Pesti Napló, 1865. december (16. évfolyam, 4687–4710. szám)

1865-12-03 / 4689. szám

278 4089. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el Vasárnap, december 3. 1865. 16. évi folyam. Kiadó-hivatal: Feren­c­ziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó-ravatalhoz in­tézendők.PESTI MPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy­­ helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 írt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díjas 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 njkr. Nyilt-tér : 5 hasábos petit­sor 28 u­j kr. test, dec. 2.1865 (Fk) Azon bizottmány kebeléből, me­lyet az alsó ausztriai tartományi gyűlés a septemberi pátens következményeinek megvitatására kinevezett, két felirati ja­vaslat keletkezett; az egyiket Rauscher érsekbíbornok és Fischer nagybirtokos, a másikat a választmány többi tagjai ír­ták alá. Szóljunk először a többség javaslatáról, még­pe­dig a­helyett, hogy az amúgy is már eleget bonczolgatott indokolás rész­leteit vitatnók, keressük azon gyakorlati csúcsot, mely ezen indokolás felett fel­épült. Ez abban áll : keressék meg ő Fel­sége, méltóztatnék mindjárt a tartományi gyűlések ülésszakának befejeztetése után a szűkebb birodalmi tanácsot egybehívni, a magyar és horvát országgyűlésnek az alkotmányra vonatkozó eredményeit pedig a „birodalmi tanács elé terjeszteni.“ A­mi a szűkebb birodalmi tanácsot illeti, a kormány elejétől fogva kijelenti, hogy csupán csak „logikai“ okok azok, melyek lehetetlenné teszik annak, a­mi egészben legalább egyelőre létezni megszűnt , egyik részét tovább is működtetni ; de miután ez oly kérdés, mely nem az összes birodalmat, hanem egyedül a nem magyar részeket illeti, nem t ártjuk magunkat hivatottaknak, e vitába elegyedni. A másik követelés ellenben, az t. i. hogy méltóztatnék ő Felsége a magyar és horvát országgyűlés tárgyalásainak eredményét a birodalmi tanács elé ter­jesztetni, e követelés bennünket megle­pett, mert valóban nem vártuk volna, hogy a tartományi gyűlés nagy kerüléssel oda fog jutni, a­hol a septemberi manifes­tum áll, melyben ő Felsége kijelenté, hogy a keleti országgyűlésekkeli tanács­kozás után a nyu­gati résznek hasonsúlyú véleményét is fogja meghallgatni és meg­fontolni. Az alsó ausztriai bizottmány többsége tehát ama kérelmével csak nyi­tott ajtó belökésében fáradoznék, ha csak a dolog pointe-jét abban nem kell keres­nünk, hogy a legfelsőbb manifestum áta­­lánosan a nyugati részek képviselői­ről szólt, míg a felirati javaslat a „bi­rodalmi tanács“ szóra helyezi a nyo­­matékot. Ez által tehát, úgy látszik, s­z­a­­batosították azt, a­mit a manifestum csak átalánosságban állított fel, úgy lát­szik, hogy míg ő Felsége átalában csak „képviseletekről“ szólt, a felirat határo­zottan megjelöli, hogy melyik leend ez a képviselet­ úgy látszik — hanem bizony csak lát­szik, mert a „birodalmi tanács“ elnevezés, úgy, miként a felirat használja, valóban csak oly határozatlan, mint az a „képvi­selet“ szó, melylyel a manifestum él. — Ugyanis azt kérdezve, mit kell érteni ezen „birodalmi tanács“ alatt, magában a fel­iratban egy magyarázó passusra bukka­nunk, mely így szól : „a birodalmi kép­viseletre vonatkozó alaptörvény módosí­tásai azon királyságokra és országokra nézve, melyek az alaptörvényt a birodal­mi tanácsbani részvétel által elfogadták, csakis ezen bi­rodalmi tanács beleegyezésével nyerhet­nek jog- és alkotmányszerű érvényt.“­­ Innen kiderül, hogy a „birodalmi tanács“ alatt a felirat oly testületet ért, melynek határozatai csak „azon királyságok és or­szágokra nézve érvényesek , a melyek a februári alaptörvényt a birodalmi ta­nácsbani részvétel által elfogadták;“ te­hát nem érvényesek azokra nézve, melyek — nem küldvén követeket a birodalmi tanácsba — amaz alaptör­vényt nem fogadták el. De ez aztán nem az a birodalmi t­nács, melyet a februári alaptörvény felállított, mert ennek végzé­sei a pátens értelmében az összes biro­dalomra nézve volnának érvényesek. — A feliratbeli „birodalmi tanács“ tehát nem azonos azon teljes birodalmi tanácscsal, melyet a februári pátens behozott, de az ugyanott felállított szűkebb birodalmi ta­nácscsal sem lehet azonos, mert e szű­kebb birodalmi tanács a februári pátens szerint alkotmányügyek körüli határozat­­hozásra nem illetékes. Ha már most a feliratban említett birodalmi tanács sem a februári pátensnek teljes, sem annak szű­kebb birodalmi tanácsával nem azonos, harmadik nemét a birodalmi ta­nácsnak pedig a februári pátens nem ismeri: világos, hogy a feliratbeli „birodalmi tanács“ nem valami, a februári pátens által már definiált, hanem még csak ezentúl definiálandó testület, hogy e szó tehát nem jelent mást, mint szaba­tosan még nem kör vonatozott képviseletet a birodalom nyugati részeinek, tehát ugyanazt, a­miről a sept. manifestum is szólott. A különbség csak az, hogy a manifes­tum már fogalmazása által is világossá teszi, miszerint csak a nyugati részek kép­viseletének fogalmát, de nem annak máris létező f­o­r­m­á­j­á­t érti, míg a fel­irati javaslat lényegben szintén csak a fo­galmat állítja fel, de a mellett oly elneve­zést használván, mely máris létező vagy legalább létezett formára vonatkozik, ez­zel a felületesen ítélő tömegben csak c­en­­fusiót szülni alkalmas. E tekintetben sokkal legálisabban jár el a minoritás felirati javaslata, mely min­den kétértelműség elkerülésével, a „nyu­gati országok képviseletének közreműkö­déséről“ szól, és így teljes összhangzás­­ban lévén a manifestum szavaival, majd­nem bizalmi szavazat alakját ölti. Ekként lehámozva minden fénymázt a többség felirati javaslatáról, a dolog úgy áll, hogy e többség tulajdonképen maga sem tud mást kívánni, mint a­mit a mani­festum megígért. Hogy pedig ennek kije­lentése a minden áron megtámadandó mostani kormány iránt bizalomaszavazat jellemével bírjon , hogy a tömeggel a név­folytonosságból azt lehessen elhitetni, mintha igazán jogfolytonosság forogna itt szóban, a többség olyannak, a­milyen, indítványozza a feliratot, melynek egyet­len gyakorlati jelentősége tehát, az, hogy e többség lényegben is csak azt kívánja, a­mit a kormány amúgy is megtenni ígért. Ha az „Ostdeutsche Post“ a felirati ja­vaslatnak „világosságát“ magasztalja, míg a minoritás indítványát „elmosódott“-nak nevezi, úgy hiszszük, a mondottakból vi­lágos, miszerint a dolog megfordítva áll. Ha oly fogalmat, melyre határozott forma még nem létezik, általános kifejezés által megjelölünk, ez sokkal szabatosabb eljá­rás, mint ha ugyan e fogalomra rá nem illő, és egészen más dolgot megjelölő ki­fejezést használunk. Ha pedig Kuranda úr a többség felirati javaslatának még „mérsékelt“ hangját is érdemül róvja fel az indítványozóknak, tán szabad lesz arra emlékeztetni őt, hogy nemcsak monarchiai államokban általában nem szokás a feje­delemhez más, mint mérsékelt hangon szólni, hanem hogy ez általában első kel­léke minden szóváltásnak, mely művelt emberek közt foly; ezek közé tartozni pe­dig, a centralista urak részéről csak nem fog valami különös érdemnek tekintetni. Pest, dec. I. X. Korizmics László úr az ez idei sept. 26 -ai „Pesti Napló“ 220. számában, ha­zánk nyomasztó anyagi viszonyait tár­gyalás alá vette, melyre a „Pester Lloyd“ novembe 8-kai száma, K. jegy alatt vála­szolt. Az e válaszban kifejtett nemzetgazdasá­gi elvek ellen nem tehető ugyan semmi kifogás, nem hagyhatjuk mégis említés nélkül, hogy a válaszoló, szabályszerű (normális) állapotokat vesz fel, míg Ko­rizmics úr nyilván a rendes állapottól eltérő (abnormális) mostani pénzviszonyok szem­pontjából indult ki, és különösen azt a nagy nyomást tarthatta szem előtt, melyet a bank­ adtó kivitele, kivált a készpénzfi­zetés megkezdésekor, egy év múlva ok­vetlenül előidézni fog. K. kétségbe vonja Korizmics úr azon állítását, hogy Francziaországban 4000 millió franc érczpénz volna forgalomban,­­ Benoist ur jelentéséből, melyet 1847. ápril 5-én a képviselők házában és az ofibi-­­­zottmány nevében tön, mely a 250 francos bankjegyek kibocsátását tárgyazó tör­vényjavaslat vizsgálatára küldetett ki — látható, hogy­­ e bizottmány az akkor forgalomban volt érezpénz összegét 3000 millió francra, vagy legalább e számot megközelítő mennyiségre tette. Hogy azóta Francziaországban a nemes­­ércz jelentékenyen szaporodott , mutat­ják a vámhivatali táblázatok, melyekből kivehető, hogy például 1853. január 1- től, 1862 decemb. végéig, vagyis tíz év alatt, az arany-bevitel 3235,875,884, az ezüst-kivitel ellenben 1707,549,200 fran­cot tett. E szerint a nemesérczek bevitele a kivitelt évenként egyre-másra 152 millió franccal haladta meg. Ha e számokat tekintetbe veszszük, és nem feledjük el azt sem, hogy Francziaországban , az oly nagy mértékben növekedő fényűzés, éven­ként jelentékeny mennyiségű nemesér­­czet von el a forgalomtól . Korizmics úr állítása igen alaposnak tűnik fel. Statistikailag ugyan ki nem mutatható, mily vagy valamely országban a forga­lomban lévő pénz összege, de biztos ada­tok nyomán mégis alaposan lehet arról vélekedni, így Sir Robert Peelnek 1845-ben azon okok felől tett jelentésében, melyek folytán Scótia és Izlandba is ugyanazon forgal­mi megszorítás volt behozandó, mint ez egy évvel előbb Angliában történt: a for­galomban levő aranypénz összegét An­golországban 30 —35­0­­illió font sterlingre tette. K­­ezikke az Angliában kerengő bank­jegyeket 22 318,240 font sterlingre teszi, mig az 1865. sept. 16 -ki kimutatás An­gliában 27 254,445 ft st., Scótiát és Izlandot is ide számítva pedig 37,498,599 ft st. papírpénzt vall be. K. előre felteszi, hogy Korizmics úr fedezetlen papír­pénz kibocsátását tartotta szem előtt. E feltevés az említett „Napló“ czikk tartalmából semmi által nem iga­zolható. Megengedve, hogy a bankjegyek ottan jelölt - szaporítása magasra van téve, kevésbé alapos az a vélemény, hogy a kibocsátandó papír pénz szaporításának fedezésére nem lehet nagy mennyiségű nemeséretet előteremteni. Először: Az osztrák nemzeti bank útján nemcsak lehetséges az, hanem talán czélszerű is, ha az állam, mely 17 év óta 1500 millión felül köthető kölcsönöket, még azt a 80 milliót is, melylyel a bank­nak tartozik, másutt venné fel; a bank pedig az azután eső kamatokat éven­ként az államnak megtérítené. Ez­által az állam nem károsodnék, a banknak pedig 80 millió ft állana rendelkezésére, mely érczpénzzé váltva, a papírpénz sza­porítását megfelelő mennyiségig lehetővé tenné. Tekintettel a különben is már szűk pénz­viszonyokra , és arra, hogy a bank a kész fizetések felvétele miatt 1866. vé­géig okvetlenül kénytelen lesz még több papir-pénzt behúzni ; továbbá, hogy a banknak az állammal kötött egyezsége 1867. január 1-től kezdve a 10 fton alul levő összes bankjegyek beszedését kilá­tásba helyezi — mely körülmény már magában véve is a pénzforgalmi szükség­let fedezésére nagy mennyiségű készpénzt igényel — kétségbe nem vonható, hogy a forgalmi eszközök szaporítása egy , Korizmics úr által megpendített igen he­lyes eszme. Másodszor: Az sem tartozik a fe­­jtetlenségek sorába, hogy a küszöbön álló országgyűlés egy magyar nemzeti bank felállítását, ércz­készleten alapuló jegy­kibocsátási joggal, indítványozni fog­ja, annyival is inkább, mivel a bécsi­ nem­­zeti bank fiókjainak hatásköre, az ország szükségleteivel összhangzásban nem áll. Túl a Lajthán ugyan egy ily eszmének már csak megérintése is — tekintettel a bécsi bank még 11 évig fennálló szerző­désére — meglepetést idézhetne elő. Ez esetre azonban szabad legyen megje­gyeznünk, hogy annak idején, a megvál­tozott körülmények következtében, a ki­váltságos Duna-gőzhajózási társulattal is, kiegyenlítéshez lehetett jutni. De ha e sorok írója egy, netalán fel­állítandó, jegy­kibocsátási joggal felruhá­zott bankról szól, óvást tesz egyszersmind azon nézet ellen, melyet Ghyczy úr vá­lasztóihoz intézett program­jában kifej­tett, s jónak látja az általa példaképen felhozott külföldi bankokhoz egy füst alatt közelebbről hozzá­szólani. Ghyczy úr felhozta, hogy Poroszország­ban a „Preussische Bank“-on kívül még 8 bank áll fe­nn. Kétségkívül a dolog így áll, ha azonban meggondoljuk, hogy a „porosz bank“ circa 170 millió tallért bo­csát ki, míg a többi 8 bank jegy­kibocsá­tása egyenként egy-egy millió, s mind­összesen 8 millió tallérra megy : e nyolc­ bank számításba alig jöhet. Mi a többi 20 német bankot a 33 né­met államban illeti, azok összes papír­­p­énz forgalma körülbelül 55 millió tallér. Angliában, hol 1826-ban magán és részvény - bank 809 volt , azok száma 1833-ban leapadt 584 re; 1844 ben mint­­egy 300 körül, és 1863-ban csupán 142 magán- és 63 részvény-bank állott fenn. Scótiában 18 bank van; kettő meg­bukott, mi a mostani pénzügyminisztert, Gladstone-t arra bírta, hogy e megbukott 2 bank jegy­kibocsátási jogát a fennálló 12 bankra oszsza fel, mely körülményben az a megjegyzésre érdemes, hogy e jo­­got egy új banktól megtagadta. Bizonyságul szolgál ez arra , mennyire iparkodnak Angliában a jegy­kibocsátó bankok számát kevesbíteni. Már Tooke a bankszabadságot helyesen TÁRCZA. Lipót­város választóközönségének dLÍS®"Cli'tél jp" :l* • — Érdekesnek véljük — „Tárcza“ gyanint — közleni néhányat azon felköszöntésekből, me­lyek nov. 30-kan a lövöldében tartott, s általunk már említett banquetten mondattak. Hely szűke miatt kénytelenek vagyunk mellőzni számos jó és elmés köszöntést. — Elég legyen mutatvá­nyul az alábbiakat adnunk : Legelőször Rottenbiller Lipót szólt, Ő Felségére emelvén poharat. Megemlékezvén Pest városa képviselőiről, be­szédét igy folytatta : Át vagyok hatva azon meggyőződéstől,hogy va­lamint törvényhozásunk egyik tényezője,az ország­gyűlés, híven tolmácsolandja a nemzet egyetemes óhaját, és törekvései által e sokat szenvedett honra boldogabb, derültebb napokat hozand; úgy másrészt rendíthetlen hitem, hogy tör­vény­­hozásunk másik tényezője. Felséges urunk és ki­rályunk, személyesen meggyőződvén bajaink fe­lől, rendithetlen tiszta őszinteséggel előadandó kérelmeinket és kiváltságainkat legkegyelmeseb­ben méltányolni, és alkotmányunk visszaállításá­val nemzetünket boldogitni fogja. (Éljenzés.) — Azért Ő cs. k. Apóst. Felsége, legkegyelmesebb urunkért emelem poharamat, mindnyájunk keblé­ben ápolt azon forró kívánságot kiáltván, hogy a mennyei gondviselés legkegy, urunkat nemzetünk boldogitására, hazánk népei és a birodalom örö­mére Bokáig és legboldogabban éltesse. (Hosszas lelkesült éljenzés.) Szentiványi Károly: Ha végig tekintünk Európa nemzeteinek során és sorsán, egyet sem fogunk találni, melynek történelme nehéz időket fel ne jegyzett volna. Boldog azon nemzet, melynek önsecstelen bölcs fiai vannak, kik nehéz körülmények közül, kik bonyodalmak közül sértetlenül tudták hazájukat kimenteni. Ily férfiak neveit arany betűkkel szokta a t­örténe­­lem felirni. I­sten áldásának tekintem, hogy a gondviselés hazánkat ily önzéstelen, ily bölcs férfiúval, Deák Ferenczczel (riadó éljenzés) ál­dotta meg. (Éljenzés.) Huszonöt éve elmúlt, mióta azon politikai ösvényen járok, melyet Deák Ferencz kijelölt (éljen!) és mondhatom, hogy benne megnyugvást találtam, mert a ta­pasztalaa következései mindig bebizonyították, hogy azon ösvény volt a legjobb, melyet ő kije­lölt. Önzést, önérdeket soha sem ismert, mert nemes érzésű szivében az egészért a legtisztább hazafius érzés honolt. Ő a fényt mindig,kerülte, és mégis hazánk fénye lett. (Éljenzés.) Ő magas állásra soha sem törekedett, s a közbizalom mégis arra emelte. (Éljenzés.) Ki ebben kétke­dik, járja be az egész országot, s egy bizonyos megnyugvást fog tapasztalni, hogy közügyeink élén Deák Ferencz áll (éljenzés), mert mindenki tudja, hogy Deák Ferencz sarkalatos törvényeink­nek és életérdekeinknek erős védője, de tudja egyszersmind, hogy a szükség és érdekü­nk szülte becsületes kiegyenlítésnek barátja. (Éljenzés.) Emeljünk tehát poharat az ő jóllétére, egészsé­gére, és kívánjuk, hogy a Mindenható hazánkat Deák Ferenczczel sokáig boldogítsa, s öt hosszas, boldog élettel áldja meg. (Hosszas éljenzés.) B u s b a c h ügyvéd Kemény Zsigmondra emelé poharát. Kemény első poharát azon mérsé­kelt democrata pártra emelte, melyhez tarto­zik , s melynek vezére Deák, másodikat választóira, kik a választás által nem iránta, hanem ama párt iránt mutaták ki úgyszól­ván a homagiumot, mely párthoz maguk a vá­lasztók is tartoznak ; harmadikat az izraeli­tákra, kik közül többen voltak jelen, s kiknek meghívása által a választók azt akarták kifejez­ni, hogy arra fogunk törekedni, hogy azok, kik intelligentiájukkal, befolyásukkal és — úgy hisz­szük — patriotismusukkal annyira kitűnnek, az activ és passiv választási jog megnyerése által azon helyet foglalják el, melyet valóban megér­demlenek. (Éljenzés.) Rózsaági Antal pohárköszöntéséből a következő részt igtatjuk ide: Valamely gyermek születésekor a szülők mindenekelőtt magának a születésnek örülnek, és midőn ezen első örömük kitombolta magát, ha van rá ok, annak örülnek, hogy az új hon­polgár vagy polgárnő ép, egészséges. Regenerált alkotmányos életünk s a September 20-iki ma­nifestum elsőszülöttjei a képviselői vála­stások. A szülök mindenekelőtt a szerencsés szülésű­ek örülnek, s a­hol ez lehetséges az új­szülöttek egészségének is. A fővárost illetőleg mind a két részben örülhetnek, mert azonkívül, hogy a szü­lés a sok vajúdás daczára szerencsés volt, a kisded az épség jeleit mutatja. Az emberi lény épsége, életrevalósága, az öt érzék után ítélhető meg, melyek ugyancsak később észlelhetők, de itt már a csecsemő is mutatja az érzékek épsé­gét, kidomborultságát. Így például a főérzék, a látás, oly férfiú által lesz képviselve, a­kit az az Isten jó kedvé­ben nemcsak éleslátási tehetséggel, hanem lát­noki bölcseséggel is megáldott, hogy még azt is lássa, a­mit más halandó, ha mindjárt bécsi doctor is, még pápaszemen keresztül sem bír észrevenni. Ezen férfiú Deák Ferencz. A második érzék a hallás; ezt képvise­­lendi oly férfiú, a­ki a száműzetés messze föld­jén is meghallotta a haza parancsszavát, és haza igyekezett, hogy a közügyek terén napszámos­­kodjék. Ezen férfiú Gorove István. A harmadik érzéket, a szaglást, oly férfiú képviselendi, a­ki, mint Pest városának volt alkotmányos főbírája, elég jó orral bírt, hogy a provisoriumot már messziről megérezze, és vissza­vonult , de egyszersmind azt is megszagolta, hogy a politikai tevékenység tere mikor nyílik meg, és ismét ott termett a megnyílt sorompók előtt. Ezen férfiú Horváth Károly. A negyedik érzéket, a leggyöngédebbiket, kép­viselendi oly egyén, a­ki, midőn a közélet kapui előttünk erőszakosan bezárattak, tevékenységét a szenvedő emberiségnek szentelte, és orvossá lön, mintegy sejtvén, hogy jövend idő, midőn a bécsi centralisták fejéből az összpontositó kórsá­got ki kellend űzni. Ezen férfiú Szentkirályi Mór. Végre az ötödik érzéket, a tapintást, vagyis a tapintatot, oly férfiú képviselendi, a­ki, mint publicista, annyi tapintatot tanúsított, hogy most nemcsak barátai, de még ellenségei is tapsolnak az ösztönszerű bölcs tapintatnak. Ezen férfiú b. Kemény Zsigmond. — Látható tehát, hogy a kis­polgár, a fővárosi képviselőválasztás, melynek most üljük keresztelését, oly hatalmas öt érzékkel bír,, hogy életrevalóságán nincs okunk kétkedni. Éljenek tehát választottjaink ! Szentkirályi Mór erre bevezető­­leg röviden reflectálva, így folytatja: „Elmondom önöknek azt, hogy assentáltak engem Deák Ferencz katonájának. (Derültség, halljuk !) Valami agg dolgokat nem fogok önök­nek elbeszélni, mert azt gondolom, hogy sokan tapasztalták azt, a­mit el fogok mondani, de tán azon komoly, azon buzdító szónoklatok alatt és közt, jó lesz egy olyan mindennapi história is. Én tehát bízvást hozzá fogok ahhoz, a­mit fel­tettem magamban, hogy önöknek elmondjak. Azt tudják uraim, hogy az 1849 ki­tél igen sokáig tartott. Volt olyan idő, a­mikor azt láttuk, hogy tavasz van, és hozzá akartunk fogni a mun­kához; készítgettük az ekét, boronát, elmentünk irtani a szántóföldekre, de bizony — ha jól er­­lékszem, mert bizonyosan nem tudom — azt hi­szem, épen február 26 ika volt, mikor ránk ismét új zivatar keletkezett nyugatról, mely új felhő­ket hozott, úgy, a mint Pál fordulásakor meg szokott történni. — Én bizony oda benn feküd­tem addig, míg derülni látszott, hanem mikor azt vettem észre, hogy ismét tél lesz, megfordultam a másik oldalamra, és aludtam, pedig jó sokáig. Egyszer, idő­jártával, hallok körülöttem minden­féle mozgást, érzem, hogy melegszik, kimegyek a szabadba, látom a sok készülődést, látom a vetést, melyet 48 dán elvetünk, az bizony nem állott roszul, csakhogy nagyon sok gaz verte fel. (Derül­ség.) Mondom, hiszen most már megint csak tavaszodik. De csodálkoztam rajta, kérem, az én kalendáriumom szerint september 20-dika volt. Hogyan, tavaszodik sept. 20 kán? Az idő for­dult e meg, vagy az emberek téveszték el a hosszú téli álom alatt az időszámítást ? De eltö­kéltem én is magamat, hogy a munkások közé álljak, kik mindenfelé készülődének, rész szerint irtanak, rész szerint hogy vetik a magot. Hol, hová álljak, keresek gazdát, hova szegődjem, mert én sok zászlót láttam. Egy különösen meg­tetszett, a­hol számos munkást fogadtak, felemelt olajággal koszorúzott háromszinű zászló volt. Oda megyek. Hetyke fiatal ember volt, a­ki tartotta. —­ Hát, öcsém, micsoda dolog ez itten, hogy az emberek mindenfelé olyan nagyon mo­zognak? Azt kérdem, micsoda dolog történik itt e zászló körül ? — Barátom — felesé — itten munkásokat fogadnak. — Hát, öcsém, én is be­­állanék szívesen munkásnak, ha befogadnának. — Nem fogadnak ám itt mindenféle embert. — (Derültség.) — No öcsém, nagyon hetykén be­szélsz, hát micsoda munkásokra van itt szük­ség ? — Hát hallja kend, bátya, itt a napszámos­munka a szántóföldekre csak megjárja, hanem más baj van itt, itt, bátya, határvillon­g­á­s van ám (nagy derültség), tudja kend, m­ ez a határvillongás ? — Hogy ne tudnám, hiszen én mindig határvillongás közt dolgoztam, mikor az utolsó határvillongás volt, akkor is ott voltam, akkor egy kissé túljártunk a határon, meg is mondtam, hogy nem jó lesz odamenni , hanem én azt gondolom, próbáljuk, ha amolyan régi magyar módra szerezhetnénk valamit. (Derültség.) Azt mondá erre a zászló­tartó : — no barátom, itt olyan ember kell, a­ki jól tudja megszabni a határt. De egy kérdésem van, öreg embernek látszik, ugyan hol szolgált eddig rend ? Én, barátom -- de majd azután én is kérdek tőled valamit — én kitöltöttem három capitulatiót Deák Ferencz regementjében. (Zajos éljenzés.) De hát, öcsém, már most mondd meg nekem, kié ez a zászló ? — Erre azt felelé, hogy Deák Ferenczé. — No öcsém, itt a kezem ! — is assentáltak engem Deák Fér­­ez katonájának. (Zajos éljenzés.) Szállottak még számosan, — úgy hogy kivo­natban sem közölhetnék pohárköszöntéseiket. Elég legyen egy szíveset, látott prágai vendég felköszöntését közlenünk. Ez Skreysovszki, a „Politik“ szerkesztőjének felköszöntése, mely így szólt : „Uraim, midőn felhagytak Magyarországban e szavakkal: extra Hungaria non est vita, si est vita, non est ita, nagyon szaporodtak barátai. Volt, urai­m, egy idő, midőn valamennyünknek egy nagyon is közös ügyünk volt, s ez a politikai nyomorúság (helyeslés, éljen !) oly nyomorú­ság, a­melyre mi annyival kevésbé voltunk fo­gékonyak, miután vannak Ausztriában népek, melyek tiszta szabadságnál mást soha nem is­mertek. E nagy nyomorúságban, melyb­e Ausz­tria népei siűlödtek, Magyarország fennen meg­óvta históriai jogát, a mely azonos a szabadság­gal. (Éljenzés.) E példát követték Ausztria mind­azon népei, kik hasonló históriai jogra s a sza­badságra igényt tartanak, s a történeti ág zász­lóján k köszönhetjük, ha Ausztria és ennek né­peire majdan szebb jövő virul,­­ ekkor örök em­lékül fennmarad Magyarország azon érdeme, hogy a nyomor napjaiban történeti jogairól meg nem feledkezett. Biztosítom önöket, hogy a hon, melyből jöttem, az önök jogai iránt a leghöbb ér­zéssel viseltetik ; hazámfiai nevében emelem te­hát poharamat, és háromszor éltetem Magyaror­szág és Szent István koronájának históriai jogát. (Zajos és hosszas éljenzés.)

Next