Pesti Napló, 1866. szeptember (17. évfolyam, 4910-4934. szám)
1866-09-26 / 4930. szám
220 -4930. Szerda, September 26.1866. 17. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán: Vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 írt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények dija: 1 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdij külön 30 nj kr. Nyilt-tér: 5 hasához petitsor 25 nj kr. Pest, sept. 25.1866. (Fk) Midőn Cavour gróf Plombiéresbe ment, ezzel az olasz kérdésnek oly megoldatása kezdődött, melynek vége — Ausztria károsulása volt. Midőn Bismark gróf Biarritzba ment, ezzel a német kérdésnek oly megoldatása kezdődött, melynek vége — ismét Ausztria károsulása volt. Midőn Gortsakoff ha Biarritzba menne, ezzel a keleti kérdésnek oly megoldatása kezdődnék , melynek vége — ismeretlen. Az orosz külügyér zarándokolása annyival nevezetes volna, minthogy tudva van, miszerint három év óta a Franczia és Oroszország közti viszony nem a legjobb. A feszültség oka köztudomású. Pétervárott „ne nyúlj hozzám “-nak nyilvánították a lengyel kérdést, Párisban pedig csakis úgy tartják lehetségesnek, hogy Franczia és Oroszország közt bármily kérdés körül szorosabb egyetértés jöhetne létre, ha azon nézetkülönbségek megszűnnek, melyek a lengyel ügyre nézve a két udvar közt léteznek. Ha tehát Gorzsakoff by Napóleont meglátogatja, ebben biztos jelét láthatnók annak, hogy a czár hajlandó a lengyel ügyet a franczia közérzületet kielégítő módon megoldani ; ez pedig oly fontos fordulat volna, hogy — bármily jó forrásból eredjen is a Gorzsakoffág utazására vonatkozó hir —valónak mégis csak akkor fogjuk tartani, ha Biarritzból az orosz külügyér megérkeztét fogják "jelenteni. Egyelőre annyi látszik kiderülni a naponként felmerülő jelenségekből , hogy III. Napóleon érzi, miszerint már nincs ideje várni, s hogy mind inkább közeledik programmja végszakaszai felé, annál jobban sietteti a kivitelt. Tudja, hogy fiának elég baja leend Francziaország belügyeivel, s így legalább a külügyeket oly állapotban akarja hátrahagyni, mely nem leend ugyan az örök béke eszményének valósítása, de mégis olyan, hogy a támadható viszályoknál ne Francziaország legyen az első sorban, vagy épen az egyedül fenyegetett állam. Ha tehát a bécsi államférfiak netalán azt hiszik — pedig, tétlenségük szerint ítélve, úgy látszik, hogy azt hiszik — miszerint a keleti és az olasz , továbbá az olasz és a német háború kitörése közt hat-hat év múlván él, legalább is ugyanannyi idő kerlend arra, míg a német kérdés megoldatását a keletié követi, elitekben alkalmasint csalódni fognak. Tán közelebb járulnának a valósághoz, midőn azt méltóztatnának feltenni, hogy a tuilleriákban határozva jön, mind a három főkérdést, az olaszt, németet, keletit egyszerre elintézni, s hogy az a mostani szünet épen csak egy kis pihenés, mely alatt a dráma következő s utolsó felvonására készülnek a főszereplők. Szintoly nagy csalódás volna azt hinni, miszerint az osztrák kormány már most „omne talit punctum,“ miután Metternichgen kivül Károlyi grófot, a volt berlini követet is küldi Biarritzba. Nem tudjuk, várjon azon eredmények, miket ő excra berlini tevékenysége felmutathatott, olyanok voltak-e, hogy épen e diplomatától lehetne leginkább várni egy kényes feladat sikeres megoldatását, hanem még akkor is, ha Károlyi gróf kis Talleyrand volna, nagyon kérdéses, vájjon sikerrel működhetnék-e abban a biarritzi pókhálóban. Ez csak két esetben volna lehetséges, t. i. akkor, a midőn a bécsi külügyérségnek határozott és positiv terve van, melynek valósítását a nemes grófra biznák, — vagy pedig, ha ennek carta biancája volna, hogy a körülményekhez képest saját belátása szerint cselekedhessék. Ez utóbbiról nem lehet szó. Az osztrák külpolitikát még mindig Bécsben, csak Bécsben, és ott is csak aránylag kis körben csinálják, és Metternich herczeg már nem egy ízben tapasztalhatta, hogy Ausztria követeinek szabad ugyan alkudozni, jelentéseket tenni, véleményt adni, de egyszersmind minden pillanatban arra is kell készülniük, hogy defavoyáltatnak, s hogy épen ellenkezője történik annak, amit ők javasoltak. Egészben véve tehát csak végrehajtási eszközökök, de végrehajtási eszközei — minek? — egy világos gondolatnak, határozott tervnek, a czélokra nézve magával teljesen tisztában levő politikának ? Nem tapasztaltuk, hogy mindig így volt a dolog, és attól tartunk, hogy most sincs így. Ha pedig nincs igy, akkor a két osztrák képviselő jelenléte Biarritzban csak oly kevéssé gátolhatná az osztrák-ellenes tervek megállapítását az 1866. évben, a mint nem gátolta az egyiknek ottléte 1865-ben, a midőn a bécsi lapok ujjongva beszélték, hogy mint „blamirozta“ magát az a jó Bismark, ki még azt sem eszközölhette ki, hogy III. Napóleon ebédre meghívta volna. Midőn újabb „osztrák-ellenes“ tervekről szólunk, ezt csak feltételesen teszszük, azon feltétel alatt t. i., hogy csakugyan valósulna az, miszerint Oroszország a lengyel kérdésre nézve Francziaországgal alkudozni kész. Ismételjük, még nem hiszszük, hogy így van a dolog, de ha így van, bátran merjük kimondani, hogy Ausztria már a keleti kérdés terén is túl van szárnyalva. Mert ha Lengyelországra nézve egyetértés jönne létre Orosz- és Francziaország közt, apodieticai bizonyossággal állítható, hogy Poroszország harmadik lesz e szövetségben, ez a három hatalmasság pedig— mi tagadás van benne? — tökéletesen képes a lengyel ügyet elintézni Ausztria nélkül is, főleg miután ezen kérdésben Angol- és Olaszországnak is legalább erkölcsi támogatására számolhatnak. Nem ereszkedünk conjecturákba azon dij körül, melyet Oroszország ily áldozatért követelne, s csak azon, amúgy is tagadhatlan tényre emlékeztetünk, miszerint e dij egyesegyedül a beteg ember területén volna található, s hogy aztán a keleti kérdést is oly módon fognák elintézni, amint Oroszország kívánja. Erre pedig ismét elegendő volna a nevezett, három hatalmasságnak egyetértése, mert Anglia aligha ellenökszegülne, miután tudja, hogy Ázsiában maholnap amúgy is össze kellene kocázannia Oroszországgal, és tanácsosnak fogja tartani, e hatalommal megküzdeni ott, ahol az egyedül áll, és nem Európában, ahol oly hatalmas szövetségesek vannak háta mögött. Ismételjük, mind a lengyel, mind a keleti kérdés terén Franczia és Oroszország közt bármily egyezkedés csak Ausztria rovására jöhetne létre. Hogy e kimondás igazoltassák, épen nem szükséges, hogy a két hatalom közt oly terv állapíttassák meg, mely az osztrák területnek egyenes csonkítására czéloz. Nézzük csak az utolsó prágai békekötést. Ez által egy talpalatnyi tért sem vesztett Ausztria — anyagilag. Hanem igenis hatalmas lépés történt arra, hogy a monarchián kívül tömör egészszé alakuljon oly nemzetiség, melyhez a monarchián belöl valami 7 millió lélek tartozik. És mi lett a következés? — Lipcsében az imént jelent meg egy kis röpirat, „von einem Deutschösterreicher,amelyben száraz szavakkal ki van mondva, hogy az osztrák-németeknek legkisebb okuk sincs a legújabb változások miatt búsulni; mert ha itt benn erős és szabad állam fejlődik, a monarchia németjei ebben mindig tekintélyes helyet fognak elfoglalni; ha pedig ily állam nem bírna létre jönni... a többi magától érthető. Bismark gróf tehát anyagilag nem sajátított el semmit az osztrák területből, hanem az Ausztrián kívüli Németország egysége felé néhány fontos lépést tevén, növelé ama külső államtest vonzó erejét, s ez által gyöngíté azon érdeket, melylyel a birodalom egyik nagy fontosságú nemzetisége e birodalom fennállása iránt viseltetik. Alkalmasint ugyanez fogna történni, ha — noha a birodalmi terület épségének fenntartatása mellett — a monarchia éjszak-keleti határén egységes lengyel állam, dél-keleten pedig valami délszláv állam alakulna. Ezt bővebben fejtegetni sem nem szükséges, sem nem tanácsos. Aki nem igen tudja magát elhatározni arra, hogy az elhibázott úttól eltérjen, az nem szereti hallani, mily következményekre vezethetne hibája. Egyébiránt bármely újságczikknél hangosabban és intöbben szólna Gortsakoff hg biarritzi útja, még akkor is, ha az egész egyelőre még csak alaptalan hir volna, mert még így is figyelmeztetésül szolgálhatna azoknak, kik úgy vélekednek, miszerint a világtörténelmi eseményeket is, miként a szegény folyamodókat, az előszobába lehet várakoztatni mindaddig, míg a komornyik által nem szenik meg nekik, hogy: tessék besétálni, ő excellentiája már kész toilettejével! Újabb időben, úgy hiszszük, elégszer megtörtént, hogy az események nagyon is pongyolában lepték meg a kegyelmes urakat, és rettenetes impertinentiával jöttek azoknak nyakára, habár torokszakadtáig kiáltották az irodalmi komornyikok, hogy maradjanak még künn, mert a nagyméltóságos még nincs elkészülve a kellemetlen vendég fogadására. Bécsi dolgok A karinthiai kereskedelmi és iparkamra egy felírást intézett császár ő Felségéhez, melyben azon kérelmének ad kifejezést: méltóztatnék ő Felsége a szűkebb reichszatkot és a magyar országgyűlést összehívni, a két államtest közbejöttével a birodalom egyességét befejezni, és legkegyelmesebben elrendelni, hogy minden, államjogilag a reichsrath együttműködésére fenntartott, az alkotmány felfüggesztése óta hozott vagy tárgyalás alatt levő törvények és szerződések a birodalom két része képviseletének tárgyalása alá bocsáttassanak. Bécsi lapok szerint nemsokára a centralisták nevezetességei is fognak egy értekezletet tartani, melyen a többek közt Berger és Schindler urak is megjelennek. Innét a foederalista közlönyök azon kedvező következtetést vonják, hogy mivel ezen urak az ausseei tanácskormányban is részt vettek, a tulajdonképeni centralisták tábora létezni megszűnt, s ezúttal csakis ezen esemény constatálása okáért történik az összejövetel. A „Politik“ szerint — mihelyt a német osztrákok eme töredéke az önkénytes áttérés művét bevégezte, ezzel a Schmerling féle rendszer minden támasztékait összezúzottaknak lehet tekinteni. A most idézett idealista lap rózsás kedélye még más változatoknak is enged egy ártatlan kis kitörést. Közelebbi számában így lelkendezik : „Magyarországban igen lehangolva látszanak. Hírek érkeznek onnét, miszerint a kormány illetékes köreiben a magyar kívánalmaknak épen nem kedvező irányzat vagy hangulat jött létre. Igen, sőt ez annyira ment, hogy tartani lehet a la Schmerling-féle manőverektől a szerbek és románokat tekintve. Ily gyorsan változott a magyarok diadalformája teljes lehangoltsággá. Talán a magyaroknak most alkalmuk leene megtudni, melyik táborban kereshetők barátai és melyikben ellenfeleik stb. Hogy a „Politik“ irathat magának a magyar földről leveleket, melyek lehangoltság, elkedvetlenedésről szólnak, egy cseppet sem vonjuk kétségbe , amely országot elemi, gazdasági, egészségi és politikai csapások oly nagy és súlyos mérvben látogatták meg, mint jelenleg Magyarországot, s ezek megszüntetésére oly csekély erélyt és tevékenységet lát kifejteni, ott a lehangoltság természetes is, elmaradhatlan is; de hát mi mi haszon hárul ebből a „ Politik“-ra és levelezéjére; e lehangoltságban vélik tán eszmény- s képeik megtestesülésének alapját találhatni ? — Ne véljék ezt, s aztán nem fognak csalódni. Hogy minő szándékkal vannak az illetékes kormánykörök Magyarország kívánalmait illetőleg, mi — nem lévén ezen illetékes körökkel sem közel, sem távol összeköttetésben — nem tudhatjuk, hanem azt tudjuk, hogy a birodalomnak jelenje és jövője sürgetőleg követeli a mármár meghonosulni akart kivételes állapotot megszüntetni, s törvények által azt jövőre feleslegessé és lehetlenné tenni; azt is tudjuk, hogy e nagy és fontos munka Magyarországot illetőleg a magyarok nélkül meg nem történhetik, feliratainkban tisztán és szabadelvűen jelöltük meg az eljárási utat, mely a jólét, haladás és szabadság czéljához vezet; törvényeink és alkotmányunk az ország lakosainak egyetlen osztályát sem zárja el ezen munkábani megosztozástól, ezen jognak gyakorlásától ; ha azonban akadnának mégis, kik a múlt nehéz tapasztalatain nem okulva, csádigéretek után indulnának, s a birodalom valódi érdekei helyett csak tünékeny látszatért támogatnák az erőt, melytől kifacsartatván, majd eldobatnak : ezt mi sajnálnék, de meg nem akadályozhatván, kénytelenek lennénk elnézni. — Biztosíthatjuk azonban a „Politik“ embereit, hogy ez nem oly változás akar lenni, melyen ők és pártjuk örvendhetne, valamint arról is tájékozhatjuk, hogy a magyar politikának határozott körvonalai megvetőleg utasítják vissza azon gyanúsítást, mintha a nemzetiségek iránti bánásmóddal a Schmerlingianismusnak in genére dolgoznánk kezére; ezt csak rosz akarat vagy otromba tudatlanság mondhatja, mely vagy nem akarja tudni a nemzet küzdelmeinek történetét, vagy nemrég költözvén a birodalomba, festést tanulni, és tanulatlanul akar oktatni, van a társadalom, s azon nagy dolgoknak szele, miknek születésnapi előestéjén állunk, — végzetteljesen zúgja füleinkbe a vajadozó jövőnek sejtelmeit.“ Mihelyt „átmenetről“ van szó, okvetlenül az állapotok javulásának utógondolata ötlik agyunkba, mely javulást jóhiszeműségünk, vagy a közmivelődés rendes haladásától, vagy a természetellenesen elnyomott viszonyoknak, s a korszellemnek feltarthatlan győzelmétől várja. Forr tehát lábunk alatt az alap, ha vékony kérgen át gomolyg már füstje ama lángnak, mely az összeomló múltnak sziette vázát felemésztendi, mely megtisztítva salakjától létünk anyagát, a közüdvnek, a világ-boldogságnak Phönix-ét szülendi meg. Meg fogja-e szülni? Léteznek-e oly előfeltételek, hogy szerencsés megoldást várhassunk ? Van-e a társadalomban, — van e a kormányban annyi és oly erkölcsi erő, mely a mulandónak romjain egy egészséges új épületet emelni bir ? Nézzünk körül,— s viszonyaink és helyzetünk felelettel nem maradnak adósok ! A gondviselés kedvező korszakot teremtett a jelen nemzedéknek, s a megpróbáltatásoknak e ész özöne bő alkalmat fog még hosszú ideig nyújtani: erőnknek megkisértésére, sorsunknak eldöntésére. Elismert elv az, mely szerint: „rész alkatrészekből nem lehet jó egészet alakítani.“ Vessünk már most egy pillantást helyzetünkre. Minden kormánynak hivatása , a moralitás alapján állam, s az igazság elvét érvényre emelni ép úgy közvetlenül saját működésében, valamint közvetve mindazon cselekvényekben,mik tudtával és engedelmével az államban eszközöltetnek. Ha valahol azonban oda jutott a helyzet, miszerint a kormány szeme alatt az üzleti szédelgés oly magaslatra ért, miszerint az a jóhiszemű embereknek a furfangosok általi kizsákmányoltatását türelemmel nézi, ott gyökeres változásra van szükség a rendszerben, vagy az általános hitel tökéletesen megbukik. Magyarországban történt három év előtt, miszerint egy részvényes és általánosan ismert vállalatnak igazgatósága, mindazon becsületes és jóhiszemű vidéki részvényesektől, kik azt hazafias bizalommal pártolták, részvényenként a 200 ftos névértéknek teljes befizetését megkívánta és át is vette. Ugyanazon időben pedig ugyanolyan részvényeket az igazgatóság kebelében 70 ftjával lehetett venni. Legnagyobb visszahatást szült azonban utolsó időben a „Nuova Societá Commerciale“ czimű biztosító társulatnak esete, mely most egy éve kikürtölte az osztrák hitelintézet általi rendeztetését, számos biztositó félnek pénzeit beszéde, egy tekintélyes életbiztosítási osztálynak tartalék-alapjait bitorolta, s végül — a közönségnek roppant károsításával — megbukott. Következő kérdések merülnek fel bennünk: 1. Hogy történhetett az, miszerint a hitelintézetnek czége alatt az „új kereskedelmi társaság,“ mint üzletképes vállalat, állíttatott a közönség elébe, — a midőn az tettleg üzletképtelen volt ? 2. Az államkormány által a biztosító társaság felülvizsgálatára rendelt császári biztosnak ellenőrségi figyelmét miként kerülhette el azon körülmény, hogy a „Nouva Soviets“ nemcsak tűz, jég- és szállítmányi osztályainak minden alapjait kimerítette, hanem az „életbiztosítási osztályának tapasztalatilag és mathematicai alapossággal valószínűleg actív tartaléktőkeit is, — ezen üzletágon kívüli czélokra költötte el, s ily módon mindazokat, kik saját vagy övéik létének biztosítására életbiztosítási díjaikat évek hosszú során át befizették, ezen jogtalan visszaélés által minden nyereményüktől megfosztotta ? Mindezen kérdésekre felelni, valóban nem tudunk, mert ha van fogalmunk rendről, igazságról, akkor a kormány elhatározó intézkedéseinek kellett volna ily kérdésekre feleletet adni. S mégis ezen intézetnek cége még ma is fennáll, akinek kedve van ott biztosítani, annak díja kifogástalanul befogadtatik, s az, ki ezt tette, várhatja a társulat fizetéseit, mert ha kára történik, minden egyéb bizonyos lesz, kivéve azt, hogy kártérítési pénzét megkapja. Lehetnek a magas pénzvilágnak oly bölcsei, kik e vállalat további sorsára tiszta fogalommal bírnak, a nagy közönség a kormánytól popban joggal követelheti, hogy egy annak zsebéből gazdálkodó intézetnek mibenléte felől oly hatósági rendszabályok által világosithassék fel, melyek folytán a korlátolt és jóhiszemű polgári elmének félrevezetése tovább folytatható ne legyen. PETÉNYI OTTÓ. — Az új „Presse“ szerint a centralista képviselők értekezlete nem ő , hanem a jövő héten lesz , s hogy nemcsak az úgynevezett centralisták, hanem az autonomisták is képviselve lesznek benne, sőt azt hiszik, hogy valamennyi német korona tartományból lesznek jelen képviselők, hogy így sorakozott német alkotmánypárt alakítása minél előbb lehetővé legyen, hgy kis önbírálat. A „nagy irodalomnak“ egyik kedvencz szóköpönyege (phrazisa) e kitétel : „átmeneti állapotban vagyunk! Erjedésben Vidéki tudósítások. Nógrádból, sept. 23. Nem szándékunk fejtegetni s részletezni azon nyomorúság teljes helyzetét, s még félelmesebb jövőt, melyet e vidéken is, a május 24 -i fagyot megelőző fonnyasztó szelek, s az azt követő aszály okoztak, mert az tagadhatlan tény, s fájdalom sokkal aggasztóbb a cséplés befejeztével, mint még takarításkor mutatkozott. A sors csapása már magában elegendő ok az aggodalomra, de még tűrhetetlenebbé válik az, rá körültekintve, a sújtott azt látja, hogy midőn országszerte mindenütt intézkedések történnek a máris bekövetkezett ínséges állapot enyhítésére, csak ő egyedül az elhagyott, kiről a kezelhetetlen időviszonyok által sújtott állapotban megfeledkeztek. Ő maga, az erő legnagyobb megfeszítésével sem lévén képes önmaga s családja részére a téli élelmezésekre szükségeseket beszerezni- Mert a jelenben is ruhátlanul , s éhezve kell dolgoznia, hogy napról napra, az éhenhalástól megmentse magát s családját. Ezen kétségbeejtő helyzet az elkeseredéssel végződhetik, s ki lesz az, ki ezt bűnül róvhatja fel, hisz az önfenntartás első kötesség. Ismerjük a kormány intézkedéseit, tiszteljük a jó szándékot, de ha azok csak papiroson maradnak, s a végrehajtásnál elporlanak, megsemmisülnek, az éhség kínjaitól gyötröttnek utolsó szava is átok leend. Mi úgy voltunk meggyőződve, hogy valamint más, s legközelebb szomszéd, Hont vármegyében az e vidékre is kiküldött kir. biztos a megye független birtokosai s lakosaiból egy bizottmányt hiv össze, s azok meghallgatásával fog intézkedni s tétetni mindent, mi a szerencsétlen időviszonyok által sújtottak sorsát legalább enyhíteni. Azonban mindeddig a károk felvételénél egyéb tudomásunkra nem történt, pedig a vetés ideje itt van, sőt még pár hét s végét éri, vetőmag pedig nincs, sőt az élelemre szükséges összeg is hiányzik. Holott, ha valahol, bizonyosan megyénkben lehetne könnyen s rögtön segíteni, mert vannak e megyének magtárai, melyek ha a szerencsétlen 18 évek alatt lelkiismeretesen kezeltettek, jelenleg legkevesebb 10—15 ezer pozsonyi mérő rozs búzával kell rendelkezniök, ide nem számítva azon összegeket, melyek régibb kölcsönzésekből még máig is tartozásban vannak, s a jelen viszonyok közt be nem szedhetők. Igaz, hogy e magtáraknak, különösen a legközelebbi időben, szabályellenes kezeléséről van tudomásunk, mert bár ezen magtárak csak szegényebb sorsú földmivelők felsegétésére voltak alapítva, s bár az alapszabályok értelmében egyeseknek, nem több, mint 20—25 pozsonyi mérő lett volna kölcsönözhető, mégis a lefolyt nyáron, s pedig mint értesültünk, a májusi szerencsétlen nap után is, nagyobb birtokosok s haszonbérlők 50—100 s talán még több pozsonyi mérőkként részesültek kölcsönökben, kik közül többen azt rögtön el is adták, s igy a segedelmezési szent czél nyerészkedési üzletté fajult. Aggódunk, de mégis alig hihetjük, hogy ily szabálytalan kezelés mellett is annyira kiürültek volna e magtárak, vagy ha megürültek is, a kölcsönök visszasz érzésével annyira nem lehetnének reintegrálhatók, hogy azon szűkölködőket, kiknek épen felsegélésére voltak alkotva, kétségbeeésekben közönyösen lehessen nézni, a folyamodásokra bürocratikus hidegséggel azt lehetne írni: nincs a magtárban, stb. Ezenfelül meg úgy vagyunk értesülve, hogy a kormány intézkedése e vidékre is kiterjed, tehát csak tiszta akarat, gondosság s lelkiismeretes végrehajtás, s a veszély elhárítható. Mi tehát e megyei szűkölködők segedelmezését illetőleg legczélszerűbbnek gondolnók: 1. Ha mindenek előtt, s haladéktalanul a magtári tartozások szedetnének be a felső két járásban, hol a fagy semmi kárt sem tett egészen, — az alsó két járásban pedig egyedül azon egyesektől, kik fagy vagy aszály által nem károsodtak annyira, hogy a visszafizetésre képtelenek lettek. 2. A segedelmezés előlegesen ezen magtárakból történnék, s a kormány kölcsöne csak azon esetben vétetnék igénybe, ha a felmerült szükség a magtárak által nem volna fedezhető, ez által az éretnekel, hogy a szűkölködők önmaguknak lennének adósai. S azon felül a viszszafizetés által azon tőke szaporodnék, mely, Isten ne adja, de jöhető eshetőségekre ismét jótékonyan lenne felhasználható. Ha pedig e magtárak, bármi okból is, kimerültségek miatt a segedelmezést nem bíznák meg, akkor a kormánykölcsön veendő igénybe, minek kezelését sokkal biztosabbnak, czélszerűbbnek gondolnék, ha a kölcsön egy részén a szükségelt vetőmagmennyiség, biztos,s nyereség vagy remuneratióra nem számitó egyének által a megyebeli piaczon vásároltatnék meg s természetben egy e végre alakítandó községi bizottmányok által osztatnék ki, — a kormánytól pedig kieszközöltetnék, hogy a visszafizetés szintén természetben történhessék, mely visszafizetett összegek idővel országos magtárak alapjául szolgálhatnának. A kölcsön más része pedig átcsinálás, s egyéb a közvagyont emelő építkezésekre lenne fordítandó. Az ily módoni segedelmezést jónak, hasznosnak, sőt elkerülhetlennek, valamint a gabonának messzebb helyröli ide fuvarozása általi segedel-