Pesti Napló, 1867. október (18. évfolyam, 5234–5260. szám)

1867-10-20 / 5251. szám

248-5251. Vasárnap, october 20.1867. 18. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI MPLC Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy * helyben, házhoz hordva. Félévre . , 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre : 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díján 7 hasábos petítsor egyszeri hbk­li­tésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 ujk*. Nyilt­ tér: 5 hasábos petit sor 25 t­j kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ october-decemberi évnegyedet folyaméra. October—decemberi 14 évre . . . . 5 frt 25 kr. A PESTI NAPLÓ kiadó hivatala. Pest, oct. 19. 1867. (A. J.) Vihar­felhők vonulnak fel Dé felől. Úgy látszik, hogy az oly soká vajúdó római kérdés véglegesen folyamatba jön , az illetők megoldására a legheroicu­gabb eszközöktől sem rettennek vissza többé. Párisi levelezők szerint kétségtelen azon tény, hogy Napóleon tanácsában a más megindulóban levő interventió kérdésében két párt létezett. Az egyik párt élén Na­poleon hg és Lavalette, az egyházi álla­mok közös, franczia olasz megszállását javasl. A másik, a clericalis, élén a még mindig nagy befolyású Roucer, ragasz­kodni akar a septemberi conventió szo­ros keresztülviteléhez, a pápa v­­ági ural­ma feltétlen védelméhez. Való, hogy az első megoldás­­ nem volna megoldás. A kérdés általa nem jönne tisztába. A második azonban súlyos és végzet­teljes válságot zúdíthat fel. Mindazonáltal a legújabb tények arra mutatnak, hogy ez utóbbi, ha még nem is döntött le minden akadályt, határozott túlsúlyban van. Mindenekelőtt a franczia kormány ulti­mátumot küldött Florencbe, mely kije­lenti , hogy ha az olasz kormány erélye­sen meg nem akadályozza az önkényte­­sek római területbe vonulás­át, a franczia interventió kikerülhetlen. A választ Pá­­risban mára várják. A „Presse“ szerint a miniszteri tanács végleg elhatározta a beavatkozást, ha az olasz kormány nem ragaszkodik, az utol­só betűig, keresztül vinni a septemberi conventiót. A középtengeri franczia hajóhad köz­pontosítva van, és kiindulásra kész. A lo­vak szállítása a hajót­ra már megkezde­tett. Legújabb távirati tudósítás szerint ma éjjelre vártak Lyonból 10,000 embert, kik a hajókra voltak rendelve. A bécsi „Presse“ magántávirata szerint Dumont tábornok Párisba hivatott, hogy a sereg vezetésével bizassék meg. — Ugyan­ e forrás után tudjuk, hogy a tou­­loni kikötőben vitorlázásra a következő hajók állanak készen: „Intrépide,“ „Go­mez,“ „Mogador,“ „Canada“ és „Gi­ronde.“ Sőt a „N. Fr. Presse“ már azt is tudja „hiteles forrásból,a hogy 18-án reggel a touloni hajóhad Civita-Vecchia irányában el­vitorlázott. De nemcsak a franczia, hanem az angol tengerészet is mozgósítva van. Az angol középtengeri hajóraj összpontosul, hogy idejekorán jelen lehessen a hely­színen, melyen az előttünk álló események sze­repelnek. A miniszteri tanácskozások egymást érik Páriában és St.-Cloudban. A pápai nuntius és Nigra lovag egymásnak adják a kilincset a császári lakszobában. S mivel a közvélemény határozottan az interventió ellen van, a többé-kevésbé félhivatalos lapoknak jutott az érdekes szerep: a franczia vért feltüzelni. A „France“ a kamrák összehívását ja­vasolja e válsággal szembe­n. A „Constitutionnel“ mondja: Olaszor­szág az elvállalt kötelezettségeket tisztelni köteles, és Francziaországnak tagadhatlan joga van azoknak érvényt szerezni. Az „Etendard“ szerint Francziaország egyátalán nem tűrheti, hogy egy általa aláírt kötés ketté szakíttassék. A „Moniteur“-nek pedig kötelessége minél kirívóbb színekkel festeni az olasz mozgalom republicánus színezetét. De a tornyosuló felhők viharos jelle­­­mére szükséges Olaszország daczolása is Az „Indep.“ szerint­ Ratazzi Páriában kijelentette volna, hogy kormánya ugyan ellentáll minden Róma elleni támadásnak, de csapatait azonnal Rómába küldi, de ott újólag franczia zászló lobog. Ha a ha­za lealáztatása és franczia bábom közt kellene választania, az utóbbit választaná, még akkor is, ha az annyi vérrel megál­ , lapított olasz egység veszélyeztetve is volna. Kemény szavak, melyek jobban illenek journalista, mint diplomata szájába. De nemcsak szavak, tények is vannak. Gialdini, Mignano és Govone táviratilag Fiorencbe hivattak a haditanácsra. Ri­­sotti ki van jelölve a pápai határokon élő seregek parancsnokságára. Ribatty­engernagy p­dig átvette a római partok­­elé küldendő nyolc­ vértes hajóból álló vád vezénylését. Folytonosan indulnak csapatok a határ felé. Rómában erősen ál­­ltják, hogy két olasz tisztet fogtak el, kik a felkelést szervezik. Ugyanott siciliai jaribaldisták kikötése előtt remegnek, alig volna képzelhető az olasz kormány lő erélyes fellépése, ha támasza nincs. De állítják, hogy van! Bismark — írja a „Franki. Corr.“ — ígéretet ten a florenci kabinetnek, hogy Francziaországnak a római olasz ügyekbe avatkozása ellen szót emelend. A „La Presse“ szerint ez ügyben po­rosz jegyzék is érkezett Párisba. Mindenesetre feltűnő azon meleg buz­galom, melylyel a porosz lapok az olasz ügyről szólnak. Ezek a viharos felhők. De azért a béke barátai még ne esse­nek kétségbe. Vannak szelek, melyek a vihar­felhőket is szétoszlatják. És mind a franczia, mind az o­l­asz kormánynak van elég oka ily fenyegető vész scenírozására, ha legtávolabb is áll tőle komoly összeütközésig menni. Nemcsak azt tartjuk szem előtt, hogy az ügy népszerűtlen Francziaországban, hanem azt is, hogy épen Ratazzi az, kitől legkevésbé várható anti-franczia politiká­ba lépés a végletig. Miután Garib­aldi correct elfogatása ál­tal kimutatá buzgalmát, szükségesnek tartá az olasz hazafiságnak is szellentyűt nyitni, s az olasz határokat oly módon őrizte, hogy a „Moniteur“ „frontiére pro­­bablement mal gardée“-ről beszélhetett. Ratazzi érdekében látta a felkelés ere­jét egyszerre túlozni, különösen republi­­cánus irányát kiemelni. Válasz nélkül hagyva, belátta talán, hogy nincs meg a kellő hatás, így ma­gyaráztuk azon legújabb hírt, mely sze­rint hátrált volna már. A „Köln. Zig“ írja, hogy Moustier már kapott volna olasz sürgönyöket, melyek a felkelés apa­dásáról értesítik. Összhangzik ezzel a „Debatte* egy, eléggé alaposnak látszó bécsi híre, mely szerint ottani diplomatikai körökben ra­gaszkodnak azon nézethez, h­ogy Napó­leon császár Victor Emanuellel végre mégis meg fog egyezni, s hogy előbbi legfeljebb tengerészeti tüntetést tesz, sere­gek küldése nélkül. A alakult állandó igazolási bizottság nem veszi át Mind az osztályok, mind e kilenc­ tagú bizottság csak véleményt terjesztenek­­ elő; a megtámadott választás érvénye felett­­ a ház határoz. Ez eljárás czélszerű­sége ellen sokkal­­ hangosabban beszélnek a tények, sem-s hogy annak megváltoztatása általános óhajtás ne volna. Illetékes körökben leg­több rokonszenv nyilvánul az angol eljá­­­­rás iránt, mint a­mely ugyanazon tapasz-­­ talások nyomán , a mienkhez hasonló té­­vedések után állapította meg. Ez eljárás e lapokban bővebben volt­­ már ismertetve, s igy azt, az olvasó szí­­­­ves engedelmével, csak magyar kiadás­ban, azaz már a mi viszonyainkra alkal­­­­mazottan, s mintegy javaslatképen átdol­gozva fogom újra bemutatni. Bevezetésül, s mintegy álláspontom megjelölése végett, engedtessék meg ne­kem egy rövid elméleti fejtegetés. A házszabályoknak általában, s külö­nösen pedig a követigazolásnak mindenek­előtt két nagy elvet kell megóvni. Egyik : a képviselőház teljes függet­lenség felfelé. Mindenki belátja, s nem szük­ség e részben a történelem tanúságára hi­vatkoznom, hogy a­hol p. o. a kormány verifikálna, ott a képviseleti intézmény merő illusióvá lenne. A képviseletnek azon jogot, hogy tagjait maga igazolja, semmi áron sem szabad kezéből kibocsátani, s a kormánynak, bármennyire csak saját kifolyása legyen is az, minden e kérdés­ben lehető befolyását féltékenyen ki kell zárnia. Másik, nem kevésbé fontos elv : a a választó­polgárok teljes függetlensége még az országgyűlés ellenében is. A hol p. o. egy országgyűlés, illetőleg az ab­ban többségre vergődött párt azon joggal bírna vagy annyi hatalmat ragadna ma­gához, hogy a neki nem tetsző tagokat, illetőleg az ellenzéket, kénye-kedve sze­rint kilökhetné, ott ismét a szabadság, s az alkotmányos élet nemde merő ámítás volna? E két sarkalatos elv bármelyikének mellőzése igrazítóbb visszaélésekre veze­tett , de egyúttal okulásunkra szolgál­ható tanulsággal tölti be két nagy nem­zet, az angol és a franczia, parlamentáris történetének nem egy szomorú lapját. E példákat rövidség okáért mellőzhetem. A házszabályok általában nem a többség kedvéért vannak, hanem annak fékezésé­re, s a kisebbség oltalmára. A nemzeti képviselet, miután megtöri az absolut uralkodás hatalmát, s a trón­nak a nemzet többsége önkény­­es támoga­tásában nyújt biztos támaszt ; ezentúl magasztosabb hivatást nem ismerhet, mint ha az önkénynek kerülésében önmaga megy jó példával elő, s legelőbb is saját hatalmának szab nemes, de egyúttal kö­teles önmegtagadással, korlátokat. Gátat vet a zsarnoksággá fajulható párturalom­nak, biztosítást nyújt a számításból bün­tetlenül soha ki nem hagyható kisebb­ségnek. Csakis így érhetni el, hogy a nemzet, a közvélemény bárminő hullám­zásai közt is, bizalommal csüggjön ország­gyűlésén, s egyedül tőle várja, bárminő pártok tűnjenek fel és le abban, elvégre minden bajainak orvoslását, jogos kívo­­natainak érvényre emelését. Oktalanul cselekesznek tehát, a­kik, midőn kisebbségben látják magukat, oly­­formán izgatnak a kormányon ülő or­szággyűlési többség ellen, hogy magát az országgyűlés tekintélyét ássák alá, s a jobblét után eredő nép fohászait más, e bűvös, törvényes körön kívül álló irány­ba terelik. Ha a reactio emberei teszik ezt, értem , de ha szabadelvűek teszik, ezek valóban nem tudják, hogy önmaguk alatt vágják a fát. Bocsánatot kérek e kitérésért. Tessék elhinni, százszor inkább óhajtom, hogy unalmas szószaporítónak mondjanak önök, semmint hogy e megjegyzéseimet szer­felett találóknak és korszerűeknek bizo­nyítsa a tapasztalás. Álljon ez itt csak mint elmélet, és szol­gáljon egyrészt adalékul arra, hogy az a házszabály, melyre a t. közönség figyel­mét felhívni bátorkodtam, nem oly cse­kély fontosságú dolog, minőnek tán első tekintetre látszik ; szolgáljon egyúttal in­dokolásául előterjesztendő igénytelen ja­va­latom vagy javaslataimnak, melyeket — ez egyszer szívesen elksendi mindenki, a­kit az ügy érdekel — ha nem a tiszta ügy­szeretet , úgy bizonynyal akármi más, csak nem valamely pártérdek sugallata adand tollam alá. Bécsi dolgok- A főnapi kérdést még mindig a püspökök által felidézett harcz képezi. Csakhogy ez most már a császári felelet által második stádiumába lépett. Tegnapi vezérczikkünk politikai szempontból méltatta az ügyet, s nekünk ma nem marad egyéb hátra, mint szemlét tartani a lapok nyilat­kozatai felett. Előre bocsátjuk azon megjegyzést, hogy a hivatalos „Wiener Zeitung“ esti kiadása is recapitulálta a lapok nyilatkozatait, miből azt kell következtetnünk, hogy a kormány a feje­de­lmi válasz egyik pontját sem kívánja máské­pen magyarázni, mint a lapok magyarázták, me­lyek pedig mind úgy fogták fel a dolgot, mint a püspököknek adott erélyes útbaigazítást és álta­luk szenvedett tökéletes vereséget. Fő jellemvonása a lapok nyilatkozatainak az egyhangúan nyilatkozó megelégedés is meg­nyugvás. A „Morgenpost“ szerint ez aranyos szavak nem szorultak szószólóra. Ez egy rés a concor­­datumon. A császár azon nyilatkozatával szem­ben, hogy alkotmányos kötelességeit szem előtt tartandja, ki meri mondani, hogy a lakosság min­den rétege kész e magas példát követni, s hogy Ferenci József császár, szavának megtestesítése után, tizszerte hatalmasabb birodalmon fog ural­kodni, mint azon időben, midőn jogarával csak szuronyokra s a papságra támaszkodott. — Az új „Presse“ azon jellemét emeli ki a császári válasznak, melyhez képest az a püspökök rend­reutasításak­ént tűnik fel. A birodalmi kan­­czellár — úgymond — nagy diadalt ün­­n­e­p­e­l ő Felsége ezen alkotmányszerű cselek­ménye által. — A „Debatte“ áldottnak mondja mindörökre a napot, melyen ez okmány napvi­lágot látott, s hozzá teszi, hogy a kormány „első törekvései“ alatt, melyek elősegítésére a püspö­kök támogatását szükségesnek mondja, csak a concordatum eltörlését érthette. — „Hogy vál­toznak az idők! — kiált fel a régi „Presse.“ — A császári kézirat világossá teszi, hogy azon tisztán látás, melyre Ausztriában a szellemek jelenleg emelkedtek, elhatott azon körökbe is, melyeket a clericalisok, mint a néptől elkülönítetteknek sze­retnek feltüntetni.“ — Az új „"Wiener Tageblatt“ azon értéket emeli ki, melylyel a kézirat, mint a császár személyes akaratnyilatkozata bír.­­ Az új „Fremdenblatt“ a kormány legvilágosabb és legerőteljesebb nyilatkozatát látja be­nne, s a „Wanderer“ azt hiszi, hogy e nyilatkozat után a concordatum revisiója megszűnt kérdésnek lenni. Végül hagytuk a „Volksfreund“ot, mely Rau­scher bibornok moniteurje, s mely a fentebbi córushoz a discantot énekli. „Tisztelettel hajlunk meg a császári szó előtt , nem érthetvén vele egyet, a hallgatás lett kötelességünkké. Azonban hátra van még a feliratra adandó miniszteriális válasz, s ezzel szemben ki fogjuk mutatni, hogy a kedélyek veszélyes módon felizgattattak, nem az egyházfők által, kik csak főpásztori hi­vatásukhoz képest emeltek szót, hanem a hóna­pokon át minden kigondolható módon büntetlen folytatott, közvetlen a concordatum, de közvetve a katholica anyaszentegyház ellen intézett agita­­tiók által, stb.“ Ezzel szemben csak arra emlékeztetjük a kö­zönséget, hogy az izgatások a nép közt először is clericális oldalról kezdődtek, bizonyára senki sem feledte még el a tschachewitziek történetét, akarván ezzel ellensúlyozni a követek házában megindult anticoncordationalis mozgalmat Ugyan­­akkor merült fel először azon eszme, hogy vájjon nem volna-e tanácsos a clericalisok által visceni­­rozott tüntetésekre ellentüntetésekkel felelni, s jól tudjuk még, hogy ép egy bécsi lap, az új „Presse“ volt az, mely az esetben szükséges iz­gatás ellen nyilatkozott. Izgatásról tehát szó sem lehet, ha csak a kép­­viselőház eljárását nem akarja a „Volksfreund“ annak nevezni. Arról sem tehet senki, hogy a számtalan községtanács, mely mindenütt a váro­sok ételmiségének zöméből áll, tömegesen folya­modott a reichsrathhoz a concordatum eltörlé­séért. Ez is legkevésbé az, a­mit „minden kigon­dolható“ módon való izgatásnak nevezünk. Ha­ most még számba veszszük a birodalmi tanácshoz a minap beadott­­interpellatiót a morvaországi clericalis izgatásokra vonatkozólag,­ úgyszintén egy brünni levelet, mely arról beszél, hogy egyik brünni külvárosi plébános felhatalmazást adott a fertálymesternek (külvárosi polgármester,­ hogy 15 éves fiuk és leánykák aláírásait, csak úgy, mint asszonyokét, elfogadhatja egy petitióra, mely a concordatum mellett készül, úgy csakhamar va­lódi értékére reducálhatjuk a „Volksfreund“ in­­sinuatióját. Jellemzi a „Volksfreund“ magatartását ez , ügyben az is, hogy a magyar journalisticának a püspökök felirata érdemében adott votumát csak a „Pesti Hírnök“ből és az „Idők Tanújá“ból idézi. A többiről mélyen hallgat. Befejezésül még azt jegyezzük fel, hogy „Narodni Listy,“ a cseh nemzeti párt közlönye, szintén kijelentette a történt dolgok folytán, hogy Az országos magyar iparegyesület újonnan választott képviselő -bizottsága f. hó 10-én tarta meg ülését az iparbank helyiségei­ben. Egy előbbi értekezlet megállapodása sze­rint dr. Szabóky Adolf, kegyesrendi tanár s a kath. legényegyletnek egy évtized óta buzgó el­nöke üdvözölte meleg, hazafias beszédben az or­szágos egyesület köztiszteletű elnökét, K. Eöt­vös József közoktatási miniszter urat. Derék beszédében visszamegy a 30 s néhány évvel ez­előtti állapotra, kiemeli Széchenyi halhatatlan ér­demeit az ipar terén, mint ismertette a munka becsét, mint gyulasztó lángra az elméket, hogy felfogták a haza nagy feladatát,­segítségül hívták a tudományt és törtek mind előre. Elmondta, hogy e legelső küzdők között volt, egyúttal legtöbb si­kerrel működött maga az elnöklő báró, kit az egyesület nevében ezennel üdvözölhetni szeren­cséje van. E köztetszéssel fogadott, az elnököt éltető fel­kiáltásokkal befejezett szónoklat után­­. Eöt­vös József néhány, szívből jött szóval köszönte meg az iránta nyilatkozott bizodalmát, s röviden vázolván az egyesület jövőjét, az iparnak — úgymond — a mostani korban első feltétele a munka; de viszont a munkának, hogy üdvös le­hessen, első kelléke a szabadság. Nem tagadja ugyan, hogy a szabadság veszélylyel is jár. — Egyik ily veszély például, hogy isolál. A közép­korban az ipar egyes ágai csoportosultak és privilégiumokat biztosítottak maguknak saját érdekekben. Az ipar-csoportulatok — nevez­zük saját nevökön — a czéhek, elveszt­vén a privilégiumokat, kárt szenvedtek; a roppantul kifejlett concurrentia készületlenül találta , s elveszett sok előny , melyet száza­dokig élveztek , mely kizáró tulajdonuk volt. — Ugyanez áll egyébiránt a földbirtokra néz­ve is. A földbirtok szintén privilegiált volt, és számosan elvesztvén ez előjogokat, első pilla­natban azt hitték, vége a világnak. De miután feleszmélvén, kissé összeszedték magukat, fára­dozni, munkálni kezdettek , átlátták, hogy a XIX-ik század második felében nem lehet pri­vilégiumok v­isszaszerzésén fáradozni, s átlátták, hogy a kornak megfelelő szabad munka mellett jobban állanak. s így van ez az iparra nézve is. Az ipar is a szabadság következtében első pillanatra csak kárait tapasztalta. Mint a beteg, ki sokáig a szűk szoba rekedt levegőjében ten­gett, ha friss, szabad levegőre viszik, előbb fázik, s csak a fáradtságot, lankadtságot érzi, úgy az ipar is, kilépvén századokig elfoglalt szűk köré­ből, eleinte roszul érzi magát, pedig nem fog ez neki megártani. Beteges, sintó ipar helyett egész­séges, izmos, haladásra képes ipart nyerünk. És erre szükséges az egyesülés. A kis csoportok, a czéh, a XIX-dik században lehetetlen, de pótol­ni kell mással. Az egyes munkás, ha magában kénytelen küzdeni, el fog veszni; de a czéh, a privilégium sem biztosítja eléggé. — Ezért kell amazokat mással pótolni, a czéh rendszer helyé­be kell lépni az associatiónak. Szabad egyesülés útján sokkal többet fogunk elérni, mint a­meny­nyit előbb a széhek nyújthattak, s buzgó törek­vésünkkel mindenesetre el fogjuk érni azt, hogy egymást támogatva, az ipar a szabadság rében is védve legyen. _ A helyzetet s az iparegyesület feladatát oly híven vázoló, lelkesedéssel­ fogadott beszéd után — melynek, fájdalom, csak főpontjait emelhet­tük ki — P­o­s­n­er Károly Lajos emel szót né­met nyelven, s a képviselőtestület élelmeit hí­ven kifejezte, midőn Fest Imre -irat, mint az egyesület alelnökét üdvözölte, sze­ncsét kíván­ván az egyesületnek, hogy ezen, az ipar terén is jeles nevű államférfiút, másodelnökül meg­nyerhette. Fest Imre, megköszönve a bizalmat, szíve­sen bevallja, mily nagy érdekkel viseltetett az egyesület iránt az eszme legelső megpend­ése a­­ — A képviselőház szabályainak 21-ik §-a ér­telmében a tanácskozás előkészítése végett a sorshúzás útján kiküldött és 44 tagból álló III. osztálynak mai napra kitűzött tanácskozmányi ülésében csak 21, sigy az O­stályelnök távollété­ben újjáalakulandó tanácskozmányhoz nem ele­gendő számú tag jelenvén meg, a jelenlevők által az újabb tanácskozási határidőnl­­. 1867-ik évi october 20-ik napjának reggeli 10 órája az országházba tűzetett ki, miről a jelen nem levők megjelenés okából ezennel értesittetnek. Pesten, 1867. october­ 19-kén. Kudlik István, képviselő, mint a III. osztály jegyzője. A házszabályok némely hiányairól. Igazolás. I. A képviselőház, miután a korelnök és körjegyzők illető helyeiket elfoglalták, azonnal tagjai igazolásához kezd. E czél­­ra alakul az ideiglenes kilencz osztály, melyek sor szerint igazolják egymást mindaddig, míg e tisztet az előadóikból a cseh nemzetiségi törekvéseknek semmi köze a concordationalis izgatásokhoz, a igen roszul fog­ja fel a helyzetet az, ki azt hiszi, hogy a cseh szabadelvű párt kielégíthető volna egy Thun- Clam-Martinicz-féle minisztériummal, mely elz­­me a püspökök felléptével szintén előtérbe to­latott. Ezzel szemben azután igen érdekes a „Zu­kunft“ magaviselete, mely az összes szlávok pa­tronjaként gerálja magát, s a szláv-clericalis szövetséget proclamálja a püspökök adresse al­kalmából. Tendentiáját soha jobban ki nem mu­tatta, mint a concordatum melletti harczában. Megtartani a népeket azon butaságban, mely mel­lett egyedül virulhat az orosz kaucsuka uralma ! — Ha a felidézett harcz elcsendesül, a füst a csa­tatérről emelkedőben lesz, s a püspökök végig nézendnek a havezmezőn, el lehetünk rá készül­ve, hogy azt fogják declamálni : „Nem ezt akartuk, oh nem ezt, nem ezt !“ Hanem „Rauscher proponit, Deus disponit!“ Birodalmi tanács. (Felsőházi XI. ülés oct. 17-én.) A karzatok igen megteltek, a főren­dek csak gyéren jelentek meg. A főpapok közül hárman jöttek el az ülésbe : Rauscher bí­bornok , Litwinowicz érsek és Wierry püspök, s mindhárman egy csoportot képezve, elszigetelten conferálgattak. A miniszteri padon Taafe, John és Distler miniszteri tanácsos foglaltak helyet. Az alsóház átküldi a büntető törvény­­javaslat tárgyalási módja iránt hozott teg­napi határozatot, mit a jogügyi bizottmány elé utasított a ház. Napirenden volt az új építkezések, toldási és átalakítási építkezésekre vonatkozó törvényja­vaslat, melyet a bizottmány javaslatához képest az alsóház fogalmazványa szerint fogadtak el. Következett a gyülekezeti és egyleti törvény­javaslat, melyet Taafe ajánl elfogadásra, mi csekély vita után meg is történt.

Next