Pesti Napló, 1866. szeptember (17. évfolyam, 4910-4934. szám)
1866-09-18 / 4923. szám
hoztunk a feudalismus bilincseinek lerázásával, legérzékenyebb anyagi áldozatot hozni a humanitás oltárára, ezáltal elmaradhatlanul magunkhoz emelvén az alkotmány sánczain kívül helyezve volt polgártársainkat, de egyszersmind képviseleti, és ebből önként folyólag miniszteriális alapra fektetvén, csupán a kiváltságos osztály belkörére szorítva volt, s korszerűtlenné, sőt tarthatlanná vált rendi alkotmányunkat , mely intézkedésünk akkori koronázott királyunk ünnepélyes szentesítése által teljes, s e szerint utódját is kötelező jogérvényre emelkedett. Utódaink, az igazat részrehajlatlanul visszatükröző történet lapjairól ítélve, egykor méltó önérzettel mutatandnak apáik fennkölt hazafiságára és eszélyességére azért, hogy a korszerű haladást gátló előítéleteket legyőzvén, s magánérdekeiket a humanitás, testvériség és közszabadságnak habozás nélkül alárendelvén, kényszerítő nyomás nélkül békés átalakulás utján emelték érvényre az 1848-dik III., IV. V. és több törvényczikkekben megörökített azon vívmányokat, melyek a polgárisodás magasabb fokára helyezett nemzeteknél is elmaradhatnul bár, de csak trónrázkódás vagy épen összeomlás és vérpatak árán eszközöltettek; minélfogva a trón és haza érdekében lehetetlen egyaránt nem kárhoztatni az ellentétes viszonyok akként alakulását, hogy épen ezen, a törvényalkotásra, s megváltoztatásra hivatott mindkét hatalom együttes hozzájárultával, — tehát in optima juris forma — világot látott korszerű átalakulási, s haladási műnek életbe léptetése, illetve összhangzatba hozatala, és tökéletesbitése ellen szükkeblüleg előtérbe erőszakolt akadályoknak leküzdése , míg egyrészről a nemzet szellemi s anyagi erejét jobban kimerítő, e sorok elején általánosságban körvonalazott régi sötét századokbeli kétségbe ejtő csatáknál, másrészről a végrehajtó hatalom minden irányban roszul választott eszközeivel, különösen a nemzetiségi kétélű végzetes kés használásával, elvitázhatlan szívnemességénél fogva jobb sorsra jogosított fejedelem uralkodói székét kifogyhatlan gonddal tetézve ingataggá, a magyar korona alatt közel ezred éven át, családias békés egyetértésben élő népeket a kormány s egymás iránt bizalmatlanokká tette, végre az észbirodalmat elszegényítve, s egykori fényes állásában meggyengitve, a sülyedés örvényéhez sodorta, mert kétségtelen igaz, hogy az osztrák birodalombeli kormány és kormányzottak összes szám talán bajainak oka, a pozsonyi 1848 iki országgyűlés berekesztése, később pedig a kremsiri idétlen alkotmány megszületése óta a königgrätzi csatavesztésig, ezen balfogásra, mint egyedüli forrásra vezetendő vissza, mely térfogalom indokai részletezésének, s lehető megczáfolásának a közelebbi számban kérünk tért engedtetni.' B. mrxrjylam*'* ■■ i^1-» — Vidéki tudósítások. Zalaegerszeg, sept. 15. Folyó hó 8kán Légrádon Muraközben a cs. pénzügyőrök és a lakosság között felmerült bizonyos kihágási esetről szóló tudósítások jelentek meg több német lapban, az esemény szerző okai szokott részakarattal akként adatván elő, mintha a történteknek a szegény nép volna előidéző bűnös oka, a szolgálati kötelességeik teljesítésében rendesen a legboszantóbb modort Erdély építészeti emlékei 30 fametslvénynyel. Irta Kővári László. Ára 4 ft. o. é. Még 1852-ben jelent meg e mű „Erdély régiségei“ czim alatt először — kezdetlegesen, mondhatni töredékben — mely teljesen elfogyva, most meglehetős terjedelemben, uj átdolgozással mint egyedüli munka áll Erdély régészeti irodalmában. Erdély régészeti irodalma oly parlag, hogy alig van összes irodalmának egy ily szegény, műveletlen ága, holott a régészet szoros összefüggésben állván a történelemmel, nemcsak érdekes, de fontos is, mégis e tér ez ideig parlagon állt. Megbámuljuk Rómát és Görögországot építészeti remekei és emlékeiért, holott a kis Erdélynek is van annyi emléke, van annyi műremeke, mely által a tudományos világ figyelmét ide vonhassuk, csakhogy azt az utódok számára fenntartani nem törekvünk, nem törekszünk, a mit láthatunk szerzőnk azon „Erdély egy gazdag — de ismeretlen muzeum“ jeligéjében is, melylyel munkáját kezdve, átérteti velünk, hogy mink van, s mennyit még nem ismerünk; s hogy Erdély régészeti irodalma ez ideig még parlagon áll. Szerzőnk jelen munkájában feltaláljuk, hogy a IX. századtól a XIX. századig mit bírunk még s régészeti szempontból, mely századok azok, melyek legtöbb műremeket, s igy emléket hagyának reánk, s mi maradt a dák, római, hunok kora és a magyar korból nekünk, illetőleg mennyi építészeti emléket kimért meg a múlt számunkra, s mennyi romot döntött az enyészet a maga kezébe, melyet már eddig is megmenteni, vagy az enyészet kezéből kiragadni elmulasztott honfiúi kötelességünk lett volna. Szerzőnk e jelen művét 4 fő osztályra osztva találjuk, és pedig : a) Az elsőben az őskori emlékeket, hol látjuk a dák, román, hun emlékek és ismeretlen eredetű várnyomokat, és pedig a székely földön, s azon innen. b) A másodikban a magyarkori erőditményeket, hol látjuk a hatósági erődö- i két, s köztök a magyar várak és szászszéki kerített városokat, továbbá az állami erődöket, minek a végvárak, zászlós urasági és fellegvárak, a végre, a lovagvárak, családi, községi és templom kastélyokra találunk. | c) a harmadikban a — magyarkori egy- s házi építmények vannak — minek a monostorok és klastromok, — végre | d) a negyedikben — kisebb építmények hatnak le, mint egyes vegyes épületek s hadjárati emlékek. | De a mű érdemét e változatos tartam mellett sokban emelt szerzőnek tárgyilagos előadása s vonzó iránya, — mert a mű erőteljes tollal s s emelkedettséggel van írva, azonkívül még az is emeli e művet, miszerint szerzőnk nemcsak lelkünkre akarta bízni a leirat szerinti emléket, — hanem a nagyobb s általán nevezetesebb várakat fametszvényileg is szemlélhetővé tette s igy mit az enyészet már részben vagy egészen elvett tőlünk ; állandósitá az utódoknak, mert országos baj az nálunk, hogy a köznép nincs annyira fejlődve , hogy azok szentségét ismerve, ne rombolná. Mindazonáltal emlékeinket a köznépen kívül mások is rombolák, — mert emlékünkben él még, hogy megjelent egy egy kormánybiztos, mint a múlt század elején gr. A rosti felszedő az antik szobrokat, feliratokat s elszállitás megye és országgyűlésünk ellene sem szólt. — Legszebb várromjainknak neki veté csákányát egy-egy hatalmas ur, leronta, házat épített belőle, elnéztük, s a szép rom összedőlt. — Csicsót a legszebb várromot, mert alatta a malomkő bányászatát terv nélkülözték, a legszebb sasfészek végromjait puttatás fenyegeti. A Báthori kenyérmezői győzelme emlékéül épült emlék romjaiból a múlt században hidat építettek; a helyszínére épült kisszerű oszlop a 48 iki viharoknak áldozatul esett, s azóta mást senki sem állított. Minélfogva általános szempontból állíthatjuk, hogy e mű nemcsak kedves olvasmány, hanem tanulmány is, mert minden egyes emlék és vár leírásakor szerző nemcsak annak, de a kornak is történeti előzményét s fejlődését követve irta le, mely midőn figyelmünket fokozza, — egyszersmind Erdély történelmi múltjával is kedvesen foglalkodhatva — oktat, minélfogva lelkiismeretesen ajánlhatni közfigyelembe s minél nagyobb kelendőségnek. S midőn végre e munkát a közfigyelembe ajánlani lelkiismeretesen bátor vagyok, nem mulaszthatom el, hogy jelen ismertetésemet Erdély régészete szempontjából azon kéréssel ne zárjam be, hogy gyűjtsük össze mindazt, mi régi, s mit most a nép sok helyi lábával tapod, mert nincs ország, mint szerzőnk is kifejezi, mely a természet és történet kezéből több anyagot mutathatna egy múzeumra, mint Erdély ; mivel : eljö majd a mivelt utas és fel fog kiáltani, mely kincsre talált abban, mit mi hányódásából emeltünk ide, s eljö a nálunknál fogékonyabb utókor s áldani fogja emlékünket; — mert jól tudjuk, hogy közöttünk bár merre járunk, a múzeumok telvek Erdély kincseivel, — csak nekünk nincs emlékeinkhez méltó gyűjteményünk. Van ugyan Erdélynek egy múzeuma és egylete, de gyűjteménye még csekély s nem is fog gyarapodni nagyobb mérvben soha, ha az egylet az össze nem hordható mű és építészeti emlékeket megóvatni nem törekszik a nép rombolásától az által, hogy azokat legalább szemlélhető alakban hagyják fel az utókorra, hogy őket az a lefolyt időkre s az itt lakott népekre emlékeztethesse. Kolozsvár, 1866. sept. 6. Szabó József. — m. A pesti torna-egylet kirándulása, mint már jelentek, vasárnapra, sept. 16 ára volt kitűzve, s a kedvező szép napon jelentékeny számú vendég közönség s szép számú veresééges tornász közreműködése mellett meg is tartatott. A nap kezdettől végig kedélyesen, fesztelenül s általában vidáman folyt le. Kevéssel 10 óra előtt Sárközy jó zenéje mellett megindult a Laszlovszky féle major előtt összegyűlt csapat az egyleti díszes zászló után a szép Juhásznéhoz vezető úton, s jókora melegben 11 óra körül meg is érkezett,Szentkirályi Mórral, az elnökkel és Bratizfalvi tudorral, az alelnökkel. Míg egyik rész a délutánra kitűzött tornászi készületek rendezését végezte, felváltva ütögetve a roppant vaskalapácscsal a czövekeket, addig a másik rész e cyclopsi mulatság után a vendégeket fogadta, a díszes szép hölgyeket és urakat, részint pártolóit, részint tagjait az egyletnek. 12 órakor megkezdődtek a szabad gyakorlatok, melyek mindenféle testmozgásból, ugrás, guggolás, lépés, topogásból állottak, oly gyakorlatokból, melyek a test tagjainak mindenikét mozgásba, s erősítő gyors keringésbe hozzák a vért. Ez szabatosan és különösen a „lovas küzdelem,“ mulattató ügyességgel folyt le. Ez után következett az ebéd, hosszú asztal volt terítve egy árnyas soron, s itt szép nőkkel vegyesen ülve telepedtek le a nap hősei és a vendégek. Magyar ember és ebéd, olyan két valami, melyek ha együvé találkoznak, a harmadiknak, a pohárköszöntésnek ki nem lehet maradnia. Volt is néhány alkalmifelköszöntés, de nem több a keltőnél, túlságos szólhatnám senkit sem lepett meg. Szentkirályi kezdő meg elmés hasonlattal a cserkoszoruhoz, mely szép ugyan, de szebb lenne, ha virágok is lennének a cserlombok közt, e jelen cserkoszoru virágaira, a jelenlevő szép nőkre emelvén poharat. Batizfalvi a testi erőt fejtő tornászatot, mit már a görögök űztek, s az eszme terjedését s nagyobb körben megvalósulását élteté, Mato- ray Elek az alelnököt, Matyus Arisztid az egylet tagjait élteté humoristikus beszédben, s élteték a lobogó feliratának, az „Épség, erőd” egyetértésinek valósulását. Ezután a társaság szerte szétoszolva, sétában, tekézésben s kedélyes társalgásban keresett szórakozást, midőn 5 óra körül megkezdődtek újabb változatossággal a szabad gyakorlatok, s később három csoportra oszolva, a lovas, korlát- és nyújtó-gyakorlatok. A közönség ez alatt mind nagyobb nagyobb számra szaporodott, s a hegyoldal magaslatán a fák árnyába települve, igen nagy élvezettel nézte a kitűnő ügyességgel véghezvitt nehéz gyakorlatokat, hangos éljenzéssel és sürtt tapssal méltányolva a magán mutatványokat, melyekben az egyletnek kiválóbb ügyességű tagjai a nyújtón egyenként külön és meglepő mutatványban adák bizonyítványát annak, mit tehet a gyakorlattal kifejtett bátorság, mit bíznak meg a tornászat által erősített izmok. E mutatványokban Bockelberg, a kitűnő Ügyességű művezető, Huber a kellemmel párosult ügyességű mutauitó jártak elől s atónok az egyletnek több tagja, kik mindnyájan rendkívüli ügyességet tanúsítottak. Ez alatt alkonyodni kezdett, megvilágosodott a nagy terem és Sárközy ropogó csárdásaira tánczra kapva, megmutaták tornászaink, hogy a jó tornász jó tánczos is, így folyt le a nap szépen és vidáman. A közönség megelégedéssel hagyta oda a helyet, melyen jól rendezett mulatságban tölte el napját. Ily kirándulásokkal az egylet a testet erősítő tornászat terjedését kétségkívül előmozdítja, s meg vagyunk róla győződve, hogy jövő télire mind az ifjak száma, mind pedig a gyermekek száma, kik eddig tornászaira jártak, jelentékenyen szaporodni fog e közhasznú intézetben, követő s hatalmaskodva működő pénzügyőri szolgák pedig ártatlan báránykák volnának, kik az általuk elkövetett merész vérengzésre, hihetőleg csak az Ügybuzgóság s a rendszer népgyűlölő szelleme szülte önelbizakodottság érzete által ragadtattak vala. Hogy az említett német tudósítások a való igazságtól mennyire eltérők, s a valódi tényállás mily részlelkű elferdítéseknek lett azokban alávetve, igazolja ezt a légrádi városkapitánynak a vidékbeli szolgabiróhoz, s ez által az 1-ső alispán úrhoz beküldött következő rövid jelentése: „T. Terbócz György alsó muraközi járás szolgabirájának Perlakon. Ma reggel mintegy 24 pénzügyőr Légrádon összpontosulván, s a kertekben az isteni tisztelet alatt dohányt keresvén, bizonyos Cicella Istvánt, kinek 5 szál dohánya vala, rajt érték, midőn azt kitépte; egyik pénzügyőr puskatussal homlokára vágott úgy, hogy koponyáját bezúzta, ki véres fejjel a városházához ment; s az Isten házából épen akkor kijövő nép a vért látva, felzudult, de a pénzőröket még sem bántotta, kik tovább folytatták kutatásaikat goromba modorral, az összetódult nép zajongott, s utánok menve, a pénzügyőrök az őket követőkre tüzeltek ; három légrádi lakos és pedig Cs. J. súlyosan s halálosan, K. J. és K. R. kevésbé veszélyesen megsebesítve lettek. Ha magam és hajdúimmal le nem csillapítom a felzendült népet, véres összeütközés történik; a felbőszült nép a megfutamodott pénzügyőröket a mezőn agyonveri. Kelt Légrádon, sept. 8. 1866. G a csics s. k. kapitány.“ Vajha már valahára látnák be illető helyen, hogy a népnek bizalmát, szeretetét, mi a kormány leghatalmasabb s kimeríthetlen erejű támasza, a trónok egyedüli biztos alapja, megnyerni 8 szilárdulását elősegíteni, a végzetes állampénzügyi működések ily hajmeresztő kifajzásaival nem lehet; s vajha a közadó forrásoknak a nép folytonos ellenszenvével találkozó ezen egyik neme is, s a kezelési módok és eszközök ezen egyik leggyűlöletesebb faja is, a közadóztatási rendszer jogszerű s tapintatos átalakitásával valahára megszüntetve lenne ! . . .□ Gyula, sept. 14. Tekintetes szerkesztő úr! „Minden pálya dicső, ha belőle hazádra fény derül“ — mondja a költő. — De a költő eme szép mondását talán sehol és egy pályán sem látjuk annyira igazolva, mint a nevelés terén. Az észszerű nevelésnek, mely a testnek, mint a léleknek és szívnek kiképzését egyiránt tűzi ki czéljául, köszönhetünk életünkben legtöbbet. Mint viaszba tett nyomások, úgy tűnik fel a gyermek kedélyére tett első behatás. A nevelőnek hatalmában van a gyomor irtani, épen úgy, mint a burjánt terjeszteni. — A nevelés tesz olyanná minket, amilyenek vagyunk. — Ha, kilépve a gyermekség öntudatlan korából, az ajkainkon megjelenő mosoly boldogító, ha ifjúságunk rózsás mezején szívünk a jóért feldobog, ha késő vénségünkben örömet találunk az életben : mindezekben legtöbb érdeme van a gondos, lelkiismeretes tanítónknak, nevelőnknek. De a mily szép, oly küzdelmes is a tér, melyet a lelkiismeretes tanítóknak kell művelni. Küzdelmes annyira, hogy sokszor a legjobban indult akarat is elfárad, s hanyaggá, ha nem épen közönyössé válik. Annál nagyobb tehát érdemük ama kitartó szorgalmasoknak, kik minden időben, jó és balsorsukban mindig igazak, nemesek, tiszták maradnak. És én, mint atya, ilyenül emelhetem ki lelki örömmel teli. Németh László urat, ki Békésmegyében, Gyula városban nyilvános nevelőintézettel bir. De nem csak én, hanem mindnyájan, kik gyermekeinket az ő és családja gondjaira bíztuk, valódi örömmel szólunk így. A példa legjobban bizonyít. Mint a múlt években már, úgy most is a vizsgák ideje kitüzetvén, én, illetőleg mi, mint szülők megjelentünk, tapasztalást szerzendők gyermekeink előmeneteléről- A helyes és okos feleletek, a szerény magaviselet, mit a növendékek részéről tapasztalunk, teljesen meglepő volt. A gyönyörű kézi munkákban bámulnunk kellett ügyességüket. Aztán amaz ártatlan jó kedv, mely a kis gyermekek szívét eltöltő, a legjobb bizonyítvány arra nézve, hogy Németh László úr nemcsak lelkiismeretes nevelő, de valódi gyermekbarát, kinek gondja alatt gyermekeink tökéletesen otthonn érezik magukat. A rendes tantárgyak, kézidu Lúk stb. vizsgája után következett olyan kis gyönyörű concert, mely bizonyára díszére vált volna nemcsak ily kicsinyeknek, de felnőtt ifjaknak is. Szavalat, ének, zongorajáték igen szépen sikerültek. És mindezt bevégezte a táncz próba; ebben is annyira kitűntek, hogy örömünkben mi öregek is majd tánczra kerekedtünk. Legyen áldás ez intézeten, melyet íme hálánk kimutatásául e becses lapok hasábjain a vidéki szülők figyelmébe lelkiismerettel ajánlani el nem mulaszthatunk. Kovács János, több atya nevében. Csatár (Nógrádmegye) sept. 14. Gazdasági egyletünk a titkár választásra kitűzött közgyűlését e hó 12-ikén tartó Losonczon. A múlt közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítése után, gróf Zebrián elnök ő méltósága a jelen volt tagokat a megürült titkári állomás betöltésére, illetőleg megválasztására hívta fel, mire Szilasy Ferencz tagtársunk Fabriczy László urat ajánló titkárnak, Sonágh Pál érdemes követünk pedig Laszty Albertet, s egyszersmind a titkos szavazást hozta indítványba, mely indítványa egyhangúlag elfogadtatván, László Albert 16 szótöbbséggel 10 ellenében tikos szavazat útján megválasztatott. E választás befejezése után a közgyűlés Komjáthy Anselm ideiglenes titkár úrnak ezen nemes szolgálatkészségéért köszönetet szavazott. Továbbá az Ínség ügyben beérkezett jelentések 0 111 i k Ákos urnak a gazdászati szakosztály elnökének a végből adattak át, hogy ő azokból kivonatot készitvén, azt az illető helyről felterjesztés végett az egyleti elnökségnek mihamarébb adja át. Ezután olvastatott Ormay Antal résági plébános levele, melyben Simkó Gusztáv, Ladetzky kapitány, Szentpétery József és Beke Gábor kitűnő méhészeket, a méhészeti szakosztályi elnök választás végett a titkár által magához Rétságra folyó évi October 16 kára felhivatni kéri. Olvastatott Dubraviczky Ádám levele, melyben a folyó évi augustus 28-ikán tartott juhászati szakosztályi elnökválasztási szakülésről tévén jelentését, tudatja hogy ezen szakosztály elnökének Lonagh Tivadar választatott meg, mely két jelentést a közgyűlés tudomásul vévén, több tárgy hiányában ezzel eloszlott. A beszélgetések főtárgyát minálunk is, mint bizonyára mindenhol e hazában pár hét óta a magyar minisztérium kérdése, azaz a lenni, vagy nem lenni képezi, de ha evvel úgy vagyunk, mint a széllel , halljuk zúgását, de magát nem érezzük. S most áttérek ugyanez nap tartott losonczi septemberi nagy gyapjúvásárunkra. Az ez évi úgynevezett szentkereszti vásárunk igen népes volt gyapjúvásárunkon, daczára annak, hogy kevés vevő volt, mégis a tavaszi árhoz képest szép árakat jegyeztünk fel, a forgalomban volt mintegy 2000 mázsából a legfelső ár 122, a legalanti 100 forint volt. Juhvásárunkon ellenben semmi élénkség sem mutatkozott, a kevés eladás, mi történt is, igen alanti árakon, u. m. 9 ft—4 ft páronkint. Gabnavásárunkon a múlt hetihez képest ismét nagyobb élénkség mutatkozott, az árak emelkedése mellett tiszta búza 4 ft 50 kr—4 ft, rozs 3 ft 30 kr—2 ft 90 kr, árpa 2 ft 70 kr—2 ft 50 kr, zab 2 frt 25 kr—2 forintig pozsonyi mérőnként. Meszesalja (Dobokamegyében), sept. Ama védsánczok nyomain, hol egykor honszerző apáink egyik vezére, Töhötöm, a Meszesen átjőve, Dácia éjszaki része lakói, az oláhok felett Erdély birtoklását illetőleg előnyösen döntő csatát vívott ki: több század óta Hidalmás kisded községe áll, nem rég még ref. templommal és lelkészszel, ma a templomnak, mint ama védsánczoknak, csak romjai vannak, s az utolsó lelkész szellemvilágára, elméje látkörére borult csendes éjszakájában vándoréletre kelve, alamizsna-kenyéren végezte pályáját. Egy szomorú időszak védangyala szállta meg, mint hazánkban még oly sokat, ez egyházat is, s azon osztályba sorozá, mely deserták neve alatt hangosan jelzi, hogy a magyar nemzet, azon még nemrég múlt időben is, midőn kiváltságok alapja volt, nem hogy más nemzetiséget assinailált, vagy magyarosított volna, hanem magunk apadtunk, beolvadoztunk, történelmi adataink vannak, hogy azon 20—25 helység, melyek között 1848 ban már egyedül Hidalmásnak volt még magyar egyháza és lelkésze, nagyobbára magyar telepek voltak, de lakói a kereszténység és önvédelmének több százados harczaiban megfogytak. De Hidalmás birtokosainak értelmisége ma is magyar, lélekben, szellemben, s mert az, felfogta e fogyatkozás nemzetiségi horderejét; s bár maga is az általános pauperismus sisifusi elodázása még eddig — s ki tudja meddig ? — hálátlan munkájával vajúdik, de a nemzeti lét lassú aláásását, az elnemzetietlenedést, lakása szűk keretében bár, megakadályozandó, legelőbb is, ezelőtt pár évvel, egy magyar iskolát alapita, s az anyagi áldozat erkölcsi eredménye már is hangosan nyilatkozik az eloláhosodásnak indult népgyermekek visszanyert beszédjeiben. Ez iskola felállítása körül nagy elismerést vívott ki egyházi gondnok. Majthényi Ferencz ur, ki itt nem állapodva meg, hazafias és vallásos buzgalmában, ernyedetlen kitartással és törhetlen szorgalommal kutatta ki a poros oklevelek feledékenység fedte betűiből ez egyház alapítási dotatióját, s szép eredményül az egyházat adományozási jogon illető dézmakárpótlás kitisztázását, s ebből folyó évenkénti 300 ft kamatot mutat fel. De a templom romjain még az elpusztulás jelleme ül, épitni kellene, hanem a vidék népe megritkult, mint véres csatákban szilárdul küzdő harczfiak sora, s a megmaradott, anyagi erőben — mint tervvel túl lakott hajó — merülni kezd, azért csak egyesülésben kell keresnünk a segélő, alkotó erőt, de az önfenntartás elfoglaló küzdelmében, s a magyart hagyományos szokásként összehozó közélet hiányában: az egyesülés eszméje nálunk még kevés projektet képes gyűjteni, s a társulás ritka, hanem hogy az áldozatkészség szelleme, s az emberiségi és honfiúi eszmék iránti fogékonyság vidékünk magyar értelmiségénél még a sors növekedő csapásai közben is él, elismerő tanúi valánk e napokban. Alig pendítetett meg az eszme, hogy a közelebbről bevégzett háborúkbeli sebesültek javára egy műkedvelő előadás tartassák, mélt. özv. Korda Györgyné gyöngéd rendezése mellett múlt hó 13-kán meg is tartatott derék ifjú urhölgyeink és ifjaink készséges közreműködésével, Hidalmáson az első előadás. Vidékünk csaknem összes értelmisége, de különösen a honfiúi erények és jótékony intézetek fáradhatlan gyöngéd ápolói, a díszes hölgykoszorú sietett megvinni részvétét a bár eredménytelenül, de hősiesen feláldozók iránt. A darab meglepőleg sikerült előadása után a hölgykoszorú gyöngyeinek, magas delnőink egyike, báró Wesselényi Ferenczné ő méltósága azon óhajt fejezé ki: vajha még egy előadás eszközöltetnék, melynek jövedelme a Hidalmáson romjaiból újból kiemelendő templom alapjára fordittassék, az eszme ezen, egyetlen templom nélküli vidékben — nagy oláh tömeg közepette — nemcsak vallási, de nemzetiségi tekintetben is nagy horderejű volt; s mert fortes creantur fortibus, hol fogamzhatott volna meg elsőbben, mint a tisztelt bárónő szép reményű, s tehetségű fiában, báró Wesselényi Istvánban, ki a szent eszmét érvényesítendő, bár nem is lakik helyt Hidalmáson, fáradságot nem kímélve, a műkedvelőket személyesen felkereste, az akadályozottak helyébe ujjakat nyert meg, s a rendezést maga akkér vezette, hogy minél kevesebb költséggel, több jövedelmet eszközöltethessen a templom alapja megvethetéséhez, fokozott szorgalmat fejtett ki naponkint, hogy fokozott jövedelmet tehessen le a szent alapra. — A hivatott igy érvényesíti képességét a közélet izoláltságában a társadalmi, vallási téren; hat a szellemre, felveri az elzsibbadt lelkesedést, s szilárdítja a meggyőződést, hogy magunkban, s egyesülésünkben keressük az erőt, — e lelkes kezdet feljogosít a reményre, hogy báró Wesselényi Istvántól, ki hallatlan elődeinek történelmi nevével, azoknak a história maradandó lapjaira feljegyzett erényeit is örökölte, hon, vallás, nemzetiség szép tetteket várhat. — Az előadás e hó 2-án folyt le. Ildomtalanság lenne a szabatos bírálat szigorú követelményeivel kísérni az előadást, de annyit őszintén be kell vallanunk, hogy a szent eszméktől lelkesült méltós özvegy Korda Györgyné, Herczeg Ilon, Sebe Giza, Sebestyén Bih úrhölgyek, Császár Miklós, Elekes Albert, Hatfaludi József urak összevágó, játékai, színpadias otthonosságuk, átérzett szerepöknek magukévá tételével teljes kielégítést hagytak a közönségben, mely most még nagyobb számmal, mint múlt alkalommal, s valláskülönbség nélkül jelent meg a nemzet azon közszellemének hatása alatt, hogy a templom nem csak a vallás, de a nemzetiség temploma is. A tiszta jövedelmet még e perczben határozottan nem tudjuk ugyan, de annyit igen, hogy az vidékünk magyar lakói számához arányosítva kielégítő. Köszönetet érdemelt ki Császár Gáborné úr asszony, ki lakszobáinak mindkét jótékony czélra ingyen átengedésével szaporító a jövedelmet, — valamint Hidalmás úri közönsége, a vidéki tömeges vendégeknek — közhelyiség hiányában — szívélyes elfogadásával. Meszesalji- Különfélék. Pest, sept. 17. — A budai várpalotában — irja a „Hungária“ — takarítnak, szellőztetnek, mert Bécsből azon értesítést vettek, hogy az egész palota minden osztályát kész állapotba helyezzék. Ebből azt következtetik, hogy az udvar ismét lejönne Budára. — Az „Idők Tanujá“ban olvassuk . A magyar képviselőház érzékeny veszteséget szenvedett. Bömbes Frigyes a brassói kereskedelmi iparkamara tagja, Brassó városának képviselője az elnapolt magyar országgyűlésen, és a legönzetlenebb hazafiak egyike, Brassóban, életének 6- ik évében, agyszélhüdés következtében jobb létre szenderült. Az elhunyt mindig barátja volt az uniónak, és azok közé tartozott, kik a magyar haza közös boldogságában lelik saját népök boldogságát is. — Béke poraira! — o. Hire jár, hogy „Sürgöny“ az évnegyed végével megszűnik, s a hivatalos lapi teendőket a „Magyar Világ“ veszi át. Fides penes auctorem. Annyit tudunk, hogy az első még nem bocsátá ki előfizetési felhívását, míg az utolsó szétküldé a magáét. Ma. Fálk Miksa nagybecsű dolgozatát, Széchenyi Istvánról a jeles szerző beleegyezésével Vértessy Arnold és Andor Imre fordítják magyarra. A magyar kiadásnak, mely körülbelül 30 évre fog terjedni, különös becset fog kölcsönözni, hogy a szerző egy önálló bevezetést ir hozzá, mely bizonyára méltó lesz a kitűnő műhöz. Erich Gusztáv, ki a jó könyveket mindig szép külsővel teszi ajánlatossá — e munkát is oly diszszel fogja kiállítani, hogy a legkényesebb ízlés is gyönyörrel szemlélendő. A nagyérdekű munkára előre is felhívjuk a közönség figyelmét. — A császárfürdőt a tulajdonos szerzet haszonbérbe adni szándékozik. Bővebb felvilágosítást hirdetésünk rovata ad. — Goluchowski, mint a “Lloyd“ bécsi sürgönye jelenti, Galliczia helytartójává fog kineveztetni. Kilátásban van az is, hogy a lengyel nyelvet hivatalos és iskolai nyelvvé teszik. — Az állatkertbe Hamburgból újabb szállítmányt vártak tegnapra. A szállítmány 30 darabon felül van, s közte 10 majom fogja élénkitni a majomházat. — Zichy Mihály, pétervári udvari festész hazánkfia, e napokban Pestre érkezett. — A szentesi ref. hat osztályú gymnasiumban, a tanítás October 1-jő napján veszi kezdetét. — Petőfi költeményei közül 160 darab jelent meg Elberfeldben, Kertbeny német fordítása szerint. Egyszerre 10,000 példányt nyomtak, s egy füzet ára 10 ezüst garas. — Sárközy, mint halljuk, „tornász indulót“ componál, s ezt a pesti torna egyletnek fogja ajánlani. — Ezen cholera járványos időben, hol különösen vidéken a veszedelem perczeiben orvos vagy épen nem, vagy későn kapható, igen ajánljuk a közönségnek azon néhány cholera elleni szert, melyek Argenti Döme tr. kir. tanácsos ur utasítása szerint készítve, Jármay Gusztáv, hasonszenvi gyógytárában Pesten, pontos használati utasítással együtt megrendelhetők. Bővebb tudósítást erről hirdetésünk rovata ad. — A „Hon“ban olvassák: A cholera szünőfélben van. Bár követne el mindent a hatóság és lakosság egyaránt tökéletes megszűnésének előmozdítására. Öszhangzó a vélemény, hogy dühöngését az utóbbi öt nap alatt a sept. 8-diki napnak lehet köszönni. A budapestiek e napon régi szokás szerint ezrenkint mennek ki a Budától harmadfél óra járásnyira fekvő Mária remetére