Pesti Napló, 1867. július (18. évfolyam, 5158–5183. szám)

1867-07-10 / 5165. szám

157—5165. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illeti­ minden közlemény a szerkesztőséghez ■. intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Szerda, julius 10. 1867* 18. évi folyam. Feren­cziek tere 7. szám földszint. A­ lap anyagi részét illető köz­­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI NAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 firt 25 kr. o. é. Hirdetményei díja­­ 7 hasábos petitsor egyszeri hird.r­­égnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyílt­ tér: 6 hasábos petit «»r 25 nj kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPL.O julius—decemberi féléves és julius—septemberi negyedéves ft Julias — «'eeemberi V* évre Julius—septemberi V» évre A PESTI NAPLÓ kiadó-hivatala. kr. Pest, jnlinö 6. 1867. i. Az országgyűlés szünetelése nem men­tette fel a kormányt a rendkívüli, az egész erőfeszítést igénylő munkásság terhe alól; de minket megfosztott a parlament érdek­­feszitő csatázásaitól, s megfoszta különö­sen a szélső­baloldal szóvivőit azon ügyes fogások nagy részétől, melyekkel a több­ség tekintélyét alá­aknázni , szándékait gyanúsítani, következetesen iparkodtak. Legalább három hóig nem fog meg­nyílni a parlament, nem vádoltathatnak Deák és pártjának tekintélyei, hogy vagy együgyüségből , vagy rosz szándékból árulgatják a hazát azon nagy határon — az ország-teremben — hol újabb és régi jogaink kitétetnek egymás mellé és köz­szemlére , hogy alku­ tárgyai legyenek. Ennélfogva természetesen apad a journa­­listika anyaga és érdekessége is. Igaz ugyan, hogy a megyei gyűlésekre s néhol a városi tanácskoz­mányokra is átczepelhetik fürge ellenfeleink azon köz­jogi vitákat és pártreeriminatiókat, melye­ket elmondani még mostanig sem volt minden bőbeszédűségek mellett alkal­muk , de megtörténhetik, hogy a kor­mány csak a 48-as törvények értelmében és korlátai közt hiszi helyreállítottnak a megyéket, mi aztán halványabbá tenné a vitákat, s a magyar journalistika sem érné el azt, hogy míg Európa az úgynevezett holt idény alatt semmi,vagy igen ke­vés érdekest nyújt , hazánk színhelye le­gyen oly tüntetéseknek, melyek elbeszél­ni valót nyújtanak ugyan, de kizárólag csak a higgadt politika és józan belátás ellen. Vannak, kik hiszik, vagy legalább el­hitetni akarják, hogy nemzetünknek ge­­niusa nem az alkotás, nem az összhang­­zatos helyzet és czélnak megfelelő viszo­nyok fejlesztésében és fenntartásában ki­tüntetett erély ; hanem azon szilaj dacz, mely keres, és ha nem talál, toborz ellen­ségeket, kikkel küzdhessen, s jobban ta­lálja magát oly állapotok közt, mikben panaszkodhatik, mint a melyekben alkot­hat, s csendes, kitartó és következetes munkásságának gyümölcseit élvezheti. A múlt században ellenségeink ránk fogták, hogy a magyar vagy t­u m­e­t, vagy timet; azaz : vagy felfuvalkodik, vagy megfélemlik. Fajunknak ily jellem­zése a rosz akaraton kívül azon téves hitből eredhetett, mintha mi szorosan a tatárfajokhoz tartoznánk, kik vakmerő vitézségek mellett is, nem egyszer es­tek a páni félelem behatásai alá, és gyors meghunyászkodásuk miatt rögtön elvesz­tették azt, mit merész megtámadás közt elfoglaltak. A felhőkként változó behatásoknak hó­­dolás, a népszerűségnek, melyet kincsül kell őrizni és nem piperéül fitogatni, oly igénybe vétele, mely a­helyett, hogy edzze a jellemet, azt hajlékonyá teszi; megannyi okok arra, hogy egy ország, bár szeretve a szabadságot, ne juthasson annak állandó birtokába. S különösen a parliamentáris kormány sajátsága az a higgadtság, mely a szabad­ságot nem engedi szabadosságra fajulni. Mindig középmértéket tart; egyenlő el­lensége a kényuralomnak és a forrada­lomnak. Az úgynevezett mentő té­nyek, a Caesarismus és a frigiai sipka számára, mindig a Parlamentaris­mus ellen irányoztatnak, s a győzedelmes reactionáriusok és forradalmárok a parla­ment romjain rendszerint úgy constatálják az új helyzetet, hogy az állam a párt­­uralomtól szerencsésen megmen­tetett. Természetes, hogy míg a pártok annyira elkoptatták egymást, hogy az államcsíny eszméje előbukkanhatott, addig a pártok szenvedélyes versenyzése­ támasz­­tott fel rosz szenvedélyeket, melyek rémí­tették a félénkeket, és aggodalomba ejtet­ték a belátókat is. Ezért lehetett aztán a társadalom úgynevezett meg­ment­őinek a könnyelműen eljátszott szabadság helyére a rendet és rendszert felépíteni, s egy darabig kényelmesen vé­deni nemcsak a szurony által, hanem azon unatkozás és tán undor miatt is, melyet a féktelen , s a gyanúsításból egyedül élet­nedvet szivó factiók terjesztettek, és a nyugalom után vágyó polgárokba beol­tottak. De hát Magyarország még nem is egé­szen féléves parlamentáris kormánya mel­lett oda jutott volna-e, hogy országter­mében vagy a vitatkozás szabadságát, vagy a rend érdekeit féltse ? S tarthat-e attól, hogy ifjú sajtó­szabadságát, mely után oly soká ásítozott, destructív irányúnak gyaníthassa a világ? Hibák történtek nálunk, sőt megrovan­dó visszaélések is, de még oda nem ér­tünk el, hogy bizodalmunkat veszítsük al­kotmányos kifejlődésünk ügye iránt. KEMÉNY ZSIGMOND, Pest, július 9. R. J. Senki sem fogja kétségbe vonni, hogy a pánszláv törekvések erőszakolt, természetellene­sen előidézett mozgalmak. Főrugóik egyrészt a szláv néposztály műveltségének nagyon is alanti fokára, egyes vezérek haszonlesésére s néhány rajongó ábrándozására reducálható; ezen hármas ok az, mely a propagandának chance-okat biz­tosit ; de mert bizonyos, hogy a népet egyszerre nem lehet a műveltség kellő fokára emelni, sem ily roncsolt financiális viszonyok közt a haszon­leső izgatók kielégítésében egyéb államokkal versenyezni nem lehet — nem is tanácsos — és végre mert rajongó, ábrándozó fiatalság mindig lesz, azért az izgatások jelentőségét, a dolog ve­szélyességét nem szabad kicsinyelnünk. Nem lehet állítani, hogy Ausztria népeinek különös okuk volna a megelégedésre. A múlt másra ta­nította, s az, hogy új aerának állunk küszö­bén, nem elég ok reá, mert épen az elégültség fogalmában rejlik, hogy csak előzmények kö­­vetkezményekép lép fel , és nem előlegezi senki. Szükséges ennélfogva, hogy a kormány ne gátoltassa ugyan magát a pánszláv propaganda által hangya­szorgalommal útjába gördített kö­vek által, előrehaladtában , hanem szükséges az is, hogy ezt ne azáltal tegye, hogy eme köveket szorgalmasan kerülgesse, s csak a becsületes jó­hiszeműséggel küzdjön egy vészes ellenség ellen. Azon neme a becsületességnek, mely csak ily negative akar hatni, s csak igazságának és becsü­­letességének erkölcsi súlyával akar hatni, a ma­­litiával szemben az együgyü szerepét játsza, s győ­zelme csak­is morális teend, mi elég ugyan ar­ra, hogy megüdvözüljünk, de a megélhetésre nem. A népek számára physikailag is ki kell küzde­ni a győzelmet, s a kormánynak titkosan műkö­dő ellenség iránt gyakorlott discretiója vétkes mulasztás, melyről felelni nem lehet. Nem tagadhatjuk, és senki sem tagadhatja, mert már elég példáját láttuk annak, hogy a kormány erélyesebb eljárása nem csökkentheti morális súlyát. Az ily törekvések elnyomása az önvédelem követelménye. Tartozik mindenki magának azzal, hogy azon kezet ellökje, mely létének gyökerét támadja meg, s midőn ismer­jük valamely kárhozatos hatás forrását, köteles­ségünkké válik : azt bedugni, nem pedig ott tatarozgatni a gátakat, a­hol már az ár nagyobb, magasabb. Azon múltban, melylyel Ausztria kormánya ma szakított, eclatáns példáit látjuk annak, hogy a kormányok tudnak a titkos működések ellen is sikerrel küzdeni. Nagyon is sajnos példáit lát­juk ennek: oly eseteket lehetne felszámlálni, melyeknél büntelenek is sújtattak — csupán gyanú alapján. S a­mit akkor a kormány saját népeinek jogos törekvései ellen foganatosított, azt nem esz­közölhetné ma külröl jövő hatás ellenében népei érdekében ? Meg vagyunk győződve, hogy az idő kedve­zőbb körülményeivel ezen dissidens törekvések alapjai mindinkább szétmállandóak; jobb anyagi helyzet, kellő műveltség, több elégedettség a nép között, mind megannyi ellenségei a pánszláv törekvéseknek ; de — mint mondok — varázs­vesszőnk nincs, hogy ezt mind egy ütésre előte­remtsük, ez lassan, magától kell hogy megjöj­jön, s addig a kormánynak kötelessége e törek­vések ellen szigorúan intézkedni. Nálunk Magyarországon nem foglalt még el oly tág tért ezen izgatás. Horvátországot kivéve, alig van szlávjaink közt néhány község, mely fanaticus papjai izgatásaira komolyan hallgatna; de felette veszélyes alakot kezd a dolog ölteni a Lajthán túl, s a viszony, melybe azon országok­kal jelenleg léptünk, az eddig a közös fejedelem­mel tartott szerződést a népre ruházván át — kötelességünkké teszi, hogy mi is hozzá szóljunk, felhívjuk Cislajthania figyelmét különösen, a len­gyelországi izgatásokra. Néhány nap óta egymást érik a rosznál ro­­szabb hírek : a pór­nép elöljáróinak megtagadja az engedelmességet, véres összeütközések történ­nek a nép s a katonaság között, az orosz c­ár­­nénak diadalíveket építenek stb. Ezzel szemben áll azután a kormány azon rendelete, hogy mindaz, a­kire szigorú vizsgálat után kisül, hogy igazán és valósággal orosz emissarius, az utasittassék ki az országból, s ennek következtében azután a számtalan emis­sarius kétharmada bántatlanul folytatja iz­gatását. Ez valóban vakmerő bizodalom az igazság ügyében , pedig vakmerőn bízni még Istenben sem szabad, legalább a vallás ezt felette nagy bűnnek tartja. • Gyors és szigorú intézkedéseket tehát! Klapka György levele egy itthoni barátjához. Brüssel, 1867. jul. 4. Szives köszönetem Önnek baráti közle­ményeiért, s az újság-lapok megküldé­séért, melyek oly sok „hízelgőt,“ „barát­ságost“ és „vigasztalót,“ s ez­által jutal­mat tartalmaznak számomra húsz évi működéseimért és kitartásomért. Előre is meg voltam győződve, hogy becsületes és nyilt vallomásai oly férfiúnak, ki az európai diplomatia titkos szövevényeit s az általános erjedési pro­­cessusban Magyarország számára elrejtett veszélyeket ismeri, barátainknak a „Ma­gyar Újság“ és „A Hon“ban nem fog­nak izleni. De hogy azért ellenem egy pár gya­­nusító czikket dobjanak ki, s fellépésemet tisztátalan, aljas motívumoknak tulajdo­­nonítsák, erre — őszintén szólva — nem valók elkészülve. Mivel hogy én a nemzetnek törvénye­sen kimondott akarata előtt meghajlok , — mivel hogy én, habár revidiált visz­­szaállitását a 48-ki alkotmánynak, mint szilárd alapot üdvözlöm, melyre hazánk állam-épülete —természetesen csak egye­sült erővel s mindnyájunk közös jószán­tával — ismét felállítható lenne; — mi­vel én a jelen állapotot és Erdély bekeble­­zését — melyet más körülmények között soha, vagy csak óriási áldozatok árán vihettünk volna keresztül — hiú agyré­meknek s veszélyes álmodozásoknak elé­je teszem; — mivel én elérkezettnek tar­tom az időt, melyben az anyagi tekintet­ben oly igen hátramaradt ország végre összeszedje magát, s gondoljon saját emel­kedésére úgy kereskedelmi, mint ipari ér­dekében ; — végre mivel én — minthogy nekünk, emigránsoknak, a külföldön már többé semmi dolgunk, semmi teljesítendő hazafiús kötelességünk nincsen — a ha­zatérésre gondolok, hogy ott életem hátra levő részét több haszonnal érvényesíthes­sem: e rövidlátó emberek azzal vádolnak engem, hogy alapelveimhez és politikai múltamhoz hűtlen levék! Ha szélső­baloldalunk éles­látása nem hat tovább, úgy bizonyára még sokáig fog tartani, míg az összes érdekek elinté­zésében az elismerés valódi mértékét el fogják érni. Midőn Richmond eleste után a confoe­­deráltak hősies vezetői ó­kori lemondás­sal adák meg magukat a megmásíthatat­lan viszonyoknak, s nyugodtan fogadák a Gondviselés intézkedéseit, — midőn az ép oly derék éjszaki hadsereg vezetői a győzedelmesen bevégzett harcz után a kardot a falra akaszták, s visszatértek az ekéhez, vagy az irodába: egyik mint má­sik egyaránt megmutatta, mily alapelvek­­től vannak áthatva, mennyire előre ha­ladt a nagy respublica népe túl az Óceá­non, hogy mi az állami belátás s a valódi polgárerény — e pillanattól fogva az ifjú óriás állam hatalma és jövője újólag biztosítva jön. De Amerikában senki sem kételkedik azon, hogy egy tábornok polgári foglalko­zásokra, egy ügyvéd tábornoki és egy sza­bó az elnöki rangra is képesített­­e volna. Democraticus körünkben — a »Ma­gyar Újság“ után ítélve — úgy tetszik nekem, mintha az ellenkező nézetekhez alkalmazkodnának, s ez épen nem meg­örvendeztető oldala ama haladásnak, me­lyet e lap, s még néhány másik is, oly nagyszerű fitogtatással írt fel zászlójára. Mára csak ennyit. Baráti üdvözlettel KLAPKA GYÖRGY. Bécsi dolgok. A felsőházi Vl-ik ülést táviratunk egészen ki­menté, s részleteiben sem volt semmi, a­mit kü­lönösen kellene adnunk. Érdekesebb a „Wiener Abendpost“-nak egy félhivatalos communiqué-je, melyben a bécsi kormány a bécsi parlament tagjait veszi vé­delme alá. A czikkecske szóról szóra így hang­zik : „A minisztériumnak részben történt újjá­alakítása, s főkép azon kérdés felmerültének al­kalmával is, hogy a kormányba parlamentáris notabilitások vonassanak be, hírlapi polémia fej­­lődött ÉS, s melynek éle úgy a birodalmi tanács tagjai, miint a birodalmi tanácsnak magának in­­stitutiója ellen fordult. Bármily távol áll is, ter­mészetesen a császári kormány ezen polémiától, s bármily kevéssé hajlandó is másrészt a sajtó szabad nyilatkozási jogát tagadni, mégis saját szempontjából annyival élénkebben emelheti ki sajnálkozását az ilyetén vitatkozások felett, a­mennyiben a kormány legkiválóbb érdeke a bi­rodalmi tanácsnak emelése és nem csökkentése. Semmit sem óhajt tehát inkább, minthogy a személyek és körülmények tárgyilagosabb meg­ítélése lépene azon kritikák helyébe, melyeknek folytatása sajn­álatos félreértésekre adhatna csak alkalmat, s csak gátlólag hathatna a politikai fel­adatok fejlesztésére.“ A bécsi lapok rögtönözve igyekeznek a félhiva­talos nyilatkozat tulajdonképeni czélját kitalálni, mert annyi bizonyos, hogy ez esetben legalább a sorok közül kell a valódi értelmet kiolvasni. Az új „Presse“ azt véli, hogy onnan szárma­zik, mert néhány érdekelt képviselő azon hitben, hogy a múlt napok miniszteriális czikkeinek je­lenték­enyebb része hivatalos inspiratió folytán íratott, s most a kormánynál keres oltalmat azon megtámadtatásokért, melyeknek tárgya a biro­dalmi tanács maga és az egyes képviselők vol­tak. A kormány pedig elég ildomos és udvarias megkísérteni, mennyiben használhat tekintélyé­vel a képviselőknek. Azonban ez az új „Presse“­­nek csak új alkalmat ad arra, hogy jól kiszidja a reteh szab­ urakat ez idétlen kényességük miatt, s azt hiszi joga, de sőt kötelessége is a sajtónak, hogy a dolgokhoz tüzetesen hozzá­szóljon. E feltevés nem nagyon valószínű, s a képvise­lőkre nézve nem is igen hízelgő. A „Wanderer“ megvallja, hogy nem igen tudja kitalálni a czik­kecske értelmét, de mégis aligha közelebb nem jár a valóhoz, mint az új „Presse,a­ki azon kezdi, hogy nem nehéz a dolog fenekére jutni. A „Wanderer“t ugyanis azon gondolat látszik vezérelni, hogy valamint a képviselőknek nincs rá szüksége, hogy a kormány védelmezze, úgy a kormánynak sincs program­jában, hogy a biro­dalmi tanács mellett ügyvédkedjék. Keresi egyszerűen a maga hasznát, azaz tu­datja mindenekkel, hogy a birodalmi tanácsot és tagjait megtámadó czikkekhez semmi közelebbi viszonyban nincs, nehogy időnek előtte dishar­­mónia keletkezzék a kormány és a parlament irányadó férfiai közt (mert ezekről van itt szó), s így a jövőre nézve még inkább megnehezíttes­­sék az, a­mi jelenleg nem sikerült, t. i. a minisz­tériumot akár részben, akár egészben a birodal­mi tanácsból alakítani meg, bár az ipar vagy a kereskedelmi téren, igen gyakran külföldi c­égek és vállalko­zók által foganatosíttatik, nem bélyegezi-e ez eléggé a külföld ilynemű befolyásának káros voltát, s nem tünteti-e elő nemzeti kereskedelmünknek azon közönyösségét, melylyel saját hazánkban nagyobb nye­reségek kiaknázását tétlenül tűrni egy­előre kényszerítve van ? A világ kereskedelmi piac­ával való érintkezésünk sem árul el eddig különös élénkséget, bizonyítja azt ismét, azon kö­rülmény, hogy az egész pesti kereskedel­mi piac­on csupán 2—3 czég létezik, mely kereskedelmi üzleteiben közvetlenül a londoni kereskedelmi piaczczal érintke­zik, holott a többiekre nézve Bécs, Triest és Hamburg a kereskedelmi érintkezés közvetett netovábbját képezik. Égető szükséggé vált tehát hazánkban ipar- és kereskedelmi iskolák felállítása, nevezetesen pedig a pesti kereskedelmi akadémiának korszerű átalakulása és fo­kozatos magyarosodása. A magyar kir. kereskedelmi miniszté­riumnak megszülemlése által — a magyar ipar és kereskedelem bizonyos fokú füg­getlenségének alapja is meg lett vetve, s miután ezen minisztérium élén oly férfiú áll, kinek országszerte ismert az ez irány­­bani hivatása, hazafias erélyessége; s a magyar kereskedelmi világ a történendő reformok kezdeményezésére feszült figye­lemmel vár. Ha tekintetbe veszszük, hogy nemzeti kereskedelmünk központja Pest, hogy a legkiválóbb kereskedelmi szakférfiak itt helyben találhatók, és hogy ezek szíves készséggel járulnának a már­is kilátásba helyezett „kereskedelmi reform bizottmány“ megalakulására, bizton várható,­­ hogy ötven bizottmány már­is a legközelebbi időben kezdendi el azon áldás teljes működését, melynek alapján a magyar ipar és kereskedelem magát a világ­kereskedelem piaczán ily magasla­ton képviselhesse , a­mint ezt képviselni iparunk és kereskedelmünk joggal hivat­va van. MIHÓK SÁNDOR: A magyar kereskedelem jelenlegi helyzete és hivatása. A hazai sajtó terén gyakrabban talál­kozunk avatott toll által irt oly czikkek­­kel és indítványokkal, melyek a magyar kereskedelem alapelveinek korszerű át­alakulását és fejlődését czélba vévén, a kö­vetendő irányt, s az ezen czél elérése te­kintetéből alkalmazandó mód és eszközö­ket is kijelölik. Nemzeti kereskedelmünk jelenlegi hely­zete a fejlődés és felvirágzás első korsza­kában áll, s ha tekintetbe veszszük a világ kereskedelmének máris sokkal fejlődöt­­tebb helyzetét, nemzeti kereskedelmünk hátramaradása szembeszökő, s kiválólag ipar- és kereskedelmi tanintézeteink hiá­nyos szervezésében, létszámuknak sze­génységében és a vámrend­szer nyomasz­tó helyzetében rejlik. Tagadhatatlan, hogy kereskedelmünk­nek már kifejlődöttebb helyzete is, a külföldi kereskedelem befolyásának és az azzali érintkezésnek köszönhető, de a befolyásnak magának azon káros oldala is van, hogy önállólag lép fel, mely utób­bi esetben a nemzeti ipar és kereskede­lem érdekeit károsítja, s felvirágozásaiban gátolja. Azon körülmény, hogy hazánkban min­den nagyobb mérvű vállalat, legyen ez Emlékezzünk külföldi hálósainkról. Ki nem ismeri Rodostót, Nikomediát és a szambuli Rákóczi-sírokat ? A nemzeti kegyelet ezer alkalommal emlékszik meg róluk, arra járó utasaink első kötelességüknek tartják: nemzeti létünk és szabadságunk ama lelkes bajnokai po­raihoz zarándokolni, s 1861-ben nemes buzga­lom támadt nálunk nagy számüzötteink tán már fel sem található földi maradványait azon hazába átszállítani, mely minden gondolatuk, s melynek neve utolsó szavuk vala. S még be sem szakadtak e sirok, és a nemzet­nek szabadságáért ismét még nagyobb harcza volt, szent ügyének még több hazátlan bujdosói lettek. E bujdosók, szabadságharczunk legjelesb fér­fiai közül többen, kiknek neveit történetírásunk mindig büszkén fogja felsorolni, — a küzdelem­ben elfáradva, megtörve, de az általuk hősileg védett ügy diadala felett kétségbe nem esve,ide­gen földben lesék végnyugalmukat. Neveiket ismerjük és ismerni fogják unokáink unokái is. Sírjaik ? . .. . jeltelenek , nem tet­tünk, nem tehettünk azokra csak egyetlen ko­szorút sem. Bem apó Ázsiában, Aleppóban aluszsza örök álmát; Kmetynek a kensal-greeni teme­tőben , Branyicskó csodás hősének török föld­ben, s az egyszerűsége által nagy jellem örök­­emlékű­ mintájának : Mészárosnak hamvai az eywoodi sirkertben nyugosznak. Hármuknak idegen nép kormánya tévé sírjaikra a fejfát, oly érdemekért, melyek nemzetünkre sugárzanak vissza, — a negyedik bujdosónak ősei sírbolt­jában egy nemesszivü angol hölgy adott végső menhelyet De számunkra e sirok mégis jeltelenek ! Mi, mi egyetlen hantot sem dobhattunk azokra, ke­gyeletünket egyetlen fűz-ág, kö­darab, virág nem fejezi ki azokon. Idegen nemzetek azon hőseiknek, kik a haza, tudomány vagy humánus czélokért való küzdel­mükben bármily messze, a föld bármily sarkán hunytak el, emléket emelnek, s ezzel nemcsak halottaikat, hanem megtisztelik­­ önmagukat. Krímben az angol és franczia harczosok, a föld­­sark körül Franklin, és Közép-Afrika belsejében egy tudományos utazó emlékjele azon nemzetet dicsőiti, mely azt emelte. Jelöljük meg tehát mi is dicső halottaink sír­jait. Hisz e hon határain kívül bolyongva, szégyenpír nélkül meg sem látogathatnék azok hamvait, kiknek neve saját nevünket tette tisz­telné, s kiknek a kegyelet-adóját nem mi, ha­nem idegenek rótták le. Apánk, testvérünk, gyermekünk maradványai fölé idegen ha ál­

Next