Pesti Napló, 1866. február (17. évfolyam, 4735-4757. szám)
1866-02-21 / 4751. szám
41 4751 Szerda, február 21. 1806. 17. évf folyam. Szerkesztési iroda: Wreutziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap annyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 60 kr. o. é. Évnegyedre . 6 frt 25 kr. o. é. ilLüetiiiciííj cL Uijci: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. . Bélyegdíj külön 30 ujkr. Nyilt-tér : 5 hasábos petit 26 uj kr. Pest, febr. 20. 1866. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház febr. 20 án tartott ülése. (%) Elnök Szentiványi Károly, jegyző gróf Ráday László. A tegnapi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után, elnök több rendbeli kérvényt mutat be, melyek a házhoz nyujtattak; köztök két temesmegyei helység lakói szabad dohányültetési jog megadását kérik ; az igazságos kívánat általános derültséggel fogadtatott; egyébként a kérvények a kérvényező bizottmányhoz utasíttattak. Napirendre térvén a ház, a szólás sora Szabó Imre, pápai képviselőn volt, ki ebbeli jogát gr. Andrássy Gyulának engedvén át, a most nevezett 1. képviselő a ház folytonos figyelme, és közben zajos helyeslései közt egyiket mondá el azon beszédeknek, melyek folyó országgyűlésünk felirati vitáinak ketetében a legszebb helyet foglalandják el. Nem csipkedünk ki a szabatos beszédből egyes eszméket, sem részlettöredékeket; mai számunk e beszédet egész terjedelmében közli. Szaplonczay József, felváltva csend és zúgás közt, a felirati javaslatot illustrálta. Milutinovich képviselő nem panaszkodhatik sem türelem, sem figyelemhiány ellen; beszédét minden részében érdekkel hallgatták; szóló előadásának alapeszméjéül a nemzetiségi érdekeket választá; kívánja, hogy a rendezésnél a nemzetiségekre figyelem fordíttassék, ezek érdekei kielégítendők , mert ezt maga az alkotmányosság kívánja. Szóló sajnálkozással jegyzi meg, hogy a válaszfelirati viták alatt míg a közjogi és egyéb érdekek oly meleg és nyomatékos támogatásra találtak, míg a velünk szomszédos nemzetek érdekeire is megemlékeztek, a haza területén lakó nemzetiségek e megkülönböztetésben nem részesíttettek ; különösen hangsúlyozza szóló a germán fajjal kötendő szövetség eszméjét, melyet némelyek a keleti kérdés veszélyei ellen tartanak czélszerűnek. Véleménye szerint szerencsétlenség külső szövetségben keresni erőt a támadható veszélyek ellen. Magyarországban a democrat alapokra fektetett alkotmány adja meg a bajok elleni segélyerőt. A nemzetiségi törekvésekre nézve megjegyzi, miszerint térfogalom ezen törekvéseket a reactio mesterkedéseinek tulajdonítani, holott nem egyebek azok, mint a mai kor elutasíthatlan postulátuma stb. A beszédet gyors jegyzés után közölni fogjuk. Patay István mint népképviselő és mint volt honvéd szólal fel, a felirati javaslatot nem találja — különösen némely kitételeire nézve, olyannak, hogy azt egész általánosságában helyeselhesse, néhol erősebb kitételeket óhajtana abban. Felel Bartalnak a 48-ki eseményekre vonatkozólag. Jámbor Pál szép előadással Dobránszky Adolf tegnapi megjegyzésére felel; ellenében védi a felelős minisztériumot, s védi a 48-ki események nagy emlékeit. Ghiczy Ignácz helyett Kerkapoly Károly folyékony és értelmes előadással, a ház éber figyelme mellett, a jogfolytonosság fogalmát tisztázza, cáfolja az ellennézeteket, s végül Wlad és Dobránszky tegnapi beszédeikre válaszol a nemzetiségi követelések tárgyában. Drum a hidy növekvő zaj közt fejtegeti nézeteit. Beszéde bevégeztével a ház szükségét látta annak, hogy a vita, mely a kérdést kimerítvén, figyelemre és türelemre egyiránt fárasztó kezd lenni, — végre befejeztessék. Ez óhajtás teljesítése annál könnyebb volt, mert a szólásra feljegyzettek ebbeli joguktól önkényt elálltak. Ekkor a ház vezértagja, Deák Ferencz állott fel, s az általános vitát következő zárbeszéddel fejezte be . Figyelemmel kisértem a válaszfelirat feletti tanácskozások eddigi folyamát. Elfogultság nélkül hallgattam azokat, s komolyan fontolgattam az eltérő vélemények mellett felhozott okokat és az előadott nehézségek súlyát. De kénytelen vagyok őszintén kijelenteni, hogy amiket hallottam, nézeteimet a tárgy felett meg nem változtatták. Mivel pedig a ház szabályainak értelmében is, de a dolog természeténél fogva is, úgy kell az eddigi tárgyalásokat tekintenem, mint általános tárgyalásokat, a felirati javaslat ellen pedig általános szempontból csak igen kevesen szólottak, s azoknak ellenvetései is leginkább, sőt majdnem egyedül egyes részletekre vonatkoztak , nem tartom szükségesnek, hogy a felirat mellett általános szempontból szót emeljek. A felhozott ellenvetéseknek legnagyobb része a felirati javaslatnak azon pontjaira vonatkozik, melyekre nézve már külön módosítványok is jelentettek be a háznak. E módosítások tárgyalásánál fogom igénytelen nézeteimet elmondani több oly tárgyak felett is, melyek szorosan véve a részletes tárgyaláshoz tartoztak volna ugyan, de az eddigi általános tárgyalás alkalmával mondattak el. Több képviselőnek előadásában megemlíttettek a közös ügyek is. Ez ügyeket nemcsak említette, hanem kissé terjedtebben és némileg részletesen is körvonalazta tisztelt barátom Bartal György. Körvonalazása nagyon sokban eltér az octoberi diploma körvonalazásától, s nézeteimhez mindenesetre közelebb áll, mint az oktoberi diplomához. De csak a bővebb kifejtés, részletes megvitatás fogja megmutatni, meddig és mennyiben találkoznak e tárgy feletti nézeteink. E megvitatás pedig a jelen felirat körén kívül fekszik, s akkor történhetik majd meg, mikor a felirat szavai szerint is ezen közös viszonyok tárgyalása leend napirenden. Jelenleg tehát az általános tárgyalás folytában csak kettőt kívánok kijelenteni. Egyik az , hogy a jelen felirat egész terjedelmében legbensőbb meggyőződésemet fejezi ki, s e meggyőződést az eddig felhozott ellenokok sem ingatták meg. Tudom én, hogy a politikai téren léteznek pártok, sőt azok gyakran szükségesek is. Tudom, hogy nagy fontosságú kérdéseknél, midőn a pártok a kérdés lényegére nézve egyetértenek , részletekre, módra és alakra nézve viszonyos engedékenységgel, s mintegy compromissumképen történik néha a megállapodás, és nem is hozom kétségbe, hogy vannak esetek, melyekben ezen eljárás hasznos, sőt talán szükséges is. De a jelen válaszfeliratra nézve, mint valóságos tényt kell megemlítenem , hogy a mi abban foglaltatik, engem illetőleg nem ily módon jött létre, hanem annak egész tartalma és minden eszméi saját meggyőződésemmel teljesen egyeznek. A másik, amit ki kell jelentenem, azon meggyőződésem , hogy amely kormányférfiú képes e válaszfeliratot úgy tekinteni, mint a kiegyenlítésnek valóságos akadályát, az vagy a kiegyenlítést nem akarja komolyan, vagy olyan kiegyenlítést akar, mint nekünk akarni nem lehet, nem szabad. Ismétlem , mit fentebb mondottam, hogy ezen átalános tárgyalásnál a felirat mellett többet szólani nem érzem magamat hivatva, s ha a t. ház majd a részletes tárgyalást elrendelendi, — abban el fogom mondani az előforduló módositványok megvitatásánál igénytelen nézeteimet. Harsány éljenzés és zajos tetszés fogadni a beszédet, úgy egyes erőteljes tételeinél, mint végeztével is, — s a ház tagjai az elnök felhívására hangosan nyilatkoztak az iránt, hogy az általános vitát befejezettnek tekintik. Elnök tehát felteszi kérdést: azok, kik a harminczas bizottmány által készített felirati javaslatot a részletes tárgyalás általános alapjául elfogadják, álljanak fel, és örömmel jegyezzük ide, hogy az elnöki felhívásra a ház összes tagjai, kivétel nélkül, mind felálltak. A javaslat tehát általánosságban egyhangúlag lett elfogadva. Ezután a javaslat részletes tárgyalása vézetett napirendre. Többen jelentettek be módosítványokat; ezek közt tartalmára nézve leglényegesebb az, melyet Bartal György a 31. és 32-ik pontok módosítása iránt adott be; ezen , valamint a többi módosításoknak is kinyomatása elrendeltetett. Ráday László olvassa pontonként a javaslatot, mely is bezárólag a 14-ik pontig helybenhagyatott. Ezen utóbbi pontra nézve Böszörményi László jobbítmányt nyújtott be, melynek elfogadását hosszasabb szónoklattal indokolta, pártolta ezen indítványt Madarász József, ellenben Tisza Kálmán, Bónis Samu, Ghiczy Kálmán, Ujfalusy Miklós és Szép József azt, mit feleslegest, elvetni kívánták; a többség meghallgatván a pro és contra szónoklatokat, a javaslat szövegét megtartandónak határra. A holnapi ülés reggeli 10 órakor veszi kezdetét, napirend : a javaslat részletes tárgyalása; kezdet : a 15. pont: elérni ? Azon-e, melyből a februáriusi alkotmány indult ki, azaz a birodalmi egység alapján, vagy azon, mely a pragmatica sanctióból folyik, t. i. Magyarország közjogi és kormányzati önállósága alapján ? Ez a kérdés. Én tehát kizárólagosan e kérdéssel akarok foglalkozni, annál is inkább, mert, mint Komárom igen nagy érdemű tisztelt képviselője igen helyesen mondotta, a trónbeszédben említett egység eszméje csak eszköz, és nem czél lehet. Elméletileg véve e kérdést, és kizárólagosan osztrák szempontból indulva ki, nem tagadhatjuk, miszerint szebb — egyszerűbb azon eszme, mely a Habsburg dynastia alatt élő 36 millió különböző érdekű, különböző múltú és véralkatú népeket egy egységes és homogén államnak szeretné képzelni, mint Franczia- vagy Spanyolországot. Elméletileg szebb és egyszerűbb ezen eszme, mint minden ideál szebb a valónál. Ha tehát azon államférfiaknak, kik hivatva voltak a sors és a fejedelem birodalma által a birodalomnak egy új és erős alapot keresni, az lett volna csupán feladatuk , hogy theoriában állapítsák meg, melyik volna a birodalom elméletileg egyszerűbb alakja — nem csodálkoznám, hogy theoreticus egyszerűség szempontjából a centralizált egységnek adtak elsőbbséget azon történeti alap felett, melyen a birodalom alakult, és századokon keresztül fennállott. De ily kérdést nem így lehet elhatározni, mert nem az életerős viszonyokat lehet és kell egy elméleti formához, hanem a formát a jog és az élet követelményeihez alkalmazni. E részben a történet legtisztábban mutatja, melyik az osztrák birodalom erősebb alapja, mert valahányszor kísérlet létetett az államegység keresztülvitelére, akár absolut, akár alkotmányos elvek nevében történt legyen az, a birodalom ereje hanyatlásnak indult , és valahányszor megszüntetett a kísérlet, kölcsönös megnyugvás követte azt, mert a küzdő felek érzék, hogy a birodalom természetes alapját nyerte vissza. Első Leopold küzdelme XIV. Lajos ellen, rendkívüli erőmegfeszítése és számos szövetségesei daczára, nem vezetett a kívánt eredményhez, mert Magyarország beolvasztásának soha fel nem hagyott eszméje, erejének nagy részét folytonosan igénybe vette. VI. Károly a pragm. sanctio által Magyarország önállósága alapján biztosította az osztrák monarchia fennállását. Mária Terézia azon csodálatos ihlettséggel, melyet a gondviselés ajándékoz néha nőknek, hogy a bajok orvoslását ösztönszerűleg feltalálják, midőn a státusférfiak tudománya megakad, a magyar királyi czímet vevén fel, egész birodalmának sorsát a magyar nemzetre bízta, és az összes európai coalitiót döntötte meg. H. József — máskép lángeszű fejedelem — Magyarország beolvasztását tűzte ki ismét czélul. — Az eredmény az jön, hogy megtörve a küzdelemben, és átlátván az eszme keresztülvihetetlenségét, még halála előtt visszavonta minden, a birodalom egyesítésére kiadott rendeleteit. De a belső küzdelmekkel elfoglalt birodalom a külföldön hatását veszté, s a németalföldi tartományok Ausztriától rövid időn elestek. Leopold bölcs kormánya alatt az 1790-iki törvények hozattak, melyekben világosan foglaltatik nagy része annak, mit később a 48 iki törvények az előre haladott korszellem értelmében formuláztak. A birodalom az 1780-ki forradalom nehéz idejét megrázkódtatás nélkül élte át, és bizonyosan nagy lendületet vett volna a monarchia ereje, ha e törvények életbe is léphetnek. Nem szándékom állítani, hogy a fent érintett események kizárólagos oka Magyarország iránt követett ferde politikában rejlik, azonban bátran merem állítani, hogy az események ezen feltűnő következetességét nem lehet csupán vak esélyekben feltalálni. Van ezeknek természetesebb magyarázatuk, mely abból áll, hogy a birodalom mindkét része nagyobb erélyt képes kifejteni, mint csak egymagában, vagyis, hogy valahányszor Magyarország mint nemzet volt a fejedelem tetteiben érdekelve, roppant erőt fejtett ki; valahányszor nemzeti önállása háttérbe szoríttatott, holtsúly gyanánt vonatott Ausztria által. Mióta az osztrák monarchia jelenlegi újabb formájában fennáll, két nagy dolgot vitt keresztül győzedelmesen: Európa védelmét az akkori legnagyobb katonai hatalom — a török birodalom ellen, és az osztrák birodalom fenntartását szemben a legnagyobb európai coalitióval, mely az ideig létezett, és melynek élén Európa első hadvezére állott Nagy Fridrik személyében. — Mindkettőben Magyarország mint individuum volt érdekelve. A mit a régibb történet mutat, bizonyítja az újabb is. Ha van eset, mely bebizonyítja, hogy az osztrák monarchia csak úgy felelhet meg hivatásának, ha Magyarország saját önállásának érdekei által van a birodalom hatalmi állásához csatolva, úgy az azon helyzetben található, melyet Ausztria a keleti háborúban elfoglalt. Ha ekkor az összbirodalom Magyarországra, melynek legfontosabb érdekei voltak kérdésben, egész biztonsággal támaszkodhatik, egy határozott vétó elégséges lett volna a háborút lehetetlenné tenni, mert, mint mindenki tudja, Erdély strategikus helyzete olyan, mely a lehetetlenségek sorába teszi azt, hogy egy muszka sereg a Dunán keresztül Törökország belseje felé haladhasson, egy sereget hagyván Erdély hegyei között, mely minden perczben elvághatja összeköttetéseitől. Daczára ennek, az orosz czár megkezdette a háborút, mert nem tarthatott attól, hogy Ausztria, melynek elég dolga volt a birodalom egyik felét a másikkal letartani, — határozottan a nyugati hatalmakhoz csatlakozhassék, és a fenyegetésen túl mehessen. — És nem csalatkozott. Az osztrák monarchia 424 milliót költött csupán fegyveres demonstrátióra, hogy impozáns állásba helyezze magát. Oly összeg ez, mely elégséges lett volna az egész birodalom minden részét vasút és csatornahálózattal ellátni. — És mi lett az eredmény ?! E harczban a keleti kérdés nem lett megoldva, mert a mint Ausztria strategikus fekvése a háború megkezdését megakadályozhatta volna, úgy kétértelmű állása annak eredményét tette lehetetlenné. De ha a kérdés megoldása elhalasztatott , az államok nyertek hatalmi sorozatot. E harczban minden hatalom nőtt, még a legyőzött is, csak Ausztria nem. Francziaország, mely annyi belviszály és kormányváltozás következtében — befolyásának nagy részét elveszíté — nagy befolyást és dicsőséget aratott. Fejedelme, ki nem rég emelkedett az uralkodók sorába, az európai politika irányadójává lett. Anglia kisebb mértékben, de mégis osztozott szövetségese dicsőségében. Piemont az olasz királyságnak vetette meg alapját részvéte által. Mit nyert Ausztria újabb adósságokon kívül, világosan bizonyítja azon körülmény, hogy azóta közel határai mellett minden hatalomnak van befolyása, csak az osztrák birodalomnak nem! Itt, ha valahol, a Bach kormány beolvasztási kísérlete s a keleti háború kezdete és eredménye között világos az összeköttetés, de ha nem volna eléggé világos, megdönthetlenül bizonyítja az összeköttetést és annak természetét ama híres párbeszéd, melyben Miklós czár az angol követnek azt mondá: „Midőn én önnek az én nevemben beszéltem, vegye azt úgy, mintha Ausztria nevében is szólottam volna. “ Legújabb időkben egy szomszéd nép, melyet a gondviselés látszott Ausztria és Magyarország határai mellett mintegy elnyújtani, hogy a szláv foglalási eszméknek legalább némi gátul szolgáljon, éz Ausztria szemei előtt és akarata ellen vérzett el. Az európai közvélemény általános indignatiójával szemben, melyet majdnem minden hatalom nyilatkozata támogatott, habozott a muszka absolutismus is, és egy diplomatikus jegyzékben már némileg beismerte, hogy az 1815-iki szerződések aláíróinak joguk van az e szerződésekben megígért autonómia helyreállítását követelni. Ekkor volt egy perez, midőn Lengyelország autonomicus fennállását — bizonyos határok között legalább — Ausztria egy határozott fellépése megmenthette volna. Nem harcz kellett ehhez, csak határozott erkölcsi fellépés, mert az egész civilisült Európa állt Ausztria háta mögött. De az ekkori kormány mással volt elfoglalva. A februári pátens alkotója épen ígéreteket tett a birod. tanács üléseiben, miszerint van reménysége, hogy néhány éves contumachozás után a magyarok a birod. tanácsban elfoglalandják üresen maradt székeiket. A nyugati hatalmak nem támogat látván azon kormány által, melynek feladata lett volna az összes európai államok által kimondott vétót morális erejével érvényre emelni, természetesen elhagyták azon ügyet, mely európai kérdés is volt ugyan, de mindenekelőtt osztrák és magyar kérdés volt, mert csak Lengyelország autonomikus létezése állíthatja meg a panslavismus eszméinek veszedelmét. Ha van, mi minket vigasztalhat a felett, hogy annyi drága évet vesztettünk nemzetünk életéből, ez az, hogy mint nemzet nem vettünk részt oly politikában, mely erkölcsi tekintetben bűn, politikai tekintetben hiba volt. Nem szeretnék félreértetni — nem szeretném, hogy bárki azt mondhassa, hogy mi — kalandor és propagandális politika által akarnánk compromittálni a békét, melyre minden államnak, de ezek közt elsősorban Ausztriának szüksége van. — A birodalom népeinek anyagi állapota azon szerencsétlen rendszer által, mely feladatául tűzte ki a birodalom egyik felének a másik általi meghódítását, oly szomorú állapotban van , hogy semmire sem lehet inkább szüksége, mint egy tartós béke jótékony hatására, de békés politikát csak bensőleg erős állam biztosíthat. — Hogy tehát ezt tehesse, kell a birodalomnak oly erős belső alapra állíttatnia, hogy a békét, melyre szüksége van, ne kellessék koldulnia, hanem azt parancsolnia lehessen. Mint a keleti háborúból merített példa mutatja, ezt fegyveres demonstratiók által elérni nem lehet. A fegyveres demonstratióknak azon gyenge oldaluk van, hogy mindig sokba kerülnek, és ritkán felelnek meg feladatuknak, mert az ellenfél előtt nem marad titok, hogy sokszor nincs egyéb czéluk, mint a háború lehetetlenségét eltakarni. Alig van egy állam, mely alkatrészei és geografikus helyzeténél fogva annyi és oly fontos európai kérdésekben legyen érdekelve —, mint az osztrák birodalom. Ausztria nem húzhatja ki magát azon szükség alól, hogy bizonyos kérdésekre nézve befolyást ne gyakoroljon. Ha ezen befolyást nem gyakorolhatja máskép, mint seregének folytonos felállítása és mozgóvá tétele által, akkor anyagilag tönkre kell mennie, mielőtt csak egy részét oldhatta volna meg azon kérdéseknek, melyek megoldásához járulni hivatva van. Felcserélt szerepekkel nem lehet sem erős, sem olcsó kormány, ahol, mint ez a februáriusi kormány alatt történt, az alkotmányminiszter hódítani akar, a külügyminiszternek mindenáron alkudnia kell, — a pénzügyminiszternek pedig bajos a kettő között az állása; — de tökéletesen lehetetlen lesz, ha midőn az egyik künn kénytelen fenyegetni, sőt talán hódítani, a másik jó kedvéből otthon akar fenyegetni és hódítani. Én tehát azt állítom, hogy a befolyást kifelé, és ezáltal a békét nem lehet csupán csak a seregek száma által biztosítani bármely államnak sem, még inkább kell kétségbe hoznom, hogy azt Ausztria tehesse, föl, mert több kérdésben van érdekelve, mint bármely más állam, 2or, mert financziái roszabbak, mint bármely más államé. Ausztria hatalmi állását tehát ott kell keresni, hol azt, a történet bizonysága szerint, legolcsóbban és legbiztosabban találta mindenkor, oly belszerkezetben, mely a két rész hazafiságában és érdekeltségében találja támaszát. Mondjuk ki őszintén, az osztrák birodalom nem az többé, aminek lennie kellene; — már egy idő óta nem töltötte be azon helyet, melyet az európai egyensúly, az európai polgárisodás érdekében betöltenie kelletett volna, mert egy szerencsétlen theória kedvéért eltért a birodalom valódi czéljától, mely egészen más, magasabb, szebb és nagyobb, mint az, hogy a birodalom egyik fele a másiknak feláldoztassék. Nem akarom én az úgynevezett centralista iskolának jóhiszeműségét kétségbe venni, de államférfim belátásukról a legszomorubb fogalmaim vannak. Meg vagyok győződve, hogy a februáriusi pátens alkotója mai napig sem tudja, mily országok felett kormányozott, — nem tudja, mily erők azok, melyektől — nem kétlem, akaratlanul készült megfosztani a dynastiát és az összbirodalmat; nem tudja, hogy szerencsétlen theóriája kedvéért egy harmadrendű állammá tette azon birodalmat, melynek irányadónak lehetne és kellene lennie Európa ezen részében. Meg vagyok győződve, hogy ő, ki a német párt vezérének neveztetik, még most sem tudja, hogy a februáriusi alkotmánynak nem az volt a főhibája, hogy Magyarország jogainak eljátszását állíta fel (e jogokat eléggé megvédte e nemzet minden osztályainak hű ragaszkodása), hanem az, hogy az összbirodalmat fosztotta meg egyik legerősebb támaszától, midőn a birodalmi egység eszméjében oly alapot állított fel, mely a német-magyar elemek egyetértését tette lehetetlenné. Mindezt nem tudhatta, mert máskép lehetetlen, hogy a fejedelem érdekét, ki hatalmát ruházta, reá — hogy a németség érdekét, melynek nevében szeretett szólani — egy gyermekes theoriának áldozta volna fel. Az ily eljárást csak teljes tudatlanság mentheti fel a positív bűnö vádja alól. Én nem tagadom meg e felmentést. Annyit azonban ki kell jelentenem, hogy azok, kik annyi tapasztalás után is készek voltak vagy volnának megújítani a februáriusi alkotmány eszméjét, még theoretikus értelemben sem lehetnek büszkék a conceptio nagyságára, mert nem magasról szedik azt, hanem a földről veszik fel, hová már annyi illetékes kezek elejtették, meggyőződvén annak értéktelenségéről. Ennyi tapasztalás után bátran mondhatjuk, hogy Magyarország beolvasztása nem dicső eszmény többé, hanem egy tentatio, melynek minden középszerű államférfia engedett, és az érdem nem abban áll: újra felkeresni, hanem kikerülni azon szerencsétlen kísérletet, melynek Ausztria annyiszor áldozta fel már szabadságát, hatalmát és valódi hivatását. E kísérletek bevégzetteknek mutatkoznak, de még vannak, kik folytatni hajlandók volnának, ha a fejedelmi akarat nem akadályozza. És ezért nem elég, — de nem is szükséges, hogy ezen eszme fejedelmi parancs által legyen felfüggesztve, — annak saját absurditása által kell elesnie. * Ami a közös érdekek kiegyenlítését illeti, a fejedelem a pragmatica sanctiót ismervén el kiindulási pontul, királyi bölcsesége által szabaddá tette az utat, mely az egységhez vezet. De mint a birodalom másik felének is alkotmányos fejedelme, többet nem tehetett. Az eredmény a felektől függ. Itt már a másik félhez kell fordulnunk. — Lehet-e az osztrák monarchia szabad állam, anyagilag lehet-e még gyarapulnia, visszaléphet- e még azon hatalmak sorába,melyek a világ és a polgárosodás sorsára nemcsak katonáik, hanem erkölcsi súlyuk által nagy befolyást gyakorolhatnak, mindez attól függ, lehet-e oly megoldást találni, melyben mindkét fél megnyugvását találhassa ? Ha Ausztria fennállhatására kormányzati és törvényhozási egység szükséges akár most, akár a jövendőben — úgy az egyesség — az én nézetem szerint legalább, határozottan lehetetlen. Ha ellenkezőleg kiviláglik, miszerint ahhoz, hogy az összbirodalom szabad, erős és nagyhatalom legyen,nemcsak nem szükséges, hogy Magyarország állami önállása feláldoztassék, sőt ellenkezőleg az derül ki, hogy a birodalom csak úgy lehet szabad, erős és nagyhatalom, ha Magyarország teljes jogi önállóságát saját állandó elvéül tűzi ki. Akkor a megoldás magától folyik, kényszeri és gyakorlatilag így formulázza magát: a történeti szövetség folytatása alkotmányos formákban a közös uralkodó, a közös szabadság, a közös hatalom megvédésére. Nekünk, kik nem adhatjuk fel önállásunkat, nem lehet kívánatosabb feladatunk, mint ezt bebizonyítani. Annál is inkább . Mert mindaddig, míg a birodalom másik felében sokaknál felmarad azon eszme, hogy az elérendő czél a birodalom kormányzati és törvényhozási egysége, legőszintébb hajlam és legnagyobb concessiók mellett sem létesülhet az egyesség, mert vagy Magyarország önállóságának, vagy az osztrák szabadságnak kell áldozatul esnie. Magyarországban nincs, ki az elsőt, és reményem, alig van, ki a másodikat kész volna feláldozni. Én részemről majdnem egyiránt nagy szerencsétlenségnek tartanám, ha a kettő között választanunk kellene. Ha az osztrák birodalom másik fele előbb alkotmányos nem volt, nem a mi hibánk. — Századokon keresztül tartottuk fel az alkotmányos elvek uralmát közel szomszédjukban, midőn annak az európai szárazföldön más menhelye nem volt. De hogy most, midőn valahára nekik is kedvök jött ahhoz , azt nekünk fel kellessék áldoznunk, ez az, mit átlátni nem tudok. Vannak nemzetek, melyeknek fennállására elegendő, ha saját fajok és nyelvek érdekét tűzik ki kizárólagos végczélul. Minket a gondviselés talán azért nem engedett számosabbaknak lennünk, mert a világ ezen részén kell hogy legyen egy nép, mely csak úgy tarthatja fel magát, ha és míg az emberiség legszentebb érdekeiért küzd. Hogy ellenezhetné tehát Magyarország Ausztria alkotmányosságát, midőn történeti küzdelmeinek főoka épen az volt, hogy az alkotmányos Magyarország sem fért meg az absolut birodalom gróf Andrássy Gyula beszéde. A képviselőház febr. 20-iki ülésén. Egyik fő oka annak, miért halmozódnak a politikai kérdések egymásra, anélkül, hogy megoldásuk sikerüljön, abban keresendő, hogy az emberek inkább a kérdések részleteivel, mint az alapeszme megvitatásával foglalkoznak. Én a történelem tanulmányozásából becsesebb tanúságot nem tudtam meríteni, minthogy a legnagyobb erő és kitartás sem képes létesíteni, még kevésbé pedig állandósítani azt, aminek alapeszméje rész, és azért, ha azt akarjuk, hogy a fejedelem jóakaratának s a nemzet megfelelő készségének üdvös eredménye lehessen — a főkérdés iránt kell tisztába jönnünk. A nemzet azon kétoldalú szerződés alapján áll, melyet pragmatica sanctiónak neveznek. Ő Felsége is elfogadta azt. A kiindulási pont tehát közös. Egyszersmind a legmagasabb trónbeszéd két dolgot kíván tőlünk : a birodalom hatalmi állásának fenntartását, és oly javaslatot, mely mellett a mi alkotmányunk és a birodalom másik felének alkotmányossága megférjen. Melyik alapon lehet e két feltételt biztosabban