Pesti Napló, 1867. augusztus (18. évfolyam, 5184–5208. szám)
1867-08-01 / 5184. szám
176-6184. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. Lap szellemi részét illeti) minden közlemény a szerkesztéséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Csütörtök, aug. 1.1867. ____ij PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: vidékre, postán vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 60 kr. o. é. Évnegyedre . & frt 25 kr. o. i. 18.évi folyam. Hirdetmények díjas 1 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 njkr. Bélyege külön 30 njkr. Nyílt tér: 6 hasábos petitsor 26 njkr. Rendkívüli előfizetés PESTI NAPIsÓ-ra. % Előfizetési ÉLJC : August—septemberi 2 hóra...................3 fi 50 kr. August—octoberi 3 hóra.......................5 fi £5 kr. August-decemberi 5 hóra...................8 fi 75 kr. A PESTI NAPLÓ kiadó-hivatala. Pest, július 31.1867. A szultán Buda-Pesten. A török szultánok nem ismeretlenek Magyarországon. Sokszor beutazták e szép hazát, fényes táboraiktól követve, s dúló vad csordáikkal ránk rontva, habár elhóditák az ország legszebb részét, rablánczaikra füzék hazánk fiait és leányait, megsemmisiték mezei iparunkat, romba dönték, kipusztiták városainkat, a földdel egyenlővé tették templomainkat, s utoljára büszkeségünk tárgyát , Hunyady Mátyás fénylakót, és Budát is hatalmuk alá keltték; meg kellett vallaniok, hogy vitéz néppel volt dolguk, sok török szivet metszett át a magyar fényes aczéla és sok kopasz fej tört be csattogó buzogánya alatt, s habár a diadal külszine sok évekig részükön látszott, Magyarországot teljesen meghódítani s a keresztyénség és az akkori civilisatió védbástyáját, a magyar nemzetet megsemmisíteni soha sem tudták. Nándor, a Kenyérmező, Jadra, Szigetvár, Eger, Zenta ép oly kitörölhetlen betűkkel vannak a történelem lapjaira írva, mint Várna, Nikápoly, Rigómező és Mohács , s a hazánkat látogató szultánok és basáik soha sem panaszkodhattak, hogy méltatlanul fogadtuk volna ! De a századok eltelnek, és a viszonyok megváltoznak. Hajdan az exclusiv természetű és türelmetlen mahomedanizmus képviselője és végrehajtója, szivében gyűlölettel, kiirtó, megsemmisítő szándékkal jött ; — ma egy békés hajlamú, felvilágosodott elméjű ifjú fejedelem, beutazva a keresztyén Európát, minket is meglátogat, s mi is, kik hajdan fegyverrel fogadtuk a támadásokat — most vendégszerető jobbunkat nyújtjuk azon szultánok utódának, kik egykor a Hunyadyakkal és Zrínyiekkel világra szóló csatákat küzdöttek. Mindenek előtt pedig hálás elismeréssel kell felemlítenünk, hogy a török szultánok a vendégszeretetben minket megelőztek. Midőn 18 év előtt a magyar nemzet szabadságharcza azzal végződött, hogy hazánkfiainak nagy része kénytelen volt Világosnál a fegyvert letenni — a másrész pedig kénytelen volt török földre menekülni, az akkori szultán, Abdul- Medshid-Khan, szívesen fogadta menekültjeinket, s habár sok felől fenyegetett nehéz álláspontja volt, hallani sem akart kiadásukról , míg az orosz, bár erős, hatalmas úr volt, hideg vérrel szolgáltatta ki a kezeibe került foglyokat. Ezt, mint azt, hiven feljegyzi a történelem komoly múzsája, a magyar nemzet pedig a török kormány és szultánok irányában a soha meg nem szűnő kegyelet édes emlékeit fogja táplálni szívében! A századok eltelnek, s a viszonyok megváltoznak. Hajdan a világ urai akartak lenni a szultánok, Bécset, Párist meghódítva, egész Európát lealázni — a mostani szultán elismeri, hogy" a világ urai a műveltség, a munka, az ipar, az előhaladás, szóval az összes emberiség s a szultánok és császárok csak eszközei a nagy czéloknak; a mostani szultán, kivetkőzve a régi tanok önhittségéből, beutazza a keresztyén Európát, hogy tanuljon , hogy ismerje meg a civilisatió gazdagságát, a művelt államokat, s az ezeket alkotó hatalmas népeket. És most, midőn roppant horderejű nagy útjának végéhez közeledve, hazánk földére lépett, egy részről örömmel és szíves üdvözlettel fogadjuk fényes vendégünket, másfelől azon óhajtásunkat kell kifejeznünk, hogy miután Európa müveit országain végig tekintett, s ismerni tanulta azon államok főfő tényezőit, a müveit nemzeteket — midőn majd saját országára pillant, ne szálljon lelkébe csüggedés, hanem ifjú erélylyel, hősi bátorsággal kezdjen birodalma és nemzete ujjáalakitásához; ha volt ereje az előítéletekkel daczolni és megtörni az utat, hogy, mint a próféta utódja, először menjen vendégképen a keresztyén fejedelmekhez, legyen erkölcsi bátorsága tovább haladni, nézzen szét széles birodalmában, s annak erőteljes népeit szabadítsa fel a lealázó járom alól, s az egykori nagyság szánalomra gerjesztő romjait emelje fel birodalma erős oszlopaivá,s nemzetének és népeinek engedjen szabadságot, hogy emberek és polgárok lehessenek. Mahomed kardjának örököse békítse ki és egyesítse Mahomed nagy szellemét az emberiség nagy vívmányaival, Keletet Nyugattal, hogy a szeretet, szabadság, egyenlőség és testvériség szent eszméi a föld kerekségén sehol gátakra ne találjanak. Egy ily után megoldott keleti kérdés, az emberi nem második megváltása lenne. És midőn hazánk földére lépve, hol egykor szultánok uralkodtak, észreveendi, hogy a török uralom minden emléke egy szegény költő alig feltűnő sirkápolnája,, jusson eszébe , hogy a hódítók kora lejárt — és hogy ha akkor is, midőn csak egy osztályé volt Magyarország, hatalmas gátjai voltunk a szultánok roppant táborainak, — most, midőn mind egyenlő szabad polgárok vagyunk, midőn e föld, e haza édes mindnyájunké, bizonyára hatalmas szövetségesei lennénk egy szabad Törökországnak! A mely pillanatban a török birodalom megszűnik a szultán és a basák országa lenni, s egy hatalmas török nemzeté leszen, mely birodalmát felnyissa a szabadság és előhaladás előtt, azon pillanatban véglegesen meg van oldva a keleti kérdés. Többé nem leend beteg ember, hanem egy ifjú erőkben gazdag nemes férfi — mert minden kormánynak tudni kell azt, hogy legyőzhetlen erő rejlik népeinek önállóságában, és hogy leigázott nép leghaszontalanabb bútora egy államháztartásnak. És most, midőn a szomszéd birodalom dicsfény-koszorúzta fejedelme hazánk földére lépett — a jobb jövendő s az egykori hatalmas szövetség iránt teljes reménynyel háromszor kiáltsuk : Éljen a szultán! Éljen a török nemzet! Bécsi dolgok. A birodalmi tanács szünetelését új pártok alakítására használják a képviselők. Tegnap már megkísérték a helyzetet némileg jellemezni, következtetni azonban a netáni alakulásokra, a roppant zavar miatt alig lehet. Legfeljebb azt mondhatni, hogy egyik ezt akarja, a másik azt, de hogy mennyiben kivihető az egyeseknek — habár legjobb — akarata is, mutatta a legközelebbi multi úgy látszik, egyszerűen újra kezdik a vajúdást, mint kezdték a birodalmi tanács megnyíltakor, hogy ismét úgy végezzék, mint végezték jelenleg. A correct parlamentarismushoz nem elégséges a kifogástalan elmélet, oda gyakorlat kell, ahhoz nevelődni kell. Hir szerint Herbst és Kaiserfeld térítő útra indultak Csehországba, hogy a cseh dissidenseket valahogy megszelídítsék. Mások Be u st-nak tulajdonítanak ilyetén békülékeny szándékot. A Lajthán túli szlávok sajnálatos egyenetlenségben vannak, mit a moszkvai zarándokok csak élesebbé tettek. A lengyelek félve és remegve álltak a birodalmi tanács két pártja közt, s csak ritkán tudtak egyértelműen eljárni, mentek legyen akár az egyikkel, akár a másikkal. A birodalmi tanács szabadelvű pártja, melynek szabadelvűségét azonban a nemzetiségekkel szemben követett, azaz tán jobban, kilátásba helyezett eljárása korlátoz, tehát e szabadelvű párt több ízben átszorította a lengyeleket a jobb oldalra. Compact többség csak nehezen tudott egyszer másszor az egyes kérdésekben alakulni, de az is mindig csak az esetleg dolga volt, és soha sem az együttes működés tudatának nyilvánulása. Ki tudja, hogyan lesz ezentúl ? Mondják, két párt készül a Herbst-Kaiserfeld clubb romjaiból: egy jobb és egy szélső bal. Az elsőbe lépnének a nagybirtokosok és néhány cseh képviselő, u. m. Steffens, Wolfrum, B a n h a n s stb. Azt hiszik, Schindler is ehhez fog csatlakozni, mert sértve érzi magát az által, hogy nem választatott a deputatióba. — Megvalljuk, mi jobb véleményt táplálunk róla, s azt hiszszük, elvei nem oly olcsók, mint ahogy azok, kik ezt híresztelik, természetesnek találják. A balpárt zömét autonomisták képeznék, élükön Kaiserfeld, Rechbauer és Brest-lel, főkép az osztrák és morva képviselők ; kétségtelen , hogy Herbst is ezekhez fog állani, mert, amint mondják, belátja egy derék oppositionális iractio alakításának szükségességét, mi azonban nem zárja ki azt, hogy bizonyos kérdésekben a kormány mellett szavazzon. íme, ez a dicsőség vége. Herbst, kiről azt írták, hogy egyedül képes a birodalmi tanács vezéréül szerepelni, s kiről, midőn a minisztérium megalakításáról vezérczikkeztek, érvül hozták fel, hogy azért nem vállaltak a képviselők tárczát, mert senki sem mer, míg vele szemben a képviselőház többségét Herbst vezérli — Íme, ezen férfiúnak ma egy szükséges, életre való oppositió vezérségét szánták. És most kárhoztassa meg valaki a bécsi kormányt, hogy nem alakított parlamentáris többségi minisztériumot. Az új „Pressernek egy lembergi levele a lengyel képviselők azon része ellen szólal fel, mely p. a Greuter’-féle indítványt aláírta (köztük voltak Potocky, Wodziczky és Grosz; Zyblikiewicz az utolsó pillanatban vonta vissza aláírását.) Levelező szerint az illetők saját nemzetiségi érdekeiket sértették; a lengyel hírlapok — kivéve az ultramontan színezetű „Czas“-t — mind ily értelemben szólnak. — A lengyel delegátusok természetes programja az, hogy az autonómia kérdéseiben az autonómia barátai mellett, egyéb kérdésekben a liberális német párttal szavazzanak. A polgári házasságra vonatkozólag azt mondja levelező, hogy minden gondolkozó lengyelnek szivén fekszik, hogy lehulljanak a korlátok, melyek a zsidó lakosságot a kereszténytől elválasztják s egy 8dát az összlakosságnak a nemzet társadalmi és intellectualis életétől elidegenítik. — A 600,000 zsidónak assimilatiója a keresztény lakosság müveit osztályaival Gácsországban óriási lépés volna a nemzeti fejlődés terén előre, s a zsidókra nézve az egyetlen mód, hogy szabadulhatnának mostani elzárkózottságuktól és alárendelt állásuktól. Sajnálni lehet — így végződik a levél — hogy a lengyel clubb solidaris eljárását nem terjeszti ki a concordatum kérdésére is, mert azon esetben azon urak Lengyelországot Gallicziában nem terhelték volna ama szemrehányással, hogy képviselői közül öten a concordatum mellett léptek síkra. — A lengyel lapok a birodalmi tanács működésével sincsenek megelégedve — valamint úgyszólván senki — hacsak a reichsrath urak maguk nem. A „Gazeta Narodowa“ azt hiszi, hogy a miniszter felelősségi törvény és a 13. §. módosítása még nem elég bizonyság a ház szabadelvűségére ; igaza lehet, s ha az öreg „Presse“ azt mondja erre, hogy „de igenis, azon ház, mely akkor alkot ily törvényeket, midőn saját kebeléből készül minisztériumot alakítani,“ felejti, hogy a ház egész többsége, mely a törvényt alkotta, nem lesz miniszter, tehát nem maga ellen, saját ellenőrzésére csinálja, hanem azokéra, kiket közülök a „szerencse“ ér. — Abban azonban igaza van a „Presse“nek, hogy azzal utasítja rendre a „G. N.“t, hogy ne igen beszéljen a liberalizmusról, mert hiszen leginkább a lengyel követek plaidiroztak a hírhedt „államveszélyes“ szó megtartása mellett. Az azonban ismét igaz, hogy a „G. Narodowa“-t nem lehet felelőssé tenni azért, amit a lengyel követek tettek. Hitelbank és ismét hitelbank. Alig néhány hete, hogy egy hitelbank keletkezett, s már egy másik van keletkezőben. Szaporaság-e ez, vagy meddőség, előny-e, vagy hátrány? Kétségkívül kívánatos a külföldi tőkének hozzánk ömlése, mert az ország pénzszegény, beruházásokra pedig nagy a szükség. Miután a tőke cosmopolita természetű, mindegy, akárhonnan jön a pénz, csak rendeltetésének megfeleljen. Angol, hollandul, franczia vagy német-e a tőke, ez különbséget nem tesz, különös tekintet alá csak az jön: olcsó-e az ide folyó pénz, mert olcsósága teszi azt ránk nézve értékessé. Amitől azonban óvakodnunk kell, az, hogy a külföldi tőke rohamosan hazánkba ne tóduljon, legalább ne úgy, hogy elhelyezni ne bírjuk, különben a legolcsóbb tőke is visszavonni, miután minden hitel feltétele, hogy a megtakarított tőke mindig új csatornákba foly. Egy életképes üzleteszme magában véve nem elegendő, ha újabb vállalatokat nem hoz életbe, vagy folyvást egynemű speculatiók tárgya. A tőke maga magát felemészti, ha több irányban nem értékesíttetik, vagy azt többoldalúlag nem hasznosítják. E fogékonyság nélkül a külföldi tőke minél szaporább, annál meddőbb. Spanyolországban nyolcz év előtt három hitelbank engedélyeztetett egyszerre, s mivel a pénz a speculatió egyugyanazon terére tódult, csakhamar pangásnak indult mind a három üzlet, a külföldi tőke szépen visszavonult, és a vállalatok, az ország szorult helyzetén mit sem lendítettek. A tapasztalás arra tanít, hogy időt kell az új vállalatnak engedni, hogy a verseny a zsenge intézetnek árt. Ugyan ki eresztené birokra a járni kezdő gyermeket ? Hogy gyakorlati példára utaljunk, ki nem látja be, hogy az „első magyar biztosító társaság,amely pedig annyi idegen biztosítási ügynökséggel szemben megerősödött, aligha fog ennyire emelkedni, ha idehaza is egyszerre versenytársa támad! Minden verseny korai, míg arra a tér nincs előkészítve. Azért a nyilvános hazai érdek szempontjából sem mondható szerencsés körülménynek, ha az engedélyezett magyar hitelbank sarkába, ugyanazon irányzattal, rögtön egy másik hitelt bank lép. Hogy a tőke angol, ezüstbe vagy aranyba adatik, ezáltal az ránk nézve nem előnyösebb, mert a kauia’nál és visszafizetésnél az ezüst vagy arany értéket jobban megérezzük, kiváltba áldozattal jár. ‘ ' ‘ lydenki halandó — vagy tán épen az egész nem*zettel. A 67-esek tisztában vannak magukkal, úgy van-e ez a baloldallal is ? — Minő álláspontot foglal el a baloldal Kossuthtal szemben ? — Igen, ha a baloldal Cs. ur volna ! De tudja Cs. ur, hogy először a baloldal lapja jónak látta Kossuth levelét nem adni; azután közölte a „M. U.“ után, és aláírta ,következett másnap a „Hon“ névleges szerkesztőjének egy közvetítő és magyarázó czikke, és igy tovább. Kérdést sem szenved, hogy a „Hon.“ nem Kossuth álláspontján áll, mert Kossuth programmját a „M. Újság“ vallja, melynek matadorjai a jelen országgyűlés törvényességét is kétségbe vonták, s a jelen állapot törvényességét elég furfangos peripetiákban felette óvatosan emlegetik, s így kérdem : melyik párt helyzete kritikusabb Kossuthtal szemben, a jobb vagy a baloldalé ? Ha Kossuth hazatér, annak első következménye a forradalom a baloldal keblében,és az ennek következtében való feloszlás, ha Kossuthnak csak félig sikerül is az, amit a baloldal egészben tulajdonít neki. Második következménye lehet csak azon változás, mely a jobboldal pártállására háramlik belőle , de ezt parlamentáris harcz fogja megelőzni, melynek kimenetelét ma aligha lehetne megjósolni, annyival inkább, mert a baloldal az országház közepét foglalván el, van jobb szárnya és bal szárnya, mint ha Kossuth ketté vág, egyik jobbra dől, a másik balra esik. A Deák-párt, mint párt, állani fog akkor is a balpártnak a legszebb kilátása nyílik, hogy fractióvá olvadjon. Kérdem : kinek van oka, hogy Kossuth hazatérésétől rettegjen? Csernátony úr „apróságai.“ Csernátony úr irt a papokról, gazdasszonyokról, ministránsokról, önönmagáról, a városi drabantokról, nem különben Kossuth Lajosról, s a 67-esekről apróságokat. A többiekkel miattunk kénye szerintvégezhet, de a két utolsót nem hagyhatjuk egészen szó nélkül. Mindenekfelett sehogy sem tudunk nyomára akadni, hogy várjon honnan vette Csernátony azt, hogy a „67-es“-ek rettegnek Kossuth hazajövetelétől? — Részünkről nem olvastunk semmit e tekintetben, nem emlékszünk semmi röpiratra, semmi czikkre, semmi nyilvános cselekedetre, melyben ennek nyomára jöhetnénk. Itt Csur nyilván ismét privát tapasztalataival kedveskedik a közönségnek, miket, hogy hol szerzett, nincs miért utána járjunk; talán egy ál - tigris - ruhába öltözött „67-es“ jelent meg nála a szerkesztőségben, talán „vacsora“ feletti beszélgetés, ki tudja? — Hozzánk nem tartozik. Mi csak arról szólhatunk, ami a nyilvánosság előtt történik, s így a nyilvánosság fóruma, a hírlapok elé tartozik. S ha visszagondolunk arra, hogy semmiféle 67-es színezetű lap Kossuth candidaturáját szóba sem hozta, ha visszagondolunk arra, hogy épen Csernátony volt az, aki Kossuth candidaturája ellen , a „M. Ujság“-gal szemben felszólalt, hogy épen a balpárt állított a sikra jelöltet Kossuth ellen, míg a jobboldal s a 6- esek egészen nyugodtan nézték a dolgokat, akkor igazán — igen keveset törődve azzal, hogy ki bur és ki nem buv ama „bizonyos“ fátyol alá, melyet oly nagylelkűséggel hangoztatott 1861-ben minden szónok Deák Ferencz után, s mely most oly kedvesen csipő gányszava Cs. urnák, tehát igazán constatálnunk kell, hogy Csurnok a feledékenységi fátyolból több jutott, mint a mennyi oly hírlapíróhoz illik, aki rhapsodicus apróságokkal vagdalkozik jobbra és balra, mert hamar feledi, hogy hol áll saját fele, s igen könnyen erre koppanthat a másnak szánt csapással; feledvén ma, a mit tegnap mondott s a mi történt. Azt mutatják-e a tények, hogy a 67-esek félnek?— Cs. urnak bizonynyal nincs mire utalnia. Ha pedig okoskodásra veszszük a dolgot, akkor is bajos le.E Z azt kicsavarni, amit Cs. ur állít. A 67-esek határozott pártállást foglalnak el, mely nem egy azon állásponttal, melyen Kossuth áll. Ha Kossuth haza jön és ellenzéki állást foglal el, az igen természetes lesz. Elfoglalta 1848-ban is, győzött itt, és Deák F. visszavonult. Ezt megkísértheti még egyszer. A 67 -esek nem magukat féltik, ha félnek, hanem féltik a hazát; a hazát pedig nem Kossuthtól féltik, hanem féltik az 1849 és 65 közé esett időszaktól, attól, ami 1848 után bekövetkezett. Ők legroszabb esetben le fognak szoríttatni ismét a szintéiről, kénytelenek lesznek ismét várni, mig az idő tettre inti őket, ha különben az idő mást nem gondol akár közülök egyikkel-másikkal — spert hisz min Tájékozás protestáns iskolaügyünk és az állam viszonya körül. II. Támadtak nézetek, és kettéváltak ismét, mint az államsegélyre nézve. Az egyik párt örömmel alakítja iskoláit közössé (de nem államivá) az 1848. XX. t. sz. 4. §-a értelmében, mely szerint a különböző hitfelekezetek egymás iskoláiba közösen, szabadon járhassanak. A másik párt azonban nemcsak közös, de állami iskolák mellett is harczolt. Nemcsak tanítványai, de tanárai is bármely bevett hitfelekezetből lehetnek. S mivel e miatt egyes hitfelekezeti egyházak választási joga többé nem volna gyakorolható : a tanárok kinevezését, illetőleg megerősítését, majd az egész iskolai kormányzást állam kézbe adja. Ezen állásponton a közös iskolák ügye már a teljes közvetlen állami befolyással esik össze. Folyt a vita határozatlan irányban, míg végre a protestáns közvélemény az 1848-ik évi septemelső napjain Buda-Pesten tartott értekezleten nyilatkozott. E nyilatkozat a kor lázas mozgalmai miatt nem születhetett egy oly kimerítő teljes egészszé, mely magyar protestáns egyházunknak iskolaügyében az állam iránt jelen és jövőre elfoglalandó álláspontját leplezetlenül feltárta, s ezáltal a kedélyeket minden irányban megnyugtatta volna. Általában bizonyos tartózkodás jellemzi mind az értekezlet, mind a kormány nyilatkozatát. A protestánsok „örömmel üdvözlik az államsegélyt, örömmel fogadják és használják fel az álladalomnak is törvényadta iskola kormányzati jogaikkal összeférhető befolyását.“ „Az államsegedelmeket az egyes egyházkerületeknek kívánják kiadatni, melyek aztán a kiosztásról évenként pontos és legszigorúbb számadásokat terjeszszenek fel.“ Ez egészen az 1791. XXVI fi ezikai álláspont. Van azonban e nyilatkozatnak egy — szerintem legfontosabb — pontja, mely profi iskolaügyünk jövő megoldására ösvényt sejtet, s a jogi álláspontról tért nyit a fejlődésnek is. E nehány szó : „A közös iskolák ügyét oly értelemben, hogy ilyen iskolákba minden hitfelekezetü iskolák és a mienk is szükségkép beolvasztassanak, jelen értekezletünk törvény kijelölte tárgyai közé nem sorolhatjuk, jövendőre is pedig mindaddig, mig az 1848. XX. t. sz. 2 dik §-ában kimondott egyenlőség és viszonosság minden tekintetben életbe léptetve, s ily módon állásunk úgy az állam, mint más hitfelekezetek irányában teljesen biztosítva nem leend, a tárgyról, felekezeti létünk veszélyeztetése nélkül nem tanácskozhatunk,“ a modus procendendit, jelöli meg, melyet protestáns egyházunknak és az államnak egymás irányában követniük kell, s ha nem eléggé kifejtett és indokolt is az, de váltig őszinte arra nézve, hogy az állam magát tájékozhassa. S épen ebben találom ama szavak érdemét, fontosságát. „Léptesse életbe állatnunk a vallásegyenlőség és viszonosság elvét, s mi tanácskozandunk a közös iskolák ügyéről.“ Ez ügy Pedsig, államsegélyyel kapcsolatban, benső és elválaszhatatlan összefüggésben áll protestáns egyházunk és az állam közt, a közoktásügy iránt jelenleg fennálló közjogi viszony gyökeres reformjával. Ha a fentebb idézett nyilatkozatokhoz még hozzá csatoljuk azon kijelentést, mely szerint a protestánsok „az országosan létrejött (iskolai) közalapértéket, népesség arányában az egyenlőség és viszonosság elvénél fogva őket is illetőknek tartják,s előttünk feküsznek az értekezlet elvi megállapodásai. ” Megemlítem végre közoktatási kormányunknak a protestánsok aggodalmaira tett nyilatkozatát, mely szerint „az egyenlőség és viszonyosságra nézve a szabadság a fődolog, mert különben