Pesti Napló, 1867. május (18. évfolyam, 5108–5133. szám)
1867-05-23 / 5127. szám
támadható félreértés felvilágosítása végett, hogy ezek csak Bihar és Komárom állandó bizottságainak kérvényei, de nem Bihar- és Komárom megye politikai jogot gyakorló minden polgáráé, kiknek száma ezerekre megy. Elmondtuk volna, hogy egy megyei bizottság kérvénye mindig nagy figyelmet érdemel, mert a megye színe nyilatkozik benne, de e körülmény nem csorbíthatja a megye ezer meg ezer más választópolgárának jogát, kik nem törvényhozási ügyek képviseletére választották meg a bizottságot, s kiknek, ha más nézetök van, szintén nyitva az út, véleményüket kérvény útján nyilvánítani. íme, hogyan fogjuk fel mi a vélemény szabad nyilvánításának jogát. A különbség köztünk és ellenfeleink közt csak az, hogy mi e jog gyakorlatát bizonyos formákhoz kötjük, melyek részint a dolog természetiből, részint a törvények szelleméből folynak, s óvakodunk táplálni az eszmék anarchiáját. Mi elismerjük, hogy a megyék hozzászólhatnak a közjogi és politikai nagy kérdésekhez, de nem régi joguk, hanem csak a petitionális jog alapján, tehát oly jogalapon, melytől a megyében más sincs elzárva, s mely e szerint nem csorbíthatja a népképviselet jogait és nincs ellentétben a parlamentarismussal. Ennél fogva nem volt szükség reá, hogy Tisza védje ellenünkben a megyék szabad szólási jogát, s hivatkozzék a válaszfelirat azon soraira, melyek a megyék helyreállítását nem csak azért sürgették, mert a törvény úgy rendeli, hanem azért is, hogy a köztörvényhatóságok alkotmányos életével párosuló nyilvános eszmecsere is érlelje a politikai kérdéseket. Az országgyűlés felirata ebben nem egyébre czélzott, mint a megyei bizottságoknak épen ily pensonális üléseire, vitáira, és arra, hogy az alkotmányos törvényhatóságok védelme alatt politikai gyülekezetek petiona- síl joga biztosíttassék, s a közvélemény ez oldalról is tisztuljon és erősödjék. Anynyi bizonyos, hogy az országgyűlés nem a bihari és komáromi határzatokra gondolt, melyek a parlamentarismussal össze nem egyeztethetők, s melyek e mellett még eszmecserére sem adtak alkalmat. Történt-e valami olyan akár Bihar, akár Komárom állandó bizottságának ülésében, mit eszmecserének lehetne nevezni ? Tárgyaltatok, akár Biharban, akár Komáromban az országgyűlés közösügyi határzata, vették-e bírálat alá főbb elveit, állítottak-e szembe velők más elveket? A régi megyék nem így tettek, midőn egy politikai nagy kérdés került szőnyegre, így a megyei bizottságok nem lesznek a közvélemény fejlesztői, politikai kérdésekben nem fogják pótolni a meetségeket, s csak a demonstratio puszta eszközeivé törpülnek. De hátha a bihari és komáromi határzatok nem is akarnak egyebek lenni demonstratiónál? A baloldal vezérei, úgy látszik, a népre akartak hivatkozni az országgyűlés többsége ellen. Ki az ő népük ? A megye, mely félig-meddig Werbőczy populusa, ők a megyék többségét szembe akarták állítani az országgyűlés többségével. S várjon mi nagy győzelmet vívtak ki e reactionárius lépés kockáztatásával? Azt, hogy mintegy három-négy megye mellettük nyilatkozott. Ha nem a képviselőház a közvélemény valódi képviselője, hanem a megyei bizottságok , akkor a baloldal roppant kisebbségben van, s midőn a képviselőház többsége ellen akart demonstrálni, saját maga ellen demonstrált. Volt-e erre szükség, jó taktika volt-e ez a baloldal szempontjából ? A baloldal derék hadsereg lehet, de most az egyszer vezérei Benedekként a königgrätzi csatába vezették. Nincs több mondanivalónk, s részünkről befejezettnek tekintjük a polémiát. GYULAI PÁL: Bécsi dolgok. A Lajthán túli parlament frss új idénynek első momentumát a két elnök megnyitó beszéde képezte, melyeket azon körülmény, hogy az elnököket a kormány nevezte ki, nem foszthat meg politikai jelentőségüktől. S ma, midőn közönségünk ismeri e beszédeket, kimondhatjuk, hogy egyik sem mondott kevesebbet, mint amennyit várni lehetett. A kettő úgy viszonylik egymáshoz, mint az általános és a különös, s körülbelül kölcsönösen kiegészítik egymást. Auersperg herczeg beszédének titkos rugója a küzdés volt azon, legújabban több oldalról pengetett nézet ellen, mely a felsőház eltörlésében lenné érvényesülését, jelentékenyebb mozzanatát képezte a Belcredi-féle feudális politika következményeinek kiemelése és kárhoztatása. E politika volt az, melyben a felsőház az első ülésszakban az alsóháznak opponált, s mint győztes, a Belcredi-Eszterházy-féle kormányban nyerte kifejezését. E kormány felett palctát tört az idő, melynek követelményei ellen szolgált torlaszul. Aki élni akar, de sőt életképességének és jogosultságának hivatásánál fogva jelét s bizonyítékát kénytelen adni, annak mindenek felett az idő követelményeivel kell számolnia, s csak akkor lesz és lehet helye a közéletben, ha ki tudja mutatni, hogy a közjólétnek nélkülözhetlen és hivatott emektyűje , ellenkező esetben az idő elhalad felette, s ellenállásával megdönti. Ezeken alapszik a felőház elnöki megnyitó beszéd azon mondata, hogy : csatlakozzék a ház az idő követelményeihez. Az idő követelményeinek közelebbi megnevezését az alsóházi elnöki beszédben találjuk, s itt különösen két momentumot találunk kiemelendőnek : szükséges először „az államhatalmat és állampolgárt szerencsétlen szerződések következményeinek terhe alól megszabadítani, s minden vallásfelekezetnek egyenjogúságot adni,ami a szabadelvűség leglényegesebb pontjait zárja magába, és m-or szükséges „a rég óhajtott, belső és igazi békét a birodalom ama részével (Magyarországgal) megkötni és megerősíteni,a mely szükségességnek ily alakban történt kinyilatkoztatása a legnagyobb politikai fontossággal bír különösen ránk nézve, főkép ha visszaidézzük emlékezetünkbe a birodalmi tanács régi elveit és politikai tendentiáit. S ha valaki azt mondaná, hogy ez végre is csak a kormány nyilatkozata, azt figyelmeztetjük arra, hogy mily kitűnő állást foglalt el Giskra mint képviselő is képviselőtársai közt, oly állást, mely bizonyára nem engedte volna az elnöki széket elfoglalnia azon tudat nélkül, hogy „magna post me est idem potentium ordo!“ és figyelmeztetjük arra, hogy azt, aki a felnőházat az idő követelményeihez való csatlakozásra intő, „le premiers cavalier de la monarchie“ néven nevezik, a ki pedig állásánál fogva aligha szeretné e czimet csak úgy könnyedén koczkára tenni. A pártképzésekről a „Wanderer“ a következő tudósítást hozza: „Minden töredékbeli képviselők összegyűltek ma a fegyvertár épületében, hogy a pártoknak bizonyos programmban való megegyezése eszközöltessék. Amennyiben lapunk bezártáig az eltérések kiegyenlíttettek, úgy látszott, hogy a cseh és morva képviselők 34 fejre rugó pártot alakítandnak Herbst vezetése mellett: bár e párt a magyarokkal való kiegyezkedéssel szemben, némi aggodalmakat oszt a merev centralistákkal , különösen a kereskedelmi osztály, mely a financiális oldalt előtérbe állítja. A lengyelek és autonomisták egyesült pártjának ellenében azonban e párt kisebbségben maradna. Oly hangokat is lehetett hallani, melyek sem Cseh, sem morva képviselőkről tudni sem akarnak, s a centralistákkal német-osztrák párttá leendő összeolvadás mellett emeltek szót.“ A „körülbelül“ megállapított pártprogramul ugyan e lap szerint a következő : 1. A magyar alkotmány visszaállítása bevégzett, s ezentúl megtámadhatlan tény. 2. Az ezen visszaállítás folytán elkerülhetlen szükségessé vált megvitatása a financiális és nemzetgazdasági viszonyoknak, az ezen birodalmi tanácsban képviselt országok jogainak és érdekeinek határozott megóvása mellett eszközlendő. hogy mily módon, s hogy különösen deputátiók elöeges választása által történjék-e ezen óvás, ez a kormány javaslatainak előterjesztése után azonnal a birodalmi tanács tanácskozásának tárgyává teendő. 3. Mindenekfelett kieszközlendő a birodalmi tanácsban képviselt országok alkotmányi joga mindazon biztosítékok által, melyekkel a magyar alkotmányjog bír, s hogy ez által megnyeressék a nélkülözhetlen alap a halaszthatlan reformokra az államélet minden terén. A birodalmi tanácsot 1. május 22-kén megnyitó legfelsőbb trónbeszéd: Tisztelt urai a birodalmi tanács két házának ! Örvendetes elégtétellel látom ismét a körömbe gyűlt birodalmi tanácsot. Felhívásomat követve, küldék a felszólított országok és királyságok képviselőiket, s hazafias közreműködésöktől bízvást elvárom a jólét biztosítását a birodalomra és minden országra nézve, melyet a Gondviselés jogáramra bízott. A mit megfogadtam, midőn a birodalmi tanácsot először üdvözlöm e helyen, változhatlan czélja maradt törekvéseimnek , alkotmányos intézményeknek biztosított alapon leendő felállítása, ez az, amit szakadatlan szem előtt tartottam. De épen ezen czél nem volt elérhető a nélkül, hogy magyar királyságom idősb alkotmányos joga s az 1860-ki oktob. 20-án kelt diplomámban és 1861 ki febr. 26-án kelt pátensemben adott alaptörvények össze ne egyeztessenek, minek ezen királyság által történt őszinte elismerése egyedül volt képes a többi királyságokra és országokra nézve annak (Magyarországnak) a birodalom iránti egész odaadását, valamint ezeknek (a többi országoknak) amaz alaptörvények által adott jogok és szabadságok háborútlan élvezését s korszerű továbbfejlesztését biztosítani. A sors nehéz csapásai, melyek a birodalmat érték, új, komoly figyelmeztetés voltak arra, hogy e szükségesség iránt igazság szolgáltassák. Fáradozásom nem volt hasztalan. Magyar koronám országai számára kielégítő megegyezés jött létre, mely az összbirodalommal való összetartozóságot, a birodalom belső békéjét és hatalmi állását kifelé biztosítja. Azon reményt táplálom, hogy a birodalmi tanács ezen megegyezéstől nem fogja jóváhagyását megtagadni, hogy kebeléből az ide vágó viszonyok elfogulatlan megfontolása eltávolítandja mindazon aggodalmat, mely komoly gondokkal terhelne, ha azon szilárd meggyőződésben nem élnék, hogy a dolgok át alakulását a minden oldalról lévő jóakarat teendi gyümölcsözővé. . . utc )6l®u, jövő intenek arra, hogy munkástézaelássunk a megkezdett mű befejezéséhez. irodalmi tanács, ezt hazafias odaadásától várom, átallani fogja, hogy magától elutasítsa az idők siettető helyzetével szemben állami ügyeinknek a nyújtott alapon leendő gyors rendezésére, ezéltó feladatot, a helyett oly czél felé törekedvén, melynek hasztalan üzése csak új tapasztalatokat, de eredményeket nem szerezne. A birodalmi tanács, ezt igazságosságától várom el, nem fog kicsinyleni oly előnyöket, melyek az általam Ausztriának az európai állam testületben elfoglalandó állására vonatkozólag követett útból máris érezhetőkké lettek. A birodalmi tanács végre, erről is kezeskedik kipróbált belátása, nem fogja félreismerni, hogy a dolgok új rendje magyar koronák országainak alkotmányos jogait és szabadságait uj, megdönthetően biztosítékokkal környezvén, szükségkép hasonló biztossággal jár a többi királyságokra és országokra nézve is. Ezen kilátás valósításának azonban lényeges feltétele az 1860. oct. 20-ki, a 1861. febr. 21-ki alaptörvények megszilárdítása azon országokban, melyeknek képviselői jelenleg ismét egybegyűltek, azért a birodalmi tanácsba való tartaléktalan követküldés a szükségességnek további követelménye volt. Valamint távol volt tőlem a gondolat, hogy az egyes királyságok és országok az őket megillető jogokban csorbát szenvedjenek, úgy másrészt szándékom azoknak a birodalmi tanácscsal való megegyezés útján autonómiájuk bármely bővítését megadni, mely kívánalmaiknak megfelel, s az összbirodalom veszélyeztetése nélkül megadható. Mindenek felett tehát elfogadás végett felterjesztetnek, tekintettel a Magyarország képviseletével történt egyességre, amennyiben ez a közös ügyekre vonatkozik, az 1861 ki febr. 26-án kelt pátensemben szükségessé vált változtatások, miniszter-felelősségről szóló törvénynyel s a 13-iknak az alkotmányos követelményekhez képest leendő módosításával együtt. További törvényjavaslatok fognak ezekhez csatlakozni, különösen, melyeket annak idején a f. é. febr. 4-én az országgyűléseket megnyitó határozatomban ígértem. A financiális kérdések kitűnő módon fogják önök figyelmét és alkotmányos közreműködését igénybe venni. Azon rendkívüli intézkedésekről,melyekhez folyamodtunk az utolsó ülésszakban, melyek egy romboló hadjárat kitörése által váltak elutasíthatlan szükséggé, kimerítő előterjesztvények fognak önök elé kerülni; a folyó évi szükségletre nézve már megnyugtatón gondolkodtunk, úgyhogy a birodalmi tanács a pillanat követelményei s zavarai által nem háborítva, tartós pénzügyi feladatok megoldásához láthat, melyek a magyar koronák országaival kötött egyesség folytán veszik munkásságát igénybe. E tekintetben a fő feladat rrsz, arról gondoskodni, hogy egyik résznek se legyen aránytalan terheltetés miatt panaszra oka. Tisztelt uras birodalmi tanácsom mindkét házának ! Vessük ma, midőn a béke egyetértése művébe kezdünk, a feledés fátyolét a közel múltra, mely a birodalmon mély sebeket ejtett. Vegyük szivünkre a tanításokat, melyeket öröklünk tőlük, de merítsünk meg nem tört bátorsággal erőt és akaratot az iránt, hogy a birodalomnak visszaszerezzük a nyugalmat s jólétet befelé, a tekintélyt s hatalmat kifelé. Én nekem erről kezeskedik népeim hűsége, mely a legnagyobb szorongattatás napjaiban igazolta magát. Ne a visszatorlás titkos gondolata legyen léptünk vezére: nemesebb elégtétel várjon ránk, ha mindinkább sikerülene az által, a mit teszünk, a mit teremtünk, kegytelenséget barátsággá, tiszteletté s vonzalommá változtatni át. Akkor fognak Ausztria népei — bármely törzshöz tartozzanak — bármely nyelven beszéljenek is, a császári zászló köré sorakozni, s örvendő szívvel ősöm szavában bízni , hogy Ausztria a Mindenható oltalma alatt élni s virágozni fog a legkésőbb időkig. Közöljük Horfán Ernőnek a magyar mérnök-egyesület alakító közgyűléséhez intézett nagyérdekű levelét : Tisztelt közgyűlés! Egy váratlanul, és már oly későn közbejött körülmény , hogy azt elhárítani nem lehetett megfoszt azon örömtől, hogy a magyar mérnökegyesület alakító közgyűlésén magam személyesen jelen lehessek. Választóim,sürgős meghívásának engedve, épen a közgyűlés napjain leszek Pesttől távol. Azon mély érdekeltség azonban melylyel a magyar mérnökegyesület iránt viseltetem, nem engedi, hogy az egyesület e fontos napján legalább levélben ne forduljak annak közgyűléséhez, röviden vázolva a múltat, s elmondva nézeteimet az egyesület jövője iránt. A múlt évben tartott első közgyűlésünk az alapítók ideiglenes választmányát azzal bízta meg, hogy a közgyűlésileg elfogadott alapszabályok felsőbb helybenhagyását kieszközölje, s az egyesületi munkásság megkezdésére szükséges előkészületeket megtegye. Időközben nagy változás történt. Ami tavaly még csak kétes remény gyanánt lebegett előttünk , az ma már valósággal teljesedésbe ment. A fejedelem bölcsesége és igazságszeretete visszaállította alkotmányunkat, úgy, hogy ma már alapszabályainkat nemzeti alkotmányos kormány által helybenhagyva, van szerencsém bemutatni. Életemnek legszebb napjai közé sorolom e mait, melyen e szép hivatást teljesítettem. Elértük e szerint, amit a szabad és üdvös egyesületi működés alapfeltételéül tekinthetünk, mert nemcsak egyletünk megerősített alapszabályait bírjuk, de alkotmányos nemzeti kormányunk megalakultával egyszersmind elhárítva látjuk azon akadályokat, melyek különben úgy egyesületi, mint nemzeti működésünkre ólomsúly gyanánt nehezedtek volta. Rajtunk áll most, a tér megnyíltával, egyesületi működésünk eredményeit érvényesíteni. Rendeltetésünk, hogy a tudomány és szellemi erők hatalmával egyaránt munkálkodjunk, egy részről a hazai ipar szolgálatában s az anyagi jólét fejlesztésében ; más részről az exact tudományok előbbrevitele ,a terjesztése által a haza szellemi összfejlődésére működők között a tért elfoglalni. E kettős feladatot egyaránt tartom én egyleti tevékenységünk czéljának, s csak mindkettőnek párhuzamos érvényesítése által látom mindeniket külön-külön elérhetőnek. Történt nem ritkán, hogy nemzeti önállóságunk és a dualizmus ellenei épen e téren támadták meg leginkább jogosult nemzeti törekvéseinket, midőn azt igyekeztek kimutatni, hogy magunkra elégtelenek leszünk az anyagi felvirágzás kellékeinek megfelelni. Én részemről az ellenkezőt hiszem, mert épen államszerkezetünk szelleme és politikai fejlődésünk folytonos iránya által látom anyagi fejlődésünket is biztosítva. Hazánk politikai fejlődésének lételemét, sőt egész állami szervezetének főalapját ugyanis az önkormányzat elve képezi, hazánk minden institutióit átlengi, politikai életünkben mindenkor kiváló szerepet játszott, sőt azon sarkalatos elvek közé tartozott, melyekre nézve a legellenkezőbb irányú pártok mindenkor egyetértettek. Ezen elvre támasztott követelés nevében tiltakozott a magyar népszellem minden időben a nyilvános élet központosítása és szüntelen az állam mindenhatóságára törekvő irány ellen, mely annyi időkön át a szabad nemzeti kifejlésnek útjában állott. Ezen, politikailag helyes vezérelv, melynek nemzetünk tán lételét is köszöni, még nagyobb és általánosabb jelentőséget nyert a mai korban azáltal, hogy alkalmazása a nemzetgazdaságra is kiterjesztetett. Egyedül az önkormányzat képezi az egyént oda, hogy minden tehetségesnek egyöntetű fejlesztése mellett, saját szükségleteit önmaga legyen képes felismerni, és az azok kielégítésére megkívántató eszközöket helyesen meg is választani. Nemzetgazdasági értelemben az önkormányzat nem egyéb, mint a tulajdonjognak természetes kifolyása, vagy tüzetesebb kifejezése, minek felismerésében az ujabbkori nemzetgazdasági iskola oly rendszerre utal, mely az állampolgárok önkormányzati jogában keresi fő támaszpontját. Ugyanazért mindazoknál, kik figyelmüket korunk socialis szükségleteire és nemzetgazdasági reformjaira fordították ; az egyesnek önmagába és tuajdon erejébe vetett bizalma képezi azon vezérelvet, melyet követnek és vallanak. Az egyéni és közgazdasági szabadság az, mi az üdvös reformokat megérleli, és a szabadelvű haladási párt legfőképen azon gazdasági és közigazgatási előnyöknek köszöni erejét, melyeket rendszerével kilátásba helyez. Olynemű politikai nézetek pedig, melyeknek magvát a közgazdasági szabadság megértett áldása képezi, egykönnyen el nem enyésznek vagy meg nem semmisülnek, mint hogy a múlandó szenvedélynek felettük hatalma nincs. Jól mondja azért Buckie, az angol civilisatio történetéről írt jeles művében, hogy a modern civilisatiónak tényezői között alig van fontosabb, mint az ipar és kereskedelem, miknek kifejlődése valószínűleg többet tett az emberi kényelem és boldogságra, mint bármi egyéb, s mégis egy lefolyt időben kormányok és törvényhozások legtöbbnyire úgy cselekedtek, mintha útját állni akarnák a nemzeti ipar sikeres fejlődésének. Ahelyett, hogy azt magára hagyták volna, végnélküli rendszabályokkal zaklatták, melyek mindannyiszor elősegélésére voltak ugyan szánva, de valósággal nagy károkat okoztak. És ez anynyira ment, hogy az iparos és kereskedelmi reformok, melyekben Anglia az utolsó 125 év alatt oly annyira kitűnő volt, legfőképen abban álltak, hogy a kormányzat káros befolyását megszüntessék. Azon egyöntetűség tehát, melyet hazánk állami szerkezetének természetszerűen kifejlett vezérelvei, s a józan nemzetgazdászati politika lényege között látok, fejlesztette bennem azon erős meggyőződést, hogy hazánk, nemzeti kormánya alatt, rövid időn nagyszerű anyagi felvirágzásnak fog örvendeni. Működésünk másik párhuzamos iránya: a szellemi törekvés. Az exact tudományoknak, melyeknek egyletünk minden egyes tagja művelője, az általános polgárosodás terén épen úgy megvan jogosultságuk, mint az elvont, vagy kiválóan képző tudományoknak, s nagy befolyásuk elismerése a művelődés általánosítására, amennyiben különösen az értelmet művelik, az újabb kor vívmányai közé tartozik. A szép feladat ez irányban különösen hazánkban is hatni, kiválóan minket illet. Magvát, s hogy úgy mondjam, törzskarát vagyunk hivatva képezni egy új és nemes törekvésektől áthatott, kiválóan polgári elemnek, melynek közvitézeit a jövő nemzedéktől várjuk. Ahová csak nézünk, azt tapasztaljuk mindenütt, hogy a tudomány által elősegítve, lassú bár, de hatalmas mozgalomban nyilatkozik azon törekvés, mely a politikai jogokat a tudományosan képzett tett emberei részére veszi igénybe, s nincs hatalom, mely e szellemet elfojtani képes volna , ha léteznék általán szándék azt elnyomni, semmint az állam erőhatalmának érdekében felhasználni. E kettős törekvés mellett ezérünk nemcsak az, hogy az annyagi felvirágzást előmozdítsuk, de egyszersmind oda is irányul az, hogy emeljük a nemzeti művelődést és dicsőséget, hogy a magyarnak neve legyen fényesen elismert és dicső az egész világon. A mi egyébiránt egyesületi működésünk részleteit képezi, felesleges lenne azoknak tüzetesebb fejtegetésébe bocsátkozni azon férfiak előtt, kik a legnemesebb törekvéstől indíttatva, a múlt évben annyi hazafias lelkesedéssel egyesültek közös czéljaink előmozdítására. Nem marad tehát egyéb hátra, mint meleg üdvözletemet mondani és a közgyűlés elnökét felkérni, hogy az eddig működött választmány jelentését a tisztelt közgyűlésnek olvastassa fel. Pest, máj. 18. 1867. HOLLÁN ERNŐ: Szelestey László beszéde választóihoz. Május 15. 1867. Hogy az általam követendő politikai elvek iránt önök egészen tisztában lehessenek , szükségesnek látom egy pillanatra visszatekinteni, s azon nagy fontosságú eseményekre nézve, melyek hazánk történetében új korszakot nyitottak, elmondani röviden véleményemet. Tekintsük európai szempontból a helyzetet. Ha egy évtized történetére visszatekintünk, s az események egymásutáni fejlődését elfogulatlan lélekkel vizsgáljuk : látni fogjuk, mikép Európa nagy része a politikai eventualitások színterévé változott. Látni fogjuk, mikép azon status quo felforgatására, melyet a 15-iki szerződések teremtettek ; nem volt szükség valami óriási erőmegfeszítésre. Mert az építmény nem feküdt természetes alapokon, a nép középületétől nem támogattatott, s így annak megingatására egyetlen kőnek kimozdítása elegendő volt. Igenis, uraim, a legújabb kor történelme tanúsítja, mikép a waterlooi győzelem csak elodázta az európai rend megállapítását — de nem fejtette meg. Az óriási rázkódás után szabad kezet nyert nagyhatalmak a népek érdekét számításaikból kifeledték : mintegy félre lökött zászló, hevert ez a porban, melyet az újjászületett napoleonismusnak egy uj kor teremtéséhez, csak felemelni kellett. A kor eszméin ejtett sérelem s az európai egyensúly ürügye alatt szétszakgatott népek sziláltsága és részben szerencsétlensége nyitott seb maradt, melynek begyógyítása az európai béke biztonságának érdekében, korunk feladatául létetett. S ez — hitem szerint — ama történeti momentum, mely az újabb idők azon nagy eseményeinek alapul szolgál, melyeknek behatása nálunk is előidézte a válságot. Bizonysága ez annak, hogy aki biztos és állandó sikert akar , annak ki kell békülnie az idő követelményeivel, mert oly eljárás, mely az idő és viszonyok számbavételét elfelejtette, előbbutóbb, de megboszulja magát. Az új európai rendezés feladata tehát az lévén, hogy az itt csak általánosságban érintett történeti hibák kiigazítása által az európai béke biztosíttassék, a a civilisatió magasabb érdekeinek gátul szolgáló viszás állapotok elmellőztessenek : mi természetesebb, minthogy ezen új helyzetbe a magasabb politika színvonalára emelkedett nemzeteknek bele okulni kell. Reánk, Magyarország népére nézve ezen új rendezésnél nem az a kérdés, hogy nemzeti érdekeinket és függetlenségünket vessük áldozatul, ezt nem követeli , nem is követelheti tőlünk senki, hisz ez egy új sebet, új viszás állapotot teremtene, melynek erőszakos fenntartása valamikor ismét az európai rend veszélyeztetését vonhatná maga után — hanem az, hogy érdekeinket az újabban keletkezett viszonyokkal s az európai nagy érdekekkel öszhangzásba hozván , képessé tegyük magunkat ama feladatok betöltésére, melyekre nemcsak geographiai helyzetünk, hanem politikai fejlődöttségünknél fogva is hivatva vagyunk. S vajjon mikép történhetik ez ? Véleményem szerint úgy, ha történeti jogaink és függetlenségünk kellő megóvása mellett oda törekedünk , hogy ama nagyhatalom alkotmányos fennállása, mely eddigelé az európai egyensúly érdekében politikai szükségességnek tekintetik, lehetlenné ne váljék — s hogy súlyúnk és befolyásunk által garantírozzuk a monarchia politikájában azon irányt, mely minden retrogad törekvésektől menten, a kifejlődő status quo őszinte elfogadásán alapul. Azon kérdések feküdtek hát az országos képviselő testület előtt: várjon a 65-ös bizottmány munkálata mellett megfelelhetünk-e ezen feladatoknak ? Érintetlenül hagyja-e a pragmatica sanctio által biztosított függetlenségünket ? Nyit e elegendő tért életképességünk kifejtésére ? Megadja e a módot: befolyásunkat úgy érvényesíthetni, hogy politikánk által az európai béke és civilisatio érdekeinek is szolgálatokat tehessünk ? S mindezek mellett: Lehetségessé teszi-e az örökös tartományok alkotmányos existentiáját ? A mártius 28-iki epochalis beszéd, melylyel a haza bölcse, nagyságának ismét egy újabb monumentumot emelt — mindezen kérdésekre megcáfolhatlan érvekkel támogatott igennel felel. Nekem nem lehet feladatom e nagy fontosságú beszéd egyes tételeit, halvány másolatban ismételni, s azért csak is egypár rövid észrevételre szorítkozom. Véleményem szerint is a personal-unió, mely történeti viszonyaink és önfenntartási érdekünk postulátuma volt, magában foglalja a védelem kötelezettségét, s a tény logikáját nem is lehetne megérteni, ha e kötelezettséget magunktól elutasítani akarnók. Meg fog ez történhetni jövőre a paritás alapján anélkül, hogy csak egy pillanatra is eltérnénk ama sarkalatos alkotmányos jogunktól, melynél fogva Magyarország független ország, és semmi egyéb tartománynak alárendelve nincs. Érteném talán, uraim, a delegációkra nézve nyilvánult aggodalmakat az esetben, ha a königgrätzi katastrófa a hagyományos politikának tovább vitelét örökre lehetetlenné nem tette volna, s a német elem suprematiáját a többi népek felett az állampolitika és dynasticus érdekek folyvást követelnék; de kizáratván németországi közvetlen befolyásától a monarchia, ennek súlypontjával továbbra is Bécs felé öröködni valóban annyit tenne, mint egy kifelé gravitáló elem czél nélküli erősítése által a monarchia érdekeit egészen a szomszéd nagy állam behatásaitól tenni függővé, s lemondani egy önálló politika viteléről, s az újjáteremtett államot új érdekharcrok színterévé változtatni át. Ez pedig ép oly kevéssé feküdnék a magas dynastia, mint Magyarország érdekében. Midőn tehát az országgyűlés a 65-ös bizottság többségének munkálatát elfogadta, midőn az erők és érdekek tömörülése által állami életünknek az idők és viszonyokhoz alkalmazott biztos vedvet teremtett, midőn a 48-diki törvényekben is jelezett kölcsönös kötelességek gyakorlati alkalmazását precizírázta : nemcsak önfenntartási érdekünknek tett eleget, de figyelemmel volt azon feladatra is, melyre európai missiónknál fogva utalva vagyunk. Ez rövid véleményem a közösügyi határozatra nézve.