Pesti Napló, 1866. március (17. évfolyam, 4758-4784. szám)

1866-03-28 / 4781. szám

71 4781 Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Szerda, martius 28. 1866. 17. évfolyam. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Nyílt tér: 5 hasábos petit , 25 uj kr. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 6 frt 25 kr. o. é. Előfizetési felhívás II-dikk évi folyamára. Aprilsrilisi folyamra........................5 frt 25 kr. A PESTI NAPLÓ kiadó-hivatala. Post, mart. 27.1866. XX. A „M. Világi mart. 23-diki számában megleczkézi a lapokat, melyeknek hasábjain — amint ő fejezi ki magát — „kitörnek az alsóház termében elfojtott beszédek. “ Ő úgy váli, hogy ha szükséges, vagy czélszerű, vagy kívánatos azokat elmondani, a miket a közönség elébe hoznak, akkor kötelességük lett volna a képviselőházban szólani — ha jónak látják a feliratot illustrálni, miért hallgattak az országgyűlés termében ? ha az ország termében szólnak, azt mint parlamentáris taktikát megérti, de a hírlapi tüntetésnek nincs értelme. És utánna veti. „Csak nem hiszik (t i. a hírlapok), hogy a hírlapi agitatió nagyobb pressiót gyakorland a kormányra, mint az alsóház oly beható nyilatkozata, mint amilyet Deák fogalmazott?“ A „M. Világgal nem szokásunk egy nézeten lenni, s e különbség köztünk, úgy látszik, odáig terjed, hogy még a hírlapok hivatása felett is eltérők nézeteink. Ő, mint az opportunitás híve, ott is azt, lát, ahol az nincs, és szeretné ez opportunitási politikát a hírlapokra is kiterjeszteni. Teljes tévedésben van, midőn azt hiszi, hogy a szónokok az opportunitás kedvéért hallgattak el, s így igazolhatatlan kívánság a hírlapoktól is ugyanazon hallgatást követelni. Ha a pártok opportunitás szempontjából helyesnek tartják a hallgatást, akkor a pártközlönyöknek kötelességek a pártok nézeteit követni. De ha a hallgatás csupán azért történik, mint a jelen esetben, hogy a bizottmányok minél hamarább megalakulhassanak és működhessenek, akkor a pártközlöny nincs megkötve, sőt kötelessége, hogy az országgyűlés mulasztását jóvátegye. Ez kötelessége a hírlapoknak. És ez alól még akkor sem oldozhatják fel magukat, midőn oly mn van előttük, mint Deák újabb műve, melynek — mint a „Magyar Világ“ is hiszi — az illustratióra semmi szüksége sincs.“ Ez esetben nem is a felirat illustrálása a feladat, hiszen azt, hogy mit kívánhat az ország jogosan, s mi az, amit nélkülözünk, senkinek sem lehet szándékában tisztábban és erősebb logikával megírni akarni, mint a feliratban meg van írva. Itt az illustratív tárgyát csak a leirat és a kormány eljárása képezhetik. Ezek felől pedig tisztába kell hozni az országot. A kormánynak sem lehet érdekében, hogy szándékáról a közönség ne legyen felvilágosítva, s alaptalan reményekkel csalja magát. És midőn a hírlapok e kötelesség teljesítését ily kérdéssel teszi gyanússá : „Csak nem hiszik, hogy a hírlapi agitatió nagyobb pressiót gyakorland a kormányra, mint az alsóház oly beható nyilatkozata, mint amilyet Deák fogalmazott?“ ezt, gyöngéden szólva, csak igen esetlen insinuatiónak kell tartanunk, mert a sajtó, mely törvényen kívül áll, egészen a kormány kegyelmétől függ, nem érezheti magát képesnek arra, hogy a kormányra pressiót gyakoroljon. Midőn ismét azt kérdezi: „Mire való ez a hírlapi agitatió, mely a be nem avatott közönség kedélyét zaklatja ?“ eszünkbe jut, hogy ugyanezt szokták kérdeni azok is, akik a cenzurát, rendőri felügyeletet, egy szóval a sajtót korlátozó rendszabályok összes apparátusát igazolni akarják. A „M. Világ“ nagyon messze tévedt, midőn a sajtó kötelességteljesitését agitatiónak, kedélylázitásnak mondja. Ha ő azt az a hitet vallja, mely a tudást csak a választottaknak tartja fenn, legyen türelemmel az újabb hit iránt is, mely a tudást közkincscsé óhajtja tenni, a tisztánlátást átalánossá. Aztán épen a jelen esetben kiváló oka rá van a türelemre. Mert ha a felirat, vagy, jobban mondva, a helyzet illustratiója agitatió, kedélyzaklatás, elsősorban épen a „Magyar Világ“hoz tartozókat illeti meg a feddés. Hiszen közülök szólalt fel egy, elvbarátai nevében, a felirat ellen, felszólalása a hírlapokba átment , s bizonyosan nagyobb agitatiót és kedélyzaklatást idéztek elő vele, mint amilyet a felirat szellemében felszóllalók előidézhetnek. Ha a felszólalás, a helyzet illustrálása agitatió, a „Magyar Világ“ barátain egy cseppet sem múlt, hogy az agitatió nem nagyobb. E sorainkkal a közönséget kívántuk felvilágosítani az iránt, hogy szónokaink nem azért hallgattak el a második felirat felolvasásakor, mert — a „M. Világ“gal szólva — nem tartották czélszerűnek, szükségesnek és kívánatosnak a szólást, henem egészen más okból. Kimondtuk véleményünket azokra is, miket a „M. Világ“ e költött előzménynyel kapcsolatba hozott. Most még az volna hátra, hogy találgassuk, mi czélja lehetett a „M. Világ“nak e czikk írásával ? De nem lépünk e sikamlós ösvényre. Mert még véletlenségből sem szeretnénk igaztalanok lenni bárki iránt. A „Magyar Világ" tulajdonai pedig olyanok, hogy az ember minden rész szándék nélkül is könnyen lehet igaztalan iránta. Olyan ő, mint a kancsal ember, jobbra néz, balra üt. Legalább elvbarátait ilyennek láttuk legközelebbről is a felirat megszavazásánál, mert a mely órában megtámadták, ugyan abban el is fogadták a feliratot. A szó és tett közti ily ellenmondás oly talány, melynek megfejtéséhez Oedipus kell. A sphynxre pedig ráolvassuk az Énekek Énekéből: „Olyan vagy, mint a berekesztett kert, mint a befoglaltatott forrás, és bepecsételtetett kútfő.“ — Tegnapi számunk második főczikkének kezdő sora elöl elnézésből kimaradt a közlő névjegye (—y—), mit ezennel pótolunk, azon magasabb tiszta haszont vegyük a tekintetbe, a mit részint a névszerinti értéknél alantabb álló árfolyam, részint, a kisorsolás alkalmával a névszerinti be- váltás, részint a kezelési költségek meg- s takarítása nyújtanak. Említsük-e a befektetés különféle mód- jait, melyeket az illető árvák körülmé- nyeihez képest, a Magyar Földhitelintézet , nyolcz napi felmondásra szóló pénztári jegyei, öt- és tízéves jövedékjegyei, s leg- f feljebb 341/ év alatt kisorolandó zálog- ■ levelet nyújtanak? Az egyetlen ellenvetés, melyet az árvapénzeknek zálogleveleinkbe fektetése ellen fel lehetne hozni, azon lehetőség feltevésén alapszik, hogy ha a nagykorúvá tett árva az értékpapírokba fektetett tőkéjével tüstént és egész összegében rendelkezni kíván, megtörténhetik, hogy az értékpapírok eladásánál vesztesége lehet. Habár intézetünk, mint fentebb érintők, az elhelyezés más módját is nyújtja az árvapénzek kezelőinek, amelyek mellett ily veszteség elő nem fordulhat; habár az eset, melyre az ellenvetés vonatkozik, oly árvákra nézve, kik nagykorukban is tőkéik jövedelméből kívánnak élni, már nem áll; s az ellenkező eset is szintúgy feltehető, amidőn az árvapénzeken vásárolt záloglevelek a vételárnál nagyobb árfolyam szerint adathatnak el, habár elvégre kiemelhetnők, hogy a záloglevelek biztos hitelezési alapot nyújtanak, és pénzszerzésre a nagykorú árváknak alkalmas eszközül szolgálhatnak, anélkül, hogy a tulajdonos, ha pénzre van szüksége, bármely áron, veszteséggel is kénytelen lenne azokat eladni, mindezek mellett is teljesen méltányoljuk az érintett ellenvetés fontosságát. Más részről azonban meg vagyunk győződve, hogy a Magyar Földhitelintézet, ha arról volna szó, hogy az árvas vagyon egy részének conservatorává tétessék, tudna találni combinatiót, mely a fentebbi pontban feltett esetben is teljes biztosítást fogna nyújtani a tőkeveszteség ellen. De nem tartjuk helyén levőnek, hogy a midőn nem is az árva-ügy tüzetes rendezéséről, hanem az intézetünknek adandó kedvezményekről van szó , az érintett, közgazdasági tekintetben is nagy fontosságú ügyre nézve, mellesleg, valamely behatóbb intézkedés tételét indítványozza jól tudjuk és méltányoljuk azt a sokféle szempontot és érdekeket, melyekkel az árvaügy kezelésének törvényhozási rendezése kapcsolatban áll , de nem hallgathatjuk el reményünk kifejezését, hogy amidőn e rendezés szőnyegen lesz, azon legfőbb tekintetnél fogva , melynek e rendezésben mindenek felett irányadónak kell lennie, tudniillik, az árvas vagyon tökéletes biztosítása szempontjából is szükségkép szóba fognak jöni azon szolgálatok, amelyeket a Magyar Földhitelintézet ez irányban is tenni hivatva van. A Magyar Földhitelintézet azonban, mint fentebb láttuk, nincs azon helyzetben, hogy telekszerzésre és házépítésre saját tartalékalapját és különben is csekély forgalmi tőkéjét fordíthassa. Miként eszközölhetnék tehát a közhasznú intézet biztosítását ? Csupán azáltal, ha a törvényhozás, vagy, ennek bizonyos jóváhagyása reményében, a kormány addig is felhatalmazná a Magyar Földhitelintézet igazgatóságát, hogy egy telek vételére, s egy saját czéljaira építendő ház építési költségeinek fedezése végett e telekre és házra, mint biztos jelzálogra, legfeljebb fél millió forint erejéig, záogleveleket bocsáthasson ki. Ily felhatalmazásra azért van szükség, mivel az intézet, alapszabályai szerint, jeenleg csupán földbirtokra adhat ki értékpapírokat. Nem szükség mondanunk, hogy az emitett fél milliónyi záloglevél szabályszerű törlesztése részint a ház jövedelmének, részint az intézet üzleteredményének erre ordítandó részéből gyorsan eszközöltethetnék. Oly mód, mely a közhasznú intézet s a hazai földbirtokosságnak ez intézet által képviselt érdekeit egyaránt biztosítaná, a nélkül, hogy az országnak legkisebb áldozatába kerülne. S míg ekkor egy hazai intézet állandó, biztos lakást nyerne, a főváros, a mi szintén tekintetet érdemel, egy díszes épülettel lenne gazdagabb. IX. Előadók azon kivonatokat, melyeknek megadása által a törvényhozás a Magyar Földhitelintézetet oly helyzetbe emelné, amelyben a földhitel kifejtése körül, az eddiginél, bárha körülményeink közt ezt sem lehet épen kicsinyleni, kétségtelenül nagyobb erővel, több eredménynyel működhetnek. Az elsorolt, s úgy hiszszük, kellőleg indokolt kérelmek előadásában ugyanazon nagy érdekek vezéreltek bennünket, melyeknek a nemzet törvényhozása előtt nem kevésbé irányadóknak kell lenniök, tudniillik, a hazai földbirtokos osztály sorsának javítása, földmivelésünk emelése, a reálhitel, és közvetve az ország hitelének kifejtése és megszilárdítása. A Magyar Földhitelintézetet, mely egészen önzetlenül fáradozik e nagy érdekek szolgálatában, távol való tőlünk czélul és központul tüntetni fel, mely egyedül önérdekeit veheti számba követelései formulázásában. A Magyar Földhitelintézet csupán eszközül kívánja magát tekintetni az érintett országos feladatok előmozdítására, s csak annyi kedvezményért esedezik a nemzet törvényhozása előtt , amennyi nélkülözhetlen, hogy az emlékiratunk folytán kifejtett irányokban a közvárakozásnak, súlyos közgazdasági és pénzviszonyaink közt, mindinkább megfelelhessen. Vétenénk azon tisztelet ellen, melylyel az ország képviselőinek háza iránt viseltetünk, ha egy percig is kétkedni mernénk, hogy e szerény kérelmek oly kedvező fogadtatásban fognak részesülni a törvényhozás részéről, aminőt azok a nagy érdekek, amelyeknek előmozdítása végett alakíttatott a Magyar Földhitelintézet, minden hazafi részéről, párt és véleménykülönbség nélkül érdemelnek. Cs. A. A „Pesti Napló“ t. szerkesztőségéhez. Észrevételek. 1. A „P. N.“ mart. 9-iki számában,országgyűlési kiküldetésben távollétem alatt megjelent e czimű vezérczikkre: „Böszörményi bátor rohama a sajtó ellen.“ 2. Köszönet e sorok közléséért, mit a szerkesztőség nem tekint ugyan köszönet tárgyának, csak igazságszolgáltatásnak a megtámadott személy irányában, és igaza van. — De mégis köszönet ! Mert napjainkban uralkodó divat az ildomosság, előzékenység meglehetős túlzása, és nem csoda, ha ennek bizonyos határig rám is lehet hatása, főleg egy nagyhatalom — a sajtó —■ egyik miniszterével szemben, és akkor, midőn e nagyhatalom elleni felségsértési bűnnel vagyok vádolva ; — s ugyanezért válaszomban akarva nem követhetném a vezérczikk modorát, mire különben sincs hajlamom. 3. De a dologra. 4. Politikai, mint életelveimhez híven, inkább azt bírálva, hogy mi és mikép, mint azt, hogy ki által mondatik, nem kutatom az egy tulajdonosát , de azt nem hallgathatom el, hogy minden esetre lovagiasabb eljárás lett volna tőle, nyílt sisakkal intézni úgy a védelmet, mint a támadást; az egyenességnek nincs szüksége a sötétségre, s a sajtó talán nem azon hatalmasságok közé tartozik, kiknek kegyét titkos és hamis vádak gyártásával akarják sokan megverni. 5. Azt sem lehet egyenes és méltányos eljárásnak tartanom, midőn oly beszéd ellen vezérczikket egy hírlap, melyet nem közlött; ez még a lap saját előfizetői irányában is figyelmetlenség ; mert azt látszik absolut hatalommal igényelni, hogy vakon fogadják el helyesnek a bírálatot, melynek tárgyát nem ismerik. 6. Ezért, midőn kényszerülve vagyok a „P. N.“ tisztelt olvasói figyelmét e sorokkal fárasztani, engedjék meg egyszersmind kérnem a szerkesztőségtől, a kérdésben forgó mart. 6-diki országgyűlési beszédemnek jelen czáfolathoz „A Hon“ után leendő kinyomatását, nem a vezérczikk 6-ik pontjában említett ujoncz poétái hiúság kielégítése végett, hanem hdig könnyebb legyen megítélni, mily alaptalan az „a“ úr rendkívüli faljajdulása, mint gúnyolódó sértegetése. 7. Hanem a kinyomatásnál — mellőzve a pár gyorsírót vagy sajtóhibát — kérem a vezérczikk első pontjában idézett mondatomat követő, zárjel közti ezen tételt („élénk helyeslés a szélső baloldalon“) kiigazíttatni. Mert „A Hon“ referense által tett ez állítás helytelenségéről a képviselőház nagy többsége, a figyelmen kívül nem hagyható hallgatósággal együtt, bizonyságot tehet annyira, hogy sokkal hivebben fejezte volna ki a valóságot e tétel : „általános helyeslés.“ 8. És itt kénytelen vagyok előlegesen kifejezni, hogy a sajtó becsületbeli hivatásának vélem, főleg a tények való , hű közlését, még akkor is, ha ez saját hátrányára esnék. — Annál nagyobb hiba a „P. N.“ által is adoptált ezen elferdítés, mert az országgyűlési képviselők nagy többségétől eltagad egy oly nyilvánítást, mely — hitem szerint — választóik helyeslésével találkozik, s melyet az országgal mindenesetre hiven tudatni — a sajtó feladata. 9. „A sajtó nem teszi azt a szolgálatot a haza érdekében, mit tőle méltán el lehetne várni.“ 10. E komoly, de higgadt kifejezés, beszédem szövegéből igy egyszerűen kikapva sem mutatja azon „irgalmatlan kirohanásnak,“ „menydörgős meny kő csapásnak“ varialt „rohamot,“ melyet „“ az oly gőgös hangon megbeszülni akart. 11. E kifejezés akkor még kevésbé ingerelhetett egy —de czimre jogosult — komoly írót, oly sértegetésekre , melyekre csak üres nagyságok engedhetik magukat ragadtatni, — ha e kifejezés Perczel István indítványa mellett felhozott többi indokaimmal együtt biráltatik. — Ekkor bizony az egyenesség valamint egész beszédemben, úgy a „nagy“ szavakban árnyékát sem fogja feltalálni oly sértésnek, mely „ “ az eljárását távolról is jogosulttá tenné, hanem találni fog azokban legfeljebb egy komoly figyelmeztetést, nem sértőt, hanem javulásra ösztönzőt. 12. Valóban, én úr támadása óta mentő okainak érdemlett figyelembe vételével telt újabb átgondolás után is nyugodtan ismétlem az először is meggondolva mondott kifejezést, melyet ha megrovásnak lehetne is tekinteni, szelidítené ezt az átalánosság, ubi multi peccant, ne ■ mo punitur. 13. S hogy felszólalásom nem „keményszivüség“ „menydörgése,“ hanem az igazság higgadt szózata, megkísérlem lehető röviden és a sérelem szenvedélye nélkül indokolni, mit azért sem mulaszthatok el, mert azon nehézség hozatik fel a vezérczikkek pontjában, hogy az „irgalmatlan kirohanás oka egy szóval sem volt megmondva;“ —• ámbár ez állítás ellenében elég volna e szavaimra utalnom: „jóformán félrevezetett nyilvánosságunk van;“ minek okát is megmondom: „nincs hatósági élet,“ másik okut a sajtóra vonatkozó tételt alkalmavan ; — elég volna utalnom főleg a nagy többség helyeslésére, mely állításomat a sajtó jól ismert aktív és negatív magatartásával — ennek hosszú elsorolása nélkül is — eléggé indokoltnak találta, és tökéletesen megértette. 14. Most sem kísérlem meg a hazai összes politikai sajtó, de csak a „P. N.“ és „A Hon“ egy vagy félévi eljárására is tüzetesen reflectálni, csak néhány kérdést fogok felemlíteni. 15. Midőn ezt teszem, egyszersmind kimutatom, hogy az védelme, melyben a „P. N.“ mellett kiválóan „A Hont" részesíti, ezekre nézve sem kielégítő. « 16. Hogy én is különösen e két lapnál maradjak, elismerem, mikép a közelebbi fél évben is voltak ezekben jó czikkek; — ámde 17. Politikai lapnak fő kelléke a határozott irány és elvhűség; ezeket nem találom e lapokban kellően fenntartva, és főleg ezt neheztelem. 18. A „P. N.“-nak, úgy hiszem, a legalitás (vagy talán a legitimitás ?) volna zászlóján, legalább e fogalom élt irányában azért, mivel Deák Ferencz, hazánk nagy fia — kinek nevéhez, hogy méltán csatoltatott a legalitás tana, az 1861-ki országgyűlési működése által fényesen igazolva jön — benne szokott olykor felszóllalni , ezért jön az is hirdetve, hogy a „P. N.“ Deák Ferencz elveinek hű tolmácsa, s a legalitással ellenkező tanácsok is az ő tudta és beleegyezésével keletkeznek, mi felett sokan kétkedtünk ugyan, de e kétely még a liberális „A Hon“ ban sem talált kifejezést, s ezért nem csoda, ha sokan hallgattak e kétes tanácsokra, a jóra fejlődés reményében. 19. Ez történt különösen a múlt nyár óta az új kormány iránti bizalom és támogatás hirdetésével; ez a hatóságok életbeléptetése elleni agitatió val, mely a teljhatalmú főispános megyei fusiót magasztalta az ország előtt, lehetlennek vitatva a megyéknek az illető 1848-i törvények megváltoztatása előtti visszaállítását, — mint ezt a kormány is kijelenté. «. 20. Mind a kormány iránti bizalom, mind a fusió kérdésében, némi különbséggel „A Hon“ is a „P. N.“-val tartott, holott a Naplóénál némileg erősebb irányt tűzött ki megindulásakor, a legalitáson felül a liberalismus zászlóját is lengetvén. Böszörményi László. (Folyt köv.) A Magyar Földhitelintézet ügyében. VII. Azokhoz, a miket ez emlékirat megelőző fejezeteiben előadtunk, talán nem volna felesleges azon szolgálatokra is felhívni a törvényhozás figyelmét, melyeket intézetünk különböző értékpapírjai és pénztári jegyei által az árvapénztárakban levő tőkék elhelyezése körül tehetni vél. Azt hiszszük, nincs törvényhozó, aki az árvapénzek kezelésében az elhelyezés biztosságát ne tekintené legfőbb irányadó tekintetnek. S egy pillantás a Magyar Földhitelintézet szervezetére, mindenkit meggyőz, hogy ez intézet értékpapírjai oly biztosítékokkal bírnak, aminőket, az üzlet esélyeinek kitett nyerészkedési vállalatok papírjait nem is említve, a legszilárdabb magánhitel sem képes nyújtani. Nem egy esetet lehetne idézni, hogy az árvávágyón bajviszonyok következtében, vagy kellő felügyelet hiányában, elveszett, hogy a legbiztosabb jelzálog mellett is majd a felmondott tőke behajtása ütközik jogi és egyéb akadályokba, melyek évekig leküzdhetlenek, s az illető árvák erkölcsi és anyagi helyzetére a legkárosabb visszahatást gyakorolják. Hasonló esetek ellen teljes biztosítékot nyújt a Magyar Földhitelintézet szervezete. S nem kisebb előnynyel bírnak, az árvapénzek befektetését illetőleg, bármely más elhelyezési módok felett, intézetünk értékpapírjai, akár a kezelési kényelmet, a pontos jövedelmezést, a tőke folyóvá tételének egyszerűségét, akár elvégre VIII. Aki a Magyar Földhitelintézet helyiségeit meglátogatja, s a szint annyi gonddal, mint csínnal vezetett könyvek hosszú során, a legnagyobb rendben őrzött eredeti okiratok és értékpapír-készletek stb., számos nem-tűzmentes szekrényein végig tekintett , önkénytelen is aggodalom szállja meg a gondolatra, hogy mind e könyvek, mind ez okiratok, melyek teljes bizonyság erejével birnak, egy véletlen által tűz martalékaivá lehetnek. S ez aggodalom oly mértékben növekszik, amint szaporodnak az intézet működésével időről időre a könyvezők bejegyzései, az eredeti adóslevelek és egyéb iratok. E könyvek, okiratok, értékpapír-készletek máris sokkal több tűzmentes helyet igényelnek, mint amennyit bérbevett szálláson, a háztulajdonos engedelmével, tűzmentessé lehetne átalakítani, miután ez átalakítás a lakszobákat teljesen kivenné eredeti alakjukból, nem is említve azon költségeket , melyekkel a különben is drága szállásbér fizetése mellett, az átalakítás, s amidőn az intézet szállást lenne kénytelen változtatni , a visszaalakítás szükségkép járna. Nincs egyéb mód, az intézetet minden véletlen ellen teljesen biztosítani, mint ha az intézet maga részén telket, s azon saját czéljaihoz képest oly házat építtet, mely boltozott, tűzmentes helyiségekkel oly mérvben el lesz látva, aminét az intézet naponként nagyobb kiterjedést nyerő üzletével, folyvást szaporodó könyvezéseinek, hivatalos okiratainak és értékpapír-készleteinek biztos elhelyezése igényel.