Pesti Napló, 1866. február (17. évfolyam, 4735-4757. szám)
1866-02-23 / 4753. szám
Megjegyezte. barátom, Somogy megye Kapos kerületi követe , Somssich Pál, hogy még a felelős minisztérium, a parlamenti kormány sem azon institutio, mely mindenre nézve teljes biztosítékot nyújtana és tökéletes volna, de azt mondta mégis, hogy a létezők közt az nyújt legtöbb biztosítékot, s hogy azért szükségesnek tartja.Tökéletesen osztom nézetét.Csak még egyet teszek hozzá, hogy a felelős minisztérium nemcsak a létezők közt legjobb biztosítéka a népek szabadságának, hanem egyszersmind villámhárítója a forradalomnak. Azt mondják talán, hogy hiszen voltak forradalmak ott is, hol felelős minisztériumok léteztek. Igenis, de csak akkor, midőn azon felelős miniszterek megfeledkeztek állásukról , midőn túlmentek a határon, midőn daczoltak a törvénynyel és a nemzet akaratával, szóval, midőn csak névleg voltak felelősek. (Helyeslés.) Hiszen a villámhárító is, ha megrozsdásodik, nem hárítja el a villámot. Az ügyes gazda kidobja a rozsdás villámhárítót, tesz helyébe újat, de nem fogja mondani, hogy a villámhárító alkalmatlan és helytelen. (Felkiáltások: Nagyon helyes! Éljen!) Ami a minisztériumra vonatkozólag, annak másik részét illeti, t. i. azt, hogy most állíttassék-e helyre a minisztérium, minél előbb?— amit mi kérünk, erre nézve szólottak már sokan, szólani fognak még többen, nem ereszkedem bővebben ki, csak azt mondom , hogy ha lett volna kétségem, Bartal György barátom előadása eloszlatta volna azt, arra nézve, hogy most már szükséges volna és a kiegyenlítést nagyon előmozdítaná, ha volna felelős minisztérium. Miért? Ő előadásában igen sok fontos dolgot mondott, sok igazat is, sok olyant is, amely a tractatusok alapja lehetne, csak az a kár, hogy ezen szavak , nem felelős miniszter szájából jöttek. (Derültség.) Azt mondják, hogy tractatus útján kell a dolgot Ő Felségével rendbehozni. Igenis, de ezen tractatust könnyítené és előmozdítaná egy felelős minisztérium, ha az Ő Felsége akaratát tudva, lépne közénkbe. Kérdem önöket, ezen sok vitatkozásoknak nem maradt volna-e el fele, ha előre értesítve, a felelős miniszer felvilágosított volna arról, hogy mi tulajdonkép erre vagy arra nézve ő Felségének akarata. (Igaz.) Kérdem önöket, nem maradt volna-e el épen a vitáknak keserű fele ? Hogy ezért érjünk, bizalom kell."; Bizalom felfelé, bizalom egymáshoz. íme, uraim, mi a jogfolytonosságot fejtegettük a felirati javaslatban ; nem tettünk oly pontot bele, mely megkötné a tanácskozások további folytatását ; nem szólottunk a kiegyenlítésről oly modorban, hogy azt akárki a legroszabb akarattal a kiegyenlítést megakadályozó lépésnek nézte volna. Láttuk, éreztük és tudjuk, hogy számosak a nehézségek, tudjuk, hogy sokat azon 17 évi közbejött események miatt nem lehet oly simán elintézni, mint rendes állapotban lehetne, és mi számot vetettünk magunkkal. Nem kis erőlködésünkbe került önmagunkban küzdeni, s kimondani e szót: elállunk inkább a törvény szigorától, elnézéssel leszünk a felelős ministérium iránt, csak a kiegyenlítés lehető legyen, csak alkotmányunk viszszaállíttassék (helyes.) Ezen javaslatunk csak úgy lehet gyakorlatilag jótékony, ha jóakarat környezi minden részről, ha minden kebelben azon szempontból talál viszhangra, amelyből téve van, ha minden ember igyekszik a hiányt, nehézséget pótolni, s előmozdítani a jó czélt, és ha ő Felsége, akit meg is kértünk, hatalmával támogatja ezt. Most először tértünk el a törvény szigorú útjáról, letértünk a közügy tekintetében, a kiegyenlítés érdekében eltértünk , hogy alkotmányunk helyreállítását eszközöljük, és ime, kik svetik ezt szemünkre ? Talán azon rész, aki nem akarta, nem tartotta tanácsosnak, bármiben s bármiért a szoros törvényességtől elállani. Nem, uraim, az a rész, amely a törvény helyett opportunitást emleget. Hosszas éljenzés és taps.)Kérdem, uraim, kik tanúsítanak ő Felsége iránt nagyobb bizalmat? Mi-e, kik hozzá fordulunk, kérve, hogy állítsa vissza alkotmányunkat, megmondva, hogy lehetetlent nem érünk, tőle várva, hogy a törvénynek életet adjon, vagy azok, akik ennek szívesen útját állják. Senkinek szándékát gyanúsítani nem fogom, meg vagyok győződve, hogy ugyanazon jó szándékkal viseltetnek ők is, mint mi is. Útjaink különbözők. Az övék, meglehet, rövidebb, de sokkal költségesebb, a miénk talán hosszabb, de nem áldoz fel semmit. (Helyeslés). — Azt mondják némelyek, hogy visszaállítása a felelős ministeriumnak, visszaállítása a megyéknek, rendkívüli bonyodalmakkal járna. Nem tagadom, hanem azt kérdezem, hogy a legnagyobb nehézségek elegendők-e arra, hogy egy nemzet alkotmányának visszaállítását gátolja, vagy legalább elegendők-e arra, hogy a nemzet visszaijedjen a nehézségektől, és ne sürgesse a viszszaállítást. Azt mondják, hogy az 1861. megyék alakítása hibás volt. Igenis, hibás volt, miért volt hibás ? Annak is talán az 1848-as törvények voltak okai? (Derültség.) Hibás volt azért, mert visszaállították a megyéket, de felelős ministerium nélkül, meghagyták a megyékben a kétféle közigazgatási hatalmat, egymástól független, külön álló tisztviselőket. Tehát azok, kik most azt mondják, hogy hibás volt az 1861-ks megyék alkotása, nem azt következtetik-e belőle, hogy próbáljuk meg visszaállítani a megyéket, elkerülve a hibákat, melyek a bajt okozták, hanem egyszerűen azt mondani : tehát ne állítsuk vissza. (Eljenzés.) Nagyon örülnénk, ha valósulna, hogy ő Felsége elhagyta a provisoriumot, ígérte igenis ő Felsége, hogy elhagyja a provisoriumot, és a törvényhozás terén el is hagyta, de ha csak tegnap nem érkezett a rendelet, a végrehajtás terén ma sem hagyta el. (Úgy van. Derültség.) Azt mondá egyik képviselőtársunk, hogy ő Felsége 3 provisoriumon ment keresztül 1848 óta, és megunta azokat; bizonyossá teszem önöket, hogy mi is nagyon eluntuk. (Úgy van. (Derültség) A különbség csak az, hogy a provisoriumot nem mi kívántuk, mi csak tűrtük. Egyébiránt miért kellett ő Felségének annyi provisoriumon keresztülmenni ? Azért, mert a quid consilii hibás felfogását követte, és nem lépett az alkotmányosság ösvényére. (Helyes!) Most arra térek, mit indemnitibilinek keresztelnek. Uraim, oly nevet adnak javaslatunknak, ami a felirati javaslatban elő nem fordul, összehasonlítják az európai közjoggal, kimutatják annak czéltalanságát, s nemcsak nem támogatják a kebeljó akaratával, hanem a gúnynak, nevetségnek teszik ki s elferdítik a felirati javaslat szavait. De mindez ne tartson vissza bennünket, forduljunk ő Felségéhez , ő Felsége nem fog kinevetni bennünket, hanem megteendi a mit lehet, tehetetlent pedig mi nem kívánunk. (Helyeslés, úgy van, igaz!) De hosszabbra nyúlt beszédem, mint szándékom vala. (Halljuk ! halljuk!) Áttérek ismét a módosítványra, különösen annak e szavára: „birodalmának hatalmi állása.“ E három szó, és az eszme, mely azokban foglaltatik, legalább igy kifejezve, nem fordul elő a felirati javaslatban, s én, ki szerencsés valók az országos bizottmány ülésében a felirati javaslatot indítványozni, kötelességemnek ismerem számot adni a nemzet képviselői és a nemzet előtt, hogy e szavakat, ámbár azokat a legmagasabb trónbeszéd említi, miért nem vettük fel a felirati javaslatba. Kiindulási pontunk a sanctio pragmatica, melyet nemcsak a nemzet, hanem ő Felsége is különösen elismert jogalapnak tekint. E kiindulási pontot szem előtt kell tartanunk , midőn oly tárgyakról szólunk, melyek a sanctio pragmaticából származnak. Ki van abban világosan és határozottan fejezve az elválhatlan és eloszthatlan birtoklás, s annak következtében a közös és kölcsönös védelem elve, de a hatalmi állás nem említtetik. Tudom én azt, hogy a védelemhez hatalom kell, éspedig annál nagyobb hatalom, minél nagyobb a megvédendő tér, s minél hatalmasabbak azon szomszédok, kik ellen a védelem egyszer vagy másszor szükséges lehet. De inkább akartam mégis a pragmatica sanctióban kifejezett közös védelem, és az ebből származó közös biztonság eszméjét venni fel a feliratba, mint oly kifejezést használni, mely sem a pragmatica sanctióban, sem törvényeinkben, sem országgyűlési iratainkban sehol elő nem fordul. (Úgy van. Igaz!) De úgy hiszem, nincs is e szavakra szükség a feliratban, s azoknak kihagyása sem viszonyos kötelezettségeinkre, sem a birodalom állására legkisebb befolyással nincs. A közös és kölcsönös védelem kötelezettsége, melyet egymás irányában elvállaltunk, nincsen számhoz kötve, hanem mindkét részről a szövetkezett népek egész erejére kiterjed. E védelmi szövetkezés alapította meg a birodalmat, megvédte azt a legsúlyosabb veszélyek között, s növelte erejét és hatalmát. E védelmi szövetkezés, mely soha sem szállott hatalmi állásról, tette lehetővé, hogy Ausztria nagyhatalom lett, e szövetkezés, melyet őseink kötöttek, közös védelmi és önvédelmi volt, tehát inkább békére, mint harczra számítva, s mint a tények mutatják, meg sem következett az, hogy Ausztria nagyhatalmi állása, noha benne nem volt a pragmatica sanctióban, megcsonkíttatott, sőt az által igen növekedett. III. Napóleon, midőn trónra lépett, Európa színe előtt ünnepélyesen kijelentette, hogy „a császárság béke." E kijelentés a béke politikájának kijelentése volt, de abból senki nem következtette, hogy Francziaország és annak császárja le akar mondani nagyhatalmi állásáról, mert a béke politikáját hirdeti. Az tehát, hogy mi e feliratban úgy, mint őseink a pragmatica sanctióban, nem hatalmi állást emlegetünk, hanem a birodalom biztonságát, s a közös és kölcsönös védelmet hozzuk fel, nem zárja ki, sőt inkább magában foglalja azon eszmét, hogy ha e közös biztonságot bárhonnan legkisebb veszély fenyegetné, az alkotmányos Magyarország soha nem fog hátra maradni törvényszabta legszentebb kötelességének teljesítésében, s a birodalom többi részeivel együtt erejének végső megfeszítéséig fogja védeni hazáját, királyát és fejedelmének birodalmát. Helyesen jegyezték meg némely képviselőtársaink, hogy nem lehet a nagyhatalmi állást decretálni; szavak erre nem elegendők, hanem más lényeges factorok szükségesek. Spanyolország és az Ozmán birodalom erejöknek teljében nagyhatalmak valának egykor, de most már nem azok,s nincs a világ összes szótáraiban olyan szó, mely nekik a nagyhatalmi állást visszaszerezné. Poroszország nem volt nagyhatalom, s azzá lett szó nélkül, de tettleg azon factorok közreműködése által, melyek fokról fokra növelék erejét és hatalmát. Egyike ezeknek bizonyosan azon egyetértés, mely a múlt időkben a porosz kormány és annak eszélyes bölcs kormánya közt az évek hosszú során át fennállott. Azon viszály, mely ott utóbbi időkben a kormány és nép közt felmerült, minő hatással lesz jövőre az ország nagyhatalmi állására, attól függ, mily hosszú időre fog terjedni és minő mérvet vesz. Én azt hiszem, hogy azért, ha mi egy pár szóval többet vagy kevesebbet teszünk a felirati javaslatba, a birodalom nagyhatalmi állása meg van és meg lesz, ha bele nem teszszük is, ha pedig bele teszszük, s ama factorok közbe nem jönnek, nem fogjuk azzal megtartani a birodalom nagyhatalmi állását. A népek ragaszkodása az, ami ezt tettleg megszilárdítja, és ha egybeolvasztási törekvések helyett egyetértés fog előtérbe lépni, ha az állam takarékos és gondos gazdálkodás által könnyít a polgárok terhein, ha tért nyit a polgárok szorgalmának, hogy erejüket maguk számára fejleszszék, ekkor az erő nagyobbá, a nagyhatalom még nagyobb hatalommá lesz, akár szólunk róla, akár nem. (ügy van, helyes!) Nem tevem belé e néhány szót azért, mert azt hivem, hogy ő Felsége midőn azt trónbeszédében megemlíté, nem azért említé meg, hogy azt a felirati javaslatban mi is megemlítsük, hanem mint valóságos consectariumát azon kapcsolatnak és közös védelemnek, a mi a sanctio pragmatica által kitüzetett. Ha nem terjed többre a két szónak értelme, mint arra, mi a pragmatika sanctióban úgy is meg van, akkor felesleges említenünk; ha pedig többre is terjed, ha mást, is foglal magában, akkor csak úgy hozzávetőleg, mellesleg,tüzetes tárgyalás nélkül hozzászólni úgy sem lehet. (Helyeslés.) Megalakult e hatalmi állás, a pragmatica sanctio alapján fenntartatott, és fennáll a nélkül, hogy azt a pragmatica sanctio s a magyar törvények és országos iratok említnék, fenn fog az állam továbbra, ha nem beszélünk is róla, míg elleneink, ha most érintenénk meg, amiről eddig nem szólottunk, de amit tettleg támogattunk, azt mondanák, hogy arról szólnak némely emberek legtöbbet , amivel nem bírnak és demonstratiónak tekintenék azt. Demonstratióra pedig szükség nincs ; ami meg van, azt nem kell szóval demonstrálni. (Helyeslés.) A trónbeszédben is meg van említve, és a kiegyenlítési kisérlet alkalmából is annyiszor előhozzák a birodalmi egységet. Ha azt kérdik tőlem, akarja-e ön a birodalom egységét, vagy nem ? — kénytelen vagyok erre azon kérdéssel felelni : mit ért ön a birodalom egysége alatt ? mert van olyan egysége a birodalomnak, amit igen is akarok, van olyan is, amit semmi áron nem akarok; elleneink, vagy inkább ne is nevezzük őket elleneinknek, mert meghet, hogy nem lesznek azokká az osztrák államférfiak, ez alatt a birodalmi egység alatt, vonatkozva a birodalom új szervezetére vagy alakjára, azt értik, hogy mindenek előtt alakítani kell egy nagy egységes birodalmat, és ami annak autonómijából fennmarad, azt oszszák ki az egyes népek közt kisebb-nagyobb mértékben. Ilyen egységet mi nem fogadhatunk el. Az én felfogásom szerint nem szabad elhagynunk azon alapot, amelyen a birodalom — hogy úgy mondjam — kezdetben alakult, és melyen eddig fennállott.(Helyes. Igaz!) Magyarország önállóan, függetlenül, szabad akaratból választotta meg az uralkodó házat és emelte a magyar trónra Szabadakaratból mondá, hogy Magyarország és annak koronaországai, ugyanazon uralkodó alatt , ugyanazon öröködési rend szerint elválaszthatatlan és feloszthatatlan birtokában lesznek, tehát közösen és kölcsönösen védelmezik egymást. — Ezen ünnepélyes szerződés most is fennáll , s annak jogerejét minden eddigi Fejedelmeink, s legközelebb ő Felsége is elismerte. Magyarország, ideértve a társországokat is, mint önálló, független, szabad nemzet kötötte e szerződést, s kimondotta, hogy mindaddig, de csak addig, míg az általa megválasztott uralkodóház ki nem hal, Magyarország koronája ugyanazon fejedelmet illesse, ki a megállapított örökösödési rend szerint a többi országoknak és tartományoknak is Fejedelme. Kimondotta továbbá mindezen országokra nézve az együttes és viszonyos elvállhatlan és eloszthatlan birtoklást, melyből származik a közös és kölcsönös védelem kötelezettsége. De e mellett határozottan fenntartotta alkotmányos önállását és törvényes függetlenségét. E szerződés úgy lépett életbe, mint kötve volt. Magyarország hűen teljesítette mindenkor szerződésileg elvállalt kötelezettségeit, fenntartotta mindig önállását; Így volt ez 1849-ig, mikor fegyverereje változtatta meg az állapotot, megszüntette az alkotmányt mind itt, mind Lajthántul. Magyarországba senki nem uralkodott, csak a magyar király, senki nem kormányzott, csak a magyar kormány, semmi tisztviselő nem működött, csak aki a magyar kormánytól függött. Magyarországban nem állíttatott újoncz máskép, mint az országgyűlés beleegyezésével, éspedig az állítás szükségének előleges megtudása után; Magyarországban nem volt direct-adó, csak az, melyet minden más befolyás kizárásával egyedül és egyenesen a magyar országgyűlés szavazott meg; nem volt indirect-adó, csak melyet a magyar törvényhozás megállapított ; Magyarország nem ismert el semmi államadósságot, azokhoz soha nem járult sem beleegyezésével, sem a kamatoknak vagy tőkének fizetésével, kivévén az úrbéri váltságból származó földtehermentesítési kötvényeket. Magyarországot a többi tartományoktól vámsorompó választotta el, mely osztrák részről Magyarországra nézve elég súlyos volt. Mindezeket nem azért hozom fel, mintha vissza akarnám követelni azt, ami volt; tudom, hogy az minden tekintetben lehetetlen. De felhozom, mint kétségtelen bizonyságát annak, hogy Magyarországnak a pragmatica sanctióban határozottan kikötött alkotmányos önállása tettleg is mindig fenntartatott. Ha tehát ezek így állanak, mi által vannak jogosítva az osztrák államférfiak arra, hogy Magyarországot mintegy a magukénak tekintsék. Társuk igen is vagyunk, de rendelkezésük alá magunkat soha nem bocsátottuk. Velők és mellettök készek vagyunk állani, — de alattuk nem. Az én fogalmam szerint tehát egészen máskép kell történni annak, mit ők a birodalom alakulásának neveznek. Egymástól függetlenek vagyunk, s ők is, mi is függünk a közös uralkodótól. Rendezze tehát mindenik magát egymástól függetlenül, saját fejedelmének hozzájárulásával, s amiben ezen, egyébként különálló országoknak a közös czél, a közös érdekek tekintetéből egymással érintkezniük kell, az képezi a valósággal közös viszonyokat, vagy mint nevezni szokták, a közös ügyeket, melyeknek meghatározása és kezelésük módjának megállapítása teendi a közöttünk és a közöttük szükséges kiegyenlítésnek tárgyát. Egy szóval, nézetem szerint az ő autonómiájuk és a mi autonómiánk annyiban, de csak annyiban lesz korlátozandó, amennyiben azt a közös czél megkívánja, mely közös czélt mi sem fogjuk szem elől téveszteni. Ha szabad hasonlatossággal élnem, úgy tekintem én a birodalmat s annak külön álló, de egy czélra egyesült részágait, mint egy ívnek két erős oszlopát, biztosan nyugszik azokon az ív, melynek tetején a trón áll; de ha valaki azt hinné, hogy az ívnek nagyobb biztonságáért, az egyik oszlopot közelebb kell tolni a másikhoz, s megkísérlené e fonák számítású működést : kísérletével az ívet döntené romba. Őszintén óhajtjuk mi a kiegyenlítést,mert e viszás helyzet a mi erőnket is, az övéket is felemészti. A két fél alkotmányos önállásának fenntartása mellett is oly erős a kapcsolat, mely a sanctio pragmaticában megállapíttatott, oly számosak és fontosak egymással találkozó érdekeink, hogy ezek elegendő ösztönül szolgálnak, miszerint egymást támogassuk és egymásnak útjába soha ne álljunk. Szívesen közelítünk mi a kiegyenlítés ösvényén feléjük , de magunk lábán akarunk odajutni. Elmegyünk azon határokig, amelyekig mennünk szabad, s amelyeken túl lépni árulás volna önhazánk ellen. Ha ezek után is meghiúsulnának a kiegyenlítési remények , akkor azok lesznek okai, kik tőlünk többet kívántak, mint amit tennünk lehet (élénk helyeslés). Egyébiránt ne csodálkozzanak elleneink túl a Lajthán azon, hogy idegenkedést látnak Magyarországban aziránt, hogy szorosabban egyesüljünk, mint ahogy a szükség múlhatlanul megkívánja. — A régi görögök hitregéje azt beszéli , hogy Hercules Antaeussal , a föld fiával, sok ideig küzdött, s őt többször földhöz sújtotta. De Antaeus a föld fia lévén, mindig új erővel kelt fel, mert újabb erőt kapott anyjától, a földtől. Végre Hercules felkapta ellenét a földről, s a levegőben magához szorítván, ölelésével fojtotta meg. (Tetszés.) Három század óta küzdöttek a magyar nemzettel Ausztriának államférfiai, gyakran földhöz sújtották azt, de anyjától, a hazától, mindig újabb erőt kapott a nemzet, s meg nem tört elszántsága, és kész volt az újabb küzdelemre. (Zajos taps.) Végre a februári patens emberei Hercules fogását akarták megkísérleni, s azon biztos alapról, melyen állott, a törvények és szerződések alapjáról fel akarták kapni a levegőbe, hogy magukhoz szorítva, ölelésükkel megfojthassák. (Elénk tetszés.) — De a nemzet óvatos volt, nem hagyta el a biztos alapot, s védte magát az ölelő karok ellen, mig utoljára is a fejedelem bölcsesége vetett véget a gonosz küzdelemnek. Tanúság e hitrege nekünk is, hogy el ne hagyjuk biztos alapunkat, a törvényt, s hogy őrizkedjünk oly szorító öleléstől, mely minket felemelve a törvények alapjáról, a levegőben akar megfojtani. (Tetszés.) De tanulság ellenfeleinknek is. — Hercules Antaeus megfojtásával bebizonyította ugyan, hogy ő erősebb volt, mint az, de ez által erősebb nem lett, mint volt. Pedig ha küzdelem helyett a két erő közös czélra egyesülhetett volna, ketten együtt sokkal több jót végezhettek volna, mint a győztes maga. (Tetszés.) Nem kívánnám a tiszt, ház figyelmét tovább fárasztani, de a helyzet constatkrozására engedjék meg, hogy őszintén kijelenthessem nézeteimet (zajos felkiáltások, halljuk!) Meg volt említve, hogy ha most felelős minisztérium adatik nekünk, és a kiegyenlítés nem sikerül, mi fog akkor történni ? Engedjék meg, hogy felelet helyett én is egy kérdést intézzek (halljuk!) Ha nem adnak most felelős minisztériumot nekünk, és a kiegyenlítés nem sikerül, mi fog akkor történni? Ez az okoskodás, hogy valóban megtörténhetik, miszerint ha most visszaállítják az alkotmányosságot, bekövetkezhetik azon idő, midőn az egyesség nem sikerül, ezt akkor ismét fel kell függeszteni; ez az okoskodás különös, mert az ergoja az, hogy tehát jobb lesz azt épen vissza nem állítani (tetszés). Az mondatott, hogy akkor megtörténhetik, hogy ő Felsége ez országgyűlést feloszlatván, új országgyűlést hív össze, és akkor a kormány minden erejét meg fogja feszíteni, egy más véleményű, más nézetű országgyűlés összealkotására! Ha a fejedelem a ház véleménye ellenében a nemzetre hivatkozik törvényes után, s a nemzetnek más lesz a véleménye, meghajlok e vélemény előtt. (Helyeslés). A nemzet tehet a maga jogaival, a maga állásával, ami neki tetszik, én csak azt tehetem, ami szabad (tetszés), a nemzet rendelkezhetik életemmel, vagyonommal és minden tehetségemmel, de meggyőződésemmel nem. (Élénk, viharos tetszés.) Ha a nemzetnek más lesz a nézete, más lesz a határozata ; én egyes polgár vagyok, és maradok — ha egyedül is — meggyőződésem mellett. (Zajos tetszés.) Azt mondják, hogy oly eszközöket fog a kormány használni — nem tudom minőket. Engedjék meg, uraim, nem hók, nem hizelgés az, ami őszintén mondatja velem, hogy ő Felsége nem fogja megengedni, hogy más, mint becsületes eszközök használtassanak. (Zajos taps.) Meglehet, vannak emberek, ha nem is e hazában, máshol levő elleneink között, kik látván a nagy nyomort ezen országban, látván anyagi súlyos bajainkat és abból eredő szenvedéseinket, tán készek volnának a nyomorral is szövetkezni, az ország törvényeinek és alkotmányának ellenére. (Úgy van.) De, van e valaki közöttünk, aki ne érezné e nyomasztó bajok súlyát, ki sokat, igen sokat áldozni kész ne volna, hogy a hazát a bajoktól megmenthesse; de magát a hazát és annak tételét, országunk alkotmányos fennállását egy rövid, múlékony enyhülésért veszélybe nem dönthetjük. Érzi a nép minden osztálya a nyomort, s minden reményét a kiegyenlítésbe veti, mindent attól vár, és pedig rögtön, haladék nélkül. Tartozunk önmagunknak, tartozunk az országnak azzal, hogy kimondjuk nyíltan az igazságot. Igenis, a czélszerű kiegyenlítés, mely az ország önállását meg nem szünteti, fogja gátolni a nyomasztó bajok növekedését, s eszközöket nyújthat anyagi helyzetünk fokonkénti javulására. De ne várja senki, hogy az érezhető javulás rögtön bekövetkezzék ; idő kell ahhoz, kedvező szerencse és sok türelem. Sokat, mindent készek vagyunk tenni e czélra, mit hazánk veszélye nélkül tehetünk, s ámbár tudjuk, hogy még a czélszerű kiegyenlítés sem képes azonnal jóvátenni, mit annyi évek szenvedése megrontott, nem leszünk akadékoskodók a kiegyenlítés eszközlésében, s elmegyünk annak rögös ösvényén, ameddig hazánk önállásának kockáztatása nélkül mennünk lehet és szabad. De aki bármi czélból ámítani akarná