Pesti Napló, 1867. október (18. évfolyam, 5234–5260. szám)
1867-10-01 / 5234. szám
£ 2211—5234. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. A lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Kedd, october 1. 1867. 18. évi folyam. IAPLC Előfizetési feltételek: helyben, házhoz hordva * Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. évnegyedre . 6 frt 25 kr. o. é. Vidékre, postán . Hirdetni én. 7 hasábos petítsor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 80 njfer. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ october—decemberi évnegyede* Folyamára. Blöfizetési ar: October—decemberi *14 évre . . . . 5 ft 25 kr. tk FESTI NAPLÓ kiadó-hivatala. Pest, sept. 30. 1867. (Fk) Feltétlenül tiszteljük a Lajthán túliak azon szabadságát, melyet magunk számára is teljes mértékben veszünk igénybe ; azon szabadságot, hogy mindegyik fél a másiktól függetlenül rendezze a maga ügyeit. Kiterjesztjük e jog tisztelését még a kiegyenlítési kérdésre is, ámbár ez bennünket is érdekel, s előttünk épen nem közömbös dolog az, vajjon lesz-e gyakorlati eredménye a deputátiók fáradozásainak vagy sem ? Daczára annak, hogy a kiegyenlítés létrejöttét hazánk érdekében óhajtjuk, mégis el kell ismernünk, hogy egyedül a reichsrat illetékes annak megítélésére, valójon elfogadható-e, és mily kikötések vagy feltételek mellett fogadható el reá nézve a deputátiók javaslata, és ha jelenben azt állítják a lapok, hogy a bécsi követek háza a kiegyenlítési terv elfogadását a concordatum megszüntetésének ígéretétől fogja függővé tenni, mi valóban nem érezhetjük magunkat arra hivatottaknak, hogy ezen kikötés megengedhetősége és általában a két kérdés összekapcsolására nézve ítéletet mondjunk. Ellenben szabad lesz egy kis helyreigazítással szolgálnunk, midőn a bécsi ellenzék ez alkalommal a magyar követek házának példájára hivatkozik, azt mondván, hogy Magyarország sem bocsátkozott a kiegyenlítési kérdés tárgyalásába, mielőtt minden követelése nem volt teljesítve, és így a reichsrath hasonló pressió útján hasonló eredményt várhat , azal ugyancsak a maga kivonatainak teljesítését, nevezetesen a gyűlölt concordatum megszüntetését..........Bocsánatot kérünk, de ezen analógia nem áll, s amit a magyar országgyűlés tett, az egészen más dolog, mint amit a birodalmi tanács tenni szándékozik. A magyar országgyűlés nem gyakorolt „pressiót,“ mert pressiónak csak ott lehetne helye, ahol ilyen vagy amolyan határozatra akarjuk birni a hatalmat. Hanem arra nézve, amit mi kivágunk, már nem volt mit határozni, mert e tekintetben már határozott vala IV. Ferdinand 1848-ban! Mi tehát nem attól tettük függővé a kiegyenlítési ügy tárgyalását, hogy a korona bizonyos ügyet úgy döntsön el, amint mi kívántuk, hanem egyedül azt követeltük, hogy a hatalom respectálja saját határozatait, respectálja ne a nemzet, hanem egy koronás király szavát, ki 1848-ban országgyűlésünk követeléseire nemet is mondhatott volna, de miután igent mondott, ezzel utódját is feltétlenül kötelezte. Mi tehát azt sürgettük, hogy a hatalom teljesítse máris fennálló kötelezettségét, melynek érvénye minden kétségen fölül állott. Hogy ha azonban a birodalmi tanács alkiegyenlítés helyeslésének feltételéül a concordatum megszüntetését, illetőleg azon ígéretet követeli, hogy a korona oly törvényektől sem fogja a szentesítést megtagadni, melyek a concordatummal nincsenek összhangzásban, akkor ez új kötelezettséget képez, melyet a korona csak most volna vállalandó, mert arra nézve, vájjon akar-e valamely létező törvényt megszüntetni vagy valamely újat szentesíteni , erre nézve a kormánynak teljesen szabad keze van, s itt aztán a „pressió“ csakugyan azonos volna a koronát megillető jognak korlátolásával. Mi azt mondtuk a hatalomnak : csak akkor lehet veled kötendő új szerződés körül alkudoznunk, ha előbb azt a szerződést teljesíted, mely köztünk máris fennáll, s melynek érvénye ellen nem lehet kifogás. A birodalmi tanács pedig ezt mondaná: csak akkor fogok az általad kívánt új szereződés körül alkudozásba bocsátkozni, ha te késznek nyilatkozol egyszersmind még más új szerződésre is lépni velem, melyet megint én kívánok különösen. . A mi követelésünkben tehát még a legnagyobb szőrszálhasogatás mellett sem lehetett a korona szabad elhatározásának korlátolását látni (mert ezen szabad elhatározási jog a mi követeléseinknél szóba sem jött), míg a reichsrath követeléséről csakugyan azt kellene mondanunk, hogy az kényszert képez a korona irányában, mely utóbbi — miután a kiegyenlítés létrejöttétől a birodalom fennmaradhatása függ — nem utasíthatná vissza a reichsrathnak semmiféle követelését, ha ennek teljesítése nélkül a kiegyenlítés lehetlenné válik. Csak ezen különbségre akartuk figyelmeztetni a Lajthán túli urakat, kik a mondottak szerint tán át fogják látni, hogy duo dum faciunt idem, tamen non est semper idem, s hogy ők a mi példánkat követték akkor, midőn bármely további lépésük előtt a Belcredi által felfüggesztett februári alkotmány visszaállítását kívánták; hogy azonban most, midőn a kiegyenlítés elfogadtatását a concordatum körüli engedményektől akarnák függővé tenni, ezzel olyasmit cselekszenek, amire mi nemcsak hogy példát nem adtunk, hanem a mi saját elveinkkel jóformán ellenkeznék is. Köztudomású tény , hogy a Majláth- Eszterházy kormány a mi országgyűlésünk kívonatait legalább részben teljesíteni hajlandó volt, ha előbb bizonyos törvényekre nézve megteszszük a felülről óhajtott módosításokat. Erre mi azt mondtuk : igen nagyon örülnénk, ha jogos kívonataink valahára teljesülnének, azt is átlátjuk, hogy az 1848-as törvények egyikmásik pontja módosítást igényel; készek is leszünk e módosításokat annak idején megszavazni, de pressiót nem gyakoroltatunk magunkra, jogaink tiszteletben tartatását nem vásárolhatjuk meg holmi engedmények árán, a nemzet szabad elhatározását, habár csak erkölcsi kényszer áráltal is, korlátoltatni nem engedjük. Ilyen volt a mi álláspontunk, midőn a korona a mi képviseletünkkel körülbelül azt akarta tenni, amit jelenben a reichsrat szándékozik tenni, a korona irányában, s mi úgy hiszszük, hogy ily dolgokban csak nem lehet kétféle mérték, nem hiszszük, hogy itt nem állana azon szabály, miszerint : amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, azt te se tedd másokkal. Hjáh — mondják erre a bécsi liberálisok — ha így nem cselekszünk, akkor ismét nekünk jutna a „dupe“ szerepe; mihelyt egyszer a kiegyenlítést minden feltétel nélkül elfogadtuk, akkor a kormánynak többé nincs ránk szüksége, akkor haza is küldhetnek bennünket, sőt talán velünk együtt még Beust bárót is elküldik, s a reació ismét felkapaszkodhatnék az uborkafára. Úgy látszik, a Lajthán túli szabadelvűek csak felületesen olvasták a közös ügyi törvényt. Különben tudnák, hogy e törvény gyakorlati érvényének egyik alapfeltétele az, hogy „a teljes alkotmányosság őfelsége többi országaiban és tartományaiban tettleg életbe lépjen, mert mi azon országokkal csak mint alkotmányos országokkal léphetünk bármi közös viszonyokra nézve érintkezésbe.“ És aztán : „Ha tehát Magyarország alkotmánya teljesen és tettleg helyre van állítva, s ő Felsége többi országai is tettleg valóságos alkotmánynyal bírnak, és a törvényszerű felelős kormány itt is, ott is átvette a kormányzatot, akkor, de csakis akkor lehetne azon ügyeket, melyek a megállapodás szerint közöseknek lesznek tekintendők, a következő módon közösen kezelni.“ Azt hiszszük, e törvényczikk szilárdabb garantiáját képezi a Lajthán túli alkotó Hiányosságnak, mint holmi általános ígéret, melyet Beust báró a concordatum dolgában adhatna. Ha a kiegyenlítés létrejötte "csakugyan oly múlhatlanul szükséges a birodalom fennállhatására, akkor a Lajthán túli liberálisok minden feltétel nélkül is nyugodtan szavazhatják meg a kegyenlítést, mert ez, a magyar törvény világos törvényei szerint, csak addig érvényes,míg az egész birodalom alkotmányos kormányzatnak örvend. A reactió, habár a Lajthát határvonalként akarná is respectálni, mindazáltal a nyugati országok alkotmányos szabadságát nem temethetné el többé, anélkül, hogy a kiegyenlítés és az egész közösügyi história is utána ne hullna sírba. Zárszó Kossuthhoz. Vontatva, kedvetlenül, de polgári kötelességem s a honszeretet által ösztönöztetve, szólok már azon vádról is, mely legsértőbb, legilletéktelenebb, s melyet ön szemünk közé csapni nem tartotta tisztelt állásával és alkotmányos érzelmeivel ellenkezőnek. Oh, hogy azt Kossuthtól kelle hallanunk, ki nem autóiraton, mint azon hatalom volt, a kire czélzott, midőn hozzá küldé egyezkedésre megbízottait. Visszatérek, mielőtt a tárgyhoz fordulnék, azon pillanatra, midőn Ön kiment az országból, de nem gyújtotta fel, mint fenyegetődzött, az orienst, hanem azultán nagylelkűségéből, bujdosóinkkal együtt, menhelyet nyert. A conservativ párt, mely a forradalom előtt a hatalmat bírta, a forradalom alatt vagy az ország határain kívül élt, vagy benn félelem és elkeseredés közt hányaték; egyszerre a fegyverletétel által azon helyzetbe lépett, vagy részben remélt léphetni, melyben alkalma lehetett volna a megboszulásra gondolni, s rá az eszközöket kezébe ragadni. Oly válságos idő volt ez, melyben viszonylagosan még a nyomorban is szerencsénknek tartottuk, ha, noha törvénytelen, de legalább oly bírók által ítéltetünk el, kik pártvillongásainkban résztnem vettek, sérelmeket nem szenvedtek tőlünk, és személyesen nincs megtorlani valójuk. A polgári háborúkban rendszerint a legnagyobb átok az, hogy ha a politikai ellenfél biráskodik ettél, még szelid természete mellett is a megalázó benyomásokat, melyek lelkében maradtak és ott izgatnak, nehezen tudja elhallgattatni. Beszinlik azok magukat a lélek minden mozzanataiban s az érvek mérlegelésébe. A Schwarzenberg-Bach kormány nem ezen tekintetekből, hanem, hogy a conservativokat is lenyomva tarthassa, a hivatalokat többnyire németekkel és csehekkel tölte be, s bizony sokan menekedtünk meg azért, mert a múltból sokat lehetett eltakarni. Azon párt pedig, mely a forradalom alatt sértve volt, s a Bach-kormány alatt szintén sérteték, közeledni kezdett hozzánk, s mindinkább közösöknek tekinté a szenvedéseket, mind sűrűbben egyesült velünk hazafi és irodalmi czélokra, s végre oda jutunk, hogy az úgynevezett ó-conservativok váltak a beolvasztó rendszer ellen első faltörőinkké , s évekre terjedő sürgéseiknek és támadásaiknak köszönhetni nagy részben Bachtól Schmerlingig az idiológ miniszterek elviseltetését és a rendszer összeromlását. A conservativok a legközelebbi időkben megszűntek országgyűlésünkben külön indítványokkal lépni fel, ritkán vegyítik magukat a vitákba, s midőn szavazatra kerül a dolog, a Deák-pártra vonolnak. Ezen töredék az országgyűlési többségnek egyik szerény contingense. A másik tömb azon, bár szintén nem számos képviselőkből áll, kik a szabadságharcz küzdelmeiben és a törvényhozási vitákban fiatalkoruknál fogva részt nem vehettek, de keblekben hordák a haza szeretetét, a jobb jövendő reményét, s komolyan törekedtek alapos műveltségre és legális befolyásra, hogy sorsunk jobbra fordultával ők is tényezők lehessenek törvényes függetlenségének s anyagi gyarapodásának előidézésénél. Azonban, pártunk hatalmas zöme oly férfiakból áll, kik részint már a pozsonyi országgyűlések alatt szabadelvüségökkel tündököltek, tekintélyüket megalapították s a népnek bizodalmát hosszas és dicsteljes pályájukon mindig megtartani, sőt öregbíteni tudták; részint pedig oly egy nekből, kik az 1848-ki pesti országgyűlésen hazánk jogait az országteremben egész kitartással oltalmazták, s midőn szónoklat helyett a tettek és a feláldozás kora állott be, csatatereken küzdöttek s a száműzetés keserű kenyerét csak úgy volt alkalmuk kóstolni, mint Kossuthnak, azon különbséggel, hogy a gyakran emlegetett kenyérből kevesebb adag jutott táplálkozásukra, mint Kossuthnak. S ime ezen egyének, ime, ezen testület, ime, ezen törvényhozó hatalom többségéről, s ennélfogva magáról e hatalomról írja Kossuth, hogy lehetnek néhányan, kik az akkori (48-diki) nemzet oldaláról most Önök oldalára tévedtek, hagyján; — akkor is teljesítették kötelességüket, és hinni akarom, most is azt vélték teljesíteni. Hanem ezen kívül ott vannak azon oldalon azok, kik a két tábor közül egész cynismussal ahhoz szegődtek, mely a nemzetével szemben állt, s ezek mellett ott hemzsegnek Önök oldalán azok, kik oly időben, midőn a régi Athena maximája szerint az indifferentismus a legnagyobb bűn, szépen leültek a személyes biztonság fája alá, vagy a kényelmes indolentia árnyékába, s onnan nézték, a nagylelkű nemzet kegyelméből, bátorságban, miként küzd, szenved, vérzik nemzetünk. Utóbb pedig megjegyzi, hogy „a mi sorainkban ujjal ki lehet mutatni azokat, kik az orosz invasiót kérő helyeslő levelet aláírták, s az orosz hadak mellett kalauzoló commissariusokként szolgáltak.“ Én nem tudom, mennyiben lehetne sorainkban kimutatni az orosz commissariusokat. De egyébiránt még az is kérdés, hogy vájjon az volna-e vétkesebb, aki az oroszt behozta, vagy aki állandólag itt akarta tartani. Hanem ezt mellőzve, kérdem, vájjon hiszi-e Kossuth, hogy a törvényhozó hatalom többségét, a népképviseletet s azzal együtt annak parliamentáris kormányzatát tanácsos-e így bántalmazni bárkinek is, ha nincs azon helyzetben, mint Cromwell, hogy egy pálczával vagy ostorral elűzhesse a parlamentet. S mondhatja-e Kossuth akár azt, hogy választási törvényünk nem democratikus; akár azt, hogy a kormány a képviselők választására erőszakos eszközökkel folyt be ? S valjon melyik kormány ? Talán épen az, mely — mint tudjuk — saját pártjából alig bírt harmincz egyént az országgyűlési székekbe ültetni. És végtére is, ha a képviselők többsége zokul véve a sértő classifiálásokat, Kossuth ellen nyilatkozatok fordulnának elő, megszilárdítaná-e, vagy ellenkezőleg nem rázkódtatná-e meg a külföldön „nagy száműzöttünknek“ mind hitelét, mind befolyását? Az amnestiára nevéért és eredményéért egyaránt haragszik Ön. A néven nehéz segíteni, miután az — legyen bár egy állam köztársasági vagy monarchiai — kizárólag az állam fejének fenntartott jogai közé tartozik. Az amerikai elnök szintúgy amnestiának nevezi azon tényt, mely a polgári és politikai jogokat egész teljében visszaadja az elítélt egyénnek, mint az európai monarcha. Még tudtommal nem fordult elő eset, midőn azt mondotta volna a köztársaság elnöke vagy a király a szóban forgó egyénnek: „kegyelmezz meg nekem,“ hanem mindig így szólt: „megkegyelmezek neked.“ Ezen a mi időnkben aligha fog változtatás történni. Hogy Kossuth a nálunk kihirdetett amnestia eredményéért is, saját helyzetében, boszankodhatik, igen indokoltnak tartom. Mert emigránsaink, mihelyt az általános amnestia felől értesültek, siettek hazájukba visszatérni, s ha közülök néhány nincs közöttünk, leginkább vagy ügyeinek elintézése miatt késik, vagy külföldön oly kecsegtető helyzetbe jutott, hogy azt könnyen nem áldozza fel. Úgy járt Kossuth, mint azon sejk, vagy, hogy hangzatosabb névvel említsem, mint azon patriarcha, ki midőn felébredve, sátrából kilép, rémülve veszi észre, hogy tribussának sátorfái is eltűntek, s csak az áldástalan homokban hagyott nyomok hirdetik, hogy az egész nép hideg források, zöldelő vidékek s a munkára és tevékenységre tért nyitó helyzetek felé húzódott el. Kossuth neve a romantikának, a költői alkotásoknak, mindig gazdag motívumokkal szolgáland, s míg dal és koboz lesz, dicsőittetni fog, mint a lángész és a megható változásokkal teljes élet egyik képviselőjéé. Ijj fajjon kibékél-e ő ezen elégtétellel? Alig remélhető Pedig sokan ily fényes kilátásért életüket is fel tudnák áldozni. KEMÉNY ZSIGMOND: Bécsi dolgok A magyar-osztrák kereskedelmi szerződés, vagyis inkább kereskedelmi és vámszövetség, mely a vöslaui conferentiár, megállapíttatott, a következő főbb pontokból áll: Az összes birodalmi terület egy vámterületnek ismertetik el, mely vámsorompók által el nem választható ; minden idegen állammal eddig kötött vám és kereskedelmi szerződés érvényben marad; ezentúl kötendők a kormány s a képviselő-testületek fóruma elé tartozik. A közvetett adó, jelesen a fogyasztási, mindkét birodalmi "félben hason normák által szabályoztatnak, valamint a vasútépítési és kezelési törvények is egy alapra fektetendők. A tengeri hajózásra nézve oda egyezkedtek, hogy minden osztrák hajó közös zászlót viseljen ; a magyar hajók használhatnak az osztrák zászlókon valamely jelvényt, melynek középczímere azonban kell hogy ugyanaz legyen mindkét félnél. A hajózás érdekeit a külügyér képviseli kifelé, befelé az illető kereskedelmi miniszter; csakhogy a törvényeknek és szabványoknak itt is megegyezőknek kell lenniök. A létező Lloyd intézménye, mint nemzetközi államposta és hajózási vállalat, a külügyér vagonjába tartozik, de egyenes összeköttetést kell a két kereskedelmi minisztériummal fenntartania. A pénzláb a birodalom mindkét felében egyenlő , azonban a magyar pénzverdékben magyar feliratú és jelvényes pénz verhető. Az egyezség szól 10 évre, s egyszersmind meghatároztatott, hogy 9 év leforgása után újra egyezkedni fognak. Ezek főbb pontjai a szerződésnek, mely nem sokára a képviselőház elé kerülend, hogy megkísértsék vele a tűzpróbát. Elkészítésében működtek a magyarok részéről Lónyai, Gorove, Fest államtitkár és Graenzenstein osztálytanácsos, Cislastania részéről Becke, Pretis osztályf nők és Scherer osztálytanácsos. A concordatum kérdése, mint a kiegyezés elé szánt czövek, folyvást szerepel, s hogy helyesen fogtuk fel a dolgot, midőn csakis ily csöveknek tartok, mutatja az, hogy semmiféle lap nem szól, csak kárhoztatólag róla, kivéve az uj „Presse,“ mely obstinate ellene bicsaklott a kiegyezésnek. A régi „Presse,“ teljes méltánylattal a Concordatum megszüntetése szükségessége iránt, igen éles argumentátióval viszi ad absurdum e parlamentáris éretlenséget. „Tegyük fel, úgymond, hogy a képviselő-testületnek igen szívén feküdnék egy kérdés bizonyos elintézése, ami kétségkívül nagyon is áll a concordatum kérdéséről, s tegyük fel továbbá, hogy a kormány röviddel az ülésszak vége előtt,élibe lépne a képviselőháznak, mondván : „Igen, én kész vagyok szigorral látni a concordatum revisiójához, sőt akár végkép is megszüntetném, de csak azon feltétel alatt, hogy oly adófelemelést szavazzatok meg, melyre szükségem van.“ — Lehetne-e erre más feleletet adni, minthogy ez méltatlan, soha sem igazolható pressió ? stb.“ Hátha, mint utóbbi számunkban is mondok, mi szabnánk feltételeket, — mit szólanának hozzá Lajthán túli testvéreink ? Minő dlamantest csináltak csak akkor is, midőn azt mondtuk, hogy míg alkotmányunk helyre nincs állítva, addig törvényt nem alkothatunk, ennélfogva nem egyezkedhetünk. A birodalom e korszakát a kiegyezkedési korszaknak fogják elnevezni, s a kiegyezési tényt, mely Ausztriára nézve a „lenni vagy nem lenni“ kérdése, alárendelni akarni bármi más, bármi fontos kérdésnek, függővé tenni akármitől, anynyi, mint a nagy macskájára tiporni akarni, s az ily szándék magán hordja a perfidia bélyegét. Egyébiránt perczig sem hittük, hogy azok, kiket komoly szándék vitt a birodalmi tanácsba, akik feladatuk öntudatával bírnak, annyira félreismerjék a viszonyokat, a dolgokat és hivatásukat, hogy szintén csak perezre is komolyan gondoljanak ily parlamentáris képtelenségre. A birodalmi tanács ülésszakának tartamáról írják, hogy az december hó 2-dik feléig fog tartartani ; ugyanazon hóban összehívják a tartománygyűléstkét is január 15-re. Ezek üléseznének 1868. febr. második feléig s mártius első napjaiban ismét összeülne a birodalmi képviselet. Az élénkülő politikai életet a csehek is igyekeznek tarkábbá tenni a magok módja szerint. Dr. Brauner, a moszkvai zarándokok leghitatosabbjaiknak egyike, felvette a Fries által felvetett keztyüt, s ugyanazon lapokban, melyek a cseh