Pesti Napló, 1867. február (18. évfolyam, 5035–5057. szám)
1867-02-21 / 5051. szám
43-5051. Csütörtök, február 21.1867. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. 18. évi folyam. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj ser. Nyilt-tér: 5 hasábos petit sor 25 nj kr. Pest, febr. 20.1807. Egy másik szó a miniszterhez. (Folytatása és vége.) De lássuk a többször bekövetkezett ideiglenesség korszakában, ez ismét ideiglenesen alkalmazandó provisoriumnak működési eredményét, a gyakorlatban. 1860-ban, az octoberi diploma kibocsátásával, a provisorium tevékenysége már, bizonytalan jövendő várván reá, nagyon természetesen — észrevehetőig halt. 1861 elején a megyék megalakulván, náluk — a májusban bekövetkezett törvényszéki átadásig — a tevékenységi vágy bizonyosan nem öregbedett. Ezt igazolják a minden oldalról nagy számmal átadott hátrányok. A mostani provisorium, a közelebb újabban megnyílt országgyűlés óta, még inkább provisoriussá válván, váljon nem természetes-e ? — tisztelet a létezhető kivételeknek — ha tevékenységi kedvük a bizonytalanságban ismét csökken ? S a javaslat szerint, ideiglenesen újra alkalmaztassanak bár, az isméti bizonytalanság érzete mellett, nem lesz-e ismét igen is természetes , igenis kimaradhatlan, hogy tevékenységi kedvük szünetelni fog ? , emberileg szólva, lehet-e őket majdan a silány eredményért kárhoztatni is ? Íme a provisorium és annak alkalmazási czélszerűsége gyakorlatilag és a maga természetes egyszerűségében. Elismerem, hogy végleges codificatióig és az igazságszolgáltatásnak törvényhozás útáni végrendezéséig, az alkotmányos választás általi szervezés sem lesz tökéletes, nem lesz kielégítő. De bizonyosan czélszerűbb és kielégítőbb lesz, mint az ismét ideiglenesen meghagyandó provisorium. Alkotmányos választásnál a provisoriummal visszalépett szakférfiak és bírák valószínűleg jelentkeznek, az ügyködés, válságos helyzetünk súlyosbultával, néhány év óta kevésbé jövedelmezővé válván, s egyhamar az újabb rendezéssel sem várhatván még egy második arany aeráját, most abból a jelentékeny szakosztályból is, bizonyosan a hazának teendő szolgálatra, több és nagyobb számú képes fő fog vállalkozni. S hinni merem, saját érettségünk, eléggé megtörhetett higgadtságunk és az eszélyesség önérdekünkben igénylik, hogy múlhatlanul megtörténjék, hogy a provisoriumból is, a magukat képességre és egyéb jellemre megismertetett hazánkfiai mindenütt és mindenben, édes örömest megválasztatnak és alkalmaztatnak, így biztosan elérhető, hogy a könyedén két évet igényelhető teljes codificació és a törvényhozás utjáni végrendezés bekövetkeztéig is, az igazságszolgáltatás czélszerűbben , egyúttal alkotmányszerűen, s úgyszólván szünetelés nélkül fog átalakíttatni és életbe léptetni. Az 1861-iki szünetelés bekövetkezésétől nincs mit tartani, s azon év boldogtalan esélyei, a mostani, a felelős nemzeti kormány és municipiumok együttes akaratából és egyetértésével érvényesítendő átalakulás esetére nem alkalmazhatók. 1861 ben az alkotmányos megyék szervezési mozgalmaival már a Bach-korszak hatóságai félszünetet tartottak május végéig. Az alkotmányos megyék létele már akkor merőben bizonytalanná válván, az országgyűlés feloszlatásáig törvényszékeiket alig alakíthatták, csak alig rendezhették. Bírák és törvényszékek nélküli lét következett be 1862-iki újévig. S igy az igazságszolgáltatásnak — roppant hátrányra — nagy részben egy egész évig kellett szünetelnie. Most a felelős kormány kezdeményezésével, a megyében az alkotmányos szervezések legfeljebb két hónap alatt megtörténhetnek, s a törvényszékek, lehetőleg kielégítő, de mindenesetre alkotmányos úton tényleg meg fognak alakulni, így a valószínűleg csak pár év után várható végleges rendezésig is, elérhetjük a bizonyosan jobb igazságszolgáltatási átalakulást, a nélkül pedig, és ez nem kis jelentőségű, hogy miatta a közvélemény és közérzület daczára, alkotmánysértésre — a megyék egyik legsarkalatosabb alkotmányos jogának megfosztására kellene vetemednünk, s anélkül, hogy a kényuralom által is csak provisoriumnak alkotott ideiglenes bírósági személyzet irányában, eszmének is bizarr eljáráshoz, absolut eredetű provisoriumnak bírósági elmozduhatlansággal, jogfelruházásához nyúlni kényszerülnénk. Legroszabb esetben, csakis az fog bekövetkezhetni, hogy a provisoristák, az átalakulási tény egy pár haván át, félszünetet ejthetnek. Ami természetesen, s még károsabban és tízszeresen huzamos ideig fogna szintén bekövetkezhetni még akkor is, ha ismét, és csakis provisorie fognának, — másként nem is lehetvén — végleges rendezésig meghagyatni, így czélszerűbb lesz, és kevesebb kárral járand, nem is említvén azt, hogy a provisorium az által akaratlanul is a lehiggadt közvélemény és közérzület előtt könnyen gyűlöltté tétetnék; s hogy a minisztérium — kár volna tagadni — a közvélemény és közérzületnek irányábani ösztönszerű bizodalmát, czéltalanul, és kezdetben megingatná , de talán részben koczkáztatná. A „Pesti Napló“ újabb 40. számában Burchbachtól, az igazságszolgáltatási kérdés érdekében, ismét jelent meg egy higgadt czikk, a provisorium alkalmazására nézve, az előbbi javaslattól abban térvén el, hogy a szolgabírói egyes bírákat világosan alkotmányos úton megváltoztatni óhajtja, de végleges rendezésig a törvényszékeket nem. — Indokai észrevételeimet nem gyengítik, a gyakorlati életből merített érveimet legtávolabbról sem érintik, s épen azért részletes megvitatása és cáfolatába ereszkedni ezúttal fölöslegesnek találom. Ezek azok, amiket az első czikk l. írójának óhajtása és javaslata ellenében, alkotmányos átalakulásunk czélszerüsége szempontjából, s önmagából a csalhatlan gyakorlati életből merítve — czáfolatul és tájékozásul az ügy érdekében felhozni, lelkiismeretes feladatomnak tartottam. Pest, febr. 18., 1867. HORVÁTH DÖME: Bécs, febr. 19. A Lajthán inneni országgyűlések, melyek tegnap egybeléptek, a legújabb nagyfontosságú rendszerváltozásról nem „császári üzenet“ — mely, mint az ily közlemények legeslegünnepélyesb formája, a birodalmi tanács számára hagyatott fenn — hanem „kormány-tudósítás“ által lettek értesítve, és majdnem mindannyian arra szorítkoztak, hogy az illető okmányt jelentéstétel végett külön bizottmánynak adatták át. Beust báró beérhette volna azzal, hogy e gyűléseket egyszerűen felszólítja, válaszszanak követeket a törvényes birodalmi tanács számára, ami aztán semminemű vitatkozásra nem adott volna helyet, hanem ő exra terjedelmes indokolást terjesztett elő, mert maga is úgy kívánja, hogy a fennforgó fontos kérdések körül már a tartományi gyűlések is nyilatkozzanak, hogy ott menjen véghez az eszmék tisztáztatása, hogy a reichsrath számára történő választások ne legyenek pusztán a személyek iránti bizalom nyilvánításai, hanem határozott politikai nézetek szentesítése. Erre két ok indítja az osztrák miniszterelnököt. Egyik az, hogy ő még a reichsrath egybelépte előtt szeretné megalakítani a Lajthán inneni kabinetet, és ezt a majoritás kebeléből állítani össze, ami csak úgy lehetséges, ha a pártok alakulása már előre is legalább megközelítőleg áttekinthető. Másodszor pedig a báró úr úgy vélekedik, hogy a kiegyenlítés ellenes, a tartományi gyűlésen dühöngvén ki magukat, annál simább lesz a dolgok lefolyása magában a reichsrathban. Mind a két szempontból teljesen helyesnek tűnik fel a kormány eljárása. Azonkívül — nem látjuk át, miért ne volna szabad ezt nyíltan kimondani — Beust báró jó psychológusnak is bizonyult, ki az emberi természet gyöngéit ismeri és fel is tudja használni. Tudja , excra, hogy sokan vannak, akik sóvár szemmel néznek a megürült miniszteri székek felé és kiknek szive hevesebben dobog azon gondolattól, hogy e székek valamelyikére talán a maguk drága énje fog elhelyezkedhetni. Ezen urak tehát előreláthatólag — hogy többet ne mondjunk — nagyon óvatosan fognak fellépni és gondosan tartózkodni attól, hogy a kormány szándékainak ellenzése által valahogyan persona ingrata-vá ne legyenek, sőt egyik másik tán egyenesen támogatni is fogja a kormányt, előrelátva, miszerint ellenkezőt tevén, eo ipso lehetlenné válnék az, hogy ő olyan kabinetbe lépjen utóbb, melynek politikáját megtámadta. Sapientisat! még csak azt akarjuk hozzátenni, hogy Kaiserfeld nem tartozik azon politikusok közé, kikről az imént szóltunk, ő a magyar álláspontot védte már oly időben is, midőn ily nézetekkel még nem volt összekötve a miniszterségre való igény. Ellenségei azt mondják, hogy jutalma most az leend, miszerint őt most kihagyják a combinatióból, mert az ő támogatásáról így is, amúgy is biztos lehet a kormány. Nem szokásunk reclameot csinálni bárki mellett, főleg oly dolgokban, mikbe avatkozni amúgy sincs jogunk, de annyit tán ki lehet mondani, hogy Beust báró sehol nem találhatna államférfit, aki az ő politikáját Kaiserfeldnél őszintébben támogatná. A német tartományok gyűlései tehát kétségen kívül vitatkozni fognak a kormány közleménye felett, de a vége alkalmasint az lesz, hogy feliratot nem intéznek a trónhoz, hanem napirendre, azaz a reichsrabbeli követek választására mennek át. De mi lesz a vegyes nemzetiségű tartományok gyűléseivel? Erre nézve a közönség még nincs tisztában, mert az itteni szláv conferentia azt határozta, hogy végzéseit titokban fogja tartani. Meglehet, hogy ilyesmit határoztak, de ha ennek daczára is e lapok levelezője egyrőlmásról értesült, ami az értekezlet keblében történt, annál inkább kell hinnünk, hogy az illetők kívánják, miszerint határozataik a magyar közönség előtt ne maradjanak titok. Aztán, ha kifecsegtük azt, amiről értesülünk vagy értesítettünk, a czél el van érve, és utólag a levelezőt defavoyálni lehet, mert a conferentia egyik tagja sem fogja oly ügyetlenül intézni a dolgot, hogy ő reá, mint kezesre, hivatkozni lehessen. Teljesen el lévén készülve e desaveure, a szláv conferentia eredményére nézve ezeket közöljük : általános volt azon nézet, hogy a dualizmus teljes keresztül vitelét a szlávok többé nem fogják gátolhatni, de ha már nem gátolhatják magát e tényt, gátolni kell, hogy ez következményeiben ne legyen káros a szlávokra nézve. Ily káros következmény pedig az volna, ha már mostvalami intim viszony fejlődnék a magyarok és németek közt, mert ily szövetség oly hatalmas volna, hogy a szlávokat okvetetlenül elnyomná. Jelszó tehát az: a németeket izolálni kell, mert az elszigetelt németek felett könnyen fognak győzedelmeskedhetni a szlávok, kikre nézve — hála Belcredi grófnak — a tartományi gyűlések mostani alakzata igen nagyon kedvező. A szlávok tehát nemcsak meg fognak nyugodni Magyarország vívmányaiban, hanem azok iránt, ahol csak lehet, rokonszenvet is tanúsítani. Azért nem engedték képviseltetni conferentiájukban a háromegy királyságot, minthogy ez a magyar korona területének kiegészítő része, azért nem bocsátottak be oly szlávokat, kik a magyar országgyűlés tagjai, hanem igenis bizalmasan értekeztek ezekkel a végre, hogy a conferentia határozatairól Magyarországon gyorsan értesüljenek, akiket illet. Magyarországnak e szerint nem akarnak okot adni arra, hogy a szlávok iránt ellenséges indulattal viseltessék, és ezzel azt hiszik elérhetni, hogy mi legalább is semlegesek fogunk maradni a szlávok és németek közti küzdelemben. De ezt a küzdelmet aztán egész erélylyel akarják megindítani a Lajthán inneni szlávok, a küzdelem czélja pedig: a Lajthán inneni központosítás megakadályozása. Ha már a magyar korona területén a centralisatió bizonyos mértéken el nem kerülhető, ezt a történeti jog alapján jogosultnak ismerendik el a szlávok, de aztán a birodalom mindkét felére nézve nem a forma, hanem a jogalap közösségét akarják követelni. Ha a történeti jog minálunk bizonyos központosítást igényel, Lajthán innen ugyanezen történeti jog a központosítás ellen szól, és a csoportok — német, éjszaki, déli szláv és lengyel csoport — felállítását ajánlja, melyet a németek ellenszegülése daczára is remélhetnek kivihetni. Ezek körülbelül a szlávok vezéreinek szándékai, melyek felett nem akarunk ítéletet mondani. De hátha maga a kormány nem akarná a foederalismust, még akkor sem, ha ez a Lajtha partján találná határát ? Hátha a tartományi gyűléseket feloszlatja, és vagy új választásokat hirdet ki, vagy egyenes választásokhoz folyamodik? Ez utóbbiakra még nem létezik választási törvény — mondá erre a conferentia egyik tagja — Beust báró pedig ünnepélyesen kijelenté, hogy ő soha nem fog ocrogálni — •• Ez nyomatékos érv, melyet a német lapoknak szolgáltatunk át; hadd adjanak rá választ, melyet mi részünkről hamarjában nem tudnánk megtalálni. Bécsi dolgok. Van bécsi lap, mely azt mondja, hogy 1867 ben Bécsben és Pesten épen ott állunk, ahol 1848 ban állottunk. Minthogy ilyen okos ember nálunk is akadhatna, szükségesnek látjuk figyelmeztetni azt az okos urat előre is, méltóztassék megfontolni, hogy az egész európai kontinensen, sőt a hatalmas szigetországban, Angliában sem akad oly 18 évig mélyen aludt ember, aki csak valami ilyen formát merne is állítani. Márpedig tudja mindenki, akinek valamit tudnia adatott, hogy Pesten és Bécsben 1848 nagyon közel rokonságban állott ahhoz, ami Milanóban, Rómában, Párisban és Berlinben volt az, amit 1848- nak neveznek. És felhívjuk azon bécsi journalistákat, kik ellenkezőt állítanak, hogy különösen Magyarországot illetőleg mutassanak oly korszakot (Krisztus után 1000 óta), midőn ez az állam, melyet a világ Magyarországnak nevezett, ne lett volna az európai nagy eszmékkel rokonszenves és összhangzó passiv vagy actív szereplő. Követte az európai eszmék nagy árfolyamát jóban, és gyakran homályos tudata törekvéseiben. A solidaritás 1000-től 1867-ig soha meg nem szűnt Magyarország és az egész civilisált Európa közt. Már ha most ugyanaz a mi politikai helyzetünk, ami 1848-ban, az egész civilizált világnak ugyanannak kell lennie, ami 1848-ban volt, ami pedig valótlan az egész föld kerekségén, és tán sehol sem annyira valótlan, mint Magyarországon. — Legfölülről felkezdve a legutolsó rétegekig, a civilizált világot Nyugatról vagy Éjszakról elkezdve a legszélső Keletig és Délig, minden megváltozott, s a kérdések complicatiója és a pártok sem azok, amik akkor voltak. Csak az a constans, és ugyanaz, ami nem 1848-ból, hanem úgyszólván ős idők óta datálódik, a nemzetek joga, életrevalósága és az igazság és morál örökké tartó elvei, amiket a 48 és 67 közötti hasonlatosság keresői kétségkívül nem értenek, mert azok nemcsak e két dátum alatt, hanem örökké működtek és fognak működni. A ki 1848 az 1867-tel azonosnak, vagy nagyon hasonlónak tartja, az vagy oly reactionarius, a ki á la Miklós czár ,amind a levéltörrenésben forradalmat lát, mely ellen az áldást terjesztő kozákok a legcivilizálóbb gyógyszerek, vagy pedig más efféle üres képzelgésű bécsi centralisták. Az alsó ausztriai Landtag kilenczes bizottsága azt határozta, hogy miután a kormány a törvény értelmében való reichsrathot hívta össze, és ezt csak első lépésnek tekinti a teljes (oetrugált) alkotmányosság helyreállításában, meg fogja választani a képviselőket a reichsrathba. Ezt fogja indítványozni a bizottság a Landtagban. Előre látható és bizonyos, hogy a képviselők meg fognak választatni. Sőt — ez eddigi tudósításokból ítélve — valószínű, hogy minden Landtag megválasztandja reichsrathbeli tagjait kisebb nagyobb követelődzéssel. több, mit a czikk bebizonyít az öbölre nézve, s ezt szem elől téveszteni nem kell. A fiumei öböl helyrajzi ismertetése után áttér a czikk Fiume jövőjére, és élénken festeget egy nagyszerű jövőt, mely nagyon is óhajtandó volna, hogy úgy legyen. Hogy a természettől hazánk javára rendelt szép kikötő előnyei párosulhatnának ama nagy forgalommal, mely a történelmi időktől kezdve mostanig, és jelenben is, a világforgalomban a legjelentékenyebb helyet foglalja el; óhajtandó lenne igenis, hogy a keleti kereskedés vonalába kikötőnk belejöjjön. Fájdalom, a forgalom terén mutatkozó gyakorlat ily vérmes reményeknek helyet adni nem enged. A világforgalom irányában épen úgy, mint bármely más dologban — hiában állítunk fel lehetetlenségeket , hiában képzelünk magunknak olyan dolgokat, melyek a tengeri forgalom természetével semmiképen össze nem férhetők , mert ilyenek sem Fiume, sem más hely jövendő felvirágzásának alapul és eszközéül nem szolgálhatnak. Kereskedelmi és különösen tengerészeti kereskedelem tekintetében, egy hajózati irodában többet tanul az ember egy nap alatt, mint nem ha a világon létező minden e tárgyról írt munkákat nemcsak olvasta, de könyv nélkül tanulta volna meg. E dologban — már technikai természeténél fogva is — a múltnak eseményei semmi irányul sem szolgálnak, s legfeljebb téves következtetésekre vezethetnek. Vethetünk a térképre nem egy, de ezer pillantást, a múlt eseményeiből Fiume nagy jövőjére nézve semmi következtetést vonni nem lehet. Velencze a XV-ik század kezdetével a fénynek tetőpontját érte el, de korántsem geographiai fekvésénél fogva, hanem azért, mert a XV-ik század végéig, főként a hajózatnak akkori kiskorúsága miatt, a földközi és az adriai tenger volt a világforgalom színhelye egyfelől, másfelől pedig azért, mert a műveltség és tudománynyal párosult vállalkozó szellem akkor Velenczében központosul. Hogy Velencze ama fényt és hatalmat továbbra is megtartani képes nem volt, ennek legfőbb oka épen geographiai fekvésének kedvezőtlensége volt, mely a világforgalom sarkpontját teljességgel nem képezhető. Áll ez most még inkább, mint valaha, daczára Lesseps úr minden magasztos tervének. Velenczének a XV-ik század első felében— hogy a czikk szavaival éljek — anynyira tündöklő fényes csillagát,“ képes volt Vasco de Gama felfedezése elhomályosítani ; kiragadá a büszke velenczeiek kezéből egy csapással a világforgalom zászlóját, s ez döntőleg határozott az ó és középkor kereskedelmi forgalmának vonala felett. Azonban Vasco de Gama felfedezése akkoron a világforgalom összpontosulásának csak ideiglenes vonalt adott, de állandóságot korántsem. Mert ugyanazon korban, mikor Vasco de Gama nagy jelentőségű felfedezését tette, nem sok évvel azelőtt Columbus Kristóf annál sokkal nagyobb felfedezéssel gazdagítá a világot, melynek nagy horderejű jelentősége csakhamar a felfedezés után már mutatkozni kezdett, de valódi nagyszerűségében csak a múlt század végéin kezdett mutatkozni, amidőn a világforgalom fővonalát nem századokra, de tán örökre, a világforgalom természetes útjára, az Atlanti Oceanra tette át. E világtenger — és nem földrészek közé szorult tó — éjszaki felében Kelet és Nyugat felől létezik azon népfaj, mely a jelen korban a forgalom terén a főszerepet viszi ;az egyik, és pedig az Európához tartozó, ha máris nem érte el fénykorának tetőpontját, de bizonyosan megközelítette azon megállási pontot,melyen még egy ideig — habár hosszas ideig is megállhat ugyan, de álláspontjáról az örök természet menete szerint hanyatlásnak fog indulni. Nem így áll a dolog a másik oldalon levővel ; ez a fejlődésnek még csak kezdetén van, eredetét az európai féltől vérén, átvitte magával Nyugatra az anyatörzs ismereteit; az új haza, az új föld pedig, csaknem egybehasonlíthatlan mérvben fokozta az anyatörzsből öröklött energiát. Ha tehát az Európában lakó törzs hanyatlásnak kezd indulni, akkor fog kezdődni a másiknak fénykora, s örökölni fogja a törzsnek azon szerepét, melyben most ez részesül, s ha netalán maga Les- Közlekedési eszközeink, forgalmunk és Fiume. is. A „Napló“ 11-ik számában megjelent 2-ik czikk helyrajzi ismeretét adja a fiumei öbölnek; e leírásból kitűnik a nagyon figyelmes és szorgalmatos vizsgáló, ki a haza érdekét hon karolva fel, nem feled semmit, mi által a figyelmet egyetlen kikötőnk, s általa hazánk forgalma előmozdítására vonni lehet. Tartok tőle azonban, hogy ép e második czikkben, az előszeretet kissé túl csapott azon határokon, melyeket a dolog helyes ismertetése különben igényel. Mindjárt a czikk elején ugyanis, a fiumei öblöt „a világ legbiztosabb öblének“ látja. Vájjon minő jellemző kifejezést kellene akkor ama számos öblökről használni, melyek oly viharok vidékein, milyenekhez képest a Bora, Scirocco, Libeccio csak gyermeksírás, minden emberi munka hozzájárulta nélkül, teljes biztonságú horgonyzást ad a bejutott hajóknak? Leszámítva tehát a superlativust, a figyelmes leírásból igenis kitűnik az, hogy a fiumei öböl nagyon alkalmas — hogy sokkal alkalmasabb a triestinél *— egy jó, biztos és nagy terjedelmű kikötő elkészítésére. Az adatok kezeskednek arról is, hogy a kikötő aránylag kevés költséggel megépíthető , de e költséget meg kell tenni múlhatlanul, ha akarjuk, hogy hazánknak a természettől rendelt e tengeri kikötője olyan legyen, amilyent hazánk viszonyai és leendő fejlődése igényel. Ennyi és nem