Pesti Napló, 1866. szeptember (17. évfolyam, 4910-4934. szám)

1866-09-26 / 4930. szám

220 -4930. Szerda, September 26.1866. 17. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán: Vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 írt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények dija: 1 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 nj kr. Bélyegdij külön 30 nj kr. Nyilt-tér: 5 hasához petit­sor 25 nj kr. Pest, sept. 25.1866. (Fk) Midőn Cavour gróf Plombiéresbe ment, ezzel az olasz kérdésnek oly megol­datása kezdődött, melynek vége — Ausz­tria károsulása volt. Midőn Bismark gróf Biarritzba ment, ezzel a német kérdésnek oly megoldatása kezdődött, melynek vége — ismét Ausztria károsulása volt. Midőn Gortsakoff ha Biarritzba menne, ezzel a keleti kérdésnek oly megoldatása kezdőd­nék , melynek vége — ismeretlen. Az orosz külü­gyér zarándokolása annyival nevezetes­ volna, minthogy tudva van, miszerint három év óta a Franczia­ és Oroszország közti viszony nem a legjobb. A feszültség oka köztudomású. Pétervá­­rott „ne nyúlj hozzám “-nak nyilvánítot­ták a lengyel kérdést, Párisban pedig csakis úgy tartják lehetségesnek, hogy Franczia­ és Oroszország közt bármily kérdés körül szorosabb egyetértés jöhetne létre, ha azon nézet­különbségek megszűn­nek, melyek a lengyel ügyre nézve a két udvar közt léteznek. Ha tehát Gorzsakoff by Napóleont meglátogatja, ebben biztos jelét láthatnók annak, hogy a czár hajlan­dó a lengyel ügyet a franczia közérzületet kielégítő módon megoldani ; ez pedig oly fontos fordulat volna, hogy — bármily jó forrásból eredjen is a Gorzsakoff­ág uta­zására vonatkozó hir —­valónak mégis csak akkor fogjuk tartani, ha Biarritzból a­z orosz kü­lügyér megérkeztét fogják "jelenteni. Egyelőre annyi látszik kiderülni a na­ponként felmerülő jelenségekből , hogy III. Napóleon érzi, miszerint már nincs ideje várni, s hogy min­d inkább közele­dik programmja végszakaszai felé, annál jobban sietteti a kivitelt. Tudja, hogy fiá­nak elég baja leend Francziaország bel­­ügyeivel, s így legalább a külügyeket oly állapotban akarja hátrahagyni, mely nem leend ugyan az örök béke eszményé­nek valósítása, de mégis olyan, hogy a támadható viszályoknál ne Francziaország legyen az első sorban, vagy épen az egyedül fenyegetett állam. Ha tehát a bécsi államférfiak netalán azt hiszik — pedig, tétlenségük szerint ítélve, úgy lát­szik, hogy azt hiszik — miszerint a ke­leti és az olasz , továbbá az olasz és a né­met háború kitörése közt hat-hat év múl­ván él, legalább is ugyanannyi idő kerlend arra, míg a német kérdés megoldatását a keletié követi, elitekben alkalmasint csa­lódni fognak. Tán közelebb járulnának a valósághoz, midőn azt méltóztatnának fel­tenni, hogy a tuilleriákban határozva jön, mind a három főkérdést, az olaszt, németet, keletit egyszerre elintézni, s hogy az a mostani szünet épen csak egy kis pihenés, mely alatt a dráma következő s utolsó felvonására készülnek a főszereplők. Szintoly nagy csalódás volna azt hinni, miszerint az osztrák kormány már most „omne talit punctum,“ miután Metternich­­gen kivül Károlyi grófot, a volt berlini követet is küldi Biarritzba. Nem tudjuk, várjon azon eredmények, miket ő excra berlini tevékenysége felmutathatott, olya­nok voltak-e, hogy épen e diplomatától lehetne leginkább várni egy kényes fel­adat sikeres megoldatását, hanem még akkor is, ha Károlyi gróf kis Talley­rand volna, nagyon kérdéses, vájjon siker­rel működhetnék-e abban a biarritzi pók­hálóban. Ez csak két esetben volna lehet­séges, t. i. akkor, a midőn a bécsi kül­­ügyérségnek határozott és positiv terve van, melynek valósítását a nemes grófra biznák, — vagy pedig, ha ennek carta biancája volna, hogy a körülményekhez képest saját belátása szerint cselekedhes­­sék. Ez utóbbiról nem lehet szó. Az osz­trák külpolitikát még mindig Bécsben, csak Bécsben, és ott is csak aránylag kis körben csinálják, és Metternich her­­czeg már nem egy ízben tapasztalhatta, hogy Ausztria követeinek szabad ugyan alkudozni, jelentéseket tenni, véleményt adni, de egyszersmind minden pillanatban arra is kell készülniük, hogy defavoyál­­tatnak, s hogy épen ellenkezője történik annak, a­mit ők javasoltak. Egészben vé­ve tehát csak végrehajtási eszközök­ök, de végrehajtási eszközei — minek? — egy világos gondolatnak, határozott tervnek, a czélokra nézve magával teljesen tisztában levő politikának ? Nem tapasztaltuk, hogy mindig így volt a dolog, és attól tartunk, hogy most sincs így. Ha pedig nincs igy, akkor a két osztrák képviselő jelenléte Biarritzban csak oly kevéssé gátolhatná az osztrák-ellenes tervek megállapítását az 1866. évben, a mint nem gátolta az egyiknek ottléte 1865-ben, a midőn a bé­csi lapok ujjongva beszélték, hogy mint „blamirozta“ magát az a jó Bismark, ki még azt sem eszközölhette ki, hogy III. Napóleon ebédre meghívta volna. Midőn újabb „osztrák-ellenes“ tervek­ről szólunk, ezt csak feltételesen teszszük, azon feltétel alatt t. i., hogy csakugyan valósulna az, miszerint Oroszország a len­gyel kérdésre nézve Francziaországgal alkudozni kész. Ismételjük, még nem hisz­­szük, hogy így van a dolog, de h­a így van, bátran merjük kimondani, hogy Ausz­tria már a keleti kérdés terén is túl van szárnyalva. Mert ha Lengyelországra nézve egyetértés jönne létre Orosz- és Fran­cziaország közt, apodieticai bizonyosság­gal állítható, hogy Poroszország harma­dik lesz e szövetségben, ez a három ha­talmasság pedig— mi tagadás van benne? — tökéletesen képes a lengyel ügyet el­intézni Ausztria nélkül is, főleg miután ezen kérdésben Angol- és Olaszország­nak is legalább erkölcsi támogatására számolhatnak. Nem ereszkedünk conjecturákba azon dij körül, melyet Oroszország ily áldo­zatért követelne, s csak azon, amúgy is ta­­gadhatlan tényre emlékeztetünk, miszerint e dij egyesegyedül a beteg ember területén volna található, s hogy aztán a keleti kér­dést is oly módon fognák elintézni, a­mint Oroszország kívánja. Erre pedig ismét elegendő volna a nevezett, három hatal­masságnak egyetértése, mert Anglia alig­ha ellenök­szegülne, miután tudja, hogy Ázsiában maholnap amúgy is össze kel­lene koc­ázannia Oroszországgal, és ta­­nácsos­nak fogja tartani, e hatalommal megküzdeni ott, a­hol az egyedül áll, és nem Európában, a­hol oly hatalmas szö­vetségesek vannak háta mögött. Ismételjük, mind a lengyel, mind a ke­leti kérdés terén Franczia­ és Oroszor­szág közt bármily egyezkedés csak Ausz­tria rovására jöhetne létre. Hogy e ki­mondás igazoltassák, épen nem szüksé­ges, hogy a két hatalom közt oly terv ál­lapíttassák meg, mely az osztrák terület­nek egyenes csonkítására czéloz. Nézzük csak az utolsó prágai békekö­tést. Ez által egy talpalatnyi tért sem vesztett Ausztria — anyagilag. Hanem igenis hatalmas lépés történt arra, hogy a monarchián kívül tömör egészszé ala­kuljon oly nemzetiség, melyhez a monar­chián belöl valami 7 millió lélek tartozik. És mi lett a következés? — Lipcsében az imént jelent meg egy kis röpirat, „von einem Deutschösterreicher,a­mely­ben száraz szavakkal ki van mondva, hogy az osztrák-németeknek legkisebb okuk sincs a legújabb változások miatt búsulni; mert ha itt benn erős és szabad állam fejlődik, a monarchia németjei ebben min­dig tekintélyes helyet fognak elfoglalni; ha pedig ily állam nem bírna létre jönni... a többi magától érthető. Bismark gróf tehát anyagilag nem sajátított el semmit az osztrák területből, hanem az Ausztrián kívüli Németország egysége felé néhány fontos lépést tevén, növelé ama külső ál­­lamtest vonzó erejét, s ez által gyöngíté azon érdeket, melylyel a birodalom egyik nagy fontosságú nemzetisége e bi­rodalom fennállása iránt viseltetik. Alkalmasint ugyanez fogna történni, ha — noha a birodalmi terület épségének fenntartatása mellett — a monarchia éj­szak-keleti határén egységes lengyel ál­lam, dél-keleten pedig valami délszláv ál­lam alakulna. Ezt bővebben fejtegetni sem nem szük­séges, sem nem tanácsos. A­ki nem igen tudja magát elhatározni arra, hogy az el­hibázott úttól eltérjen, az nem szereti hallani, mily következményekre vezethet­ne hibája. Egyébiránt bármely újság­­czikknél hangosabban és intöbben szólna Gortsakoff hg biarritzi útja, még akkor is, ha­­ az egész egyelőre még csak alaptalan hir volna, mert még így is figyelmeztetésül szolgálhatna azoknak, kik úgy vélekednek, miszerint a világ­­történelmi eseményeket is, miként a sze­gény folyamodókat, az előszobáb­a lehet várakoztatni mindaddig, míg a komornyik által nem szenik meg nekik, hogy: tessék besétálni, ő excellentiája már kész toi­­lettejével! Újabb időben, úgy hiszszük, elégszer megtörtént, hogy az események nagyon is pongyolában lepték meg a ke­gyelmes urakat, és rettenetes impertinen­­tiával jöttek azoknak nyakára, habár to­rokszakadtáig kiáltották az irodalmi ko­mornyikok, hogy maradjanak még künn, mert a nagyméltóságos még nincs elké­szülve a kellemetlen vendég fogadására. Bécsi dolgok A karinthiai kereskedelmi és ipar­kamra egy felírást intézett császár ő Felségéhez, melyben azon kérelmének ad kifejezést: méltóztatnék ő Felsége a szűkebb reichszatkot és a magyar országgyűlést összehívni, a két államtest közbe­jöttével a birodalom egyességét befejezni, és legkegyelmesebben elrendelni, hogy minden, államjogilag a reichsrath együtt­­működésére fenntartott, az alkotmány felfüggesztése óta ho­zott vagy tárgyalás alatt levő törvények és szer­ződések a birodalom két része képviseletének tárgyalása alá bocsáttassanak. Bécsi lapok szerint nemsokára a centralisták nevezetességei is fognak egy értekezletet tarta­ni, melyen a többek közt Berger és Schind­ler urak is megjelennek. Innét a foederalista közlönyök azon kedvező következtetést vonják, hogy mivel ezen urak az ausseei tanácskormány­­ban is részt vettek, a tulajdonképeni centralis­ták tábora létezni megszűnt, s ezúttal csakis ezen esemény constatálása okáért történik az összejövetel. A „Politik“ szerint — mihelyt a német osztrákok eme töredéke az önkénytes át­térés művét bevégezte, ezzel a Schmerling féle rendszer minden támasztékait összezúzottaknak lehet tekinteni. A most idézett idealista lap rózsás kedélye még más változatoknak is enged egy ártatlan kis kitörést. Közelebbi számában így lelken­dezik : „Magyarországban igen lehangolva látszanak. Hírek érkeznek onnét, miszerint a kormány il­letékes köreiben a magyar kívánalmaknak épen nem kedvező irányzat vagy hangulat jött létre. Igen, sőt ez annyira ment, hogy tartani lehet a la Schmerling-féle manőverektől a szerbek és románokat tekintve. Ily gyorsan változott a magyarok diadalformája teljes lehangoltsággá. Talán a magyaroknak most alkalmuk leene megtudni, melyik táborban kereshetők barátai és melyikben ellenfeleik stb. Hogy a „Politik“ irathat magának a magyar földről leveleket, melyek lehangoltság, elkedvet­lenedésről szólnak, egy cseppet sem vonjuk két­ségbe , a­mely országot elemi, gazdasági, egész­ségi és politikai csapások oly nagy és súlyos mérvben látogatták meg, mint jelenleg Magyaror­szágot, s ezek megszüntetésére oly csekély erélyt és tevékenységet lát kifejteni, ott a lehangoltság természetes is, elmaradhatlan is; de hát mi mi haszon hárul ebből a „ Politik“-ra és levele­­­zéjére; e lehangoltságban vélik tán eszmény- s képeik megtestesülésének alapját találhatni ? —­­ Ne véljék ezt, s aztán nem fognak csalódni. Hogy minő szándékkal vannak az illetékes kormánykörök Magyarország kívánalmait ille­tőleg, mi — nem lévén ezen illetékes körökkel sem közel, sem távol összeköttetésben — nem tud­hatjuk, hanem azt tudjuk, hogy a birodalomnak jelenje és jövője sürgetőleg követeli a már­­már meghonosulni akart kivételes állapotot megszüntetni, s törvények által azt jövőre fe­leslegessé és lehetlenné tenni; azt is tudjuk, hogy e nagy és fontos munka Magyarorszá­got illetőleg a magyarok nélkül meg nem történhetik, feliratainkban tisztán és szabad­elvűen jelöltük meg az eljárási utat, mely a jólét, haladás és szabadság czéljához vezet; tör­vényeink és alkotmányunk az ország lakosai­nak egyetlen osztályát sem zárja el ezen mun­kábani megosztozástól, ezen jognak gyakorlásá­tól ; ha azonban akadnának mégis, kik a múlt nehéz tapasztalatain nem okulva, csádigéretek után indulnának, s a birodalom valódi érdekei helyett csak tünékeny látszatért támogatnák az erőt, melytől kifacsartatván, majd eldobatnak : ezt mi sajnálnék, de meg nem akadályozhatván, kénytelenek lennénk elnézni. — Biztosíthatjuk azonban a „Politik“ embereit, hogy ez nem oly változás akar lenni, melyen ők és pártjuk ör­vendhetne, valamint arról is tájékozhatjuk, hogy a magyar politikának határozott körvonalai megvetőleg utasítják vissza azon gyanúsítást, mintha a nemzetiségek iránti bánásmóddal a Schmerlingianismusnak in genére dolgoznánk kezére; ezt csak rosz akarat vagy otromba tu­datlanság mondhatja, mely vagy nem akarja tudni a nemzet küzdelmeinek történetét, vagy nemrég költözvén a birodalomba, festést tanulni, és tanulatlanul akar oktatni, van a társadalom, s azon nagy dolgoknak szele, miknek születésnapi előestéjén ál­lunk, — végzetteljesen zúgja füleinkbe a vajadozó jövőnek sejtelmeit.“ Mihelyt „átmenetről“ van szó,­­ okvetlenül az állapotok javulásának utó­gondolata ötlik agyunkba, mely javulást jóhiszeműségünk, vagy­­ a közmivelődés rendes haladásától, vagy a természetelle­nesen elnyomott viszonyoknak, s a kor­szellemnek feltarthatlan győzelmétől várja. Forr tehát lábunk alatt az alap, h­a vékony kérgen át gomolyg már füstje ama lángnak, mely az összeomló múltnak szi­­ette vázát felemésztendi, mely megtisz­títva salakjától létünk anyagát, a köz­üdvnek, a világ-boldogságnak Phönix-ét szülendi meg. Meg fogja-e szülni? Léteznek-e oly elő­feltételek, hogy szerencsés megoldást vár­hassunk ? Van-e a társadalomban, — van e a kormányban annyi és oly erköl­csi erő, mely a mulandónak romjain egy egészséges új épületet emelni bir ? Nézzünk körül,— s viszonyaink és hely­zetünk felelettel nem maradnak adósok ! A gondviselés kedvező korszakot te­remtett a jelen nemzedéknek, s a meg­próbáltatásoknak e ész özöne bő alkal­mat fog még hosszú ideig nyújtani: erőnk­nek megkisértésére, sorsunknak eldön­tésére. Elismert elv az, mely szerint: „rész alkatrészekből nem lehet jó egészet ala­­kítani.“ Vessünk már most egy pillantást helyzetünkre. Minden kormánynak hivatása , a mo­ralitás alapján állam­, s az igazság elvét érvényre emelni ép úgy közvetlenül saját működésében, valamint közvetve mind­azon cselekvényekben,mik tudtával és en­­gedelmével az államban eszközöltetnek. Ha valahol azonban oda jutott a hely­zet, miszerint a kormány szeme alatt az üzleti szédelgés oly magaslatra ért, mi­szerint az a jóhiszemű embereknek a fur­fangosok általi kizsákmányoltatását türe­lemmel nézi, ott gyökeres változásra van szükség a rendszerben, vagy az általános hitel tökéletesen megbukik. Magyarországban történt három év előtt, miszerint egy részvényes és általá­nosan ismert vállalatnak igazgatósága, mindazon becsületes és jóhiszemű vidéki részvényesektől, kik azt hazafias bizalom­mal pártolták, részvényenként a 200 ftos névértéknek teljes befizetését megkívánta és át is vette. Ugyanazon időben pedig ugyanolyan részvényeket az igazgatóság kebelében 70 ftjával lehetett venni. Legnagyobb visszahatást szült azonban utolsó időben a „Nuova Societá Commerciale“ czimű biztosító társu­latnak esete, mely most egy éve kikür­­tölte az osztrák hitelintézet általi rendez­­tetését, számos biztositó félnek pénzeit beszéde, egy tekintélyes életbiztosítási osztálynak tartalék-alapjait bitorolta, s végül — a közönségnek roppant károsítá­sával — megbukott. Következő kérdések merülnek fel bennünk: 1. Hogy történhetett az, miszerint a hitelintézetnek czége alatt az „új kereskedelmi társaság,“ mint üz­letképes vállalat, állíttatott a közönség elébe, — a midőn az tettleg üzletkép­telen volt ? 2. Az államkormány által a biztosító társaság felülvizsgálatára rendelt csá­szári biztosnak ellenőrségi figyelmét miként kerülhette el azon körülmény, hogy a „Nouva Soviets“ nemcsak tű­z, jég- és szállítmányi osztályainak minden alapjait kimerítette, hanem az „életbiz­tosítási osztályának tapasztalati­lag és mathematicai alapossággal való­színűleg actív tartaléktőkeit is, — ezen üzletágon kívüli czélokra költötte el, s ily módon mindazokat, kik saját vagy övéik létének biztosítására életbiztosítási díjaikat évek hosszú során át befizették, ezen jogtalan visszaélés által minden nye­reményüktől megfosztotta ? Mindezen kérdésekre felelni, valóban nem tudunk, mert ha van fogalmunk rendről, igazságról, akkor a kormány el­határozó intézkedéseinek kellett volna ily kérdésekre feleletet adni. S mégis ezen intézetnek c­ége még ma is fennáll, a­kinek kedve van ott biztosí­tani, annak díja kifogástalanul befogad­­tatik, s az, ki ezt tette, várhatja a társu­lat fizetéseit, mert ha kára történik, min­den egyéb bizonyos lesz, kivéve azt, hogy kártérítési pénzét megkapja. Lehetnek a magas pénzvilágnak oly bölcsei, kik e vállalat további sorsára tiszta fogalommal bírnak, a nagy közön­ség a kormánytól popban joggal köve­telheti, hogy egy annak zsebéből gazdál­­kodó intézetnek mibenléte felől oly ható­sági rendszab­ályok által világosit­­hassék fel, melyek folytán a korlátolt és j­óhiszemű polgári elmének félrevezetése tovább folytatható ne legyen. PETÉNYI OTTÓ. — Az új „Presse“ szerint a centralista kép­viselők értekezlete nem ő , hanem a jövő héten lesz , s hogy nemcsak az úgynevezett centralisták, hanem az autonomisták is képvi­selve lesznek benne, sőt azt hiszik, hogy vala­mennyi német korona tartományból lesznek jelen képviselők, hogy így sorakozott német alkot­mánypárt alakítása minél előbb lehetővé le­gyen, h­gy kis önbírálat. A „nagy irodalomnak“ egyik kedvencz szóköpönyege (phrazisa) e kitétel : „át­meneti állapotban vagyunk! Erjedésben Vidéki tudósítások. Nógrádból, sept. 23. Nem szándékunk fejtegetni s részletezni azon nyomorúság teljes helyzetét, s még félelmesebb jövőt, melyet e vidéken is, a május 24 -i fagyot megelőző fonnyasztó szelek, s az azt követő aszály okoztak, mert az tagadhatlan tény, s fáj­dalom sokkal aggasztóbb a cséplés befejezté­vel, mint még takarításkor mutatkozott. A sors csapása már magában elegendő ok az aggodalomra, de még tűrhetetlenebbé válik az, rá körültekintve, a sújtott azt látja, hogy midőn országszerte mindenütt intézkedések történnek a már­is bekövetkezett ínséges állapot enyhíté­sére, csak ő egyedül az elhagyott, kiről a kez­­elhetetlen időviszonyok által sújtott állapotban megfeledkeztek. Ő maga, az erő legnagyobb megfeszítésével sem lévén képes önmaga s családja részére a téli élelmezésekre szükségeseket beszerezni- Mert a jelenben is ruhátlanul , s éhezve kell dolgoznia, hogy napról napra, az éhenhalástól megmentse magát s családját. Ezen kétségbeejtő helyzet az elkeseredés­sel végződhetik, s ki lesz az, ki ezt bűnül róvhatja fel, hisz az önfenntartás első köt­­­esség. Ismerjük a kormány intézkedéseit, tiszteljük a jó szándékot, de ha azok csak papiroson ma­radnak, s a végrehajtásnál elporlanak, megsem­misülnek, az éhség kínjaitól gyötröttnek utolsó szava is átok leend. Mi úgy voltunk meggyőződve, hogy valamint más, s legközelebb szomszéd, Hont vármegyé­ben az e vidékre is kiküldött kir. biztos a me­gye független birtokosai s lakosaiból egy bi­zottmányt hiv össze, s azok meghallgatásával fog intézkedni s tétetni mindent, mi a szerencsétlen időviszonyok által sújtottak sorsát legalább eny­­híten­i. Azonban mind­eddig a károk felvételénél egyéb tudomásunkra nem történt, pedig a vetés ideje itt van, sőt még pár hét s végét éri, ve­tőmag pedig n­i­n­c­s, sőt az élelemre szükséges összeg is hiányzik. Holott, ha valahol, bizonyosan megyénkben lehetne könnyen s rögtön segíteni, mert vannak e megyének magtárai, melyek ha a szerencsét­len 18 évek alatt lelkiismeretesen kezeltettek, jelenleg legkevesebb 10—15 ezer pozsonyi mérő rozs búzával kell rendelkezniök, ide nem számít­va azon összegeket, melyek régibb kölcsönzé­sekből még máig is tartozásban vannak, s a je­len viszonyok közt be nem szedhetők. Igaz, hogy e magtáraknak, különösen a leg­közelebbi időben, szabályellenes kezeléséről van tudomásunk, mert bár ezen magtárak csak sze­gényebb sorsú földmivelők felsegétésére voltak alapítva, s bár az alapszabályok értelmében egyeseknek, nem több, mint 20—25 pozsonyi mérő lett volna kölcsönözhető, mégis a lefolyt nyáron, s pedig mint értesültünk, a májusi sze­­­rencsétlen nap után is, nagyobb birtokosok s haszonbérlők 50—100 s talán még több pozso­nyi mérőkként részesültek kölcsönökben, kik közül többen azt rögtön el is adták, s igy a segedelmezési szent czél nye­részkedési üzletté fajult. Aggódunk, de mégis alig hihetjük, hogy ily szabálytalan kezelés mellett is annyira kiürül­tek volna e magtárak, vagy ha megürültek is, a kölcsönök visszasz érzésével annyira nem lehet­nének re­integrálhatók, hogy azon szű­kölködő­­ket, kiknek épen felsegélésére voltak alkotva, két­ségbe­e­ésekben közönyösen lehessen nézni, a folyamodásokra bürocratikus hidegséggel azt lehetne írni: nincs a magtárban, stb. Ezenfelül meg úgy vagyunk értesülve, hogy a kormány intézkedése e vidékre is kiterjed, tehát csak tiszta akarat, gondosság s lelkiisme­retes végrehajtás, s a veszély elhárítható. Mi tehát e megyei szűkölködők segedelmezé­­sét illetőleg legczélszerűbbnek gondolnók: 1. Ha mindenek előtt, s haladéktalanul a magtári tartozások szedetnének be a felső két járásban, hol a fagy semmi kárt sem tett egé­szen, — az alsó két járásban pedig egyedül azon egyesektől, kik fagy vagy aszály által nem károsodtak annyira, hogy a visszafizetésre kép­telenek lettek. 2. A segedelmezés előlegesen ezen magtárak­ból történnék, s a kormány kölcsöne csak azon esetben vétetnék igénybe, ha a felmerült szük­ség a magtárak által nem volna fedezhető, ez által az éretnek­el, hogy a szűkölködők ön­ma­guknak lennének adósai.­­ S azon felül a visz­­szafizetés által azon tőke szaporodnék, mely, Is­ten ne adja, de jöhető eshetőségekre ismét jóté­konyan lenne felhasználható. Ha pedig e magtárak, bár­mi okból is, kime­­rültségek m­iatt a segedelmezést nem bíznák meg, akkor a kormánykölcsön veendő igénybe, minek kezelését sokkal biztosabbnak, czélszerűbbnek gondolnék, ha a kölcsön egy részén a szükségelt vető­magmennyiség, biztos,s nyereség vagy remu­­neratióra nem számitó egyének által a megyebeli piaczon vásároltatnék meg s természetben egy e végre alakítandó községi bizottmányok által osztatnék ki, — a kormánytól pedig kieszközöl­­tetnék, hogy a visszafizetés szintén természetben történhessék, mely visszafizetett összegek idő­vel országos magtárak alapjául szolgálhat­nának. A kölcsön más része pedig át­csinálás, s egyéb a közvagyont emelő építkezésekre lenne fordítandó. Az ily módoni segedelmezést jónak, hasznos­nak, sőt elkerü­lhetlennek, valamint a gabonának messzebb helyröli ide fuvarozása általi segedel-

Next