Pesti Napló, 1866. november (17. évfolyam, 4961–4985. szám)
1866-11-08 / 4966. szám
256 4966. FSzerkesztési iroda: Csütörtök, november 8. 1866. ereneziek tere 7. sz. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal:ireneziek tere 7. szám földszint A lap anyagi részét illető köz- remények belüli síntési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. 17. évi folyam. MPLC Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. o. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 új kr. Bélyegdíj külön 30 újkr Nyílt tér: 5 hasábos peti: 25 uj kr. Rendkívüli előfizetés NAPLÓ november—decemberi folyamára. Előfizetési díj a két hóra . . . 3 frt 50 kr. A PESTI NAPLÓ kiadóhivatala. Pest, nov. 7. !8í>6. (Fkj E napokban szóltunk azon báróinké irányról, mely felé Bécs irányadó körei szétágaznak , s miknek egyikét centralistának lehet nevezni, mig a másik valami vegyüléke a dualismusnak és foederalismusnak; a harmadik a Beust-féle. Ez utolsónak definitióját egyelőre nem tudjuk adni, még Beust báró minapi körlevele után sem, amely majdnem kézzelfogható szándékossággal kerüli a belpolitika érintését, ámbár Ausztria külföldi képviselőire nézve, igénytelen véleményünk szerint, sokkal fontosabb lett volna megtudni, várjon várható-e valahára a birodalom belügyeinek rendezése, mint azt, hogy a szász báró koronás urának hű szolgája leend, ami magától érthető dolog. A második irány, melyet a dualismus és foederalismus meglehetősen zavaros vegyülékének mondtunk, a félhivatalos „Abendpost“ múlt szombati czikkében tükröződik, melyről az ember, miután végig olvasta, némi csodálkozással kérdi, hogy vájjon mi végre íratott ? — mert ami benne érthető, az régen el volt mondva, ami pedig még nem volt elmondva, annak az a kis hibája van,hogy érthetetlen. Legvilágosabb a harmadik irány kifejezése, t. i. azon félhivatalos czikk, mely ugyancsak az „Abendpost“-ban, a hadiszervezet dolgában, múlt kedden megjelent. E*.t érteni lehet, mert ez a legtisztább vizű centrálist,üst lehelli, a mi már onnan . kiü»r;;) ^—. - tv , melynek közpátositási rajongásait tegnapelőtt megvilágítottuk, beirkatlan kéjben úszik, és oly nyilatkozatnak mondja apja czikkét, mely a hetedik égbe röpíti fel minden „osztrák liberális“ szivét. Nincs szerencsénk az osztrák liberálisok szivének szervezetét ismerni, hanem nagyon eredeti alkotása lehet az, midőn az „Abendpost“ tegnapelőtti kijelentései által annyira el van ragadtatva. Vagy nem furcsa liberalismus-e az, mely — az állam ily nagy fontosságú ügyének gyökeres átalakítását helyeztetvén kilátásba — meg sem ütközik azon, hogy sehol egyetlen szóval sincs érintve az, miszerint ez átalatás csak a népek törvényes képviselőinek helyeslése után, és azoknak közreműködésével fog foganatba vétetni, holott még Poroszországban is az a mostani képességgel nem túlságosan szabadelvű kormány ugyanezt az ügyet a kamarák elé vitte, és felette éveken át vitázott velük ! úgy látszik, jól számított az a bizonyos csoport, melyről a minap szóltunk, miden azon feltevésből indult ki, hogy az úgynevezett német liberálisok egy része nem fogja oly nagyon szorosan venni a liberalismust, mihelyt csak centralisatió tekintetében tesznek neki minél messzibbre menő engedményeket. Igaz ugyan, hogy egy helytt a „nép részérőli támogatást“ is említi az „Abendpost,“ hanem világos, hogy ezt épen nem a parlamentáris támogatásra éri, hanem egyszerűen úgy, hogy az általános hadkötelezettségen alapuló rendszert nép ellenszegülése mellett nem lehet foganatosítani. Egyébiránt a Lajthán túli „liberálisok“ ízléséhez semmi közünk, ámbár az igazság érdekében meg kell vallanunk, hogy e liberálisok nagyon tekintélyes közlönyei épenséggel nem osztoznak a régi „Presse“ örömmámorában. Mi részünkről csak azt állíthatjuk, hogy Magyarország soha nem leend hajlandó lemondani azon alkotmányos befolyásról, mely őt a szóban álló fontos ügyre nézve törvényesen megilleti, és hogy némileg meglepő, midőn ily mélyre ható reformnak egyoldalú keresztülvitele kilátásba tétetik ugyanazon pillanatban és ugyanazon félhivatalos közlönyben , melyben „az alkotmányos utoni egyezkedés" szükséges voltát hangsúlyozzák. Ami aztán a dolog érdemét illeti, erre nézve tulajdonképen már előlegeztük a véleményadásunkat, midőn hetek előtt azon hírről szóltunk, hogy az általáno hadkötelezettség a „néphad,“ az „en Volk in Waffen“ eszméjét, Ausztriában is akarnák valósítani. Kimutattuk akkor, hogy ennek előfeltétele oly politikai állapotok alkotása, melyek legalább a népek többségét kielégíteni képesek. Azt hinné az ember, hogy ezt a fél hivatalos czikk írója is átlátja, miután egyik helyen bevallja, hogy a hadibudget eddigelé „a politikai viszonyok és események“ következtében gátolta az állam bevételei és kiadásai közti egyensúly helyreállítását. De ezen hit szétfoszlik, midőn három sorral alább azt olvassuk, hogy mármost másként lesz a dolg, mert „erőszakos megoldást találtak azon viszályok és véleménykülönbségek, melyek évtizedeken át vették igénybe a birodalom legjobb erejét.“ A tisztelt czikkíró tehát a „politikai viszonyok és események“ alatt nyilván csak a külpolitika viszonyait és eseményeit érti, mert csakis ezek találtak erőszakos megoldást, míg, a mi nézetünk szerint, a főakadályt a belpolitika viszonyai és eseményei képezték ; e téren pedig a „viszályok és véleménykülönbségek“ megoldása erőszakos uton lehetlennek bizonyult, más utáni megoldására pedig még komoly kísérlet sem létetett. A félhivatalos czikk egyik legfurcsább circulus vitiosusa az, hogy az általános adkötelezettség által a hadsereg értelmisége növekedni fog, s hogy a hadoorelitsí'Ttülkrirnaoljvi»^g *• mttiCcuh miveltségét és a nép a hadseregből! Ami véleményünk szerint, az általános hadkötelezettség csak akkor teremt miveltebb hadserget, ha a nép többsége is mivelt; ha a nép fiát csak akkor kezdik „pallérozni,amidőn már rajta van a fehér kaját, bizony nem igen magas fokára a culturának fog ö kelme felkapaszkodni. Bécs melletti egyik faluban történt, hogy egy szász kapitány kiléptette a maga századát, és ily oratiót tartott neki: „Sajnálkozásomra hallottam, hogy századunkban még két legény van, aki alig tud írni, olvasni; nem nevezem meg az illetőket, de reményem, hogy legrövidebb idő múlva le fogják venni századunkról e szégyenfoltot !“ Tessék e jellemző szavak felett gondolkozni és párhuzamot vonni! Végre a „néphad“ természete lehetlenné tenné az eddigi gyakorlat folytatását, mely szerint a magyar katonát Csehországban, a németet Gallicziában, a lengyelt Stájerországban tartották, mert akkor minden mozgósítás, sőt még a rendes évenkénti hadgyakorlat is oly népvándorlást idézne elő, mely már az anyagi viszonyok szempontjából is tönkre tenné az államot, mielőtt még egyetlen puskát elsütöttek volna. A magyar seregnek tehát épen úgy kellene otthon maradnia, mint a németnek vagy lengyelnek; ez pedig csak akkor nem veszélyes, ha nem olyanok a belállapotok, miket épen csak a fegyveres erő segélyével lehet fönntartani. Valamerre fordítjuk a dolgot, mindig vissza visszatér azon tanulság, hogy a belpolitika megváltoztatása nélkül a birodalom semmiféle téren egyetlen lépésnyire sem mozoghat előre. Az egykori franczia financminiszter ezt mondá kollegáinak: adjatok jó politikát, és én jó financiákat fogok adni. Ausztriára még sokkal tágabb értelemben alkalmazható e kimondás; itt nemcsak a pénzügy, hanem minden, de minden a belpolitikától függ. Ha jóravaló belpolitikát tudnak alkotni, akkor lesz pénz, lesz tekintély kifelé, és akkor lesz jóra való hadsereg is. Nem lehet az okot fenntartani, midőn az okozatot ellenkezőre akarják fordítani. Az alkotmányos élet gyümölcseit csak az igazi alkotmányosság földje szolgáltathatja; az absolutismus düledékein nem fognak azok teremni soha! Bécsi dolgok — A „Wiener Abendponst“ újabb száma a mostani kormány pénzügyi politikájáról hoz némi általános program nőt. Előre bocsátván, hogy az államháztartásban való rend egyaránt szükséges mind az összes állam, mind az egyesek, mind a belső megszilárdulás, mind végre a külső hatalmi állás érdekében, — a teendőket két fő pontban foglalja össze : u. m. a pénzjegyekben álló lebegő adósság rendezésébe, s az állandóvá lett deficitek elenyésztetésébe. Ami az elsőt illeti, az utóbbi háború egy pillanat alatt megsemmisíti azon nagy erőfeszítések eredményét, melyeket éveken át az államfőn a pénzérték teljes helyreállítására , a valuta ismét ingadozóvá lön. Az államjegyek kibocsátását csak a végső kényszerítő szükség igazolja, — s ezúttal az államgépezet csak ilyek által volt fenntartható. — A háború okozta rendkívüli hadiköltségek, a folyó jövedelmeknek a háború ideje alatti kimaradása, a bábom okozta károk kiépülése végett az adózási képesség kimérgezése, és az innégi munkálatok, valamint végre az átmenet a békeállapot rendes kerékvágásába, elkerülhetlenné tették az államjegyek kibocsátását, a ugyanebből folyt az 1866. aug. 25 iki törvény is, mely azonban meghatározza azon maximum határát, melynél tovább (feltéve a béke állandóságát) a jegyek kibocsátása nem mehet az 1865. sept. 20 iki pátens értelmében, így a pénzüogyi igazgatóság első és változhatan kötelessége megtartani ama határt. A pénzjegyek növekedő becsvesztésének gát van vetve, mihelyt az a meggyőződés ver gyökeret, hogy nemn lehet tartani a pénzjegyek határtalan elszaporodásától,és hogy a papi pénz kiadása, melyet csak a kívülről egészen váratlanul jött szorultság igazolhatott, nem fog békeidőben is alkalmaztatni. Második sorban fog következni aztán a pénzjegyeknek a forgalomból való kivonása, s illetőleg a lebegő adósság részére való alapszerzés. A kormány már ezen czélból hozzá fogott a törvényjavaslat kidolgozásához. Továbbá az egész pénzügyi helyzet sikop.H ^^«“«ntv óta mindig volt kisebb nagyobb deficit, mit minden évben nyomon követett az államadósság terhének megfelelő nagyobbodása. Az állam hitelezői iránt vállalt kötelezettségek ezután is pontosan teljesítendők, mint eddig történt a a legsúlyosabb viszonyok közt is, de az állam hitelének tovább erőltetése egyelőre, azaz valameddig az erők kipihenésének korszaka be nem áll, annyival kevésbé tanácsos, mivel különben is az 1866. ápr. 24 ki és aug. 25 -i törvény értelmében való hiteloperatiók szaporítni fogják a jelenlegi adósságterhet-E részben a kormány azt tekinti feladatának, hogy az államkiadások a rendelkezhető reális állambevételekhez szabassanak, amit — a kiadások és bevételek közti eddigi aránytalanság mellett — csak úgy lehet elérni, ha egyfelől az állam bevételei nagyobbodnak, másfelől a kiadások, a fontos államcélok kockáztatása nélküli minimumig szállíttatnak le. Az állambevételek emelésére a kormány indirect után törekszik a nemzetgazdasági téren, t. i. a szabad fejtés gátjainak elhárításával és az önálló munkásság buzdításával a nemzetgazdaság minden ágában, — egy szóval az adózási képesség emelésével, — mig másfelöl direct után is az állambevételek szaboritását igyekszik az adóügy reformja által, mely minél távolabb álljon a fi sca 1 is s z e 11 e m t ö 1, mi az egyeseket túlságosan terheli , — s mely az adóterhet igazságosabban fogja megosztani. Egyszersmind törekedni fog az adók kamatozóbbá tételére. Reformok vannak czélba véve az adószedés költségeinek apasztására, valamint atalán az okszerűbb administratióra, mi az egyes adóágakban a valódi bevételt emelni fogja. Fésúlyt fektet a kormány az államkiadások kevesbítésére. A gazdálkodás azon rendszerét, melyet néhány évig a reichsrath közreműködése mellett folytatott, tovább akarja fejteni, s az ügyvitel és a kormányzati gépezet egyszerűsítése által a polgári igazgatásban még tetemes meggazdálkodást remél keresztül vihetni, míg a hadügyben tervezett gyökeres reformjai által a meggazdálkodás oly messze fog menni, amenynyire csak a monarchia bizton létével és a cs. kir. hadsereg és tengerészet harczi képességével megegyeztethető. Mindezen említett irányokban terjedelmes újjászervező és reformáló munkálatok vannak folyamatban, melyeknél felhasználtatik az évek óta gyűjtött egész adatmennyiség és az újabb idők komoly tapasztalatai, melyek a teljes erély kifejtését sürgetik, hogy mielőbb gyümölcsözhessenek. s világos, hogy ezen törekvések teljes hatása nem mutatkozhatik meg a legközelebbi időbez . Még 1867-ben az állam bevételeit a háború utóhatásai kevesbítik ; a személyzeti reductióknál tekintetbe kell venni a feleslegessé válandó egyéneket, az adóreformok legfontosabb pontjaiban csak előkészületek történhetnek meg, s miután az állam financia nagyon szoros kapcsolatban áll az állam jogi viszonyok alakulásával. Ausztria pénzügyeiben is átmeneti stádiumban van, mi ki lesz mutatva az épen most készülő 1867-iki budgetben. Az erre vonatkozó számok még nem közölhetők, de anynyit már határozottan állíthatni, hogy az 1867-iki költségvetés hű képét adandja a pénzügyi állapotnak, amit ugyan nagy erőfeszítést követelőnek mondhatni; de nemhogy pessimismusra adna okot, hanem ki fog tűnni belőle a jobbra fordulás. — A gráczi „Telegraf,“ az autonomisták közlönye, hozzászól a „Wiener Abendpost“ ama czikkéhz, melyben ez nagyon átalános és kétféleképen is magyarázható kifejezésekben akarja megmagyarázni, mit akar voltaképen a kormány. Megadja a „W. A.“ nak, hogy homályos átalánosságban beszél. Azonban úgy véli, nem kell kevésre becsülni annak jelentőségét, ami benne mondatik : a „kormány a Deák féle ismeretes munkálatot alkalmas alapnak tekinti a minden oldalról óhajtott kiegyezésre s múltatlan feltételnek nyilatkoztatja a Lajtban inneni (németszláv) országok alkotmányos összetartozandesigát. Eme két momentum nagybecsű , igen szép épület alapjaiul szolgálhatnak ezek, ha gyorsan és derekasan hozzá fognak a kiegyenlítés művéhez.“ Földm valósiiskoláink. Minél inkább szaporodik az emberiség, annál szűkebb lesz a tér, melyből élelmezését veszi , s melyből végelemzésben minden szükségletét fedezheti az egyes ember. E meggyőződéssel egyidejű a másik, azon VuuVvl ivww viuftin uaDiUUMltUít által helyre ütni szükséges, mi a benne rejlő természet erők belterjes kizsákmányolása által szokott elévetni. Hogy azonban a termőföld erejének kizsákmányolása belterjüleg eszközlésbe vétethessék, arra mindenekelőtt, a lehetőség „sine qua non“-jaként, ezen erők minden oldalú ismerete, s különösen hatásuk kellő felismerése kívántatik. Ez eredményekre pedig csak a mezőgazdasági tudomány kellő kifejtése, s e tudomány által elért vívmányok, a gazdászati ismeretek minél tágabb körben történendő terjesztése vezethet el. Közegül erre a gazdasági társulatok, egyesületek, könyvek, folyóiratok, szaklapok, a tanintézetek ajánlkoznak. A gazdasági tanintézetek a gazdasági ismeretek terjesztése alaptényezőinek mintegy kulcsának méltán nevezhetők. A gazdasági tanintézetek kétfélék : felsőbb és alsóbb gazdasági tanintézetek , amazok a felsőbb gazdasági ismeretekre túlnyomólag elméletileg, de gyakorlatilag is oktatók, míg emezek leginkább gyakorlatilag útmutatók. Hazánk, mely mezőgazdászai jellegű ország, gazdasági tanintézetek, főleg alsóbbak tekintetében mostoha sorsban részesül, különösen kitűnik e mostohaságban hazánk felső része és tiszai vidéke. Míg ugyanis a Dunántúli vidék két, t.i. a magyaróvári, s a múlt tanév kezdete óta ismét visszahelyezett keszthelyi gazdászati felsőbb tanintézettel bir, s azonkivül a netán hajlamaik által a mezei földiparban kifejtendő tevékenységre ösztönzöttek hazánk Dunán túli vidéke tőszomszédságában fekevő körösi főbb intézetben is megszerezhetik tevékenységükhöz szükséges ismereteiket , addig hazánk többi részei csak jámbor óhajtással kénytelenek e tekintetben megelégedni. E felsőbb tanintézetek dolgában azonban még hagyják, mert mennyhégileg és terjedelmileg a szükségletet talán ki is tudják elégíteni aránytalan és czélszerűtlen elhelyeztetésük , habár nagyobb áldozattal az ország távolabb fekvő részeiről is hozzáférhetést nem teszi lehetlenné, azonban, fájdalom, az alsóbb intézetek, az úgynevezett földmivelési iskolák csaknem teljes hiánya a legközelebbről érdeklett s a korviszonyok parancsszavát megérteni tudó kis birtokos gazda közönségnél a lehangoltság végső határát kezdi elérni. Földmivelési iskolánk eddig és pedig csupán egy év óta, csak egyetlenegy van, t. i. a keszthelyi, mert a már régóta kilátásban lévő felső-magyarországiak, daczára az orsz. gazdasági egyesület erélyes felterjesztéseinek, daczára több felső- magyarországi város felajánlott áldozat, készségének,létesítésök tekintetében mindeddig a pimn desiderium stádiumán túl haladni nem bírtak. Egy éve lesz, hogy a keszthelyi, az ország ezen egyedül álló földmives iskolájának megnyitását e lap hasábjai hirdették. Örömteljes megelégedéssel olvastuk eliirdetmény bevezető sorait, egész odáig érve, a h°l a növendékek előadott számából ; megértettük azt, hogy ezen iskola, daczára azon minőségének, hogy országos intézet, nemcsak az ország vagy annak Dunán túli része ebbeli szükségletét ki nem elégíti, de még Zala megyének is kivánni valót hagy e tekintetben. Valóban nem tekintve az általános szükséget — már csak a birodalom német tartományaival szemben is nemcsak hogy nem irigylendő, de szánandó helyzetünk. Mert míg ugyanis, ha a mértéket a birodalmi német tartományokhoz aránylag kellene megállapítanunk, akkor földműves iskolának az ország egy megyéjéből sem szabadna hiányoznia , addig valóban csak egy létezik, és olyan, melynek két évi tanidényre 16 növendéknél többet befogadnia nem szabad. Ha a magyar korona tartományok öszszes lakossága, Konek Sándor legújabban kiadott statistikája szerint, 14,000,000 lakosra tehető, s ha ezeknek több mint fele, tehát vagy 8,000,000 földműveléssel foglalkozik, ha a két évi tanidény egy évi jutalékául a 16 növendék felét, tehát 8 növendéket veszünk fel , akkor épen 1,000,000 földmiveléssel foglalkozó lakosra évenként 1 növendék esik. Valóban szomorú helyzet, igazán busitó állapot! Öne bkih?'légfritsítj'e a spítfonos'Osztály, de egyéb átruházási módok általi gyakori szétdarabolásában a törpe gazdaságok felé irányuló tendentiáját; a birtokos földmivelő népnek a „beatus ille, qui procus negotiis paterna ruraarat“ alapelven gyökerező gondolkozásmódját, mely szerint a reménybeli apai örökségben nyerendő egyiét hold föld kedvéért kiskorától az apai lázban nyomorog, s ott lesi az apa holta után bekövetkezendő osztályt, és ott készíti elő leendő, még nagyobb nyomorát, követve híven apjának — mit ez még öreg apjától tanult — gazdálkodási módját az apaihoz képest 3 ad vagy negyedrésznyire leolvadt birtokán; a ki tudja a magyarországi telekadónak csaknem évről évre különböző czimek alatti emelését, s annak, nem tekintve a legközelebbi sanyarú évek csekély productióját, eliselhetlen mennyiségét, s a földmivelő nép alsó rétegeire is mindig jobban kiható társadalmi műveltség létszükségletei fokozottabb mérvét, az sóhajtva kénytelen felkiáltani, hogy „földmivelési iskolák, jöjjön el hazánkba a ti országotok.“ Az anyagi jólét előmozdítását célzó intézkedések közt hazai törvényhozásunk feladata az is, hogy a földmivelési ismeretek kellő terjesztését szem elől téveszteni el ne mulaszsza, s különösen az alsóbb gazdászati képzettség tekintetéből egy hazai földmivelési iskolarendszer létesítésére kellő súlyt fektessen ; azonban, fájdalom, míg a törvényhozás rendes működésében, különösen a most forgalomban levő politikai kilátások mellett, e kérdés megoldásáig eljut, minden nagyítás nélkül elmondhatni, addig évek folynak még le, évekig várni pedig ez égető kérdés, mint hinni szeretjük, kielégítő megoldására, kimondhatóan anyagi veszteség és helyrehozhatlan kárral jár a nemzetre nézve. Úgy hiszem, nem okozok feltűnést, ha azt állítom, hogy addig is, míg a nemzet lépcsőzetesen azon, nemzeti életében már valóban boldog korszakba lép, hogy e felett országgyűlése által határozhat, az országos hatalmat kezelő felsőbb kormányközegek e valóban sürgős és elodázhatlan ügyet szivökre vegyék, s a nemzet ez óhajának közhivány szerint kielégítést adni igyekezzenek ; különösen, s elsősorban, éspedig haladék nélkül van erre a nm. magyar királyi helytartótanács hivatva, mert magánértesülésemre, a keszthelyi földmíves iskola igazgatósága által ez intézet körül egy év alatt szerzett tapasztalatairól tett felterjesztése kapcsán