Pesti Napló, 1866. július (17. évfolyam, 4859–4884. szám)
1866-07-01 / 4859. szám
149—4859. Vasárnap, július 1. 1866 17 évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI HAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre : 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Nyílt tér: 6 hasábos petitsor 25 uj kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1806-iki második félévi folyamára. 916 flszetés ft «I.JLJ : julius—decemberi 12 évre 10 ft 50 kr. julius—septemberi *14 évre 5 ft 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala.' Pi*«!, junius 30 1866. (Fk) Mig az osztrák monarchia határain belől Salzburgtól Orsováig és Krakkótól Záráig e perczben semminemű vagy nevű nejiképviselet nem létezik, addig Poroszország fővárosában az uj kamara számára javában folynak a választások, és a porosz tábornokok az általuk megszállott kisebb német államokban fennen hirdetik, miszerint a sodrukból kiforgatott politikai hatóságok újjászervezése után tüstént hozzá kellene látni a német parlamentbe küldendő követek megválasztásához. E két tény némileg ellentétben látszik állani azon jellemzéssel, melyet tegnapelőtt a porosz politikát illetőleg adtunk, és lesznek talán, akik így okoskodnak: tökéletesen igaz, hogy Vilmos király se nem messzelátó, se nem szabadelvű fejedelem, hanem vak eszköz első minisztere kezében, de ezen első miniszter — a háború alatt is népképviselet egybeléptetésére törekedvén — az eddiginél liberálisabb útra látszik térni, s ha ugyanezen útra vezeti a maga felséges urát is, előttünk bizony közömbös lehet az, váljon ő felsége tudatosan vagy tudatlanul követi-e a szabadelvűség ösvényét; — a politikában nem az indokok döntenek, hanem az eredmények! Megvalljuk, miszerint a Poroszország és Ausztria közt fennálló feszültség bennünket sem vakít el annyira, hogy némi érdeket ne keltene bennünk a porosz politika azon bátorsága, mely a harczi zaj közepett sem fél a nép képviselőinek szavától, nem fél tőle még akkor sem, midőn majdnem bizonyossággal tudja már előre is, hogy az új kamara többsége határozottan ellenzékies leend, s ámbár a mostani kormány külpolitikájával egyetért, azt mégsem fogja támogatni, mig a belpolitika iránya nem változik, nevezetesen mig a képviselet budget-joga el nem ismertetik nemcsak elméletben, de gyakorlatban is. Ez elismerésre pedig, ha csak Bismark gróf valami nagy meglepetésben nem szándékozik részesíteni a világot, eddigelé semmi kilátás nincs. Rég nem olvastunk a forma udvariassága daczára is impertinensebb czikket, mint amilyet a porosz miniszterelnök közlönye, a „Norddeutsche Alig. Ztg.4” e pillanatban dob a szabadelvű ellenzék szeme közé. Ha a német philologusok, természetbúvárok, méhészek vagy tűzoltó-egyletek közgyűléseket tartanak — úgymond — oly dolgokkal foglalkoznak, a mikhez értenek, a melyek tanulmányaik, foglalkozásuk, hivatásuk tárgyát képezik; de a követek gyűlései, midőn az állam budgetjével bajlódnak, olyasmivel foglalkoznak, amihez nem értenek, s amire nézve nem világosíthatják fel egymást, mert amit magunk nem tudunk , arra másokat sem lehet oktatnunk, nemo dat, quod non habet! — Előadja aztán, mily bonyolódott egy gépezet az a mai állam, mily nehéz annak összesszerkezetével alaposan megismerkedni , egy kis csavar, mely az avatatlan előtt jelentéktelennek vagy épen feleslegesnek látszik, mulhatlanul szükséges lehet a gép rendes és biztos működésére, s az a hivatalszolga, kinek fizetését a budiéiból kitörli a kamra, tán nélkülözhetlen feltétele a gyom ügymenetnek valamelyik vidéken. A követek tehát ne bíbelődjenek oly ellenőrködéssel, melyre amúgy sem képesek, ott van a potsdami Rechnungs- Controlls-Behörde, mely 1829 óta őrködik az államháztartás felett, s melynek a porosz állam financziáinak virágzó állapotát köszönhette már oly időben is, midőn a követek hívatlan prókátorkodásáról még távolról sem volt szó. Képzelhetjük, mily elragadtatással olvassák a világ minden országainak reactionáriusai ezt a körmönfont okoskodást, s a mieink most kétszeresen fogják sajnálni, hogy a Bismark-féle Poroszország ellen, mely belpolitikájára nézve mintaállam az ő szemek előtt, háborút kell viselnünk. Mi pedig szintén örülünk a porosz kormánylap e sincerizálásán, mert azt látjuk belőle, hogy még mindig létezik azon széles árok, mely a porosz kormányt a porosz nép többségétől elválasztja, s hogy nem ez utóbbi az, mely ellen a háború foly, sőt ellenkezőleg! A háború daczára is teljes épségében fennáll még azon benső rokonszenv a két állambeli reactió közt, mely minden hadi cordonon is túlemelkedik, de fennáll azon összhang is, mely az egymást öldöklő nemzetek liberálisait köti egymáshoz. Oly politikával, mely semmi különbséget nem lát a kamara ellenőrködése és egy Rechnungs- Revisions-Bureau közt, Bismark gróf valóban nem fog „erkölcsi hódításokat“ tenni, s a német nemzet nehezen fog lelkesülni a porosz conceptió szerinti parlament mellett, midőn az említetthez hasonló nyilatkozatokból némi eleszét nyerte annak, hogy mi módon értik Berlinben a parlamentarismust és a népképviselet alkotmányos felügyelési jogát. Mindazáltal — megengedjük — nem szabad kicsinyelni annak fontosságát, hogy a porosz kormány e háborús időben sem hiszi mellőzendőnek a képviselet működését. A porosz ellenzék ezúttal sem fog valami gyakorlati diadalt aratni. E tekintetben kár volna magát illuziókban ringatni, de hogy szabadon nyilatkozhatik, hogy — miként mondani szokás — „kibeszélheti magát,“ jól fog esni a népnek, s ha a kormány nem teljesíti is a szabadelvű többség kivánatait, ha csak fellépése kevésbé visszataszító teend, mint eddig, ha az országban létező elégületlenségnek biztossági szellentyűt nyit, melyen át annak, habár sivitva, ki lehet párolognia , ez legalább aránylagos előny leend azon tompa hallgatáshoz képest, melyre különben a nép kárhoztatva leendett. Szintúgy a német parlament egybeléptetésére tett előkészületek sincsenek minden érték nélkül; csonka parlament leend az nagyon korlátolt jogkörrel, hanem „petit poisson deviendra grand“ — és ki tudja mi fejlődhetik még ily apró kezdetből ! Azon németországi hatalmak, melyek Poroszországgal szemben állottak, egyik kedvező perczet már elszalasztottak a porosz politikai sakkhúzások ellensúlyozására. Az éjszaki csatatéren már megdördültek az ágyuk, s legalább bizonyos időre, míg döntő csatát nem vernek ott fenn, alig lesz alkalom, a politikai mulasztást jóvá tenni. Arról az együttes manifestumról már szó sínes, és a véres küzdelem közben annál kevésbé várható ilynemű lépés. Vajha legalább az első nyugalmasabb percben intéztetnék őszinte, megnyugtató, örvendeztető szó a német nemzethez, mely aligha elégli azt, hogy a szövetségi katonák fekete vörös arany karszalagot fognak hordani. Poroszország mind a maga népét, mind a német nemzetet olyasmivel kínálgatja, ami magában véve semmi, de amiből valami lehet,— ellenei csak úgy győzelmeskedhetnek rajta erkölcsileg, ha olyasmit nyújtanak, ami már most is valami! Az osztrák kormánynak pedig nem lehet önmagához nem intéznie azon kérdést : várjon Bismark gróf mennyit nem adna értte, ha ő képes volna bármi áron is oly oszággyűlésre szert tenni, amilyet mi nálunk minden kényszerítő ok nélkül elbocsájtottak. A magyar és horvát országos küldöttségek közt váltott jegyzékek. Egyik közelebbi számunkban közöttük volt a horvát ügyben kiküldött magyar országos küldöttség jelentését az országgyűléshez. Mielőtt a két küldöttség jegyzékváltását közölnék, előre kell bocsátanunk, hogy a magyar országos küldöttség tagjai voltak : a felsőház részéről gróf Majláth Antal (egyszersmind elnök), gr. Széchen Antal, Szögyényi László és Jankovich László; a képviselőház részéről pedig gr. Andrássy Gyula, Csengery Antal ( jegyző), Deák Ferencz, b. Eötvös József, Ghiczy Kálmán, gr. Mikó Imre, Siskovics József és Sommsich Pál. A horvát országos küldöttség tagjai pedig: Strossmayer József György püspök (egyszersmind elnök), Cepulic Avelin, Klak Mihály, b. Kuslan Károly, Mrazovic Mátyás, Perkovac János (jegyző), Prica Miksa, dr. Racki Ferencz, Smakc Bertalan, dr. Suhaj Imre, dr. Subotic János voltak. Ez utóbbi küldöttség egyik tagja, Vranicany József, megválasztatása után nemsokára Zágrábban meghalt. íme, következnek a két küldöttség közt váltott jegyzékek : I. A magyar országos küldöttség észrevételei és kérdései a horvát országgyűlés 1861-ki XLII. czikkére: „Azon barátságos magántanácskozmányban, melyet a napokban Dalmát-, Horvát- és Tótország országgyűlési küldötteivel tartottunk, mi a tisztelt urakhoz azt az őszinte kérdést intéztük , hogy követeléseiket, melyek tanácskozásaink tárgyait fogják képezni , óhajtják-e most akár részletesebben formulázni, vagy azt kívánják, hogy egyelőre azon országgyűlési határozat felett értekezzünk, mely a fentirt országoknak 1861-ki országgyűlésén hozatott, s ő Felsége által a legmagasabb trónbeszéd alkalmával, tárgyalás végett velünk is közöltetett ? „E barátságos kérdésre a tisztelt urak azt felelték, hogy ők mindenekelőtt az említett 1861- ki horvát országgyűlés határozatának pontjaira nézve kívánják tudni nézeteinket, s felszólítottak bennünket, hogy e nézeteket hasonlóul barátságos magán után közöljük velök. „Mi tehát magunk között e tárgy felett beszélgetvén, véleményünket következőleg alakítottuk : „Az említett horvát országgyűlési határozat azon szempontból indul ki, hogy : „az 1848. évi események által Horvát és Magyarország között valamint a törvényhozásra, úgy a közigazgatásra és törvénykezésre vonatkozólag minden nemű viszonylat törvényszerűen s teljesen megszűnt, kivéve, hogy a király közös, s ugyanazon koronával leend Magyar- és Horvátország királyává, és pedig a nemzet szabad akaratából, megkoronázandó. „Mi e szempontot nem oszthatjuk. Az 184-4ki események a századok óta fennállott viszonyt tettleg ugyan megszakasztották, de mi e megszakasztást nem tekintjük olyannak, mely közöttünk és a közöttök minden múltat eltörölve, a közös királyon és közös koronázáson kivül mindenre nézve tabula rasa-t csinált volna. Minket határozott utasításunk és egyéni meggyőződésünk egy iránt gátol azon elvnek elismerésében, hogy közöttünk az említetteken kívül minden egyéb viszony törvényszerűen megszűnt. Gátol abban a pragmatica sanctio is, melyet a magyar korona minden országaira nézve alaptörvénynek kell tekintenünk. Nem vagyunk idegenek a régi kapcsot, kölcsönös érdekeink tekintetéből, czélszerűbben átalakítani, s ha Horvátország kívánja, tágítani , de sem jogosnak, sem kívánatosnak nem véljük minden részben új pactum felett olyképen alkudozni, hogy a létezettet teljesen ignorálva, veszélyes kísérletet tegyünk a sanctio pragmaticának újjáalakítására. „Nem értjük tisztán az említett horvát országgyűlési határozatból, hogy miután, amint e határozat mondja, ugyanazon király ugyanazon koronával, s valószínűleg együtt és egyszerre volna magyar királylyá, s Dalmát-, Horvát- és Tótországok királyává koronázandó , miért kellene és miként lehetne két külön koronázási oklevelet szerkeszteni? Volna és lehetne e e két oklevél között lényeges különbség, s ha igen, mi történnék akkor a közös koronázással, ha az egyik ország saját jogainak biztosítására már elkészítette a koronázási oklevelet, s az iránt a koronázandó királylyal meg is egyezett, a másiknak pedig még folyvást nehézségei volnának a maga oklevelére nézve ? „Azt sem tudjuk magunknak megmagyarázni, hogy az említett határozat minő értelemben veszi e szavakat: „és pedig a nemzet szabad akaratából koronázandó.“ ? Ami szabad akarattól függ, azt meg is lehet tagadni. Már pedig, a pragmatica sanctio értelmében, azon fejedelemtől, kire nézve a trónöröklés megnyílt, ha a törvény szabta feltételeket teljesíteni kész, a nemzet a koronázást nem tagadhatja meg. „Azt is mondja az említett határozat, hogy „Horvát-, Dalmát- és Tótországot saját különös közjogi és alkotmányos alapjogain felül, mindazon közjogok is illetik, melyek Magyarországot 1847. év végéig megillették, a mennyiben ezek fent érintett önkormányzatának és függetlenségének sem közvetve, sem közvetlenül ártalmára nincsenek.“ Nagyon óhajtanék határozottan és név szerint tudni mind a külön, mind a velünk közös jogokat, melyeket Horvátország igénybe vesz, s melyeknek előleges elismerését kívánja tőlünk, s óhajtanók tudni azt is, hogy mivel a jogoknak rendesen kötelezettségek is felelnek meg, miként állanának jövendőre ezen kötelezettségek, miután a határozat a múltból csak jogok fenntartását említi, de minden egyéb viszonyt megszűntnek nyilvánít. „Őszinte bizalommal kérjük tehát a tisztelt küldöttséget, legyen szíves minket mindezekre nézve felvilágosítani, hogy tisztán értve az ügy valóságos állását, biztosan szólhassunk és tanácskozhassunk ezen fennforgó kérdések mikénti kiegyenlítéséről. „A mi Dalmát-, Horvát- és Tótország területi kiterjedését illeti: mi e részben azon állapotot, mely az 1848 óta közbejött harczi események folytán alakult, kénytelenek vagyunk alkotmányos törvényeinkkel merőben ellenkezőnek tekinteni , s azt alkudozásainkban kiindulási pontul nem fogadhatjuk el. — Nem akarunk régibb történelmi fejtegetésekbe bocsátkozni, mert azt hiszszük, hogy ily fejtegetések kölcsönös közelítés helyett, még inkább eltávolítanának bennünket egymástól, hanem méltányosnak és jogosnak hiszszük azt, hogy midőn a tettleg megszakasztott kapocs újabb megkötéséről tanácskozunk, a területi épség tekintetében, a törvényekkel is megegyező azon tényleges állapotot vegyük fel tanácskozásaink alapjául, mely a megszakasztást közvetlen megelőzött időben létezett. „Mit ért az említett országgyűlési határozat Horvátországnak Muraközre vonatkozó jogai alatt, s mik azon reménybeli területi jogok, melyeknek Magyarország általi ünnepélyes elismertetését mindenekelőtt követeli ?—szintén homályosak előttünk, s ezekre nézve is a horvát országos küldöttség szivességétől várjuk a felvilágosítást. „Hasonlóul őszinte bizalommal kérjük a tisztelt küldöttséget, legyen szíves kijelölni azon bizonyos közügyeket, amelyekre nézve a horvát országgyűlési határozat szerint közös lenne a törvényhozás és az ennek megfelelő legfőbb kormányzat, mert mi ezekhez csak akkor szólhatunk, ha tudva lesznek előttünk kívánságaik vagy követeléseik. „Végre a közigazgatási, közoktatási, vallási és törvénykezési ügyek iránti törvényhozást és legfőbb kormányzatot, valamint a minden fokozatbeli igazságszolgáltatást illetőleg azt mondja az említett horvát országgyűlési határozat, hogy ezek közöttünk szorosabb kapcsolat tárgyai nem is lehetnek Mi Horvátország szélesebb autonómiájának nem vagyunk ellenei, de bátorkodunk a tisztelt küldöttségtől szíves értesítést kérni az iránt, hogy e tárgyakra nézve oly terjedelmű autonómiát követelnek-e, mely Magyarországgal minden kapcsolatot és érintkezést teljesen kizár ? „Ezek azok, amiket mi, a magyarországi küldöttség tagjai, magunk közötti tanácskozásainkban megállapítottunk, mint oly nézeteket, kérdéseket, s illetőleg szíves kéréseket, melyeket a tisztelt horvátországi küldöttséggel, főkép felvilágosítás nyerhetése végett, teljes bizalommal közlünk.“ — Aláírva : „Csengery Antal, az országos bizottság jegyzője.“ Így lehetővé tettük számtalan mocsaraink tetemes részének kiszárítását. Tiszánk szabályozása által mértföldekre terjedő területeket ragadtunk ki a viz hatalma alól, melyek most viz után epednek, hol az ennek folytán beállott fahiány miatt csekély számra olvadt gulyáink és méneseink végképeni megsemmisülésnek néznek elbe. A Hány lecsapolása és Marczal szabályozása pár százezer holdnyi területen a növényzetet tették tönkre, elvonván tőle, valamint az egész környéktől, az éltetőelemet, mely a különben is könnyen hejyülő tőzeges fekete homok talajt a túlyos megmelegedésben mérséklő. A szénaterméseknek ez által vége lett azon rábaközi gazdák, kik annak ely évenként nyolcz, tíz, tizenöt, húsz őst állíthattak a híres győri lóvásárokra, most alig kaszáltathatnak annyit, mi egy pár ló kiteleltetésére elégséges. Vetett takarmánynyal pedig hiában tettek kísérletet, mert nem sikerült. A Balaton, hazánknak ezelőtt legszebb ékessége, halhatatlan emlékezetű dicsőült nádorunk intése daczára, egy vaspályatársaság szeszélye miatt, mely költségkímélés tekintetéből síneit az ártérre rakatta, le van csapolva, mi által a csakis saját hasznára tekintő társaság a Balatonmelléknek szivetét vágta ketté. Nem mérsékli már többé a háborgó elem hűvös szellőjével sem a nyári nap hevét, sem a tél dermesztő hidegét; csendesen viseli magát szűk határai közt, mint börtönre kárhoztatott fogoly. Nem az a nap süt itt most az égen, mely azelőtt ragyogott. Szomorú napok hosszú sora köszöntött be az egész vidékre, melynek patakjai, forrásai, kutjai egymásután száradtak ki. A föld kebelébe mindegyre jobban visszavonul a víz, s a felszínen a szárazság miatt kihal a birtokosoknak egyetlen reménye, a szöllöze, és bátran elmehetnek koldusbottal kezükben alamizsnát kérni azoktól, kik őket ily szomorú sorsra juttaták. Az eső, azon arányban, mint vizeink mennyisége, folytonosan kevesbült, s most már annyira jutottunk, hogy némely vidékeken hónapokon által sem esik, mine következtében azon vizeink is, melyeket le nem csapoltunk, kiszáradtak. így apad ki múlt évben Fertőnk, mely Dunántulon Bánátjának, a termékeny Rábaköznek egész vidékének szárazság miatti nyárra jutását okozó, a Balaton-mellékiekhez hasonló sorssal fenyegetvén a Fertőmelléki szöllőbirtokosokat is.! Látható, hogy magunk idéztük előre lassanként a sanyarú időket, (?) nem gondolván arra, miszerint Magyarország, sajátságos helyzeténél fogva, idegen országokból érkező felhőkre, az őt környező magas hegységek miatt, délt kivéve, ritkán számíthat. A természettől önmagára van hagyva, hogy hozza létre azt, mi neki szükséges. Míg vizeink régi terjedelmükben voltak, ezeknek kipárolgása felhők képzésére körülbelől elég volt, most a felszín csekély terjedelménél fogva alig jöhetnek számításba. Honnét képződjenek tehát a felhőkhöz megkivántató párák, ha mind folyóink, mind tavaink úgyszólván üresek ? Talán ama felsőbb helyről elrendelt erdősítéstől várjuk időjárásunk helyreállítását, melynek eredménye aligha több a semminél ? — miután fa csak ott tenyészik, hol kellő nedvben nincs hiány. Tudjuk, mily keveseknek jutott addig eszébe az erdősítés, míg vízbeség volt, holott akkor lett volna tulajdonkép annak ideje, és csak később a lecsapolásé. Most nagy részt hiában ültetünk, mert csemetéink a forró nyarat és kemény telet a szárazság miatt ki nem állják. Feltéve azonban, hogy kiállják, mikor lesz ezeknek kívánt hatásuk ? Bizonyosan csak utódaink korában. Ha addig szomjaztatjuk földeinket, akkor jó éjszakát mondhatunk Magyarországnak. Nem erdő, hanem mindenekelőtt víz kell az Alföldnek. Vissza kell neki adnunk éltető elemét, melyet tőle meggondolatlanul elvontunk, s arra kell törekednünk, hogy nagyobb tömegű folyóink síkjainkon csatornák által szétoszlatva, teljesítsék azt, mit azelőtt nagy területű tavaink és mocsaraink kipárolgás által eszközöltek. Akarjuk, hogy hazánk egén az áldásos felhők ismét feltűnjenek, ne ereszszük szabad folyásra vizeinket, hanem azon legyünk, hogy azok korlátozva, czéljaink kivitelében eszközül szolgáljanak. De ily csatornák létrehozására sok idő és sok pénz szükséges, pedig nekünk sem Netmig szó a szárazság okairól és elhárításáról.*) A rendkívüli éveknek rendesekké változása felett méltán aggodalom szállhatja meg keblünket, tekintve a régebbi száraz esztendők ritkaságát a mostaniakhoz képest. Hogy igy fog-e ez tovább is tartani ? — arra, úgy látszik, nem igen számítunk, bár a már több, mint egy évtized óta inkább száraz, mint nedves időjárás nemcsak gondolkodásra, hanem cselekvésre is elég okot szolgáltathatott volna. Igaz, fogják sokan mondani, de parancsolhatunk-e az időnek, hogy kedvünk szerint járjon, tudunk-e felhőket teremteni, hogy telünk havas, nyarunk esős legyen, s ne uralkodjék hazánk tevein szibériai hideg és szaharai forróság ? Én azt hiszem, mindez, nem tartozik a lehetetlenségek közé, ha figyelembe veszszük az okokat, melyek lassanként a jelen sanyarú helyzetig, juttatók hazánkat. Mert ha a felhőket minden tekintet nélkül az időjárásra, csupán egyes vidékek és birtokosok haszonlesésének kielégítése végett, mocsár-lecsapolás és folyószabályozásainkkal hazánk egéről úgyszólván készakarva száműztük; kényszerítve vagyunk, hacsak végkép tönkre jutni nem akarunk, oly intézkedéseket tenni, melyek azok pótlásául szolgálnak, nevezetesen öntöző csatornák létesítésére, hogy ezek által a felforgatott régi viszonynak helyreállítását lehetségessé tegyük. Ha végigtekintünk azon számtalan érvágáson, melyeket hazánk testén néhány évtized óta a legújabb időkig folytattunk, nem fogunk csodálkozni a bekövetkezett szomorú eredmény felett, melybennünket már végbukással fenyeget. Kiindulási pontul kétségkívül a Vaskapu szikláinak széthányatását vehetjük fel, midőn Dunánknak szabadabb folyást engedvén, előbbi vízállását, valamint a bele ömlő folyókét is alább szállítottuk, s *) Az 1813-ki Aszály óta e kórdós gyakran foglalkozató szakembereinket, s minthogy mostani nyárszakunk szintén a mostohábbak közé sorolható, egészen természetesnek található a kardós vitatásának folytatólagos megkezdése Lapunk egyik feladata az eszmecsere közvetítése révén, közöljük e dolgozatot anélkül, hogy az abban elmondottakat a lap elfogadott nézeteinek akarnók tekintetni. Szerk. )