Pesti Napló, 1867. október (18. évfolyam, 5234–5260. szám)
1867-10-18 / 5249. szám
241-5249. Péntek, october 18 1867. 18. évi folyam Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. MPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva s Félévre . . Id írt 50 kr. o .. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. 17 hasábos petitsor egyszeri hive*tésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyilt-tér : 5 hasábos petit 25 nj kr. Előfizetési felhívás ESTI NAPLÓ october-decemberi évnegyedet folyamira. October —decemberi ’. évre .... 5 ff 15 kr. A PESTI NAFXlÓ kiadó hivatala. Pest, oc. 17. 1861. (x.) Hevesmegyének valamely polgára, s haragjáról ítélve, hihetőleg bizottmányi tagja, keserves elkeseredéssel búslakodik a „M. U.” mai számában a megyei bizottmány feloszlatása és királyi biztos kiküldetésének miatta. Az ember rendesen akkor haragudván leginkább, midőn baját önmaga idézte elő, megfoghatnak tartjuk, hogy e tény jellemzésére általa használt leggyengébb kitételek ezek : hatalom, erőszak, ostromállapot, gyász. — és így respectáljuk is az egri levelező szívfájdalmait , hanem engedje meg, hogy a parlamenti kormányzat némely elemi kérdéseire nézve felhozott kételyeit eloszlassuk, s igy lelki nyugalmát is talán némileg helyreállítsuk. Miután t. i. a bús levelező elpanasztá a hevesség baját, igy kiált fel kétségbe estében : „Azt mondjátok, forduljunk az országgyűléshez, hogy orvosolja bajainkat? Hogyan? Ki vonhatja felelősség alá a minisztériumot oly tényért, mint a királyi biztos kiküldetése, ki a király személyét képviseli ? Hogy lehet azon minisztérium szemébe nézni, ki magát a korona tekintélyével fedé el ? „Megkértük ő Felségét — mondja a miniszteri intézmény — hogy küldjön saját személyében királyi biztost.“ És ő Felsége küldött. Ki vonható itt a felelősség sorompója elébe, talán felségsértés veszélye nélkül ?“ E sorokból meggyőződhetik mindenki, ki még a heves megyei bizottmány viseletéből eddig eléggé meg nem győződött arról, hogy a parlamenti alkotmányról Hevesben még bizottmányi és hírlap levelezői körökben is nagyon hézagos, mondhatni embrionális fogalmak uralkodnak. Mint általán minden cselekvényéért, úgy e szabott esetben a királyi biztos kiküldetéséért felelős a minisztérium az országgyűlésnek. Nemcsak azon sarkalatos elvnél fogva „the kingcannot do wrong,* (a király nem tehet roszat), hanem, mert a minisztérium azért is felelős, amit a fejedelemnek tanácsol,— akár a fejedelem neve, akár a minisztérium neve alatt vétetik az foganatba. A nélkül tehát, hogy e részben értesültebbek lennénk a „Magyar Ujság“-nál, bizonyosként állíthatjuk , hogy a kir. biztos kiküldéséért a minisztérium elvállalja a felelősséget; mert nemcsak hogy a kir. biztos kiküldetése miatt vissza nem lépett, tárczáit le nem tette, sőt egyenesen kimondja az idézett rendelet, hogy a minisztérium maga kérte meg ő Felségét, hogy kir. biztost küldjön. Helyes-e, törvényes e a minisztérium eljárása? — most nem vitatjuk, arról ítélni fog az országgyűlés. Hanem a felelősség a minisztériumot terheli, és az azt tettleg is elvállalta. Ez az alkotmányos út, ez az alkotmányos politika. Hanem a „M. O.“ egri levelezője e helyett felhívja e haza minden polgárát, hogy »az ily abnormis állapot lehetlenné tételére közremunkálni szent feladatának tartsa.* Minő eszközökkel? Erőszakkal? Miután alkotmányos orvoslati eszközök nem létét bizonyitgatá, azt kell hinnünk, Kapev erőszakra appellál. — Szegény egri levelező, fájdalma elragadta. Pest, oct. 16. (r. y.) A mellett, hogy rendkivül megtisztelve érezzük magunkat azon kegyes tudomásul vétel által, melyben vasárnapi czikkünket Csernátony úr részesíteni kegyes volt , még ráadásul kitűnő sikernek is tartja hiúságunk, hogy a balközép és balmérséklet ezen főző tollvivőjét képez Bek valánk a kül- és haute-politique „kivel szövetkezzünk a nebulosus kérdéseinek ködéből egy kis, de a német kérdésnél is gyakorlatibb és közvetlenebb horderejű concret kérdésre átterelnünk, t. i. a megyerendezés kérdésére, mely csaknem fontosabb annál is, hogy mit rendel en Kossuth Lajos azon zászló iránt, s melyet ő anno olim egy lovas csapatnak ajándékozott, s mely még egész épségében, tokjával együtt őriztetik egy hű őrmester által, ki most a „líon“-ban „rendeletre“ vár. Szép, s a mérsékelt pártra nézve veszedelmes volna, ha oly gyakorlati kér-' j désben, mint ez az — uram bocsáss! — municipális ügy, Cs. ur is tokba rejtve tartogatna valami nyomós érvet, melylyel pártjának álláspontját védeni tudná, feltéve, hogy álláspontja van. Hanem a collegialis kormányt annak idején leginkább perkorrestált baloldal lévén épen az, mely a felelős személyes kormány ellenében leghevesebben pártfogolja a collegialis közigazgatási alactronismust , vulgo municipium : nem csoda, ha Csernátony úr is kerülve az in médiás rés forró kásájába kanalázást, csak a szalonnáját szedi le, s egy pár életczel suhan el a dolgok fölületén. Cs. ur logica hiányt betűz ki legelőbben is czikkünkből. Rendesen azt tapasztaljuk, hogy fölületes olvasók leggyakrabban vélnek logicátlanságot találni, holott csak figyelmetlenségük nem találja meg a logicai fonalat. Czikkünk eszmemenete röviden ez volt: Néhány megye következetes képtelen ellenzékisége folytán a megyerendezés szükségének érzete mind általánosabb kezd lenni, — s mellékesen szólván — sajnos — oly ellenhatás fejlődik ki, mely az autonómiának nem kedvez; mi is szükségesnek tartjuk a megyerendezést; de még szükségesebbnek tartjuk előbb az államrendezést; s miután amaz előreláthatólag nem kerültne hamarjában napirendre, de a miniszteri felelősség kijátszását, a kormányzás lehetlenné tételét, a törvények tettleges kigúnyolását legfontosabb érdekeink el nem tűrhetik , a refractárius megyék ellenében a kormány egyelőre rendkívüli eszközökhöz kell hogy üljön. Csernátony úr, nem csekély megelégedésünkre, a megye rendezését szintén, sőt oly sürgősnek tartja, hogy a kormánynak élénken szemére hányja, miért hogy már eddig is nem ten semmit e részben ? E szemrehányás azonban az, melyet mi jogosultnak nem tartunk, mert mi a közösügyi egyezkedés befejezését, keresztülvitelét tartjuk első kérdésünknek, — sőt országállapotunk tengelyének. — Hogy a hal azon mérsékletű árnyalata, melyhez Cs. úr tartozik, minden kérdést eléje tesz a közösügyi függő kérdésknek , azt mi teljesen megértjük. Hanem, meggondolva azt, hogy ha nem sikerül e cardinalis és praeferens ügyet kielégítőiig elintézni — összes állapotaink a levegőben vannak, ruente fundamento ruit superaedificatum, — és akkor megyerendezést, vasúti kölcsönt, Csernátony úr szelleme czikkeit elhegedülte szent Dávid , ezt meggondolva, minden mélyebb belátás arrogálása nélkül, mégis a logicai egymásutánnak — hiedelmünk szerint — az felel meg, hogy előbb essünk keresztül azon, a mi szándékolt épületünk alapja, sarkpontja és azután — municipia canarius! No de azok a rendkívüli eszközök! íme, Hevesben királyi biztos feloszlatta a megyebizottmányt! Pedig mily szépen hagyta meg még végrendeletében is Cavour : „Ostromállapottal csak a buták kormányoznak, nekem elég a törvény.* Hogyan illik e szép idézet a mi viszonyainkra? Nem tudjuk. Megyebizottmányok feloszlatása, melyek maguk felett államhatalmat elismerni nem akarnak, még jócska távolságban van az ostromállapottól. Csernátony úr talán nem ismeri az ostromállapotot, de — az országnak még szájában az ize. Királyi biztos küldése teljesen törvényes. Eddig tehát a kormány dicséretes kísérletet tesz, váljon elége még hazánk kormányzására a törvény ? Hanem Csernátony úr Olaszország legújabb történetéből más példát is idézhetne, azt t. i., midőn a turini kamara maga felfüggesztetni engedé az alkotmányt, s dictatori hatalmat ruházott a király kormányára, midőn a szabadság a hazát veszélyeztetni látszott. Hasonlóképpen nem egy ízben az angol parlament — felfüggesztvén a Habeas corpus actát. Hála Istennek, ennyire még nem jutottunk. Nagy minoritása az a nemzetnek, csekély száma a megyebizottmányoknak, melyek a törvényes kormányzat elleni izgágában keresik és vélik megtalálni e haza erejét, szabadságát és jövőjét. Ezek ellen még elég a törvény. Pest, oct. 16. — A „Wanderer“ elég kegyes megen- gedni, hogy „két évtized óta számtalan bizonyítékát adtuk, hogy nemzetgazdasá- gi tekintetben is feltétlenül a mai kor ma-gaslatán állunk s a középkori előitéletek bi-lincseit levetkőztük.* S mivel ezt rólunk felteszi, azért nem hiheti, hogy a lapunk- ban ujabb időben megjelent pénzügyi csikkek, melyek a vasutkölcsön megköté- sére vonatkoztak, a „Pesti Napló*nak saját nézeteit tolmácsolják,hanem ezek — sze- rinte — csakis Lónyay pénzügyminiszter sugalmazásának eredményei lehetnek. Ez, magyarán mondva, annyit tesz, hogy a „Wanderer* szerint Lónyay pénzügyminiszter „két évtized óta számtalan bizo- * nyitékait adta annak, hogy nemzetgazda- sági tekintetben a kor magaslatán nem áll, s a középkori előítéletek bilincseit le nem vetkette.“ Ezen insinuatióra felelni nem tartjuk feladatunknak, mert megsértenők a ma-gyar pénzügyminisztert, ha azt hinnők, hogy ily vád ellenében szerény tollunk védelmére szorul. Azonban czikkünkre tett fitymáló meg- jegyzéseinek tudományos * becsét a kellő mértékre alászállítani, írói tisztünknek tartjuk, s erre annál is inkább ki kell kérnünk olvasóink engedelmét, mivel a tudomány ily elvlovagló rabulistájával szemben, minő ismeretlen ellenfelünk, sok olyast is el kell mondani, ami a műveit olvasók nagy többsége előtt rég ismeretes. A multikor azt állítottuk, hogy azon tényből, miszerint az állam az uzsorát nem bünteti, nem következik, hogy uzsora, vagyis az adósnak a hitelező általi gazdasági kizsákmányoltatása nemzetgazdaságilag nem létezik; mondottuk, hogy az uzsora nemzetgazdasági létezése tény, hogy az uzsora egyik kóros jelenség a gazdasági élet organismusában. Az uzsoratörvények azonban megszüntetendők- nek mondattak, mivel sikeretlenek. Ezek ellenében ellenfelünk következőleg okoskodik: „Ha az uzsoratörvények csupán azért töröltetnének el, mivel az uzsorát megakadályozni nem képesek, akkor az összes büntetőtörvényt tűzbe lehetne dobni, mert, daczára a lopás, rablás, gyilkosság ellen hozott törvényeknek, folyton történnek lopások, rablások, gyilkosságok.“ Remek okoskodás, valóban. ” Tehát a lopás, rablás, gyilkolás elleni törvények sikeretlenek! Ez nevezetes felfedezés a büntetőjog terén, s valószínűleg az összes büntetőjogi rendszerek felforgatására, illetőleg a büntetőtörvények eltörlésére fog vezetni. A „Wanderer* czikkírója t. i. legközelebb kétségkívül be fogja bizonyítani, hogy akkor sem for-dulna elő több loás, rablás és gyilkosság, mint jelenleg, ha a bűntetteseket sem-mi fenyíték sem érné. Sőt meglehet, azt is ki fogja találni, hogy a bűnösök bün- tetése még fokozza a bűntények számát. • S ha ez áll, ugyan van-e okos ember, ki még a büntető törvények fenntartását óhajtaná ? A „Wanderer“ czikkírójának okosko-dása szerint, egy sorsra jutna a büntető- joggal az orvosi tudomány is, egyszerűen azért, mivel az embereket halhatatlanokká tennie nem sikerül. Erre az okos ember persze azt mondja, hogy hisz a büntető törvények és az orvosi tudomány nem is azért szükségesek, mintha valaki tőlük a bűntények és halálozások teljes megszüntetését várná, hanem azért, mivel általuk, a tapasztalás tanúbizonysága szerint, a bűntények száma s a halálozási arány alább szállíttatik, és bizonyos minimumra redukálható. Nem így áll a dolog az uzsoratörvényekkel. Ezek csakugyan sikeretlenek, mert az uzsorát nem csökkentik, hanem még fokozzák. Ha a „Wanderer“ munkatársa bebizonyítaná, hogy a büntetőtörvények is ily eredményt szülnek a bűntettekre nézve, akkor állanának okoskodásai, de különben üres sophisma amit mond. Ő tagadja az uzsora létezését, vagyis azon nézetben van, hogy a kölcsönvevőnek a kölcsönadó általi kizsákmányoltatása nem oly jelenség, mely a gazdasági élet kórtünetei sorába tartozik, hanem olyas valami, amit „a kor magaslatán“ álló nemzetgazda egyszerűen helyeselni kénytelen. Idézi Roscher következő szavait: „Az uzsora kifejezésnek, melyet a köznyelv oly önkényesen használ, a tudományban csak ott kellene előfordulnia, ahol szándékosan vagy csalfa módon szükségárak idéztetnek elő, vagy fokoztatnak.“ Ezen idézet nem bizonyítja azt, amit vele czikkíró bizonyítani akar, hogy t. i. uzsora nem létezik, hanem ellenkezőleg, constatálva azon, általunk kétségbe nem vont tényt, hogy a köznyelv uzsorának nevez sok olyast, ami nem az, kimondja, hogy az uzsora elnevezés ott alkalmaztatik helyesen, ahol „szándékosan szükségárak idéztetnek elő.“ Czikkiró felteszi rólunk, hogy Roscher nevét ismerjük. Mi is felteszszük róla, hogy ismeri Schäffle nevét, — de többet nem. Ha Németország ezen egyik legéleseszűbb nemzetgazdájának munkáit ismerné, egészen máskép gondolkodnék az uzsoráról. „A szabad forgalomban is — így ír Schäffle — él annak jogi alakja, a szabad szerződés segítségével, érvényesíti magát a különérdek a közjóllétet megzavaró módon.“ „Egyik alakja a különérdek eme túlemelkedésének az uzsora. Az uzsora más ember gazdasági szükségének, vagy tudatlanságának , vagy könnyelműségének tudva tett kizsákmányolása, hogy azon embertől a kölcsönzött tőkék használatáért, vagy eladott árukért oly használati vagy vételárt kapjon az illető, mely nagyobb azon értéknél, melyet az átadott jószág az átvevő magángazdaságában kifejthet. Az uzsora, legyen az akár hiteluzsora, akár kereskedelmi uzsora, az átvevő elsegényedésére vezet, azért mindenkor joggal vettetett meg, s a közvéleményben ma is megvetés tárgya. “ „Mindazáltal — így folytatja tovább — nem helyeselhetni az uzsora elleni törvényeket. Nem ezélzatára nézve, hanem igazságos keresztülvitelének lehetetlensége miatt roszólandó az uzsoratörvényhozás. Létezik uzsora, de törvényileg nem lehet hozzáférkőzni.“ „Általában véve azonban — így is ugyanezen író másutt — az uzsoratörvények ellentétben állanak a gazdasági élet törvényeivel, és átlag véve, mint minden természetellenes törvénynyel történni szokott, czéljuk ellenkezőjére vezettek .ppen nem azért, mintha nem léteznék uzsora, mint újabban tévesen állíttatott, hanem mivel a valódi uzsorához az uzsoratörvények eszközeivel hozzáférkőzni nem lehet.“ Idéztük e sorokat, nem csupán mivel elsőrendű tekintélytől származnak, hanem főleg mivel a meggyőző igazság a legvilágosabban szól belőlük. Ha ellenfelünk még ezután sem akar elállni téves felfogásától, sajnálni fogjuk, de nem tehetünk róla. Kifejti tovább Schäffle , mint vonul ugyanazon gazdasági baj, mely a hitelüzleteknél uzsorának mondatik, az összes gazdasági életen keresztül, más-más nevezetek alatt. Előfordul e baj mindenütt, hol a társadalmi test beteg, hol a gazdaságilag erősebbek gazdaságilag gyengébbekkel érintkeznek, s ez utóbbiakra nézve, hiányozván részekre a verseny, a szabad szerződés csak névleg létezik, tényleg nem. A társadalom e rákfenéjének mikénti orvoslása az, amit napjainkban „társadalmi kérdésnek“ vagy „társadalmi problémának“ szoktak nevezni. Ezt, persze hogy nem érti az, ki, mint czikkező ellenfelünk, úgy látszik, hallott valamit concurrentiáról, szabad szerződésről, s miután a szabad verseny e kétszerkettőjét eltanulta, azt hiszi, hogy átértette a nemzetgazdasági élet törvényeit ! ! Mivel az ausztriai birodalom nemzetgazdaságilag beteg, azért a gazdasági élet amaz egyetemes rákfenéje, mely a hitelüzleteknél uzsora név alatt ismeretes, itt is nagyon elterjedt, mint a penész, mely mindenütt megjelenik, hol a büzhödt nedvesség s a felhalmozott piszok tenyészetének kedvez. Az állam hitelüzleteinél, mint Roscher mondja, „szükségárakat” volt kénytelen elfogadni, mely jelenség, ugyanezen szó szerint, uzsorának neveztetik. E szükségárak az átvevőt (vagyis az államot, az adózók millióit) okvetlenül szegénységre kellett hogy juttassák. — így izél Schäflle és vele a józan ész, s erről tanúskodik a tapasztalás. Cáfoljon meg a „Wanderer, ha tud , örvendeni fogunk rajta. E szükségáraknak, azaz az állam gazdászati kizsákmányoltatásának természetes következménye, hogy azok, kik az adózók rovására meggazdagodtak, most már annyira el vannak kényeztetve,hogy nem akarnak más , mint leoninus szerződéseket kötni. Nem bánjuk, nevezze a „Wanderer“ e gazdasági kórjelenséget bárhogy , mi megneveztük azt Schäfflevel és Roscherrel igazi nevén. Mi senkit sem akartunk rágalmazni, mert jól tudjuk, hogy ama kóranyag, nem annyira egyes emberekben, hanem összes állapotainkban van. Mi nem tehetünk róla, ha a „W.* czikkírója, kikapva egy szót czikkünkből, szakadatlanul ezen lovagol , s e mulatságában többé háborgatni nem is fogjuk. Csupán még egy kérdésére akarunk felelni a „ Wanderer*-nek. Arra t. i.,hogy „Mit tenne Lónyay úr, ha azon kényszerűségbe jutna, hogy oly kamatokra kellene kölcsönt vennie, amineket most — szerinte — uzsorásoknak nevez; hogy fogná ez esetben pénzügyminiszteri kötelességét összhangba hozni az uzsorásoktól való iszonyodásával ?“ Erre a felelet nagyon egyszerű. Ha csakugyan beállana oly szomorú kényszerűség, hogy az országnak minden áron okvetlenül pénzt kellene előteremtenie, úgy hiszszük, a magyar pénzügyér és törvényhozás, sajnálattal bár, de meghajolna a tények kérlelketlen logicája előtt, s tűrné ama magas kamatokat, miként az ember más sorscsapást, melyen változtatni nem lehet, tűrni szokott. De maga azon körülmény, hogy ily eventualitás nem tekinthető feltétlen lehetetlenségnek, ismét csak azt bizonyítja, hogy vannak esetek, midőn a hitelezők a kölcsönvevőket kizsákmányolják, vagyis : az uzsora nemzetgazdaságilag csakugyan létezik. Pest, oct. 16. (A. J.) A „Hon“ szerdai második irányczikkét ajánljuk a politikai észjárat barátainak figyelmébe. Valószínű, hogy azon dicső csaták, melyeket „Pest, Pilis és Solt egyesült alkotmány védbástyáinak“ tekintetes közönsége a minap, megyeházunk termében a magas politika csataparipáján biczegve, végig harczolt, Csernátony országos képviselő urat is azon meggyőződésre bírta, hogy a jelenleg fennálló viszony municipális és parlamentáris rendszerünk közt lehetlenné vált. Legalább reformjavaslattal áll elő. Ez az első pozitív dolog, amivel a baloldal a politikai világot megörvendezteti. Csakhogy míg a minisztériumnak mereven centralizáló terveket imputál, ő — ausztráliai viszonyokon lelkesülve — épen ellenkező irányban óhajtja az égető kérdést megoldani. Megdöbbenve, hogy a minisztérium centrálisélni akar, midőn az egész világ decentralisál, többek közt utal a „Times* , eSY czikkére (sept. 24 én) az ausztráliai I gyarmatokról, hová a királynő második fia, Alfréd, Edinburg herczege, látogatóba ment: I „Napjainkban, midiin coloniáink annyira fü" | Sejtenek, midőn saját törvényhozó testülettel birnak, s mindenképen arra serkentetnek, hogy saját ügyeiket saját felelősségükre kezeljék, a velünk va összeköttetésnek fő jelét abban mutatják hogy a korona alatt maradnak.“ Úgy látszik, miután Lónyay működésének még újabb eredménye a baloldal lába alól tényleg is elhúzta azon tért, mely — elvet és logicát tekintve — amúgy sem étezett, a tért, melyen önállóságunk feláldozását vitatták, már most értelem nélkülivé lévén a szélmalom-harcz a personal unio mellett Magyarország és Ausztr . k ezt h*rczolni kezd a baloldal a periorlis unióért az 52 megye és az általukká.