Pesti Napló, 1866. február (17. évfolyam, 4735-4757. szám)

1866-02-21 / 4751. szám

41 4751 Szerda, február 21. 1806. 17. évf folyam. Szerkesztési iroda: Wreutziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. K­i­adó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap annyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 60 kr. o. é. Évnegyedre . 6 frt 25 kr­. o. é. ilLüetiiiciííj cL Uijci: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél­ 7 uj kr. . Bélyegdíj külön 30 ujkr. Nyilt-tér : 5 hasábos petit 26 uj kr. Pest, febr. 20. 1866. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház febr. 20 án tartott ülése. (%) Elnök Szentiványi Károly, jegyző gróf Ráday László. A tegnapi ülés jegyzőkönyvének hite­lesítése után, elnök több rendbeli kérvényt mutat be, melyek a házhoz nyujtattak; köztök két temesmegyei helység lakói szabad dohány­ültetési jog megadását ké­rik ; az igazságos kívánat általános derült­séggel fogadtatott; egyébként a kérvé­nyek a kérvényező bizottmányhoz uta­­síttattak. Napirendre térvén a ház, a szólás sora Szabó Imre, pápai képviselőn volt, ki eb­beli jogát gr. Andrássy Gyulának en­gedvén át, a most nevezett 1. képviselő a ház folytonos figyelme, és közben zajos helyeslései közt egyiket mondá el azon beszédeknek, melyek folyó országgyűlé­sünk felirati vitáinak ketetében a leg­szebb helyet foglalandják el. Nem csip­kedünk ki a szabatos beszédből egyes eszméket, sem részlet­töredékeket; mai számunk e beszédet egész terjedelmében közli. Szaplonczay J­ózsef, felváltva csend és zúgás közt, a felirati javaslatot illus­­trálta. Milutinovich képviselő nem pa­­naszkodhatik sem türelem, sem figyelem­hiány ellen; beszédét minden részében érdekkel hallgatták; szóló előadásának alapeszméjéül a nemzetiségi érdekeket vá­­lasztá; kívánja, hogy a rendezésnél a nemzetiségekre figyelem fordíttassék, ezek érdekei kielégítendők , mert ezt maga az alkotmányosság kívánja. Szóló sajnál­kozással jegyzi meg, hogy a válaszfel­irati viták alatt míg a közjogi és egyéb érdekek oly meleg és nyomatékos támo­gatásra találtak, míg a velünk szomszé­dos nemzetek érdekeire is megemlékez­tek, a haza területén lakó nemzetiségek e meg­különböz­tetésben nem részesí­ttettek ; különösen hangsúlyozza szóló a germán fajjal kötendő szövetség eszméjét, melyet némelyek a keleti kérdés veszélyei ellen tartanak czélszerűnek. Véleménye szerint szerencsétlenség külső szövetségben ke­resni erőt a támadható veszélyek ellen. Magyarországban a democrat alapokra fektetett alkotmány adja meg a bajok elleni segélyerőt. A nemzetiségi törekvé­sekre nézve megjegyzi, miszerint térfo­­galom ezen törekvéseket a reactio mes­terkedéseinek tulajdonítani, holott nem egyebek azok, mint a mai kor elutasít­­hatlan postulátuma stb. A beszédet gyors jegyzés után közölni fogjuk. P­a­tay István mint népképviselő és mint volt honvéd szólal fel, a felirati javasla­tot nem találja — különösen némely ki­tételeire nézve, olyannak, hogy azt egész általánosságában helyeselhesse, néhol erő­sebb kitételeket óhajtana abban. Felel Bartalnak a 48-ki eseményekre vonatko­zólag. Jámbor Pál szép előadással Dob­­ránszky Adolf tegnapi megjegyzésére felel; ellenében védi a felelős minisztériu­mot, s védi a 48-ki események nagy em­lékeit. Ghiczy Ignácz helyett Kerkapoly Károly folyékony és értelmes előadással, a ház éber figyelme mellett, a jogfolyto­nosság fogalmát tisztázza, c­áfolja az el­lennézeteket, s végül Wlad és Dobránsz­­ky tegnapi beszédeikre válaszol a nem­­zetiségi követelések tárgyában. D­rum a h­i­d­y növekvő zaj közt fejte­geti nézeteit. Beszéde bevégeztével a ház szükségét látta annak, hogy a vita, mely a kérdést kimerítvén, figyelemre és türelemre egy­­iránt fárasztó kezd lenni, — végre befe­jeztessék. Ez óhajtás teljesítése annál könnyebb volt, mert a szólásra feljegy­zettek ebbeli joguktól önkényt elálltak. Ekkor a ház vezértagja, Deák Ferencz állott fel, s az általános vitát következő zárbeszéddel fejezte be . Figyelemmel kisértem a válaszfelirat feletti tanácskozások eddigi folyamát. Elfogultság nél­kül hallgattam azokat, s komolyan fontolgattam az eltérő vélemények mellett felhozott okokat és az előadott nehézségek súlyát. De kénytelen va­gyok őszintén kijelenteni, hogy a­miket hallot­tam, nézeteimet a tárgy felett meg nem változ­tatták. Mivel pedig a ház szabályainak értelmében is, de a dolog természeténél fogva is, úgy kell az eddigi tárgyalásokat tekintenem, mint általá­nos tárgyalásokat, a felirati javaslat ellen pedig általános szempontból csak igen kevesen szólot­tak, s azoknak ellenvetései is leginkább, sőt majdnem egyedül egyes részletekre vonatkoz­tak , nem­ tartom szükségesnek, hogy a felirat mellett általános szempontból szót emeljek. A felhozott ellenvetéseknek legnagyobb része a felirati javaslatnak azon pontjaira vonatkozik, melyekre nézve már külön módosítványok is je­lentettek be a háznak. E módosítások tárgyalá­sánál fogom igénytelen nézeteimet elmondani több oly tárgyak felett is,­ melyek szorosan véve a részletes tárgyaláshoz tartoztak volna ugyan, de az eddigi általános tárgyalás alkalmával mon­dattak el. Több képviselőnek előadásában megemlíttet­­tek a közös ügyek is. Ez ügyeket nemcsak emlí­tette, hanem kissé terjedtebben és némileg rész­letesen is körvonalazta tisztelt barátom Bartal György. Körvonalazása nagyon sokban eltér az octoberi diploma körvonalazásától, s nézeteimhez mindenesetre közelebb áll, mint az oktoberi di­plomához. De csak a bővebb kifejtés, részletes megvitatás fogja megmutatni, meddig és mennyi­ben találkoznak e tárgy feletti nézeteink. E meg­vitatás pedig a jelen felirat körén kívül fekszik, s akkor történhetik majd meg, mikor a felirat szavai szerint is ezen közös viszonyok tárgya­lása leend napirenden. Jelenleg tehát az általános tárgyalás folytában csak kettőt kívánok kijelenteni. Egyik az , hogy a jelen felirat egész terjedelmében legbensőbb meggyőződésemet fejezi ki, s e meggyőződést az eddig felhozott ellenokok sem ingatták meg. Tudom én, hogy a politikai téren léteznek pár­tok, sőt azok gyakran szükségesek is. Tudom, hogy nagy fontosságú kérdéseknél, midőn a pár­tok a kérdés lényegére nézve egyetértenek , részletekre, módra és alakra nézve viszonyos engedékenységgel, s mintegy compromissumké­­pen történik néha a megállapodás, és nem is hozom kétségbe, hogy vannak esetek, melyek­ben ezen eljárás hasznos, sőt talán szükséges is. De a jelen válaszfeliratra nézve, mint valóságos tényt kell megemlítenem , hogy a mi abban fog­laltatik, engem illetőleg nem ily módon jött létre, hanem annak egész tartalma és minden eszméi saját meggyőződésemmel teljesen egyeznek. A másik, a­mit ki kell jelentenem, azon meg­győződésem , hogy a­mely kormányférfiú képes e válaszfeliratot úgy tekinteni, mint a kiegyenlí­tésnek valóságos akadályát, az vagy a kiegyen­lítést nem akarja komolyan,­­ vagy­ olyan ki­egyenlítést akar, min­t nekünk akarni nem le­het, nem szabad. Ismétlem , mit fentebb mondottam, hogy ezen átalános tárgyalásnál a felirat mellett többet szólani nem érzem magamat hivatva, s ha a t. ház majd a részletes tárgyalást elrendelendi, — abban el fogom mondani az előforduló módosit­ványok megvitatásánál igénytelen nézeteimet. Harsány éljenzés és zajos tetszés fo­gadni a beszédet, úgy egyes erőteljes téte­leinél, mint végeztével is, — s a ház tag­jai az elnök felhívására hangosan nyilat­koztak az iránt, hogy az általános vitát befejezettnek tekintik. Elnök tehát felteszi kérdést: azok, kik a harminczas bizottmány által készített felirati javaslatot a részletes tárgyalás ál­talános alapjául elfogadják, álljanak fel, é­s örömmel jegyezzük ide, hogy az el­nöki felhívásra a ház összes tagjai, kivé­tel nélkül, mind felálltak. A javaslat teh­át általánosságban egyhangúlag lett elfogadva. Ezután a javaslat részletes tárgyalása vézetett napirendre. Többen jelentettek be módosítványo­­kat; ezek közt tartalmára nézve leglénye­gesebb az, melyet Bartal György a 31. és 32-ik pontok módosítása iránt adott be; ezen , valamint a többi módosítá­soknak is kinyomatása elrendeltetett. Ráday László olvassa pontonként a javaslatot, mely is bezárólag a 14-ik pon­tig helybenhagyatott. Ezen utóbbi pontra nézve Böszörményi László jobbítmányt nyújtott be, melynek elfogadását hossza­sabb szónoklattal indokolta, pártolta ezen indítványt Madarász József, ellenben Ti­sza Kálmán, Bónis Samu, Ghiczy Kálmán, Ujfalusy Miklós és Szé­p Jó­zsef azt, mit feleslegest, elvetni kívánták; a többség meghallgatván a pro­­ és contra szónoklatokat, a javaslat szövegét meg­­tartandónak határra. A holnapi ülés reggeli 10 órakor veszi kezdetét, napirend : a javaslat részletes tárgyalása; kezdet : a 15. pont: elérni ? Azon-e, melyből a februáriusi alkotmány indult ki, azaz a birodalmi egység alapján, vagy azon, mely a pragmatica sanctióból folyik, t. i. Magyarország közjogi és kormányzati önállósága alapján ? Ez a kérdés.­­ Én tehát kizárólagosan e kér­déssel akarok foglalkozni, annál is inkább, mert, mint Komárom igen nagy érdemű tisztelt kép­viselője igen helyesen mondotta, a trónbeszéd­ben említett egység eszméje csak eszköz, és nem czél lehet. Elméletileg véve e kérdést, és kizárólagosan osztrák szempontból indulva ki, nem tagadhat­juk, miszerint szebb — egyszerűbb azon eszme, mely a Habsburg dynastia alatt élő 36 millió különböző érdekű, különböző múltú és véralkatú népeket egy egységes és homogén államnak sze­retné képzelni, mint Franczia- vagy Spanyolor­szágot. Elméletileg szebb és egyszerűbb ezen eszme, mint minden ideál szebb a valónál. Ha tehát azon államférfiaknak, kik hivatva voltak a sors és a fejedelem birodalma által a birodalomnak egy új és erős alapot keresni, az lett volna csupán feladatuk , hogy theoriában állapítsák meg, melyik volna a birodalom elmé­letileg egyszerűbb alakja — nem csodálkoznám, hogy theoreticus egyszerűség szempontjából a centralizált egységnek adtak elsőbbséget azon történeti alap felett, melyen a birodalom alakult, és századokon keresztül fennállott. De ily kérdést nem így lehet elhatározni, mert nem az életerős viszonyokat lehet és kell egy elméleti formához, hanem a formát a jog és az élet követelményeihez alkalmazni. E részben a történet legtisztábban mutatja, melyik az osztrák birodalom erősebb alapja, mert valahányszor kísérlet létetett az államegység keresztülvitelére, akár absolut, akár alkotmányos elvek nevében történt legyen az, a birodalom ereje hanyatlásnak indult , és valahányszor meg­szüntetett a kísérlet, kölcsönös megnyugvás kö­vette azt, mert a küzdő felek érzék, hogy a biro­dalom természetes alapját nyerte vissza. Első Leopold küzdelme XIV. Lajos ellen, rend­kívüli erőmegfeszítése és számos szövetségesei daczára, nem vezetett a kívánt eredményhez, mert Magyarország beolvasztásának soha fel nem hagyott eszméje, erejének nagy részét foly­tonosan igénybe vette. VI. Károly a pragm. sanctio által Magyaror­szág önállósága alapján biztosította az osztrák monarchia fennállását. Mária Terézia azon csodálatos ihlettséggel, melyet a gondviselés ajándékoz néha nőknek, hogy a bajok orvoslását ösztönszerűleg feltalál­ják, midőn a státusférfiak tudománya megakad, a magyar királyi czímet vevén fel, egész birodal­mának sorsát a magyar nemzetre bízta, és az összes európai coalitiót döntötte meg. H. József — máskép lángeszű fejedelem — Magyarország beolvasztását tűzte ki ismét czé­­lul. — Az eredmény az jön, hogy megtörve a küzdelemben, és átlátván az eszme keresztülvi­­hetetlenségét, még halála előtt visszavonta min­den, a birodalom egyesítésére kiadott rendeleteit. De a belső küzdelmekkel elfoglalt birodalom a külföldön hatását veszté, s a német­alföldi tarto­mányok Ausztriától rövid időn elestek. Leopold bölcs kormánya alatt az 1790-iki tör­vények hozattak, melyekben világosan foglalta­tik nagy része annak, mit később a 48 iki törvé­nyek az előre haladott korszellem értelmében formuláztak. A birodalom az 1780-ki forradalom nehéz ide­jét megrázkódtatás nélkül élte át, és bizonyosan nagy lendületet vett volna a monarchia ereje, ha e törvények életbe is léphetnek. Nem szándékom állítani, hogy a fent érintett események kizárólagos oka Magyarország iránt követett ferde politikában rejlik, azonban bát­ran merem állítani, hogy az események ezen fel­tűnő következetességét nem lehet csupán vak esélyekben feltalálni. Van ezeknek természete­sebb magyarázatuk, mely abból áll, hogy a bi­rodalom mindkét része nagyobb erélyt képes ki­fejteni, mint csak egymagában, vagyis, hogy valahányszor Magyarország mint nemzet volt a fejedelem tetteiben érdekelve, roppant erőt fej­tett ki; valahányszor nemzeti önállása háttérbe szoríttatott, holt­súly gyanánt vonatott Ausztria által. Mióta az osztrák monarchia jelenlegi újabb formájában fennáll, két nagy dolgot vitt keresz­tül győzedelmesen: Európa védelmét az akkori legnagyobb katonai hatalom — a török biroda­lom ellen, és az osztrák birodalom fenntartását szemben a legnagyobb európai coalitióval, mely az ideig létezett, és melynek élén Európa első hadvezére állott Nagy Fridrik személyében. — Mindkettőben Magyarország mint individuum volt érdekelve. A mit a régibb történet mutat, bizonyítja az újabb is. Ha van eset, mely bebizonyítja, hogy az osztrák monarchia csak úgy felelhet meg hi­vatásának, ha Magyarország saját önállásának érdekei által van a birodalom hatalmi állásához csatolva, úgy az azon helyzetben található, me­lyet Ausztria a keleti háborúban elfoglalt. Ha ekkor az összbirodalom Magyarországra, melynek legfontosabb érdekei voltak kérdésben, egész biztonsággal támaszkodhatik, egy határo­zott vétó elégséges lett volna a háborút lehetet­lenné tenni, mert, mint mindenki tudja, Erdély strategikus helyzete olyan, mely a lehetetlensé­gek sorába teszi azt, hogy egy muszka sereg a Dunán keresztül Törökország belseje felé ha­lad­hasson, egy sereget hagyván Erdély hegyei között, mely minden perczben elvághatja össze­köttetéseitől. Daczára ennek, az orosz czár megkezdette a háborút, mert nem tarthatott attól, hogy Ausz­tria, melynek elég dolga volt a birodalom egyik felét a másikkal letartani, — hat­ározottan a nyu­gati hatalmakhoz csatlakozhassék, és a fenyege­tésen túl mehessen. — És nem csalatkozott. Az osztrák monarchia 424 milliót költött csu­pán fegyveres demonstrátióra, hogy impozáns ál­lásba helyezze magát. Oly összeg ez, mely elégséges lett volna az egész birodalom minden részét vasút és csa­tornahálózattal ellátni. — És mi lett az ered­mény ?! E harczban a keleti kérdés nem lett megold­va, mert a mint Ausztria strategikus fekvése a háború megkezdését megakadályozhatta volna, úgy kétértelmű állása annak eredményét tette lehetetlenné. De ha a kérdés megoldása elhalasz­­tatott , az államok nyertek hatalmi sorozatot. E harczban minden hatalom nőtt, még a legyőzött is, csak Ausztria nem. Francziaország, mely annyi belviszály és kor­mányváltozás következtében — befolyásának nagy részét­ elveszíté — nagy befolyást és dicső­séget aratott. Fejedelme, ki nem rég emelkedett az uralkodók sorába, az európai politika irány­adójává lett. Anglia kisebb mértékben, de mégis osztozott szövetségese dicsőségében. Piemont az olasz királyságnak vetette meg alapját részvéte által. Mit nyert Ausztria újabb adósságokon kívül, világosan bizonyítja azon körülmény, hogy az­óta közel határai mellett minden hatalomnak van befolyása, csak az osztrák birodalomnak nem! Itt, ha valahol, a Bach kormány beolvasztási kísérlete s a keleti háború kezdete és eredmé­nye között világos az összeköttetés, de ha nem volna eléggé világos, megdönthetlenül bizonyítja az összeköttetést és annak természetét ama híres párbeszéd, melyben Miklós czár az angol követ­nek azt mondá: „Midőn én önnek az én nevem­ben beszéltem, vegye azt úgy, mintha Ausztria nevében is szólottam volna. “ Legújabb időkben egy szomszéd nép, melyet a gondviselés látszott Ausztria és Magyarország határai mellett mintegy elnyújtani, hogy a szláv foglalási eszméknek legalább némi gátul szol­gáljon, éz Ausztria szemei előtt és akarata ellen vérzett el. Az európai közvélemény általános indignatió­­jával szemben, melyet majdnem minden hata­lom nyilatkozata támogatott, habozott a muszka absolutismus is, és egy diplomatikus jegyzékben már némileg beismerte, hogy az 1815-iki szerző­dések aláíróinak joguk van az e szerződésekben megígért autonómia helyreállítását követelni. Ekkor volt egy perez, midőn Lengyelország autonomicus fennállását — bizonyos határok kö­zött legalább — Ausztria egy határozott fellépése megmenthette volna. Nem harcz kellett ehhez, csak határozott erkölcsi fellépés, mert az egész civilisült Európa állt Ausztria háta mögött. De az ekkori kormány mással volt elfoglalva. A februári pátens alkotója épen ígéreteket tett a birod. tanács üléseiben, miszerint van remény­sége, hogy néhány éves contumach­ozás után a magyarok a birod. tanácsban elfoglalandják üre­sen maradt székeiket. A nyugati hatalmak nem támogat látván azon kormány által, melynek feladata lett volna az összes európai államok által kimondott vétót mo­rális erejével érvényre emelni, természetesen el­hagyták azon ügyet, mely európai kérdés is volt ugyan, de mindenekelőtt osztrák és magyar kér­dés volt, mert csak Lengyelország autonomikus létezése állíthatja meg a panslavismus eszméinek veszedelmét. Ha van, mi minket vigasztalhat a felett, hogy annyi drága évet vesztettünk nemzetünk életéből, ez az, hogy mint nemzet nem vettünk részt oly politikában, mely erkölcsi tekintetben bűn, poli­tikai tekintetben hiba volt. Nem szeretnék félreértetni — nem szeretném, hogy bárki azt mondhassa, hogy mi — kalandor és propagandális politika által akarnánk compro­­mittálni a békét, melyre minden államnak, de ezek közt első­sorban Ausztriának szüksége van. — A birodalom népeinek anyagi állapota azon szerencsétlen rendszer által, mely feladatául tűz­te ki a birodalom egyik felének a másik általi meghódítását, oly szomorú állapotban van , hogy semmire sem lehet inkább szüksége, mint egy tartós béke jótékony hatására, de békés po­litikát csak bensőleg erős állam biztosíthat. — Hogy tehát ezt tehesse, kell a birodalomnak oly erős belső alapra állíttatnia, hogy a békét, melyre szüksége van, ne kellessék koldulnia, hanem azt parancsolnia lehessen. Mint a keleti háborúból merített példa mutat­ja, ezt fegyveres demonstratiók által elérni nem lehet. A fegyveres demonstratióknak azon gyen­ge oldaluk van, hogy mindig sokba kerülnek, és ritkán felelnek meg feladatuknak, mert az ellen­fél előtt nem marad titok, hogy sokszor nincs egyéb czéluk, mint a háború lehetetlenségét el­takarni. Alig van egy állam, mely alkatrészei és geo­­grafikus helyzeténél fogva annyi és oly fon­tos európai kérdésekben legyen érdekelve —, mint az osztrák birodalom. Ausztria nem húz­hatja ki magát azon szükség alól, hogy bizonyos kérdésekre nézve befolyást ne gyakoroljon. Ha ezen befolyást nem gyakorolhatja máskép, mint seregének folytonos felállítása és mozgóvá tétele által, akkor anyagilag tönkre kell mennie, mi­előtt csak egy részét oldhatta volna meg azon kérdéseknek, melyek megoldásához járulni hi­vatva van. Felcserélt szerepekkel nem lehet sem erős, sem olcsó kormány, a­hol, mint ez a februáriusi kormány alatt történt, az alkotmányminiszter hó­dítani akar, a külügyminiszternek mindenáron alkudnia kell, — a pénzügyminiszternek pedig bajos a kettő között az állása; — de tökéletesen lehetetlen lesz, ha midőn az egyik künn kényte­len fenyegetni, sőt talán hódítani, a másik jó kedvéből otthon akar fenyegetni és hódítani. Én tehát azt állítom, hogy a befolyást kifelé, és ezáltal a békét nem lehet csupán csak a se­regek száma által biztosítani bármely államnak sem, még inkább kell kétségbe hoznom, hogy azt Ausztria tehesse, f­­öl, mert több kérdésben van érdekelve, mint bármely más állam, 2­­or, mert financziái roszabbak, mint bármely más államé. Ausztria hatalmi állását tehát ott kell keresni, hol azt, a történet bizonysága szerint, legolcsób­ban és legbiztosabban találta mindenkor, oly belszerkezetben, mely a két rész hazafiságában és érdekeltségében találja támaszát. Mondjuk ki őszintén, az osztrák birodalom nem az többé, a­minek lennie kellene; — már egy idő óta nem töltötte be azon helyet, melyet az európai egyensúly, az európai polgárisodás érde­kében betöltenie kelletett volna, mert egy sze­rencsétlen theória kedvéért eltért a birodalom valódi czéljától, mely egészen más, magasabb, szebb és nagyobb, mint az, hogy a birodalom egyik fele a másiknak feláldoztassék. Nem akarom én az úgynevezett centralista is­kolának jóhiszeműségét kétségbe venni, de ál­lamférfim belátásukról a legszomorubb fogal­maim vannak. Meg vagyok győződve, hogy a februáriusi pátens alkotója mai napig sem tudja, mily országok felett kormányozott, — nem tudja, mily erők azok, melyektől — nem kétlem, aka­ratlanul készült megfosztani a dynastiát és az összbirodalmat; nem tudja, hogy szerencsétlen theóriája kedvéért egy harmadrendű állammá tette azon birodalmat, melynek irányadónak le­hetne és kellene lennie Európa ezen részében. Meg vagyok győződve, hogy ő, ki a német párt vezérének neveztetik, még most sem tudja, hogy a februáriusi alkotmánynak nem az volt a főhibája, hogy Magyarország jogainak eljátszá­sát állíta fel (e jogokat eléggé megvédte e nem­zet minden osztályainak hű ragaszkodása), ha­nem az, hogy az összbirodalmat fosztotta meg egyik legerősebb támaszától, midőn a birodalmi egység eszméjében oly alapot állított fel, mely a német-magyar elemek egyetértését tette lehe­tetlenné. Mindezt nem tudhatta, mert máskép lehetet­len, hogy a fejedelem érdekét, ki hatalmát ru­házta, reá — hogy a németség érdekét, melynek nevében szeretett szólani — egy gyermekes theoriának áldozta volna fel. Az ily eljárást csak teljes tudatlanság mentheti fel a positív bűn­ö­ vádja alól. Én nem tagadom meg e felmentést. Annyit azonban ki kell jelentenem, hogy azok, kik annyi tapasztalás után is készek voltak vagy volnának megújítani a februáriusi alkotmány eszméjét, még theoretikus értelemben sem lehet­nek büszkék a conceptio nagyságára, mert nem magasról szedik azt, hanem a földről veszik fel, hová már annyi illetékes kezek elejtették, meg­győződvén annak értéktelenségéről. Ennyi ta­pasztalás után bátran mondhatjuk, hogy Magyar­­ország beolvasztása nem dicső eszmény többé, hanem egy tentatio, melynek minden közép­­­szerű államférfia engedett, és az érdem nem abban áll: újra felkeresni, hanem kikerülni azon szerencsétlen kísérletet, melynek Ausztria annyi­szor áldozta fel már szabadságát, hatalmát és valódi hivatását. E kísérletek bevégzetteknek mutatkoznak, de még vannak, kik folytatni hajlandók volná­nak, ha a fejedelmi akarat nem akadályozza. És ezért nem elég, — de nem is szükséges, hogy ezen eszme fejedelmi parancs által legyen fel­függesztve, — annak saját absurditása által kell elesnie. * A­mi a közös érdekek kiegyenlítését illeti, a fejedelem a pragmatica sanctiót ismervén el kiindulási pontul, királyi bölcsesége által sza­baddá tette az utat, mely az egységhez vezet. De mint a birodalom másik felének is alkotmá­nyos fejedelme, többet nem tehetett. Az ered­mény a felektől függ. Itt már a másik félhez kell fordulnunk. — Le­het-e az osztrák monarchia szabad állam, anya­gilag lehet-e még gyarapulnia, visszaléphet- e még azon hatalmak sorába,­melyek a világ és a polgárosodás sorsára nemcsak katonáik, hanem erkölcsi súlyuk által nagy­ befolyást gyakorol­hatnak, mindez attól függ, lehet-e oly megoldást találni, melyben mindkét fél megnyugvását ta­lálhassa ? Ha Ausztria fennállhatására kormányzati és törvényhozási egység szükséges akár most, akár a jövendőben — úgy az egyesség — az én né­­­zetem szerint legalább, határozottan lehetetlen. Ha ellenkezőleg kiviláglik, miszerint ahhoz, hogy az összbirodalom szabad, erős és nagyhata­lom legyen,nemcsak nem szükséges, hogy Magyar­­ország állami önállása feláldoztassék, sőt ellen­kezőleg az derül ki, hogy a birodalom csak úgy lehet szabad, erős és nagyhatalom, ha Magyar­­ország teljes jogi önállóságát saját állandó elvéül tűzi ki. Akkor a megoldás magától folyik, kényszeri és gyakorlatilag így formulázza magát: a tör­téneti szövetség folytatása alkotmányos formák­ban a közös uralkodó, a közös szabadság, a kö­zös hatalom megvédésére. Nekünk, kik nem adhatjuk fel önállásunkat, nem lehet kívánatosabb feladatunk, mint ezt be­bizonyítani. Annál is inkább . Mert mindaddig, míg a birodalom másik felé­ben sokaknál felmarad azon eszme, hogy az el­érendő czél a birodalom kormányzati és törvény­hozási egysége, legőszintébb hajlam és legna­gyobb concessiók mellett sem létesülhet az egyes­ség, mert vagy Magyarország önállóságának, vagy az osztrák szabadságnak kell áldozatul esnie. Magyarországban nincs, ki az elsőt, és remény­­em, alig van, ki a másodikat kész volna felál­dozni. Én részemről majdnem egyiránt nagy szerencsétlenségnek tartanám, ha a kettő között választanunk kellene. Ha az osztrák birodalom másik fele előbb al­kotmányos nem volt, nem a mi hibánk. — Szá­zadokon keresztül tartottuk fel az alkotmányos elvek uralmát közel szomszédjukban, midőn annak az európai szárazföldön más menhelye nem volt. De hogy most, midőn valahára nekik is kedvök jött ahhoz , azt nekünk fel kellessék áldoznunk, ez az, mit átlátni nem tudok. Vannak nemzetek, melyeknek fennállására elegendő, ha saját fajok és nyelvek érdekét tű­zik ki kizárólagos végczélul. Minket a gondvi­selés talán azért nem engedett számosabbaknak lennünk, mert a világ ezen részén kell hogy le­gyen egy nép, mely csak úgy tarthatja fel magát, ha és míg az emberiség legszentebb érdekeiért küzd. Hogy ellenezhetné tehát Magyarország Ausztria alkotmányosságát, midőn történeti küzdelmeinek főoka épen az volt, hogy az alkotmányos Ma­gyarország sem fért meg az absolut birodalom­ gróf Andrássy Gyula beszéde. A képviselőház febr. 20-iki ülésén. Egyik fő oka annak, miért halmozódnak a po­litikai­­ kérdések egymásra, a­nélkül, hogy meg­oldásuk sikerüljön, abban keresendő, hogy az emberek inkább a kérdések részleteivel, mint az alapeszme megvitatásával foglalkoznak. Én a történelem tanulmányozásából becsesebb tanúságot nem tudtam meríteni, minthogy a leg­nagyobb erő és kitartás sem képes létesíteni, még kevésbé pedig állandósítani azt, a­minek alapeszméje rész, és azért, ha azt akarjuk, hogy a fejedelem jóakaratának s a nemzet megfelelő készségének üdvös eredménye lehessen — a fő­kérdés iránt kell tisztába jönnünk. A nemzet azon kétoldalú szerződés alapján áll, melyet pragmatica sanctiónak neveznek. Ő Felsége is elfogadta azt. A kiindulási pont tehát közös. Egyszersmind a legmagasabb trónbeszéd két dolgot kíván tőlünk : a birodalom hatalmi állásának fenntartását, és oly javaslatot, mely mellett a mi alkotmányunk és a birodalom másik felének alkotmányossága megférjen. Melyik alapon lehet e két feltételt biztosabban

Next