használható már, és főkapuja september 20-án bezáratott. Nem képtelenség azt kivárni, hogy egyik kamarája használatban maradjon, miután az egészhez már nincs bejárás ? Az igaz, hogy — míg az új épület elkészül — a kormány ideiglenes eljárását nem lehet alkotmányosnak nevezni; de hiszen, miként mondtuk, a birodalom lakóinak többsége ez eljárást még akkor sem tartotta alkotmányosnak, amidőn a reichsrathi apparátus mindennel, ami hozzá tartozott, még működött. A kormány tehát egyfelől kétségtelenül korlátolva érezné magát a bizottmány által, de másfelől nem találna kárpótlást annak tudatában, hogy ez áldozatot az alkotmányos elvnek hozza. A mi törvényeinkkel egyiránt ellenkezik oly ránk nehezendő teher, melyet egyedül a kormány akaratából kell átvállalnunk, és oly teher, melyet a reichsrath ellenőrködési bizottmányának beleegyezésével raknak vállainkra. Arról nem is szólunk, hogy a bizottmányra nézve merőben lehetetlen volna oly kölcsönt ellenjegyezni, melyet a birodalmi tanács meg nem szavazott, mert ránk nézve az imént említett okokból az új kölcsön törvényessége még akkor sem volna megállapítva, ha azt a reichsrath ünnepélyesen megszavazta volna. Ilyen az államadóssági bizottmány állása, magyar szempontból tekintve. Nem szavazunk a bizottmány megszüntetése mellett. A józan ész, az egyszerű logika azt mondja ugyan nekünk, hogy e bizottmány tétele jogilag és tettleg lehetlenné vált september 20-ika óta, de amint mondjuk, nem szavazunk további fennállása ellen, mert a dolog bennünket épenséggel nem érdekel, mert a mi szempontunkból teljesen mindegy az, akár létezik e bizottmány, akár nem létezik. Nem örülünk rajta, ha fennmarad, nem busulunk, ha lelép, amaz nem nyereség, igez nem veszteség az alkotmányosságra nézve, mert szerintünk alkotmányos ellenőrködést voltaképen, és nem egyedül per fictionem csak az összes birodalom képviselőinek hozzájárulásával lehet életbe léptetni, a bécsi bizottmány pedig nem a birodalom törvényes képviselőinek mandatáriusa, hanem cak egy bureauval több, azon egyetlen különbséggel, hogy tagjai nem neveztettek ki a korona által, hanem — ami ránk nézve mindegy — a birodalmi képviseletnek nem tekinthető reichsrath által választotta oszágos jelentőségű nyilatkozatnak. Úgy ismertetik azt, mint az 1861-iki határozati párt egyik tagjának egyéni véleményét. Az „Ostdeutsche Post“ czikkét kell különösen kiemelnünk. Olvasóink tudják, hogy ezen bécsi lap a september 20 iki manifestum megjelenése előtt tárgyra és hangra nézve mily élesen fordult minden ellen, a mi nem vezet a centralisatio felé, s következőleg azon egyetlen magyar párt ellen, mely akkor acióban volt — a conservativ párt ellen is. Most pedig egy szélső magyar párt nyilatkozatával van dolga, — s még is teljesen higgadt nyugalommal szól hozzá. — S nemcsak maga a hang mérsékelt, az egész czikk tárgya és iránya nem a két szélsőség feltüntetésére van irányozva, hanem inkább felvilágosítás akar lenni arra nézve, hogy mindazokban, miket Ghyczy úgy tüntetett fel, mint a birodalom két felében ellentett érdekeket, az „O. d. P.“ érdek közösséget lát. — Különösen a nemzetgazdasági szempontokat emeli ki. Ghyczy által az adóterhek dolgában felhozott panaszra azt mutogatja az „O. d. Post“, hogy e részben tökéletesen hasonló panaszaik vannak a Lajthán túli népeknek. És — úgymond — ha Ghyczy úr panaszai alaposak lennének is, mely szerint Magyarország nagyobb mértékben volt nyomva, a törvényhozás útján kell segítni a bajot, s ez nem lehet ok a szakadásra, különben is hol van állam, melynek részei ne panaszkodnának, hogy egyenetlenül viselik a terheket ? Az „Ostdeutsche Post“ nem tartja egészen alaposnak —(se részben igazat adunk neki), Ghyczy úr azon állítását, mintha a Lajthán túliak a kereskedelmi kérdésben védmámosak, a magyarok pedig a szabadkereskedés hívei volnának. Igazsággal csak annyit lehet mondani, hogy Lajthán túl a prohibitionalisták túlnyomók, Magyarországon a szabadkereskedők. Németszláv tartományokbeli képviselők meleg szavakat emeltek a szabadkereskedés mellett, s másfelől Magyarországon vannak védvámosak, mint a felföldi vasgyárosok. (Az „Ostdeusche Post“ többet mondhat róla: azt, hogy Lajthán túl is alkalmasint többségben vannak a szabadkereskedés hívei, s kiemelhette volna, hogy maga a mostani osztrák minisztérium is a szabadkereskedés elveit látszik az egész monarchiára nézve legüdvösebbeknek ismerni, úgy hogy a mostani kormánynyal nem a szabadkereskedők, hanem a védvámosok fognak alkalmasint mint ellenzék szemben állani.) Egyébiránt megjegyzi az „O. d. P.“, hogy minden más államban nagy vita tárgya volt a szabadkereskedés, s ez sem ok arra, hogy világos ellentét és szakadás legyen a Lajthántúliak és inneniek közt, mint nem történt e miatt szakadás Francziaország és Németország részei közt, melyeknek különböző vidékein különbözők voltak e részben az érdekek. A bankkérdésre vonatkozólag azt mondja az „O. d. P.“, hogy Lajthántúl is sok ellensége volt és van a bankokmánynak, és sok barátja van a bankszabadságnak. Ott is tudományos és gyakorlati vita tárgya a bankkérdés, úgy hogy e részben a Lajtha két oldalán levő vélemények egymásba folynak, s ebben sincs ok az érdekközösség ellen. Ámbár — természetesen — lényegesen eltérünk arra nézve, amit az „Ot d. P.“ érdekközösség alatt rendesen érteni szokott — közlendőknek véltük egyszerű ismertetéskép megjegyzéseit, anélkül, hogy az érdekközösség vitatásából folyó netaláni következtetései ellen szükségesnek tartanék óvást tenni, hetik. Nem kételkedünk, hogy a románok most is, midőnt elérkezettnek látja az időt, az Erdély magyar nemzeteivel való kiengesztelődésre, örömest csatlakoznak nézeteihez. S mivel ezen engesztelékeny értelemben osztozik a román nemzet független értelmiségének túlnyomó többsége, egész nyugalommal várhatjuk az erdélyi dolgok további fejleményeit. Hogy Erdélyben az engesztelődés szelleme fog győzedelmeskedni, ezen hitünkben meg nem ingat azon körülmény, hogy itt-ott a bureaucratismus egy-egy sárkányfoga üti fel magát.“ — Az államadósságokat ellenőrző bizottmány promemoriája — mint az új „Presse“ írja — egyenesen Ő Felségéhez lévén intézve, a minisztérium bevárja Ő Felsége visszaérkeztét, s csak azután történik határozat. Kétféle út áll a kormány előtt : vagy rábírja az eddigi bizottságot működése folytatására, vagy új tagokat nevez ki. Az ügy egy császári pátens által lesz elintézve. Bécsi dolgok : A „Morgen Post“ és „Ostdeutsche Post“ szóltnak azon programmról, melylyel Ghyczy Kálmán saját politikai nézeteit ismerteté választóival. Annyira be vannak már avatva a bécsi lapok a mi belügyeinkbe, hogy a volt országgyűlési elnök nézeteit korántsem veszik át. „Debatte“ felemlítvén egy centralista lap azon hitének merő alaptalanságát, mintha Serba-Szulucz, az erdéli románok érseke „kemény szavakat“ mondott volna gr. Haller erdélyi kanczellárnak, ezeket constatálja : „Sulucz érseke excjának igenis komoly és szigorú szavakat kellett hallania oly tekintélyes részről, melynek pártatlansága, igazságos volta és engesztelés teljes érzelme általánosan ismeretes. Az érsek — legszelídebb kifejezéssel élve, inopportunus „nyilt levele“ világosan bizonyítá, hogy ő excla oly kezek vezetésének enged, melyek nem román kezek, s hogy oly czélokra használtatja fel magát, melyeknek semmi közük az erdélyi román nemzet érdekeivel. „Saguna metropolita elutasitá a felszólítást, hogy az érsek izgatásaiban részt vegyen. Ennek magyarázata igen egyszerű. A metropolita utóbbi Bécsben mulatása alkalmával — mint egész határozottsággal állíthatjuk — azon teljes meggyőződésre jutott, hogy nincs se őfelsége szándékában, se azon irányban, melyet az uralkodó a maga kormányának kijelölt, hogy azon jogok, melyeket Erdély román nemzete újabb időkben kivivott legkevésbbé is csonkitassanak. „Az erdélyi románok az uralkodó kegyelme után nemzetiségük nagy eredményeit Saguna kitűnő tehetségeinek, rendkívüli diplomatia ügyességének és politikai éles látásának köszönPest belváros választóinak igen nagy része f. hó 8-kán délelőtti tíz óra után a városháza tanácstermében összegyülekezvén, innét testületileg indultak el, végig a váczi utczán, az „Angol királynőhöz czimzett szállodába, hogy az ott szállásoló nagy hazafit, Deák Ferenczet, a kerület országgyűlési képviselőségének elvállalására felkérjék. A választó közönség minden osztályok és érdek szerint volt képviselve. A díszes menet útközben egy hosszú és tömött vonallá erősödve, egyenesen a nevezett szálloda emeletébe vonult, melynek nagy terme a tisztelgőknek csak részét fogadható be, míg az illetékeseknek is nagy része a résztvevő nézőközönséggel a folyosókon, lépcsőkön s az udvaron volt kénytelen az ünnepies jelenet tanúja lenni. Szónoka és vezetője e választási előlénynek H o ro v ich Boldizsár polgártársunk volt, nemcsak a jogvédi, de a komolyabb szakirodalom terén is ismert név, ki is, midőn ünnepelt nagy hazánkfia egy kisebb küldöttség által vezettetve, a terembe lépett, a jelen voltak harsány és szűnni alig akaró éljenzései, a szeretet, tisztelet és ragaszkodás legélénkebb jelei közt elvállalt tisztét a következő beszéd elmondásával teljesíté. „Mélyen tisztelt hazafi! Midőn e kerület választói és polgártársaim felhívtak, hogy önt, hazánk nagy fia, országgyűlési képviselése elfogadására felkérjem, s feltétlen bizalmunkat és tiszteletünket tolmácsoljam, nem tagadom, zavarban valók, zavarban, mert akár szeplőtlen hazafiuságát és páratlan polgári erényeit akarnám dicsőíteni, akár pedig azon bizalmat kifejezni, melylyel e kerület a rajongásig fokozott mérvben csügg önnek kenetes személyén, nagy hazafi, az még is, a mit ezeknek ecsetléseül mondandó volnék, a valóságnak gyenge árnyéka leendett csak. Délután a Lipótváros választóinak egy tetemes része szintén értekezletre gyűlt össze az „István“ főherczeghez czimzett szálloda teremében , kik egyhangúlag Tóth Lőrinczet választván elnökül, ez — minthogy a jelenlevők egyik része báró Kemény Zsigmondot, a másik rész kereskedőt akar követni, a két félt nyilatkozatra szólíta fel. Ledniczky kijelente, hogy ő a múlt értekezlet megbízása folytán Kemény Zsigmondtét megkérdezvén, hajlandó volna-e elvállalni a képviselőséget, válaszul azt nyeri, hogy csak azon esetre vállalja el, ha a lipótvárosi képviselőségre kereskedő nem vállalkoznék. Minthogy pedig sem Manó István, sem Vecsey, kikben a bizalom központosul, nem hajlandók elvállalni, szónok Reményt ajánlá. Vecsey, előtte szóló szavai kiegészítéséül elmondja, hogy e mostani országgyűlés nézete szerint alkotmányozó és államjogi kérdésekkel foglalkozó lévén, arra oly férfiút óhajt, mint Kemény, jól tudván, hogy ha a kereskedelmi ügyek kerülnek elő, akkor a szakemberek kellőleg működhetnek a deputátiókban, s így nem lesznek a működéstől kizárva. Szavait éljenzéssel fogadták, s elnöklete alatt küldöttséget küldöttek Keményhez, mely a dolgok folytáról értesítse s az értekezletbe meghívja. Kemény Zsigmond megjelenvén, miután a zajos éljenzés lecsillapult, ismétlé azon, már kimondott nézetét, hogy a jövő országgyűlésen kereskedelmi ügyek is forogván, s név szerint a vámkérdés , ehhez csak szakember szólhat, óhajtja tehát, hogy a Lipótváros kereskedőt küldjön képviselőül. Ha azonban olyan nem találkoznék, ki a megbízatást elfogadja, ezen, de csak ezen esetben szerencsésnek érzi magát, ha a lipótvárosi kerület a jelöltséggel megtiszteli. Az elnök erre figyelmeztet, hogy a kérdés már meg volt vitatva, a két külön párt egyesült, s a bizalom szava Kemény Zsig- követválasztási mozgalmak. Pest városban megkezdvén f. hó 5-én a pestvárosi országgyűlési képviselőket választó központi bizottság munkálkodását, jegyzékül Loisch Edét és Gönczy Pált választotta meg ,• megválasztotta továbbá mindegyik választókerület részére a választók összeírására szükséges három tagból álló küldöttséget, amint következik. A belváros választókerület részére Staffenberger István elnöklete alatt Várady Károlyt és Perger Ignáczot. — A Lipótváros részére Németh János elnöklete alatt Fuchs Rudolfot és Giesriegel Józsefet. — A Terézváros részére Beliczay Imre elnöklete alatt Szabó Pált és Szebastiani Frigyest. — A Józsefváros részére b. Podmaniczky János elnöklete alatt Gschwindt Mihályt és Rock Szilárdot. — A Ferenczváros részére Morócz István elnöklete alatt Petriny Tamást és Dankos Ferenczet. — Ugyanez alkalommal a választók összeírása megkezdésére october hó 25-ke határoztatott, oly módon, hogy ezen nap beszámításával 14 egymásután következő napon, azaz fsz. november 7-kéig bezárólag félbeszakasztás nélkül fog folytattatni, mégpedig: A belvárosi választókerületben a városházánál, földszint 1. szám alatt. A Lipótvárosban a Lloyd épületben. A Terézvárosban a vakok intézete első emeletén levő nagy teremben. A Józsefvárosban a múzeum mögötti nemzeti lovarda épületében. A Ferenczvárosban a köztelken. A választók kezébe adandó választási igazolványok következő színűek lesznek. A belvárosi választók részére veres; a lipótvárosiaké fehér ; a terézvárosiaké zöld; a józsefvárosiaké kék ; a ferenczvárosiaké libaszinti, s azért egy üdvözült hazánkfia mondatát követve, hogy a hallgatás gyakran a legnagyobb ékesenszóllá. legméltóbban fogom talán választó polgártársaim és saját érzelmeimet tolmácsolni, ha önt forrón üdvözölve képviselésünk elfogadására ezennel egyszerűen ugyan, de tiszteletteljesen felkérem. Lelkünk mélyéből fakadó ihlettel óhajtván, hogy ön, ünnepelt hazánkfia, mint kerületünk jelöltje ugyan csak, de valóságban az egyetemek haza hivatott képviselője éljen ! „Éljen , mert meg vagyunk győződve, hogy sokat szenvedett hazánk sorsát és jövőjét az önénél biztosabb, hűbb és erősebb kezekre nem bízhatnék !“ E szavak végeztével újabb éljenzés harsogott fel, s Deák Ferencz így felelt: „ Tisztelt polgártársaim! Az első szó, melyet önök szíves felszólítására mondani kedves kötelességem, a köszönet meleg szava e megtiszteltetésért. Politikai elveim, nézeteim nem ismeretlenek polgártársaim előtt. Ha e nézeteket a Pest belvárosi kerület tisztelt választóinak többsége helyesli , s engem országgyűlési képviselőjének megválaszt, szent kötelességemnek tartandom, a választást hálával fogadni, s elfoglalni ismét a képviselői állást, melyre polgártársaim nagybecsű bizalma meghívott. Nem ifjú erővel lépek most e térre, melyen már több ízben működtem, mindig őszinte, tiszta szándékkal, de, fájdalom, gyakran nem az óhajtott sikerrel. Tiszta szándék, őszinte jóakarat most sem hiányoznak nálam, de érzem, hogy a feladat nagyságához képest erőm parányi. Azonban a siker Isten kezében van. Ő tőle kérünk és reménylünk áldást törekvéseinkre. Ő benne bizva, igaz ügyünkben csüggednünk nem szabad. Zárom szavaimat, ismételve azon meleg köszönetét, melylyel szavaimat kezdettem, köszönetét a bizalomért, s önöknek köszönetét a megtiszteltetésért, melyben részesítettek.“ E rövid, de szivviditó beszédet a férfias éljenek dörgése követé, s a szeretett jelölt választói körébe lépvén, a közelebb állókkal barátságos kézszoritást váltott. Majd elbúcsúzva az őt körülfogta választóktól, ezek is re bene gesta elszéledtek. E napon nagy élénkséget fejtettek ki a József és Ferencz külvárosok pártjai is illető jelöltjeik mellett, kik közül Szentkirályi Móricz délelőtt, és Szilágyi Virgil, délután, párthíveik hosszú sora által kisértetve, megjelentek a lovarda helyiségében összesereglett választóik között, s ezekhez beszédeket tartottak. Mi mindezen demonstrátiókra örömmel jegyezhetjük meg, hogy azok mindenütt a szokásos elevenséggel, a jó kedvnek derült és hangos nyilatkozásaival, de egyszersmind a szabad választást megillető komoly magatartással , kölcsönös türelemmel s a rendnek tisztelésével folytak le.