Pesti Napló, 1867. október (18. évfolyam, 5234–5260. szám)

1867-10-10 / 5242. szám

állását Németországban fe fedezi,s nem­­ tudom. De ha Kossuth Lajos felteszi (mert ez csak suppositum), hogy a bírod­lom nagy és régi történelmi állása Beust szíjában Németországra vonatkozik, miért ne te­hetnénk mi fel, és t­ö­b­b jo­­g a­­ hogy ez Spanyolországra, Német-Alföldre, Olasz­országra, Törökországra, sőt Amerikára vonatkozik. Mondhatja-e valaki, hogy Ausztriának, és itt már a de facto b­iro­dalomnak nagy és régi történelmi ál­lása nem ezen országok neveivel, sőt nagyrészt birtoklásával áll kapcsolatban ? De jaj neked, szegény magyar nemzet, mert ha mindezeket köteless­éged lesz visszaszerezni, valóban, ha Árpád honfog­lalása óta a haza védelmében elhunyt hős fiaidnak milliói ma feltámadnának mind, csekélyek lesznek ez óriás munka véghez vitelére, még ha úgy harczolnak is, mint a hun pusztító hős Haagen a Nibelungok óriás harczaiban. Lám, milyen absurdumok jönnek ki a ferde értelmezésből. Mit érthetett hát báró Beust, midőn ez ominosus szavakat a világba röpite ? Véleményem szerint azt, hogy Magyar­­országgal azért kell Hegyezkedni, mert általa a birodalomnak a régihez hasonló nagy történelmi állása visszaszerezhető, vagyis nagyhatalmi állása — az európai concertben — biztosítható. És ebben báró B­ustnak igaza van, sőt őszintén bevalljuk, hogy miután nekünk szövetségesre okvetlen szükségünk van, s miután mi magunk részére legjobb szö­vetségest látunk a birodalom népeiben — bevalljuk, hogy magunk is azt kívánjuk, és oda törekszünk, miszerint általunk — és szíveskedjék e szóra fektetni a súlyt — miszerint á­l­t­a­l­u­n­k erősödjék a birodalom. És e szerint lehet e más a közösügyi szerződés, még a hatalom részéről is, mint valódi védelmi szövetség. II. A második vád az elsőnek csak követ­kezménye. Az országgyűlés többsége egy németországi meddő háború felé sodorja a nemzetet. Az első czikkben előadottak, vélemé­nyem szerint, ezen feltevést is megc­áfol­­ják, mert ha Beust bárónak Ausztria ré­széről ez nem lehet szándéka ; valóban nevetséges gondolni, hogy akkor Deák­nak, András­ynak, vagy az országgyűlési többségének ez legyen szándéka. De ha ez kézzelfogható is, Kossuth Lajos az irtózatos gya­ut oda oltotta, vagy legalább kívánta oltani a nemzet szívébe a magyar törvényhozás ellen. És ez már a sokkal is több. Erre felelni kell. Igaz, hogy azt lehet válaszolni, misze­rint Kossuth imitt-amott oda veti, de ezt is csak zárjel között, az ilynemű phrasiso­­kat: „nem mondom, hogy szándékosan, de elkészítették,“„nem mondom Önök szándé­­kaiban, hanem tényileg,“ — melyből azt lehet következtetni, hogy Kossuth Lajos oly kegyes, bennünk nem tesz aka­ratot, csak figyelejűséget tenni fel, azonba­n bocsássa meg tisztelt hazánk­fia, ha bátran kimondjuk, hogy az egész levél oly hangon van írva, és az egész okoskodás oly módon keresztül vive, s a dialecticá­nak oly ügyes tarka szálaiból szőve, hogy a gyanúgerjedés kikerül­hetetlen. Mert hiszen azt mondja Kossuth,­­hogy „mi nem rokonszenvezünk Németország egységi törekvéseivel.“ És ez még nem volna nagy baj, de hogy „volt idő, midőn ez nem is volt pártkérdés hazánkban. Eb­ben mindnyájan egyet­értünk, hajdani és mostani miniszterek jobb és baloldal­iai. “ Ezután előadatik az 1848-as országgyű­lés ebbeli eljárása és határozata. Mi következik ebből ? Következik, hogy akkor nem volt pártkérdés, de most az. Azaz most van párt, még­pedig a majori­tás, mely nemcsak ellenszenvvel viseltetik a német törekvések iránt, mert ez még nem is volna nagy baj, hanem még há­borút is akar Németországra vinni. És nemcsak háborút akar, de magyar vérrel vívott háborút, mert hiszen, hogy ezt elér­hesse, a magyar országgyűlés megcsinálja az 1867-ki úgynevezett közösü­gyi szer­ződést. — Csupán ezért csinálja meg, és hogy valódi czélját a nép előtt elpalástolja, tehát ezek Kossuth szavai — „a biroda­lom népeivel a szövetkezés ködfátyolképét lebegteti a nemzet szemei előtt.“ Vájjon van-e még több ? Igen is van, mert van e levélben még egy olyan két­értelmű tétel, melyből a ki akarja, vagy a kinek keble gyanúval úgy is megtelt, bizony könnyen jöhet azon gondolatra, hogy a többség vagy a minisztérium egy olyan forma bécsi reactióval áll czimbora­­ságban, mint volt 1848 ban az, mely Ma­gyarországot fegyverrel határozta meghó­dítani. A passus következendő: A mi rugója volt 1848-ban a császári fegveren megtámadták , a­ rugója 1867-ben a közösügyi transactiónak. Ennyi az egész, csekélység. Itt legelőször is azt a kérdést tehetnénk, hogy mi módon történhetett hát, hogy azon alapon, melynek eszközlője 1848-ban főleg maga Kossuth volt, az ilynemű nép­­képviselet alapján — oly bárgyú, vagy oly gonosz comprániát tudott azon magyar nép restre az országgyű­lésre küldeni, a mely népről maga Kossuth ugyanezen le­velében azt mondja, hogy: „N­­a csak p­á­r hónapig is megszabadul az id­e­gen járs­zal­ago­z­ás­t­ó­l, nyomban bámulatos tapintattal bírja el­találni a szegnek fejét.“ Mondom, mi módon történhetett. hagy történhetik, hogy azon, talán ötven válasz­tás között, melyet csak e napokban jelen­tett be az elnök a képviselő­háznak, még Kossuth levelei után is — alig van egy kettő, mely nem az úgynevezett Deák vagy többség pártjára esett volna? Vagy ha már történt, mi módon történik, hogy Kossuth, mint Saturnus, saját gyer­mekét kívánja felfalni ? Mind­ezt kérdhetnénk, de hagyjuk e tért, m­­rt valóban vérünk lázadni kezd. Előre sejtem az ellenvetéseket, s így ta­lán le­z alkalmunk erről másszor bőveb­­ben szólani. BÁNÓ JÓZSEF: Sajtószabadsá­ g. Habár nem szeretnénk doctrinairség vádja alá esni, hanem ha az eszméket tisz­tázni akarjuk, még­sem kerülhetjük ki egy rövid visszapillantást vetni az angol sajtó történetére, mivel ez által bizonyíthatjuk be azt, miszerint a sajtó ügyének épen úgy, mint más állami kérdéseknek fejlőd­nie kell, még­pedig magának az államszerkezetének fejlő­désé­­vel lépést tartva. Természetes azon­ban, hogy mikor ezeket mondjuk, csak­i­s szabad államra gondolunk, és másra nem is gondolhatunk, mivel az absolut hatalom báránybőrbe öltözve atyáskodó szerepet szeret felvenni és aggó­dó atyai szeretetet színlelve, rá­fogja a népre, hogy az még gyámság alá tartozó oly gyön­géd gyermek, melynek a szabad eszmék szellője is kárára válna. Ezért állítottuk fel mintaképül Angliát. *És hogy fejtege­téseinkben lehetőleg rövidek legyünk, egyedül a politikai időszaki sajtóra szo­rítkozunk. Az angol politikai sajtó nem örvendett mindig oly szabadságnak,a­minővel ma bír. Megvolt kü­zdelmi kora, de ebből tisz­­tultan lépett ki, úgy hogy mikor szabaddá jön, eme szabadságával csak ritka esetben élt vissza egyik-másik képviselője. Még a hosszú parlament előtt kezdetét vette az ellene előbb negative, azután positive folytatott harcz. A parlament, mint tudva van, régebben zárt ajtók mellett tartotta gyűléseit, utóbb, engedve a közvéleménynek, hall­atóságot is bocsátottak ugyan be, de e mellett a ház fenntartój­a azon jogát, hogy az ide­geneket kiküldhesse és a parlamenti tudó­sításokért büntethesse, mely jogával any­­nyira élt, hogy valahányszor ellenzéki szónok beszélt, kiküldötte a hallgatóságot. Utóbb egy lépést még haladott előre és 1641-ben megkezdé kiadni a beszédeket : „Napi események a parlamentben“ czím­ alatt. E gyűjteményben azonban csak szavazat többség mellett vetettek fel a beszédek, s igy az ellenzék szavai a te­remben elhangoztak, a­nélkül, hogy ki­hathattak volna onnan. A­ki pedig e határozat ellen vétett, ke­ményen lakoltatták, így Dering képvise­lőt azért, mert beszédét kiadta, a To­­werbe zárták, és beszédgyűjteményét a hóhérral égettették el. A hős­zu parlament megújította ezen rendeletet. A forradalom után még szorosabban ragaszkodott a p­alament előjogához, s különösen nagy szig­ot fejtett ki a hirlap­­írók és nyomdászok ellen. Tanúsítják ezt az 1728 és 1738-ban hozott határozatok. Ez a szigor azonban a kiadókat csak óvatosabbakká tette, hanem a beszédek kézalatti kiadásában nem gátolta. Az ország ismerni óhajtotta a parla­menti vitákat, s így naponként inkább óhajták a sajtót bilincseiből megmentve látni. De viszont be kell vallanunk, hogy a sajtó is gyermekkorát élte­­ lenyűgözve lévén, csak lassan fejlődhetett, s elég bot­lást követett el. A kéz alatti kiadványokban nem volt elmulasztva: „A mit a pártszellem ferdít­het, csonkíthat a beszédeken, a mit élet­­czel, gunynyal nevetségessé tehet.” „A parlamenti tanácskozások és beszé­dek hiányos közlése még boszantóbb lett, midőn 1771-ben Wilkes-nek, egy nagyon ügyes és bátor népizgatónak buzdítására több hirlap a szónokok neveinek közlésé­vel hozott jegyzeteket a parlamenti be­szédekből. Növelte a boszankodást a gúnynevek minden tekintet nélküli oszto­gatása. Most már nemcsak a parlament kiváltsága, hanem a parlamenti tagok személye is, meg volt sértve, a büntető törvény is védelmére állt a képviselőnek a sajtó kihágásai ellen. A sajtó szolgaságb­­­an növekedve, még nem tanulta meg, hol van a határvonal, melyen túl hatal­mának gyakorlása visszaélés és féktelen­ség. Kihágásaival első sorba önmagának ártott, mert a sajtószabadság ki­fej­lés­ét késleltette.“ *) A küzdelem ekkor érte el tetőpontját, hanem még nagyon soká tartott, és végét (közbe eső aprób­b engedélyeket tekin­tetbe nem véve) csakis 1835-ben érte. Ekkor szabaddá lett, de addig sokkal több ideig tartó küzdelmek­en ment át, mint a mi sajtónk. Ez a censura által lebilincselt, ő nyögött, éh­tjeit alig adva, 1834 ig — mikor Wes­selényi volt első, ki titokban kézi sajtón kinyomatta a kolozsvári országgyűlés naplóját. Később Kossuth lépett a sorom­póba, Kossuth a „Peti Hírlap“­­ alapí­­­tója, ugyanazon Kossuth, ki­teremtője volt a most újólag életbe lépte­tett 48-ki s­aj­tótörvényeknek, me­lyekhez tartja magát a jelenlegi magyar kormány. Miért jajdulnak fel tehát épen a szélsők eme törvények ellen? — ezt az ő részükről legkevésbé értjük. Túl szigorúaknak tartják talán ? Ám hasonlítsuk össze az újabb angol sajtótörvényekkel. LÁZÁR KÁLMÁN.­ ­• Pest, oct. 8-án. A nyilatkozat, melyet gróf Andrássy Gyula az alsóház szombati ülésében tett, világos és egyenes, mint a n­apsugár Köz­tudomású tény, hogy az országgyűlés egy­­behívása csak november második felére volt kilátásba véve, mert csak ezen időre készülhetett el a kormány előterjesztvé­­nyeivel annyira, hogy az országgyűlést szakadatlanul foglalkoztathatná. A hon­­gyűlés meghagyásánál f­ogva azonban köte­lessége volt a kormánynak, azt korábban hívni egybe, hogy az egyezkedés és va­s­úti kölcsön dolgában intézkedést tegyen. Hogy tehát a hongyűlésnek első rendben azon ügyekkel kell foglalkoznia, melyek miatt mintegy rendkívüli sessióra egybe­hivatott, az oly világos, hogy a miniszter­­elnöknek e tekintetbeni nyilatkozata saját képen egészen fölösleges volt. S miért tartotta a kormány e nyil­tko­­zatot mégis kívánatosnak ? Gróf Andrássy kimondotta az indokot: nehogy a sorozat változtatása azon magyarázatra adjon al­kalmat, hogy a kormány a nemzetiségi, vallás­ s unió-ügy nagyfontosságú kérdé­seinek tárgyalását halasztani akarja. A készség, melylyel a kormány e nyi­latkozatot önszántából, minden interpellá­­ció nélkül adta, fényes bizonyság arra nézve, hogy itt bizony nincs szükség pres­­sióra, és nincs ok kedvetlenkedésre. A „Pester Lloyd“ azonban ellenkező vé­leményen van. Ő a miniszterelnök kijelen­tésében a vallásügy halasztását látja. Ha ilyesmit a „Neue Presseben“ olvasunk, megértjük. A gyanús tás, f­edités, szitoga­­tás mestersége. De már magyar laptól kö­vetelhetni, hogy a szót, melyet a magyar miniszterelnök a nemzet szi­ne előtt kimond, vegye ép oly egyenesen, a­mint adatott. A kérdéses­­­pnak azon követelése, hogy legalább a vallásügyi javaslatot le­tehette volna a kormány a ház asztal­ára, már azért is helyt-­í­n, mert ugyan­annyi joggal kívánhatta volna Erdély, hogy „legalább“ az unió törvényét,— kí­vánhatták volna a nemzetis­égek, hogy „legalább“ azon munkálatot, mely őket érdekli inkább, terjeszsze elő ! Ki volt mondva, hogy mindezen nagy­­fontoss­ágú ügyek a hongyűlés rendes működésének legelső tárgyai közé fognak soroltatni. Ezt a miniszterelnök csak ismételte. Ebben megnyugtatást igen, még pedig fölöslegest is, de nyugtalanít sehogy sem bírnak találni. Bécsi dolgok A lengyel pártban némi meghasonlást lehet észre venni, nevezetesen a szavazáskor nem egyértelműen járnak ki, s mindinkább élén­ken vál ki két irányzat: az egyik, élén Z­­­e­m­i­­alkowszkyval, a német szabadelvű párt felé húz, a másik, melyet dr. Zyblikiewicz ve­zérel, a cseh renitentiával kaczérkodik. A régi „Presse“ Krakkóból közöl egy­ levelet, melynek tartalma némileg aligha össze­­m függ e jelenséggel. Ugyanis H­y e tapasztalván a lengyelek által egy idő óta tanúsított merevséget, érintkezésbe tette magát dr. W­y­r­o­b­e­k képviselő által a clubbal. W­y­r­o­b­e­k azt adta magyarázatul, hogy a miniszter úr a ruthenek egyoldalú panaszára hallgat, az országos iskolai tanács megalakításá­val késlekedik, s az orosz agitatiónak Gácsor­­szágban nem lép elébe, H­y­e megígérte a pártatlan eljárást. Elmon­dotta, hogy Litvinowitz érsek és Lawrowszki (­ Alkotmányok gyűjteménye. X. kötet. Angol alkot­mány. Irta Jánosi Pereucz. Pest, 1867. mert nemcsak polgári tekintetben, hanem nem­zetiségünkben is szabadok akarunk lenni, sza­badok a germán nyomástól. Breszl: Abban, hogy az egyesek jogáról gondoskodunk (s ez e törvényjavaslat czélja) nem fekszik a nemzetiségek elnyomása. A felpanasz­­tott nyelvkérdést úgy látszik, a sí­rk­ozási minisz­térium sem intézte el kedvezőn. Helytelen,germán nyomásról beszélni. Mi csak mindenki számára egyenlő jogot akarunk ; senkit sem nyomunk el, de azt sem akarjuk, hogy minket elnyomjanak, a­hol kisebbségben vagyunk. Az egyén szabad­ságával gyarapszik azon nemzetiség szabadsága is, melyet az egyének képeznek. Ziemialko­v­szky azt fejtegeti, hogy az 1866-ki szerencsétlenség után a fejedelem szava népeihez bizodalmat keltett s a gondviselés kül­dött egy férfiút, ki a roskadozó állam épületét sikeresen támasztá meg. Remény­tel­ve jöttek ösz­­sze a képviselők, de csalatkozott, a­ki sokat várt tőlük. Ausztriában sok nemzetiség van, többet kell tekintetbe venni, mint más országokban. A jelen törvény egy nemzetiségű népet boldoggá tehetne, Ausztriának nem elégséges. Giovanelli kinyilatkoztatja, hogy opponálni fog, míg egy törvényes útja van az oppositiónak.­­ Beszélnek még Herbst, és Tomnán, rég Beusz­­ báró felel Tomaunak, ki fels­ól­ja, hogy a kormány váljon szint, hogy t. i. centra­­zálni akar-e vagy pártolja az autonómiát. Beusz válaszát tegnapi táviratunk közlé. Berger indítványára ezzel az ülés­hez­á­­ratott s a legközelebbi ülés más­napra tűzetett ki. A curiális tanácsos csakugyan régebben tettek nála panaszt a rutherek elnyomatása iránt, ő meg is vizsgáltatta az ügyet, de eddig semmiféle elnyoma­tásnak nyomára nem akadt. Az iskolai tanács tag­jai pedig már is kineveztettek. Az orosz ngilat­okra nézve végre érdekes nyilatkozatokat tett az igaz­ságügy miniszter egrobeknek, többek közt, hogy e miatt már három ruthen lap fogatott sajtóperbe. Ezeken túl fontos reformokat helyezett ilyet mint közoktatási miniszter, kilátásba, melyek a gácsországi gymnasiumokon fognak eszközöl­tetni. Természetes, hogy e nyilatkozatokat a lengye­lek nagy része kedvesen vette, s jelesen azon része, mely mostanság dr. Ziemialkowszky vezérsége mellett a német szabadelvű pártot tá­mogatja. Birodalmi tanács. (Alsóházi XXXII. ülés october 8 -án.) Azon h­ír, hogy a német szabadelvűek s a lengyelek közt egyesség jött létre, igen népessé tette mind a termet, mind a karzatokat. — A miniszteri padokon Beust, Taafe, Becke és Hye foglalnak he­lyet .­­ a 11 a n k a 1 képviseli a kormányt. Beust benyújtja a kiegyezésre vo­natkozó kormányjavaslatokat, ne­vezetesen : I. Az államköltség fedezési járuléká­ról szóló törvényt. II. Törvényt az általános állam­­adósságról. És III. A vám és kereskedelmi szer­ződés megkötéséről. E törvényjavaslatok első olvasása a legköze­lebbi ülésre tűzetik napirendre. Dr. Grosz, tekintettel a concordatum ellen tömegesen beadott petitiókra, és azon körülmény­re, hogy eddigelé nem ige­n láthatni a vallásügyi bizottmány működésének ez irányban nyomát, interpellálja e bizottmány elnökét, hogy várjon mennyire haladtak a munkálatok, s mikorra várhatni jelentést és indítványt ez ügyben ? Dr. Rechbauer, a vallásügyi bizott­­mány„elnöke, röviden vázolja a bizottmány ed­digi működését. Az iskola­törvény már elkészült, s a napokban beterjesztetik , a katho­likusok házasságára vonatkozó polgári törvény restitutiója felett folytatott tanácskozásokban is annyira vannak, hogy még e héten ez is elő fog terjesztetni. (Helyes!) Azonban az elvi változta­­tások foganatosítására a bizottmány póttörvényt (novella) nem tartott elégségesnek, s azt fogja indítványozni, hogy hatalmaztassék fel egy új házassági törvény kidolgozására. A­mi a vallásközi törvényt illeti, erre nézve a bizottmány a kormány intenzióit óhajtván ismer­ni, kérdést tett illetékes helyen, és Hy e közokta­tási miniszter úrtól azon felvilágosítást nyerte, hogy erre vonatkozó törvényjavaslat két hó előtt nem várható, mire a bizottmány elhatározó, hogy rögtön hozzá­lát egy ily törvény kidolgo­zásához. A beérkezett petítiókat a bizottmány kellőleg méltatta, az iskolatörvény az iskolának az egy­háztól való teljes függetlenségét mondja ki, s a bizottmány, a ház határozatához híven, a con­cordatum bilincseit a törvényhozás útján megtö­­rendőknek véli. Ha pedig a ház, tekintettel az utolsó napok eseményeire, a petitiók külön elintézését óhajtaná,, a bizottmány kész ehhez képest intézkedni. (Elénk tetszés.) Ezután felvétetett a napirend első tárgya : a bírói hatalomról szóló alap­törvény, melyen a múlt ülésből némi változ­tatandó maradt, mi eszközöltetvén, olvastatott az állami ítélőszék felállítá­sáról szóló alaptörvény, mely a miniszter felelősségre vonatkozik, végre a kor­mány- és végrehajtási hatalom gyakorlásáról szóló alaptörvény, melyről a bizottmány nevében W­a s­e­r tesz jelentést, mely indítványba hoz­­za, hogy : 1) A ház fogadja el az államszélőszék­­ről szóló alaptörvényt. 2) Határozza el a ház, hogy kerestessék meg a kormány az iránt, hogy késedelem nélkül terjeszszen elő oly törvényt, mely az 1861. febr. 26-ki pátens által életbe léptetett államtanácsot megszünteti. Schindler támogatja a bizottmány in­dítványát, mely nagy többséggel el is fogad­tatik. Következik az állampolgárok jo­gairól szóló alaptörvény. G i o v a n e 1 1 i éjszak-tiroli követ az auto­nómia érdekében kel ki a törvényjavaslat ellen. A birodalmi tanács nem illetékes arra, hogy min­denre, a­mi közös kezelésre alkalmas, közös tör­vényeket alkosson. Ebbe az egyes országoknak is van beleszólása. A tartomány­gyűlések a biro­dalmi tanácsnak koordinálva, nem subordinálva vannak, ha azok beegyezésüket megtagadják, akkor a birodalmi tanács nem határozhat, min­­deniknek megvan a maga jogköre s a döntés é­felségét illeti. Önök tudják, hogy az országok, melyek képviselői itt ülnek, ezekkel nem érte­nek egyet. Leonardi dél-tiroli követ óvást tesz Giovanelli ellen, ki úgy beszél,­ mint ha Déltirol nem is tartoznék Tirolhoz. , b c h i n d­­ e r. Szólott déli Tirolország képvise­lője, a német-tiroli pedig ép egy oly párt győzelme által, mely e házban ül, akadályozva van, hogy nyilatkozzék, s minthogy nekem van otthoni elégséges okmányom és levelem, melylyel bebi­zonyíthatom azt, a­mit mondandó vagyok, s mint­­h°gy pillan­tig sem kétkedem, hogy szavaimnak igazolása Tirolból el nem marad, azért arra a mit előttem szóló úr mondott, hogy t­i. ezen „házban vannak követek, kikkel a népek nem értenek egyet,“ azon megjegyzéssel válaszolok, hogy az elsorolásról megfelejtkezett. Hanem egy másik részéről ezen követek házának, mely az insbrucki utolsó választás folytán van itt, bizo­nyos, hogy Dél-Tirol népének nagy része nem m­* TMe. e^e*’ 8 kitéve magamat annak, hogy s íróiból megc­áfolnak, a vita tökéletessége vé­gett a tiroliak nevében óvást teszek. (Élénk tet­szés a baloldalon.) Herbst azok ellen kel ki, kik örökösen azt hányják fel, hogy a többség természetes jo­gaival él, holott ép ők azok, kik ugyanazt teszik egy mesterségesen csinált kisebbséggel szemben. Zi­­­b­­­i­k­­­e­w­i­t­z szintén az autonómia mellett a javaslat ellen szól. Azt mondják, hogy a birodalmi tanács a kisebbségek védelmére van rendelve. Melyik kisebbség érdekében alkalmaz­tatnak tehát Lengyelországban német bírák és tanárok ?­­ Van egy kisebbség igen, melyet oltalmaz a német kisebbség a cseh országgyűlésen. Ha el is ismerjük a polgári szabadelvűséget — igy végzi beszédét — mely e törvényeken átleng,még­is az autonómia érdekében ellene kell lépnünk. Hatósági élet. Pest, oct. 8. A­z. évi october 5-kén szombaton a Thaisz­­féle ügyben megkezdett pest-városi közgyűlés hétfőn délután folytattatok, s következő menete volt. Tavaszi Endre képviselő, minthogy egy 1863. évben kelt helytartósági rendeletre történt hivatkozás, kijelenti, hogy ötét csak az 1848. évi törvények és az országgyűlés által tett módosítások kötelezik, a helytartótanács rende­letét, mely Thaisz mentégére hozatott fel, nem tartja kötelezőnek, az illetőségi kérdést az 1848. XXIII. t. sz. tisz­tn körvonalazza, a főpolgár­mestert ugyanaz­on hatalomkor illeti, mi a legfőbb megyei tisztviselőt; — taglalja a jogügyi bizott­mány jelentését, helyesli a főpolgármester és tanács eljárását, ellenben a főkapitányét hibáz­tatja, mert az engedelmességet megtagadta, sőt kétszer a minisztériumhoz folyamodott a hatóság ellen, s ha ezt nem részakaratból tette, akkor csak tudatlanságból tehette, mi valóban sajnos , ő már most is kimondhatná Thaisz felett ítéletét, de mivel még van egy vád ellene (a Weinberger-­­ féle), mely megvizsgálva nincsen, nehogy kétszer kelljen ítélni, előbb vizsgálatot, a minisztérium­hoz pedig erélyes feliratot kíván. Gelléri Szabó János. Habár sokban nem ért egyet Tavaszival, azt mégis consta­­tálja, hogy annak véleménye ugyanaz, mi a bi­zottmányé ; megengedi, hogy a főkapitány ön­kénykedéseket is követett el, de azon rémséges dolgokat nem látja, a­miket Simon Fs. mondott, a tények nem bírnak oly nagy fontossággal, az ügyet az mérgesítette el, hogy az első hibás lé­pések májusban történtek, s az íratok a közgyű­lés elébe csak most kerültek; a közgyűlés hiva­tása : Ítéletet hozni, a megzavart rendet helyreállí­tani, de ezt nyugalommal és pártszenvedély nél­kül kell tennie; a közügynek rosz szolgálatot tesz, ki a kedélyek lecsillapítása helyett izgat ; két szempont lebegjen előttünk, az igazság és közérdek, a jogügyi bizottmány így járt el. Szó­nok azt kérdi, lehet e nagyobb büntetés a nyil­vános rászólásnál,­­ lehet-e fényesebb elégtétel a tanács és a főpolgármester számára, mint ha nyilvánosan igazság adatik nekik? Simon ennél sokkal szigorúbb, az ő indítványa most nem igaz­ágos, mert bűntény nincs, s a ki ellen indít­ványoz, egy oly tisztviselő ellen, a ki 1848, 1861. és 1867. évben a közönség bizalmáva­l megtisz­teltetett (közbeszólások; elhibázták); hazafiságát senki sem vonja kétségbe, ezért üldöztetett a múlt­ban (nem ide való,a dologra); hivatkozik az éjszak­­amerikai státusok elnöke ellen felhozott súlyos vádakra, melyek visszautasíttattak, pedig ott a szabadságot és alkotmányos életet szintén nagyon szeretik ; felemlíti továbbá, hogy sokan azon né­zetben vannak, hogy ha a főkapitány megmarad, a főpolgármester újra lemond (úgy van, í­­gy zaj); ez téves nézet, a főpolgármester visszavette lemondását, s ehhez feltételt nem kötött (de igen, erővel hoztuk el.) Szomorú dolog valakit azért mozdítani el, mert egy főbb tisztviselő nem akar vele szolgálni (nem úgy van); véleménye az, hogy a főpolgármester megmarad mert a­ki a hazát szereti, s a közügynek szolgálni akar, az szemé­lyes ügyeit alárendeli, ilyennek ismeri­k a főpol­gármestert, nincs neki oka visszalépni, mert elégtételt kapott, pártolja a bizottmányi véle­ményt. (Helyeslés.) Thanhoffer Pál nem szólana, ha a főkapitánynak annyi védelmezője nem akadt volna , a­minek sok védelem kell, az nem igen tiszta dolog, egy körülményre akarja a közgyű­lést figyelmeztetni; azt mondják, hogy a hat­ó­­kör nincs körvonalazva, ez nem mentség, mert a­ki ezt hozza fel, az megtagadja a főkapitányban azon qualificatiót, mi egy rendőri tisztviselőben kívántatik, megtagadja tőle az ítélőtehetséget s a törvényekbeni jártasságot; a kapitány nem egyéb, mint a tanács és törvényszék végrehajtó orgánuma (nagy helyeslés), a kapitány nincs fel­hatalmazva jogokat osztogatni, vagy valakit jo­gában korlátozni, fel nem teszi, hogy hatáskörét ne tudta volna, a korlátlan uralkodási vágy ve­zette ötét (nagy zaj), esküvel kötelezte magát felsőbb utasítások megtartására. Azt megszegte , a hatóság tekintélyének mi igazságot és elégté­­telt tartozunk szolgáltatni, ezt nem lehet más­kép, mintha a főkapitány ellen vizsgálat rendel­tetik és hivatalától felfüggesztetik (ügy van) és ez nem olyan rémséges dolog, mint Szabó mondja, ha nem hibás a kapitány, akkor a viz­gá­lat elégtétel neki, ha hibás, akkor nincs a' Ül­getésnek helye. (Helyeslés.)­­" Horváth Károly. Tüzetesen kell ez ügyhöz hozzá­nyúlni, a kímélet, fedszgetés szabbá teszi a dolgot jövőre, a hatóér * át­tekintetek fontosabbak a személyiéig , helyesli egészen a jogügyi bizottma , nem­ nyét, mely a beható vizsgálatot mellie vésemő' vételeket tesz a Thaisz mentaéléTM r S®’ észre' dokokra, constatálva látja holt fl­,°70.ttm­' hibákat és sérelmeket követett el * főkapitány nács és a közgyűlés irányíti 1­6 egyenemt a ta­lp“1-kait‚ melyek közte és a

Next