Pesti Napló, 1867. július (18. évfolyam, 5158–5183. szám)
1867-07-10 / 5165. szám
157—5165. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez ■. intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Szerda, julius 10. 1867* 18. évi folyam. Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI NAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 firt 25 kr. o. é. Hirdetményei díja 7 hasábos petitsor egyszeri hird.régnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyílt tér: 6 hasábos petit «»r 25 nj kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPL.O julius—decemberi féléves és julius—septemberi negyedéves ft Julias — «'eeemberi V* évre Julius—septemberi V» évre A PESTI NAPLÓ kiadó-hivatala. kr. Pest, jnlinö 6. 1867. i. Az országgyűlés szünetelése nem mentette fel a kormányt a rendkívüli, az egész erőfeszítést igénylő munkásság terhe alól; de minket megfosztott a parlament érdekfeszitő csatázásaitól, s megfoszta különösen a szélsőbaloldal szóvivőit azon ügyes fogások nagy részétől, melyekkel a többség tekintélyét aláaknázni , szándékait gyanúsítani, következetesen iparkodtak. Legalább három hóig nem fog megnyílni a parlament, nem vádoltathatnak Deák és pártjának tekintélyei, hogy vagy együgyüségből , vagy rosz szándékból árulgatják a hazát azon nagy határon — az ország-teremben — hol újabb és régi jogaink kitétetnek egymás mellé és közszemlére , hogy alku tárgyai legyenek. Ennélfogva természetesen apad a journalistika anyaga és érdekessége is. Igaz ugyan, hogy a megyei gyűlésekre s néhol a városi tanácskozmányokra is átczepelhetik fürge ellenfeleink azon közjogi vitákat és pártreeriminatiókat, melyeket elmondani még mostanig sem volt minden bőbeszédűségek mellett alkalmuk , de megtörténhetik, hogy a kormány csak a 48-as törvények értelmében és korlátai közt hiszi helyreállítottnak a megyéket, mi aztán halványabbá tenné a vitákat, s a magyar journalistika sem érné el azt, hogy míg Európa az úgynevezett holt idény alatt semmi,vagy igen kevés érdekest nyújt , hazánk színhelye legyen oly tüntetéseknek, melyek elbeszélni valót nyújtanak ugyan, de kizárólag csak a higgadt politika és józan belátás ellen. Vannak, kik hiszik, vagy legalább elhitetni akarják, hogy nemzetünknek geniusa nem az alkotás, nem az összhangzatos helyzet és czélnak megfelelő viszonyok fejlesztésében és fenntartásában kitüntetett erély ; hanem azon szilaj dacz, mely keres, és ha nem talál, toborz ellenségeket, kikkel küzdhessen, s jobban találja magát oly állapotok közt, mikben panaszkodhatik, mint a melyekben alkothat, s csendes, kitartó és következetes munkásságának gyümölcseit élvezheti. A múlt században ellenségeink ránk fogták, hogy a magyar vagy tu met, vagy timet; azaz : vagy felfuvalkodik, vagy megfélemlik. Fajunknak ily jellemzése a rosz akaraton kívül azon téves hitből eredhetett, mintha mi szorosan a tatárfajokhoz tartoznánk, kik vakmerő vitézségek mellett is, nem egyszer estek a páni félelem behatásai alá, és gyors meghunyászkodásuk miatt rögtön elvesztették azt, mit merész megtámadás közt elfoglaltak. A felhőkként változó behatásoknak hódolás, a népszerűségnek, melyet kincsül kell őrizni és nem piperéül fitogatni, oly igénybe vétele, mely ahelyett, hogy edzze a jellemet, azt hajlékonyá teszi; megannyi okok arra, hogy egy ország, bár szeretve a szabadságot, ne juthasson annak állandó birtokába. S különösen a parliamentáris kormány sajátsága az a higgadtság, mely a szabadságot nem engedi szabadosságra fajulni. Mindig középmértéket tart; egyenlő ellensége a kényuralomnak és a forradalomnak. Az úgynevezett mentő tények, a Caesarismus és a frigiai sipka számára, mindig a Parlamentarismus ellen irányoztatnak, s a győzedelmes reactionáriusok és forradalmárok a parlament romjain rendszerint úgy constatálják az új helyzetet, hogy az állam a párturalomtól szerencsésen megmentetett. Természetes, hogy míg a pártok annyira elkoptatták egymást, hogy az államcsíny eszméje előbukkanhatott, addig a pártok szenvedélyes versenyzése támasztott fel rosz szenvedélyeket, melyek rémítették a félénkeket, és aggodalomba ejtették a belátókat is. Ezért lehetett aztán a társadalom úgynevezett megmentőinek a könnyelműen eljátszott szabadság helyére a rendet és rendszert felépíteni, s egy darabig kényelmesen védeni nemcsak a szurony által, hanem azon unatkozás és tán undor miatt is, melyet a féktelen , s a gyanúsításból egyedül életnedvet szivó factiók terjesztettek, és a nyugalom után vágyó polgárokba beoltottak. De hát Magyarország még nem is egészen féléves parlamentáris kormánya mellett oda jutott volna-e, hogy országtermében vagy a vitatkozás szabadságát, vagy a rend érdekeit féltse ? S tarthat-e attól, hogy ifjú sajtószabadságát, mely után oly soká ásítozott, destructív irányúnak gyaníthassa a világ? Hibák történtek nálunk, sőt megrovandó visszaélések is, de még oda nem értünk el, hogy bizodalmunkat veszítsük alkotmányos kifejlődésünk ügye iránt. KEMÉNY ZSIGMOND, Pest, július 9. R. J. Senki sem fogja kétségbe vonni, hogy a pánszláv törekvések erőszakolt, természetellenesen előidézett mozgalmak. Főrugóik egyrészt a szláv néposztály műveltségének nagyon is alanti fokára, egyes vezérek haszonlesésére s néhány rajongó ábrándozására reducálható; ezen hármas ok az, mely a propagandának chance-okat biztosit ; de mert bizonyos, hogy a népet egyszerre nem lehet a műveltség kellő fokára emelni, sem ily roncsolt financiális viszonyok közt a haszonleső izgatók kielégítésében egyéb államokkal versenyezni nem lehet — nem is tanácsos — és végre mert rajongó, ábrándozó fiatalság mindig lesz, azért az izgatások jelentőségét, a dolog veszélyességét nem szabad kicsinyelnünk. Nem lehet állítani, hogy Ausztria népeinek különös okuk volna a megelégedésre. A múlt másra tanította, s az, hogy új aerának állunk küszöbén, nem elég ok reá, mert épen az elégültség fogalmában rejlik, hogy csak előzmények következményekép lép fel , és nem előlegezi senki. Szükséges ennélfogva, hogy a kormány ne gátoltassa ugyan magát a pánszláv propaganda által hangyaszorgalommal útjába gördített kövek által, előrehaladtában , hanem szükséges az is, hogy ezt ne azáltal tegye, hogy eme köveket szorgalmasan kerülgesse, s csak a becsületes jóhiszeműséggel küzdjön egy vészes ellenség ellen. Azon neme a becsületességnek, mely csak ily negative akar hatni, s csak igazságának és becsületességének erkölcsi súlyával akar hatni, a malitiával szemben az együgyü szerepét játsza, s győzelme csakis morális teend, mi elég ugyan arra, hogy megüdvözüljünk, de a megélhetésre nem. A népek számára physikailag is ki kell küzdeni a győzelmet, s a kormánynak titkosan működő ellenség iránt gyakorlott discretiója vétkes mulasztás, melyről felelni nem lehet. Nem tagadhatjuk, és senki sem tagadhatja, mert már elég példáját láttuk annak, hogy a kormány erélyesebb eljárása nem csökkentheti morális súlyát. Az ily törekvések elnyomása az önvédelem követelménye. Tartozik mindenki magának azzal, hogy azon kezet ellökje, mely létének gyökerét támadja meg, s midőn ismerjük valamely kárhozatos hatás forrását, kötelességünkké válik : azt bedugni, nem pedig ott tatarozgatni a gátakat, ahol már az ár nagyobb, magasabb. Azon múltban, melylyel Ausztria kormánya ma szakított, eclatáns példáit látjuk annak, hogy a kormányok tudnak a titkos működések ellen is sikerrel küzdeni. Nagyon is sajnos példáit látjuk ennek: oly eseteket lehetne felszámlálni, melyeknél büntelenek is sújtattak — csupán gyanú alapján. S amit akkor a kormány saját népeinek jogos törekvései ellen foganatosított, azt nem eszközölhetné ma külröl jövő hatás ellenében népei érdekében ? Meg vagyunk győződve, hogy az idő kedvezőbb körülményeivel ezen dissidens törekvések alapjai mindinkább szétmállandóak; jobb anyagi helyzet, kellő műveltség, több elégedettség a nép között, mind megannyi ellenségei a pánszláv törekvéseknek ; de — mint mondok — varázsvesszőnk nincs, hogy ezt mind egy ütésre előteremtsük, ez lassan, magától kell hogy megjöjjön, s addig a kormánynak kötelessége e törekvések ellen szigorúan intézkedni. Nálunk Magyarországon nem foglalt még el oly tág tért ezen izgatás. Horvátországot kivéve, alig van szlávjaink közt néhány község, mely fanaticus papjai izgatásaira komolyan hallgatna; de felette veszélyes alakot kezd a dolog ölteni a Lajthán túl, s a viszony, melybe azon országokkal jelenleg léptünk, az eddig a közös fejedelemmel tartott szerződést a népre ruházván át — kötelességünkké teszi, hogy mi is hozzá szóljunk, felhívjuk Cislajthania figyelmét különösen, a lengyelországi izgatásokra. Néhány nap óta egymást érik a rosznál roszabb hírek : a pórnép elöljáróinak megtagadja az engedelmességet, véres összeütközések történnek a nép s a katonaság között, az orosz cárnénak diadalíveket építenek stb. Ezzel szemben áll azután a kormány azon rendelete, hogy mindaz, akire szigorú vizsgálat után kisül, hogy igazán és valósággal orosz emissarius, az utasittassék ki az országból, s ennek következtében azután a számtalan emissarius kétharmada bántatlanul folytatja izgatását. Ez valóban vakmerő bizodalom az igazság ügyében , pedig vakmerőn bízni még Istenben sem szabad, legalább a vallás ezt felette nagy bűnnek tartja. • Gyors és szigorú intézkedéseket tehát! Klapka György levele egy itthoni barátjához. Brüssel, 1867. jul. 4. Szives köszönetem Önnek baráti közleményeiért, s az újság-lapok megküldéséért, melyek oly sok „hízelgőt,“ „barátságost“ és „vigasztalót,“ s ezáltal jutalmat tartalmaznak számomra húsz évi működéseimért és kitartásomért. Előre is meg voltam győződve, hogy becsületes és nyilt vallomásai oly férfiúnak, ki az európai diplomatia titkos szövevényeit s az általános erjedési processusban Magyarország számára elrejtett veszélyeket ismeri, barátainknak a „Magyar Újság“ és „A Hon“ban nem fognak izleni. De hogy azért ellenem egy pár gyanusító czikket dobjanak ki, s fellépésemet tisztátalan, aljas motívumoknak tulajdononítsák, erre — őszintén szólva — nem valók elkészülve. Mivel hogy én a nemzetnek törvényesen kimondott akarata előtt meghajlok , — mivel hogy én, habár revidiált viszszaállitását a 48-ki alkotmánynak, mint szilárd alapot üdvözlöm, melyre hazánk állam-épülete —természetesen csak egyesült erővel s mindnyájunk közös jószántával — ismét felállítható lenne; — mivel én a jelen állapotot és Erdély bekeblezését — melyet más körülmények között soha, vagy csak óriási áldozatok árán vihettünk volna keresztül — hiú agyrémeknek s veszélyes álmodozásoknak eléje teszem; — mivel én elérkezettnek tartom az időt, melyben az anyagi tekintetben oly igen hátramaradt ország végre összeszedje magát, s gondoljon saját emelkedésére úgy kereskedelmi, mint ipari érdekében ; — végre mivel én — minthogy nekünk, emigránsoknak, a külföldön már többé semmi dolgunk, semmi teljesítendő hazafiús kötelességünk nincsen — a hazatérésre gondolok, hogy ott életem hátra levő részét több haszonnal érvényesíthessem: e rövidlátó emberek azzal vádolnak engem, hogy alapelveimhez és politikai múltamhoz hűtlen levék! Ha szélsőbaloldalunk éleslátása nem hat tovább, úgy bizonyára még sokáig fog tartani, míg az összes érdekek elintézésében az elismerés valódi mértékét el fogják érni. Midőn Richmond eleste után a confoederáltak hősies vezetői ókori lemondással adák meg magukat a megmásíthatatlan viszonyoknak, s nyugodtan fogadák a Gondviselés intézkedéseit, — midőn az ép oly derék éjszaki hadsereg vezetői a győzedelmesen bevégzett harcz után a kardot a falra akaszták, s visszatértek az ekéhez, vagy az irodába: egyik mint másik egyaránt megmutatta, mily alapelvektől vannak áthatva, mennyire előre haladt a nagy respublica népe túl az Óceánon, hogy mi az állami belátás s a valódi polgárerény — e pillanattól fogva az ifjú óriás állam hatalma és jövője újólag biztosítva jön. De Amerikában senki sem kételkedik azon, hogy egy tábornok polgári foglalkozásokra, egy ügyvéd tábornoki és egy szabó az elnöki rangra is képesítette volna. Democraticus körünkben — a »Magyar Újság“ után ítélve — úgy tetszik nekem, mintha az ellenkező nézetekhez alkalmazkodnának, s ez épen nem megörvendeztető oldala ama haladásnak, melyet e lap, s még néhány másik is, oly nagyszerű fitogtatással írt fel zászlójára. Mára csak ennyit. Baráti üdvözlettel KLAPKA GYÖRGY. Bécsi dolgok. A felsőházi Vl-ik ülést táviratunk egészen kimenté, s részleteiben sem volt semmi, amit különösen kellene adnunk. Érdekesebb a „Wiener Abendpost“-nak egy félhivatalos communiqué-je, melyben a bécsi kormány a bécsi parlament tagjait veszi védelme alá. A czikkecske szóról szóra így hangzik : „A minisztériumnak részben történt újjáalakítása, s főkép azon kérdés felmerültének alkalmával is, hogy a kormányba parlamentáris notabilitások vonassanak be, hírlapi polémia fejlődött ÉS, s melynek éle úgy a birodalmi tanács tagjai, miint a birodalmi tanácsnak magának institutiója ellen fordult. Bármily távol áll is, természetesen a császári kormány ezen polémiától, s bármily kevéssé hajlandó is másrészt a sajtó szabad nyilatkozási jogát tagadni, mégis saját szempontjából annyival élénkebben emelheti ki sajnálkozását az ilyetén vitatkozások felett, amennyiben a kormány legkiválóbb érdeke a birodalmi tanácsnak emelése és nem csökkentése. Semmit sem óhajt tehát inkább, minthogy a személyek és körülmények tárgyilagosabb megítélése lépene azon kritikák helyébe, melyeknek folytatása sajnálatos félreértésekre adhatna csak alkalmat, s csak gátlólag hathatna a politikai feladatok fejlesztésére.“ A bécsi lapok rögtönözve igyekeznek a félhivatalos nyilatkozat tulajdonképeni czélját kitalálni, mert annyi bizonyos, hogy ez esetben legalább a sorok közül kell a valódi értelmet kiolvasni. Az új „Presse“ azt véli, hogy onnan származik, mert néhány érdekelt képviselő azon hitben, hogy a múlt napok miniszteriális czikkeinek jelentékenyebb része hivatalos inspiratió folytán íratott, s most a kormánynál keres oltalmat azon megtámadtatásokért, melyeknek tárgya a birodalmi tanács maga és az egyes képviselők voltak. A kormány pedig elég ildomos és udvarias megkísérteni, mennyiben használhat tekintélyével a képviselőknek. Azonban ez az új „Presse“nek csak új alkalmat ad arra, hogy jól kiszidja a reteh szab urakat ez idétlen kényességük miatt, s azt hiszi joga, de sőt kötelessége is a sajtónak, hogy a dolgokhoz tüzetesen hozzászóljon. E feltevés nem nagyon valószínű, s a képviselőkre nézve nem is igen hízelgő. A „Wanderer“ megvallja, hogy nem igen tudja kitalálni a czikkecske értelmét, de mégis aligha közelebb nem jár a valóhoz, mint az új „Presse,aki azon kezdi, hogy nem nehéz a dolog fenekére jutni. A „Wanderer“t ugyanis azon gondolat látszik vezérelni, hogy valamint a képviselőknek nincs rá szüksége, hogy a kormány védelmezze, úgy a kormánynak sincs programjában, hogy a birodalmi tanács mellett ügyvédkedjék. Keresi egyszerűen a maga hasznát, azaz tudatja mindenekkel, hogy a birodalmi tanácsot és tagjait megtámadó czikkekhez semmi közelebbi viszonyban nincs, nehogy időnek előtte disharmónia keletkezzék a kormány és a parlament irányadó férfiai közt (mert ezekről van itt szó), s így a jövőre nézve még inkább megnehezíttessék az, ami jelenleg nem sikerült, t. i. a minisztériumot akár részben, akár egészben a birodalmi tanácsból alakítani meg, bár az ipar vagy a kereskedelmi téren, igen gyakran külföldi cégek és vállalkozók által foganatosíttatik, nem bélyegezi-e ez eléggé a külföld ilynemű befolyásának káros voltát, s nem tünteti-e elő nemzeti kereskedelmünknek azon közönyösségét, melylyel saját hazánkban nagyobb nyereségek kiaknázását tétlenül tűrni egyelőre kényszerítve van ? A világ kereskedelmi piacával való érintkezésünk sem árul el eddig különös élénkséget, bizonyítja azt ismét, azon körülmény, hogy az egész pesti kereskedelmi piacon csupán 2—3 czég létezik, mely kereskedelmi üzleteiben közvetlenül a londoni kereskedelmi piaczczal érintkezik, holott a többiekre nézve Bécs, Triest és Hamburg a kereskedelmi érintkezés közvetett netovábbját képezik. Égető szükséggé vált tehát hazánkban ipar- és kereskedelmi iskolák felállítása, nevezetesen pedig a pesti kereskedelmi akadémiának korszerű átalakulása és fokozatos magyarosodása. A magyar kir. kereskedelmi minisztériumnak megszülemlése által — a magyar ipar és kereskedelem bizonyos fokú függetlenségének alapja is meg lett vetve, s miután ezen minisztérium élén oly férfiú áll, kinek országszerte ismert az ez iránybani hivatása, hazafias erélyessége; s a magyar kereskedelmi világ a történendő reformok kezdeményezésére feszült figyelemmel vár. Ha tekintetbe veszszük, hogy nemzeti kereskedelmünk központja Pest, hogy a legkiválóbb kereskedelmi szakférfiak itt helyben találhatók, és hogy ezek szíves készséggel járulnának a máris kilátásba helyezett „kereskedelmi reform bizottmány“ megalakulására, bizton várható, hogy ötven bizottmány máris a legközelebbi időben kezdendi el azon áldás teljes működését, melynek alapján a magyar ipar és kereskedelem magát a világkereskedelem piaczán ily magaslaton képviselhesse , amint ezt képviselni iparunk és kereskedelmünk joggal hivatva van. MIHÓK SÁNDOR: A magyar kereskedelem jelenlegi helyzete és hivatása. A hazai sajtó terén gyakrabban találkozunk avatott toll által irt oly czikkekkel és indítványokkal, melyek a magyar kereskedelem alapelveinek korszerű átalakulását és fejlődését czélba vévén, a követendő irányt, s az ezen czél elérése tekintetéből alkalmazandó mód és eszközöket is kijelölik. Nemzeti kereskedelmünk jelenlegi helyzete a fejlődés és felvirágzás első korszakában áll, s ha tekintetbe veszszük a világ kereskedelmének máris sokkal fejlődöttebb helyzetét, nemzeti kereskedelmünk hátramaradása szembeszökő, s kiválólag ipar- és kereskedelmi tanintézeteink hiányos szervezésében, létszámuknak szegénységében és a vámrendszer nyomasztó helyzetében rejlik. Tagadhatatlan, hogy kereskedelmünknek már kifejlődöttebb helyzete is, a külföldi kereskedelem befolyásának és az azzali érintkezésnek köszönhető, de a befolyásnak magának azon káros oldala is van, hogy önállólag lép fel, mely utóbbi esetben a nemzeti ipar és kereskedelem érdekeit károsítja, s felvirágozásaiban gátolja. Azon körülmény, hogy hazánkban minden nagyobb mérvű vállalat, legyen ez Emlékezzünk külföldi hálósainkról. Ki nem ismeri Rodostót, Nikomediát és a szambuli Rákóczi-sírokat ? A nemzeti kegyelet ezer alkalommal emlékszik meg róluk, arra járó utasaink első kötelességüknek tartják: nemzeti létünk és szabadságunk ama lelkes bajnokai poraihoz zarándokolni, s 1861-ben nemes buzgalom támadt nálunk nagy számüzötteink tán már fel sem található földi maradványait azon hazába átszállítani, mely minden gondolatuk, s melynek neve utolsó szavuk vala. S még be sem szakadtak e sirok, és a nemzetnek szabadságáért ismét még nagyobb harcza volt, szent ügyének még több hazátlan bujdosói lettek. E bujdosók, szabadságharczunk legjelesb férfiai közül többen, kiknek neveit történetírásunk mindig büszkén fogja felsorolni, — a küzdelemben elfáradva, megtörve, de az általuk hősileg védett ügy diadala felett kétségbe nem esve,idegen földben lesék végnyugalmukat. Neveiket ismerjük és ismerni fogják unokáink unokái is. Sírjaik ? . .. . jeltelenek , nem tettünk, nem tehettünk azokra csak egyetlen koszorút sem. Bem apó Ázsiában, Aleppóban aluszsza örök álmát; Kmetynek a kensal-greeni temetőben , Branyicskó csodás hősének török földben, s az egyszerűsége által nagy jellem örökemlékű mintájának : Mészárosnak hamvai az eywoodi sirkertben nyugosznak. Hármuknak idegen nép kormánya tévé sírjaikra a fejfát, oly érdemekért, melyek nemzetünkre sugárzanak vissza, — a negyedik bujdosónak ősei sírboltjában egy nemesszivü angol hölgy adott végső menhelyet De számunkra e sirok mégis jeltelenek ! Mi, mi egyetlen hantot sem dobhattunk azokra, kegyeletünket egyetlen fűz-ág, ködarab, virág nem fejezi ki azokon. Idegen nemzetek azon hőseiknek, kik a haza, tudomány vagy humánus czélokért való küzdelmükben bármily messze, a föld bármily sarkán hunytak el, emléket emelnek, s ezzel nemcsak halottaikat, hanem megtisztelik önmagukat. Krímben az angol és franczia harczosok, a földsark körül Franklin, és Közép-Afrika belsejében egy tudományos utazó emlékjele azon nemzetet dicsőiti, mely azt emelte. Jelöljük meg tehát mi is dicső halottaink sírjait. Hisz e hon határain kívül bolyongva, szégyenpír nélkül meg sem látogathatnék azok hamvait, kiknek neve saját nevünket tette tisztelné, s kiknek a kegyelet-adóját nem mi, hanem idegenek rótták le. Apánk, testvérünk, gyermekünk maradványai fölé idegen ha ál