Pesti Napló, 1865. október (16. évfolyam, 4636–4661. szám)

1865-10-19 / 4651. szám

240 4351 Csütörtök, october 19. 1865, 16. évf folyam. Szerkesztési iroda: Ferenc­ziek tere 7. szám. I. emelet. A lap szellemi részét illető minden­ közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek : Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 60 kr. o. é. Évnegyedre . 6 frt 25 kr. o. é. ügvermények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 új kr. Bélyegdíj különi 30 njkr. Nyilt-tér: 6 hasábos petit­sor 26 új kr. Rendkívüli előfizetés. Tekintve az országgyűlésnek közellevő megnyitási idejét és a jelen követválasztási mozgalmakat, melyek által a hírlapok érdekes­ olvasmányokat nyújtanak: PESTI NAPLÓ november—decemberi 2 havi folyamára rendkívüli előfizetés nyittatik. Előfizetési ár­a két hóra 3 frt 50 kr. October 1-től kezdve teljes példányokkal szolgálhatunk. *­ A „PESTI NAPLÓ“ kiadó-hivatala. Pest, oct. 18. 1865. A­z october 17-ki Naplóban egy levél közöltetik Nagy-Váradról, mely többek nevében van írva. Ezen levél szerint sokak által az én nevemmel hozatik kapcsolatba némelyeknek azon eszméje, hogy „köte­lesség minden 1861-ki képviselőt, ha csak az physice vagy moraliter képtelenné nem lett, saját kerületében újra megvá­lasztani, és pedig azért, mert miután a kormány 1861-ben az ország gyűlését fel­oszlatta, s most az uj országgyűlés össze­hívásával mintegy a nemzetre appellált, a nemzetnek az 1861-diki követek újabb megválasztásával kell bebizonyítani hit ragaszkodását az alkotmányhoz és azon elvekhez, miket az 1861-ki országgyűlés kimondott.“ A választási mozgalmakba sem közvet­ve, sem közvetlenül nem kivánok avat­kozni, s még a váradi levélre sem szóllal­­tam volna fel, de több oldalról, több íz­ben, s majdnem naponként intéztetnek hozzám egyenes felszóllítások szóban és írásban az iránt, vájjon igaz-e, hogy én voltam egyik, ki a fentebb említett elvet felállítottam, s határozattá emelni segí­tettem. — Egyesek és községek nevében kérdezik tőlem, szabad-e más képviselőt választaniok a helyett, ki a kerületet 1861-ben képviselte, s van-e csakugyan általános határozat, mely őket ebben gá­tolja? Ily, egyenesen hozzám intézett kér­dések és felszólalások folytán nem lehet tovább hallgatnom, s elmondom néhány sorban mind ezekre, mind a váradi levél­nek reám vonatkozó tartalmára válaszo­mat. Alkotmányos országban, midőn a tör­vényhozás terén valamely fontos kérdés felett egy részről a fejedelem, másrészről a nemzet képviselőinek többsége meg­egyezni nem tudnak, s a fejedelem az or­szág gyűlését feloszlatva, új választásokat rendel, s az országgyűlést ismét összehív­ja, ezen eljárásnak alkotmányos értelme csakugyan az, hogy a fejedelem a képvi­selők véleményének ellenében magára a nemzetre hivatkozik.­­ Mert miután a képviselők saját egyéni meggyőződésük szerint járnak el, mindamellett, hogy őket a nemzet bizalma választotta, fontosabb kérdéseknél is megtörténhetik, hogy a képviselők többségének véleménye lénye­gesen eltér a nemzet többségének vélemé­nyétől. Az új választások tehát alkalmul szolgálnak a nemzetnek, hogy a választás által nyilatkozzék : váljon helyesli-e vagy kárhoztatja volt képviselőinek elveit és eljá­rását ? Helyeslés esetében vagy az előbbie­ket választja meg ismét, vagy választ más egyéneket is, de ugyan oly elvűeket. Kár­­hoztatás esetében pedig ellenkező elvű egyénekre megy át a többség bizalma. A helyeslés t­ehát nem a személyeknek, hanem az elveknek ugyanazonosságában fekszik, s a nemzet épen úgy kifejezi ra­gaszkodását ugyanazon elvekhez , me­lyekből volt képviselői kiindultak, ha néme­lyek helyett másokat választ, de ugyanazon elvűeket, mintha egytől egyig az előb­bieket választotta volna meg. A haza érdekében szükséges, hogy a választás mindenütt a bizalom tiszta kifo­lyása legyen. A bizalomnak fő feltétele kétségtelenül az, hogy a választandónak elvei a választók többségének elveivel fő­kérdéseknél ellentétben ne legyenek.­­ De a­hol ezen feltétel több képviselői je­löltben egyaránt megvan, ott a bizalom­nak több egyébb, igen alapos motívumai is vannak, melyek között bizonyosan fon­tosabb a nagyobb képesség, mint azon körülmény, hogy a jelöltek egyike a kerü­letet már előbb is képviselte. Ily esetben a választók szebben, nemesebbe­n, s a ha­zára nézve hasznosabban gyakorolják választási jogukat, ha oly jelöltek közül, kik elveiknél és jellemüknél fogva egyaránt méltók a bizalomra, a nagyobb képessé­get veszik főkép tekintetbe. Ezen általános és tisztán objectíve tar­tott nézeteimből láthatja kiki, hogy én azon elvet vagy eszmét, melyet a váradi levél is említ, fel nem állítottam, s azt ha­tározattá emelni nem segítettem és nem is óhajtottam. De nem is tudok ily határo­zatról semmit. Lehet, hogy valahol több hazafiak abban állapodnak meg maguk között, hogy az 1861-diki követeket fog­ják megválasztani, s a­mennyire lehet, azok megválasztására fognak törekedni. Ily megállapodás teljesen szabadságában áll bárkinek, de az egyedül azoknak szol­gálhat zsinórmértékül, kik a megállapo­dást önként elfogadják, másokra azonban érvénynyel és kötelező erővel nem bírhat. Saját választási szabadságát kiki lekötheti, de másét senki. Nem is hiszem, hogy ily megállapodá­sokat maguk a megállapodók másnak kí­vánnak tekinteni, mint egyszerű nézetnek. Tovább menni, s arra mások irányában mint kötelezőre hivatkozni, erőltetés volna, és jogtalan korlátozása a választási szabad­ságnak, melyet senki nem akarhat. A­mi a nagy­váradi levélnek személyemre vonatkozó részét illeti, köszönöm azon kedvező véleményt, melyet a levél írói személyem iránt kijelentettek; úgy tekin­tem azt, mint szívélyes ragaszkodást, de ha örülni tudnék annak, hogy bárki a maga jobb meggyőződését egyenesen és egyedül az én személyem iránti tiszteletnek ál­dozza fel, midőn a haza javáról van szó, becsülést sem érdemelnék, annál kevésbé tiszteletet. Örülök, ha valakit okokkal tu­dok meggyőzni valamely nézetem helyes­ségéről, minden más motívumot helyte­lennek tartok, s legforróbb óhajtásom az, hogy közdolgainkban minél több objecti­­vitással és minél kevesebb subjectivitással járjunk el. A pietas szép és szent dolog, mely sok jónak, hasznosnak, nemesnek forrása, de politikai téren egyes ember érje be azzal, ha polgártársai becsülik, minden fárado­zásainak ez legszebb jutalma. Közügyek­­ben csak egy pietasnak szabad uralkodni, azon pietasnak, melynek tárgya a Haza. DEÁK FERENCZ: Bécsi dolgok . Bécsi lapokban egész háború - üzeneteket találunk a „Pesti Napló“ azon egyik czikkírójá­­jának nyilatkozatára, hogy a magyar kérdés ki­egyenlítése nem­ a Lajthán túli pártokkal való egyezkedésen fordul meg. Nekünk a „Bécsi dol­gok“ rovatában az a feladat jut, hogy a bécsi lapok e tárgyban itt némely jellemzőbb czikkeit ismertessük. De legyen elég csak nagyjából tennünk ezt. A régi „Presse“ nagyhatalmi állásának érzeté­ben azt a megdöbbentő nyilatkozatot teszi, hogy neki teljességgel nem kell a persona-­­­is unió Magyaroszággal. Kimondja „minden habozás nélkül hogy „a nyílt vagy burkolt personális uniónál hasznosabb l­e­n­n­e Magyarország te­l­j­e­s fü­gge­tl­e­n­s­ég­e.“ Figyelmezteti a magyar államférfiakat, ne feledjék soha, hogy ők (a „Presse“ és német közönsége) minde­­nekelőtt a nagy német nemzethez tartoznak, melyet az idegenek soha le nem igáztak, s mű­veltségre és fejlettségre nézve végetlenül maga­sabban áll a Keletnél. Ha majd Németország egyesül, nem fog megfeledkezni az osztrák né­metekről sem. Németország örökre megáll. El­lenben pedig egy Ausztriától elvált Magyaror­szágot csakhamar eltemetnének a szlávság hul­lámai,­­ míg Cseh-, Morvaország és Slézia ha­táránál eme hullámok okvetlenül megtörnének. Az „Ostdeutsche Post“ felteszi Magyar­­országról , hogy képes rá, mit sem vállalni el az államadósságokból , hogy a birodalom ki­adásainak fedezéséhez nem járuland többet, mint 1848 előtt, stb. Valószínűnek tartja, hogy a ma­gyar országgyűlés oly feltételeket fog tenni, me­lyeket a kormány el nem fogadhat. Az „Ost Deutsche Post“ most is vegyesen be­szél a birodalom érdekeiről, s a népek és egyes országokéról, de, természetesen, a centralisatió eszméjének érdekeit védi most is, a­mi pedig legtávolabbról sem egy a népek érdekével, sőt azzal merőben ellenkezik. Merőben ellenkezik az a német nép érdekeivel is. Igaz, hogy a cen­­tralisatio Ausztriában is, mint Oroszországban, főkép német hivatalnokokat talál legjobb eszkö­zének , de az Ausztriában élő németek anyagi­lag és szellemileg ép úgy szenvednek a centrá­lisaik­ alatt, mint a többiek, é­s minden szer­vezet közt a centralisatió az, mely legkevésbé biztosítja az alkotmányosságot és szabadságot. Hogy az osztrák német nép eddig is messze el­maradt műveltségben a német nép többi részé­től, s hogy politikai fejlettség dolgában hátrább áll, mint az a Magyarország, melyet a „Presse,“ németes elhíz­­kodással és szándékos ignorantiá­­val K­e­­­e­tnek nevez, — főkép annak tulajdo­níthatja, hogy mindig több gondja volt a más népek feletti uralomra és azok behallózására, mint saját szabadságára, s ezért tűrte némán oly sokáig az absolutizmust. Némely bécsi lap úgy beszél, mintha Ma­gyarország akarna Ausztria felett uralomra jutni- Pedig ez soha sem történt Mátyás király ideje óta, ki ideiglen csakugyan leigázta volt az akkori osztrák németeket. Hogy Magyarországnak most ily vágyai lennének, azt csak ellenséges rész­akarat mondhatja és oly rágalom, melyet egész Magyarországon inkább csodálkozással , mint boszankodva olvasnak. Mellőzzük az uj „Presse“ malitiáját, melyben gunyorosan lecrkézi a félhivatalos „General Correspondent“-et, miért akar az elbizakodott magyarokra az ész és logica szavával hatni; mert nem akarjuk elősorolni, hogy mi hatással voltak Magyarországra és az egész birodalomra azon többi eszközök, melyeket tizenhat év óta alkalmaztak az új „Presse“ párthívei, a centra- t írták. De legyen elég ennyi is mutatványul a cen­tralista, vagy centralisatió felé hajló bécsi lapok­ból. — Ennyit is csak azér teszünk közzé, mi­vel ezekből alkalmat akarunk venni magunk­nak egy kijelentés tételére, — egyszer s min­denkorra. A bécsi lapoknak a magyarság elleni nyílt és burkolt támadásait egy idő óta szándékosan mellőztük, s ezután még nagyobb mértékben fogjuk mellőzni — legfeljebb kivételes esetben, kényszerítve, fogjuk ismertetni közönségünkkel. Mi becsüljük a német elemet, elismerjük, hogy saját civilisatiónkra nagy befolyással volt (habár épen nem csak ennek tartozunk e részben kö­szönettel) ; őszinte rokonszenvvel kisérjük ab­beli törekvését, hogy alkotmányos élethez, sza­badsághoz jusson, melyet e szorgalmas és intel­ligens nép rég megérdemelt volna; becsüljük benne azt a solidáris érzetet is, mely által össze­köti magát a német nagy nemzettel, s korántsem tekintjük a magyar nemzet els­űségének a német nemzetiségi érzelmeket, a­mennyiben az ne­m megy oly túlságokra,hogy midőn magán sem bír egészen uralkodni, ki akarja terjeszteni hatalmát a Fe­kete tengerig. Jól tudjuk azt is, hogy habár a német nemzetben vannak theoreticusok, a­kik nem hisznek az ezredéves magyar nemzet és magyar alkotmányosság jövőjében, van egy tekintélyes és intelligens rész, mely nagy rokon­szenvvel viseltetik irántunk, sőt alkalmasint a nagy többség így érez. Már ezen sympathk­us kapcsoknál fogva is örvendetesnek találtuk, hogy a bécsi lapok köze­lebbről gyakran említették az osztrák német ele­mek felénk fordulását, s mintegy kéznyújtá­sát. Elsők voltunk, kik a népek kölcsönös ki­bé­külésének ezen jelét a magyar közönség tudo­mására juttattuk. De épen azért, mivel ezen békülékeny és en­­gesztelődő hangokat örömmel fogadtuk, épen mivel azt akarjuk, hogy a magyar közönségben azok viszhangra találjanak , nem akarhatjuk, hogy a bécsi lapoknak egy-egy, magukról meg­feledkező pillanatban tett ellenséges kifakadá­­saik által közönségünkben ezen hangulatot meg­zavarjuk. Annál fogva minél ritkábban fogjuk a bizalmatlanság, önkényes vagy önkénytelen félreértés azon konkolyait Magyarországon hin­teni segít­i, melyet olykor egy-egy bécsi lapban tele marokkal találunk, s melynek más gyakor­lati gyümölcse nem lehet, mint a magyar és né­met elem közti idegenkedés és ez által egymás kölcsönös megérthetésének gátlása. Ha a bécsi lapok egy hírlapi czikket balul értve és roszul magyarázva képesek oly harczias zajban törni ki , mi be fogjuk várni higgadtságuk teljes visszatérését. Követválasztási mozgalmak. A „Pester Lloyd“ tegnapi számának fő­­czikke meleg és értelmes szavakkal vitatja, mily szükséges lenne hazai kereske­delmi érdekeinket a megnyitandó or­­szággyűlésen szakértők által kép­viseltetni. Teljesen osztjuk a „Lloyd“ ez érdembeni nézeteit, s ép úgy, mint ő, mi is óhajtandónak tartjuk, hogy hazánk más kereskedő városaiban a választó kö­zönség figyelmet fordítva e fontos és nagy horderejű érdekre, igyekeznek erejét és befolyását oly választás iránt öszpontosít­­ni, mely­­ arra képes és hivatott szak­embereket szólítson a törvényhozás aszta­laihoz, és így kereskedelmünk a nemzet gyűlésében nemcsak közvetett, de egye­nes és szakavatott felszólalók, fejtegetők és támogatókkal bírjon. Pozsony, Győr, Temesvár, Kassa, Debreczen, Buda, Arad, vagy más nagyobb városaink közül egyik vagy másik tán szerezhetne életet ez ala­pos és igazságos kívánalomnak. Békés megyéből értesítenek, hogy ott a közp. választmány a szavazók összeírását nem községenként rendelte végezni, ha­nem az illető kerület választási helyein. A törvény ugyan nem rendeli egyenesen, hogy az összeírások mindenütt a helyszí­nen történjenek, ha azonban ezen törvény szellemét veszszük kiindulásul, úgy érde­künkben állónak találjuk, hogy e politikai jog gyakorlatába mindazok belevonassa­nak, kiket a törvény qualificatiójuk sze­rint választóknak ismer. E czél azonban a néha messze eső központi helyekre való beparancsolással aligha leend elérve. Jó lesz rajta változtatni. Fehér megye csak vári kerületének je­löltje, Tóth Lőrincz, kimerítő program­­mot bocsátott választóihoz, melyből, tér­hiány miatt, csak a következő lényege­sebb részt veszszük át : Magyarország derék népe, e sokat szenvedett, sokat áldozott nép, megérdemli, hogy boldog le­gyen. E nép áldozni tudott vagyont és vért meg­győződéséért , jogaiért; — e nép tűrni tudott, keserű éveken át, bölcsen és nemesen, midőn tűrnie kellett; méltó, hogy férfias béketűrése ju­talmául óhajtott ezért érhessen, hogy a küszö­bön álló országgyűlésnek gazdag eredményét élvezze. Ezen eredmény csak úgy lehet kielégitő és megnyugtató, ha 1) Szent István koronájának épsége helyre­­állittatik, s a belőle kiszakasztott drágakövek visszakapcsoltatnak. 2) Ha az ország önállása, mint azt nemcsak az 1848-iki, hanem ez ezt megelőző törvények és királyi eskük szentesitők, teljesen biztosittatik, ha magyar hazánk semmi más népnek alá nem vetve, hanem azokkal testvéri egyetértésben, s a szabadság közös szeretetében, élvezetében és vé­delmében egyesülve, az 1791-iki törvény sza­vai szerint „szabad és egész törvényes kormány­formájára nézve független, saját önállással és al­­kotmánynyal biró ország“ lehet és maradhat. Ebből következik, hogy az oktoberi diplomát és február 16-iki pátenst, mely az ország önállá­sát megsemmisítené, s melyet a kormány szabad megvitatás és elfogadás vagy elvetés végett az országgyűlés elébe terjesztene, semmi áron el nem fogadhatom. Első feladatnak tekintem hazánk területi ép­ségének, vagyis testének, s azon a történeti jog­alapnak, évezredes alkotmányunknak , a test lelkének helyreállítását, vagyis: a jogfoly­tonosságot. Ha a történ­eti jogalap, a törvényes állapot helyreállítása eszközölhető lesz , a kiegészített országgyűlés átmegy törvényhozói szerepére, s első rendű feladatának tekinti, az 1848-iki orga­­nk­us törvényekben foglalt nagy elveknek min­den csorbítás nélküli fenntartása­ mellett, a­meny­nyiben e törvényekben még hézagok vannak, ezeknek az említett nagy elvek szellemében leendő kipótlását és kiegészítését, s a­mennyi­ben a birodalommali viszony és Ausztria nagy­hatalmi állásának j­ó­­ é­r­­­e 11 érdeke némi mó­dosításokat tenne szükségessé, azoknak tekin­tetbe vételét, de csupán a fentebb említett kor­látok közt, t. i. az ország önállásának és függet­lenségének sértetlen fenntartásával. E helyen kell egy szót mondanom az egyazon uralkodó alatt élő testvérnépekhezi viszonyunk­ról. — Saját alkotmányunk és szabadságunk csak úgy állhat szilárd lábon, ha alkotmányos és szabadságszerető szomszédokkal vagyunk kö­rülvéve, valamint ők is csak az ősi magyar sza­badságban találhatják fel újoncz alkotmányuk legbiztosabb támaszát. Az érdek e közössége testvérekké tehet bennünket, kik e perezben farkas­szemet nézünk egymással, s a felvilágosult nép megveti szennyes érdekű izgatóit. Erdély, Horvát- és Tótország legközelebb ön­maguk fognak határozni sorsuk felett; várjuk be reményteljesen és józanságukba vetett bizoda­lommal elhatározásukat. A hazában élő népfajok csak részakaratú iz­gatás folytán lehettek irántunk ellenséges érzel­mekkel, mert őket minden jogban és szabadság­ban testvériesen részeltettük, egész azon átkos határig, hol a haza feldarabolása, s egységének és erejének szétszaggatása következik. De so­hasem ezen túl. Egyenlők lesznek velünk, mint Magyarország polgárai (de csak is igy) a jog­ban, mint egyenlők voltak a lefolyt keserű idők terheinek és fájdalmainak viselésében. Biharmegye szalontai kerületének je­löltje Beöthy Ákos választóihoz kibo­csátott prográrumjában úgy bel állapota­ink, mint a birodalom egyéb tartományai­hoz­ viszonyainkról terjedelmesen , s rész­letekben nyilatkozik; a gonddal összeál­lított dolgozatból tárgybőség miatt csak a következőket ismertethetjük: Mindenekelőtt, mi tisztelt választóim, egymás­sal tisztába jöttünk már a felett, hogy előttünk az 1848-as törvények alku tárgyai nem lehetnek. Ragaszkodunk e törvényeknek , a jövendőre nézve, nem betűihez, de azon szellemhez, mely bennök kifejezve van, és mely az egész magyar törvényhozásnak iránya évszázadokon által. E törvények egyrészt határozottan megállapítják azon viszonyt, melylyel Magyarország a Lajtán túli örökös tartományokhoz viseltetik, t. i. a szo­ros personalunió viszonyát. E kapcsolat lehetsé­ges egyedül a birodalom között, a­mint volt az a múltban, úgy a jövendőre nézve is. Ez teszi lehetővé egyedül, hogy Magyarország érdekei idegen érdeknek többé alá ne rendeltessenek és hogy hazánk maradjon ezután is az, a­mi volt, tudniillik Sz. István Magyarországa, mely ben­nünket évezreden át jóléttel árasztott el.­­ De a 48-as törvények ezenkívül oly mértékben va­­lósíták meg a polgári szabadságot, mint előbbi összes törvényhozásunk nem. Nagy emberi igaz­ságtalanságoknak vetettek véget. Szabad lett a föld lábaink alatt, melyet a szegény jobbágy verejtékes kézimunkája más számára ásott fel. Szónok ezután az örökös tartományok­­kali viszonyt, a magyar törvényhozás függetlenségét, s hazánk gazdászati vi­szonyait átgondolt értelmes szavakban ismertetve, és fejtegetve, így végzi . Szerettem volna e helyen több fontos tárgyat még megemlítni. De már átléptem azon határo­kat, melyekkel tisztelt választóim figyelmét és idejét igénybe vettem. De ha egyenként már nem is érinthetem azon számos és jelentékeny javítást és újítást, melyeket e nagy mérvben szervező és alkotó országgyűlésnek végrehajtani kell, meg kell neveznem azon irányt, melyet én ott—ha ugyan a tisztelt választó­kerület bizalmát elnyerni szerencsés lehetnék — és egész életemen keresz­tül annak minden viszonyaiban követni akarok. Én a haladás embere vagyok. Büszkén kimondom, hogy magamat a nemzet értelmesb és felvilágosodottabb részéhez tartozó­nak hiszem. Az értelmiség feladata, hogy elöl jár­jon és vezető legyen. És a jel, mely után halad­nunk kell, fényes betűkkel a felhők közé van írva. Ragyogásuk betölti a világokat. A tudomány kezdi ostromolni a sebetlen és a véghez­esűiek határait. A gondolattól elkölcsönzi gyorsaságát. Megfejti rég elmúlt idők titkait. Felkutatja a ten­ger és a föld mélyeit. Merész repüléssel hasítja át a levegőt. Új eszmék uralkodnak. A régi kor­hadt rendszerek ledőlnek , és az emberiség egy jobb, egy nem­e­sebb jövő felé halad Ez eszméknek leszek én egész életemen át gy­enge erővel, gyakorlatlan kézzel, de erős aka­rattal hit szolgája. És leszek követője a­nnak, kit a gondviselés adott a nemzetnek hogy legyen vezére a nagy időkön keresztül. Leszek követője annak, ki példaadásával megtanított arra, hogy a valódi nagyság a becsületességben, és a köte­lesség teljesítésében áll, igen, leszek követője Deák Ferencinek. Az 1848-iki törvényeknek minden lealkuvás és visszalépés nélkül fenntartandó elvei, melyeket hiszek és vallók : 1. A népképviselet, s az összes magyar nem­zetnek (ide értve a nem magyar nyelvű magyar­­országi testvérnépeket is) jogban és érdekben egyesítése, s jogoknak úgy, mint kötelességek­nek minden e házában lakó népfajjal egyazon törvényszék szerinti testvéries megosztása. 2. Szabad sajtó, esküdtszéki eljárással és tör­vényszéki nyilvánossággal. 3. Teljes vallásszabadság, oktatási és iparsza­badság. 4. Az ország törvényes önállásának azon alakja, mely a független felelős minisztériumban s az évenkénti­ országgyűlésben van megteste­sítve ; azonban a megyének, az önkormányzat e legéleterősebb alakjának, melyet én is igen becses nemzeti kincsül tisztelek, s czélszerü sza­bad községi szerkezetnek fenntartása s a felelős nemzeti minisztérium hatáskörével öszhangzásba hozatala mellett. Ezen nagy köz­jogi és országlási elvek fenntar­tása s részletes kifejtése és formulázása mellett, az ország­gyűlés lelkismeretes gondoskodásának tárgyai legyenek. A nép mindennemű érdekeit kielégítő polgári törvénykönyv kidolgozása, külön­ös tekintettel a magyar hazában legtöbb figyelmet érdemlő me­zei iparra, az emberiség legmelegebb rokonszen­­vét igénylő árvák javára, s a magyar családok fenntartására, a­mennyiben ez utóbbi a hitel és forgalom igényeivel egyeztethető. A gyors és olcsó igazságszolgáltatás kívánal­mainak megfelelő perrendtartás és törvénykezési szerkezet és eljárás kidolgozása. A személy, vagyon és becsület biztosságát kellőképen megvédő, az egész művelt világ által jelesnek ismert 1848-iki büntető törvénykönyv­nek és eljárásnak a mostani tökéletlen büntető rendszer helyébe állítása. A jobbágyi viszony minden maradványának méltányos kárpótlás melletti megszüntetése. A földmivelés, ipar és kereskedés felvirágoz­tatására, a nemzeti hitel és vagyonosság emelé­sére halaszthatatlanul szükséges rendszabályok, közgazdászat, mezei rendőrségi, ipar és keres­kedelmi, vasúti és biztosítási törvények létesítése, melyek a kül- és belkereskedés szabadságának kedvezzenek, a közlekedési eszközöket tökélete­sítsék, főleg pedig a földművelést, hazánknak ez ősi kedvencz iparágát, a rajta fekvő nyomasztó terhek enyhítése és ápoló rendszabályok alkalma­zása által élénkítsék és emeljék, stb.

Next