Pesti Napló, 1867. szeptember (18. évfolyam, 5209–5233. szám)

1867-09-18 / 5223. szám

215 5223. Szerkesztési iroda: Ferenc­ziek tere 7. szám. 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­- hivatal: Szerda, sept 18­­81­. 18. évi folvans Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PEST LAP Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, hoshoz hordva . Félévre . . 10 frt 60 kr. o. é. 6 frt 26 kr. o. é. Hirdetmények díja/? 7 hasábos petitsor egy r.t. hirds­­tésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön Sz­ujki Nyílt-tér, 6 hasábos prdt­sn. 25 ty kr. sept. 17. 1803. Talán nincs egyetlen gondolkozó em­ber is a hazában, ki a jelen helyzetet más­nak tekintené, mint egy félig-meddig kör­­vonalazott talapzatnak, melyre jövőnk fokozatosan fejlődő vivmányai az idő és ki nem kerülhető viszonyok támogatása mellett rakatni fognak. Egy betetőzetlen mű az, melynek horderejét az élet s a nemzet erkölcsi nagyságának súlya fogja leginkább meghatározni. A ki tehát e fe­lett előre sör pálczát — minden számolás nélkül a viszonyokkal — az a jövendőt ítéli el születése előtt. Ok nélkül sárba veti az idő és nemzeti bizalom befektetett tőkéjét, melyet elfecsérelni sokkal köny­­nyebb, mint visszaszerezni. Sikert és eredményt várunk a kormány­tól a mű betetőzésére, de elfeledjük, mi­kép a siker csak a nemzet erélyes támo­gatása mellett érhető el. Ha a miniszté­rium, a­helyett, hogy bizalmunkra számít­va, egész erejét érdekeink fejlesztésére és megóvására fordíthatná, szüntelen a törek­vései elé gördített akadályok és türelmet­len izgalmak ellen kénytelen harczot vi­selni azon erkölcsi súly érdekében, mely­hez befolyása legf­lsőbb helyen kötve van, akkor— mondjuk ki nyíltan — méltatlanul vádoljuk őt a siker hiánya miatt. Igen jól emlékezünk még mindnyájan azon közel időre, midőn Ausztria befolyá­sa az európai érdekekre épen semmit sem nyomott, pedig alkalmasint soha sem volt több és szervezettebb katonasága. De le­hetett-e ez máskép, midőn általánosan tudva volt, hogy erejére „otthon van szüksége,“ mert maga volt, legna­gyobb ellensége magának?. . Mi nem akarjuk e helyzetből levonni a tanú­ságot, de arra mégis bátorkodunk emlé­keztetni, mikép egy időben a nagy Szé­chenyi igen rész néven véve a magyar nyelvészektől azt, hogy a „Klugheit“ német szóra készek feltalálni a magyar kifejezést. Alkalmasint nagyon érezte az öreg úr, hogy kényes viszonyaink között erre pár excellence szükségünk van. Ha az oppositió nincsen megelégedve „hollétünkkel“ — mint ezt a „Hon“ 14-ki száma mondja — s a­helyett, hogy feladatához képest előbbre segítené az állam szekerét, még most „keresi az utat,“ a­melyre a rudat félre csavarja, akkor igen hálátlan munkára adta magát, mert határozatlan törekvés fejében oly ösvényről igyekszik levezetni bennünket, melynek irányáról minden mélyebben gondolkozó ember tisztában lehetett már azelőtt, mielőtt az ösvényre rálépett volna. Mert (habár sokkal szívesebben fogad­ta volna a nagyobb sikert) — belátható, mikép­p a magaslat, melyről lebocsátko­zott,“ a kedvező európai viszonyok mel­lett sem volt kiküzdhető, és pedig a mellett, hogy koc­káztatni nem akart a nemzeti érdekek folytonos alább és alább sülye­­dése, valamint egyéb „világos veszélyek jelserege“ arra intette , mit T­ü­r­r tábornok, derék hazánkfia is, velős szavai­ban oly érthetőleg jelzett e napokban, hogy „munkálkodnunk kell, s a nemzeti­ségi kérdés okszerű megoldása és életér­dekeink minél önállóbb fejlesztése által nagyobb súlyra és tekintélyre kell emel­ni hazánkat.“ Ki az európai viszonyok fejlődését ko­moly figy­elemmel vizsgálja, s az új állam­alakulások nyomán Európa beteg részé­nek felüdüléséről gondolkodik : be fogja látni, mikép az egészséges és életrevaló magyar elemnek aligha van kevesebb feladata Európa keletén a jövőben, mint a minőt Atilla végzett akkor, midőn a római civilisatiót a hunnok, zuevok és alá­nok vérével újra megerősítette. Akkor, az idő szelleméhez képest, karddal mentetett meg a társadalom, mely, nem épen csoda, ha oly emberek alatt, mint Nero, Vespa­­sian, Helliogabal, már a romlás szomoru korjeleit mutatá. Ma a szellem, a tudo­mány, a civilisatió erkölcsi ereje, a be­csületes mu­nka és szorgalom áldása az, mi a legtartósabb diadalokat teremti s a nemzetek jövőjének legbiztosabb alapot kölcsönöz. Ehhez azonban térre és cselek­vésre, szerény építkezésre és nem h­a e­z­­r­a való szükség, melynek rendesen ered­ménye csak a tétlenség vagy a rom­bolás. S ha mindezek meggondolása mellett „a német egységi mozgalom ellen­­állhatlan fejleményei“ arról győzik meg a D­e­á­k-pártot, mikép e monarchiában a hagyományos politika megsz­akasztását magának a dynastiának jól felfogott ér­dekei is égetőn követelik : valóban nem volt „vakság a nemzeti kitartás iránt annyi bizalommal viseltetni,“ hogy a ke-­­­vésbé rosz helyzetet el fogja tűrni egye-­­­lőre a jövő érdekében. Nem volt „vak-­­ ság“ tisztán látni azt, hogy ha a nagy ( Németország befolyása nem birt rá ele- l gendő olvasztó erővel, még kevésbé , fog birni annak egy parányi része, mely-­­ nek hivatása, az európai színvonalra emel-­­ kedett Magyarország mellett, valóban , csak nagyon ideiglenes lehet. És „vak- i ság“ volt-e, ha — tekintetbe véve azt, mikép­p 1849-ben az orosz, 1859-ben a porosz, 1866-ban pedig a franczia mentette meg (tehát mindig mások, és mégis félnek tőle) Ausztriát,“ belássuk : mikép ily bizo­nyítványok után e monarchia várat­lan szétbomlása Európára nézve alig­ha lenne valami óhajtott dolog. — Mert alkalmasint európa inkább felfogta, mint közülünk sokan, hogy „a nemzetközi vi­szonyok készült árja“ (!) igen hideg kikö­tő felé hajtható „váralmaink“ hajóját, s azért a hideg „révpart felé sodorható dagályt“ tanácsosabbnak találta egyelőre szépen kikerülni. „Capituláltunk“ tehát az európai események utalása nyomán. Mert sem elég erősek, sem elég egy­­ügyűek nem voltunk, a nagy európai érdekekkel szemben bizonytalan kimenetelű vállalkozásokba bocsátkozni. S azért, adtak legyen bármily „nevet en­nek a históriának“ külföldön : mi ép úgy érezzük, mint ama diplomatia, mely e mo­narchiát három nevezetes alkalommal jó­nak látta megtartani — mikép eljárásunk jövendő életérdekünk postulatuma volt, s a­ki ezért „fajankóknak“ nevez bennün­ket, az lehet valami goromba jó barátunk, és lehet igen derék ember is, de semmi esetre se belátó és eszélyes politikus. Ne­vezze bár eljárásunkat a „Hon“ heroicus vezérczikkezője „együgyü engedé­kenységnek mi tudjuk, hogy e nyert térben és fejlődésnek eredt életben jövendőnk csirája fekszik, mely bizonyo­san „kézzel fogható hasznot“ is eredmé­ny­ezene, s azért megnyugszunk benne. Igaz, hogy „a felelős kormány, sajtó­­szabadság, egyesületi jog — ha csak hangzatos szó marad, nem fog kéz­zelfogható h­sznot hajtani.“ De parla­menttel bírván, úgy hiszem, csak tőlünk függ, hogy ne maradjon az. Csak tőlünk frigg, hogy okszerű nemzetgazdászati el­vek alkalmazása által az ipar és kereske­delem uj ellenállhatlan lendületet nyer­vén, az adózó nép sorsa megkönnyittessék s közvetlen belevegyülvén hazánk a vi­lág­kereskedelmi viszonyok hálózatába történeti alapokon nyugvó függetlensé­günk az európai érdekek hatalmában is támaszt találjon. De erre, természetesen türelem, munka és kitartás szükséges mert csodákat mivelni emberi hatalommá nem lehet. A „Hon“ eleven eszű vezérczikkezője nem első, ki a világ nagy eseményeinek folyamában a dolgok fokozatos fejlődése felett türelmetlenkedik, s elít­éli a h­ig­­gadtság komolyan fontolgató embereit — lehet, talán azért, mert a felelősség terhét az óriási akadályokkal szemben kellőleg nem mérlegeli. De mi nem tehe­tünk róla, ha a siker biztosságát elébe tar­tozunk tenni a kevésbé számító szenvedély erőfeszítéseinek, s inkább várni, mint, kr­it­­káztatni tartjuk feladatunknak. Egykor Marat is azt mondotta Rousseau­­ról, hogy „lassú és félénk lángész,“ s e miatt ítéletében elejtette őt. Lehet, hogy igazsága volt , de Rous­seau tanai ma is folyvást viszik előre a világot, míg Marat a század legszebb eszméinek ragyogását a szenvedély sará­val fecskendezte be. Mi szívünkből óhajtjuk, hogy mindazon eszmék, melyektől a nép érdekei megteste­sülésüket várják, mielőbb az élet által érvé­nyesíttessenek. De hogy ez megtörténhes­sék, szükség támogatnunk és bizalommal ajándékoznunk meg azokat, kik e nagy fel­adat keresztül­vitelére a nemzet akaratá­ból utalva vannak. Azért hát vitatkozzunk eszmék felett, tisztítsuk a fogalmakat , győzzük meg egymást , de ne izgas­sunk semmiféle irányban, hanem dol­gozzunk közös erővel, és mentsük meg a hazát! x x x. A közlekedési minisztérium e hó 16 kára hí­vott össze egy enquéte-bizottmányt, mely hivatva legyen az országos közmunka törvényjavaslatot elkészíteni. Egyike legfontosabb, s a nép érde­keit legközelebb érintő intézkedéseknek az,­elyi a közmunkát szabályozni fogja. Egybekötté­­sben az ország közlekedésének legrészletesebb falaival, a kőutakkal, s ezeknek iránya és­­ztályozásával a közmunka miképeni kiszolgál­­tása, természetben , az 1844-diki törvények üködése szerint, vagy megváltás utján, vagy e­ét módnak szabad választás szerint való haszn­álatára, vagy csupán pénzben való adózással ítéltassék-e az úgynevezett „közmunka“-tartá­­is : ezt megoldani az erquete comissió feladata, a megoldás folytán e tek­­in­tetben törvényt­­vasolni hivatása. A minisztérium által egybehív­ott tagok nevei elegendő garantiát nyújtanak­­rá, hogy a törvényjavaslat gyakorlati alapokra­­sz fektetve. Tagjai : gr. Zichy Ferdinand, Nyáry­ál, Kovách László, Ivánka Imre, Várnay Gábor rszággy. képviselők, Heves vármegye első als­­ánja Puky Miklós, és Fehérmegye egyik alis­­ánja Horváth N., továbbá Hollán Era és Zeyk Károly államtitkárok, Kőnek S.­ti­nár és az illető minisztériumoknak szakküldöttei. Az első ülés ígnap tartatott, melyben a minisztérium által főre készített kimutatás pro memoria alakban köröltetett minden bizottmányi taggal, ma tör­­ént az alakulás, mely szerint közakarattal el­­nökül Nyáry Pál, jokvitelre Rózsahegyi minisz­eri titkár úr választatott. Elvi discusató alig tar­­atott, s csakis a munka­beosztás rendjére nézve nyilatkoztak néhányat­, és abban történt megálla­­podás, hogy a minisztérium pro memóriája, gr. Zichy Nándor irésban beadott észrevételei és teszt miniszteri titkár urnak statisticai s ezen igyre vonatkozó iratai — kinyomatván, a tagok között kiosztassanak, a legközelebbi, a a dolog érdemét discutiálandó ülés s pt. 30 kára tüze­­dett ki. Pest, sept. 17. (Fk) Majdnem naponként találkozunk most a lapokban egyik vagy másik vas­­úti társaság olynemű hirdetményével, mely­ben ilyen vagy amolyan forma alatt ki van jelentve, miszerint az illető válla­lat egyelőre nem képes a forgalom foko­zódott igényeinek eleget tenni. Monda­ttunk sem kell, hogy ez nagy baj,­­ baj az eladóra nézve, a­ki rendesen csak akkor jut pénzéhez, midőn az áru ren­deltetése helyére megérkezett, és baj a vevőre nézve, a­ki előtt nem közöm­bös, várjon ma vagy holnap, vagy két hét múlva kapja-e a megrendelt árut. Ez idő szerint a szállítás legfontosb czikkét a ma­gyarországi gabna képezvén, ez ügy ránk nézve kiváló érdekkel bír, és méltán kell kérdenünk : miben rejlik ama fennakadás oka ? Előttünk fekszenek az osztrák vasutak legújabb kimutatásai, melyek augustus végéig érnek. E szerint — a múlt évi ja­nuár- augustusi időközhöz képest — növe­kedtek a bevételek: az éjszaki vasútnál 8 millió írttal, az államvasúti társulatnál 3­­2 millióval, a nyugati vasútnál 1 millióval, a tiszai vasútnál 200,000 fttal, stb. Az illetők nem mondhatják tehát, hogy vas­­utaik roszul jövedelmeznek, s hogy e szerint nem érdemes, vagy nincs mód, a közlekedési eszközöket szaporítani. To­vábbá, ámbár az ez idei aratásról teljesen kimerítő tudósításaink még nincsenek, annyi mindazáltal már most is bizonyos, hogy Anglia, Francziaország, Belgium, Svájc­, Portugál, Spanyolország, déli Né­metország és a rajnai vidék gabna-bevi­­telre szorul, míg Németország egyéb ré­szei, továbbá Ausztria, Magyarország, Oroszország egy része és Amerika kivi­telre képesek, tehát az élénk forgalom még tovább is fog tartani. Igenis, mondják erre, de ez múlékony tünemény, mely mindössze néhány hó­napig tart, ily rövid időre pedig nem le­het új, költséges felszereléseket koc­káz­­tatni. Ez ellenvetés nem teljesen alapos, de bizonyos mértékig csakugyan­az. Ezt el­imerni a méltányosság parancsolja. Egészben véve, mindig áll az, hogy oly országok, melyek sűrűnépességgel bírnak és kiválóan iparűzéssel foglalkoznak, nem termesztenek annyi gabnát, miszerint ez­zel teljesen fedezhetnek szükségleteket, valamint másfelől a pár excellence föld­­mivelő országok, a­milyen például ha­zánk, rendesen bírnak többlettel, melyet ki lehet vinni. Azon esetek, midőn ez nincs így, kivételt képeznek, melyre nem lehet számítást alapítani. Hanem igenis lehetséges, hogy a kü­lönböző országok termése közti különb­ség nem oly tetemes, miként például ez idén, azaz , hogy a bevitel szüksége léte­zik ugyan, de nem oly nagy mértékben, és nem oly sürgető, miszerint a gab­­nát minden áron meg kellene vásárol­ni, valahol csak kapható, s hogy a ter­mesztő megtéríttethetné magának a szál­lítási költséget is, bármily nagy legyen­­. De rendes években aztán a kivitel sok ott jutalmazó, a­hol jó és számos­özlekedési vonal van. Ha búzám mérője Hamburgba szállítva 4 % forintba kerül, vereséggel vihetem ki oda, midőn Ham­­urgban a búza átlagos ára 5 ft, de már em vihetem ki, midőn az átlagos ár ott sok 4 g­ forint. A hiányos közlekedés által hozott drágább szállítást elbírja az áru­z idén, de nem bírja el oly évben, midőn tt­tüm­ is meglehetős aratás volt. Ily­eben inkább hevertetem búzámat, mint­ám veszteséggel kivinném. Ilyenkor az­­on persze fennakad a kivitel; volna, a­ki­­adni kész, vevő is volna, de olyan árt, milyenbe az áru a szállítási költség kö­­etkeztében kerülne, a vevő nem fizethet, s olyan áron, a­milyet a vevő fizetne, a tzmesztő nem adhatja. A kivitel tehát nem folyna ugyan min­­ig oly nagyszerű dimensiókban, miként e­llenben, de mégis bizonyos folyton­­osságnak örvendene, ha az egész or­­zágot átkaroló közlekedési hálózatról ren­d­­elkeznénk, mely aránylag olcsóvá tenné a szállítást, és rendes években is lehetsé­­gesítené a kivitelt. Így aztán megszűnnék t­íz ár és apály oly rögtöni váltakozása, a­milyenről most panaszkodnak a­­vasutak,­­ melyet igazolásául hozzak fel annak, hogy közlekedési eszközeiket nem lehet kellő mértékben szaporítaniuk, e szaporí­­tott eszközökre csak kivételesen, 5 — 6 év­ben egyszer lévén szükségük. De ez aztán visszahatna, még­pedig nagyon üdvösen hatna a földművelésre is. Ha a termesztő tudja, hogy nemcsak rendkívüli időkben lehet kivinnie, ha­nem hogy — habár es­ik csekélyebb nye­reséggel — rendes kivitelre is számolhat, ez rá nézve kétségtelenül nagyon hatal­mas ösztön leend. E szerint épen a mostani kedvező vi­szonyok hangos intésül szolgálnak arra, hogy siessünk, a­mennyire csak lehet, vasutaink építésével, úgy hogy jövőben, ha nem csurran is minden esztendőben, de legalább cseppenjen. Mindenek előtt pedig tisztába kell hozni a köztünk és a birodalom közti financiális kiegyenlítést, mert e nélkül nem kapunk pénzt; pénz nélkül pedig nemcsak háborút nem lehet viselni, miként Montecucculi mondá, h­a­­nem vasutat sem lehet építeni, a­mit Mon­tecucculi nélkül is mindennap lehet ta­pasztalnunk. Bécsi dolgok Beust báró Reichenberg beutaztában Brünn­­ben megállapodott, s itt Poche báró, a helytartó és dr. Giskra, a polgármester s több előkelő pol­gár fogadta őt. A kereskedelmi kamara elnöke tartott üdvözlő beszédet, melyre a birodalmi kan­­czellár igen érdekes választ adott. Kiemelte, mennyire becsüli a közbizalmat,kü­lönösen Brünnben, hol ez egy igen tisztelt és te­kintélyes úr auspiciuma alatt nyilvánul, mely úr­ral (Giskra) ő most és már régebben a legbarát­ságosabb viszonyban él. Reményli, hogy tekintetbe veendik, miszerint az, a­ki meredek úton halad felfelé, kénytelen hébe-közbe megállani lélekzetvételre, s hogy a­ki­­ a hegyre jutás végett nem a legmerede­kebb helyet választja, azért sem czélját szem elöl nem téveszti, sem attól el nem tér. Nem tudja, a belé vetett bizalmat igazolni fogja-e, de azt látni fogják, hogy az ehhez meg­kívántaté becsületes akarat meg volt benne. A kiegyezkedésre vonatkozólag, „a kiegyez­kedési tárgyalásokat — úgymond — olybá te­kintem, hogy sikeres és üdvös befejezésre jutot­tak, s erősen bízom benne, hogy a legrövidebb idő alatt el fogjuk veszíteni azt, mi mindnyá­junkat nyugtalanít, a nyeremény bizonytalan­ságát.“ — A democrata F­r­­­é levele, melyről annak idején mi is szóltunk, a cseh nemzeti párt nyi­latkozatát vonta maga után, mely pronunciamen­­tóban szükségesnek látja a „Narodny Listy“ megmagyarázni, hogy mit értettek ők a pan­szlavismus alatt. „A legkönnyelműbb vádak egyike ez (a Fric­k) — úgymond — mely gondatlan és vigyá­zatlan, minden­eszélyes és tartható ok nélkül ha­­jittatott a nyilvánosság elé, a nélkül, hogy más hatása legyen, minthogy tán a­z egész nemzetét a­­ világ szemei előtt lealázza. Hogyan érdemli meg­­ az egész cseh journalistika, hogy ez incrimina­­­­tió őt illesse? Értette-e p. o. valaha a mi lapunk a panszlavismust úgy, hogy megszűnjünk cse­heknek lenni, hogy nemzetiségünkről lemond­junk, s nemzeti zászlónkat kishitüen megta­gadjuk ?“ . . . „Csak ellenségeink és nehány rö­vid­­­látó egyén vette a panszlavismust azon­nal panrassismusnak. — Hogy néhány ezer orosz nyelvtan kelt el , hogy „szlava“ he­lyett „urá“-t kiabáltak, ez ama nemzeti phi­lológusok előtt mindjárt annak a jele , hogy egy fél, vagy legfeljebb egy év alatt az egész nem­zet magát oroszosítani fogja, s a „Kde domov muj“ helyett csak kozák indulókat fog énekelni. A félelem, mely a németek és magyarok rész lelkiismeretében támadt, saját ama aggodalmas politikusainknak is nyakára ült, kik előtt minden ciryl betű eg­y-egy orosz falu. Hagymázos képzeletük néhány hóbortos philologot az egész nyakra-fő­re oroszosodás után kapkodó nemzetnek vette. Hatása ezen zavar­nak, melyre néhány rövidlátó hazánkfiát a néme­tek, magyarok és különösen a lengyelek rábe­szélése tagadta, máris buján sarjasztja a fazon­­féle sárkányvetést honi téreinken. Legutóbbi ha­tása az, hogy egy rész nyomom, személyes tekin­tetekből , melyek nemzetünknél mindig nagy szerepet játszo­t­­t­a­k (!), zavart keltenek a panszlavismus és pan­­rassismus főfogalmai közt, hogy következetlen­séggel vádolhassák azokat, kik egykor az orosz ■ kormány ellen voltak, s most pánszláv szempont­ból kölcsönösséget tartanak fenn ez orosz és a cseh nemzet között — stb.“ Minden esetre igen nevezetes pronunciamento , de semmi esetre sem vehetjük úgy , mint a­hogy a „N. L.“ feltálalni akarja ; sőt egyenesen azt olvassuk ki belőle, a­mivel a „N. L.“ máso­kat vádol : a fogalmak szándékos összezava­rását. Ő volt egyike azoknak, a­kik Foc nagysága és martyrom­sága alá a talapzatot építették, tűrje tehát, a­mit a nagy férfiú igazat mond, s ne szé­pítse másokra tukmált fogalomzavarral inconse­­quentiáját. Ha Fric nem vallja, azon nézeteket, melyeknek apostolául a „N. L.“ beszegődött, azért nem tartván Fricet oly nagynak ugyan, mint régebben a „N. L.“ — mégis tiltakozunk az ellen, hogy ő akár korlátolt hazafi, akár más ilyen volna, a­minek mondja a „N. L.“ azokat, kik aggodalommal nézik, a cseh hírlapok mint játszanak a tűzzel. Minő gyermekes érv az a „néhány hóbortos philologus!“ A négy millió cseh közt elkelt néhány ezer orosz grammatika, s az egész dolgot, a­mit ebből következtethetni, a „N. L.“ néhány hóbortos philolog nyakába varrja.­­ Vagy az a néhány ezer nyelvtan-vásárló egy a néhány hóbortos philologussal ? Gratulálunk a cseh nemzetnek tudományos szelleméhez, ha a hóbortost nem is kötjük össze a philolog­ fogalmával. Egy szóval, szép a „N. L.“ zavart czélzó ma­gyarázata , azonban csak meg fogja engedni, hogy mi ezután is határozott­an azt tartjuk, hogy egész eljárása a panszlavismus képtelen­szége alatt nem más, mint akár öntudatos, akár öntu­datlan us­ályhordozása az or­osz törekvéseknek, mi a cseh nemzetnek kiszámitha­tlan morális vesz­teségével, s előbb utóbb, de bizonyos bukásával jár : mert az az egy bizonyos, hogy bárhogyan tanulja is szent Venczel népe az orosz nyelvet, azért, mielőtt még az oroszt jól megtanulta, s a csehet végkép elfeledte volna, németül fog a porosz parliamentben dietlózni, ha tovább is kész eszközül hagyja magát az orosz által Ausz­tria ellen viscenirozott politikában használni. Ha történetesen nem épem a német elem volna az, mely ellen a cseheket uszítani lehet a körül­ményeknél fogva, úgy bizonyára nem bízná a porosz orosz szomszédjára a csehországi végzen­dőket, hanem végezné szépen maga, de ő csak nem izgathat a német ellen, más oldalról meg nem igen hozzáférhetők a csehek.­­ A két deputatió hír szerint 16 án vette át a miniszterek két elaborátumát. A Lajthán túliak albizot­mánya elé utasították, a mieink tegnap készültek felette tanácskozni. Beszélik, hogy szombaton tartják a zárülést, melyben a jegyző­könyvet i­s hitelesíteni fogják. (Eddig, mint tud­juk, semmiféle jegyzőkönyvet nem vittek, az együttes tanácskozások is csak a barátságos esz­mecsere színét viselvén.) Az új „Fidbl.“ szerint Magyarország mind a közös ügyekben, mind az államadósságban 30 százalékkal, az örökös tarto­mányok 70 százalékkal vennének részt a minisz­teri elaborátumok szerint, az államadósság ösz­­szegéből azonban 500 millió — 20 millió száza­lékkal az örökös tartományok terhére írat­nék, mint kizárólag aszókra fordított (laudemia­­lis, útépítési stb.) költségek. A népnevelési egyletek és a protes­tánsok autonómiája.­ ­ Nem képzelhetek hazai művelődésünkért mel­lék­érdekektől menten lelkesedő és gondolkodó honpolgárt, ki D. Eötvös Józsefnek a népnevelési egyletek alakítására kibocsátott indítványát leg­alább elvben örömmel ne üdvözölte volna- És midőn a protestánsok részéről mégis több helyütt aggodalommal fogadták, ez a kormányférfiak el­járásától való hagyományos félelmüknek, s a szá­zados küzdelmekben kivívott autonómiájukra való ama féltékenységüknek tulajdonítandó, mely­nél fogva készebbek a legáldásosabb segélyt nyújtó kezet is visszautasítani, mintsem magukat

Next