Pesti Napló, 1867. október (18. évfolyam, 5234–5260. szám)

1867-10-18 / 5249. szám

241-5249. Péntek, october 18 1867. 18. évi folyam Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők. MPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva s Félévre . . Id írt 50 kr. o .. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. 17 hasábos petitsor egyszeri hive*­­tésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyilt-tér : 5 hasábos petit 25 nj kr. Előfizetési felhívás ESTI NAPLÓ october-decemberi évnegyedet folyamira. October —decemberi ’­. évre .... 5 ff 15 kr. A PESTI NAFXlÓ kiadó hivatala. Pest, oc. 17. 1861. (x.) Hevesmegyének valamely polgára, s haragjáról ítélve, hihetőleg bizottmányi tagja, keserves elkeseredéssel búslakodik a „M. U.” mai számában a megyei bizott­mány feloszlatása és királyi biztos kikül­detésének miatta. Az ember rendesen akkor haragudván leginkább, midőn baját önmaga idézte elő, megfoghatnak tartjuk, hogy e tény jellemzésére általa használt leggyengébb kitételek ezek : hatalom, erőszak, ostrom­­állapot, gyász­. — és így respectáljuk is az egri levelező szívfájdalmait , hanem engedje meg­, hogy a parlamenti kormány­zat némely elemi kérdéseire nézve felho­zott kételyeit eloszlassuk, s igy lelki nyu­­­galmát is talán némileg helyreállítsuk. Miután t. i. a bús levelező elpanasztá a hevesség baját, igy kiált fel kétségbe estében : „Azt mondjátok, forduljunk az országgyűlés­hez, hogy orvosolja bajainkat? Hogyan? Ki von­hatja felelősség alá a minisztériumot oly tényért, mint a királyi biztos kiküldetése, ki a király sze­mélyét képviseli ? Hogy lehet azon minisztérium szemébe nézni, ki magát a ko­rona tekintélyével fedé el ? „Megkértük ő Felségét — mondja a miniszteri intézmény — hogy küldjön saját sze­mélyében királyi biztost.“ És ő Felsége küldött. Ki vonható itt a felelősség sorompója elébe, ta­lán felségsértés veszélye nélkül ?“ E sorokból meggyőződhetik mindenki, ki még a heves megyei bizottmány viseleté­ből eddig eléggé meg nem győződött ar­ról, hogy a parlamenti alkotmányról He­vesben még bizottmányi és hírlap levele­zői körökben is nagyon hézagos, mond­hatni embrionális fogalmak uralkodnak. Mint általán minden cselekvényéért, úgy e szabott esetben a királyi biztos ki­küldetéséért felelős a minisztérium az or­szággyűlésnek. Nemcsak azon sarkalatos elvnél fogva „the kingcannot do wrong,* (a király nem tehet roszat), han­em, mert a minisztérium azért is felelős, a­mit a fe­jedelemnek tanácsol,— akár a fejede­lem neve, akár a minisztérium neve alatt vétetik az foganatba. A nélkül tehát, hogy e részben érte­­sültebbek lennénk a „Magyar Ujság“-nál, bizonyosként állíthatjuk , hogy a k­i­r. biztos kiküldéséért a miniszté­­rium elvállalja a felelősséget­; mert nemcsak hogy a kir. biztos kikülde­tése miatt vissza nem lépett, tárczáit le nem tette, sőt egyenesen kimondja az idé­zett rendelet, hogy a minisztérium maga kérte meg ő Felségét, hogy kir. biztost küldjön. Helyes-e, törvényes e a minisztérium el­járása? — most nem vitatjuk, arról ítélni fog az országgyűlés. Hanem a felelősség a minisztériumot terheli, és az azt tettleg is elvállalta. Ez az alkotmányos út, ez az alkotmá­nyos politika. Hanem a „M. O.“ egri levelezője e he­lyett felhívja e haza minden polgárát, hogy »az ily abnormis állapot lehetlenné tételére közremunkálni szent feladatának tartsa.* Minő eszközökkel? Erőszakkal? Miután alkotmányos orvoslati eszközök nem létét bizonyitgatá, azt kell hinnünk, Kapev erőszakra appellál. — Szegény egri levelező, fájdalma elragadta. Pest, oct. 16. (r. y.) A mellett, hogy rendkivül meg­tisztelve érezzük magunkat azon kegyes tudomásul vétel által, melyben vasárnapi czikkünket Csernátony úr részesíteni ke­gyes volt , még ráadásul kitűnő sikernek is tartja hiúságunk, hogy a balközép és balmérséklet ezen főző tollvivőjét képez Bek valánk a kül- és haute-politique „ki­vel szövetkezzünk a nebulosus kérdései­nek ködéből egy kis, de a német kérdés­nél is gyakorlatibb és közvetlenebb hord­erejű concret kérdésre átterelnünk, t. i. a megyerendezés kérdésére, mely csaknem fontosabb annál is, hogy mit rende­­l e­n­­ Kossuth Lajos azon zászló iránt, s melyet ő anno olim egy lovas csapatnak­­ ajándékozott, s mely még egész épségé­ben, tokjával együtt őriztetik eg­y hű őr­mester által, ki most a „líon“-ban „ren­deletre“ vár.­­ Szép, s a mérsékelt pártra nézve ve­­­­szedelmes volna, ha oly gyakorlati kér-' j désben, mint ez az — uram bocsáss! —­­ municipális ügy, Cs. ur is tokba rejtve tartogatna valami nyomós érvet, melylyel pártjának álláspontját védeni tudná, fel­téve, hogy álláspontja van. Hanem a col­­legialis kormányt annak idején legin­kább perkorrestált baloldal lévén épen az, mely a felelős személyes kormány el­lenében leghevesebben pártfogolja a col­­legialis közigazgatási a­lactronismust , vulgo municipium : nem csoda, ha Cser­­nátony úr is kerülve az in médiás rés forró kásájába kanalázást, csak a szalonnáját szedi le, s egy pár életczel suhan el a dolgok fölületén. Cs. ur logica hiányt betűz ki legelőb­ben is czikkünkből. Rendesen azt tapasz­taljuk, hogy fölü­lete­s olvasók leggyak­rabban vélnek logicátlanságot találni, ho­lott csak figyelmetlenségük nem találja meg a logicai fonalat. Czikkünk eszmemenete röviden ez volt: Néhány megye következetes képtelen el­lenzékisége folytán a megyerendezés szük­ségének érzete mind általánosabb kezd lenni, — s mellékesen szólván — sajnos — oly ellenhatás fejlődik ki, mely az au­tonómiának nem kedvez; mi is szüksé­gesnek tartjuk a megyerendezést; de még szükségesebbnek tartjuk előbb az ál­lamrendezést; s miután amaz előre­láthatólag nem kerültne hamarjában na­pirendre,­­ de a miniszteri felelősség ki­játszását, a kormányzás leh­etlenné téte­lét, a törvények tettleges kigúnyolását legfontosabb érdekeink el nem tűrhetik , a refractárius megyék ellenében a kor­mány egyelőre rendkívüli eszközökhöz kell hogy­­ üljön. Csernátony úr, nem csekély megelége­désünkre, a megye rendezését szintén, sőt oly sürgősnek tartja, hogy a kormány­nak élénken szemére hányj­a, miért hogy már eddig is nem ten semmit e részben ? E szemrehányás azonban az, melyet mi jogosultnak nem tartunk, mert mi a kö­zösügyi egyezkedés befejezését, keresz­tülvitelét tartjuk első kérdésünknek, — sőt országállapotunk tengelyének. — Hogy a hal azon mérsékletű árnyalata, melyhez Cs. úr tartozik, minden kérdést eléje te­sz a közösügyi függő kérdé­sknek , azt mi teljesen megértjük. Hanem, meggondolva azt, hogy ha nem sikerül e cardinalis és praeferens ügyet kielégítőiig elintézni — összes állapotaink a levegőben vannak, ruente fundamento ruit superaedificatum, — és akkor megyerendezést, vasúti köl­csönt, Csernátony úr szelleme czikkeit el­hegedülte szent Dávid , e­zt meggondolva, minden mélyebb belátás arrogálása nél­kül, mégis a logicai egymásutánnak — hiedelmünk szerint — az felel meg, hogy előbb essünk keresztül azon, a mi szán­dékolt épü­letünk alapja, sarkpontja és az­után — municipia canarius! No de azok a rendkívüli eszközök! íme, Hevesben királyi biztos feloszlatta a me­gy­ebizottmány­t! Pedig mily szépen hagy­ta meg még végrendeletében is Cavour : „Ostromállapottal csak a buták kormá­nyoznak, nekem elég a törvény.* Hogyan illik e szép idézet a mi viszo­nyainkra? Nem tudjuk. Megyebizottmá­nyok feloszlatása, melyek maguk felett államhatalmat elismerni nem akarnak, még jócska távolságban van az ostromál­lapottól. Csernátony úr talán nem ismeri az ostromállapotot, de — az országnak még szájában az ize. Királyi biztos küldése teljesen törvé­nyes. Eddig tehát a kormány dicséretes kísérletet tesz, váljon elége még ha­­zánk kormányzására a tör­vény ? Hanem Csernátony úr Olaszország leg­újabb történetéből más példát is idézhet­ne, azt t. i., midőn a turini kamara maga felfüggesztetni engedé az alkotmányt, s dictatori hatalmat ruházott a király kor­mányára, midőn a szabadság a hazát ve­szélyeztetni látszott. Hasonlókép­pen nem egy ízben az angol parlament — felfüg­gesztvén a Habeas corpus actát. Hála Istennek, ennyire még nem jutot­tunk. Nagy minoritása az a nemzetnek, csekély száma a megyebizottmányoknak, melyek a törvényes kormányzat elleni izgágában keresik és vélik megtalálni e haza erejét, szabadságát és jövőjét. Ezek ellen még elég a törvény. Pest, oct. 16.­­ — A „Wanderer“ elég kegyes megen-­­ gedni, hogy „két é­vtized óta számtalan­­ bizonyítékát adtuk, hogy nemzetgazdasá-­­ gi tekintetben is feltétlenül a mai kor ma-­­­gaslatán állunk s a középkori előitéletek bi-­­­lincseit levetkőztük.* S mivel ezt rólunk­­ felteszi, azért nem hiheti, hogy a lapunk-­­ ban uj­abb időben megjelent pénzügyi csikkek, melyek a vasutkölcsön megköté-­­ sére vonatkoztak, a „Pesti Napló*nak sa­­j­­át nézeteit­ tolmácsolják,hanem ezek — sze-­­ rinte — csakis Lónyay pénzügyminiszter­­ sugalmazásának eredményei lehetnek. Ez,­­ magyarán mondva, annyit tesz, hogy a „Wanderer* szerint Lónyay pénzügymi­niszter „két évtized óta számtalan bizo- * nyitékait adta annak, hogy nemzetgazda-­­ sági tekintetben a kor magaslatán nem­­ áll, s a középkori előítéletek bilincseit le nem vetkette.“ Ezen insinuatióra felelni nem tartjuk feladatunknak, mert megsértenők a ma-­­­gyar pénzügyminisztert, ha azt hinnők, hogy ily vád ellenében szerény tollunk védelmére szorul. Azonban czikkünkre tett fitymáló meg-­­ jegyzéseinek tudományos * becsét a kellő mértékre alászállítani, írói tisztünknek tartjuk, s erre annál is inkább ki kell kérnünk olvasóink engedelmét, mivel a tudomány ily elvlovagló rabulistájával szemben, minő ismeretlen ellenfelünk, sok olyast is el kell mondani, a­mi a mű­veit olvasók nagy többsége előtt rég isme­retes. A multikor azt állítottuk, hogy azon tényből, miszerint az állam az uzsorát nem bünteti, nem következik, hogy uzso­ra, vagyis az adósnak a hitelező általi gazdasági kizsákmányoltatása nemzetgaz­­daságilag nem létezik; mondottuk, hogy az uzsora nemzetgazdasági létezése tény, hogy az uzsora egyik kóros jelenség a gazdasági élet organismusában. Az uzso­ratörvények azonban megszüntetendők-­­ nek mondattak, mivel sikeretlenek. Ezek ellenében ellenfelünk következő­leg okoskodik: „Ha az uzsoratörvények csupán azért töröltetnének el, mivel az uzso­rát megakadályozni nem képesek, akkor az összes büntetőtörvényt tűzbe lehetne dobni, mert, daczára a lopás, rablás, gyil­kosság elle­n hozott törvényeknek, foly­ton történnek lopások, rablások, gyilkos­­­­ságok.“ Remek okoskodás, valóban. ” Tehát a lopás, rablás, gyilkolás elleni törvények s­ikeretlenek! Ez nevezetes fel­fedezés a büntetőjog terén, s valószínűleg az összes büntetőjogi rendszerek felfor­gatására, illetőleg a büntetőtörvények el­törlésére fog vezetni. A „Wanderer*­­ czikkírója t. i. legközelebb kétségkívül be fogja bizonyítani, hogy akkor sem for-­­­dulna elő több lo­ás, rablás és gyilkos­ság, mint jelenleg, ha a bűntetteseket sem-­­­mi fenyíték sem érné. Sőt meglehet, azt is ki fogja találni, hogy a bűnösök bün-­­ tetése még fokozza a bűntények számát. • S ha ez áll, ugyan van-e okos ember, ki­­ még a büntető törvények fenntartását óhajtaná­ ? A „Wanderer“ czikkírójának okosko-­­­dása szerint, egy sorsra jutna a büntető-­­ joggal az orvosi tudomány is, egyszerűen azért, mivel az embereket halhatatlanokká tennie nem sikerül.­­ Erre az okos ember persze azt mondja, hogy hisz a büntető törvények és az or­vosi tudomány nem is azért szükségesek, mintha valaki tőlük a bűntények és halá­lozások teljes megszüntetését várná, ha­nem azért, mivel általuk, a tapasztalás tanúbizonysága szerint, a bűntények szá­ma s a halálozási arány alább szál­­líttatik, és bizonyos minimumra redukálható. Nem így áll a dolog az uzsoratörvé­nyekkel.­­ Ezek csakugyan sikeretlenek, mert az uzsorát nem csökkentik, hanem még fokozzá­k. Ha a „Wanderer“ munkatársa bebizo­nyítaná, hogy a büntetőtörvények is ily eredményt szülnek a bűntettekre nézve, akkor állanának okoskodásai, de külön­ben üres sophisma a­mit mond. Ő tagadja az uzsora létezését, vagyis azon nézetben van, hogy a kölcsönvevő­­nek a kölcsönadó általi kizsákmányolta­tása nem oly jelenség, mely a gazda­sági élet kórtünetei sorába tartozik, ha­nem olyas valami, a­mit „a kor magasla­tán“ álló nemzetgazda egyszerűen helye­selni kénytelen. Idézi Roscher követ­kező szavait: „Az uzsora kifejezés­n­ek, melyet a köznyelv oly önkényesen használ, a tu­dományban csak ott kellene előfor­dulnia, a­hol szándékosan vagy csalfa módon szükség­árak idéztetnek elő, vagy fokoztatnak.“ Ezen idézet nem bizonyítja azt, a­mit vele czikkíró bizonyítani akar, hogy t. i. uzsora nem létezik, hanem ellenkezőleg, con­­statálva azon, általunk kétségbe nem vont tényt, hogy a köznyelv uzsorának nevez sok olyast, a­mi nem az, kimondja, hogy az uzsora elnevezés ott alkalmaztatik helyesen, a­hol „szándékosan szük­ségárak idéztetnek elő.“ Czikkiró felteszi rólunk, hogy Roscher nevét ismerjük. Mi is felteszszük róla, hogy ismeri Schäffle nevét, — de többet nem. Ha Németország ezen egyik legéles­­eszűbb nemzetgazdájának munkáit ismer­né, egészen máskép gondolkodnék az uzso­ráról. „A szabad forgalomban is — így ír Schäffle — él annak jogi alakja, a szabad szerződés segítségével, érvényesíti magát a különérdek a közjóllétet megzavaró mó­don.“ „Egyik alakja a különérdek eme túlemelke­désének az uzso­­r­a. Az uzsora más ember gazdasági szük­ségének, vagy tudatlanságának , vagy könnyelműségének tudva tett kizsákmá­nyolása, hogy azon embertől a kölcsön­zött tőkék használatáért, vagy eladott árukért oly ha­sználati­ vagy vételárt kap­jon az illető, mely nagyobb azon értéknél, melyet az átadott jószág az átvevő ma­gángazdaságában kifejthet. Az uzsora, le­gyen az akár hiteluzsora, akár kereske­delmi uzsora, az átvevő el­segényedésére vezet, azért mindenkor joggal vettetett meg, s a közvéleményben ma is megvetés tárgya. “ „Mindazáltal — így folytatja tovább — nem helyeselhetni az uzsora elleni tör­vényeket. Nem ezélzatára nézve, hanem igazságos keresztülvite­lének lehetetlensége miatt roszólandó a­z uzsoratörvény­­hozás. Létezik uzsora, de törvényi­leg nem lehet hozzáférkőzni.“ „Általában véve azonban — így is ugyanezen író másutt — az uzsoratörvé­nyek ellentétben állanak a gazdasági élet törvényeivel, és átlag véve, mint minden természetellenes tör­vény­nyel történni szokott, czéljuk ellenkezőjére vezettek .­­­ppen nem azért, mintha nem lé­teznék uzsor­a, mint újabban téve­sen állíttatott, hanem mivel a valódi uzsorához az uzsoratörvények eszkö­zeivel hozzáférkőzni nem lehet.“ Idéztük e sorokat, nem csupán mivel elsőrendű tekintélytől származnak, ha­nem főleg mivel a meggyőző igazság a legvilágosabban szól belőlük. Ha ellenfelünk még ezután sem akar elállni téves felfogásától, sajnálni fogjuk, de nem tehetünk róla. Kifejti tovább Schäffle , mint vonul ugyanazon gazdasági baj, mely a hitel­­üzleteknél uzsorának mondatik, az összes gazdasági életen keresztül, más-más ne­vezetek alatt. Előfordul e baj mindenütt, hol a társadalmi test beteg, hol a gazda­ságilag erősebbek gazdaságilag gyengéb­bekkel érintkeznek, s ez utóbbiakra néz­ve, hiányozván részekre a verseny, a szabad szerződés csak névleg létezik, tényleg nem. A társadalom e rákfenéjé­nek mikénti orvoslása az, a­­mit napjaink­ban „társadalmi kérdésnek“ vagy „tár­sadalmi problémának“ szoktak nevezni. Ezt, persze hogy nem érti az, ki, mint czikkező ellenfelünk, úgy látszik, hallott valamit concurrentiáról, szabad szerző­désről, s miután a szabad verseny e két­szerkettőjét eltanulta, azt hiszi, hogy át­értette a nemzetgazdasági élet törvé­nyeit ! ! Mivel az ausztriai birodalom nemzet­­­­gazdaságilag beteg, azért a gazdasági­­ élet amaz egyetemes rákfenéje, mely­ a­­ hitelüzleteknél uzsora név alatt ismeretes, itt is nagyon elterjedt, mint a penész, mely mindenütt megjelenik, hol a büz­­hödt nedves­ség s a felhalmozott piszok tenyészetének kedvez. Az állam hitelüzleteinél, mint Roscher mondja, „szükségárakat” volt kény­telen elfogadni, mely jelenség, ugyanezen szó szerint, uzsorának neveztetik. E szük­ségárak az átvevőt (vagyis az államot, az adózók millióit) okvetlenül szegény­ségre kellett hogy juttassák. — így izél Schäflle és vele a józan ész, s erről tanús­kodik a tapasztalás. C­áfoljon meg a „Wanderer,­ ha tud , örvendeni fogunk rajta. E szükségáraknak, azaz az állam gaz­­dászati kizsákmányoltatásának természe­tes következménye, hogy azok, kik az adózók rovására meggazdagodtak, most már annyira el vannak kényeztetve,hogy nem akarnak más , mint leoninus szer­ződéseket kötni. Nem bánjuk, nevezze a „Wanderer“ e gazdasági kórjelenséget bárhogy , mi megneveztük azt Schäfflevel és Roscher­­rel igazi nevén. Mi senkit sem akartunk rágalmazni, mert jól tudjuk, hogy ama kóranyag, nem annyira egyes emberek­ben, hanem összes állapotainkban van. Mi nem tehetünk róla, ha a „W.* czikk­írója, kikapva egy szót czikkünkből, sza­kadatlanul ezen lovagol , s e mulatságá­ban többé háborgatni nem is fogjuk. Csupán még egy kérdésére akarunk felelni a „ Wanderer*-nek. Arra t. i.,hogy „Mit tenne Lónyay úr, ha azon kény­szerűségbe jutna, hogy oly kamatok­ra kellene kölcsönt vennie, a­mineket most — szerinte — uzsorásoknak nevez; hogy fogná ez esetben pénzügyminiszteri kötelességét összhangba hozni az uzsorá­soktól való iszonyodásával ?“ Erre a felelet nagyon egyszerű. Ha csakugyan beállana oly szomorú kényszerűség, hogy az országnak minden áron okvetlenül pénzt kellene előteremtenie, úgy hiszszük, a magyar pénzügyér és törvényhozás, saj­nálattal bár, de meghajolna a tények kér­­lelketlen logicája előtt, s tűrné ama ma­gas kamatokat, miként az ember más sorscsapást, melyen változtatni nem lehet, tűrni szokott. De maga azon körülmény, hogy ily eventualitás nem tekinthető fel­tétlen lehetetlenségnek, ismét csak azt bizonyítja, hogy vannak esetek, midőn a hitelezők a kölcsönvevőket kizsákmányol­ják, vagyis : az uzsor­a nemzetgaz­daságilag csakugyan létezik. Pest, oct. 16. (A. J.) A „Hon“ szerdai második irány­­czikkét ajánljuk a politikai észjárat bará­tainak figyelmébe. Valószínű, hogy azon dicső csaták, me­lyeket „Pest, Pilis és Solt egyesült alkot­mány védbástyáinak“ tekintetes közönsé­ge a minap, megyeházunk termében a ma­gas politika csataparipáján biczegve, végig harczolt, Csernátony országos képviselő urat is azon meggyőződésre bírta, hogy a jelenleg fennálló viszony municipális és parlamentáris rendszerünk közt lehetlenné vált. Legalább reformjavaslattal áll elő. Ez az első pozitív dolog, a­mivel a bal­oldal a politikai világot megörvendezteti. Csakhogy míg a minisztériumnak me­reven centralizáló terveket imputál, ő — ausztráliai viszonyokon lelkesülve — épen ellenkező irányban óhajtja az égető kér­dést megoldani. Megdöbbenve, hogy a minisztérium centrálisél­ni akar, midőn az egész világ decentralisál, többek közt utal a „Times* , eSY czikkére (sept. 24 én) az ausztráliai I gyarmatokról, hová a királynő második­­ fia, Alfréd, Edinburg herczege, látogatóba­­ ment: I „Napjainkban, midiin coloniáink annyira fü" | Sejtenek, midőn saját törvényhozó testülettel bir­­­nak, s mindenképen arra serkentetnek, hogy saját ügyeiket saját felelősségükre kezeljék, a velünk va összeköttetésnek fő jelét abban mutatják hogy a korona alatt maradnak.“ Úgy látszik, miután Lónyay működé­sének még újabb eredménye a baloldal lába alól tényleg is elhúzta azon tért, mely — elvet és logicát tekintve — amúgy sem é­tezett,­ a tért, melyen önállóságunk felál­dozását vitatták, már most értelem nélkü­livé lévén a szélmalom-harcz a personal unio mellett Magyarország és Ausztr . k ezt­ h*rczolni kezd a baloldal a perior­lis unióért az 52 megye és az általukká.

Next