Pesti Napló, 1867. február (18. évfolyam, 5035–5057. szám)
1867-02-01 / 5035. szám
27-5035. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi raszát illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Péntek, február 1.1867. 18. évi folyam. Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illeti közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI MPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 írt 50 kr. o. é. Évnegyedre , 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petit-*1' 25 nj kr. Február l-jétől kezdve előfizethetni a PESTI NAPLÓ következő folyamaira: m rrfi - ■ 1*. ( Február— martiusi 2 hóra 3 frt £50 kr Előfizetési dg. 1 . ISIIS. A PESTI NAPLÓ kiadó hivatala. Pest, jan. 31.18(17. Pár megjegyzés a közösügyi bizottság jan. 29-ikén tartott tárgyalásairól, egy tagjától. A részletes vitatásban átment a tanácskozmány a 3-iktól a 7-ik pontig. Ha araszszal mérjük, kis haladás. Az 5-dik pont képezte a baloldaliak botránykövét. A felett támadt egy hosszú vita, mely alkalmat adott Deáknak egyikét azon csodásan világos beszédeknek tartani, melyek kiváló sajátjai, és a melyek a kuszátt eszmék özönében rendet képesek teremteni, a sötétben tapogatódzóknak vezérszóvélnökként szolgálhatnak. Nagyobb világosság kedvéért idézem a vita főtárgyát, az egész 5-ik pontot. „Ezelőtt Magyarországot illetőleg mindazokra nézve, mik az érintett viszonyokra vonatkoznak (t. i. a közös biztonság együttes erővel fenntartására,) a magyar országgyűlés s a magyar király közegyetértéssel intézkedtek, és ez intézkedések megállapításánál más ország befolyással nem bírt, mert a magyar király, mint az uralkodása alatt álló többi országok absolut fejedelme, azon országoknak érdekeiről és teendőiről absolut hatalommal rendelkezett. Most azonban, a legmagasabb trónbeszéd szerint, lényegesen változott a helyzet azáltal, hogy őfelsége „alkotmányos jogokkal ruházta fel többi országait is,“ azokat tehát absolut hatalommal ezentúl nem képviselheti, s azok alkotmányos befolyását nem mellőzheti. Kijelentette jelen országgyűlésünk is a válaszfeliratban, hogy ezt figyelembe veendi.“ A vád rendkívül terhes, melyet a baloldal férfiai eme pont ellen emelnek. Részüt, mondják, függetlenségünkön, melynek később egész alkotmányos életünk áldozatul fog esni. Ha olyan tárgyakat, melyeket eddig a magyar országgyűlés és a király, másokat kizárva, intéztek, ezután részben, számunkra idegenek elhatározásától teszi függővé, nyilvánságosan feláldozza jogaink egy részét. Ha őfelsége nem magyar tartományainak alkotmányt adott, jó, de intézze velük alkalmazását, ne elegyítsen bele minket, és senki se követeljen ezért saját jogainkból. Ezen, első pillanatra tán helyeseknek tetsző ellenvetések, a valónak meg nem felelnek. Igenis van olyan helyzet, melyben az ember egy vagy más jogáról lemondva, ezáltal nem csonkítja szabadságát, de biztosítja azt. Robinsonnak szabad volt a föld bármely terményét felhasználni, bármely helyét megművelni; szívesen feláldozta volna azonban korlátlan helyzetét a társadalmi életért. A civilizált viszonyok, a leghelyesebb korlátok között is, számtalan egyéni jognak megszorítását igénylik, de nem apasztják velük a valódi szabadságot; és igenis lehetséges, hogy a gazda eladja termését kielégítő áron, az , aki megvette, nyerjen rajta; éspedig anélkül, hogy e miatt legkevésbé is tarthatná magát a gazda rászedettnek. De még a legnagyobb nyomatékkal kívánom kiemelni, hogy azon viszony, melyben a magyar korona öfelsége nem magyar tartományaihoz áll, nem új, nem a 15-ös bizottság felfedezése, de másfél száz éves, a pragmatica sanctión alapszik, és a gyakorlatban megvolt. Most a változott körülményekhez képest két elméleti lehetőség lenne : vagy megszakítani azon viszonyt, melyben a magyar korona az osztrák birodalom nem magyar tartományaihoz áll; vagy a változott körülményekhez illeszteni a valóban közös érdekű ügyek elintézésének módját. Ami a feltett két lehetőség elsejét illeti, felfogásom szerint, Magyarországnak mindenesetre szüksége lenne benső szövetségesekre. Szomszédai közül pedig épen azokat választanám újra is szövetségesekül, kikkel az ősök megfontoló bölcsesége, a történeti fejlemények százados sora és alaptörvényeink összekötöttek, sis ha csakugyan akadna valaki, ki ellenkező uton kívánna működni, fohászkodnék Istenhez . Bocsásd meg Uram ezt néki, mert ő nem tudja, hogy mit cselekszik. Vagy talán, a lehetőség második felét véve figyelembe, még ott azt is fel kellett volna említnem, hogy a régebbi viszonyok változatlanul fenntarthatók lennének ? Lehető volna az, hogy Magyarország a szabadság haladó szekerének elébe vetheti magát, hogy azt feltartóztassa, anélkül, hogy magát az örökre eltiportatás dicstelen eshetőségének tegye ki ? Lehető volna e az, hogy Magyarország tüzetesen gátolja meg, hogy egész országok, őfelsége birodalmának nem magyar részei, hosszas elnyomatás után, végre a szabad, alkotmányos élet kecsegtető terére lépjenek? ! . . . Nem, nem, ez nem lehet. Aki szálas, fiatalos süni erdőben többször járt, kétségenkivül szemébe tünt egyegy több öl magasságú sudár, mely társai közt meghajolva, rendre pusztul, soha többé fel nem egyenesedik és görnyedve vesz el. A természetben mindenfelé verseny van. A többiekkel egyenlő magas sudár, épen tán mivel nagyobb élettevékenységet fejtett ki, mint melyet hordani képes, tán mivel dúsabb lombozata, mint társaié, vagy tán valami külön csapás érte, a szél reá nehezedett, inkább lehajlik az egyenlő magasból, melyben világot és levegőt találhat , és örökre veszve van, mert nagy fának nincsen annyinak helye, mint kis csemetének. Megtörténik azonban, és már ekkor a kép szívrepesztő, hogy fejlődő társai közt valamely nemzet görnyed össze, levegőt és világosságot veszt, véglegesen elpusztul. Kétségbe esném sorsunk felett, ha ilyen viszonyt látnék az osztrák birodalom magyar és nem magyar tartományai közt. Szerencsére, ellenkezőleg áll a dolog. — Vállvetve biztosíthatjuk csak egymásnak kölcsönös szabadságát és függetlenségét. A dualizmus és paritás alapján lehet a birodalomban az egyensúlyt helyreállítni, a helyes viszonyokat biztosítni. Nem arról van szó , hogy Magyarország jogaiból feláldozzon, de arról, hogy azok rendezése által, az élet gyakorlatában lépjen valódi birtokába olyanoknak, melyeket mindmostanig gravaminalis útán nem biztosíthatott magának hazánk. Alig szükséges megjegyeznem, hogy a bizottság az 5-ik pontot, valamint a többieket is, nagy többséggeltette magáévá, betolakodó idegen árnak, mely hanyagság, vagy sietség, vagy felületesség, vagy divat folytán nyelvünket germanistausokkal és egyéb soloecismusokkal elözönli, s eredetiségétől lassanként megfosztja. (E jelentést közelebbi számunk terjedelmesebben fogja közölni.) Pauer Tivadar emlékbeszédeid. Bartal György felett, az emlékbeszédek példánya, s szokás szerint könyv nélkül és jelesül előadva. Kár, hogy a nagy tetszéssel előadott beszéd oly ’ hosszú volt. Majd azt mondanék, hogy oly vonzó , mert midőn vége lett, a közönség, mintha még ezután is valami élvezetest nem lehetne többé várnia, oszladozni kezdett, és oszladozott oly szerencsésen, hogy Szabó József előadása a knyahinyai meteorköröl már csak a terembeli székek első sorainak s az akadémiai tagoknak szólott, amely utóbbiak közül azonban többen szintén jobbnak látták a karzati hölgyvilág példáját követni és távozni. Az odaítélt jutalmakról szóló jelentéseket s az új pályakérdések kihirdetését még kevesebben hallgatták, s az elnök végül szintén csak a mozdulatlan karzatidáknak köszönte meg a szives figyelmet, melylyel a tisztelt közönség az előadásokat kisérte. Mi ebből a tanulság ? — Ismét csak az, hogy a közgyűléseket legfeljebb három órányira kell megszabni. A Magyar Tud. Akadémia ünnepélyes közgyűlése (jan. 31-kén 1867.) Mintha a hétfői Dessewffy ünnepély a közönséget kissé kifárasztotta volna, vagy talán a kellemetlen nedves idő volt az oka : elég az hozzá, az akadémiai palota díszterme ezúttal nem telt meg úgy, a mint vártuk és óhajtottuk volna, s különösen a karzati, azaz női közönség volt gyérebben képviselve. Eötvös József báró elnök megnyitó beszédét, melyet közelebbi számunk terjedelme szerint fog közölni, azt tehát nem kell ismertetnünk, s elég megjegyeznünk, hogy azt, kivált második felében, a hallgatóság nagy tetszéssel kísérte. Arany János titkári előadása nem volt száraz enumeratiója az akadémiai felolvasásoknak, hanem az Akadémia összes működését főirányaiban és alapszínében feltüntető elvont, és mégis költőileg eleven tükörkép. S a megtörtént működés képe mellé még a megtörténendő, az óhajtandó működés képét is oda írta a titkár, figyelmeztetve az Akadémia nyelv- és széptudományi osztályát, hogy egyik főhivatása volna gátat vetni azon, nyelvünkbe előleges jelentés a (95-tős bizottság jan. 31-ikén tartott üléséből. Mielőtt a jelen ülésről jelentésünket megkezdenek, egy hibát kell helyreigazítanunk, mely legutóbbi jelentésünkbe, Csengery Antal jegyző felszólalására nézve, becsúszott. Csengery nem a végből hivatkozott az albizottsági munkálat alábbi szakaszaira, hogy ezen kifejezést : „a birodalom két fele,“ védelmezze, hanem hogy megmutassa, hogy azon általa idézett szakaszokban szintén nem a „birodalom“ két feléről van szó, minélfogva ő a „birodalom“ kifejezést a szőnyegen forgott szakaszból is ki akarta hagyatni. Lássuk már a mai ülés menetét. Az elnök, Andrássy Gyula gr., d. utáni 5 óra után megnyitván az ülést, a jegyzőkönyv felolvasása után megkezdődött, az elvben elfogadott 25—53. szakaszok feletti részletes tárgyalás. A 25—30-dik szakaszok, Nyáry Pál indítványára mintegy összefüggő egész, egyfolytában felolvastatván, ugyancsak Nyáry Pál szólal fel e szakaszok ellen, mint amelyek azon törvényben gyökerező eszmével ellenkeznek, hogy Magyarország független ország, s kérdi, hogy a közös minisztériumot ki fogja kinevezni : az osztrák császár-e , vagy a magyar király? Deák Ferencz egyszerűen azt feleli, hogy erre nézve az osztrák császár és a magyar király egymás között meg fognak egyezni. Keglevech Béla gróf e válaszszal megelégedvén,viszont azt kérdi, vájjon e szerint talán a külföld irányában is nem csupán az osztrák birodalom, hanem a magyar birodalom is egyaránt képviselve lesz-e ? Ha igen, megnyugszik, s e feltétel mellett Nyáry Pál is megnyugszik. Ezután a 25— 30-dik szakaszok minden további vita nélkül meghagyatnak. A 31-dik szakaszra nézve Szentkirályi Mór egy delegátió tagszámának maximumát 60 bán kívánja megállapittatni. Módositványa, melylyel a kérdéses szakaszt bővíttetni kívánja, így szól : „Ezen bizottságok tagjainak száma a részletek tárgyalásakor fog meghatároztatni; most csak annyi mondatik ki, hogy ezen szám egy-egy részről 60-at meg nem haladhat.“ Tisza Kálmánnak egy is sok, 60 is sok, ennélfogva nem bánja a 31-dik szakasz fentebbi megbővítését. Mire a szakasz a módosítványnyal együtt meghagyatik. A 32-dik szakaszban foglalt egy évi tartam határozatlansága ellen Tisza László tesz kifogást. Lónyay Menyhért védi a szerkezetet, s az meg is marad. A 33-ik szakasz meghagyatik. A 34-ik szakaszhoz, mely a delegátiók gyűlhelyéről szól, Szentkirályi Mór ezt a módosítást indítványozza : „A bizottságokat mindenkor ő Felsége fogja összehivni bizonyos határnapra, és azon helyre, hol ő Felsége azon időben tartózkodik; óhajtja azonban a magyar törvényhozás , hogy az ülések felváltva, egyik évben Pesten, másik évben Bécsben stb. tartassanak.“ Ez a módosítvány észrevétel nélkül elfogadtatik. A 35-dik szakasz felolvasása után Tisza Kálmán megjegyzi, hogy ha a kisebbség bizonyos pontokra hallgat, ez nem azt jelenti, hogy nem volna észrevétele, hanem hogy nem akarja azokat minden egyes pontnál külön külön kifejezni. Ezután a 35. és 36-dik szó nélkül elfogadtatik. A 37-dik szakaszhoz ismét Szentkirályi Mórnak van módosítványa. Meghagyja a szakasz első pontját, a többit azonban kitörli, s ezt kívánja helyekbe iktatni: „Ezen együttes ülésben a bizottság elnökei felváltva, egyszer az egyik, másszor a másik, fognak elnökölni. Határozat csak úgy hozható, ha mindenik delegáció tagjainak legalább 1/3-a jelen van. A határozat mindenkor absolut többséggel hozandó. Mivel pedig a paritás elvének gyakorlati alkalmazása mindkét fél érdekében épen a szavazásnál legfontosabb, szükséges lesz szabályt alkotni az iránt is, hogy, midőn szavazás alkalmával, egyik fél delegációjából több tag hiányzik, mint a másikból , mi módon kell a szavazók számára nézve a szükséges paritást tettleg helyreállítani. E szabály legczélszerűbben akkor állapítható meg, midőn a jelen munka részletei kidolgoztatnak.“ E módosítvány elfogadtatik, meghagyatván az eredeti szövegnek a jegyzőkönyv nyelvére vonatkozó végpontja. A 38-ik szakaszban az „és akkor“ kifejezés helyébe ismét Szentkirályi „mely esetben“ inditványozván, a szakasz e változtatással elfogadtatik. Sima Gergely stiláris észrevétele elpendül. A 39. és 40-ik szakasz szó nélkül elfogadtatván, a 41-dik szakasz végpontjában, mely a miniszterektől kívánt iratok előterjesztését tárgyazza, Szentkirályi Mór akként kívánja módosíttatni, hogy e szavak helyébe: „a kívánt iratokat előterjeszteni,“ ezek tétessenek: „és szóval vagy írásban felvilágosításokat adni.“ Tisza Kálmán csodálkozik, hogy a delegációk előtt a minisztériumnak valami fontos iratai lehetnének megtagadni valók. Szentkirályi azt feleli, hogy csak külügyekrevonatkozik. Milutinovics Svetozár a 8-dik szakaszra tett nézetét ez alkalommal megújítja, s a külügyet nem akarja a törvényhozás hatáskörétől elvonatni. Tisza Kálmán köszönetet szavaz Szentkirályi Mórnak, hogy elismerte , hogy a delegátiók csakugyan a külügyekkel fognak foglalkozni. Lónyay Menyhért erre következő cáfolatára Tisza Kálmán és Ghiczy Kálmán felelnek, az utóbbi a 8. és 41-ik szakasz összevetéséből azt következtetve, hogy a külügyek teljesen a delegációk elé fognak tartozni. Ujfalussy Miklós azt állítja, hogy Magyarország ezentúl hozzá fog szólhatni a külügyekhez, mit eddig nem tehetett. Ezután még Nyáry Pál és Ivánka Imre nyilatkoznak a szakasz és módosítvány ellen. Gorove István és Szentkirályi Mór pedig védik azt. Deák Ferenci visszautasítja azon vádat, mintha ő és társai valami „nagy árt“ ajánlanának bizonyos vívmányokért; ők csak azt javasolják, amit a haza javára czélszerűnek látnak. Végül a módosítványhoz hozzá kívánja tétetni: „ha kár nélkül történhetik, a szükséges iratok előterjesztése mellett is.“ Nyáry Pál kijelenti, hogy ők nem vádolnak senkit, s újra megtámadja a szakaszt, még az utóbbi módosítvány mellett is. Végül még újra Deák Ferencz és Tisza Kálmán szóljanak, s aztán a szakasz Szentkirályi módositványa szerint és Deák Ferencz hozzátételével elfogadtatik. Az 42 dik szakasz szó nélkül elfogadtatván, a 43-dikhoz Lónyay Menyhért ismét módosítványt terjeszt elő. A „behajtatvány szolgáltatja“ székhelyébe teendő volna : „a havonként befolyt államjövedelmekből a közös költségek fedezésére szolgáló rész a magyar pénzügyminiszter által havonként a közös pénzügyminiszterhez áttétetik azon arány szerint, amely arányban áll a közös költségek összege az országos költségek összegéhez. A közös pénzügyminiszter felelős lesz stb.“ Az erre következett vitában egyfelől Nyáry Pál, Bónis Sámuel (2 ízben), Tisza László, másfelől Deák Ferencz (2 ízben), Lónyay Gábor (de a közös pénzügyminiszter ellen kifogást téve) és Lónyai Menyhért vesznek részt, s a szakasz a tett módosítványnyal együtt elfogadtatik. Az ülés végződik esti 8 órakor, holnap délelőtt 10 órakor lesz megint ülés. A 05-5 i bizottság jan. 29-én tartott ülése. (Részletes jelentés gyorsjegyzés után.) Elnök : Andrássy Gyula gr. Jegyző : Csengery Antal. Elnök : Tisztelt bizottság! Ha méltóztatnak megengedni, mindenekelőtt a tegnapi ülés jegyzőkönyvét fogom felolvastatni, és azután folytathatjuk a tárgyalást. Csengery Antal jegyző (olvassa a tegnapi ülés jegyzőkönyvét.) Ghiczy Kálmán : Csak egy szóra vagyok bátor megjegyzést tenni. Ugyanis a jegyzőkönyvben az mondatik, miszerint a kisebbség elállt véleményétől, míg ha jól emlékszem, a nyilatkozat e tekintetben az volt, hogy a kisebbség viszszaveszi külön javaslatát. Csengery Antal : (E szerint kijavítja a jegyzőkönyvet.) Elnök : Ha az ekként kijavított jegyzőkönyvet elfogadni méltóztatnak (Elfogadjuk. következik — miután az első és második szakasz már elfogadtatott — a 3-ik szakasz tárgyalása. Csengery Antal (olvassa a harmadik szakaszt. Felkiáltások : maradjon.) Elnök : E szakasz tehát változás nélkül elfogadtatik. Csengery : (Olvassa a 4-ik szakaszt. Felkiáltások : maradjon!) Elnök : Nincs senkinek észrevétele ellene ? (Felkiáltások : nincs.) Tehát ez is megmarad. Csengery : (Olvassa az 5-ik szakaszt.) Tisza K. : T. bizottság ! Legelsőben is azt vagyok bátor megjegyezni, miszerint én legalább részemről nem szándékolván ismétlések által fárasztani a 1. bizottság figyelmét, némely pontokra nézve nem szólalok fel — gondolom, többek is lesznek ily helyzetben — ha lennének is egyes észrevételeim, ha azok olyanok, melyeket más pontoknál már elmondottunk. Kérem tehát , méltóztassanak így magyarázni, ha némely pontokra hallgatunk, melyekre észrevételeink, vagy legalább nekem észrevételeim lennének is, miután azok az előbbi vitatkozásokból természetszerűleg folynak. Ezen most felolvasott pontra csak azt vagyok bátor megjegyezni, miszerint az mondatik abban, hogy annálfogva nem lehet többé nekünk és fejedelmünknek közegyetértéssel intézkednünk ügyeink felett, mert őfelsége többi országainak és tartományainak is alkotmányt adott. Mindnyájan örömmel fogjuk üdvözölni, ha ezen alkotmány létezni fog és valódi alkotmányosság lesz a Lajthán túl életbe léptetve; de az én felfogásom szerint abból, hogy ő Felsége többi országainak és tartományainak is adott alkotmányt, nem az következik, hogy többé magunk nem intézkedhetünk a mi ügyeinkre nézve, hanem csak az következik, hogy ő Felsége többé ezen ügyekben azon tartományokra nézve is nem intézkedhetik absolut hatalommal, hanem ezeket is meg kell kérdeznie, és ép oly alkotmányosan kell kormányoznia ott, mint kellene nálunk. Tehát az ellen van észrevételem, hogy ezen, a többi népeknek adott alkotmány lehetetlenné tegye, hogy ügyeink felett királyunkkal úgy intézkedhessünk , mint tettük eddig. Nyáry Pál : Tökéletesen egyetértek előttem szólott Tisza K. barátommal, és azt teszem hozzá : igen furcsa következtetés lenne, ha miután nekünk ősi, majd évezredes alkotmányunk van, melynek felépítése igen sok vérünkbe , igen sok szenvedésünkbe került, és melyet 1848-as évben a felelősség elvének és rendszerének kimondásával és elfogadásával úgyszólván betetőztünk, és miután most őfelségétől függ az, vájjon menynyire akarja részesíteni többi tartományait és népeit szabad akaratából alkotmányos jogokban, ha netalán azon alkotmányos jogok oly szűken lennének kimérve, hogy mi magunk részéről azon alkotmányt alkotmánynak sem tarthatnék, igen furcsa volna, ha ebből azon következtetés vonatnék, hogy nekünk kell alkotmányunkból engednünk azért, hogy összhangzásba hozattassék együttes rendezkedésünk ezen dolgokban , és meg vagyok győződve, hogy azok, akik e tervezetet készítették, ezt nem akarták. Azért azt gondolom, hogy minden félreértés és következtetés elmellőzése tekintetéből, ezen motivaciókat hagynék ki egészen, mert úgy sincs reájuk semmi szükség. Ha őfelsége többi országait és tartományait, mint szívemből kívánom, valóban alkotmányos jogokkal felruházza, de nem úgy, mint eddig tette, hogy egy nap volt alkotmányuk, másnap pedig nem volt alkotmányuk, hanem valóban felruházza alkotmánynyal — és ők ennek gyakorlatába is jönnek, mi bizonyára üdvözölni fogjuk őket ezen téren, és mivel igen jól tudjuk, hogy fejedelmek alkotmányokat olyankézzel nem mérnek, hogy a népek meg lehessenek azzal elégedve, igyekezzenek ők is, ha szenvedés és türelem , ha más áldozat is szükségesek hozzá, hogy a nyert alapot szélesbítsék, — de azt ne kívánja tőlünk senki, hogy mit magunk erejével építettünk, és amennyiben lehetett, biztosítottunk is, abból bár legkevesebbet is engedjünk ő miattuk. Szél József, T. bizottság! Azt gondolom, hogy ezen motivatio nem csak maga helyén van, hanem meg is kell maradnia; mert kell azt igazolni és indokolni, miért szükséges most némely ügyek iránt, melyek a pragmatica sanctio kötelezettségéből folynak, kölcsönös érintkezést állapítai meg. Úgy hiszem, hogy mindazon bajok, véres küzdelmek és harczok, melyek a lefolyt évszázadokban Magyarország és Ausztria közt folytak, nagyobb részben, sőt el lehet mondani talán egészen annak tulajdoníthatók, hogy Lajthán túl alkotmány nem lévén, ottan absolut hatalommal intézkedő kormány azon ügyeket, melyek a pragmatica sanctióban foglalt kötelezettségből folynak, az alkotmányos Magyarországban szinte oly absolut hatalommal kívánta kezelni, milyennel kezelte azokat az alkotmánytalan Ausztriában. Ezen küzdés nyomorúságot idézett elő Magyarországra nézve és beteg állapotot. Ha ezen beteg állapoton segíteni akarunk, — miután megváltozott a helyzet. i. ő Felsége alkotmányt adott a Lajthán túli tartományoknak is — azon ügyekre nézve, melyek a pragmatica sanctióból, vagy közös érdekekből és viszonyokból folynak, érintkezésbe kell jönnünk. Én tehát azt tartom, mivel azt nem csak a czélszerűség, hanem önfenntartási kötelességünk is magával hozza, ezen indokolást, mely tisztán magyarázza és igazolja a bizottság eljárását, hagyjuk meg. Jókai Mór : Bátor vagyok az előttem szóló képviselő úrnak előadására vonatkozólag azon históriai helyreigazítást közbe szúrni, miszerint épen a legközelebb lefolyt sajnos, véres küzdelmeknek nem az volt oka, hogy az örökös osztrák tartományoknak nem adatott alkotmány (hanem ellenkezőleg épen az, hogy az ausztriai tartományoknak 1849-ki mártius 4 én a miénkkel ellenkező alkotmány adatott. Éppen ezen aetrogált alkotmány kibocsátása volt legfőbb alapja annak, hogy a magyarországi közvetítő pártoknak minden közvetítési alap elvonatott lábaik alól és a befolyás átszármazott a minden áron harczolni kívánók kezébe. Épen ennek kikerülését kívánjuk mi, és mindenki, ki kívánja,hogy Magyarország és a Lajthán túli tartományok közt mindkét félre nézve célszerű, helyes és kielégítő egyetértés létrejöhessen, azt kívánja, hogy mind Magyarországnak, mind a Lajthán túli tartományoknak oly alkotmányuk legyen, melyek egymással ellenmondásban ne legyenek. Azonban, mint a jelen fordulatok mutatják, nagyon kell félnünk, hogy az örökös tartományoknak oly alkotmány talál adatni, mely magukat sem elégíti ki, és mely ellentétbe jöhet a magyarországi alkotmányos érzülettel. A jelen osztrák kormánynak, mely minden egyébnek nevezhető , csak alkotmányos kormánynak nem, semmi egyéb sem kell arra, hogy ad absurdum deducálja Európa előtt az alkotmányos kormányzás lehetetlenségét ezen népcsoportozatban, mint az, hogy egyik kezében a magyarországi propositiókat fogva, a másik kezével az ausztriai tartományok képviseletének programmjára utalva, azon kérdést intézze a világ elé, lehet e két ilyen penetrabilis elementumot egymással összeegyeztetni. Nagyon czélszerűnek találnám tehát, hogy első múlhatlan és mindenkor megemlítendő feladatának tartja az országgyűlés és e bizottság is, hogy a mindkét részen való, valóságos alkotmányos életnek, mondom életnek, de nem alkotmányos ígéretnek, helyreállítása előzze meg mindezeket. Deák F: Hogy azon zavarok, melyek 1849