Pesti Napló, 1867. október (18. évfolyam, 5234–5260. szám)

1867-10-29 / 5258. szám

kerület, midiin egyházaink és iskoláinkért re­megnünk kellett. Az önkényuralom kinyújtotta vas karját, hogy feldúlja az egyházak békéjét, megsemmisítse azok önkormányzatát és elragadja iskoláinkat, hogy azokat, melyek a szabad szellem fejlesz­tői voltak, és kell hogy legyenek mindenha, a szolgai megadás tanintézeteivé alakítsa. Ez idők viharai, hála érte az isteni gondvise­lésnek, elismerés a magyar prot. egyház, kevés kivétellel, minden tagjainak, és mert midőn leg­­feljőbb kincseinkért, egyházaink és iskoláink­ért remegtünk, azoknak védelmében az igazság és szellem fegyvereivel küzdve az erőszak ellen, a törvényes alapon ingadozás nélkül megállani tudtunk, majdnem min­den kár nélkül vonultak el felettünk. Azóta hazánk viszonyai is, habár nem is min­denben óhajtásomhoz képest, sok részben meg­változtak. A koronás fejedelem mellett oly férfiak ülnek a kormányon, a­kikkel, bár sokban egyetérteni nem tudok, de a­kiknek múltjuk alkotmányos érzelmeikről tesz tanúbizonyságot. Ily körülmények között azt hiszem, hogy egy­házainkat és iskoláinkat erőszakos beavatkozás­tól féltenünk nem lehet, de nagyon tévednének azok mégis szerintem, kik azt hinnék, hogy most már minden óvakodás fölösleges, hogy most már mintegy maguktól fognak bajaink or­­vosoltatni és hiányaink fedeztetni. Sok várnak kapuját — melyet az erőszak be­venni nem tudott — felnyitotta már a minden óvakodást fölöslegesnek tartó bizalom, s csak későn véve észre, hogy a hivatottak mögött el­­­­lenségeik is nyomultak be annak sánczai közé.­­ Óvakodnunk kell nekünk mindenek előtt a­­ bizalomnak reánk gyakorolt túlságos hatásától.­­ Nem szeretném f. t. egyh. kerület, ha valaki­­ félre­értene, gondolatomban sem fordul meg az, hogy a jelen kormány tagjairól egyházaink és iskoláink irányában ellenséges indulatot te­gyek fel; de midőn egy örökös testületnek — mint a magyar reformált egyház — a kormány­hoz való viszonyait, önkormányzati jogkörét te­kintjük, soha sem szabad csupán bizonyos kor­mányférfiakat, vagy csak bizonyos kormány­formát is tartani szemünk előtt, mert az egyé­nek a kormányon gyorsan változnak, sőt — ta­pasztalhattuk azt — változnak maguk a f­or­­mányformák és rendszerek is, de kormány ma­rad mindenkor, és én legalább nem hiszem, hogy ha bizonyos kormányférfiakra vagy bizo­nyos biztosítékot nyújtó kormányfő mára való tran­­tetből önkormányzati jogainkat szűkebb körre szorítani engedjük, ha közvetlen befolyást engedünk egyházaink és iskoláink ügyeibe, minde­t megváltoztathassuk akkor, midőn úgy lehet, kormányférfiak és kormányforma megvál­toznak. Erős meggyőződésem az, F.­z egyh. kerületi közgyűlés, hogy ha azok, kik 1848-ban egyházi ügyeink élén ál­lttak, engedve az átalános lelke­sedés és buzgalomnak, önkormányzati jogainkat megszorítani engedték volna ha a kormánynak közvetlen befolyást engedtek volna egyházi és iskolai ügyeinkre, 1859 és 60-ban lehetetlen lett volna azokat megmentenünk. Óvakodnunk kell tehát, imétlem, a bizalom­nak ránk gyakorolt túlságos hatásától, de óva­kodnunk kell épen úgy ama hiedelemnek el­zsibbasztó hatásától is, hogy nincs már részünk­ről szükség erőmegfesztésre, buzgalomra, ál­dozatkészségre, mert az állam, a kormány ált­­ minden hiányaink pótoltatni, minden bajaink orvosoltatni fognak. Hogy m­­or, mit és mi után várhatunk vagy fogadhatunk el az államtól a­nélkül, hogy ön­kormányzati jogaink szűkebb körre szoríttassa­nak, a­nélkül, hogy közvetlen befolyást enged­jünk a kormánynak egyházunkra és iskoláink­ra, azt a közel­jövő meg fogja mutatni, de ne­kem tántoríthatatlan meggyőződésem, hogy a magyar ref. egyház csak addig lesz önkormány­zattal biró szabad egyház, mig mindenekelőtt és mindenek felett saját erejére ta­maszkodik. Óvakodni a bizalom túlságos hatásától és egyszersmind a vallásos buzgalom, az egyházak s iskolák ügyei iránti részvét és áldozatkész­ség emelésére, s ezek által az egyházak és isko­lák felvirágozására hatni,ezek — szerintem — az egyházi ügyeink vezetésére hivatottaknak legfőbb kötelességei. Ez az, a­mire ismételten felajánlom gyenge erömet, de erős igyekezetemet; ez az, a­miben is­mételten kérem támogatásukat, kérve egyszers­mind, hogy irántam türelemmel lenni, hogy ne­kem időt engedni méltóztassanak, hogy megis­merkednem lehessen az egyházmegyék s egyes egyházak és iskoák viszonyaival, mert csak azután re­mélhetem, hogy némi sikerrel fogok működhetni. Az Isten áldja meg legjobb áldásával közös igyekezetünket , áldja meg az egyházkerület minden egyházait, iskoláit, elöljáróit és egyes tagjait, nekem pedig engedje megérnem, hogy itteni hivataloskodásom alatt azok bizalmát, kik azzal előre megajándékoztak, megtartanom, s azokét is, kik ezt nem tevék, megnyernem le­hessen. Magamat hazafias és hitrokoni szeretetekbe ajánlom. Beöthy Zsigm­ond beszéde Tisza Kálmánhoz: Nagytekintetű főgondnok úr ! Amaz örömhangok, melyek nem egy felekezet részéről, de e felekezeten kivül, a társadalom egyéb rétegeiből is a jelen ünnepély szertartá­saiba vegyülnek, lehetetlen, hogy ezen órának a szokottnál nagyobb s magasabb jelentőségéről ne tanúskodjanak. Ezen óra, mely százezrek bizalmából font az ön nemes halántéka körül hervadhatatlan koszorút, mit bizonyítana mást, mint ünnepélyes revela­­tióját amaz érdemeknek, melyeket Ön, a politikai szabadsággal mindig testvéri frigyben működő pr­otestáns egyház ügyében szerzett. S az érdemek e revelatiója, bármint tiltakoz­zék is ön, lelke egyik legnemesebb tulajdonával, gyöngédsége és szerénységével, protestáns egy­házunknak egyetlen és megjogosultabb fóruma, a közvélemény által van szentesítve. Ez a közvé­lemény az, mely megkérese hazánkban a Tele­­kyeket, Vayakat és Pázmándyakat, kik azt a fegyvert, melylyel egyházunk törvényes jogai mellett küzdöttek, egyszersmind a haza alkotmá­nyos jogainak, függetlenségének és szabadságá­nak megvédésénél is magasan tartották. Mert az eszme, mely a XV-ik század elején Wittenbergában igénytelen szikraként felpat­tant s mégis a szellemi forradalmak legnagyob­bikát gyujtá meg Európában, a gondolat, az ér­zés és lelkiismeret szabadságának szikrája volt, s mint ilyen a társadalom s politikai intézmé­nyeknek is regenerátora. A történelem, mely nem a vallási secták belső elveit, de az emberiségnek azok által előretolt vagy visszanyomott, szóval a haladás vagy hát­­ralépés eseményeit bírálja meg, kétségbevonhat­­lanul igazolja mindezt. De magyar hazánkra vonatkozva is akárhány történelmi adat bizonyítja, hogy a reformatio eszmeáramlata roppant szolgálatokat tett nem­csak az egyéni s politikai szabadságnak, de sőt a magyar nemzetiségnek is. Ő­t feküsznek történelmünk lapjain a legfé­nyesebb momentumok, melyek­­ a békekötések­kel befejezett vallás­szabadsági harczok diadala mellett, nemzetünk egyéb sarkalatos jogainak s szabadságának visszaállítását is győzelmesen hirdetik. A békekötések és törvények ugyanis, mik Ru­dolf, III. Ferdinánd és II. Leopold alatt létrejöt­tek, nem állapíthattak meg egyoldalú szabadsá­got, a vallás szabadságát csupán a­nélkül, hogy a társadalom többi alkatrészei is, úgy mint poli­tikai jogok és intézmények szintén felszabadít­­tassanak, vagy legalább — ha volt— előbbi sza­badságukban biztosíttassanak. És innét lehet megmagyarázni azt a szent ér­dekközösséget, mely az országgyűlések catholi­­cus és protestáns vallású, de az alkotmány és sza­badság szeretetében testvérérzésű világi tagjai között mindenkor létezett. Érdekközösség volt ez a szabadság eszméjé­ben, a törvényesség tiszteltében és mindabban, mi az alkotmányos állami létnek alapjául szol­­gált. Mert midőn országgyűléseinken a kath. egy­ház hívei a protestánsok törvényes jogait védel­mezték, jól és bölcsen tudták azt, hogy ama jo­gok védelmével alkotmány, törvény és mindaz, mi az ország önállásának és függetlenségének biztosítására szolgált, szintén védve voltak. Mert az a csapás, mely az önkény által a protestán­sok törvényes jogaira méretett, mindannyiszor megrendítő és ledőféssel fenyegető ama falakat is, melyekben az összes nemzet alkotmányának és törvényes szabadságának oszlopkövei valónak letéve. Kétségtelen tehát, hogy nagy politikai hord­­erővel és állami fontossággal bírtak a protestán­sok ama törvényes igényei, melyeknek koron­kénti kielégítését a magyar országgyűlések min­dig a liberalizmussal és haladással tartották egy­értelműnek. S kétségtelen és természetes dolog volt továbbá az is, hogy maguk protestáns elődeink, kik jogai­kat a nemzet törvényes jogaival azonosították, vezéreikké és egyházi kormányzóikká mindig azon f­éfiakat választották, kik nemcsak vallá­suknak, de az alkotmányosság és törvényesség­nek is megpróbált harczosai voltak. Emlékei e férfiaknak a protestáns egyházi tör­ténelem pantheonába tartoznak, de a szabad­­elvűség rendkívüli kitartását, és a múltak szen­vedéseinek és fájdalmas emlékeinek csodálatos imádását tanúsítja az, hogy e haza protestáns la­kosai közül a dunántúli kerület százezrei és azok sorából választék ismét kormányzójukat, kik a haza alkotmányának és szabadságának rendület­len keblű és ünnepelt nevű önállói. Nincs ember e széles hazában, tisztelt főgond­­nok úr, ki önnek nevét tisztelettel ne említse so­rában ama honfiaknak, kik értelmük hóditó ha­talmával és szivük forró szerelmével dolgoz­nak a szabadság nagy templomán, melyben a nemzet m­indegyik fia valláskülönbség nélkül találja fel jogai oltalmát. Rendkivüli örömmel s tisztelettel üdvözli azért önt, nagytekintetű főgondnok úr, a Dunán túli helvét hitvallású egyházkerület, rendületlen bir­tokában ama mély és őszinte meggyőző­dés­­nek, miszerint ügyeire és jogaira nézve nemcsak védőt, de oly tanácsi adót is nyert, ki a 48 ki tör­vények alapján nyert jogaink érvényesítésének bekövetkező pillanataiban, lánglelke sugallataitól lelkesülve, a protestáns egyháznak bármely vi­harral is erősen daczoló egyik vezéreként fog közöttünk világolni. A pályát, melyre ön most lépett, választói bi­zalma fogja virággal hinteni; de ha e pálya virá­gait letarolná a sors s hitünk és annak szabadsá­gáért szenvedések töviseivel kellene találkoznia, legyen ön meggyőződve arról, hogy e kerület népe, mely önt máris szerelmével tetézi, ő soha ki nem halő szerelmével fogja szenvedéseit eny­híteni,­­ egyházügyi szemes harczaiban hűséges részvéttel támogatni. TÁRCZA. Az utánnyomás és a szerző joga. Szabó József nyomdásztól. Hr.­­Kulcsár István, a „Hazai és kül­földi tudósítások“ ismert privilegiált tulajdonosa és szerkesztője — mert az újságok is privilegiál­­va voltak és különös kegyosztogatásnak tekin­tettek — már 1809 ben 175,000 példányra tette a naptárszükségletet csupán Magyarországon.— 1824-ben már 11 magyar, 7 német, 3 tót, 1 latin privilegiált naptárunk volt, melyek az országban roppant elterjedésnek örvendettek. Ezenkívül a clerus használatára, a püspökök megbízásából vagy jóváhagyásával, még 16 dioesis naptár je­lent meg honunkban. Vidéken minden naptárnak megvolt tulajdon közönsége, az egyik a német 4S kassai, a másik a német budai, harmadik a pesti, a negyedik a győri, az ötödik a komá­­rmi kalendáriumnak adta az elsőséget, mert e kalendáriumokat a benne főszerepet játszó idő és nás a száz éves kalendáriumból vett vagy ujan töltött jóslatai és híres csíziói tették nevezetes­­é. — de törekedtek is a kiadók hogy a babo­­naság tekintetében egyik a másikat fölülmúlja. De volt is kelete, mert a naptár nyomtatást mond­­.Elyik 4—6 sajtón aprilban elkezdte, és még no­vember végéig sem fejezték be, az egész nap­ár szedése t. i. állván, folyvást készíthettek tel­jes példányokat, mi annál könnyebb volt, mert csak 3—4 ivből állt egy-egy naptár. A mely könyvön a „Cs. kir. ap. F e­­­s­é­g privilégiumával“ hiányzott , azt bátran utánnyomhatták, — de az ezzel foglalko­zók mégis voltak legtöbb esetben annyi tiszte­lettel a szerző irányában, hogy nevét kitették a czim­en. 1817 ben azonban fogja magát egy bi­zonyos Ege József Pesten, és előfizetést hir­det 12 váltó forintjával „C­ompendium benigni urbarii“ stb. czimű műre, s 400 előfizető szerencsésen be is érkezett; — de megjelenvén a 12 éves munka, kitűnik, hogy az ex-szerző csak a czimet, előszót és tartalmat irta, a pontok elé pedig °-kat rakott, — a többit pe­dig gr. Festetics egyik régibb munkájából szó­ról szóra leírta. Ez volt aztán határt nem ismerő plágium! Daczára számos ily visszaéléseknek: „Csak las­san — írja Matlekovics Sándor legu­obb művé­ben“*) — lassan tekintetett a szerző joga a tör­vényhozás által védendőnek, s e tekintetben a szász törvényhozás (1686. és 1673.) a legrégibb. Az e tárgy­ra vonatkozó újabb törvények a német szövetségi határozat 1837. jun. 11.; a bajor 1847. ápril 15; a szász törvények 1844. febr. 22., 1846. jul. 27. és 1855. jul. 30.; az angol parla­menti acták 1710., 1814. jul. 29., 1835. sept. 9., 1838. jul. 28. és 1845-ben. A napóleoni törvények 1810. február 5. ; az éjszak-amerikai 1831. február 3.; s az orosz digesták X. 741. s 740. — Magyarországon csak I. Ferencz Bécsben 1793. november 4 kén 12,157. sz. a. kelt királyi *) Nemzetgazdaságtan. Ára 3 forint. Pfeiffer bizomá­­nya. rendeletét említhetjük, melyet dr. Lebedei Fe­rencz „Az irói tulajdon. Pest 1840.“ czimü műve 59.1. egész terjedelmében közöl.“ Az Ausztriában az irodalmi és művészeti tu­lajdon védelmére az 1846. oct. 19 -i törvény szolgál, ez az utánnyomást tiltva, a szerző ki­adási jogát élete és örököseinek a szerző meg­­halta utáni 30 évre terjeszti. Nálunk 1844 ben a Kisfaludy-társaság volt az első, mely Szemere Bertalan szerkesztése mel­lett rendszeres törvényjavaslatot készített, s az akkor Pozsonyban székelő országgyűlésnél be is nyujtá, — de — a számtalan gravaminák végett — sem akkor, sem később tárgyalás alá nem ke­rült. Végre 1867-ei június hóban,­ a m. kir. igaz­­ságyminiszter is sürgetvén, a Kisfaludy-társaság a fentebbi törvényjavaslatot átdolgozva, azt a je­lenkor kívánalmaihoz idomítva, jelenleg már mint tárgyalandó törvényjavaslat fekszik előt­tünk. A Bach rendszer alatt, az író és kiadó tulaj­donjogát az ausztriai codex védte, míg Schmer­ling ideje alatt egész mostanáig az országbírói értekezlet I. 23. §-a volt irányadó. Időközben megmutatta több kiadó, mikép le­het legkisebb költség és fáradság nélkül jövedel­met hozó jó könyvet összeállítani. Különös elő­szeretettel viseltettek a versek iránt, és azt leg­vonzóbb czimekkel felruházván , legkitűnőbb íróink legjelesb műveit kiszemelvén, egy könyv­be gyűjtve, — a nélkül, hogy az illető szerzőket vagy kiadó tulajdonosok jengedelmét megnyerni vagy csak megkérdezni is érdemesnek tartották volna — kiadták. Itt aztán egy társaságban láthatjuk jeleseink — mint: Arany János, Bajza, Czuczor, Erdélyi, Garai, Jókai, Lévai, Lisznyai, Mindszenti, Petőfi, Sárossy Gy­ula, Száez Károly, Szelestey László, Szemere, Tompa, Tóth Kálmán és Endre, Vachot Sándor, Vörösmarty stb. l­ee­gjobb költeményeit; ily gyűjtemények igen kapósak voltak, s külön­féle alakokban számos, dúsan jövedelmező ki­adásokat értek. Az a jó oldala volt még, hogy még utánnyomásnak sem tekintetett a törvény által, mert csak egy évet felülmúló tárgynak szó­ról szóra való átvétele képezett bűntényt. Petőfi költeményei a censura miatt eddig tel­jesen meg nem jelenhettek, de kedvezvén 1861- ben az idő és körülmények, Müller Gyula Petőfi egyik legjelesebb és kiadatlan, három évet meg­haladó „Apostol“ czimű költeményét 1862-ki „Alkotmányos nagy naptárá­ban kiadta, ámbár Petőfi összes költeményei (1840—1848) Emich Gusztáv öröktulajdona volt, miért is M. Gy. ellen pert indítván, azt az orsz. bírói értekezlet nyo­mán meg is nyerte. Ez volt honunkban az első utánnyomási per. Csodáljuk , hogy Emich Gusztáv — a szabad sajtó daczára — Petőfi sz­ámos és igen jeles ki­adatlan költeményeit még sajtó alá nem bocsá­­totta, — miután meg lehet győződve, hogy az olvasó közönség, egyik legkitűnőbb és legnép­szerűbb költőnk remekműveit, csak szívesen és hálával fogadná. A nemrég kötött franczia-osztrák kereskedelmi szerződés által az oly kedvelt és mulattató fran­­czia vígjátékokat és színműveket, valamint be­szédeket és regényeket a szerző vagy tulajdonos engedelme nélkül most már átfordítani tilos­­azért a nemzeti színház műsorozatában nem is találkozunk a szokásos e nemű franczia újdon­ságokkal. Mert előbb az illető a darabot csak meghozatta, leforditá, benyujtá, a fordítást kikapván, előadatott. Punctum. Az ez­által keletkezett hézagot a játékbi­ben most íróinknak kellene pótolni, s az e­n­gemi ösztön felébresztésére és előmozditás talán a nemzeti szinház igazgatósága is test valamit; mert megvallva, eredeti vígjáték szinmű dolgában nem örvendhetünk igen a választéknak. A már rég pengetett terv hat nemzeti szinház igazgatósága keres egy’ kia ki va amennyi, a nemzeti színházban előadó művek nyomtatását és kiállítását elvállalná mehe­t a színháznak 20 példányt minden érteít87O, gl.ta8SOn' ho&f legalább a kö működők jelesbejei ismerjék a darabot és sz­oci je emét), talán ez is lendítene valami­t e terv kivitelét az irói tulajdont 08­ . or­jény szentesítéséig elhalasztották. Sok nehézséggel van e terv összekötve, Ő a szín 7 igazgatósága rá nem parancsolhat nára, acsak ő maga nem akarja, hogy már szín­zzal szerződésre lépett kiadónál nyoma mert a jó darabokra majd találkoznak több­­ a jó reménység fejében a tiszteletdijt , csak magasabbra emelik, sőt megkétszeres így aztán a szerződött kiadó kárával a silán­y­akat, a többet ígérők pedig a jobb műveket dőlnek ’ , így utóvégre 82 egész ter­v dug . Legpracticusabb volna, ha a nemzeti szin igazgatósága egyszer mindenkorra kimonda hogy semmiféle elfogadott mit addig elő a adatbank, mig a 20 nyomatott példánya is érintett czélra a színháznak át nem szolgáltat így, a nemzeti színház igazgatóságának kül­ben igen czélszerű terve valósulna,-sz iró tu­donjoga pedig biztosítva volna ’ . Vidék! tudósítások. U­n­g­v­á­r, oct. 18. Jól esik az embernek, ha a jelenlegi bel- és külpolitikai zajlások között szelidebb tárgyra is vetheti szemeit, mint a pártoskodás, huzakodás és elégületlenség. — Különösen jól esik ez e vá­ros lakójának, hol a hajdani béke és egyetértés évekre száműzve van. Alig hogy lecsöndesültek némileg a nemzetiségi súrlódások e városban, melyben azok a felvidékre nézve 1849—50-ben kezdetüket vették , az országszerte ismeretes Kandó-Mocsáry-féle kettős követválasztás odáig vitte a dolgot, hogy most barát barát ellen, rokon rokon ellen törünk, s a democraticus elveknek egymás gyűlöletében adunk kifejezést. Valóságos kurucz világot élünk itt Ungváron, már annyira mentünk, hogy „ne is kérdezd, csak üsd“ a jel­szó . Kandó mellett nyilatkozni annyi, mint ha­zaárulóvá, aristocratává lenni: Mocsáry felé csak nézni is annyi, mint a kormány ellenségévé bé­lyegeztetni; s mindez után atfélen, elkeseredet­ten, rettenetesen. És mindezt nevezzük alkotmánynak, átalaku­lásnak, kibontakozási átmenetnek, mely úgy a polgári, mint az egyházi kormányzatot érdekli. A polgári kormányzat ellen az elégüle­tlenek nyíltan zúgolódnak, a sok bukott tisztviselő, a még több remény­eiben csalatkozott kenyérvágyó egyfelől: a hivatalokat monopolizáló párt, a családi liga másfelől élethalálharczot vívnak egy­mással, pedig tagadhatlan, hogy intra et exra muros mindennapiak a balfogások, hibák és fél­reértések. A­mi az egyházi kormányzatot illeti, ez Ung m­egyében és Ungváron nem csekély jelentős­égű. Ez is — a többséget tevő görög kathllikusokra nézve — gyökeres átalakuláson megyen át, s csakis azért látjuk érdemesnek megemlíteni, mert ez a politikai helyzettel szorosan összefügg. A mióta Baepinszky András püspök az 1770-nes években a félmilliónyi népességgel biró munká­csi megyét a római szertartású clerus jogha­tósága alól emancipálta, az elhanyagolt görög katholika egyház és nép — a felséges­ dymastia zakadatlan oltalma alatt, s annak hűségében felvirágzásnak indult. Örök emlékű Po­povics Baz'l, 1864-ben elhalt püspök alatt— ki ön­maga ritka tapintattal tudta és­­ irta az egy­­háziasságot a ház­assággal egyesíteni, a megye papsága és népe is ily szellemben f­elödött. Haj­lósi kora és a politika viszontagságos változatai akadályoztatták őt reformátori művében, míg két évi szünetelés után — mely alatt legfelj­bb pár­toskodásokat láttunk, és a megkezdett mű­ ha­nyatlását — a fejedelmi kegy végre megadta a megyének, legszerencsésb válaszáé által — az igazi reformátort, ki alig pár hónapos kormány­zata alatt erős és tapintatos kezekkel fogott hozzá a megye rendezéséhez. Csak mellesleg erintve azt, hogy a püspöki laknak Popovics által meg­kezdett, hanem deficiente pecunia fennakadt szé­pítésére és berendezésére királyi kegyből tetemes összeget nyervén, ezen a város szépítésére is ki­ható művet folytatja, hogy a szegényesen alapí­tott káptalan anyagi állapotának javítására jelen­tékeny évi járadékot eszközölt ki, és egyáltalán a megye anyagi jólétére is irányozza tevékeny­ségét , legközelebb két tette által bebizonyította Pankovics István püspök d­olga, hogy a megye, a papság, a népnevelés szellemi organisatiójában is szerencsés tapintattal tud eljárni. Első az, hogy megkezdette a terjedelmes , vármegyén terülő egyházmegye cánoni látogatását, Bereg megyé­­b­e Munkácson, hol is alkalma volt közelebb megismerkedni a hiányokkal, a néppel, a viszo­nyokkal, s oly szerencsésen járt el e kezdeménye­zésben, hogy vallás- és osztálykülönbség nélkül az összes lakosság szeretetét megnyerve tért vissza a székvárosba, honnan az országgyűlésre kellett elutaznia, s így a megkezdett látogatást abba­hagynia, fájdalmára a megye azon vidékei­nek, melyeket azóta lett volna beutazandó. A má­sik, a­mit eszközölt az, hogy a megye külső kor­mányzatát szervezni megkezdette. A megye ala­kulása óta a külső kormányzatban évről évre mindinkább hanyatlott az egység; a­­ vármegye főesperesi székei majdnem egészen üresedésben voltak évtizedek óta, s így az egyes esperesi és iskolai kerületek kormányzatában az egység hiányzott. Csak két havi időközbe került, hogy ezen több mint félszázados hiányon segítve legyen; a gondos püspöknek sikerült a h­ián­yó 5 főespe­res kinevezését az apostoli királynál kieszközöl­ni, s mind a 7 részére — 2 előbb be vo­lt töltve — évi járandóságot szerezni a vallási alapból 200 fijával. Itt ismét a személyek megválasztásá­ban tanúsított oly helyes, az egyházi és politikai szük­ségleteknek oly igen megfelelő tapintatot,hogy ha a püspök lemondva kijelölési jogáról, azt az illető vármegyék egyházi és polgári közönségeire bízta volna is, ezek a kinevezett egyéneket aján­lották volna a Felségnek kinevezés végett. E tényben e maga fénypontját mutatta fel kormány­zati tapintatának, mert kijelölése s igy a Felség­nek adott tanácsa a józan értelmiség- és közve­­ménynyel találkozott, mit olykor a legügyesebb kormánynak is nehéz eltalálni. Az által, hogy mind az öt kinevezett egyházi megyefőnök tu­dományossága, hazafisága és a kormány iránti ragaszkodása által vármegyéjében kitűnő és köz­szeretetű, azok élreállítása által ő maga határo­zott lépést tett a pártok kibékítésére, a politikai árnyalatok folytán felmerült súrlódások kiegyez­tetésére, és a hazafias szellem erösbítésére a­nél­kül, hogy megyéje oroszajkú híveinek jogos igé­nyein csorbát ejtett volna, vagy a nemzetiségi ügy kiegyenlítésére ez­által nyomást gyakorolt volna. Jellemző, hogy Pankovics püspök ritka kibé­kítő tapintattal bír, s szentül hinni kell, hogy ha kineveztetése, illetőleg székfoglalása pár hóval előbb történik, Ung­­m­egye és Ungvár városa nem lenne most azon elkeseredett párttusárnak színhe­­lye, minővé azt a nem tapintatos tisztújítás, és később a még tapintatlanabbul vezetett követvá­lasztás tették miként ezt soraink elején említet­tük , sőt hiszszük, hogy ha ő méltóságát az or­szággyűlés e megyétől távol nem tartja, a béke már helyreállott volna, de így még soká kell szenvednünk a pártoskodás utóbajaiban, és néz­nünk, miként használják fel az alkotmányosság és kiegyezés ellenes ez eseményeket is czélj.i­kra.­­s. Különfélék. Post, oct. 28. — A társas egyletek Budapesten örvendetesen gyarapodunk. Alig pendült meg az „Egyenlőségi kör“ eszméje, ime csakhamar az önálló ifjak köre, legújabban ismét a „Democrata kör“ keletkezéséről értesülünk. Igen természe­tes és helyes, hogy a kik go­ndolkozás, vagy kor, vagy hajlam szerint összeillenek, szorosabban csatlakoznak egymáshoz, s egyéni erejöke­t és élvezetöket az associatio hatalma által fokozni iparkodnak ; s társas egyletek sűrü keletkezése és virágzása rendszerint együtt szokott járni a közélet erélyes mozgalmával. Ezért üdvözöljük az egymás után keletkező, társas egyleteket, s csak azt­ óhajtjuk, hogy szerencsésebben válasz­szák meg nevöket, mint eddig tétték. Afféle ki­zárólagos elnevezéseket például, mint „Egyen­lőségi“ vagy „Democrata kör“ kerülni kellene oly körök alakulásakor, a melyek a névben ki­fejezett eszme kizárólago­s szabadalmát csak­ugyan nem igényelhetik maguknak , mert a mai világ egyenlősítő és democrata irányzatánál fog ,­­s . . . volna feltenni, hogy a ki Padául­va neve­séges volt körnek tagja nem lesz, se az egyik, se a másik az egyenlőség és az már ennélfogva i­­gizík­á ragos név igazán democratia eszméjének kiírót se a csak olyan egyletet illet «eg TM * ha nevében kifejezett eszm­é­k kívüle lehet, oly teljesen egyesíti,­k mint nem maradnak, csakugyan úgyt»J^ vell’Dem0Crata hivei azon eszmének. Ha például a .IJ0« kör“ azt a kizárólagos nevet venné W • force ellenzéki kör“, vagy „szélső ba 0 ^ ^ _ akkor már csakugyan l,ive­ JgJJjZjlirok után­zatát, a mennyiben erre a felhívás , égbe ítélni lehet, a ezt a kizárólagosságát 1 „k sem támadnék meg. Ha ellenben ez a » 8 tartja a „democrata“ nevet, azon a helyzetbe fog jönni, hogy a democratákna­k a legjava — a kik t. i. nem pár force ellen« kiek - teljességgel nem lesz benne képviselt -Kossuth Lajos felelt a nagyváradiak emlékiratára, s válasza Nagyvárad városának a hó 31-dikén tartandó közgyűlésében fog tele vaslatni. , , , . tt­u — Turóczból Neczpálról a „Hon egy tudósítása ellen czáfolat érkezett hozzánk. Más lapokban megjelent tudósítások ellen kül­­ben sem szeretünk czáfolatokat felvenni ; a jelen esetben azonban ezt még azért sem tehetjük, mert a beküldött czikk személyeskedő. — Említettük múltkor z­­j,­ volt főmunkatársa, Toldy István sajtó alá adott röpiratát : „Az 1848-diki törvénye­s a kat­h­olik­us egyház Magyarorszá­gon. Elmélkedések az egyház re­formról, egy ultramontan pap­nak ajánlva.“ E 12—15 éves röpiratra most jelent meg az előfizetési ív. Itt szerző eml­í­íti, hogy az „1848“ czimű politikai lap, midőn az országgyűlés a nyár közepén elnapoltatott, egy rendszeres politikai programmot készített mind­azon kérdésekről, melyeket a szünidőben fejtegetni akart.E kérdések egyik legfontosabbika az egy­ház re­form volt. Szerző közli a programm idevágó részét, mondván, hogy programm b­u­­csu-szózatává lett a lapnak. Szerző leg­alább e téren akarja a lapot pótolni jelen röp­­iratával. Előfizetési ára­t írt.. . A „Pesti biztosító intézet“ szombaton tar­tott választmányi ülésében az országos vasútköl­­csönben százezer frankig határza el részt venni. — A kereskedelmi minisztéri­um — mint halljuk — megengedte, hogy a hírla­pokra minden postahivatal fogadhasson el elő­fizetést, egyenként 10 kvnyi díjért, mi­által fölös­legessé lesz az előfizetések külön beküldése, s azonkívül 11 krral olcsóbb is az eljárás. Ugyan­csak a keresk.­minisztérium abban is megegye­zett a bécsivel, hogy pénzküldemények távirati úton is történhessenek, természetesen oly állo­mások közt, hol fiókpénztárak vannak. Bécs és Pest közt a táviratilag küldhető lgnagyobb ösz­­szeg 5000, a többi állomáson 1000, a legkisebb összeg pedig 50 ftban van megállapítva.­­ A veszettség gyógyítására vonat­kozólag Borbola Ignácz neubofi lelkész úrtól azon értesítést veszszük, hogy egy buchbergi oláh nő, Pavle Risita szintén sikerre­l gyógyítja a veszettséget. Óhajtandó volna, ha minden olyan helyről, hol ily titkossz­ev gyógyítók vannak, hiteles férfiak értesítenék a kormányt, ez pedig — mint egyik múlt számban indítványoztuk — a gyógymódokat megvizsgáltatná, s a biztosnak bizonyult szer titkát megvásárolván, közkincscsé tenné. — Plotényi Nándor nov. 6-dikán a vi­gadó termében önálló hegedűhangversenyt ad. A részletekről közelebb tudósítjuk olvasóinkat. — Szobrászat. A „Fővárosi Lipok“-ban olvassuk : „Három nagyobb mérvű, igen finom, pontos és feltűnő ízléssel kiállított fényképet lát­tunk Gondy és Eger debreczeni fény­irodájából, minő bármely fővárosi fényirodának­­ is becsületére válnék. E három fénykép három­­ különböző oldalról mutatja be Izsó Miklós­­­­nak Debreczenben be­végzett Csokonai-szobrát, s mindenképen igazolja a dicsérő híreket, melye­­­­lket Debreczenből e szobormű kitűnően sikerült­­ befejezéséről hallottunk. A monumentális Styl követelményeivel szemben talán kifogást lehetne tenni egyes, kivált ruházati részletek naturalista kivitele ellen, de nem merjük komolyan tenni, mert hasonló körülmények között bármely mű­­­vész arra lett volna utalva, hogy művének in­­kább realista felfogással iparkodjék érvényt és tetszést biztosítani. Ellentétnek látszik, de nem az, ha mondjuk : a mű legfényesebb oldalát — Csokonai magában véve nem igen hálás alakjá­­­­nak és arczkifejezés­ének rendkívül sikerült eszményítésében találjuk, így, a mint­­ Izsó mintázta, az alak valóban költőé és költői, nekünk pedig kiválóan vonzó és rokon.Szenves­i azon tősgyökeres magyarsága által, mely Izsó minden müvének el nem vitázható érdeme. E­­ müvével újra bebizonyitá, hogy li­bánknak jelen-7 lovatárt . ( A „B. P. K “-bíil.) Vallás- és közoktatási magy. kir. miniszerem előterjesztése folytán Kaczvinszky Vik­tor premontrei rendű áldozárt és kanonokot, a Keresztelő sz. Jánosról nevezett „jászóvári“ és az ezzel egybekapcsolt szent keresztről czimzitt „leteszi“, — végre a sz. István I.ső vértanúról nevezett „nagyvárad előfoki“ egyesült valóságos prépostságok prépostjává és főpapjává ezennel kinevezem. Kelt Schönbrunban, 1867. oct. 20. Ferenc József s. k. B. Eötvös József, p. k. vallás- és közoktatási m. kir. minister.

Next