Pesti Napló, 1867. augusztus (18. évfolyam, 5184–5208. szám)
1867-08-07 / 5189. szám
181-5189. Szerkesztési iroda . Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. A lap szellemi részétillető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Szerda, aug. 7. 1867. 18. évi fölvám. Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI EAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva ! Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények diján 7 hasábos petitsor egyszeri hirdestésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Nyilt tér: 6 hasábos petit sor 25 uj kr. Rendkívüli előfizetés r.:— *2 ?! PESTI NAPLÓ-ra August—septeniberi 2 hóra..................3 ft 50 kr. August—octoberi 3 hóra.......................5 ft 25 kr. August—decemberi 5 hóra...................8 ft 15 kr. A PESTI NAPLÓ kiadó-hivatala Pest, aug. 6. 1867. Az elfogultság elleni küzdelem alig szokott több sikerre vezetni, mint azon erőfeszítés, mely absolut igazságok megdöntésére van irányozva. Azért óvakodnánk is a „M. Újság“ harczosaival szóba ereszkedni, ha nem ismernek azon hatást, melyet a jóhiszemű olvasók egy részénél az izgató csatározások ügyes dialektikájával előidézni lehet. Mi úgy vélekedünk, hogy sohasem volt inkább érdekében a nemzetnek az izgalmak sikamlós meredekétől távol tartani magát, mint épen napjainkban, midőn jövendőnket csakis politikai érettségünk és erkölcsi súlyunk értékének higgadt bebizonyitásával lehetünk képesek biztosítani. Minő szolgálatokat tesz e részben a „M. Újság?“ — arra mindenik számában elegendő adatot találunk. Nem lévén egyáltalán megelégedve a helyzettel, aug. 3-ai számában azt igyekszik bebizonyítani, hogy a katona megajánlási jog nem egyéb „szemfényvesztésnél,“ hogy annak „gyakorlati értéke nincs, mert e joggal a nemzet érdekei és akarata ellen viselendő háborút meggátolni nem lehet“ stb. Valóban, csekély értéket tulajdoníthat a „M. U.“ a közszellemnek, ha úgy lenézi a népek erkölcsi fejlődöttségét, hogy még oly vállalatok sikerében is bízik, melyek egyenesen a nemzet érdeke ellen lennének irányozva. Nem kívánjuk a „M. U.“-tól, hogy valami igen messze gondolkodjék , mert rendszerében és szokásaiban senkit sem szeretünk háborgatni ; de azt talán csak megvárhatjuk, hogy a szemei előtt lefolyt események nagy tanításait legalább addig tartsa meg emlékezetében, míg a havcrok tere - úgyszólván — vértől párolog. Hiszen ezekből még azok is kivonták a szükséges okulást, kiket a „M. U.“ folyvást absolutisticus irányzatról vádol, mert lám, a „M. U.“ maga is bevallja, hogy „a jelen alkotmány foszlányaihoz (jelen és foszlány!!) is csak a sadowai vereség útján juthattunk.“ Itt azonban nem késik kifejezni azon meggyőződését, miszerint „a teljes alkotmányt is visszanyerhettük volna.“ Szívesen elhinnék a „M. U.“-nak areppagi bölcseségéből merített állítását, ha czikke elején ellenkezőről nem igyekezett volna meggyőzni olvasóit, midőn azt mondja : „Az absolut uralkodók különösen szeretnek ily nagy hadsereggel rendelkezni önérdekükben. — Ha e hadjárat jól üt ki, ebbien, a czél el van érve stb., ha roszul üt ki, ostromállapotot hirdetnek.“ Legyen vagy nem igaza a „M. Ujság“nak, azt mindenesetre látjuk, hogy az első eset nem következett be Sadovánál, mi azt bizonyítja, hogy a győzelemre csupán a hadsereg nagy száma nem elég. A második eset következménye szintén nem, és pedig alkalmasint azon egyszerű okból, mert Deák Ferencz, és nem a „M. Újság“ politikáját követtük. A legnagyobb , hogy ne mondjam óriási — tévedése a „M. Ujság“-nak az, hogy a magyar kérdést az európai viszonyoktól elszigetelten, csupán hazai szempontból tekinti, és nem veszi figyelembe azon körülményeket, melyek az európai nagy átalakulás érdekében politikánkra döntő hatást gyakorolhatnak. Nem veszi észre azon különbséget, mely a régi és új Ausztria között létezik ; folyvást rémeket lát ott, hol legfeljebb ideiglenes vajúdás lehetséges. Fél a reactiótól, a prágai béke megtörésétől, fél az örökös tartományok túlsúlyától, s azt hiszi, hogy egy eszélyes dynastia elsülyedni engedheti azt a magyar földet, mely az új államalakulások eshetőségeinél a trónnak legbiztosabb menedéke, és politikai fejlődöttségénél fogva, a civilisatió érdekeinek, a Duna mentén, leghatalmasabb támasza lehet. S aztán nem mérlegeli kellőleg a „M. U.“ a szláv mozgalmakat és azon felelősséget, mely a monarchia szétfoszlásának esetében reánk háríttatnék, ha ügyetlen politikánk által, a világuralomra törekvő szláv elem áramlatának e bástya megdöntésével szabad folyást engednénk nyugat felé. Vagy azt hiszi-e a „M. U.,“ hogy — ha épen európai érdek Magyarország fennmaradása u tán hálával lenne kötelezett irányunkban Európa, ha mielőbb védelmére szorulnánk, oly politikát követvén, mely a kedvezőtlen constellatiók ellenére, egy nagy keleti mozgalmat idézhetne elő épen akkor, midőn ezt minden erőmegfeszítéssel elodázni akarják. S vájjon mi lenne egy ily időelőtti eshetőségnek eredménye mi reánk nézve ? Tegye szívére kezét, s feleljen magának ! Ha hoztunk áldozatot a kiegyezésben , az bizonyára leginkább saját jövendőnk érdekében történt. Eljárásunkat elismeréssel fogadta Európa, mert megmentettük egyelőre azon status quot, melyre ez időszerint neki is, nekünk is, szükségünk van. Ám vádolja hát a „M. Újság“ a nemzet képviselőt, melynek tagjai nyílt program m mellett választalak meg - hogy „a nemzeti akarattal flagráns ellentétbe jött,“ de előbb bizonyítsa be azt, hogy a magyar nemzet az idő, a viszonyok és az európai követelményekkel szemben eszélytelenül daczolni és elvérezni akar Bizonyítsa be azt, hogy a nép egy angol „Prides Purge“ nyomán, az ország majoritását azon néhány emberben akarja keresni, kik a múltból mit sem okulva, politikujok által a véletlen eshetőségek koczkajátékára képesek oda vetni a haza jövőjét. Ám izgasson a „Magyar Újság“ a souverain hatalom,az országgyűlési testület ellen, oly formán, hogy: „ebben az országgyűlésben bízik-e az „Esti Lap?“ — s hogy hiszi-e komolyan, hogy ugyan ez a képviselet valaha szavazhatna a bécsi osztrák kivánalmak ellen?“ Izgasson —mondom — ha azt hiszi, hogy neki érdekében fekhetik az állam békéje, s biztonságának leghűbb támaszát, az országgyűlés iránti bizalmat összedönteni; de akkor legyen készen nagy felelősségre, és ne beszéljen hazafiságról, ha az ország megmentésének érdekében még csak azt a csekélységet sem tudja feláldozni, aminek neve önszeretet. Azt mondja a „M. Újság,“ hogy a bécsi lapok szerint „az osztrák fegyverek győzelme esetében— Sadowa után — még nem is Deák, hanem Benedek (szép!) fogott volna diktálni,“s „azért rész néven veszi az országgyűlés legális magatartását,“ mert hiszen „az országgyűlés egy erélyes nyilatkozata roppant sulylyal nehezedett volna az események mérlegébe.“ Hát komolyan hiszi-e azt a „M. Újság,“ hogy csak a mi legális eljárásunk akasztotta meg a porosz hadjáratot, s csak egy felszóllalásunkba került volna, hogy Európa keletén a statusquo sarkaiból Poroszország által egyszerre kivettessék? Én bizonyára nem tartozom azok közé, kik Magyarország súlyának értékét minden áron ócsárolni akarják, sőt erős hitem, hogy van európai hivatásunk, ha az idő és körülményekkel okosan megalkudni birunk; de hogy az európai nagy események menetét csupán egy erélyes nyilatkozattal odább fejleszteni vagy megállítani birjuk, már engedjen meg a „M. Újság,“ de ily ábrándos hiedelmeiben egyáltalán nem osztozhatom. S lám, ő ily nagy bizalom mellett is attól félti nemzetünket, hogy „idegen érdekben elvérezni fog,“ hogy a reactio eszközévé válhatik. — Tehát ábrándjaiban s odáig megy, hogy az általunk életre galvanizált államnak az európai statusquo ellen irányzandó eszeveszett merényletterveket tulajdonít. Jól van, mulassa magát kalandos gondolatival ! xxx Bécsi dolgok- Ausztria a kiegyezkedések országa. A békülés, alkudozás, egyezkedés, nagyban és kicsinyben buján virágzik. A Magyarországgal való egyezkedés a discretió fátyoléba burkolódzik, s ha a bécsi hírlapoknak nem sikerül az urak házának (hol a deputatiók ülésezni fognak) zárt ajtain sikerrel hallgatózni, akkor aligha hiába nem kaczérkodunk ez érdekes kérdéssel. Erről tehát egyelőre lényeges dolgokat nem írhatunk. Hétfőn a magyar küldöttség tartott előleges tanácskozást az akadémia termében, tegnap d. u. 2 órakor folytatta, s ezzel valószínűleg be is végezte itteni működését. A tárgyalásnak természetesen csak külsőségekre, jelesen az eljárásra vonatkozó része juthatott tudomásunkra. Amint halljuk, oly formán akarnak a bécsi küldöttséggel érintkezni, mint a horvát regnicolaris disputatióval érintkeztek. Krajnában szintén sikerrel folynak az alkudozások, s máris oda jutottak, hogy a népiskolák első osztályában megengedtetett a szlovén abc-és könyv kizárólagos használata, ha a község mást nem kíván — természetes, hogy az a más orosz. A cseh kiegyezkedés is kezd komolyabb phasisba lépni. Eddig a cseh hírlapok és röpiratok csak sz. Venczel koronájáról írtak, Csehország államjogáról és a moszkvai testvérisülésről, ma komolyabb hangot pengetnek. Ezen firím alatt „Compromiss,“ jelent meg Prágában egy röpirat, mely komolyan inti a cseh vezéreket, hogy kössenek békét eszélyes alapokon Beusttal, mert súlyos felelősség éri azokat, kik akár pártérdekből, akár állásuk tekintetéből, vagy rövidlátásból, a végleges befejezést gátolják, kik a birodalom java és bajával veszélyes játékot űznek, melynek elláthatlan vége Csehország jóllétét minden esetre és hathatósan fogja károsítani. Ha az oppositió képes lesz, akkor az egyetlen, még lehető kormányforma, az absolutismus teend, melynek elmaradhatlan következménye az államcsőd és a birodalom felbomlása volna. Ezen végczést akarja-e a legális cseh nemzet elősegíteni ? Akkora-e már az úr, hogy a megegyezés lehetetlen? Legyen az első lépés a nemzetgazdaság terén. Volna bár a pártok első gondja, hogy e téren egyesülnének a kormánynyal, alapítsunk iskolákat és hitelintézeteket a kisbirtokosok számára, kiknek oly sürgős szüksége van a tőkére, és segítsünk ínségén, építsünk utakat, és mindenek felett ne emeljük a külön törekvéseket és pártczélokat a közjó s a népek jóléte fölé, mond a röpirat, mely tiszta jövedelmét a cseh ínségeseknek szenteli, s a dolog nem is olyan kicsinylendő, mint egynémely ideális sistema csináló gondolná, ki azt képzeli, hogy a jólét első feladata: összevágó, szép, zsinórra járó rendszer. — Első feladat a nemzetgazdasági viszonyok emelése. Mig a népnek nyomorral, ínséggel kell küzdenie, mig hálátlannak tartja a munkát, melyet a viszonyok miatt nem tud értékesíteni, addig el van keseredve, s elkeseredésének minden alkalom jó, mely izgalomra, rendkívüli mámoros állapotra kínálkozik, és soha alaptalanabbá, igaztalanabbá nem zsákmányoltatok ki kérdés, soha nagyobb erőszakolás a népérzületen, a közszellemen nem létetett, mint a nemzetiségi kérdésben, mely csak azért oly éles, oly keserű, mert azok, kik ambitiójuk fellegvárait erre építik, alapjukat mindig csak roncsolt anyagi viszonyainkban lelik, ez teszi fogékonynyá a kedélyeket ígéretek iránt, s a jólét utáni vágy nem engedi a higgadt megfontolást. A prágai röpiratot igen gyakorlatinak tartjuk, s ajánljuk azok figyelmébe, akik hivatvák arra, hogy a bajokon segítsenek. Végül még egy kiegyezkedési kérdés: a bécsi hírlapok Carthagója, quam — uni sono — delendam esse censeunt, a concordatum kérdése. Ez egyszer azonban a „Memorial Diplomatique“ foglalkozik vele. Bécsből írják neki, hogy a tárgyalások Bécs és Róma közt ez ügyben, Rauscher bibornok közvetítése mellett, megkezdődtek. A bibornok úr gyakran értekezett a pápai nunciussal Bécsben, ki motivált emlékiratot küldött ez érdemben Rómába, hogy a bécsi kormánynak a kiegyezkedés ügyében segédkezet nyújtson. Az „Univers“ bécsi correspondense ellenben azt írja, hogy: ,,Igaz, hogy a birodalmi kanczellár tett lépéseket, hogy a tért megvizsgálja. Azonban e végett nem kell Rómáig mennie és egyenesen a szt.székhez fordulnia. Azon személy, ki igen jelentékeny részt vett a concordatum megkötésében, s akkor a cs. kormányt képviselte is, Bécsben van, igen közel a külügyi minisztériumhoz. Minthogy egyházi elvekről van szó, annálfogva azon kitűnő egyházférfiú, mind beszélünk, tökéletesen azon helyzetben van, hogy a birodalmi kancellárt s a cultusminisztert felvilágosítsa az iránt, hogy mit engedhet és mit nem engedhet a katholika egyház. Ezen felvilágozás 0 k ■-*- a mint mondják — a minisztereknek meg is adattak oly világos és határozott módon, hogy fölöslegesnek tartották Rómához fordulni.“ Végül azt hiszi, az „Univers“ tudósítója, hogy Beust az egyház hatalmát Ausztriában nem kicsinyeli, s még inkább, mint a miniszter úr politikai elővigyázata és „félelme a clerustul“ nyugtatja meg a jámbor evelezőt a császár lojalitása és ájtatossága, mely a birodalmi tanács anticatholicus törvényeit soha sem fogja sanctionálni. Lám, lám, a loyalis és ájtatos levelezők; az ember nem is hinné, hogy loyalitásuk és ájtatosságuk megengedje, hogy fejedelmük érzületéből és vallásos meggyőződéseiből a nép rovására csináljanak capitalist. Ők azok a loyalisak és ájtatosak ! Az új „Presse“nek e tárgyban azt írják, hogy „a szentszék kész tárgyalásokba bocsátkozni, amennyiben felteheti, hogy ezáltal azon egyház elidegeníthetlen jogain csorba nem ejtetik. Úgy látszik, az osztrák kormány erélyesen kiemelte, hogy mindenféleképen azon helyzetbe szorult, hogy a birodalmi tanács elé legközelebbi megnyíltakor a dolog állásáról és cancsairól közléseket kellene terjesztenie.“ Írtunk már egy ízben egy főrangú hölgy termeiről, melyben legújabban politikát csinálnak, most egy új összeesküvésről kell jelentést tennünk. Egy prágai német lapnak ugyanis a következő rémhírt írják: „Nyomára jutottak Sz.-Pétervárról eredő oly kísérleteknek, melyek az állam tétele elleni felségárulási merényleteket czéloznak magában a fővárosban is. Egy itteni tekintélyes üzérház jelentést tett azon ajánlatokról, melyeket orosz ügynökök tettek a propaganda értelmében. Határozott rubelösszegek vannak megnevezve, melyek Bécs számára készen állanak a panorosz propaganda czéljaira, s meg van nevezve a sz.pétervári központi bizottmány, melylyel a fiókügynökségek összeköttetésben állnak. E mellett az orosz politikának még mélyebben rejlő szálai jutottak a külügyminiszter kezébe, aki alatt áll a rendőrség is, s azok Ausztriára nézve a legsürgetőbben parancsolják, hogy hatályos szövetségesekről gondoskodjék. Itt tehát még ma is biztosan számítnak Ausztria semlegességére az éjszak-schleswigi kérdésben : ez csak addig tarthat, míg a Franczia- és Poroszország közti conflagratió egy helyre szorítkozik. Ellenben az ausztriai-franczia szövetséget annál bizonyosabbnak s alapvonalaira nézve talán már megállapítottnak is tekinthetni azon esetre, ha a keleti kérdés szőnyegre kerülne.“ Pest, aug. 6. 11. (Folytatás.) Hiába igyekezik a tárgyilagos olvasó ezen szakaszban azon vészteljes sorokat feltalálhatni, melyek a minisztérium ellen csak a gyanúsítás árnyát is megengednék, s csakis sejtelem útján találjuk el, hogy a támadók az I. szakasz alaki szerkezetében megbotránkoznak, de nem merik nyíltan kimondani, hogy a közlekedési minisztérium mondatszerkezete, az irály az, ami őket boszantja. A közlekedési minisztérium azon bálványozásba esik, hogy a buda-fiumei vonalat, mint olyant, melynek fontossága van, tárgyalja, holott a nagyvárad-fiumei vonal az egyedül üdvözítő. S mégis tény az, hogy a nagyváradfiumei vonal ép úgy szívén fekszik a minisztériumnak, amint azon uraknak, kik széles kezekkel ütik a nyilvánosság asztalát, de o kadatolásuk lényegileg csakis üres gesticulatiókból áll. Julius 3-dikán Trefort úr a nagyvárad-eszéki vonal engedélyezéséért folyamodását nyújta be. A minisztérium julius 3—27-ig e vonalat Fackh miniszteriális tanácsnok által megvizsgáltatta, s a számadásokat felkészítette ; ez pedig oly vonal, melynek költségvetése 20 millión fölül rúg, s mely iránt éveken át folytak a tárgyalások, de mit sem eredményeztek. Július 27-én már is lehetséges volt, s ez valóban meg is történt — az engedélyezési (concessio) tanácskozásokba bocsátkozni. Ami a nagyvárad-eszéki vonal Slavónián keresztüli folytatását illeti, ezzel a minisztérium ugyan nem sietett, s mindaddig, míg a horvát szlavónországi politikai nehézségek meg nem oldottak, ezt halasztani fogja. A minisztérium e tekintetben nem jár önkényileg el, hanem az országgyűlési határozat alapján. Hogy a kormány Fiuméról nem csekély feleg gondolkozik, s hogy erejét oly vonalak kiépítésére fordítja, melyek szükségessége első sorban áll, azt a károlyváros-fiumei vonal kezelése eléggé tanúsítja. Eléggé ismeretesek a nagyszerű termenehézségek. Itt oly építési vállalatnak kell életet adni, mely a legnevezetesebb vasútépítkezések színvonalán áll. Ily nehéz építési tervezetnél a minisztériumnak a legnagyobb óvatossággal kell eljárni. Ily remek építkezéseknél a gondatlan eljárás, igen könnyen milliók hasztalan kiadását okozhatja. A minisztérium tehát szorgos szemlét tartott, s e fontos vonal építésének vezetésére szakavatott és bebizonyított képességű mérnököket igyekezet megnyerni. S hogy e vonal sorsa ne a részvényesek bizalma, vagy a speculatio kegyétől függjön, a minisztérium elhatározta, hogy a károlyvárosfiumei vonal építésére szükséges eszközöket államerővel fogja kiállítani. Nem akarjuk e helyütt a tárgyat megszakítani, mielőtt azon nagy elvkérdést megfejtenek, mely a minisztériumot elleneitől elválasztja ; s azon kérdés ez: vájjon Pest az 1847/48 törvények 30. §szerint, az „ország szivének tekintessék-e,“ vagy hogy ennek csak másodrendű jelentőség tulajdonitassék. Minden előbbi vasúti törvény szelleme azt követeli, hogy Pest legyen a magyar vasút hálózat központja. A minisztérium életben tartja e szellemet, bármennyire törekszik is Fiume érdekeit emelni és őrizni. Azáltal, hogy a minisztérium Pest városa fontosságát elismeri és ezt a vaspályák építésénél lényegesnek tekinti, a legalitás alapján van ; ellenei azonban épen az ellenkezőt óhajtják, holott ez volt azon nagy magyarnak is czélja, ki az ország anyagi haladása körül feledhetlen érdemeket szerzett, vajha a közlekedési minisztérium ellenei és oly nyílt sisakkal küzdhetnének, mint a milyennel e minisztérium küzd; s vallják be e minisztérium ellenei, hogy fegyvereik, Pest városa és az 1848. törvények ellen irányozzák. Nincs itt annak helye, hogy e törvényeket védjük; nem is lehet e helyütt azon összefüggést kimutatni, melylyel az ország nagysága és virágzása, az ország fővárosának nagysága és virulásával kapcsolatban áll. De azon megjegyzésünket mégsem akarják elhallgatni, hogy a közlekedési minisztérium Fiume javát jobban érti, mint azok, kik magukat annak vérmes barátaiként tüntetik. A tengerpart és kikötője nem azáltal válhat egyedül nevezetessé, hogy idegen hajóknak a szállításra tért enged. A belforgalomnak már csak azért is kell tért nyitni, hogy ez által a hajózási költségek fedeztessenek. Csak azon kikötő birhat nemzetközi fontossággal, melybe a hajók rakománynyal terhelve érkeznek, s málhával megrakodtan távoznak. Egyedül Fiuménak Pesteli összeköttetése az, mely a bevételen lendíthet, egyedül ez nyitja meg az idegen kereskedésnek a szükséges kivitel forrását. A pest-fiumei vonal tehát ép oly érdekes Fiuméra, mint Pestre. Mayarország,Fiume és a tenger. 1. Minden nemzetgazda elismeri, hogy a nemzetek jólléte és ereje szoros összeköttetésben áll tengeri kereskedésük fejlődésével. A jihoeniciak, carthagóiak, pisaiak, genuaiak és velenczeiek mind tengeri kereskedelmüknek köszönhették nagyságukat, és bukásukat egymás után csak tehetlenségük idézte elő, mely nem engedte, hogy tengeri uralmukat mások ellenében eléggé megvédhessék. Spanyolország, Portugália és Holland története hasonló tanúságokat szolgáltatnak , míg Angol és Francziaország, s Amerika jelen nagysága és hatalma szintén a tengeri kereskedés horderejének fényes bizonyságai. „Akié a tenger, azé a száraz.“ Ez oly igaz, mint ismeretes közmondás. Fölösleges volna bizonyítgatnunk, mit a történelem már gyakran megerősített , miért is e hasznos tanúságból okulva, inkább a szerencsés eredmények figyelmeztetésére akarunk hallgatni, mely bennünket, arra int, hogy egy nemzet újjászületésének, kormányrendszere megváltoztatásának szerencséjére, legnagyobb befolyást gyakorolhat tengeri kereskedelmének czélszerű megalapítása, s ezt, mint főtényezőt, sem nemzetgazdászainknak, sem a törvényhozóknak feledniük nem szabad, valamint mindnyájunk kötelessége, hogy annak áldásait gyümölcsözőkké tenni igyekezzünk. S ha a tengeri keveske-