Pesti Napló, 1867. május (18. évfolyam, 5108–5133. szám)

1867-05-23 / 5127. szám

támadható félreértés felvilágosítása végett, hogy ezek csak Bihar és Komárom állan­dó bizottságainak kérvényei, de nem Bi­har- és Komárom megye politikai jogot gyakorló minden polgáráé, kiknek száma ezerekre megy. Elmondtuk volna­, hogy egy megyei bizottság kérvénye mindig nagy figyelmet érdemel, mert a megye színe nyilatkozik benne, de e körülmény nem csorbíthatja a megye ezer meg ezer más választó­polgárának jogát, kik nem törvényhozási ügyek képviseletére válasz­tották meg a bizottságot, s kiknek, ha más nézetök van, szintén nyitva az út, véleményüket kérvény útján nyilvánítani. íme, hogyan fogjuk fel mi a vélemény szabad nyilvánításának jogát. A különb­ség köztünk és ellenfeleink közt csak az, hogy mi e jog gyakorlatát bizonyos for­mákhoz kötjük, melyek részint a dolog természetiből, részint a törvények szelle­méből folynak, s óvakodunk táplálni az eszmék anarchiáját. Mi elismerjük, hogy a megyék hozzá­szólhatnak a közjogi és politikai nagy kérdésekhez, de nem régi joguk, hanem csak a petitionális jog alap­ján, tehát oly jogalapon, melytől a me­gyében más sincs elzárva, s mely e sze­rint nem csorbíthatja a népképviselet jo­gait és nincs ellentétben a parlamentaris­­mussal. Ennél fogva nem volt szükség reá, hogy Tisza védje ellenünkben a megyék szabad szólási jogát, s hivatkozzék a vá­laszfelirat azon soraira, melyek a megyék helyreállítását nem csak azért sürgették, mert a törvény úgy rendeli, hanem azért is, hogy a köztörvényhatóságok alkotmá­­nyos életé­vel párosuló nyilvános eszmecsere is érlelje a politikai kérdéseket. Az ország­gyűlés felirata ebben nem egyébre czél­­zott, mint a megyei bizottságoknak épen ily pensonális üléseire, vitáira, és arra, hogy az alkotmányos törvényhatóságok védel­me alatt politikai gyülekezetek petiona- síl joga biztosíttassék, s a közvélemény ez oldalról is tisztuljon és erősödjék. Any­­nyi bizonyos, hogy az országgyűlés nem a bihari és komáromi határzatokra gondolt, melyek a parlamentarismussal össze nem egyeztethetők, s melyek e mellett még eszmecserére sem adtak alkalmat. Tör­­tént-e valami olyan akár Bihar, akár Ko­márom állandó bizottságának ülésében, mit eszmecserének lehetne nevezni ? Tár­gyaltatok, akár Biharban, akár Komá­romban az országgyűlés közösügyi ha­­tárzata, vették-e bírálat alá főbb elveit, állítottak-e szembe velők más elveket? A régi megyék nem így tettek, midőn egy politikai nagy kérdés került sző­nyegre, így a megyei bizottságok nem lesznek a közvélemény fejlesztői, politi­kai kérdésekben nem fogják pótolni a meetségeket, s csak a demonstratio puszta eszközeivé törpülnek. De hátha a bihari és komáromi határza­­tok nem is akarnak egyebek lenni demon­­stratiónál? A baloldal vezérei, úgy lát­szik, a népre akartak hivatkozni az or­szággyűlés többsége ellen. Ki az ő né­pük ? A megye, mely félig-meddig Werbő­­czy populusa, ők a megyék többségét szembe akarták állítani az országgyűlés többségével. S várjon mi nagy győzelmet vívtak ki e reactionárius lépés koc­káz­­tatásával? Azt, hogy mintegy három-négy megye mellettük nyilatkozott. Ha nem a képviselőház a közvélemény valódi kép­viselője, hanem a megyei bizottságok , akkor a baloldal roppant kisebbségben van, s midőn a képviselőház többsége el­len akart demonstrálni, saját maga ellen demonstrált. Volt-e erre szükség, jó taktika volt-e ez a baloldal szempontjából ? A baloldal derék hadsereg lehet, de most az egyszer vezérei Benedekként a königgrätzi csa­tába vezették. Nincs több mondani­valónk, s részünk­ről befejezettnek tekintjük a polémiát. GYULAI PÁL: Bécsi dolgok. A Lajthán túli parlament fr­ss új idénynek első momentumát a két elnök megnyitó beszéde ké­pezte, melyeket azon körülmény, hogy az elnö­köket a kormány nevezte ki, nem foszthat meg politikai jelentőségüktől. S ma, midőn közönsé­günk ismeri e beszédeket, kimondhatjuk, hogy egyik sem mondott kevesebbet, mint a­mennyit várni lehetett. A kettő úgy viszonylik egymás­hoz, mint az általános és a különös, s körülbe­lül kölcsönösen kiegészítik egymást. Auersperg herczeg beszédének titkos rugója a küzdés volt azon, legújabban több oldalról pen­getett nézet ellen, mely a felsőház eltörlésében lenné érvényesülését, jelentékenyebb mozzanatát képezte a Belcredi-féle feudális politika követ­kezményeinek kiemelése és kárhoztatása. E poli­tika volt az, melyben a felsőház az első ülés­szakban az alsóháznak opponált, s mint győztes, a Belcredi-Eszterházy-féle kormányban nyerte kifejezését. E kormány felett palctát tört az idő, melynek követelményei ellen szolgált torlaszul. A­ki élni akar, de sőt életképességének és jogo­sultságának hivatásánál fogva jelét s bizonyíté­kát kénytelen adni, annak mindenek felett az idő követelményeivel kell számolnia, s csak akkor lesz és lehet helye a közéletben, ha ki tudja mu­tatni, hogy a közjólétnek nélkülözhetlen és hiva­tott em­ektyűje , ellenkező esetben az idő elhalad felette, s ellenállásával megdönti. Ezeken alap­szik a felőház elnöki megnyitó beszéd azon mondata, hogy : csatlakozzék a ház az idő követelményeihez. Az idő követelményeinek közelebbi megneve­zését az alsóházi elnöki beszédben találjuk, s itt különösen két momentumot találunk kiemelendő­­nek : szükséges először „az államhatalmat és állampolgárt szerencsétlen szerződések következményeinek terhe alól megszabadítani, s min­den vallásfelekezetnek egyen­jogúságot adni,a­mi a szabadelvűség leglényegesebb pontjait zárja magába, és m-or szükséges „a rég óhajtott, belső és igazi békét a birodalom ama részé­­v­e­l (Magyarországgal) megkötni és meg­erősíteni,a mely szükségességnek ily alak­ban történt kinyilatkoztatása a legnagyobb poli­tikai fontossággal bír különösen ránk nézve, fő­kép ha visszaidézzük emlékezetünkbe a birodal­mi tanács régi elveit és politikai tendentiáit. S ha valaki azt mondaná, hogy ez végre is csak a kormány nyilatkozata, azt figyelmeztetjük arra, hogy mily kitűnő állást foglalt el Giskra mint képviselő is képviselő­társai közt, oly állást, mely bizonyára nem engedte volna az elnöki széket elfoglalnia azon tudat nélkül, hogy „magna post me est idem potentium ordo!“ é­s figyel­meztetjük arra, hogy azt, a­ki a felnőházat az idő követelményeihez való csatlakozásra intő, „le premiers cavalier de la monarchie“ néven ne­vezik, a ki pedig állásánál fogva aligha szeretné e czimet csak úgy könnyedén koczkára tenni. A pártképzésekről a „Wanderer“ a következő tudósítást hozza: „Minden töredékbeli képvise­lők összegyűltek ma a fegyvertár épületében, hogy a pártoknak bizonyos programmban való megegyezése eszközöltessék. A­mennyiben la­punk bezártáig az eltérések kiegyenlíttettek, úgy látszott, hogy a cseh és morva képviselők 34 fejre rugó pártot alakítandnak Herbst vezetése mellett: bár e párt a magyarokkal való kiegyez­kedéssel szemben, némi aggodalmakat oszt a me­rev centralistákkal , különösen a kereskedelmi osztály, mely a financiális oldalt előtérbe állítja. A lengyelek és autonomisták egyesült pártjának ellenében azonban e párt kisebbségben maradna. Oly hangokat is lehetett hallani, melyek sem Cseh, sem morva képviselőkről tudni sem akar­nak, s a centralistákkal német-osztrák párttá leendő összeolvadás mellett emeltek szót.“ A „körülbelül“ megállapított pártprogramul ugyan e lap szerint a következő : 1. A magyar alkotmány visszaállítása bevég­­zett, s ezentúl megtámadhatlan tény. 2. Az ezen visszaállítás folytán elkerülhetlen szükségessé vált megvitatása a financiális és nemzetgazdasági viszonyoknak, az ezen birodal­mi tanácsban képviselt országok jogainak és ér­dekeinek határozott megóvása mellett eszköz­­lendő.­­­ hogy mily módon, s hogy különö­sen deputátiók e­l­ö­­­e­g­e­s választása által tör­ténjék-e ezen óvás, ez a kormány javaslatainak előterjesztése után azonnal a birodalmi tanács tanácskozásának tárgyává teendő. 3. Mindenekfelett kieszközlendő a birodalmi tanácsban képviselt országok alkotmányi joga mindazon biztosítékok által, melyekkel a magyar alkotmány­jog bír, s hogy ez által megnyeressék a nélkülözhetlen alap a halaszthatlan reformokra az államélet minden terén. A birodalmi tanácsot 1. május 22-kén megnyitó legfelsőbb trónbeszéd: Tisztelt urai a birodalmi tanács két há­zának ! Örvendetes elégtétellel látom ismét a kö­römbe gyűlt birodalmi tanácsot. Felhívásomat követve, küldék a felszólított országok és király­ságok képviselőiket, s hazafias közreműködésök­­től bízvást elvárom a jólét biztosítását a biroda­lomra és minden országra nézve, melyet a Gond­viselés jogáramra bízott. A mit megfogadtam, midőn a birodalmi taná­csot először üdvözlöm e helyen, változhatlan czélja maradt törekvéseimnek , alkotmányos in­tézményeknek biztosított alapon leendő felállí­­tása, ez az, a­mit szakadatlan szem előtt tar­tottam. De épen ezen czél nem volt elérhető a nél­kül, hogy magyar királyságom idősb alkotmá­nyos joga s az 1860-ki oktob. 20-án kelt diplo­mámban és 1861 ki febr. 26-án kelt pátensemben adott alaptörvények össze ne egyeztessenek, mi­nek ezen királyság által történt őszinte elisme­rése egyedül volt képes a többi királyságokra és országokra nézve annak (Magyarországnak) a birodalom iránti egész odaadását, valamint ezek­nek (a többi országoknak) amaz alaptörvények által adott jogok és szabadságok háborútlan élve­zését s korszerű továbbfejlesztését biztosítani. A sors nehéz csapásai, melyek a birodalmat érték, új, komoly figyelmeztetés voltak arra, hogy e szükségesség iránt igazság szolgáltassák. Fára­­dozásom nem volt hasztalan. Magyar koronám országai számára kielégítő megegyezés jött létre, mely az összbirodalommal való összetartozóságot, a birodalom belső béké­jét és hatalmi állását kifelé biztosítja. Azon re­ményt táplálom, hogy a birodalmi tanács ezen megegyezéstől nem fogja jóváhagyását megta­gadni, hogy kebeléből az ide vágó viszonyok el­fogulatlan megfontolása eltávolítandja mindazon aggodalmat, mely komoly gondokkal terhelne, ha azon szilárd meggyőződésben nem élnék, hogy a dolgok át alakulását a minden oldalról lévő jóakarat teendi gyümölcsözővé. . . u­tc )6l®u, jövő intenek arra, hogy munkás­­tézael­­ássunk a megkezdett mű befejezéséhez. irodalmi tanács, ezt hazafias odaadásától várom, átallani fogja, hogy magától elutasítsa az idők siettető helyzetével szemben állami ügyeink­nek a nyújtott alapon leendő gyors rendezé­sére, ezéltó feladatot, a helyett oly czél felé tö­rekedvén, mely­nek hasztalan üzése csak új ta­pasztalatokat, de eredményeket nem szerezne. A birodalmi tanács, ezt igazságosságától vá­rom el, nem fog kicsinyleni oly előnyöket, me­lyek az általam Ausztriának az európai állam testületben elfoglalandó állására vonatkozólag követett útból már­is érezhetőkké lettek. A birodalmi tanács végre, erről is kezeskedik kipróbált belátása, nem fogja félreismerni, hogy a dolgok új rendje magyar koronák országainak alkotmányos jogait és szabadságait uj, megdönt­hetően biztosítékokkal környezvén, szükségkép hasonló biztossággal jár a többi királyságokra és országokra nézve is. Ezen kilátás valósításának azonban lényeges feltétele az 1860. oct. 20-ki, a 1861. febr. 21-ki alaptörvények megszilárdítása azon országokban, melyeknek képviselői jelen­leg ismét egybegyűltek, azért a birodalmi tanács­ba való tartaléktalan követküldés a szükséges­ségnek további követelménye volt. Valamint tá­vol volt tőlem a gondolat, hogy az egyes király­ságok és országok az őket megillető jogokban csorbát szenvedjenek, úgy másrészt szándékom azoknak a birodalmi tanácscsal való megegyezés útján autonómiájuk bármely bővítését megadni, mely kívánalmaiknak megfelel, s az összbiroda­­lom veszélyeztetése nélkül megadható. Mindenek felett tehát elfogadás végett felter­jesztetnek, tekintettel a Magyarország képvisele­tével történt egyességre, a­mennyiben ez a közös ügyekre vonatkozik, az 1861 ki febr. 26-án kelt pátensemben szükségessé vált változtatások, mi­niszter-felelősségről szóló törvénynyel s a 13-ik­­­nak az alkotmányos követelményekhez képest leendő módosításával együtt. További törvényjavaslatok fognak ezekhez csatlakozni, különösen, melyeket annak idején a f. é. febr. 4-én az országgyűléseket megnyitó ha­tározatomban ígértem. A financiális kérdések kitűnő módon fogják önök figyelmét és alkotmányos közreműködését igénybe venni. Azon rendkívüli intézkedésekről,melyekhez fo­lyamodtunk az utolsó ülésszakban,­­ melyek egy romboló hadjárat kitörése által váltak elutasíthat­­lan szükséggé, kimerítő előterjesztvények fognak önök elé kerülni; a folyó évi szükségletre nézve már megnyugtatón gondolkodtunk, úgy­hogy a birodalmi tanács a pillanat követelményei s za­varai által nem háborítva, tartós pénzügyi felada­tok megoldásához láthat, melyek a magyar koro­nák országaival kötött egyesség folytán veszik munkásságát igénybe. E tekintetben a fő feladat rrsz, arról gondoskodni, hogy egyik résznek se legyen aránytalan terheltetés miatt panaszra oka. Tisztelt uras birodalmi tanácsom mindkét há­zának ! Vessük ma, midőn a béke egyetértése művébe kezdünk, a feledés fátyolét a közel múlt­ra, mely a birodalmon mély sebeket ejtett. Vegyük szivünkre a tanításokat, melyeket öröklünk tőlük, de merítsünk meg nem tört bá­torsággal erőt és akaratot az iránt, hogy a biro­dalomnak visszaszerezzük a nyugalmat s jólétet befelé, a tekintélyt s hatalmat kifelé. Én nekem erről kezeskedik népeim hűsége, mely a legna­gyobb szorongattatás napjaiban igazolta magát. Ne a visszatorlás titkos gondolata legyen lép­tünk vezére: nemesebb elégtétel várjon ránk, ha mindinkább sikerülene az által, a mit teszünk, a mit teremtünk, kegytelenséget barátsággá, tisz­teletté s vonzalommá változtatni át. Akkor fog­nak Ausztria népei — bármely törzshöz tartoz­zanak — bármely nyelven beszéljenek is, a csá­szári zászló köré sorakozni, s örvendő szívvel ősöm szavában bízni , hogy Ausztria a Minden­ható oltalma alatt élni s virágozni fog a legké­sőbb időkig. Közöljük H­o­rf­á­n Ernőnek a magyar mérnök-egyesület alakító közgyűléséhez intézett nagyérdekű levelét : Tisztelt közgyűlés! Egy váratlanul, és már oly későn közbejött körülmény , hogy azt elhárítani nem lehetett megfoszt azon örömtől, hogy a magyar mérnök­­­egyesület alakító közgyűlésén magam személye­sen jelen lehessek. Választóim,sürgős meghívá­sának engedve, épen a közgyűlés napjain leszek Pesttől távol. Azon mély érdekeltség azonban melylyel a magyar mérnökegyesület iránt viselte­tem, nem engedi, hogy az egyesület e fontos napján legalább levélben ne forduljak annak közgyűléséhez, röviden vázolva a múltat, s el­mondva nézeteimet az egyesület jövője iránt. A múlt évben tartott első közgyűlésünk az alapítók ideiglenes választmányát azzal bízta meg, hogy a közgyű­lésileg elfogadott alapszabá­lyok felsőbb helybenhagyását kieszközölje, s az egyesületi munkásság megkezdésére szükséges előkészületeket megtegye. Időközben nagy változás történt. A­mi tavaly még csak kétes remény gyanánt lebegett előttünk , az ma már valósággal teljesedésbe ment. A feje­delem bölcsesége és igazságszeretete visszaállí­totta alkotmányunkat, úgy, hogy ma már alap­szabályainkat nemzeti alkotmányos kormány ál­tal helybenhagyva, van szerencsém bemutatni. Életemnek legszebb napjai közé sorolom e mait, melyen e szép hivatást teljesítettem. Elértük e szerint, a­mit a szabad és üdvös egyesületi működés alapfeltételéül tekinthetünk, mert nemcsak egyletünk megerősített alapszabá­lyait bírjuk, de alkotmányos nemzeti kormányunk megalakultával egyszersmind elhárítva látjuk azon akadályokat, melyek különben úgy egyesü­leti, mint nemzeti működésünkre ólomsúly gya­nánt nehezedtek volta. Rajtunk áll most, a tér megnyíltával, egyesületi működésünk eredmé­nyeit érvényesíteni. Rendeltetésünk, hogy a tudomány és szellemi erők hatalmával egyaránt munkálkodjunk, egy részről a hazai ipar szolgálatában s az anyagi jólét fejlesztésében ; más részről az exact tudo­mányok előbbrevitele ,a terjesztése által a haza szellemi összfejlődésére működők között a tért elfoglalni. E kettős feladatot egyaránt tartom én egyleti tevékenységünk czéljának, s csak mind­kettőnek párhuzamos érvényesítése által látom mindeniket külön-külön elérhetőnek. Történt nem ritkán, hogy nemzeti önállósá­gunk és a dualizmus ellenei épen e téren támad­ták meg leginkább jogosult nemzeti törekvé­seinket, midőn azt igyekeztek kimutatni, hogy magunkra elégtelenek leszünk az anyagi felvi­rágzás kellékeinek megfelelni. Én részemről az ellenkezőt hiszem, mert épen államszerkezetünk szelleme és politikai fejlődésünk folytonos iránya által látom anyagi fejlődésünket is biztosítva. Hazánk politikai fejlődésének lételemét, sőt egész állami szervezetének főalapját ugyanis az önkormányzat elve képezi, hazánk minden insti­tutióit átlengi, politikai életünkben mindenkor kiváló szerepet játszott, sőt azon sarkalatos elvek közé tartozott, melyekre nézve a legellenkezőbb irányú pártok mindenkor egyetértettek. Ezen elvre támasztott követelés nevében tiltakozott a magyar népszellem minden időben a nyilvános élet központosítása és szüntelen az állam min­denhatóságára törekvő irány ellen, mely annyi időkön át a szabad nemzeti kifejlésnek útjában állott. Ezen, politikailag helyes vezérelv, melynek nemzetünk tán lételét is köszöni, még nagyobb és általánosabb jelentőséget nyert a mai korban az­által, hogy alkalmazása a nemzetgazdaságra is kiterjesztetett. Egyedül az önkormányzat képezi az egyént oda, hogy minden tehetségesnek egyöntetű fej­lesztése mellett, saját szükségleteit önmaga le­gyen képes felismerni, és az azok kielégítésére megkívántató eszközöket helyesen meg is válasz­tani. Nemzetgazdasági értelemben az önkormány­zat nem egyéb, mint a tulajdonjognak természe­tes kifolyása, vagy tüzetesebb kifejezése, minek felismerésében az ujabbkori nemzetgazdasági is­kola oly rendszerre utal, mely az állampolgárok önkormányzati jogában keresi fő támaszpontját. Ugyanazért mindazoknál, kik figyelmüket korunk socialis­ szükségleteire és nemzetgazdasági­ reform­jaira fordították ; az egyesnek önmagába és tu­ajdon erejébe vetett bizalma képezi azon vezér­elvet, melyet követnek és vallanak. Az egyéni és közgazdasági szabadság az, mi az üdvös re­formokat megérleli, és a szabadelvű haladási párt legfőképen azon gazdasági és közigazgatási előnyöknek köszöni erejét, melyeket rendszeré­vel kilátásba helyez. Olynemű politikai nézetek pedig, melyeknek magvát a közgazdasági szabad­ság megértett áldása képezi, egykönnyen el nem enyésznek vagy meg nem semmisülnek, mint hogy a múlandó szenvedélynek felettük hatalma nincs. Jól mondja azért Buckie, az angol civilisatio történetéről írt jeles művében, hogy a modern civilisatiónak tényezői között alig van fontosabb, mint az ipar és kereskedelem, miknek kifejlődése valószínűleg többet tett az emberi kényelem és boldogságra, mint bármi egyéb, s mégis egy le­folyt időben kormányok és törvényhozások leg­­többnyire úgy cselekedtek, mintha útját állni akarnák a nemzeti ipar sikeres fejlődésének. A­helyett, hogy azt magára hagyták volna, végnél­küli rendszabályokkal zaklatták, melyek mind­annyiszor elősegélésére voltak ugyan szánva, de valósággal nagy károkat okoztak. És ez any­­nyira ment, hogy az iparos és kereskedelmi re­formok, melyekben Anglia az utolsó 125 év alatt oly annyira kitűnő volt, legfőképen abban áll­­­tak, hogy a kormányzat káros befolyását meg­szüntessék. Azon egyöntetűség tehát, melyet hazánk ál­lami szerkezetének természetszerűen kifejlett vezérelvei, s a józan nemzetgazdászati politika lényege között látok, fejlesztette bennem azon erős meggyőződést, hogy hazánk, nemzeti kor­mánya alatt, rövid időn nagyszerű anyagi felvi­rágzásnak fog örvendeni. Működésünk másik párhuzamos iránya: a szel­lemi törekvés. Az exact tudományoknak, melyek­nek egyletünk minden egyes tagja művelője, az általános polgárosodás terén épen úgy megvan jogosultságuk, mint az elvont, vagy kiválóan képző tudományoknak, s nagy befolyásuk elis­merése a művelődés általánosítására, a­mennyiben különösen az értelmet művelik, az újabb kor vív­mányai közé tartozik. A szép feladat ez irány­ban különösen hazánkban is hatni, kiválóan min­ket illet. Magvát, s hogy úgy mondjam, törzska­rát vagyunk hivatva képezni egy új és nemes törekvésektől áthatott, kiválóan polgári elemnek, melynek közvitézeit a jövő nemzedéktől várjuk. A­hová csak nézünk, azt tapasztaljuk mindenütt, hogy a tudomány által elősegítve, lassú bár, de hatalmas mozgalomban nyilatkozik azon törek­vés, mely a politikai jogokat a tudományosan képzett tett emberei részére veszi igénybe, s nincs hatalom, mely e szellemet elfojtani képes volna , ha léteznék általán szándék azt elnyomni, semmint az állam erőhatalmának érdekében fel­használni. E kettős törekvés mellett ezérünk nemcsak az, hogy az annyagi felvirágzást előmozdítsuk, de egyszersmind oda is irányul az, hogy emeljük a nemzeti művelődést és dicsőséget, hogy a ma­gyarnak neve legyen fényesen elismert és dicső az egész világon. A mi egyébiránt egyesületi működésünk rész­leteit képezi, felesleges lenne azoknak tüzetesebb fejtegetésébe bocsátkozni azon férfiak előtt, kik a legnemesebb törekvéstől indíttatva, a múlt év­ben annyi hazafias lelkesedéssel egyesültek kö­zös czéljaink előmozdítására. Nem marad tehát egyéb hátra, mint meleg üdvözletemet mondani és a közgyűlés elnökét felkérni, hogy az eddig működött választmány jelentését a tisztelt köz­gyűlésnek olvastassa fel. Pest, máj. 18. 1867. HOLLÁN ERNŐ: Szelestey László beszéde választóihoz. Május 15. 1867. Hogy az általam követendő politikai elvek iránt önök egészen tisztában lehessenek , szüksé­gesnek látom egy pillanatra visszatekinteni, s azon nagy fontosságú eseményekre nézve, me­lyek hazánk történetében új korszakot nyitot­tak,­­ elmondani röviden véleményemet. Tekintsük európai szempontból a helyzetet. Ha egy évtized történetére visszatekintünk, s az események egymásutáni fejlődését elfogulat­lan lélekkel vizsgáljuk : látni fogjuk, mikép Eu­rópa nagy része a politikai eventualitások szín­terévé változott. Látni fogjuk, mikép azon status quo felforgatására, melyet a 15-iki szerződések teremtettek ; nem volt szükség valami óriási erő­­megfeszítésre. Mert az építmény nem feküdt ter­mészetes alapokon, a nép középületétől nem tá­­mogattatott, s így annak megingatására egyetlen kőnek kimozdítása elegendő volt. Igenis, uraim, a legújabb kor történelme tanúsítja, mikép a wa­­terlooi győzelem csak elodázta az európai rend megállapítását — de nem fejtette meg. Az óriási rázkódás után szabad kezet nyert nagyhatalmak a népek érdekét számításaikból kifeledték : mintegy félre lökött zászló, hevert ez a porban, melyet az újjászületett napoleonis­­musnak egy uj kor teremtéséhez, csak felemelni kellett. A kor eszméin ejtett sérelem s az európai egyensúly ürügye alatt szétszakgatott népek szi­láltsága és részben szerencsétlensége nyitott seb maradt, melynek begyógyítása az európai béke biztonságának érdekében, korunk feladatául lé­tetett. S ez — hitem szerint — ama történeti mo­mentum, mely az újabb idők azon nagy esemé­nyeinek alapul szolgál, melyeknek behatása ná­lunk is előidézte a válságot. Bizonysága ez annak, hogy a­ki biztos és ál­landó sikert akar , annak ki kell békülnie az idő követelményeivel, mert oly eljárás, mely az idő és viszonyok számbavételét elfelejtette, előbb­­utóbb, de megboszulja magát. Az új európai rendezés feladata tehát az lé­vén, hogy az itt csak általánosságban érintett történeti hibák kiigazítása által az európai béke biztosíttassék, a a civilisatió magasabb érdekei­nek gátul szolgáló viszás állapotok elmellőztesse­­nek : mi természetesebb, minthogy ezen új hely­zetbe a magasabb politika színvonalára emelke­dett nemzeteknek bele okulni kell. Reánk, Magyarország népére nézve ezen új rendezésnél nem az a kérdés, hogy nemzeti ér­dekeinket és függetlenségünket vessük áldozatul, ezt nem követeli , nem is követelheti tőlünk senki, hisz ez egy új sebet, új viszás álla­potot teremtene, melynek erőszakos fenntartása valamikor ismét az európai rend veszélyezteté­sét vonhatná maga után — hanem az, hogy ér­dekeinket az újabban keletkezett viszonyokkal s az európai nagy érdekekkel öszhangzásba hoz­ván , képessé tegyük magunkat ama feladatok betöltésére, melyekre nemcsak geographiai hely­zetünk, hanem politikai fejlődöttségünknél fogva is hivatva vagyunk. S vajjon mikép történhetik ez ? Véleményem szerint úgy, ha történeti jogaink és függetlenségünk kellő megóvása mellett oda törekedünk , hogy ama nagyhatalom alkotmá­nyos fennállása, mely eddigelé az európai egyensúly érdekében politikai szükségességnek tekintetik, lehetlenné ne váljék — s hogy sú­lyúnk és befolyásunk által garantírozzuk a mo­narchia politikájában azon irányt, mely minden retrogad törekvésektől menten, a kifejlődő sta­­tus quo őszinte elfogadásán alapul. Azon kérdések feküdtek hát az országos kép­viselő testület előtt: várjon a 65-ös bizottmány munkálata mellett megfelelhetü­nk-e ezen felada­toknak ? Érintetlenül hagyja-e a pragmatica sanctio ál­tal biztosított függetlenségünket ? Nyit e elegendő tért életképességünk kifej­tésére ? Megadja e a módot: befolyásunkat úgy érvé­nyesíthetni, hogy politikánk által az európai bé­ke és civilisatio érdekeinek is szolgálatokat te­hessünk ? S mind­ezek mellett: Lehetségessé teszi-e az örökös tartományok alkotmányos existentiáját ? A mártius 28-iki epochalis beszéd, melylyel a haza bölcse, nagyságának ismét egy újabb mo­numentumot emelt — mindezen kérdésekre meg­­c­áfolhatlan érvekkel támogatott i­g­e­n­nel felel. Nekem nem lehet feladatom e nagy fontos­ságú beszéd egyes tételeit, halvány másolatban ismételni, s azért csak is egypár rövid észrevé­telre szorítkozom. Véleményem szerint is a personal-unió, mely történeti viszonyaink és önfenntartási ér­dekünk postulátuma volt, magában foglalja a védel­em kötelezettségét, s a tény logi­káját nem is lehetne megérteni, ha e kötelezett­séget magunktól elutasítani akarnók. Meg fog ez történhetni jövőre a paritás alapján a­nélkül, hogy csak egy pillanatra is eltérnénk ama sarkalatos alkotmányos jogunktól, melynél fogva Magyarország független ország, és semmi egyéb tartománynak alárendelve nincs. Érteném talán, uraim, a delegációkra nézve nyilvánult aggodalmakat az esetben, ha a könig­grätzi katastrófa a hagyományos politikának to­vább vitelét örökre lehetetlenné nem tette volna, s a német elem suprematiáját a többi népek felett az állampolitika és dynasticus érde­kek folyvást követelnék; de kizáratván németor­szági közvetlen befolyásától a monarchia, ennek súlypontjával továbbra is Bécs felé öröködni va­lóban annyit tenne, mint egy kifelé gravitáló elem czél nélküli erősítése által a monarchia érdekeit egészen a szomszéd nagy állam behatásaitól tenni függővé, s lemondani egy önálló politika viteléről, s az újjáteremtett államot új érdekhar­­crok színterévé változtatni át. Ez pedig ép oly kevéssé feküdnék a magas dynastia, mint Ma­gyarország érdekében. Midőn tehát az országgyűlés a 65-ös bizottság többségének munkálatát elfogadta, midőn a­z erők és érdekek tömörülése ál­tal állami életünknek az idők és visz­o­­nyokhoz alkalmazott biztos ved­vet teremtett, midőn a 48-diki törvényekben is jelezett kölcsönös kötelességek gyakorlati alkal­mazását precizírázta : nemcsak önfenntartási ér­dekünknek tett eleget, de figyelemmel volt azon feladatra is, melyre európai missiónknál fogva utalva vagyunk. Ez rövid véleményem a közösügyi határozatra nézve.

Next