Pesti Napló, 1867. október (18. évfolyam, 5234–5260. szám)
1867-10-20 / 5251. szám
248-5251. Vasárnap, october 20.1867. 18. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI MPLC Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy * helyben, házhoz hordva. Félévre . , 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre : 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díján 7 hasábos petítsor egyszeri hbklitésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 ujk*. Nyilt tér: 5 hasábos petit sor 25 tj kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ october-decemberi évnegyedet folyaméra. October—decemberi 14 évre . . . . 5 frt 25 kr. A PESTI NAPLÓ kiadó hivatala. Pest, oct. 19. 1867. (A. J.) Viharfelhők vonulnak fel Dé felől. Úgy látszik, hogy az oly soká vajúdó római kérdés véglegesen folyamatba jön , az illetők megoldására a legheroicugabb eszközöktől sem rettennek vissza többé. Párisi levelezők szerint kétségtelen azon tény, hogy Napóleon tanácsában a más megindulóban levő interventió kérdésében két párt létezett. Az egyik párt élén Napoleon hg és Lavalette, az egyházi államok közös, franczia olasz megszállását javasl. A másik, a clericalis, élén a még mindig nagy befolyású Roucer, ragaszkodni akar a septemberi conventió szoros keresztülviteléhez, a pápa vági uralma feltétlen védelméhez. Való, hogy az első megoldás nem volna megoldás. A kérdés általa nem jönne tisztába. A második azonban súlyos és végzetteljes válságot zúdíthat fel. Mindazonáltal a legújabb tények arra mutatnak, hogy ez utóbbi, ha még nem is döntött le minden akadályt, határozott túlsúlyban van. Mindenekelőtt a franczia kormány ultimátumot küldött Florencbe, mely kijelenti , hogy ha az olasz kormány erélyesen meg nem akadályozza az önkénytesek római területbe vonulását, a franczia interventió kikerülhetlen. A választ Párisban mára várják. A „Presse“ szerint a miniszteri tanács végleg elhatározta a beavatkozást, ha az olasz kormány nem ragaszkodik, az utolsó betűig, keresztül vinni a septemberi conventiót. A középtengeri franczia hajóhad központosítva van, és kiindulásra kész. A lovak szállítása a hajótra már megkezdetett. Legújabb távirati tudósítás szerint ma éjjelre vártak Lyonból 10,000 embert, kik a hajókra voltak rendelve. A bécsi „Presse“ magántávirata szerint Dumont tábornok Párisba hivatott, hogy a sereg vezetésével bizassék meg. — Ugyan e forrás után tudjuk, hogy a touloni kikötőben vitorlázásra a következő hajók állanak készen: „Intrépide,“ „Gomez,“ „Mogador,“ „Canada“ és „Gironde.“ Sőt a „N. Fr. Presse“ már azt is tudja „hiteles forrásból,a hogy 18-án reggel a touloni hajóhad Civita-Vecchia irányában elvitorlázott. De nemcsak a franczia, hanem az angol tengerészet is mozgósítva van. Az angol középtengeri hajóraj összpontosul, hogy idejekorán jelen lehessen a helyszínen, melyen az előttünk álló események szerepelnek. A miniszteri tanácskozások egymást érik Páriában és St.-Cloudban. A pápai nuntius és Nigra lovag egymásnak adják a kilincset a császári lakszobában. S mivel a közvélemény határozottan az interventió ellen van, a többé-kevésbé félhivatalos lapoknak jutott az érdekes szerep: a franczia vért feltüzelni. A „France“ a kamrák összehívását javasolja e válsággal szemben. A „Constitutionnel“ mondja: Olaszország az elvállalt kötelezettségeket tisztelni köteles, és Francziaországnak tagadhatlan joga van azoknak érvényt szerezni. Az „Etendard“ szerint Francziaország egyátalán nem tűrheti, hogy egy általa aláírt kötés ketté szakíttassék. A „Moniteur“-nek pedig kötelessége minél kirívóbb színekkel festeni az olasz mozgalom republicánus színezetét. De a tornyosuló felhők viharos jellemére szükséges Olaszország daczolása is Az „Indep.“ szerint Ratazzi Páriában kijelentette volna, hogy kormánya ugyan ellentáll minden Róma elleni támadásnak, de csapatait azonnal Rómába küldi, de ott újólag franczia zászló lobog. Ha a haza lealáztatása és franczia bábom közt kellene választania, az utóbbit választaná, még akkor is, ha az annyi vérrel megál , lapított olasz egység veszélyeztetve is volna. Kemény szavak, melyek jobban illenek journalista, mint diplomata szájába. De nemcsak szavak, tények is vannak. Gialdini, Mignano és Govone táviratilag Fiorencbe hivattak a haditanácsra. Risotti ki van jelölve a pápai határokon élő seregek parancsnokságára. Ribattyengernagy pdig átvette a római partokelé küldendő nyolc vértes hajóból álló vád vezénylését. Folytonosan indulnak csapatok a határ felé. Rómában erősen álltják, hogy két olasz tisztet fogtak el, kik a felkelést szervezik. Ugyanott siciliai jaribaldisták kikötése előtt remegnek, alig volna képzelhető az olasz kormány lő erélyes fellépése, ha támasza nincs. De állítják, hogy van! Bismark — írja a „Franki. Corr.“ — ígéretet ten a florenci kabinetnek, hogy Francziaországnak a római olasz ügyekbe avatkozása ellen szót emelend. A „La Presse“ szerint ez ügyben porosz jegyzék is érkezett Párisba. Mindenesetre feltűnő azon meleg buzgalom, melylyel a porosz lapok az olasz ügyről szólnak. Ezek a viharos felhők. De azért a béke barátai még ne essenek kétségbe. Vannak szelek, melyek a viharfelhőket is szétoszlatják. És mind a franczia, mind az olasz kormánynak van elég oka ily fenyegető vész scenírozására, ha legtávolabb is áll tőle komoly összeütközésig menni. Nemcsak azt tartjuk szem előtt, hogy az ügy népszerűtlen Francziaországban, hanem azt is, hogy épen Ratazzi az, kitől legkevésbé várható anti-franczia politikába lépés a végletig. Miután Garibaldi correct elfogatása által kimutatá buzgalmát, szükségesnek tartá az olasz hazafiságnak is szellentyűt nyitni, s az olasz határokat oly módon őrizte, hogy a „Moniteur“ „frontiére probablement mal gardée“-ről beszélhetett. Ratazzi érdekében látta a felkelés erejét egyszerre túlozni, különösen republicánus irányát kiemelni. Válasz nélkül hagyva, belátta talán, hogy nincs meg a kellő hatás, így magyaráztuk azon legújabb hírt, mely szerint hátrált volna már. A „Köln. Zig“ írja, hogy Moustier már kapott volna olasz sürgönyöket, melyek a felkelés apadásáról értesítik. Összhangzik ezzel a „Debatte* egy, eléggé alaposnak látszó bécsi híre, mely szerint ottani diplomatikai körökben ragaszkodnak azon nézethez, hogy Napóleon császár Victor Emanuellel végre mégis meg fog egyezni, s hogy előbbi legfeljebb tengerészeti tüntetést tesz, seregek küldése nélkül. A alakult állandó igazolási bizottság nem veszi át Mind az osztályok, mind e kilenc tagú bizottság csak véleményt terjesztenek elő; a megtámadott választás érvénye felett a ház határoz. Ez eljárás czélszerűsége ellen sokkal hangosabban beszélnek a tények, sem-s hogy annak megváltoztatása általános óhajtás ne volna. Illetékes körökben legtöbb rokonszenv nyilvánul az angol eljárás iránt, mint amely ugyanazon tapasz- talások nyomán , a mienkhez hasonló tévedések után állapította meg. Ez eljárás e lapokban bővebben volt már ismertetve, s igy azt, az olvasó szíves engedelmével, csak magyar kiadásban, azaz már a mi viszonyainkra alkalmazottan, s mintegy javaslatképen átdolgozva fogom újra bemutatni. Bevezetésül, s mintegy álláspontom megjelölése végett, engedtessék meg nekem egy rövid elméleti fejtegetés. A házszabályoknak általában, s különösen pedig a követigazolásnak mindenekelőtt két nagy elvet kell megóvni. Egyik : a képviselőház teljes függetlenség felfelé. Mindenki belátja, s nem szükség e részben a történelem tanúságára hivatkoznom, hogy ahol p. o. a kormány verifikálna, ott a képviseleti intézmény merő illusióvá lenne. A képviseletnek azon jogot, hogy tagjait maga igazolja, semmi áron sem szabad kezéből kibocsátani, s a kormánynak, bármennyire csak saját kifolyása legyen is az, minden e kérdésben lehető befolyását féltékenyen ki kell zárnia. Másik, nem kevésbé fontos elv : a a választópolgárok teljes függetlensége még az országgyűlés ellenében is. A hol p. o. egy országgyűlés, illetőleg az abban többségre vergődött párt azon joggal bírna vagy annyi hatalmat ragadna magához, hogy a neki nem tetsző tagokat, illetőleg az ellenzéket, kénye-kedve szerint kilökhetné, ott ismét a szabadság, s az alkotmányos élet nemde merő ámítás volna? E két sarkalatos elv bármelyikének mellőzése igrazítóbb visszaélésekre vezetett , de egyúttal okulásunkra szolgálható tanulsággal tölti be két nagy nemzet, az angol és a franczia, parlamentáris történetének nem egy szomorú lapját. E példákat rövidség okáért mellőzhetem. A házszabályok általában nem a többség kedvéért vannak, hanem annak fékezésére, s a kisebbség oltalmára. A nemzeti képviselet, miután megtöri az absolut uralkodás hatalmát, s a trónnak a nemzet többsége önkényes támogatásában nyújt biztos támaszt ; ezentúl magasztosabb hivatást nem ismerhet, mint ha az önkénynek kerülésében önmaga megy jó példával elő, s legelőbb is saját hatalmának szab nemes, de egyúttal köteles önmegtagadással, korlátokat. Gátat vet a zsarnoksággá fajulható párturalomnak, biztosítást nyújt a számításból büntetlenül soha ki nem hagyható kisebbségnek. Csakis így érhetni el, hogy a nemzet, a közvélemény bárminő hullámzásai közt is, bizalommal csüggjön országgyűlésén, s egyedül tőle várja, bárminő pártok tűnjenek fel és le abban, elvégre minden bajainak orvoslását, jogos kívonatainak érvényre emelését. Oktalanul cselekesznek tehát, akik, midőn kisebbségben látják magukat, olyformán izgatnak a kormányon ülő országgyűlési többség ellen, hogy magát az országgyűlés tekintélyét ássák alá, s a jobblét után eredő nép fohászait más, e bűvös, törvényes körön kívül álló irányba terelik. Ha a reactio emberei teszik ezt, értem , de ha szabadelvűek teszik, ezek valóban nem tudják, hogy önmaguk alatt vágják a fát. Bocsánatot kérek e kitérésért. Tessék elhinni, százszor inkább óhajtom, hogy unalmas szószaporítónak mondjanak önök, semmint hogy e megjegyzéseimet szerfelett találóknak és korszerűeknek bizonyítsa a tapasztalás. Álljon ez itt csak mint elmélet, és szolgáljon egyrészt adalékul arra, hogy az a házszabály, melyre a t. közönség figyelmét felhívni bátorkodtam, nem oly csekély fontosságú dolog, minőnek tán első tekintetre látszik ; szolgáljon egyúttal indokolásául előterjesztendő igénytelen javalatom vagy javaslataimnak, melyeket — ez egyszer szívesen elksendi mindenki, akit az ügy érdekel — ha nem a tiszta ügyszeretet , úgy bizonynyal akármi más, csak nem valamely pártérdek sugallata adand tollam alá. Bécsi dolgok- A főnapi kérdést még mindig a püspökök által felidézett harcz képezi. Csakhogy ez most már a császári felelet által második stádiumába lépett. Tegnapi vezérczikkünk politikai szempontból méltatta az ügyet, s nekünk ma nem marad egyéb hátra, mint szemlét tartani a lapok nyilatkozatai felett. Előre bocsátjuk azon megjegyzést, hogy a hivatalos „Wiener Zeitung“ esti kiadása is recapitulálta a lapok nyilatkozatait, miből azt kell következtetnünk, hogy a kormány a fejedelmi válasz egyik pontját sem kívánja másképen magyarázni, mint a lapok magyarázták, melyek pedig mind úgy fogták fel a dolgot, mint a püspököknek adott erélyes útbaigazítást és általuk szenvedett tökéletes vereséget. Fő jellemvonása a lapok nyilatkozatainak az egyhangúan nyilatkozó megelégedés is megnyugvás. A „Morgenpost“ szerint ez aranyos szavak nem szorultak szószólóra. Ez egy rés a concordatumon. A császár azon nyilatkozatával szemben, hogy alkotmányos kötelességeit szem előtt tartandja, ki meri mondani, hogy a lakosság minden rétege kész e magas példát követni, s hogy Ferenci József császár, szavának megtestesítése után, tizszerte hatalmasabb birodalmon fog uralkodni, mint azon időben, midőn jogarával csak szuronyokra s a papságra támaszkodott. — Az új „Presse“ azon jellemét emeli ki a császári válasznak, melyhez képest az a püspökök rendreutasításaként tűnik fel. A birodalmi kanczellár — úgymond — nagy diadalt ünnepel ő Felsége ezen alkotmányszerű cselekménye által. — A „Debatte“ áldottnak mondja mindörökre a napot, melyen ez okmány napvilágot látott, s hozzá teszi, hogy a kormány „első törekvései“ alatt, melyek elősegítésére a püspökök támogatását szükségesnek mondja, csak a concordatum eltörlését érthette. — „Hogy változnak az idők! — kiált fel a régi „Presse.“ — A császári kézirat világossá teszi, hogy azon tisztán látás, melyre Ausztriában a szellemek jelenleg emelkedtek, elhatott azon körökbe is, melyeket a clericalisok, mint a néptől elkülönítetteknek szeretnek feltüntetni.“ — Az új „"Wiener Tageblatt“ azon értéket emeli ki, melylyel a kézirat, mint a császár személyes akaratnyilatkozata bír. Az új „Fremdenblatt“ a kormány legvilágosabb és legerőteljesebb nyilatkozatát látja benne, s a „Wanderer“ azt hiszi, hogy e nyilatkozat után a concordatum revisiója megszűnt kérdésnek lenni. Végül hagytuk a „Volksfreund“ot, mely Rauscher bibornok moniteurje, s mely a fentebbi córushoz a discantot énekli. „Tisztelettel hajlunk meg a császári szó előtt , nem érthetvén vele egyet, a hallgatás lett kötelességünkké. Azonban hátra van még a feliratra adandó miniszteriális válasz, s ezzel szemben ki fogjuk mutatni, hogy a kedélyek veszélyes módon felizgattattak, nem az egyházfők által, kik csak főpásztori hivatásukhoz képest emeltek szót, hanem a hónapokon át minden kigondolható módon büntetlen folytatott, közvetlen a concordatum, de közvetve a katholica anyaszentegyház ellen intézett agitatiók által, stb.“ Ezzel szemben csak arra emlékeztetjük a közönséget, hogy az izgatások a nép közt először is clericális oldalról kezdődtek, bizonyára senki sem feledte még el a tschachewitziek történetét, akarván ezzel ellensúlyozni a követek házában megindult anticoncordationalis mozgalmat Ugyanakkor merült fel először azon eszme, hogy vájjon nem volna-e tanácsos a clericalisok által viscenirozott tüntetésekre ellentüntetésekkel felelni, s jól tudjuk még, hogy ép egy bécsi lap, az új „Presse“ volt az, mely az esetben szükséges izgatás ellen nyilatkozott. Izgatásról tehát szó sem lehet, ha csak a képviselőház eljárását nem akarja a „Volksfreund“ annak nevezni. Arról sem tehet senki, hogy a számtalan községtanács, mely mindenütt a városok ételmiségének zöméből áll, tömegesen folyamodott a reichsrathhoz a concordatum eltörléséért. Ez is legkevésbé az, amit „minden kigondolható“ módon való izgatásnak nevezünk. Ha most még számba veszszük a birodalmi tanácshoz a minap beadottinterpellatiót a morvaországi clericalis izgatásokra vonatkozólag, úgyszintén egy brünni levelet, mely arról beszél, hogy egyik brünni külvárosi plébános felhatalmazást adott a fertálymesternek (külvárosi polgármester, hogy 15 éves fiuk és leánykák aláírásait, csak úgy, mint asszonyokét, elfogadhatja egy petitióra, mely a concordatum mellett készül, úgy csakhamar valódi értékére reducálhatjuk a „Volksfreund“ insinuatióját. Jellemzi a „Volksfreund“ magatartását ez , ügyben az is, hogy a magyar journalisticának a püspökök felirata érdemében adott votumát csak a „Pesti Hírnök“ből és az „Idők Tanújá“ból idézi. A többiről mélyen hallgat. Befejezésül még azt jegyezzük fel, hogy „Narodni Listy,“ a cseh nemzeti párt közlönye, szintén kijelentette a történt dolgok folytán, hogy Az országos magyar iparegyesület újonnan választott képviselő -bizottsága f. hó 10-én tarta meg ülését az iparbank helyiségeiben. Egy előbbi értekezlet megállapodása szerint dr. Szabóky Adolf, kegyesrendi tanár s a kath. legényegyletnek egy évtized óta buzgó elnöke üdvözölte meleg, hazafias beszédben az országos egyesület köztiszteletű elnökét, K. Eötvös József közoktatási miniszter urat. Derék beszédében visszamegy a 30 s néhány évvel ezelőtti állapotra, kiemeli Széchenyi halhatatlan érdemeit az ipar terén, mint ismertette a munka becsét, mint gyulasztó lángra az elméket, hogy felfogták a haza nagy feladatát,segítségül hívták a tudományt és törtek mind előre. Elmondta, hogy e legelső küzdők között volt, egyúttal legtöbb sikerrel működött maga az elnöklő báró, kit az egyesület nevében ezennel üdvözölhetni szerencséje van. E köztetszéssel fogadott, az elnököt éltető felkiáltásokkal befejezett szónoklat után. Eötvös József néhány, szívből jött szóval köszönte meg az iránta nyilatkozott bizodalmát, s röviden vázolván az egyesület jövőjét, az iparnak — úgymond — a mostani korban első feltétele a munka; de viszont a munkának, hogy üdvös lehessen, első kelléke a szabadság. Nem tagadja ugyan, hogy a szabadság veszélylyel is jár. — Egyik ily veszély például, hogy isolál. A középkorban az ipar egyes ágai csoportosultak és privilégiumokat biztosítottak maguknak saját érdekekben. Az ipar-csoportulatok — nevezzük saját nevökön — a czéhek, elvesztvén a privilégiumokat, kárt szenvedtek; a roppantul kifejlett concurrentia készületlenül találta , s elveszett sok előny , melyet századokig élveztek , mely kizáró tulajdonuk volt. — Ugyanez áll egyébiránt a földbirtokra nézve is. A földbirtok szintén privilegiált volt, és számosan elvesztvén ez előjogokat, első pillanatban azt hitték, vége a világnak. De miután feleszmélvén, kissé összeszedték magukat, fáradozni, munkálni kezdettek , átlátták, hogy a XIX-ik század második felében nem lehet privilégiumok visszaszerzésén fáradozni, s átlátták, hogy a kornak megfelelő szabad munka mellett jobban állanak. s így van ez az iparra nézve is. Az ipar is a szabadság következtében első pillanatra csak kárait tapasztalta. Mint a beteg, ki sokáig a szűk szoba rekedt levegőjében tengett, ha friss, szabad levegőre viszik, előbb fázik, s csak a fáradtságot, lankadtságot érzi, úgy az ipar is, kilépvén századokig elfoglalt szűk köréből, eleinte roszul érzi magát, pedig nem fog ez neki megártani. Beteges, sintó ipar helyett egészséges, izmos, haladásra képes ipart nyerünk. És erre szükséges az egyesülés. A kis csoportok, a czéh, a XIX-dik században lehetetlen, de pótolni kell mással. Az egyes munkás, ha magában kénytelen küzdeni, el fog veszni; de a czéh, a privilégium sem biztosítja eléggé. — Ezért kell amazokat mással pótolni, a czéh rendszer helyébe kell lépni az associatiónak. Szabad egyesülés útján sokkal többet fogunk elérni, mint amenynyit előbb a széhek nyújthattak, s buzgó törekvésünkkel mindenesetre el fogjuk érni azt, hogy egymást támogatva, az ipar a szabadság rében is védve legyen. _ A helyzetet s az iparegyesület feladatát oly híven vázoló, lelkesedéssel fogadott beszéd után — melynek, fájdalom, csak főpontjait emelhettük ki — Posner Károly Lajos emel szót német nyelven, s a képviselőtestület élelmeit híven kifejezte, midőn Fest Imre -irat, mint az egyesület alelnökét üdvözölte, szencsét kívánván az egyesületnek, hogy ezen, az ipar terén is jeles nevű államférfiút, másodelnökül megnyerhette. Fest Imre, megköszönve a bizalmat, szívesen bevallja, mily nagy érdekkel viseltetett az egyesület iránt az eszme legelső megpendése a — A képviselőház szabályainak 21-ik §-a értelmében a tanácskozás előkészítése végett a sorshúzás útján kiküldött és 44 tagból álló III. osztálynak mai napra kitűzött tanácskozmányi ülésében csak 21, sigy az Ostályelnök távollétében újjáalakulandó tanácskozmányhoz nem elegendő számú tag jelenvén meg, a jelenlevők által az újabb tanácskozási határidőnl. 1867-ik évi october 20-ik napjának reggeli 10 órája az országházba tűzetett ki, miről a jelen nem levők megjelenés okából ezennel értesittetnek. Pesten, 1867. october 19-kén. Kudlik István, képviselő, mint a III. osztály jegyzője. A házszabályok némely hiányairól. Igazolás. I. A képviselőház, miután a korelnök és körjegyzők illető helyeiket elfoglalták, azonnal tagjai igazolásához kezd. E czélra alakul az ideiglenes kilencz osztály, melyek sor szerint igazolják egymást mindaddig, míg e tisztet az előadóikból a cseh nemzetiségi törekvéseknek semmi köze a concordationalis izgatásokhoz, a igen roszul fogja fel a helyzetet az, ki azt hiszi, hogy a cseh szabadelvű párt kielégíthető volna egy Thun- Clam-Martinicz-féle minisztériummal, mely elzme a püspökök felléptével szintén előtérbe tolatott. Ezzel szemben azután igen érdekes a „Zukunft“ magaviselete, mely az összes szlávok patronjaként gerálja magát, s a szláv-clericalis szövetséget proclamálja a püspökök adresse alkalmából. Tendentiáját soha jobban ki nem mutatta, mint a concordatum melletti harczában. Megtartani a népeket azon butaságban, mely mellett egyedül virulhat az orosz kaucsuka uralma ! — Ha a felidézett harcz elcsendesül, a füst a csatatérről emelkedőben lesz, s a püspökök végig nézendnek a havezmezőn, el lehetünk rá készülve, hogy azt fogják declamálni : „Nem ezt akartuk, oh nem ezt, nem ezt !“ Hanem „Rauscher proponit, Deus disponit!“ Birodalmi tanács. (Felsőházi XI. ülés oct. 17-én.) A karzatok igen megteltek, a főrendek csak gyéren jelentek meg. A főpapok közül hárman jöttek el az ülésbe : Rauscher bíbornok , Litwinowicz érsek és Wierry püspök, s mindhárman egy csoportot képezve, elszigetelten conferálgattak. A miniszteri padon Taafe, John és Distler miniszteri tanácsos foglaltak helyet. Az alsóház átküldi a büntető törvényjavaslat tárgyalási módja iránt hozott tegnapi határozatot, mit a jogügyi bizottmány elé utasított a ház. Napirenden volt az új építkezések, toldási és átalakítási építkezésekre vonatkozó törvényjavaslat, melyet a bizottmány javaslatához képest az alsóház fogalmazványa szerint fogadtak el. Következett a gyülekezeti és egyleti törvényjavaslat, melyet Taafe ajánl elfogadásra, mi csekély vita után meg is történt.