Pesti Napló, 1866. július (17. évfolyam, 4859–4884. szám)
1866-07-07 / 4864. szám
154—1864. Szombat, július 7. 1866, 17 évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferenciek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető költemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hírdetmények díja 7 hasáim« petitsor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyeg K' '..üK'n 11) ujkr. Nyilt-tér: 5 hasábos petit-sor 55 nj kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1806-iki második téteri fohnmárn. JE H »H. t i a a a g : július—decemberi *|2 évre 10 ft 50 kr, julius—septemberi *|4 évre 5 ft 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. Pest, julius 6 18(?G. (Fk) Miként egykor Fülöp büszke flottája, úgy Ausztriának pompás éjszaki hadserege is egyetlen éj alatt megszűnt lenni. Vissza kell nyúlnunk a középkorba, hogy ily esetre példát találjunk, melyet az újabb kor története nem nyújt. Bécsben „árulásáról beszélnek! Szerencsétlenségnek tartanák, ha e nézet lábra kapna, ha azok, akiket illet, nem magukban, hanem mások gonoszságában keresnék a rettenetes csapás okát, ha ez által gátoltatnának saját hibáik felismerésében, mely a javulásnak első nélkülözhetlen feltétele Hogy Hemikstein,Krizmanics és Clam Gallas tábornokok hadi törvényszék elé állíttatnak, nem azért történik, mivel ezen urak árulás gyanúja alatt állanak. Vétkük egészen mi! Clam Gallas grófban a hadvezéri tehetetlenség netovábbját látjuk. Miként juthatott ö egy egész hadtest feletti főparancs birtokába, még máig sem tudjuk magunknak megmagyarázni ? A magentai csata szerencsétlen kimenetelében ö excjának nagy része volt, és az, hogy ö a reichsrath felsőházában a legvéresebb reactió elveit hirdeté, véleményünk szerint, nem oly tény, melyépen hadvezéri képessége mellett bizonyíthatott volna. A nemes gróf az éjszaki csatatéren elejétől végig mindig csak rontott. Ha valamikor e rövid, de nevezetes hadjárat történetét írni fogják, a világ bámulva fogja látni, mint vándorolt czéltalanul keresztül-kasul e Clam féle első hadtest, mint jelent meg ott, ahová senk sem rendelte volt, de hiába váratta magát ott, ahol szükség lett volna rá. A függőben levő vizsgálat a történetírónak nagyon érdekes és hiteles anyagot fog szolgáltatni, mely ki fogja deríteni, hogy Clam Gallas gróf ne volt áruló, de a hadvezérségről fogalma sincs , s hogy mindaz, a mit ő éjszakán tett, első lépésétől utolsóig „était plus qu’un crime, c’était une faute.“ Henrikstein és Krizmanics, a főhadiszállásbeli főtábori kar, illetőleg az operatiós hivatal főnökei voltak. Mind a kettő becsületes ember, és nem csekély elméleti tudománynyal bíró, de hadjáratot soha egyikük sem vezényelt még, s ily hivatás gyakorlati kivántmányairól — miként a tapasztalás mutatta — sejtelmök sincs. Ennek bizonyságául csak egyetlen tényt hozunk fel, melyről elég hiteles forrásból értesülünk. A generalstab-chef első teendője, hogy a főhadiszállás biztosságáról gondoskodjék, mert — mi magától érthető — ha a főhadiszállást baj éri, betű szerint fejét veszti a hadsereg. Még ezen elemi szabályról is annyira megfeledkeztek a nevezett urak, hogy — miként katonáktól halljuk — kedden délután egy pillanatig a poroszok hátulról bombázgatták magát a főhadiszállást, sőt egy alezredesnek,Benedek egyik hadsegédének nevét is emlegetik, ki ez alkalommal halálát lelte, úgy, hogy a főhadiszállásnak ventre a térre kellett menekülni, s legalább egy ideig vezénylet, nélkül hagynia a serget. Tehát itt is hiba, de szintén oly hiba, mely még a bűnnél is roszabb és károsb. Ezen urakat maga Benedek választotta ki az illető hivatalok ellátására. Et nunc venimus ad fortissimum, Benedekről akarunk szólni. Fest festum, persze, könnyű kritizálni, és a megbukottra köveket hajigálni nem veszélyes, de nem is nagy dicsőséggel járó munka. Azonban olvasóink tán tanúbizonyságot tehetnek a mellett, hogy mi soha nem szóltunk valami nagy lelkesedéssel ezen úrról, hanem már midőn Drezda cserbenhagyásáról beszéltünk , ezt megfoghatlannak mondtuk, s csak azzal vigasztalhattuk magnókat, hogy amit a mi avatatlan szemünk lát, az nem lehet, hogy Benedek tapasztalásával bíró hadvezér figyelmét kikerülhette volna. Fájdalom, e szerény várakozásban is csalódtunk, és meg kell vallanunk, igazuk volt a porosz lapoknak, midőn — már hetek előtt — azt mondák: Benedek jó „sabreur,“ egyéb semmi! Saját véleményünket e férfiról néhány értelmes katona ítéletére fektettük, kik azt mondák , mint hadtestparancsnok, azaz, mint a főparancsnok egyes rendeleteinek erélyes végrehajtója, Benedek mindig ki fogja állani a próbát; vájjon tudna-e ő maga is főparancsnok lenni, az még kétséges, de a kilhatás utáni kapkodás, mely Benedek minden léptét jellemzi, e tekintetben nem jó jel! —Ezen higgadt férfiak szavaira emlékeztünk, midőn a tábornok egy pár furcsa napi parancsát olvastuk, a tisztek csizmájáról és szakálláról, a hírlapírókról, a kéjhölgyekről, és bizalmatlanságunk nőttün nőtt, midőn a lapokban olvastuk, hogy ő excja, a főhadiszállással elhagyván Olmützet, az ottani vendégfogadóban egy 12 éves leánykának, ki neki bokrétát nyújtott át, áldását kérte.......... Hanem hogy így fognak fejlődni a dolgok, ily gyorsan, ily rettenetesen, ily kétségbeejtő módon, nem hittük, sőt pár nap előtt átalában lehetetlennek tartottuk volna, hogy bárki is az ügyetlenség bármily mértéke által azt a gyönyörű hadserget ekként megsemmisíthetné. Van valami abban, amit a bécsi „Abend Post“ mond, hogy t. i. a közvélemény kívánta Benedeknek az éjszaki sereg élére állíttatását. De miért kívánta ezt a közvélemény? Mert Benedek az egyetlenegy osztrák tábornok volt, ki 1859-ben nem kapott verést, sőt, habár csak mulandóan, az ellenséget vissza is szorította, és — mert más alkalmi s hadvezért nem ismertek. Hanem elég az hozzá, hogy a közvélemény bizalommal volt Benedek iránt, s nagyon nyomatékosnak és tiszteletre méltónak tartjuk azon érvet, melyet ö Felsége múlt szerdán egy magánbeszélgetés alkalmával felhozott. Nem bírjuk szóról szóra a fejedelem e nyilatkozatát de értelmét híven véljük visszaadhatni. „Nekem — igy szólott körülbelül ö Felségem mint uralkodónak és katonának, már elejétől fogva valamely kedvezőtlen fordulat lehetőségét és saját felelősségemet is kellett szemmel tartanom; ha más hadvezért állítok a sereg élére, s ő alatta történik a szerencsétlenség, népeim szemrehányásokat, tehettek volna, hogy miért jártam egyedül a magam esze után, miért nem vettem figyelembe a közvélemény szavát, akkor talán kedvezőbb eredményre jutottunk volna. Engedtem tehát, és engedhettem annyiban, amennyiben a közönség kedvező véleményével szemben, eddig legalább az ellenkezőről, e vélemény alaptalanságáról nem volt alkalmam meggyőződhetni Midőn aztán Benedek ki volt nevezve és műtételeit megkezdte, egyik-másik dolog történt, mely mind a magam, mind Mensdorff gróf fézeteivel nem volt összhangzásban; de lehetetlen volt beavatkoznom . 1859- ben sokan a kedvezőtlen kimenetelt annak tulajdonították, hogy mi innen beleszóltunk a hadviselésbe, s a fővezérnek nem engedtünk szabad kezet ; ily szemrehányás ismétlődésére nem akartam okot adni, és ezért nem háborgattam Benedeket tervei kivételében ; akaratom a legjobb volt, de az ég nem engedte megélnem a sikert!“ Ennyit a múltról. Mit hozand a jövő ? Olvasóink táviratilag értesültek arról, hogy szerdán reggel kérdés intéztetett Napóleonhoz, váljon hajlandó e ő Felsége a közbenjárást magára vállalni akként, hogy Velencze átengedtetése árán béke köttetnék Olaszországgal , úgy hogy Albrecht féiig körülbelöl 150,000 embernyi sergeny hadnak magvát képezné, melylyel aztán néhány nap múlva második hadjáratot lehetne indítani Poroszország ellen. Ilyesmiről nem lehet többé szó ! Midán illetékes személytől ezt kérdeztük, vájjon hát nincs-e tudomása az olasz-porosz szerződés tételéről, mely az egyoldalú békekötést lehellenné teszi ? erre ezen választ nyertük : „E szerződés július 8-án lejárna ; vájjon meghosszabbittatott-e, nem tudjuk!“. . . Mi pedig úgy tudjuk, hogy meghosszabbittatott, és ez okból fenntartjuk mindazt, amit a vészteljes königgrätzi ütközetről hírek megérkezése előtt tegnapelőtti czikkünkben mondtunk volt. A „Moniteur ” legújabb közleménye szerint is nemcsak Olasz-, hanem Poroszországra is vonatkoznék III. Napóleon közbenjárása, s így még ma is az egyoldalú békekötést, melynél fogva Velencze feláldoztatoka végre, hogy annál erélyesebben lehessen fellépni Poroszország ellen, nem tartjuk valószínűnek. De még akkor is, ha ily béke lehetséges volna Ausztria most ingyen tenné azt, amit azok a megvetett újságírók évek óta tanácsoltak neki, amikor még bő kártalanítást lehetett volna kapni. — Évek óta mindannyian igazán torokszakadtáig kiáltottuk, de nem kiáltani ezt nem lehetett, nem szabadott, hanem a sorok közt suttogtuk : ne váljatok el a schleswig-holsteini ügyre nézve a Bulidtól ; hadd viselje ez az ottani hadjárat költségeit, és csináljon aztán a herczegségekkel, amit akar ; fogadjátok el Velenczéért azt a 400 milliót, és e mellett még csak kedvező kereskedelmi szerződést kössetek ki Olaszországgal ; balkereteket nyújtsátok oda a Bulidnak, jobbotokat Olaszországnak, akkor Francziaország hátatokat is fogja fedezni ; aztán hadd lássuk, mit mer tenni Poroszország! — Vox clamantis in deserto volt a sajtó minden ily felszólalása. És ma ? Schleswig-Holsteint elvesztettük, az ottani hadiköltséget elvesztettük, Velenczét alkalmasint elvesztjük, az utolsó hadjáratra szánt milliókat elvesztettük, hadsergünk, ágyúink hadi szerszámaink nagy részét elvesztettük, és mi maradt, meg Ausztriának ? Megmaradtak azon szerencsétlen államférfiak, kik ama politikát javasolták, és megmaradt a népeinek hűsége. Ez utóbbi, reméljük, legalább részben fogja jóvá tehetni ügyesebb államférfiak vezénylete alatt, amit amaz ügyetlenek oly kimenthetetlen módon elrontottak ! A magyar és turul országos küldöttségek közt váltott jegyzékek. (Folytatás.) IV. Dalmát-, Horvát- és Tótországok országos küldöttségének utolsó nyilatkozata. Az 1861. 42. törvényczikk reánk nézve, a mint már annyiszor érintők, azon alap, melyhez minden viszonyok közt ragaszkodnunk kell. — Ezen czikk három főpontra vonható össze, és pedig : 1) a területi épségre, 2) önállóságra, 3) a háromegy királyság viszonyára Magyarországhoz,és közös viszonyunkra az összmonarchiához. Mind utasításunk, mind saját meggyőződésünk arra köteleznek, hogy ezen czikknek két első pontját minden további tárgyalás előfeltételének tekintsük, és csak a harmadik pontra nézve, mely cselekvőségünknek épen czélját képezi, bírunk szabadabb mozgási térrel. Honi önállásunkra nézve a tisztelt választmány nyilvánítá, hogy azt elismeri, és arra vonatkozólag mi csak azt jelenthetjük ki, hogy országgyűlésünknek gondja lesz, ezen önálló ügyeinket egyetértőleg a koronával, mind törvényhozás,mind közigazgatási tekintetben akként intézni el, hogy kezelésük az országnak valódi és állandó javára szolgáljon. Itt csak azt kell még megjegyeznünk, ami úgyis magától értetődik, hogy a háromegy királyság országgyűlése a koronázási előkészületeket mindaddig befejezetteknek nem tekintheti, mig az ezen ügy iránti alkudozások be nem végezték. Az 1861. 42. törvényczikk első pontja két részből áll. Az első Dalmátiára és a katonai határőrvidékre, a második Fiuméra és kerületére vonatkozik. Arra nézve nem lehetnek nehézségek, sőtt meg vagyunk győződve, hogy Dalmátországot és a határőrvidéket illető igazságos kívánalmaink teljesítésére nézve, Magyarország bennünket pártoland, mit annál inkább várunk, miután ezen támogatást alkalmasnak véljük arra, hogy e tekintetbeni kívánságaink valódilag és oly mértékben teljesüljenek, mint azt oszággyűlésünk kijelentette. Czélszerű alkalmat arra, véleményünk szerint, a királyi hitlevél iránti tárgyalások nyújtandanak. Fiuméra nézve a tisztelt választmány kijelenti, hogy utasításai által korlátozva, azt csak a referendum veheti. Habár működésünk és tárgyalásaink minden sikere és ereje csak az országgyűlések hozzájárulásától és megerősítésétől függ, mégis nagy különbséget találunk abban, váljon valamely ügy mint megvitatott és egyetértőleg megállapított terjesztetik-e az országgyűlések elé, vagy anélkül, minden vélemény és indítvány mellőzésével kerül azok elé. Nekünk utasításunk szerint ahhoz kell ragaszkodnunk, hogy valamint önállásunk Dalmátia és a határőrvidék, úgy Fiume iránt is határozott , kölcsönös megállapított indítvány terjesztessék a magyar országgyűlés elé. De az lehetséges is A tisztelt választmány kijelenti, hogy a területi kérdés, melyre nézve szorosan kötelező utasítással van ellátva, s amely magában véve több nehézséggel jár, könynyebben és enyhébben lesz megoldandó, ha Magyarország azon meggyőződést nyerendi, hogy a három egy királyság vele jövőben is valódi szorosabb államjogi egyesülésben lenni óhajt. Ragaszkodva ezen nyilatkozathoz, indítványozzuk , hogy a tárgyalásoknak sorrendje akként változtassák meg, hogy előbb, mintsem a két első pont elintézettnek tekintetnék, a harmadik és legfőbb pont vétessék tárgyalás alá, hogy Magyarország megérthesse, azon viszonyt, melyben a háromegy királyság hozzá álland. Azt azonban csak azon feltétel alatt tehetnék, hogy ha a fiumei kérdés eo ipso mint már az 1861: 42. czikk értelmében elintézett, terjesztetnék a magyar országgyűlés elé, ha a harmadik kérdésre nézve kölcsönösen kielégítő eredményre jutni sikerülne. Az országgyűléseknek mint minden, úgy ezen kérdésben is végelhatározási joguk fennmaradván. De a harmadik pont általunk indítványozott előleges tárgyalási módjával ellenkezik a magyar országos választmány azon utasítása, melynél fogva, kijelentése szerint, csak azon mód felett bocsátkozhatik egyezkedésbe, amely szerint a háromegy királyság a magyar országgyűlésen volna képviselendő, mely országgyűlés maga és egyedül a magyar szent koronához tartozó minden országok és tartományok nevében a közös ügyek kérdésének megoldására fel van jogosítva. Utasításunk és a háromegy királysághoz intézett 1866. febr. 27-ki királyi leirat értelmében kiküldetésünknek fő czélja, hogy kölcsönösen értekezzünk mind a szent korona országainak viszonyáról az összmonarchiához, mind a mi országaink viszonyáról Magyarországhoz. Mert mi most is ragaszkodunk azon véleményünkhöz, hogy e két kérdés csak kapcsolatosan oldható meg, s egymástól elkülönítve kellőleg nem tárgyalható, mert nem szenved kétséget, hogy viszonyainknak az összmonarchia iránti rendezése által — ha a kiegyezkedés létesülne — az 1848-as törvények az állam legfontosabb törvényhozási és igazgatási ügyeire nézve módosítást szenvednek, vagy ezen ügyek körül egészen új törvények alkottatnak. Ezen módosítások vagy újabb intézkedések előtt a háromegy királyság viszonya Magyarországhoz nem szabályozható, minthogy az épen azon törvények változásától, vagy újabb intézkedéseitől frigyond, kölcsönös egyezkedésünk érdekében van tehát, hogy a tisztelt választmány oda törekedjék, miszerint módjában legyen velünk mindkét kérdés iránt tárgyalásokba bocsátkozni. Annak kivitelét, tekintettel a magyar országgyűlés ügyrend tartására, a tisztelt választmányra kell hagynunk. Hogy azonban ezen lépést részbükről is könynyítsük, országgyűlésünknek nyilatkozataival összhangzólag kijelentjük, hogy mi elvileg a szent korona minden országainak egyetemlegességét (solidaritását) mindazon kérdésekre nézve elismerjük, melyek azoknak közös viszonyaira az összmonarchia irányában vonatkoznak, és hogy készek vagyunk ezen egyetemlegességnek oly alakjai iránt tárgyalásba bocsátkozni, melyek alkalmasak, hogy az öszszerűbe élő és való igazsággá váljék; továbbá kijelentjük, hogy mi azon testületben, mely a közös ügyeket tárgyalni és elintézni fogja — a dolog természetének megfelelőleg — csak oly képviseltetést fogunk igényelni, mely azon arány- (kulcs) és viszonynyal megegyezik, amelyet Magyarország magára nézve követeen ; végre kijelentjük , hogy az érintett egyetemlegességnek megfelelőleg a törvényhozás és közigazgatás mindazon ügyekben rendeztetnének, melyek önállóságunk körén túl esnek, és általunk az 1861. 42. t. czikk értelmében közöseknek elismertetnek. Ezen elvileg történt elismerések, amint a dolog természetéből foly, csak akkor nyerhetnek szabatosabb és körülményesebb szövegezést (formulázást), ha az államkérdésekre nézve szorosabb egyetértés fog elévethetni, és mostanra elégségesek arra, hogy bebizonyítsuk, miszerint mind az összmonarchia, mind Magyarország iránti viszonyunknak együttes tárgyalását kölcsönös egyetértésünk érdekében kívánjuk. Kellő óvatosság tekintetéből a jegyzőkönyvben megérintethetnék, hogy a feltételesen tárgyalt kötelezettségek megszűnnek, mihelyt a főkérdésre nézve meg nem egyezünk. Ennélfogva célszerűnk és kívánatunknak megfelelőnek tartanók, hogy nekünk nyilatkozataink folytán alkalom nyúttassék, hogy már a legfontosabb és legfőbb kérdés megoldásának nem kevésbé fontos előkészületeinél is részt vehessünk. Ez magának az ügynek sem ártalmára, sem praejudiciumára nem volna, sőt erkölcsi és politikai értékét növelné. — Magyarországra nézve — eltekintve a különböző alakzatoktól, melyek egymástól eltérhetnek — a legnagyobb fontossággal bir, hogy a szent korona minden országaival és tartományaival, mint egység, képviselve legyen ott, ahol alkotmányának változtatása vagy idomitása az összmonarchia szükségleteihez kérdésben forog. Ha ily módon egyetértést fogunk eszközölhetni a fő kérdésben, ahhoz a szükségelt formák önkényt fognak ajánlkozni. Ha azonban a tisztelt választmány azt tartja, hogy ezen ajánlatunk akár mi oknál fogva el nem fogadható, nem marad egyéb hátra, mint hogy nézeteinket kölcsönösen kijelentsük, és formaszerű ülésben hitelesítés végett jegyzőkönyvbe vegyük , hogy azokat az illető országgyűlések elé terjeszthessük. Aláírva : Perkovác János s. k., a háromegy királyság országos küldöttségének jegyzője. A „Hungaric“ pozsonyi biztosító-bank. A magyar gazdaközönség bizonyosan emlékezik, és annak egy része még bizonyosabban megemlékezik arról, hogy a múlt év június havában a „Hungária" felhívást intézett a magyarországi gazdaközönséghez. E felhívásban a gazdaközönség afelől értesíttetik, hogy a „Hungária” külön biztosítási osztályt rendszeresített 6 évi folyamra, amely osztályba lépő gazdáknak az aránytalanul olcsó díj felett még oly előnyük, mint a tiszta haszonbani részesülés. Ígértettek, mik sok gazdára nézve, kik az igért előnyöket elmaradhatlanokul fogadták el, vonzerővel is bírtak. A „Pesti Napló“ azon, állásából folyó kötelességénél fogva, melyet a közönség irányában elfoglal, tüstént figyelmeztető a gazdaközönséget, hogy ez ígéret teljesülésére és a felette olcsó dijakban nem lehet feltalálni a biztos alapot. A ,,P. N.“ figyelmezteté a közönséget arra is, hogy az újabb időben több biztosító társaság kiséri meg a versenyt a dijaknak oly mértékben való alábbszállítása által, mely e díjakat, az eddigi tapasztalat szerint, a kockázatok minőségéhez, a tűzrendőri állapotokhoz, a tűzveszély valószínűségéhez arányban nem állóknak mutatta fel. E társaságok közül többen az üzlet folytatására képtelenekké válván, míg a „Nuova“ az ausztriai hitelintézetbe olvadt, addig a jelenleg solidabb díjakkal működő , Phönix“ újra alakulni kényteleníttetett; más társaságok pedig, melyek hasonló elvek szerint jártak el több éven át, mint péld. az „első ausztriai“, nagy veszteségekkel zárták be számláikat. — Figyelmeztető a „P. Napló“ a gazdaközönséget, hogy még biztosító-társaságoknál is, mint péld. az „első magyar általános biztosító társaság,“ melyek kellőleg biztosított alaptőkéjük mellett már nagy tartaléktőkékkel bírnak, melyeknél a díjtartalék is tetemes kamatösszeget eredményez, a nyeremény egyik fötényezője, amennyiben a mostohább években is a nagy veszteséget elhárító, ép a szilárd üzlet volt. A „P. N.“ e figyelmeztetésekben kívánta, bár indirect, bírálatát adni a „Hungária“ múlt évi felhívása ígéreteinek, feltéve azokról, kikhez a felhívás intéztetett hogy ez náluk, mint számitó gazdáknál, megtalálja a kellő birálatot. Hittük, hogy minden gazda, ki a „Hungáriáival ” évi viszonyra lép, előbb magához vagy az illetőhöz azon kérdést intézendi, hogy a társaság részvénytőkéje valódilag és nemcsak papiroson, mennyi ? — e részvénytőke miként realizáltatott? — van e már a társaságnak tartaléktőkéje, s ha ez nincs, mennyi a díjtartalék, s miként és kik által kezeltek ez? -- és végre van-e kilátás arra, hogy ígéretét a társaság teljesítendi ? E kérdések mindegyikére határozottan most sem lehetne felelni annak, ki a társaság könyveit nem ismeri. Az 1865-iki üzletévről május hó 27 -én kiadott zárszámla kimutatja ugyan, hogy a múlt évi üzlet 132,624 frt 51 kinyi veszteséget eredményezett, de nem tesz jelentést a társaság vagyonáról Hat veszteség van, de tartaléktőke nem volt, ott a veszteség az alaptőkét támadja meg, azonban az igazgatóság jelentéséből nem tudhatjuk meg, hogy az alap- vagy részvénytőke e 132,624 frt 51 kv díjával megvan-e, és miben van meg? Miután ép e kérdések aggaszták a ,,Hungária“ máj. 27-ki közgyűlésén megjelent részvényeseket is,az igazgatóság eddigi eljárásának és a társaság vagyoni állapotának megvizsgálására szakértőkből egy bizottmány fog alakíttatni, mely jelentését a f. é. november hóban tartandó rendkívüli közgyűlésre adja be. Mi azon gazdáink érdekében , kik a ,,Hungáriáival 6 évi viszonyra léptek, óhajtjuk, hogy a szakértők vizsgálatának eredménye teljesen megnyugtató legyen. Hogy mi ezt nem reméljük, annak oka egyedül azon körülmény, mert a május 27-iki közgyűlés megerősíti a jelen directóriumot. A jelen directórium ellen nekünk semmi szavunk. Nem ismerjük eljárásukat, így abban mi nyugtalanítót nem találhatunk. Hanem a „Pressburg. org“ tudósításában (a máj. 27-iki közgyűlésről) a következőket olvassuk: Mai számunkhoz van mellékelve: „A déli csatatér térképe.”