Pesti Napló, 1866. február (17. évfolyam, 4735-4757. szám)

1866-02-14 / 4745. szám

35 47 5 Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó hivatalhoz in­­tézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre : 5 frt 25 kr. o. é. 17. évi folyam Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petit, sor 25 uj kr. Országgyűlési tudósítás. A főrendek ülése febr. 13 dikán. Mióta a képviselőházban a válaszfelira­tot felolvasták, most fenyegető, majd ag­ Szerda, február 14. 1866 Pest, febr. 18. 1866. (alb.) Lapunk közelebbi száma a „Wiener Abendp.1" szombati czikkére né­mely megjegyzéseket, közölt , miket a „Magyar Világ“ rectificáló figyelemre méltat. És e méltatásban sok őszintét és olyan igazságokat is találunk, miket viszont mi is szivesen aláirunk, „ha tetszik.“ Szívesen veszszük tudomásul a határo­zott állítást, hogy a „M. Világ“ tudtára „még eddig, a­mióta Schmerling úr ma­gát lejárta, senki sem követelte a magyar nemzettől, hogy legszentebb érdekei, sőt világos életfeltételei felett alkudozásra „lépjen." Ha a „Magy. Világ“ ezen tudomása kifogástalan, mi iránt egy pillanatra sem akarunk kétkedni, sőt lelki vigasztalá­sunkra szolgál, azt mint teljesen hitelest tekinthetni. — akkor igen természetes és igazságos a következtetés, hogy „a ma­gyar nemzettől, mely megmutatta, hogy jogaiért tűrni és áldozni tud, nem fognak olyasmit várni,a­mit lapunk czikkezője, s a nézetében osztozók visszautasítandónak találnak. Ily kedvező körülmények közt erős alapot nyerne a remény, mely folyó or­szággyűlésünkhöz fűződött, s ha a ma­gyar nemzettől „legszentebb érdekei s életfeltételei feletti alkudozást“ nem kí­vánnak, akkor e jogos remény teljesedé­séről sem szabad kétkedni. A békülékeny jobb, mely a trónról nyujtatott felénk, köztünk a mily ragaszkodást és őszinte tiszteletet —­ép oly osztatlan bizalmat is talál, s e ragaszkodás és bizalom képes lenne csakhamar emlékeit is letörölni a szomorú eseményeknek, melyek a nehéz napok alatt kormányt és nemzetet két kü­lön táborra osztottak. Örvendünk tehát, hogy a „M. Világ,“ melynek ez érdemben is hű és alapos ér­tesülései lehetnek, a „Wien. Abendpost“ okozta aggodalmak egyik legnyugtalaní­­tóbbikát eloszlatni, s a kedélyeket előbbi higgadtságukba visszavezetni sietett. És még inkább örvendünk, constatál­, siagro felirati vitáink előnapján követelésünk egyik alappontjában a jobb­oldal nézete a mienkhez annyira közele­dik, miként elvi eltérés nem lévén, a meddő viták, mint teljesen feleslegesek, mellőzhetők lesznek, s ama válasz, mely­nek alaptartalma iránt nincs vélemény­különbség, s mely ép azért a nemzet egy­hangú válaszának mondható, a nép képvi­selőinek kivétel nélküli beleegyezésével fog megszavaztatni, késedelem nélkül a legmagasabb trónhoz eljuttatni. Olvasóink tájékozása végett készség­gel igtatjuk ide a „Magyar Világ“ leg­újabb számának ide vonatkozó szavait, melyek következők : „Ha a kormány csakugyan abban a vélemény­ben van, melyet az „Abendpost“ nyilvánít, raj­tunk lesz et felvilágosítani, s a fejedelem előtt kimutatni, miszerint ha köziga­zgatásunkat euró­pai színvonalra emelni akarjuk, kormányzatunk más, mint miniszteriális, nem lehet; sőt mi több, hogy a helyesen, azaz korszerűleg felfogott con­­servatív érdekek követelik hazánkban a minisz­teri kormányformát olyannyira, hogy ha azt már 1848-ban fel nem találtuk volna, most kellene feltalálni. Bebizonyíthatjuk továbbá, hogy a kö­zös ügyeknek a birodalom elidegeníthetlen érde­keit biztosító elintézése után a beligazgatás for­mája tisztán országos kérdés, s a magyar felelős minisztérium nem egyéb, mint korszerű formája belkormányzati önállóságunknak, melyet száza­dokig élveztünk, a­nélkül, hogy a birodalmat szétszakgatta, vagy veszélyeztette volna, s me­lyet ezentúl is élvezhetünk, a­nélkül, hogy abból a birodalom érdekeire a legkisebb baj is háram­­lanék. . „E felvilágosítás tehát a discussio tárgya, s miután az összes kormány nagy fontosságú tények által bizonyította be őszinte kibékülési hajlamát, jogaink iránti tiszteletét, megérdemli részünkről azt a szívességet, hogy vele discus­­sióba álljunk, s­őt kapacitálni iparkodjunk.“ Úgy hiszszük, jól fogtuk fel ez idézet értelmét, midőn a discussio fogalma alatt azon érintkezést veszszük, mely az országgyűlés és a legmagasabb trón közt fog történni, nem pedig azon vitázást, mely magában a házban egyes kérdés tárgyalása közben fejlődik ki. Ezen utóbbi is igen tanulságos egy kor­mányra, sőt szükséges az a kezdeménye­zés jó eredménye végett is, de a mostani válaszfeliratnál ha elmarad, miatta vesz­teség nincs, sőt annak fontosságát az egyértelműség, melylyel mgszavaztatott, kétszeresen emelt, gasztó alakban végig járta fővárosunkat a hír, hogy a főrendek közöl némelyek egy külön válaszfeliratot akarnak ké­szíteni. Mi szándékosan hallgattunk e hírekről, mindössze csak lapunk tegnapi számában hoztunk egy kis értesítést, hogy a fő­rendek közt e tárgyban tanácskozások folynak. Bármennyire óhajtottuk, hogy a főren­dek a nemzet képviseletével ugyanazon öszhangzásban maradjanak, melyben 61- ben voltak, miután eddig többnyire csak épen reményekben lettünk gazdagabbak, s a legszorosabb összetartás szüksége nem enyészett el, méltánytalannak tartottuk nyilatkozatunkkal a korlátolni akarás lát­szatát venni magunkra, midőn a főrendek úgyis csak egy törvényes jogukat gya­korolják, vagy oly fontosságot tulajdo­­nítni annak, mely a nemzeti akarattal el­lenkező eredményekre vezethetne. Hozzá­tehetjük, hogy a ma hallott nyi­latkozatok nagyobb része nem engedi meg feltenni a főrendekről, hogy a nem­zet akaratával ellenkezés volna szán­dékukban. Egytől egyig, azok is, a­kik a külön felirat, azok is, a­kik a képviselőházzal közös felirat mellett szólottak, azon kezd­ték, hogy a felsőháznak a külön felírásra joga van. És a külön felírás mellett szavazók ki­vétel nélkül mind tiltakoztak az ellen, mintha a képviselők által hazafiságban túlszárnyaltatni engednék magukat. A közvélemény jól teszi, ha ítéletét fel­függeszti addig, míg a külön felirat ké­szen lesz, megdöbbenését feledi s aggo­dalmait akkorra halasztja, midőn a felirat szövege előtte lesz, s tisztán fogja látni, hogy elszakadtak-e az eddig nyilvánult országos véleménytől, vagy versenyeznek a nemzet képviselőivel hazafiságban. De térjünk a mai gyűlés folyamára. Elnök megnyitván az ülést, felolvas­tatja a múlt ülés jegyzőkönyvét, melyet a főrendek hitelesítenek. Elnök előadja az ő Felségeik üdvözlé­sére kinevezett küldöttség fogadtatását, felolvastatnak a prímás által elmondott s a hírlapokból már ismert beszédek, s erre ő Felségeiknek adott feleleteik. A főren­dek ő Felségeik beszédeit felállva hall­gatták végig, s zajos éljenekkel köszöng­­ették. Most felszólította az elnök gr. Feste­tics Györgyöt bejelentett indiványa meg­tételére. Festetics György gr. Nultságu elnök, mltsá­­gos főrendek ! Miután a házszabályok 58 ikczik­­ke azt tartalmazza, hogy mindegyik ház külön készít válaszfeliratot, bátor vagyok indítványoz­ni, miszerint a méltó főrendek egy 30 tagból álló bizottmányt válaszszanak, hogy a válaszfelirati javaslatot el lehessen készíteni. Pálffy József gr. Nagyméltóságu elnök! mélt. főrendek ! Előttem szóló méltóságos Fes­tetics György gróf ur, Zalamegye főispánjának most tett indítványa szerint, a trónbeszédre adan­dó válaszfelirat kidolgozására indítványozott 30 tagból álló bizottmány kiküldetése azt az eszmét foglalja magában, hogy a felsőház külön felira­tot akar ő­felsége színe elébe terjeszteni, és a trónbeszédre nézeteit kifejezni. Erre fel van jogosítva a ház, ez senki által nem tagadtatik, mert mint előttem szóló is a ház szabályainak czikkét előadni méltóztatott, melyben világosan az van, hogy mindkét ház a trónbeszédre külön választ küld, e jogot senki tagadásba nem ve­heti. De ily módon nem használta e jogot a ház. Annak tanúságát adá a 61-iki országgyűlés, melyben a felső ház semmi jogát koc­káztatni nem akarván, sőt inkább jogával élt az által, hogy nézeteit és érzelmeit ugyanazon feliratban ő Felségének színe elé terjesztette. Itt jogkocz­­káztatásról nincs szó, ez nem jogkérdés, hanem véleményem szerint opportunitási kérdés. _ Már kérdem mélt, főrendek, ha opportunitás te­kintetéből indulok ki, hogy mostanában czélsze­­rű-e külön feliratot ő Felsége színe elébe ter­jeszteni és nézeteinket külön feliratban kimon­dani. Én minden bizonynyal azok közé tarto­zom, kik óhajtották volna Felséges urunk trón­beszédében országgyűlésünkhöz intézett kegyel­mes szavaira minél előbb felelni. — De méltó főrendek, azon időszak, azon időpont el van mulasztva, mert ha azt mindjárt megtettük vol­na, midőn a trónbeszédet ő Felsége személyesen előadá (8, vagy 10 nap múlva), azt magam is őszintén óhajtottam volna. Sajnálom, hogy az iránt ki kell jelentenem, hogy ezt meg nem tet­tük vagy elmulasztottak, s véleménye­m szerint, a­mit utóbb bebizonyítani fogok, hogy ez csak fontos okból történhetett, ez az ok pedig az le­hetett, hogy azon válságos pillanatban, a méltó főrendek a képviselőháztól elválni nem akartak. Én meg vagyok győződve, hogy az külön felirat­ban is eszközölhető. De molt, főrendek­ akármiképen akarunk el­járni, s bár ugyanazt akarjuk mondani, két fel­iratban nagyon nehéz azt akkér kifejezni, hogy valódi egyetértés eszközölhető legyen, legalább ebben a pillanatban nem. (Helyeslés.) Erre nézve én azt hiszem, hogy most, midőn legrövidebb idő alatt a képviselőház feliratát elkészíti, és ve­lünk közölheti, nem hiszem, hogy feladatunk volna elzárni azt a módot, hogy midőn a kép­­viselőházzal nem járhatván együtt, egy felirat­ban fejezzük ki nézeteinket. Azért alázatos indítványom oda járul, hogy megvárnánk azt az időt, míg a képviselőház fel­iratát elkészíti, s velünk közli, hogy határoz­hassunk, várjon velük együtt járhatunk-e. Egyéb­iránt méltó főrendek igaz, hogy hivatalosan tudva még nincs, a­mit a képviselőház e nemben hatá­rozni fog, de még­sem ignorálhatjuk azt, a­mi az egész világ előtt, és ő­felsége előtt is tudva van. Én azokat olyanoknak tartom, mint a­melyekben érzelmeink ki vannak fejezve (helyeslés), mert egész kiterjedésében dynasticusnak tartom, mert abban nem létezik akadálya az egyezkedés­nek, sőt inkább segédkezet nyújtanak, mert nyilván kijelentik, hogy segédkezet nyújtani készek a törvényes állapot helyreállítására.­­ Midőn tehát tudva van előttünk az, a­mit igno­­rálnunk nem lehet, én ismételve kérem a méltóságos főrendeket, méltóztassanak elhalasz­tani a trónbeszéd tárgyalását arra az időre, melyben a képviselőház közli feliratát, melyet ő Felsége színe elé terjeszteni kíván, annyival in­kább, miután ezen elkövetett hibánkat nem iga­zolhatjuk, mert igen­is lehetséges, hogy a kép­viselőház felirata még előbb fel fog terjesztetni, mint a mienk. (Éljenzés.) B. Vay Miklós: Tartózkodni fogok tőle és azt hiszem, hogy ez parlamentáris kötelességem, keblem mélyében is tisztelni a képviselőháznak előttem is ismert feliratát, de arról itt e helyen és a jelen pillanatban hallgatni érzem magam kötelesnek. Hogy nem vagyunk normális, töké­letesen rendezett állapotban, e hazában és ma­gában e házban is, már csak az is mutatja, hogy indítványt kell tenni — mert ilyennel kezdődött a mai discussio — oly tárgyban, mit a törvény világosan rendel, világosan határoz. Mert kér­dem a méltó főrendek mélyen tisztelt tagjaitól, ha normális állapotban volnánk, nem követelőleg léphetne­­ fel bárki, mondván : tartsuk meg a törvényt. Az 1848-as 4. törvényczikkely alapja a ház szabályainak. Ez tudniillik azt határozta, hogy mindenik ház készítse szabályait, és mél­tóztassanak ezen törvény genesisére visszamenni, meg fogják vallani, hogy ez nem volt oly múlé­­kony, meg nem fontolt, hanem maradásra számí­tott törvény. A házi szabályok 58. §-sa határozottan azt tartja, hogy a trónbeszédekre mindenik ház kül­­­ö­n válaszfeliratot készít, azaz, hogy tartozik külön készíteni ilyest. És hogy ez mind a két ház jól megfontolt maradandó szabálya akart lenni, mutatja ezek utolsó paragraphusa, mely amattól eltérve azt rendeli, hogy a felső és kép­viselőház egyéb megállapodásai, a. m. a törvény­­javaslatok, elnökeik és jegyzőik által aláírva, és így közösen terjesztessenek királyi szentesítés alá. Már­pedig mindezen szabályokra és így az általam felemlített 58. § ra nézve is kimond­ták a méltósáegos főrendek, miként mindaddig, míg a törvényhozás mást rendel, azokat épsé­gükben kívánják fenntartani. Ezen szabály meg is jön tartva és erősítve az 1848-as országgyűlés alatti eljárás által. Hogy 1861 ben attól eltérés történt, azt az akkori rendkívüli viszonyok okoz­ták, jól történt e ez így, vagy nem, annak én le­hetek legkevésbé bírálója, a haza históriája fogja ezt egykor megítélni. De ha szabad ily komoly tanácskozások között azokra utalni, kik akkor a felirat elfogadása alkalmával jelen voltak, so­kaktól hallhatjuk, mennyi ön megtagadásba ke­rült nem szólalni fel, s mennyire bánták ezt ké­sőbb. De ha az akkori körülményeket tekintetbe veszem, azon egy perczig sem csodálkozom. Mi­dőn az ország jogi állapota meg vala ingatva, midőn fő czélul az országgyűlésnek a reichs­­rathba való bekergetése tűzetett ki , midőn nemzetiségünk vala veszélyeztetve, akkor ösz­­sze kellett tartani, egyhangúlag kellett nyilat­kozni, nem volt szabad tágítani. De úgy ál­­lunk-e most is méltó főrendek ? Nem akarok a dec. 14-én tartott trónbeszéd taglalásába bo­csátkozni. De annyit csak szabad mondanunk, hogy miután ő Felsége a törvény alapját elfog­lalta és egy szebb jövőnek reményé­t keltette fel keblünkben , miután a jogfolytonosságot oly ha­tározottan kimondotta, legalább tegyünk annyit első fellépésünk alkalmával, hogy menjünk visz­­sza a törvény alapjára, éljünk az­ az által nyúj­tott joggal, sőt kötelességgel. (Élénk helyeslés.) Nem tagadom, magam is egy véleményben voltam gr. Pálffy­­ méltóságával, hogy ez indít­ványnak már előbb kellett volna létetni, de ez akkor inpracticusnak mondatott, felhoza­tott, hogy a képviselőház iránti figyelem meg­kívánja, hogy ő tegye meg az első lépést. De azért ebben nem látok mulasztást, mert hisz egy időben, egyszerre tárgyaljuk a feliratot, s így nincs el késés, és ha volna is, kötelességünk, mint mostani tanácskozásunk is mutatja, ezt helyrepótolni és a dolgot rendes kerékvágásába hozni. Hogy mi legyen tartalma a feliratnak, ez órá­ban megemlíteni idő előtti lenne, de minden­esetre sértés volna a méltó főrendekről feltenni, hogy más valami nyerhetné meg beleegyezésü­ket, mint az, mi a jogfolytonosság eszméjének, mi az ország integritása visszaállításának, mi az országgyűlés kiegészítésének megfelelend és a pragmatica sanctio elutasíthatlan kétoldalú pos­­tulátumaival teljes öszhangzásban állni fog. — Hogy a méltó főrendek másban egyeznének, más­ban állapodnának meg, azt nem hiszem, azt sértés nélkül nem merem feltenni. Csatlakozom gr. Fes­­tetich György e méltósága által tett indítványhoz. V­ay László b. az indítvány ellen szól, mert úgymond, többet nem adhat, keve­sebbet nem kívánhat, mint a képviselőház. R­a n o­­­d­e­r veszprémi püspök pártol­ja az indítványt, mert a főrendeknek a tör­vények szerint joga van külön feliratot készíteni, de kötelessége is, mert ha bűn a hálátlanság, erény a hála és ezt ki kell fejezni a trónbeszéd iránt, mert ez­zel tartozunk. A trónbeszédben a­mi van, azt mind óhajtottuk, de kérdés remél­tük-e ? Ezért kell a külön felirat. Orczy Antal b. az indítvány ellen szól. Eötvös Dénes bárót kielégíti az alsó­ház felirata , de megnyugvást talál b. Vay Miklós beszédében, hogy ha külön feliratot készítenek, az nem álland me­gette a képviselőház feliratának. Az in­dítvány ellen szavaz. Andrássy Manó gr. (beszédét köze­lebbi számunk adja.) Wenckheim Béla b. az indítványt pártolta. Zichy Henrik gr. az inditvány mellett szól. Fiath Ferencz b. Tiltakozott az ellen, mintha a ház e lépésével elvesztené az ország bizalmát, mert a ház mindig teljesitni fogja a haza iránti kötelességét, s igy a bizalmat nem vesztheti el. S m i d e­g g János gr. A főrendeknek joga és kötelessége a külön felirat, de annak se szelleme, se tartalma nem lesz ellenkező a képviselőházéval. Haller Sándor gr. Rövid beszédében igen talpra esetten vitatta a külön felirat szükségtelenségét. Szónokot megvigasz­talta ugyan b. Wenckheim nyilatkozata, hogy ezzel a főrendek nem válnak külön a nemzettől, de azért kéri a főrendeket, legyenek egy kis türelemmel, s várjanak, míg az alsóházi felirat elkészül. S­p­­­é­n­y­i Henrik b. Azt hiszi, hogy a főrendek c­o­n­t­r­á­t akarnak mondani az alsóháznak. Hiába állítják, hogy nem akarnak egyebet, mint az alsóház akar, mert ő gyanítja, hogy valami szelidebbet, gyengébbet akarnak , különben nincs ér­telme a külön feliratnak. S­z­é­c­h­e­n Antal gr. (beszédét hol­napi számunk hozza), S­z­a­p­á­r­y István gr. Azt olvasta egy papírról, hogy magasabb szempontból, tágasabb látkörből, másként kell tekin­teni a kérdést — külön feliratra szavaz. M­a­j­t­é­n­y­i László b. Az inditvány mellett beszél. Zichy Nép. János gr. Lelkesedett hangon elmondott beszédében büszkén hivatkozott az ő és a főrendek hazafis­ágára, melyhez gyanúsítás nem férhet, és okot nem fog szolgáltatni a külön felirat, me­lyet ő pártol. Bartakovics Béla érsek az indít­vány mellett szólt. Elnök most felszólította a főrende­ket, hogy miután a tárgy ki van merítve, ha a főrendek is szükségesnek látják, jó volna szavazatra bocsátani. Erre többen elálltak a szólástól, ezek között Forgács gr. püspök, Mikes Já­nos gr., de Tomcsányi főispán az előz­mények után szavától el nem állhatva, igy szól : Tomcsányi­­beszédét közelebbi szá­munkra halasztjuk.) Most az elnök szavazásra bocsátja a kérdést s a főrendeket felszólítja felállás által kimutatni, hogy pártolják-e az in­dítványt. Azonban egy közbeszólásra, mely a házszabályok alapján a névsze­rinti szavazást sürgette, megkezdődött a névszerinti szavazás. Melynek eredménye az, hogy 136 szavazott a külön felirat mellett, 53 ellene. A szavazás befejezése után megkezd­ték a 30 tagú felirati bizottmányra a szavazást, melynek eredménye a holnapi ülésben fog közzé tétetni, menő hatáskörével atalán minden végrehajtó hatalom, s igy egy netaláni saját felelős minisz­térium is egyszerűen tehetlenné válnék, ezen nézetben mellettünk szól nemcsak a Lajthán in­neni sajtó túlnyomólag nagyobb része, hanem minden magyarországi párt sok belátásos és hig­gadt államférfiainak ismételve kimondott ítélete is. A tapasztalások, melyeket ezen tekintetben maga az előbbi magyar országgyűlés megírt volt, a legvilágosabb érvek, melyeket a régi m­e­­gyeiség változatlan helyreállítása ellen fel lehet hozni. „Hogy nem volt vérmes azon reményünk, mely szerint ezen első felirattal a kiegyenlítés műve nem lesz veszélyeztetve, erre legyen a mi tanunk a ma előttünk fekvő „Napló“, mely nyíltan kimondja, hogy az első szó teljességgel nem utolsó is egyszersmind. A „Napló“ engedje meg nekünk, hogy öt, ki rokonvéleményű társai­nak intenzióit oly jól ismeri, szaván fogjuk, s al­kalom szerint emlékezetébe hozzuk.“ Mindenek előtt az utóbbi szavakra te­szünk egy megjegyzést. Az „Abendpost“ nem jól értette, a­mit a „Napló“ múlt va­sárnapi száma mondott. Szavaink ezek voltak: „magának a mostani kormánynak is, mivel transactio forog fenn, ez úgy­szólván első, és korántsem utolsó szava.“ Mi az alatt nem értettük azt, mintha a magyar országgyűlésnek az adress-j­avas­lat ne az utolsó szava lenne, a­mi az ott kimondott általános elveket illeti. Mert e részben könnyen meglehet, azt vethetné szemünkre idővel az „Abendpost“, hogy ámizni akartuk őt és másokat, mi pedig teljességgel távol van tőlünk. Különben is nemcsak hogy mintegy az országgyűlés nevében nem, hanem elv­barátaink nevében sem akartunk valami nyilatkozat felét tenni, hanem egysze­rűen azt a magán­nézetet mondtuk ki, hogy a mostani kormány módosítni fogja nézetét, egy ország képviseletének szava­zatára. Különben is, már első czikkünk­­ben különbséget tettünk volt a kormány magyar és német része közt, s úgy fog­tuk fel az „Abendpost“ czikkét, mint a­mely nem annyira nekünk magyaroknak, hanem a Lajthán túliaknak szól. A­mi pedig az „Abendpost“ újabb czik­­kének lényegét illeti, megelégedéssel vet­tük azt a szabatosabb megkülönböztetést, melyet a megyék és minisztérium helyre­állítására nézve teszen, a­mennyiben eb­ből az tűnik ki, hogy minél jobban ide­genkedik a megyéktől, annál inkább el­ismeri a felelős minisztérium szükségessé­gét. Sőt a megyéknek sem ellensége, csak a 48 előtti régi formában és hatáskörrel nem szeretné visszaállítva látni, így való­ban maga az „Abendpost“ kivette úgy­szólván czikkének a magyar jogfolyto­nosság ellen fordított élét, s nagy lépést tett a felénk való közeledésre, mert a ma­gyar országgyűlés sem akarja, és nem is akarhatja a 47-ki megyéket állitni helyre, s még nem is a 61-dikieket, hanem azon szervezetet, melyet a 48-ki törvények ír­nak körül. Bécsi dolgok. ” A „Wiener Abendpost“-nak tegnapi magán­sürgönyünkben kivonatban köz­lött nyilatkozata így szól: „A magyar országgyűlés felirati javaslatának nem volna azon kiváló jelentősége, melyet neki minden oldalról tulajdonítanak, ha szükségkép nem foglalkoztatná még egy ideig a publicista irodalmat. Annak tárgyalásával kézen fogva jár azon észrevételek tárgyalása is, melyeket ezen helyen tevénk a javaslatra. „Nem kis megelégedésünkre szolgál annak constatk­ozása, hogy a dolog mivoltáról való fel­fogásunk helyeslést nyert mindenütt, a­hol mér­­sékeltség és nyugodtság nem engedik, hogy a pártok küzdelme zavaró befolyással legyen az állam legnagyobb érdekeinek helyes belátására. „Habár ezt felteszszük a Lajthán túli közlö­nyökről is, de sajnálattal látjuk, hogy ott a saját nézet melletti küzdés hevében felmentetteknek érezék magukat az alól, hogy akkori nyilatko­zatainkat figyelemmel vegyék szemügyre. Csak így magyarázható, hogy némely lap azon helyet, melyen elérhetlennek mondtuk „egy saját felelős minisztérium és a munici­­piumok helyreállításának követe­lését“, oda magyarázzák, mintha nem ezen postulátumok egyidejűségére he­lyeztük volna a súlyt, hanem különválasztva is mind­egyiket, mind a másikat kivihetlennek nyilatkoztattuk volna. „Azon nézetben, hogy a municipális intézmé­nyeknek régi formában való újra felélesz­tésével, félszáz olygarchiának a legmesszebb . A bécsi „Morgen Post“ egy minisz­ter krízisről értesül, mely állítólag már kitört, s melynek valószínű következése gróf B­e­­­c r­e­d­i államminiszter visszalépése lenne. A „M. P.“ tudósítása szerint az adott rá okot, hogy gr. Belcredi irodájából a „Wiener Abend­­post“-ban a magyar feliratról megjelent ismere­tes első czikkét (melyet a „Napló“ vasárnapi száma közlött) a nélkül kü­ldék sajtó alá, hogy a minisztérium többi tagjai megkérdeztelek volna. A minisztérium magyar tagjait és oly várat­lanul lepte meg a czikk, mint a nagy­közönséget. M­a­j­­­á­t­h kanczellár — írja ugyanazon tudósító — azt sürgeti, hogy a czikket vonják vissza, vagy legalább közöljenek róla enyhítő magyarázatot. Azonban gr. Belcredi a Bu­dán tartott miniszteri értekezletre hivatkozik, melyben a felirati javaslat ismeretessé tette után elhatároztatott, hogy a magyaroknak ne enged­tessék felelős minisztérium. — M a j­­­á t h ur s különösen gróf Eszter­házy ez el­lenében azt állítják, hogy a czikk idő előtt jelent meg, s rosz hatással lesz a felirati vitákra, ha felvilágosítás nem adatik róla. Mivel pedig a legbefolyásosabb férfiak nagyon óhajtják a ki­egyenlítést, valószínű, hogy a „Wiener Abend­post“ számára felvilágosítás fog küldetni a gr. Eszterházy és Majláth úr kívánta modorban, melyet ha gr. Belcredi nem fog közölhetőnek tartani, alkalmasint benyújtja lemondását, s a példát gr. L­a­r­i­s­c­h is követendi, ki az ál­lamminiszter pártján áll. Ennyi a tudósítás. A „Morgen-Post“ azt gya­nítja, hogy az „Abendpost“ legújabb (ma köz­­löttük) czikke lenne az a felvilágosítás, melyről a tudósító szól, s mely miután megjelent, termé­szetesen a miniszter­ krízis is el lenne egyelőre hárítva. — Egy morva lap azt írta, hogy a magyar or­szággyűlés feloszlattatik, s egy új fog összehi­vatni septemberre. A félhivatalos „Gen. Corr.“ merőben alaptalannak nyilvánítja ezt a hírt.

Next