Pesti Napló, 1866. október (17. évfolyam, 4935–4960. szám)

1866-10-20 / 4951. szám

241-4951. Szerkesztési iroda: Ferenciek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Szombat, october 20.1866. 17. évi folyam Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI MPLC Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 fűt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: ül hasábos petit sor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petit sor 25 nj kr. fiatal SCITOVSZKY KERESZTELŐ : Magyarország bibornok herczeg prímása - nincs többé! JÁNOS: Ma, f. hó 19-én, több napi súlyos szenvedés után, földi létét az örökélettel cserélte fel. Született 1785 ben Bélán, Abauj-Vármegyében, hol atyja néptanító és orgonista volt. Iskoláit Jolsván és Rozsnyón kitűnő sikerrel végezvén, 1804-ben a rozsnyói püspöki megye papnövendékei közé vétetett fel, 1808-ban már a szépművészetek és bölcsészet, 1813-ban a theologia tudorává avattatott. 1809 ben áldozatrá szenteltetvén, a rozsnyói püspöki lyceumban a bölcsészet, 1811-ben a theologia tanára, 1824-ben rozsnyói kanonok és papnövelde-igazgató, 1828-ban rozsnyói és 1838-ban pécsi püspök, 1849-ben az esztergomi érseki és 1853-ban a bibornoki székbe emeltetett. Ezeken kívül a Magyar Tudományos Akadémia igazgató tagja , valóságos belső titkos tanácsos, Magyarország herczegprímása, fő- és titkos kanczellár, az apostoli szent szék született követe, szent István apóst, király jeles lovagrendének főpapja és nagy keresztes lovagja, Esztergom megye örökös főispánja, s anm. hétszemélyes tábla itélő bírája. E rövid életrajz eléggé mutatja, mily sokat adott a szerencse az elhunyt férfiúnak. Szegénység és szerény helyzetű születés vevők közül bölcsőjét, s a legnagyobb jövedelmek, és a trónt kivéve, a legmagasabb állások egyikét hagyja el sírja előtt. Hosszú élet és szerencsés véralkat mellett tartós egészség hozzájárultak, hogy ép kedélylyel és erővel sokáig élvezhesse helyzete előnyeit, és viselhesse terheit. Sírkövére bátran fel lehet írni : „Fo r tun a ex tu 11 it, mors sola exsecavit!* E hosszú, fényes és tettdús pályáról, a történetre bízva a bírálatot, mi, kik sírja szélénél állunk, egyedül a dicsőülés kapuját tárjuk fel a kegyelet kezével az örökre távozónak, mert jól esik a halál rideg arczával szemben tökéletesnek tüntetni fel az embert, a szemfödél alá rejtve gyöngeségeit. A boldogultnak fő jellemvonása volt, a vallásos buzgóság és a tróntól nyert kitüntetésekért a trón iránti hálás hűség. Jellemének e két fővonása alkotta erényeit és hibáit. Lelki szelídsége és szivjósága, melyek kivált utóbbi éveiben az egyszerűség szent fénykörével övezék, sokkal nemesebb és hozzá illőbb pályát nyújtottak tevékenységének a népnevelés körében, mely téren, kivált mint pécsi püspök, maradandó emléket vivott ki magának, mint a magasabb politika régióiban. Mint egyházának főpapja, a fegyelem szigorát mindig szeretettel tudta párosítani, s ez által alárendeltjei vonzalmát kinyerni. Főpapi buzgósága, s a kormány iránti hódolata olykor súrlódásba hozták a különböző vallásfelekezetűekkel és más politikai irányt követőkkel; de személye iránt soha sem keltett gyűlöletet, s végnapjaira még azon szerencsét is megérte, hogy ott végezze, hol mások kezdeni szokták, a nemzet nehéz napjaiban kitüntetett honfiúi buzgósága miatt — népszerű lett. Irodalmi munkássága: „A szentek élete* és „Rozsnyő-egyházi töredékek* czimü müvekre szorítkozik, melyek elseje becses műnek tartatik a kath. egyházi magyar irodalomban. Költségén több mű látott napvilágot, s a Szent-István-társulatot is nem egy ízben bőkezűleg segítette. A pécsi „Notre Dame” nevelő apácza-zárda, az esztergomi basilica építtetésének befejeztetése, szintén maradandó érdemei közé sorozandók, valamint az itt egyenként elő nem számítható, úgy tudományos, mint jótékony czélokra tett bőkezű adakozásai. Róla el lehet mondani, hogy dús jövedelmei mellett ő maga legszegényebb volt, erszénye a másoké vala. Áldás és béke a szelíd, jó férfiú emlékére! Pest, oct. 19.1866. (Fk) Ha egyik hamburgi lap bécsi levelezője ezúttal is oly jól van értesülve, miként rendesen, akkor az osztrák külpolitika dolgában azt határozták, hogy határozni fognak. A lapok nem tévedtek midőn azt írták, hogy Mensdorff gróf lelépése, Beust báró külügyminiszterré kineveztetése Francziaországgal a szövetkezés, és sok más szép és nem szép dolog szőnyegen forgott, hanem egyelőre mindez ismét félre van téve. Mensdorff gróf marad, ami magában véve nem szerencsétlenség, Beust báró nem lesz külügyminiszter, ami már sehogy sem szerencsétlenség, és a Francziaországgal a szövetségből egyelőre semmi sem lesz, amit legalább szerencsének nem lehet mondani. Nem feszegetjük, mennyi része van a közvélemény egyhangú nyilatkozatának azon elhatározásban, mely szerint a Beust báróra vonatkozó combinatió elejtetett, hanem Mensdorff gróf maradásának mindenesetre az az oka, hogy nem tudnak helyette alkalmas utódot találni. Ez pedig összefügg ismét a Francziaország irányábani viszonynyal, melyet teljesen tisztába kell hozatni, mielőtt új politikát képviselő új személyiség állíttatnék a külügyek élére. Mi, részünkről, úgy vélekedtünk, s valahányszor alkalom volt rá, ki is mondottuk, hogy az események által úgyis félreismerhetlenül már meg van jelölve és „tisztába hozva* azon viszony, melyre Ausztriának Francziaország irányában lépnie kell. — De ha illető helyen másként vélekednek, ha azt hiszik, hogy e viszonyra nézve még lehet szabad választás, miért nem hozzák tisztába a /. o n n a 1] és minden további késedelem nélkül? Meggondolatlan kérdés! Nem oly könynyen megy ám az ilyen dolog. Ugyanis, mialatt e „tisztába hozással foglalkoztak, azok a kedvezőtlen hírek érkeztek Napóleon egészségi állapotáról, erre aztán rögtön félbehagyván a munkát, azt kérdék: hátha meghal ? Ki tudja, mi fog aztán következni? folytatása-e a mostani dynastiának ? vagy az Orleansok visszatérése ? vagy köztársaság ? Ki tudja, nem fog e aztán füstbe menni mindaz, ami most tervezve jön? Hm, hm, hm! Ezen háromszoros „hm !* után, úgy látszik, szerencsésen ott vagyunk megint, ahol voltunk, az úgynevezett „szabad kéz” politikájánál, mely jóformán azonos semmi politikával , azon terv és czél nélküli tétovázással, mely már eddig is elég keserű gyümölcsöt hozott a monarchiának. — Ha sokat mozgunk szabad levegőben, száz eset közül előfordulhat egy, hogy véletlenül ránk törő fergeteg következtében átázunk és tán meg is betegszünk; de ha azon okból, mivel ilyesmi netálontán megtörténhetnék, soha ki nem mozdulunk szobánkból, akkor bizonyosan megbetegszünk. —A politika nem áll mathematikai feladatokból, melyeknél adott határozott mennyiségből az egyedül lehetséges eredményt kell származtatnunk, hiszen különben minden gymnasiasta lehetne külügyminiszter, s az ilyen 24.000 fton alól is megtenné évenként. Hanem határozott czél felé törekedni, és a felmerülő akadályokat — a körülmények szerint — vagy lerontani, vagy megkerülni — ez a mesterség. Ha a Francziaországgali viszonyt csak akkor akarják tisztába hozni, amiko már nem kell attól tartani, hogy III. Napóleon meghalhatna , ezzel addig kellene várni, míg a franczia császár — meghalt, mert csakis akkor lehetnek biztosak arról, hogy ő felsége nem fog meghalni. Hanem aztán ismét utódja halálától kezdenek majd félni, s igy a félelemnek, kétkedésnek , habozásnak sohasem leend vége. Ezen örökké való habozás igazi átka az osztrák politikának, a belsőnek úgy, miként a külsőnek, az osztrák államférfiaknak , úgy látszik, még most jelszava Ferencz császár szokásos mondása: „Wir werden schon machen.“ Hanem ez csak addig járta, míg mások sem csináltak semmit, de nem járja, mióta mások csakugyan cselekszenek, és mindig egypár mértföldnyire előbbre vannak azoknál, akik mindig azt mondják, hogy cselekedni fognak. Tudjuk ugyan, hogy bizonyos köröket ez idő szerint semmivel sem lehet inkább boszantani, mintha Bismark gróf és átalában Poroszország tevékenységére történik emlékeztetés. Pedig hát kitehet arról, hogy ez a tevékenység megvan, és oly kirívó ellentétet képez mások tétlenségével ? Ki tehet arról, hogy Berlin felől úgyszólván naponként veszszük egy-egy újabb megerősítését annak, hogy „audaces fortunajuvat“ ugyan, de csak juvat, csak segíti, de nem teszi meg helyettök a munkát elejétől végig. — Lássuk a szegény szász király sorsát, melyről csak e napokban szóltunk . Tudva van, mily melegen pártolták e derék fejedelem ügyét Páris felöl, hanem Bismark gróf egyesegyedül a porosz érdek szempontjára is állván, oly feltételeket diktál, melyeknél fogva a békekötés nem fog igen lényegesen különbözni János király mediatizáltatásától. — Poroszországra nézve mélhatlanul szükséges, hogy egyik vagy másik forma alatt legyen az ur a strategice nagyon fontos szász területen. Ezt tudva, a porosz államférfi kifejtette ugyan Párisban cselekvésének indokait, de aztán cseppet sem gondolt azzal, hogy netalántán ilyen vagy amolyan következményei lehetnének a dolognak, és meg vagyunk győződve, hogy bármit csinál e excra Szászországgal, a franczia kormány nem fogja abban gátolni. Nézzünk más példát! Alig egy hete, hogy Hannoverát, Nassaut stb., illetőleg a bekeblezési rendelvények megjelentek s e pillanatban máris hozzá fogtak e bekeblezett országok katona-contingenséből három uj porosz hadtestet alakítani, általában a porosz hadrendszert behozni az annectált területeken. — így tehát kevés héttel a békekötés után, Poroszország éjszak felől egyenesen nyakára rukkol Ausztriának, a mellett hadsergét is tetemesen szaporítja, szóval cselekszik, mindig és mindig cselekszik. Ezáltal híveinek bátorságát növeli, a kétkedőknek imponál, elleneit pedig elcsüggeszti vagy legalább ingadozókká teszi. Mindamellett diplomatája sem ringatja magát tétlenségben. Berlin és Pétervár közt nagyon élénk a diplomatai közlekedés, és párisi tudósítások szerint azt ottani diplomaták összedugdossák fejeiket azon hírre, hogy Biarritzban egymást követi a császár és Groltz gróf közti téte-á-téte, Poroszország tehát, úgy látszik, nem fél attól, hogy ő felsége meghalhatna, vagy ha félne is, ez reá nézve nem ok a maga tevékenységét felfüggeszteni, midőn III. Napóleon még életben van. Alkalmasint azt gondolják ott: ha meghal, majd meglátjuk, mi befolyással lesz az a mi politikánkra s ha kell, megváltoztatjuk, hanem addig felhasználunk minden pillanatot, amint csak lehet minél erősebbek vagyunk ama katasztrófa beálltakor, annál kevésbbé kell tőle félnünk ! Igénytelen nézetünk szerint, ez igen okos gondolat, sokkal okosabb, mintha valaki azt mondja: mivel azt a ruhát, melyet ma csináltatok, mához egy esztendőre talán nem fogom használhatni, időközben — meztelenül járok! Bécsi dolgok. — A Bécsben már gyűlést tartott reichsrab képviselők 17-ken ismét összegyűltek Skent szállásán. Egy-két új tagjárat a korábbiakhoz, de viszont ezekből hiányzott egy-kettő. A Programm kidolgozására kinevezett bizottság munkálata előterjesztettén, azt tárgyalás alá vették, s habár ez még be nem fejeztetett, néhány pontra nézve megegyeztek, melyek a „Presse“ szerint ilyenek : 1. A februári alkotmányhoz való jogokhoz ragaszkodás. 2. A közös ügyeknek a jogilag fennálló octoberi diploma és februári pátens szerinti meghatározása, s azoknak a népképviselet alapján összehitt és időnként szabályosan ismétlődő gyűlésben való közös tárgyalása és eldöntése. 3. A német képviselők készek ezen az alapon változtatni a februári alkotmányt. 4. A reichsratlt hlvassák össze azonnal. Hafner képviselő egy emlékiratot olvasott fel, melyben kifejti, miért ragaszkodnak a német képviselők eddigi álláspontjukhoz. A „Presse“ által adott fentebbi pontokért, kár volt összegyűlniök a német képviselőknek. Ha valami jobbat nem bírtak gondolni, mint valami olyan programmot, mibe Magyarország bele nem egyezhetik, d e szerint a kiegyenlítést, a népek egyetértését lehetlenné teszik, fel nem fogható, miért gyüléseznek. Nincs határozatuknak semmi eredménye, és ha valósíttatnék is kedvükért, amit akarnak, a politika ismét azon útra vitetnék, mely nem valami reális czélhoz, hanem zsákutczába vezet. Habár a német képviselők czélja egyelőre az, hogy egymás közt az ő pártjaik megegyezzenek, — programmjokat a lehetőség határai közt kellene készítniök. — Kérdés azonban, hogy elérik e a német pártok egyesítését is. Legalább az új „Presse“ ezt az egy eredményt is, mi pedig csak fele a dolognak, kétségbe vonja. — A bécsújhelyi katonai vizsgálatok eredményéről még csak egy tényt tudunk, melyet említenek, — azt, hogy gr. Clam-Gallas felmentetett minden vád alól. A többi bevádlottakról hallgatnak a hivatalos lapok, — s csak hirképen beszélik, hogy Benedek táborszernagy és Henigstein egyszerűen nyugdíjaztattak. A Clam-Gallasra vonatkozó császári kézirat így szól: „Kedves gr. Clam-Gallas, a lovasság tánoka. „Az éjszaki hadsereg parancsnokságának azon jelentése folytán, hogy az ön hadtestének állapota a ficini ütközet után a főhadsereget támadó hadműveleteinek megszüntetésére kényszeríti, az ily következményteljes esetek felett részletes vizsgálatot kellett megindítani, s önt e czélból a hadseregből visszahívni. „Miután az elővizsgálatból kitűnt, hogy önt semmiféle tényálladék sem terheli, szívesen megengedtem az ön által a saját rehabilitálására kikért haditörvényszéki vizsgálatot, s ezennel teljes megelégedésemet jelentem ki önnek, hogy a minden, felfolyamodási fokozatban megerősített haditörvényszéki ítélet önnek teljes büntetlenségét elismerte, s ez által hadseregemnek és az államnak egy vitéz tábornok híve és neve, ki Nekem és Hazámnak sok éven át igaz odaadással szolgált, szennytelenül fenntartatott. „Schönbrunn, oct. 13. 1866. „Ferencz József, s. k.“— Csaknem valamennyi jelentékenyebb bécsi lap csodálkozását fejezi ki azon, hogy a magyar országgyűlés, melynek eddig a kormány az első szót akart adni a monarchia alkotmányos kérdésében, még nem hivatik össze egy meghatározott napra. A bécsi lapoknak a magyar alkotmányos működés iránti részvéte teljes elismerésünket érdemli , de — megvalljuk — ha a magyar országgyűlés összehívása közelről érdekel is s nagy fontosságúnak tartjuk, de mind magunk, mind a közönség kevesebb várakozással vagyunk az országgyűlés sikere iránt, mint egy évvel ezelőtt. — Jogosan követelt törvényes viszonyaink helyreállítása az, mi az országgyűlésbe vetett reményeinket felélesztheti, s azok helyreállítása vagy határozott megtagadása az, mit Magyarország mindenekfelett tudni óhajt. Ama főkivonat valósulásától függ, vájjon ismét egy meddő ülésszak küszöbén állunk e vagy egy valóban alkotó és újjáteremtő törvényhozás áldásait várhatjuk. A korona jelenlegi legbefolyásosabb tanácsosai (nem tudjuk, kik azok) ebben a főkérdésben vagy merőben megtagadandóknak vélik a nemzet jogos kívánatait, vagy pedig még nem bírják magukat elhatározni, s az eldöntéshez még az az egy két hét is jó, míg a járvány megszűnik. Van a bécsi lapokban oly vélemény is, mintha a jelenlegi kormányférfiak terve az volna, hogy először a Lajthán túliak szólaljanak meg az alkotmányos kérdésben, kiknek nyilatkozata majd erkölcsi nyomást fogna gyakorolni Magyarországra, s így midőn ez szóhoz jutand, jogaiból többet fog feláldozni, mint jelenleg hajlandó. Mi ezt több okból valószínűtlennek tartjuk. Mert először is a mostani kormánynak az alkotmányos szervezésben való programmjának kiindulása Magyarország volt, mely először kérdezendő meg s csak azután a Lajthán túliak. Ezen rend megfordítását nem volna képes indokolni semmi — még az opportunitás sem. Másodszor képtelen gondolat az, hogy holmi Lajthán túli nyomások Magyarországra oly nagy hatással lennének. Megtették már az experimentumot mind száraz, mind nedves után az ilyféle nyomással, és mi volt az eredmény? Teljes mathematicai pontossággal az jött ki belőle, hogy minél nagyobb a nyomás, Magyarország annál kevesebbet szokott tágítani. Nem és?