Pesti Napló, 1867. szeptember (18. évfolyam, 5209–5233. szám)
1867-09-18 / 5223. szám
215 5223. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó- hivatal: Szerda, sept 1881. 18. évi folvans Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PEST LAP Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, hoshoz hordva . Félévre . . 10 frt 60 kr. o. é. 6 frt 26 kr. o. é. Hirdetmények díja/? 7 hasábos petitsor egy r.t. hirdstésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön Szujki Nyílt-tér, 6 hasábos prdtsn. 25 ty kr. sept. 17. 1803. Talán nincs egyetlen gondolkozó ember is a hazában, ki a jelen helyzetet másnak tekintené, mint egy félig-meddig körvonalazott talapzatnak, melyre jövőnk fokozatosan fejlődő vivmányai az idő és ki nem kerülhető viszonyok támogatása mellett rakatni fognak. Egy betetőzetlen mű az, melynek horderejét az élet s a nemzet erkölcsi nagyságának súlya fogja leginkább meghatározni. A ki tehát e felett előre sör pálczát — minden számolás nélkül a viszonyokkal — az a jövendőt ítéli el születése előtt. Ok nélkül sárba veti az idő és nemzeti bizalom befektetett tőkéjét, melyet elfecsérelni sokkal könynyebb, mint visszaszerezni. Sikert és eredményt várunk a kormánytól a mű betetőzésére, de elfeledjük, mikép a siker csak a nemzet erélyes támogatása mellett érhető el. Ha a minisztérium, ahelyett, hogy bizalmunkra számítva, egész erejét érdekeink fejlesztésére és megóvására fordíthatná, szüntelen a törekvései elé gördített akadályok és türelmetlen izgalmak ellen kénytelen harczot viselni azon erkölcsi súly érdekében, melyhez befolyása legflsőbb helyen kötve van, akkor— mondjuk ki nyíltan — méltatlanul vádoljuk őt a siker hiánya miatt. Igen jól emlékezünk még mindnyájan azon közel időre, midőn Ausztria befolyása az európai érdekekre épen semmit sem nyomott, pedig alkalmasint soha sem volt több és szervezettebb katonasága. De lehetett-e ez máskép, midőn általánosan tudva volt, hogy erejére „otthon van szüksége,“ mert maga volt, legnagyobb ellensége magának?. . Mi nem akarjuk e helyzetből levonni a tanúságot, de arra mégis bátorkodunk emlékeztetni, mikép egy időben a nagy Széchenyi igen rész néven véve a magyar nyelvészektől azt, hogy a „Klugheit“ német szóra készek feltalálni a magyar kifejezést. Alkalmasint nagyon érezte az öreg úr, hogy kényes viszonyaink között erre pár excellence szükségünk van. Ha az oppositió nincsen megelégedve „hollétünkkel“ — mint ezt a „Hon“ 14-ki száma mondja — s ahelyett, hogy feladatához képest előbbre segítené az állam szekerét, még most „keresi az utat,“ amelyre a rudat félre csavarja, akkor igen hálátlan munkára adta magát, mert határozatlan törekvés fejében oly ösvényről igyekszik levezetni bennünket, melynek irányáról minden mélyebben gondolkozó ember tisztában lehetett már azelőtt, mielőtt az ösvényre rálépett volna. Mert (habár sokkal szívesebben fogadta volna a nagyobb sikert) — belátható, miképp a magaslat, melyről lebocsátkozott,“ a kedvező európai viszonyok mellett sem volt kiküzdhető, és pedig a mellett, hogy kockáztatni nem akart a nemzeti érdekek folytonos alább és alább sülyedése, valamint egyéb „világos veszélyek jelserege“ arra intette , mit Türr tábornok, derék hazánkfia is, velős szavaiban oly érthetőleg jelzett e napokban, hogy „munkálkodnunk kell, s a nemzetiségi kérdés okszerű megoldása és életérdekeink minél önállóbb fejlesztése által nagyobb súlyra és tekintélyre kell emelni hazánkat.“ Ki az európai viszonyok fejlődését komoly figyelemmel vizsgálja, s az új államalakulások nyomán Európa beteg részének felüdüléséről gondolkodik : be fogja látni, mikép az egészséges és életrevaló magyar elemnek aligha van kevesebb feladata Európa keletén a jövőben, mint a minőt Atilla végzett akkor, midőn a római civilisatiót a hunnok, zuevok és alánok vérével újra megerősítette. Akkor, az idő szelleméhez képest, karddal mentetett meg a társadalom, mely, nem épen csoda, ha oly emberek alatt, mint Nero, Vespasian, Helliogabal, már a romlás szomoru korjeleit mutatá. Ma a szellem, a tudomány, a civilisatió erkölcsi ereje, a becsületes munka és szorgalom áldása az, mi a legtartósabb diadalokat teremti s a nemzetek jövőjének legbiztosabb alapot kölcsönöz. Ehhez azonban térre és cselekvésre, szerény építkezésre és nem ha ezra való szükség, melynek rendesen eredménye csak a tétlenség vagy a rombolás. S ha mindezek meggondolása mellett „a német egységi mozgalom ellenállhatlan fejleményei“ arról győzik meg a Deák-pártot, mikép e monarchiában a hagyományos politika megszakasztását magának a dynastiának jól felfogott érdekei is égetőn követelik : valóban nem volt „vakság a nemzeti kitartás iránt annyi bizalommal viseltetni,“ hogy a ke-vésbé rosz helyzetet el fogja tűrni egye-lőre a jövő érdekében. Nem volt „vak- ság“ tisztán látni azt, hogy ha a nagy ( Németország befolyása nem birt rá ele- l gendő olvasztó erővel, még kevésbé , fog birni annak egy parányi része, mely- nek hivatása, az európai színvonalra emel- kedett Magyarország mellett, valóban , csak nagyon ideiglenes lehet. És „vak- i ság“ volt-e, ha — tekintetbe véve azt, miképp 1849-ben az orosz, 1859-ben a porosz, 1866-ban pedig a franczia mentette meg (tehát mindig mások, és mégis félnek tőle) Ausztriát,“ belássuk : mikép ily bizonyítványok után e monarchia váratlan szétbomlása Európára nézve aligha lenne valami óhajtott dolog. — Mert alkalmasint európa inkább felfogta, mint közülünk sokan, hogy „a nemzetközi viszonyok készült árja“ (!) igen hideg kikötő felé hajtható „váralmaink“ hajóját, s azért a hideg „révpart felé sodorható dagályt“ tanácsosabbnak találta egyelőre szépen kikerülni. „Capituláltunk“ tehát az európai események utalása nyomán. Mert sem elég erősek, sem elég együgyűek nem voltunk, a nagy európai érdekekkel szemben bizonytalan kimenetelű vállalkozásokba bocsátkozni. S azért, adtak legyen bármily „nevet ennek a históriának“ külföldön : mi ép úgy érezzük, mint ama diplomatia, mely e monarchiát három nevezetes alkalommal jónak látta megtartani — mikép eljárásunk jövendő életérdekünk postulatuma volt, s aki ezért „fajankóknak“ nevez bennünket, az lehet valami goromba jó barátunk, és lehet igen derék ember is, de semmi esetre se belátó és eszélyes politikus. Nevezze bár eljárásunkat a „Hon“ heroicus vezérczikkezője „együgyü engedékenységnek mi tudjuk, hogy e nyert térben és fejlődésnek eredt életben jövendőnk csirája fekszik, mely bizonyosan „kézzel fogható hasznot“ is eredményezene, s azért megnyugszunk benne. Igaz, hogy „a felelős kormány, sajtószabadság, egyesületi jog — ha csak hangzatos szó marad, nem fog kézzelfogható hsznot hajtani.“ De parlamenttel bírván, úgy hiszem, csak tőlünk függ, hogy ne maradjon az. Csak tőlünk frigg, hogy okszerű nemzetgazdászati elvek alkalmazása által az ipar és kereskedelem uj ellenállhatlan lendületet nyervén, az adózó nép sorsa megkönnyittessék s közvetlen belevegyülvén hazánk a világkereskedelmi viszonyok hálózatába történeti alapokon nyugvó függetlenségünk az európai érdekek hatalmában is támaszt találjon. De erre, természetesen türelem, munka és kitartás szükséges mert csodákat mivelni emberi hatalommá nem lehet. A „Hon“ eleven eszű vezérczikkezője nem első, ki a világ nagy eseményeinek folyamában a dolgok fokozatos fejlődése felett türelmetlenkedik, s elítéli a higgadtság komolyan fontolgató embereit — lehet, talán azért, mert a felelősség terhét az óriási akadályokkal szemben kellőleg nem mérlegeli. De mi nem tehetünk róla, ha a siker biztosságát elébe tartozunk tenni a kevésbé számító szenvedély erőfeszítéseinek, s inkább várni, mint, kritkáztatni tartjuk feladatunknak. Egykor Marat is azt mondotta Rousseauról, hogy „lassú és félénk lángész,“ s e miatt ítéletében elejtette őt. Lehet, hogy igazsága volt , de Rousseau tanai ma is folyvást viszik előre a világot, míg Marat a század legszebb eszméinek ragyogását a szenvedély sarával fecskendezte be. Mi szívünkből óhajtjuk, hogy mindazon eszmék, melyektől a nép érdekei megtestesülésüket várják, mielőbb az élet által érvényesíttessenek. De hogy ez megtörténhessék, szükség támogatnunk és bizalommal ajándékoznunk meg azokat, kik e nagy feladat keresztülvitelére a nemzet akaratából utalva vannak. Azért hát vitatkozzunk eszmék felett, tisztítsuk a fogalmakat , győzzük meg egymást , de ne izgassunk semmiféle irányban, hanem dolgozzunk közös erővel, és mentsük meg a hazát! x x x. A közlekedési minisztérium e hó 16 kára hívott össze egy enquéte-bizottmányt, mely hivatva legyen az országos közmunka törvényjavaslatot elkészíteni. Egyike legfontosabb, s a nép érdekeit legközelebb érintő intézkedéseknek az,elyi a közmunkát szabályozni fogja. Egybeköttésben az ország közlekedésének legrészletesebb falaival, a kőutakkal, s ezeknek iránya észtályozásával a közmunka miképeni kiszolgáltása, természetben , az 1844-diki törvények üködése szerint, vagy megváltás utján, vagy eét módnak szabad választás szerint való használatára, vagy csupán pénzben való adózással ítéltassék-e az úgynevezett „közmunka“-tartáis : ezt megoldani az erquete comissió feladata, a megoldás folytán e tekintetben törvénytvasolni hivatása. A minisztérium által egybehívott tagok nevei elegendő garantiát nyújtanakrá, hogy a törvényjavaslat gyakorlati alapokrasz fektetve. Tagjai : gr. Zichy Ferdinand, Nyáryál, Kovách László, Ivánka Imre, Várnay Gábor rszággy. képviselők, Heves vármegye első alsánja Puky Miklós, és Fehérmegye egyik alisánja Horváth N., továbbá Hollán Era és Zeyk Károly államtitkárok, Kőnek S.tinár és az illető minisztériumoknak szakküldöttei. Az első ülés ígnap tartatott, melyben a minisztérium által főre készített kimutatás pro memoria alakban köröltetett minden bizottmányi taggal, ma törént az alakulás, mely szerint közakarattal elnökül Nyáry Pál, jokvitelre Rózsahegyi miniszeri titkár úr választatott. Elvi discusató alig taratott, s csakis a munkabeosztás rendjére nézve nyilatkoztak néhányat, és abban történt megállapodás, hogy a minisztérium pro memóriája, gr. Zichy Nándor irésban beadott észrevételei és teszt miniszteri titkár urnak statisticai s ezen igyre vonatkozó iratai — kinyomatván, a tagok között kiosztassanak, a legközelebbi, a a dolog érdemét discutiálandó ülés s pt. 30 kára tüzedett ki. Pest, sept. 17. (Fk) Majdnem naponként találkozunk most a lapokban egyik vagy másik vasúti társaság olynemű hirdetményével, melyben ilyen vagy amolyan forma alatt ki van jelentve, miszerint az illető vállalat egyelőre nem képes a forgalom fokozódott igényeinek eleget tenni. Mondattunk sem kell, hogy ez nagy baj, baj az eladóra nézve, aki rendesen csak akkor jut pénzéhez, midőn az áru rendeltetése helyére megérkezett, és baj a vevőre nézve, aki előtt nem közömbös, várjon ma vagy holnap, vagy két hét múlva kapja-e a megrendelt árut. Ez idő szerint a szállítás legfontosb czikkét a magyarországi gabna képezvén, ez ügy ránk nézve kiváló érdekkel bír, és méltán kell kérdenünk : miben rejlik ama fennakadás oka ? Előttünk fekszenek az osztrák vasutak legújabb kimutatásai, melyek augustus végéig érnek. E szerint — a múlt évi január- augustusi időközhöz képest — növekedtek a bevételek: az éjszaki vasútnál 8 millió írttal, az államvasúti társulatnál 32 millióval, a nyugati vasútnál 1 millióval, a tiszai vasútnál 200,000 fttal, stb. Az illetők nem mondhatják tehát, hogy vasutaik roszul jövedelmeznek, s hogy e szerint nem érdemes, vagy nincs mód, a közlekedési eszközöket szaporítani. Továbbá, ámbár az ez idei aratásról teljesen kimerítő tudósításaink még nincsenek, annyi mindazáltal már most is bizonyos, hogy Anglia, Francziaország, Belgium, Svájc, Portugál, Spanyolország, déli Németország és a rajnai vidék gabna-bevitelre szorul, míg Németország egyéb részei, továbbá Ausztria, Magyarország, Oroszország egy része és Amerika kivitelre képesek, tehát az élénk forgalom még tovább is fog tartani. Igenis, mondják erre, de ez múlékony tünemény, mely mindössze néhány hónapig tart, ily rövid időre pedig nem lehet új, költséges felszereléseket kockáztatni. Ez ellenvetés nem teljesen alapos, de bizonyos mértékig csakugyanaz. Ezt elimerni a méltányosság parancsolja. Egészben véve, mindig áll az, hogy oly országok, melyek sűrűnépességgel bírnak és kiválóan iparűzéssel foglalkoznak, nem termesztenek annyi gabnát, miszerint ezzel teljesen fedezhetnek szükségleteket, valamint másfelől a pár excellence földmivelő országok, amilyen például hazánk, rendesen bírnak többlettel, melyet ki lehet vinni. Azon esetek, midőn ez nincs így, kivételt képeznek, melyre nem lehet számítást alapítani. Hanem igenis lehetséges, hogy a különböző országok termése közti különbség nem oly tetemes, miként például ez idén, azaz , hogy a bevitel szüksége létezik ugyan, de nem oly nagy mértékben, és nem oly sürgető, miszerint a gabnát minden áron meg kellene vásárolni, valahol csak kapható, s hogy a termesztő megtéríttethetné magának a szállítási költséget is, bármily nagy legyen. De rendes években aztán a kivitel sok ott jutalmazó, ahol jó és számosözlekedési vonal van. Ha búzám mérője Hamburgba szállítva 4 % forintba kerül, vereséggel vihetem ki oda, midőn Hamurgban a búza átlagos ára 5 ft, de már em vihetem ki, midőn az átlagos ár ott sok 4 g forint. A hiányos közlekedés által hozott drágább szállítást elbírja az áruz idén, de nem bírja el oly évben, midőn tttüm is meglehetős aratás volt. Ilyeben inkább hevertetem búzámat, mintám veszteséggel kivinném. Ilyenkor azon persze fennakad a kivitel; volna, akiadni kész, vevő is volna, de olyan árt, milyenbe az áru a szállítási költség köetkeztében kerülne, a vevő nem fizethet, s olyan áron, amilyet a vevő fizetne, a tzmesztő nem adhatja. A kivitel tehát nem folyna ugyan minig oly nagyszerű dimensiókban, miként ellenben, de mégis bizonyos folytonosságnak örvendene, ha az egész orzágot átkaroló közlekedési hálózatról rendelkeznénk, mely aránylag olcsóvá tenné a szállítást, és rendes években is lehetségesítené a kivitelt. Így aztán megszűnnék tíz ár és apály oly rögtöni váltakozása, amilyenről most panaszkodnak avasutak, melyet igazolásául hozzak fel annak, hogy közlekedési eszközeiket nem lehet kellő mértékben szaporítaniuk, e szaporított eszközökre csak kivételesen, 5 — 6 évben egyszer lévén szükségük. De ez aztán visszahatna, mégpedig nagyon üdvösen hatna a földművelésre is. Ha a termesztő tudja, hogy nemcsak rendkívüli időkben lehet kivinnie, hanem hogy — habár esik csekélyebb nyereséggel — rendes kivitelre is számolhat, ez rá nézve kétségtelenül nagyon hatalmas ösztön leend. E szerint épen a mostani kedvező viszonyok hangos intésül szolgálnak arra, hogy siessünk, amennyire csak lehet, vasutaink építésével, úgy hogy jövőben, ha nem csurran is minden esztendőben, de legalább cseppenjen. Mindenek előtt pedig tisztába kell hozni a köztünk és a birodalom közti financiális kiegyenlítést, mert e nélkül nem kapunk pénzt; pénz nélkül pedig nemcsak háborút nem lehet viselni, miként Montecucculi mondá, hanem vasutat sem lehet építeni, amit Montecucculi nélkül is mindennap lehet tapasztalnunk. Bécsi dolgok Beust báró Reichenberg beutaztában Brünnben megállapodott, s itt Poche báró, a helytartó és dr. Giskra, a polgármester s több előkelő polgár fogadta őt. A kereskedelmi kamara elnöke tartott üdvözlő beszédet, melyre a birodalmi kanczellár igen érdekes választ adott. Kiemelte, mennyire becsüli a közbizalmat,különösen Brünnben, hol ez egy igen tisztelt és tekintélyes úr auspiciuma alatt nyilvánul, mely úrral (Giskra) ő most és már régebben a legbarátságosabb viszonyban él. Reményli, hogy tekintetbe veendik, miszerint az, aki meredek úton halad felfelé, kénytelen hébe-közbe megállani lélekzetvételre, s hogy aki a hegyre jutás végett nem a legmeredekebb helyet választja, azért sem czélját szem elöl nem téveszti, sem attól el nem tér. Nem tudja, a belé vetett bizalmat igazolni fogja-e, de azt látni fogják, hogy az ehhez megkívántaté becsületes akarat meg volt benne. A kiegyezkedésre vonatkozólag, „a kiegyezkedési tárgyalásokat — úgymond — olybá tekintem, hogy sikeres és üdvös befejezésre jutottak, s erősen bízom benne, hogy a legrövidebb idő alatt el fogjuk veszíteni azt, mi mindnyájunkat nyugtalanít, a nyeremény bizonytalanságát.“ — A democrata Fré levele, melyről annak idején mi is szóltunk, a cseh nemzeti párt nyilatkozatát vonta maga után, mely pronunciamentóban szükségesnek látja a „Narodny Listy“ megmagyarázni, hogy mit értettek ők a panszlavismus alatt. „A legkönnyelműbb vádak egyike ez (a Frick) — úgymond — mely gondatlan és vigyázatlan, mindeneszélyes és tartható ok nélkül hajittatott a nyilvánosság elé, a nélkül, hogy más hatása legyen, minthogy tán az egész nemzetét a világ szemei előtt lealázza. Hogyan érdemli meg az egész cseh journalistika, hogy ez incriminatió őt illesse? Értette-e p. o. valaha a mi lapunk a panszlavismust úgy, hogy megszűnjünk cseheknek lenni, hogy nemzetiségünkről lemondjunk, s nemzeti zászlónkat kishitüen megtagadjuk ?“ . . . „Csak ellenségeink és nehány rövidlátó egyén vette a panszlavismust azonnal panrassismusnak. — Hogy néhány ezer orosz nyelvtan kelt el , hogy „szlava“ helyett „urá“-t kiabáltak, ez ama nemzeti philológusok előtt mindjárt annak a jele , hogy egy fél, vagy legfeljebb egy év alatt az egész nemzet magát oroszosítani fogja, s a „Kde domov muj“ helyett csak kozák indulókat fog énekelni. A félelem, mely a németek és magyarok rész lelkiismeretében támadt, saját ama aggodalmas politikusainknak is nyakára ült, kik előtt minden ciryl betű egy-egy orosz falu. Hagymázos képzeletük néhány hóbortos philologot az egész nyakra-főre oroszosodás után kapkodó nemzetnek vette. Hatása ezen zavarnak, melyre néhány rövidlátó hazánkfiát a németek, magyarok és különösen a lengyelek rábeszélése tagadta, máris buján sarjasztja a fazonféle sárkányvetést honi téreinken. Legutóbbi hatása az, hogy egy rész nyomom, személyes tekintetekből , melyek nemzetünknél mindig nagy szerepet játszottak (!), zavart keltenek a panszlavismus és panrassismus főfogalmai közt, hogy következetlenséggel vádolhassák azokat, kik egykor az orosz ■ kormány ellen voltak, s most pánszláv szempontból kölcsönösséget tartanak fenn ez orosz és a cseh nemzet között — stb.“ Minden esetre igen nevezetes pronunciamento , de semmi esetre sem vehetjük úgy , mint ahogy a „N. L.“ feltálalni akarja ; sőt egyenesen azt olvassuk ki belőle, amivel a „N. L.“ másokat vádol : a fogalmak szándékos összezavarását. Ő volt egyike azoknak, akik Foc nagysága és martyromsága alá a talapzatot építették, tűrje tehát, amit a nagy férfiú igazat mond, s ne szépítse másokra tukmált fogalomzavarral inconsequentiáját. Ha Fric nem vallja, azon nézeteket, melyeknek apostolául a „N. L.“ beszegődött, azért nem tartván Fricet oly nagynak ugyan, mint régebben a „N. L.“ — mégis tiltakozunk az ellen, hogy ő akár korlátolt hazafi, akár más ilyen volna, aminek mondja a „N. L.“ azokat, kik aggodalommal nézik, a cseh hírlapok mint játszanak a tűzzel. Minő gyermekes érv az a „néhány hóbortos philologus!“ A négy millió cseh közt elkelt néhány ezer orosz grammatika, s az egész dolgot, amit ebből következtethetni, a „N. L.“ néhány hóbortos philolog nyakába varrja. Vagy az a néhány ezer nyelvtan-vásárló egy a néhány hóbortos philologussal ? Gratulálunk a cseh nemzetnek tudományos szelleméhez, ha a hóbortost nem is kötjük össze a philolog fogalmával. Egy szóval, szép a „N. L.“ zavart czélzó magyarázata , azonban csak meg fogja engedni, hogy mi ezután is határozottan azt tartjuk, hogy egész eljárása a panszlavismus képtelenszége alatt nem más, mint akár öntudatos, akár öntudatlan usályhordozása az orosz törekvéseknek, mi a cseh nemzetnek kiszámithatlan morális veszteségével, s előbb utóbb, de bizonyos bukásával jár : mert az az egy bizonyos, hogy bárhogyan tanulja is szent Venczel népe az orosz nyelvet, azért, mielőtt még az oroszt jól megtanulta, s a csehet végkép elfeledte volna, németül fog a porosz parliamentben dietlózni, ha tovább is kész eszközül hagyja magát az orosz által Ausztria ellen viscenirozott politikában használni. Ha történetesen nem épem a német elem volna az, mely ellen a cseheket uszítani lehet a körülményeknél fogva, úgy bizonyára nem bízná a porosz orosz szomszédjára a csehországi végzendőket, hanem végezné szépen maga, de ő csak nem izgathat a német ellen, más oldalról meg nem igen hozzáférhetők a csehek. A két deputatió hír szerint 16 án vette át a miniszterek két elaborátumát. A Lajthán túliak albizotmánya elé utasították, a mieink tegnap készültek felette tanácskozni. Beszélik, hogy szombaton tartják a zárülést, melyben a jegyzőkönyvet is hitelesíteni fogják. (Eddig, mint tudjuk, semmiféle jegyzőkönyvet nem vittek, az együttes tanácskozások is csak a barátságos eszmecsere színét viselvén.) Az új „Fidbl.“ szerint Magyarország mind a közös ügyekben, mind az államadósságban 30 százalékkal, az örökös tartományok 70 százalékkal vennének részt a miniszteri elaborátumok szerint, az államadósság öszszegéből azonban 500 millió — 20 millió százalékkal az örökös tartományok terhére íratnék, mint kizárólag aszókra fordított (laudemialis, útépítési stb.) költségek. A népnevelési egyletek és a protestánsok autonómiája. Nem képzelhetek hazai művelődésünkért mellékérdekektől menten lelkesedő és gondolkodó honpolgárt, ki D. Eötvös Józsefnek a népnevelési egyletek alakítására kibocsátott indítványát legalább elvben örömmel ne üdvözölte volna- És midőn a protestánsok részéről mégis több helyütt aggodalommal fogadták, ez a kormányférfiak eljárásától való hagyományos félelmüknek, s a százados küzdelmekben kivívott autonómiájukra való ama féltékenységüknek tulajdonítandó, melynél fogva készebbek a legáldásosabb segélyt nyújtó kezet is visszautasítani, mintsem magukat