Pesti Napló, 1866. április (17. évfolyam, 4783-4808. szám)

1866-04-20 / 4800. szám

gyar nemzet és annak országgyűlése irányában min­dig teljes és elhatározott nyíltsággal és őszin­teséggel fognak nyilatkozni; mert azon meg­győződésben vannak, hogy csak azon állapotok lesznek zar­tsak és vezetnek üdvös eredmények­re, s iely­i­k kölcsönös őszinteségen, férfias nyílt­sággal bev llott állandó, és mindkét részről utó­­gondolatok nélkül elfogadott alapokon nyugosz­­n­i. (Éljenzés.) Ezzel köszönöm a mélt. főren­deknek irántam való türelmét. (Hosszas élénk éljenzés.) Báró Splényi Henrik beszéde a főrendi tábla ápr. 17-ki ülésében. Méltóságos főrendek! Mindenek előtt kijelen­teni óhajtom, hogy midőn itt ma felszólalni sze­rencsém van, korántsem teszem azt valami op­­positionalis viszketegből, mert legfőbb óhajtása volna szívemnek, hogy a méltóságos főrendek a viruló béke olaj­ágával kezükben, minden irányban a békességben működnének. És ezen törekvés indít engem arra, hogy felszólaljak, s ha bár nem vagyok szerencsés b. Vay Miklós ő nagy méltóságának fehér hajával dicsekedhetni, mit legkevésbé irigyelek tőle, — reményiem, a méltóságos főrendek rövid szavaimat meghallga­­tnindják.­ (Halljuk.) Sajnálattal kell megvallanom, hogy az egyet­értés ez­úttal ily f­ntos kérdésben nemcsak el nem érhető, sőt épen egymással homlok­egye­nest ellenkező nézet nyilvánult e mags a házban. Ugyanis egy része a mélt főrendeknek az alsó­­házz vála­szfeliratát azon óhajnál fogva, mert az abban kifejtett alkotmányos elveket osztván, egész terjedelmében elfogadják, — ellenben a másik rész azt egyszerűen visszautasítani kíván­ja. . (Ellenmondások.Szögyényi: „nem.“) Méltó ik­tassanak megengedni, már t. i. egy bizonyos szerkezet mel­e­t, a mely szerkezet elvégre csak annyit tesz, hogy ezt nem fogadjuk el, és vissza­utasítjuk. Részemről bátor vagyok előre is kije­lenteni, hogy én, aljzatos nézetemmel azokhoz járulok, kik az alsóház feliratát egész terjedel­mében elfogadni óhajtják (helyeslés), azon oknál fogva, mert én mindazon alkotmányos elveket, melyek abban kifejezve vannak, hiszem, vallom és sajátommá teszem. Nem leszek hosszadalmas, ma­gos főrendek, mindazon indokok megczáfolásában, melyeket a másik részen lévő méltóságos urak előadtak, különben is azok nagy részben már megczáfol­tattak, de különösen két szempontra fogok ki­terjeszkedni az áfulatomban. Felhozatott ugyanis, hogy a méltgas főrendek nem lehetnek következetlenek a február 28-án a magas trónhoz felmenesztett válaszfeliratukhoz. Méltassanak megengedni, én nem hiszem, hogy a méltóságos főrendek czélja lett volna, midőn azon külön válaszfeliratot elhatározni méltóztattak, hogy az alsóháztól külön­váltan, más álláspont­ra helyezzék magukat, s egyátalában azt hiszem,a törvényhozó testületnek más törvényes állás­pontot elfoglalni nem is lehet; a t. képviselőház egyedül a törvényes állásponton áll — ezt me­gint nem tagadhatni. Nem követünk el követ­kezetlenséget válaszfeliratunk irányában annál­ fogva sem, mert magam is a helyzetet, a mosta­nit és az akkorit tekintve, egymástól véghetetlen különbözőnek látom, s igen szivesen fognék élni b. Vag­y írja azon tanácsával, miszerint ne mondjuk azt, hogy azon királyi leirat resz, ha­nem használjuk fel a jó oldalát, — megvallom, szeretném felhasználni részemről; de nem talá­lok abban semmi olyat, hanem csak azt találom, hogy a kegyelmes királyi leirat tökéletesen a m-gatio terén maradva, a nemzetnek és a törvényhozó testületnek, és igy a mélt. háznak óhajtását nemcsak a jelenben nem teljesiti, ha­nem positiv kilátásba azt sem helyezi, hogy a jövőben fogná teljesíteni. Nem követünk el, m. felsőház, következetlenséget annálfogva sem, mert én legalább nem úgy értelmezem ezen „tar­tós“ szót hogy a m. felsőház azt valamely tény­hez akarta kö­ni, hanem mindig úgy értelmez­tem, hogy állásuknál és ildomosságuknál fog­va ő Felsége b les belátására óhajtották bizni, és szerényebb szavakba foglaltuk azon óhajtá­sainkat, a melyeket én részemről mihamarább telj­sitve látni kívánok. Egyébiránt miután a mé­t. felőház tagjai a következetesség irányá­ban oly nagy előszeretettel viseltetnek, a mit magam i­s, megvallom, igen szeretek, bátor va­gyok a mélt. főrendeket az 1861. évben felkü­lött felirat végszavaira emlékeztetni, melyet hogy a mélt. felsőház egyhangúl­ag elfogadott, tagadni nem lehet, s ezek:(olvassa) „A magyar király csak koronázás által lesz törvényes magyar király, a koronázásnak pedig törvényszabta feltételei van­nak, miknek előleges teljesítése múlhatlan szük­séges. Alkotmányos önállásunk sértetlen fenntar­tása az országnak területi és politikai integritá­sa, az országgyűlésnek kiegészítése, alaptörvé­nyeink tökéletes visszaállítás­a, parlamenti kor­mányunk és minisztériumunk isméti életbelépte­tése, az absolut rendszer minden még fennlevő jogtalan követelményeinek megszüntetése, — ezek azon előleges feltételek, miknek teljesítése nélkül minden egyezkedés lehetetlen.“ (He­lyeslés.) Már most ezeket figyelembe véve, vájjon nem jövünk-e most e­lenmondásba? Vajjon nem áll e még fenn a katonai executio? Vájjon nincsenek-e meg fenn a gyűlölt é s részben megbukott rendsze­rek minin n i­ óz­a'ó maradványai? Ha követke­­z­tesek akarunk lenni, és kéréskép óhajtunk ö Felségéhez já ülni, akkor ismételnünk kell amaz idézett kitelyeket, s én magam is hódoló tisz­teletiel elismerem, hogy ő Felsége jó szándékkal fog irántunk lenni és a­kotmányosan uralkodni, s ha nem teheti, s aki más az oka, mint tanácso­sa (z*j), méltóztassanak megengedni, én nem akar­k senkit gyanúsítani, hiszen igenis, megle­het, hogy a magyar államférfiaknak nincsen kellő befolyásuk, hanem idegen hatalom őrizi sor­a­ikat. (Helyeslés) I­m­ét­lem tehát, méltóztassanak elhinni, hogy legkisebb következetlenséget sem követünk el, ha az alsóház feliratát elfogadjuk. Felhozato­l, méltóságos főrendek, még az opportunitas is ! Én azt hiszem,hogy ha valaha, úgy most veszi a nem­zet tekintetbe az opportunitast. Ugyan, kérdem : nem volt-e opportunia a nemzetnek magatartása, midőn a sept. 20-ki patens megjelent, és nem e csupán az opportunist tartottuk szemünk előtt, minőn a hogy a megyék ad hoc összehívat­lak, legkisebb elenm­o­dél nélkül összejöttünk, csak azért, hogy ezen országgyűlést, melynek fő c­élja, a kiegyenlítés mgy mir­e, lehetővé te­gyük ? És az alsóházat nem-e az opportunitás ve­zérli? Sót merem állítani, hogy bajosan értünk valaha opportunisabb alsóházat. De mindennek megvan a maga határa, és így az opportunitás­­nak is; magam is szeretem az opportunitást hasz­nálni, a­hol szükséges, és mindenesetre, ha új törvényeket kell alkotni, megfontolom, hogy opportunis e ez az országra, a társ-nemzetekre,és váljon opportunus-e Lajthán túli testvéreinkre nézve ? Ha nem, megvallom, a­mikor a quid juris­­ról van szó, akkor nem akarok oly teljes mér­tékben opportunus lenni; azt hiszem, az opportu­­nitási politics ott szűnik meg, a­hol a quid juris elkezdődik. Ha már most az opportunitásnak a quid jurist akarom alája rendelni, bizonyára Virgillel elmondhatjuk: „Fuimus Troes, fuit et Ilium, nunc Reges est ubi Troja fuit.“ De az op­portunitást átalában a viszonyok szériát alkal­mazni tanácsos, sőt ha visszamegyünk hazánk történetére, azt hiszem, e nemzetet, mely e ha­zában oly sokat szenvedett igazságtalanul — de a­mit most nem akarok vitatkozás tárgyául tenni — soha nem annyira a quid opportunitatis, mint a quid juris mentette meg, s azt hiszem, a mi szentesített és királyi esküvel megerősített tör­vényeink csak akkor jönek érvényre, ha alkot­mányos zászlónkra kitörölhetlen betűkkel azon magasztos szavakat feljegyeztük „In hoc signo vinces !“ Ha ettől eltérünk , nekünk alapunk nin­csen ! — Nem akarok, méltóságos felső ház, to­vább terjeszkedni, azonban méltóztassanak meg­engedni, ha egy pár előhozottakra felelni kény­­szeritve érzem magamat. Gr. Cziráky ö méltó­sága méltóztatott hivatkozni, hogy koránál fogva is alkotmányos elveivel tisztában van. Én megvallom, sajnálom, hogy ő méltósága úgy méltóztatott alkotmányos elveit tisztázni, misze­rint a magyar felelős alkotmányt lehetetlennek tartja, és nem kell sem Cultus­, sem más mi­niszter. Én kérdem ő excellentiáját, hogy mi­kor ?— váljon most-e, vagy 1861-dik évben tisztázta alkotmányos elveit? Mert hiszen én szerencsés voltam ő excját főispánomnak ne­vezni, s akkor ő maga az 1848 ik évi törvénye­­ket, mint saját nemzeti alapunknak, saját maga meggyőződésének vallotta; azóta pedig nem igen volt ő excrának alkalma megtudni, hogy a ma­gyar minisztérium, a parlamentáris kormány nem kívánatos, mert azóta absolut rendszer alatt voltunk. (ügy van. Helyeslés.) Még azokra akarok egy pár szót mondani, mi­ket gr. Széchen ő exclja mondott, t. i., hogy ne óhajtsuk olyan nagyon a parlamenti kormányt, mert a parlamentáris kormány úgyis kinövi ma­gát az alkotmányosságból. Tökéletesen egyetér­tek ebben, valamint igen sokban ö exjának teg­nap elmondott remek beszédével, hanem épen azért, mert a magyar alkotmány nem valami új növény, hanem már most 800 éves, és ha 800 éven át nem nőhette ki magát a Parlamentaris­mus, és azt kívánják, hogy most se sürgessük, sőt akadályozni akarnak — talán úgy véleked­nek , hogy várhatnánk még vagy 800 évecskét ? (Derültség.) Gr. Zichy Henrik ő maga hivatkozást ten a dunai fejedelemségre. Megvallom, igaz, hogy ott sok nyugtalanság van. De mit bizonyit ez ? Csak azt, hogy egy népnek nem lehet sem franczia, sem semmiféle más idegen alkotmányt adni, ha­nem csak azt, a­mely saját vérében van. (He­lyeslés). Hiszen a magyarra is akartak alkot­mányt odtrogálni, s a külföldön csodálkoztak, milyen bolol­d nép ez, hogy el nem fogadja. Ha­nem mi azt mondtuk , hogy nekünk mm kell más alkotmány, mert nekünk van saját alkot­mányunk. (Helyesés.) Ezek után b. Wenkheim Béla e maga indítvá­nyához járulok, s elfogadom azon szerkezetet is, melyet ő maga ajánlani méltóztatott. (Helyeslés.) Gróf Z­igr&i Fülöp beszéde a főrendi tábla ápr. 17-ki ülésében. Midőn mai napon egy, talán reánk viruló szebb hajnal haladtától fogva elő­zör van sze­rencsém fellépni e teremben, s midőn a napi­renden levő kérdésre vonatkozólag egy futóla­gos pillantást kell vetnem a lefolyt legközelebbi 4 évre és jelen helyzetünkre : nem tudom, öröm vagy butelte szívvel tegyem-e ezt ? Aggodalom töltötte el csakugyan keblemet, látván, hogy utolsó országgyűlési működésünk­nek, mely oly szerencsés vola az egész nemzetnek osztatlan el­ismerésében részesülni, — más eredménye nem jön, minthogy törvényeinkben gyökerezett köve­teléseink közül egyetlen egy sem teljesittetett; ag­godalom pedig azért, mivel én a fennálló hata­lomnak ezen eljárásában mindnyájunkra nézve csak egy vészthozó politikát láttam. Különös egy tünemény volt, hogy a bécsi kor­mány, mely csak az utóbbi években 49 től 61-ig meggyőződhetett, s a­mint egy darabig látszott, meg­­g­győződött, hogy az a XIX. században se megy, a­mire már 340 év óta folyton törekedett, most mégis újonnan megkísértette és újonnan akarta Magyarhont egy ausztriai provincziává alakítani, világos jeléül, hogy bizonyos em­berek számára csak azért h­atik a történe­lem tudománya , hogy abból mit se tanul­janak. Kitetszett ezen szándéka minden intézkedésé­ből,kitetszett leginkább azon körülményből,hogy ö, mely Poroszországgal karöltve, a kur­ hesseni kérdésben az octroyalt alkotmány ellenében,az ősi alkotmányt helyre állítani törekedett; hogy ö,mely Ri­chberg külügy­minisztere által a dániai kor­­mányt a schleswig-holsteini hűségek irányában kö­vetett politikája miatt ad absurdum deducálta, még pedig oly pregnáns okokkal, melyek Schmerling ő excellentiájának politikájára csaknem szóról szóra illettek, később pedig ezen pregnáns okok­hoz még az ultima ratiot, az ágyukat is hozzá il­lesztette, s Dániának magyar vén­el is bebizonyí­tani igyekezett, a­mit Magyarországban lehetet­lennek állít ; utolján pedig még ennél sok­kal többet bizonyított, hogy ő, mondom, mind­ezek mellett minket meg akarván fosztani ezer éves alkotmányunktól, az adónak meghatározási, az ujonczok megajánlhatási, eddig közvetlen gyakorlott jogainktól, — egy oly idegen testület­nek akart alája rendelni ; hol Magyarhon, — mely a társországokkal együtt nagyobb, mint az ausztriai birodalom valamennyi provinciája együttvéve, a voksok csak egy negyed részével sem bírt, és így minden pillanatban ki lett volna téve azon lehetőségnek, hogy legszentebb jogai gyakorlatában, legfontosb — és ötét egyedül ér­deklő — kérdései elintézésében idegen elemek által leszavaztatik. A bécsi urak azonban, a mint tudjuk, egy, az örökös tartományoknak adott, úgynevezett al­kotmány által akarták azt keresztül vinni, a­mi mindeddig az absolutismusnak nem sikerült. De a remény, melyben magukat ringatták, valamint eddig, úgy most is meghiúsult; és pedig azért, mivel politikájukat a német elem suprematiájára, vagyis egy mathematikai non sens-re akarták basirozni, mit azért nevezek non —,r **tivel az ausztriai birodalom 28 millió külön ajkú népe a 7 millió németben soha elolvadni nem fog, mely politikának épen ezen okokbóli szükséges bukását már a 61-iki országgyűlésen szerencsém volt a mélts. főrendek színe előtt kijelenteni, hogy pedig állításom alaptalan nem volt, azt a mult sept. 20-ika igazolta. A remény hiúsult, s a mint láttuk, a maga táborában az ellenünk képzett phalanx közepet­te hatalmas szózatok emelkedtek időközben, mellettünk, sőt a mi legkülönösb, még a centra­­lisatiónak centruma, Bécs maga is, nem­sokára országgyűlésünk feloszlatása után, egyik legki­tűnőbb választókerülete által ügyünk iránti ro­kon­­­szenvét nyilatkoztatta azon ügy iránt, melyet a világ összes szabadelvű sajtója pártolt, és pártol mai napig, mely előbb-utóbb győzni fog, mivel az igazságnak elvégre is győzni kell. Ezen eszme ujabbi diadalának köszönhetjük mi azt is, hogy jelen országgyűlésünk napol, hogy mi itten jelen vagyunk, de köszönhetjük egyszersmind azon szívós kitartásnak, melyet e nemzet időközben kifejtett, s mely ezen győze­­delemre érdemes volt. Azért félre teszem én most a búnak érzelmeit, és csak örömmel szólok a vizsgos főrendekhez, mivel lelkem mélyében meg vagyok győződve, hogy mivel nemzetünk ily fehéz körülmények között csak ennyire is tudott győzni, mi is me­gint részünkről azt fogjuk tenni, mi nélkül min­den győzedelem semmis, azaz : a győzelmet fel­használni. Miből áll ezen győzedelem felhaszná­lása ? Abból áll, hogy mi, ragaszkodván ősi al­kotmányunkhoz, újonnan oly módokról gondos­kodjunk, miszerint hazánk törvényes független­sége biztosíttassék, és az a monarchia hatalmi állásával összhangzásba hozassék, mely két factor nemcsak hogy egymást ki nem zárja, hanem feltételezi, mivel Ausztria csak akkor lehet nagy és dicső, ha Magyarország megelégedett, ha Magyarország törvényes követelései kielégít­ve lesznek. Az előttem fekvő legfelsőbb királyi leirat ezen factorok egyikéről gondoskodik, t. i. a monarchia hatalmi állásáról, és én e tekintet­ben tökéletesen megnyugtatva érzem magamat, de nem érzem magamat megnyugtatva, mivel feliratunkban kifejezett aggodalmaink általa el nem oszlattak, mivel megnyugtató választ nem nyertünk egy kérelmünkre, mely valamint a kép­viselőháznak, úgy a mélt. főrendek feliratában is előfordul, mely a jogfolytonosság csak egy corollariuma, s melyben én alkotmányosságunk fő garantiáját találom, és ez : a minisztérium eszméje. A képviselőháznak hozzánk átküldött válaszfeliratában, ennek szükségessége oly re­mekül ki van fejtve, hogy én ahhoz, ha csak ismét­lésbe nem akarnék esni, nem szólhatok. Azért egyszerűen ragaszkodom hozzá, annyival is in­kább, mivel benne kifejezve látom azon dy­­nasticus érzelmet, mely a magyar nemzetet min­dig jellemezte, s melyet épen most, midőn egy, irányunkban annyi jó szándékot tanúsított feje­delemmel találkozunk, kifejezni kétszeres köte­lességünkké vált. Én a képviselőház feliratát pár­tolom és magamévá teszem. Gróf Szécsen Antal beszéde a főrendi tábla ápril 16-ki ülésében. Méltóságos főrendek, nagyméltóságú elnök úr! Mélyen áthatva érzem magamat a szőnyegen forgó tárgynak fontosságától és komolyságától, s ha ezen tárgynak megítélésében nem kellene semmi másra tekintenem, mint a magyar alkot­mányos közjogi elveknek vitatására és megálla­pítására, vagy a képviselőháznak feliratát egye­dül csak ezen elvek kifejtéseként adhatnám elő, mely semmi gyakorlati kérelemmel, semmi gya­korlati óhajtással összekötve nincs, nem ma­radna reám nézve egyéb hátra, mint a felirathoz járulni. Mert a­mennyiben a magyar államjognak és egyáltalában az alkotmányos közjognak elveit foglalja magában, ezen elvek oly annyira tisztán és szabatosan vannak kifejtve, hogy azokhoz szó vagy ellenvetés nem férhet. S igy ha ezen felirat vagy I. Lipót király és császárhoz az akkor megszüntetett alkotmány visszaállítása végett, vagy II. Lipóthoz I. József császárnak a népek szerencséjét előmozdítani óhajtó, de az alkotmá­nyos határokat nem tisztelt korszaka után, vagy a dicsőült I. Ferencz királyhoz az ország törvé­nyeinek egyenesen a kormánytól eredt megtá­madása folytán — indítványoztatott volna, azt teljesen indokoltnak, kimerítőnek és a viszo­nyoknak megfelelőnek találnám, s kész lennék ahhoz egész terjedelmében csekély szavazatom­mal járulni. De azon kérdést bátorkodom a méltóságos főrendekhez intézni, vajjon e mostani ország­gyűlés egyedül és kizárólagos jogfenntartási és jogfolytonossági fenntartásának terén áll-e ? Ju­tott-e ezen országgyűlésnek csak azon szeren­csés feladat, mely előbbi időkben a kormányok alkotmányellenes lépései után országgyűléseink­re várt, midőn nem kellett többet tenni, mint országgyűlési határozatok által erélyesen sür­getni a megsértett törvények életbeléptetését.­­ Nem azon állásban van ezen országgyűlés, hogy jelenleg más kérdéseket is meg kell oldania , miután a törvényes állapot helyreállításának kije­lölése mellett még mind­azon viszonyok is függő­ben vannak, melyeknek elintézését e haza és biro­dalom legfőbb érdekei sürgetően követelik. Mi­dőn ő Felsége ezen országgyűlést összehívta, kétségkívül a haza iránti rokonszenv és alkot­mányos érzetétől vezéreltetett, de midőn a nemzet jogait helyreállítani kívánta, kijelentette egyszersmind, hogy a birodalom szervezete ezen kérdés megoldásával összefüggésben áll (he­lyeslés); kijelentette, hogy a birodalom alkotmá­nyos intézményeit mindaddig felfüggesztette, míg a magyar országgyűlés jogainak és érde­keinek a többi országokéival összhangoztatására módot talál. És így, mélt. főrendek, nem pusztán logisticus, hanem nagy elvű, elhatározó politikus kérdés előtt állunk; s miután a képviselőház felirata a kérdésnek ezen oldalát teljesen mellőzi, miután a képviselőháznak felirata e tekintetben készsé­get mutat ki ugyan a jövőre nézve, de másfelől gyakorlatilag és a mostani pillanatban mégis azon törvények alkalmazását sürgeti, melyek, — hogy többet ne mondjak, —legalább nem e fela­dat szellemében hozattak,azt hiszem, hogy e felírás nem felel meg azon hivatásnak, mely a mélyen ható kérdések megoldása tekintetében a jelen országgyűlésre háramlott. Jól tudom, hogy azon nézetek ellen, melyeket a méltó főrendeknek előterjeszteni bátor leszek, az opportunitási politika vádját emelni lehet. (Halljuk.) De azt hiszem, ha politikáról szólunk, akkor egyszersmind opportunitásról is szólunk, mert opportunitás nélkül nem létezik, nem létez­hetik politika. (Helyeslés.) Politikus eljárás­a mindenesetre opportunitást tételez fel. De én ezen a képviselőház feliratában is, mely a jog­folytonosságot sürgeti, az opportunitás erős nyomait látom, de oly nyomait, melyek a midőn egy részről a jogfolytonosság tényleges helyre­állítását kielégítőleg nem biztosítják, sőt némi­leg veszélyeztetik is, más részről nem ütik meg a politikai opportunitás mostani kellékeinek megnyugtató és gyakorlatilag kisegítő mértékét. Engedjék meg méltóságnok, hogy ez alkalommal az előttünk fekvő kérdés határain túl­menve, ezzel kapcsolatban nagy politikai feladatunk teljes fontosságát kiemeljem. Szólok tudniillik az ausztriai birodalom létezéséről és fennmaradásá­nak feltételéről. Megjegyzem, hogy midőn én magyar szempontból, magyar érdekből tekintve, az osztrák birodalmi kérdéseket megvitatni óhaj­tom, nem áll szándékomban azt érteni vagy meg­értetni, hogy azok, kik e teremben belől és azon kívül, tőlem e tekintetben véleményben eltérné­nek, az uralkodóház iránti törvényes hüségekben, fennmaradhatásának vagy a birodalom nézeteik határain belől is tiszteletében, mögöttem hátra maradni szándékoznának. Nem másokat gyan­u­­sitani, csak önnön meggyőződésemet szándéko­zom kijelenteni, midőn a birodalmi össszekötte­­tésnek, fennállásának, virágzásának, alkotmá­nyos fejlődésének határozott hívének vallom ma­gamat. (Helyeslés.) Európa ezen részében, ezen országaiban, melyek Európa keleti és nyugati né­pei különböző fajainak és nemzetiségeinek vegyes határvonalait képezik, épen azon államnak fen­­állása, mely századok lefolyta alatt keletkezett, mellőzhetlen politikai kénytelenség. Bizonyítja ezt a történelem; valahányszor Európa ezen ré­szében, s jelesen hazánkban, egy erélyes, mes­­­szelátó politikus egyéniség, egy hatalmas dyna­­sta ez országok élén állott, nem állapodott meg saját határain belől, hanem a mostani osztrák birodalom léteslésére törekedett. Ez volt Cor­vin Mátyás (helyeslés), ez a cseh Ottokár — ez a Jagellók politikája. Oly politikus tény pedig, mely századok hosszú során át változó körülmé­nyek közt újólag és újólag megkisértetik, mig valaha létesül, a politicus szükség praesumptió­­ját méltán veheti igénybe , de ezen politik­ailag szükséges, történetileg kifejlődött, Európa szerte nemzetközileg elismert államtestület belső szer­vezetében a jogos elrendezés teljes bevégzését nélkülözte. Mindazon összeütközések és törvény elleni kí­sérletek , melyek hazai történetünk évlapjait jellemzik, nagy­részt ezen belszervezés jogos, törvényszerű bevégzésének hiányából eredtek, eredtek onnét, hogy ez egyoldalú kormányhata­lom befolyásának gyakorlata által akartatott megoldatni, míg félreismerhetlen igazság előt­tem, hogy minden ily megoldások csak akkor lesznek tartósak és megnyugtatók, ha a külön­böző országok törvényes hozzájárulásával, nem­zetiségük, történeti emlékeik, politikai joguk tiszteletben tartása mellett fognak létesíttetni. — Ezen szándékot állította maga elébe Felséges urunk, midőn a jelenlegi politikus cselekvénye­­ket kezdeményezte, és ezen szándék valósításá­nál érvényesíteni hazánk befolyását — ezen or­­szággyűlés egyik feladata. Jól értem, hogy hazánkban éppen a tör­téneti évkönyvek tanúsága folytán, a kormány irányában ellenszenv és bizalmatlanság sokszor uralkodott. — Jól ismerjük azon eseményeket, melyek a bizalmatlanságot gyakorta előidézik; az ország törvényei mellőzését, gyakori sértését, de egyre vagyok bátor a méltó főrendek figyel­mét felhívni, anélkül, hogy ezen kormány­irány­zatok értelmezése által azokat igazolni vagy ki­menteni akarnám. (Halljuk.) Senki sem fogja tagadhatni, hogy azon irány, a létező törvények és törvényes factorok mellőzésével hatalmas biro­dalmakat egyesíteni és megállapítani, s az al­kotmányos elemek rovására az absolutismus esz­közeivel erős és erélyes központosított kormány­­hatalmat alakítani, hogy ezen irányzat nem osztrákellenes irány­zat, hanem európai irányzat volt, mely minden­hol egyiránt találtatott, azon egy különbséggel, hogy a mi más országokban megrendíthetlen következetességgel a hatalom és szigor min­den eszközeivel keresztül vive, egyes orszá­gok, nemzetek, területek jogait még utolsó nyo­maiban is megsemmisítette, hogy míg, mon­dom, Európa-szerte ezen állapotok fejlődtek ki, ezen hazában megtörtek végkép a nemzet szel­lemén és az uralkodó­ház lelkiismeretes vallá­sosságán. És ezen tekintetben örömest haszná­lom fel az alkalmat, hogy régi alkotmányunk­nak a hálás kegyelet azon tributumát lefizes­sem, mel­lyel neki mindnyájan tartozunk. — Mert hogy az uralkodó­háznak minden szándé­kos jogsértés iránti vallásos kételyei ismét és ismét a döntő pillanatokban föléledtek, azt főleg régi alkotmányunk természetének köszönjük; köszönjük pedig azért, mert azon alkotmány még inkább, mint akkori más alkotmányokban, a nemzet jogait a magánjog kiváltságos formá­jában tüntetvén fel, oly időben, midőn a hatalom kezelői tisztább felfogással, nagyobb kegyelettel viseltettek, hol magán­jogról, mint a hol a népek politikai jogáról volt szó, ez utolsókat az előbbiek alakjával védte. Alkotmányunk ezen természeté­nek köszönjük, hogy ha annak formái késleltették is némileg haladásunkat, anyagi fejlődésünket biztosította legalább, hogy midőn a haladás kor­szaka megérkezett, az magyar és nemzeti volt és lehetett. (Tetszés.) Azon nézetből indulva ki, mint említem, hogy ezen országgyűlés feladata nem egyedül az or­szág jogainak és törvényeinek helyreállítása, ha­nem összeegyeztetése az ország jogai helyreállí­tásának azon nagy politikai feladattal, melyet ő Felsége felhívása, a viszonyok és a kor intő szükségei előnkbe szab, nem mellőzhetem el, hogy a 48-diki eseményeket, vagy az akkori tör­vényeket ne elemezzem. (Halljuk.) Méltánylom és tisztelem én, m. főrendek, mindazok indokait, kik a 48-ki törvények megítélésében az azok alakítását kísérő események megemlítését és elemzését kikerülni óhajtják. Értem, tisztelem ebbeli érzelmeiket, indokaikat, hiszem, tudom, hogy pártkülönbség és álláskülönbség nélkül vannak minden véleményárnyalat soraiban egyéniségek, kiknél a 48-ki események a leg­­szomorúbb személyes emléket keltik fel. Rak­juk le ezen szomorú személyes emlékeinket a haza békéjének szent oltárára, és gondosan őrizve keblünk belsejében fájdalmas benyomá­saink kegyeletes érzelmeit, ne merítsünk azokból mást, mint a kölcsönös engedékenység, a mél­tányosság, a kölcsönös higgadtság megőrzésének komoly kötelesség­érzetét. (Élénk helyeslés.) Nem fogom én az 1848 -i törvényeknek jogos jelleme irányában azon kérdést feszegetni, hogy ezen törvények külső pressio alatt keletkeztek, vagy nem keletkeztek; véleményem szerint fenn­álló törvények eredetét vizsgálni, vagy jogi jel­­lemeket, alkotási hiányait, alapját kétségbe von­ni mindig veszélyes, más részről nehéz fölötte meghatározni a fokot, hol a jogosult befolyás a jogtalan anyagi pressio terére átcsap, így nemcsak a 48-ki törvények, hanem más törvények is vétethetnek kétségbe. Midőn te­hát a 48-ki eseményeket említem, nem szándé­kom, hogy a törvények alaki jogosságát támad­jam meg. — De midőn egy részről a 48-ki ese­mények emléke nem bírhat arra, hogy a 48-ki törvények alaki jogosságát szem elől téves­szem, úgy másrészt ezen tekintetek nem bírhatnak arra, hogy azok politikai következéseit számba ne vegyem, midőn a törvények gyakorlati fel­elevenítéséről és életbeléptetéséről van szó. Mert nem egyedül a jogfolytonosság elvéről, nem jog­fenntartásról van az előttünk fekvő feliratban szó, hanem azon kívánságról, hogy e jogfolyto­nosság alapján az akkor alkotott törvények életbeléptettessenek, míg minden ebbeli késedel­­mezés az ország jogainak sértése gyanánt jelle­­meztetik. Azt hiszem, nem lehet szem elől tévesztenünk, hogy a 48 ki törvények legalább is oly általá­nos európai mozgalom befolyása alatt keletkez­tek, mely a magyar törvényhozásnak és a ma­gyar törvényhozás tényezőinek elhatározására is eldöntőleg folyt be. Ha nem tagadhatjuk, hogy hazánk nem lévén chinai fallal Európa többi részeitől elválasztva— 1848-ban sem tudta ma­gát az akkor uralkodó viharos szellem befolyása ellen biztosítani — úgy öncsalódás nélkül nem hi­hetjük, hogy az akkor mindenhol alkotott intéz­mények Európa szerte bekövetkezett sorsától csak a magyar intézmények teljesen megóvhatók. És mégis, midőn Európa szerte látjuk, hogy az akkori viharos idők eredményei külső alak­jukban sértetlenül sehol sem állanak fenn, mi nemcsak azok fenntartását, de 17 évi szünetelés után ismét egész kiterjedésben való életbelép­­tetéseket sürgetjük. Nem akarom a 48-diki tör­vényekről állítani, hogy azok egyenesen az osz­trák birodalmi összeköttetés ellen lettek volna irányozva, de hogy azok alakításában e biro­dalmi összeköttetés szükségének tekintetbe vé­tele, gyöngéden mondva, csak második sorban állott, hogy annak igényei legfeljebb csak áta­­lános, határozatlan kitételekben avattak meg, ezt — úgy hiszem, — senki sem fogja tagadni, ki a 48-diki törvényeket ismeri. Egy oly mozga­lomnak, mint a 48 ki, akár v­zsgáljuk azt rokon­­szenvvel, akár ellenszenvvel, nemcsak nálunk, de világszerte, az a dolog természeténél fogva mindig a m­­a szellemi jogosultsága. De volt az 1848 diki mozgalomnak egy jel­lemző oldala, mely, véleményem szerint, egy­szersmind annak veszélyeit, meddő eredményte­lenségét kifejti, ezen eredménytelenség pedig ab­ban gyökerezett, hogy az 1848 diki mozgalom minden lehető, határozatlan, jogosult vagy túl­feszített kivonatokat egyszerre akart létesíteni, egyszerre életbe léptetni, a­nélkül, hogy e kivo­­natok összhangzásáról vagy ellentétéről, s a­hol ellentétek léteztek, azok összeegyeztetéséről vagy kiegyenlítéséről, előrelátó óvakodással gon­doskodtak volna a törvényhozók, és ha ez elné­zés Európa-szerte veszélyes volt, kétszeresen ve­szélyesnek kellett lenni oly állami összeköttetés­ben, melyet számos jogi és gyakorlati ellentét, vagy legalább a még rendezetlen érintkezések bő mértéke jellemez, s a­hol, midőn minden kí­vánságot egyszerre és hason mértékben teljesí­teni szándékoltak, az eredmény ellentét fokozás­nál, összeütközésnél, aggasztó rázkódtatásnál más alig lehetett. Az 1848-diki törvények felállították a felelős minisztériumot, melynek folytán a tisztelt kép­viselőház felirata a parliamenti kormány életbe­léptetését óh­ít­ja, de maga ezen tör­vény termé­szeténél és az akkori körülményeknél fogva oly határozatlan egyes kitételekben, másokban oly annyira túlcsapó a monarchikus miniszteriális rendszer határain , hogy annak teljes, válto­zatlan gyakorlati alkalmazását e házban, és tán a képviselőházban is, alig fogja valaki várni va­gy sürgetni. •­ Egy törvény, mely egy részről a miniszte­rek kinevezését csak az ő Felségét helyettesítő nádor által eszközölteti, mely nem elégszik meg azzal, hogy a minisztérium számát oly határo­zottan bizonyos igazgatási szakoknak szabja, miszerint nem lehet ő Felségének más tanácsok­kal élni, mely azon példátlan intézkedést foglal­ja magában, hogy ezen minisztérium csak a mi­niszteri elnök közbenjárása által alakulhat, egy olyan törvény, mely a miniszteri elnököt ily módon félig ideiglenes dictatorrá alakíja, egy oly törvény példátlan még a miniszteriális intéz­kedés rendszerében is, és ezen rendszer e kiter­­jedésbeni alkalmazását — legalább egyéni fel­fogásom szerint — komolyan sürgetni nem le­het. (Élénk helyeslés.) Ha továbbá csak azon szakaszokat tekin­tem , melyekben a miniszterek teendői elő van­nak sorolva, ezen teendők nemcsak a dolog természeténél fogva, de a határozatlan kétértel­mű körvonalazás által is veszélyes összeütkö­zések bő anyagát foglalják magukban a közbi­rodalom irányában. Felemlítem e részben az or­szágos pénzügyi kitételt, felemlítem a honvédel­mi ügyek szakát, mely még a forradalom későbbi kifejlődése előtt, nem kétlem, nem resz akarat­ból vagy forradalmi szándékból, de a dolog ter­mészeténél fogva már június 16-án, midőn az Erdélyországhoz intézett miniszteri kibocsátvány keletkezett, hadügyi minisztériummá változott volt, és az eredeti megállapodásokat messze túl­haladó jellemet öltött magára. Nem akarom a magon főrendeket mindazon egyes ellenvetések felsorolásával untatni, melyek bennem a 48-diki törvények szabálytalan, ha­tározatlan szerkezete ellen (halljuk) felmerültek, de e törvények szabálytalansága némely legfon­tosabb részleteiknek és intézkedéseiknek sok­értelműsége s határozatlansága, valamint a múlt­ban a legveszélyesebb összeütközésekhez, a leg­­szomorúbb csalódásokhoz vezetett (helyeslés), úgy jelenleg sem képezheti az ország megnyug­tatásának biztos és hatályos eszközét. De nem mellőzhetek egy-két észrevételt azok­ra nézve, melyek a képviselőház feliratában a parlamenti rendszerről és a minisztériumi felelős­ségről mondattak. (Halljuk!) Theoreticus szem­pontból könnyen lehet ugyan azt vitatni, hogy a kormányfelelősség inkább eszköz a parliamen­­táris kormány kivitelére, mivel annak egyidőben­i gyakorlati következménye. — A felelősség leg­inkább úgy, mint azt régi törvényeink érteti , ugyan egyenesen a törvény rendelete által sza­bályoztatik ; mig a parliamenti kormány a több­­­ség akaratában sarkallik; e törvény sérelem nélkül támadhat meg; valamint törvénysértés esetére is támogathat, a hol és a mikor akarja és

Next