Pesti Napló, 1868. január (19. évfolyam, 5307–5330. szám)

1868-01-14 / 5315. szám

cselekményt, mely nem szorul­ államszol­gálatra, nem volna szabad megadóztatni, mivel jövedelmet csak jövedelem­biztosí­tásért követelhet az állam, akkor semmi­nemű fényűzési c­ikket sem volna szabad megadóztatni, semmi indirect vagy fo­gyasztási adókat sem volna szabad szedni, é­s végre némileg a physiocraticum systhe­­mához jutnánk, mely szerint minden köz­terheket egyedül csak a földnek kellene viselni, a­mit pedig már régen nemcsak a tudomány, de a gyakorlat is elitélt. Igenis, mi a dohánynak, mint fény­űzési czikknek megadóztatását in bhe ii elfogadjuk, és csak a czélszerű módot ke­ressük, melyen ezt legjobban, legkönnyeb­ben eszközölhetni. A hivatalos közegek igen nehezen vál­nak meg régi szokásaiktól, irtóznak a ra­­dicális változásoktól, csodálatosan találé­­konyak amazoknak védelme, ezeknek meg­támadásában, és ez természetes : helyze­tük, szokásaik, nem ritkán érdekeik, néha elfogult meggyőződésök is kívánja ezt így; de nekünk, kik a létező institutiók­­nak terheit viselve, azoknak hátrányait és árnyoldalait ismerjük és tűrjük, nekünk a hivatalos közegeknek elfogultságával meg kell küzdenünk, hogy a vita folytán vagy legyőzzük őket, vagy pedig ők győzzenek meg bennünket panaszaink alaptalanságáról, óhajtásainknak elérhet­­lenségéről. SOMSSICH PÁL: (Folytatása következik.) Peressel Mór Szegeden. Közéletünk férfiai közt alig van egy is, ki a közfigyelmet nagyobb mértékben magára vonná, mint Perczel Mór. A tömegek lelkesül­nek iránta, mert nevéhez egy nagy és szent em­léket kötnek; a gondolkodót, a lélekbúvárt a legnagyobb mértékben érdekli már egész meg­jelenése, a hétköznapiság színvonalát meghaladó, külsejében, beszédében, magaviseletében nyilat­kozó eredeti volta. Önzetlen hazafiságát, lelkesülését soha senki sem vonta kétségbe. Különbözők lehetnek az ítéletek hadvezéri talentuma, államférfim belá­tása és szónoki hivatottsága felett : az ihletést, bizonyos magasabb álláspontot és eredetiséget mind e három minőségében első tekintetre is felismerhetjük benne. És pedig, ha a múltakra visszapillantunk, sokban igazat fogunk adni neki, a­mit annak idején belátni vonakodtunk. Számkivetésében, nemesen, egy bukott, de szent ügy bajnokához méltón viselte magát. Használni többé nem tudván, lelkiismeretesen nvita vuuy attól, hogy vasarrukép ártson : midőn ártani, vagy a múlt vagy a jövő compromissió­­jával, oly könnyen lehetett; sőt néha bizonyos áldicsőség némi látszatával is! Visszatérvén az imádott haza földére, nem mint valami „meg­váltó“ lépett fel, nem ragadott vezéri szerepett magához, nem becsmérelte azokat, a­kik az el­múlt nehéz idők súlya alatt itthon verejtékez­tek, s itthon állották ki a hontalanság ezer kín­jait, nagy és apró szenvedéseit. Nem mondja­m, hogy mi elárultuk a hazát, hogy feladtuk minden legszentebb jogait, hogy nincs többé szabadság és magyar alkotmány. Ő jól tudja, s hálásan érzi, hogy mindez el volt veszve, s mi azt vagy visszaszereztük, vagy igenis csak tőlünk függ, hogy visszasze­rezzük. Van tér, s hadviselt ember hová tette volna éleslátását, mely a situatió gyors felisme­résében nyilvánul, ha ezt észre nem venné ? Perczel (valamint Klapka) észrevette azt, nyomban elfoglalta azt; rajta áll, és törhetlen A , Pesti Napi©’ tárczája. Január 14-kén, 1868. Az ősemberek haladása­ RÓNAY JÁCZINTTÓL. (Folytatás.), Chinában a gazdag vas , arany-, ezüst-, ólom-, réz- és horganybányák évezredek óta mi­­veltetnek, s tekintve e nép önálló miveltségét, mely a haladás egy példányán sem maradt el, alig hihető, hogy a vas és bronz használatát ide­genektől tanulta volna, sőt a fémek kezelésében, kivéve tán Japánt, túltett nemcsak Ázsia, hanem Európa népein is,és pedig a legújabb időkig,a múlt század közepéig. A dunaiaktól nyeri valószínű­leg India a bronzt, melynek használatára azt jegyzem meg, hogy nincs sem a jelen, sem a múlt chinai emlékek közt annak nyoma, hogy a bronz valaha metszőszerre, vagy fegyverre használtatott volna *); ezeket minden időben vasból készíték, s a bronz, valamint a jelenben, úgy a múltban is csak díszítményekre, ék- és hangszerekre fordíttatott. A japániak a bronzvegylet eszméjét, a birodal­makban hiányzó horganynyal együtt, hihetőleg Chinából nyerték, s minden időben hasonló czé­­lokra , ék- és hangszerekre használták. A leg­közönségesebb érez itt a veres réz, mely még most is egy áru a vassal, azért ebből készítik a pántokat, kapcsokat, szegeket, s átalában a kö­zönséges házi eszközöket. A vas leginkább met­sző­szerekre, fegyverekre használta­k , s mivel a japáni kardok már hajdanra, még a chinaiak­nál is többre becsültettek, igen valószínű, hogy a vas aczélozását már ősidőkben ismerték; míg a rézedények veszélyes volta, vasedények készí­tésére vezette őket, s Japánt illeti azon dicsőség, hogy a vasöntésben még a chinaiakat is meg­előzte. Íme, roppant tér áll előttünk Ázsia legvégső keleti határától az indusig, s arra nincs példa, hogy e birodalmak népei, a haladás bármely szakága bronzból fegyvereket készítettek volna, következőleg hogy itt oly értelemben, mint Európában, valaha bronzkorszak létezett volna. Túl az induson, vessünk egy pillanatot a tör­ténelem legrégibb birodalmára , Assyriára, melyről tudjuk, hogy műveit népe már a törté­neti idők hajnalán ismerte a fémeket: az ara­nyat, ezüstöt, rezet, bronzt, vasat stb., hogy ezek használatában, miként a fennmaradt emlékek tanúsítják, oly tökélyre emelkedtek, melynek elérésére Európában évezredek kivontattak. Az assyriai emlékekben felleljük ugyan az ázsiai műveltség jellegeit, de egyben eltér Assyria a keleti népektől, s ez az, hogy a bronz, úgy, mint Európában, fegyverül is használtatott; bár ezek mellett vasfegyverekre is vannak adatok. És itt azon kérdés merül fel, melyiket illeti az első­ség ? Hol bronzfegyverek használtattak, att tán állíthatjuk, hogy a vas aczélozása ismeretlen volt, de nem következtethetjük, hogy a vas áta­lában ismeretlen lett volna. így lehetett Assy­­riában, ismerték a vasat, de nem tudták aczé­­lozni, mihelyt a vasnak e kitűnő sajátságát, bár hol is, felfedezték, a bronzfegyverek előnye, s bizonyosan közhasználata is megszűnt. — Igaz, hogy Ninived emlékei közt a vas ritkább tü­nemény, de ezt a romok régisége mellett cso­dálni nem lehet, egyébiránt, hogy Assyria népe közt a vas kezelése már ez időben is magas fo­kon állt, tanúsítja azon vas mellvért és sisak, melyet Layard az úgy nevezett Nimrod-palota romjai alatt talált, s mely az első érintésnél da­rabokra mállott, s csak mint ilyent, láttam a „British Museumban.“ Meg kell itt még jegyez­nem, miszerint Layard annyira meg volt győ­ződve a vas közhasználatáról Assyriában, hogy e becses érez ismeretét innét származtatja Egyp­­tomba. Phoeniczia hite a múltból, sokkal nagyobb, mint hátramaradt emlékei. Tőle, úgy hiszi a tu­dós világ oly sokat tanult Európa, s alig va­gyunk képesek kimutatni, hogy mennyit köszön­hetünk e szorgalmas népnek, melynek kincseit s a békepályán szerzett dicsőségét a hódító Róma elsajátíta. Annyit azonban megőrzött a történet, hogy 3000 év előtt felfedezte a spanyol érezbá­­nyákat, hogy a Gadeira szoroson keresztül ha­tolva (Strabo HL), a „Cussiterid­es,“ vagyis az „ónszigetig“ hajózott, s hogy az itt nyert ércz­­czel nagy kereskedést ű­zött. *) Az ón­ egyik alkatrésze a bronznak, s ha ez érczvegylet kizárólag csak fegyverekre használ­tatott volna, akkor a bronzkereskedés virágzá­sából méltán lehetne a bronz fénykorát Euró­pában következtetni; de a bronz ék- és hang­szerek öntésére is használtatott, főleg keleten ; ennélfogva bronzra még akkor is volt szükség, midőn fegyverekben az aczél előnye már elis­mertetett. Az elherált ón­kereskedésből nem tartom alaptalannak azon véleményt, mely a bronz ter­jedését Nyugat-Ázsiában, főleg a phoenicziaiak­­nak tulajdonítja, sőt igen valószínű, hogy ré­szint közvetlenül, részint közvetve, Európában is ők voltak a bronzművek kezdeményezői. Hogy a vasat korán ismerték, azt méltán fel­tehetjük oly népről, mely a haladás pályáján megelőzte a görögöket, mely a középtenger min­den nevezetes­ pontján telepítvényeket alapított, s három világrész kincseit összehalmozta. Ezé­kiel próféta (27. f.) említi a vasat azon czikkek közt, melyekkel Phoeniczia egyik telepítvénye, Tarshish kereskedett, s legújabban Karthágó romjai alatt a nagy mennyiségű vaskészlet talál­tatott, mely a falak után ítélve, még Scipio hódítása előtt került oda (Edinburgh Review), sőt vannak, kik Európában a vas aczélozását Spanyolországból származtatják, s itt a phoeni­­iziai telepedők ügyességének tulajdonítják... Valóban, pótolhatlan veszteség az emberi mű­veltség történetében, hogy oly kevés hiteles adat­tal bírunk e né­p haladásáról, mely 3000 év előtt azon a pályán keresett dicsőséget, mely jelen­kori műveltségünk egyik fő tényezője. Egyptom vaséreiben szegény, s az ismert régész, Sir William Gardner állítása szerint, egész területén eddigelé csak egy vasbánya fe­deztetett fel, de ennek használata sem nyomoz­ható ősidőkbe; azért a vasat, ha legrégibb épít­ményeikben használták, idegen országból kel­lett nyerniök, bár ez ideig még nem találtattak hiteles vaseszközök, kivéve egy, Augustus 20-dik évébe eső sírt, mely puha vasszegeket tartalma­zott ; kemény vasra még nincs példa, s az egypto­­mi régiségek, a­mennyire ismereteink terjednek, csak az arany, réz és bronz használatáról tesznek tanúságot. így volt-e ez már kezdetben, így volt-e az egyptomi haladás minden fokozatain, azt nehéz volna határozottan kimondani, mert a bő harmat még Egyptom szelíd éghajlata alatt is korhasztólag hat a vasra, s biztossággal csak annyit állíthatunk, hogy a vas a római hódítá­sok idejében jön közhasználatú. A vas ismeretének legrégibb írott emlékét a zsidó nemzet körében leljük. Mózes ugyan nem említi azon érczek sorozatában, melyek haszná­latát az isteni tiszteletre szánt eszközökben , ékszerekben megengedi (Ex. 25.), de a vasró van már szó a Genesis negyedik fejezetében Dávid kőfegyverrel ejtette el Goliáthot, kinél sisakja és mellvérte rézből, s lándzsája hegy vasból volt, kardjának anyaga nem említte­tik. Dávid király a jeruzsálemi templom épí­tésére nagy mennyiségű vasat és rezet (né­melyek szerint bronzt) gyűjtött. (Kron. I. 22. —­ Salamon király Tyrusba küldött oly mű­vészért, ki az arany-, ezüst-, réz- és vasműves gyártásában ügyes. (Krön. II. 2.) ... . Mindez arra mutat, hogy a zsidó nemzet, mely a vas legrégibb adatait megőrző, későbbi időkben, mint vándor és földmiveléssel foglalkozó nép, nem volt a fémek használatában irányadó, ha­nem e részben szomszédaitól, különösen Egyp­­tomtól és Phoenicziától függött. Amerikában, mielőtt felfedeztetett volna, a vasat nem ismerték, s a bronz előidézésére is az éjszaki és déli népeknek érintkezni kellett, ha csak nem feltételezünk régibb összeköttetést Európával vagy Ázsiával. Michiganban és La­ke Superior vidéken, a véres réz tisztán is elő­fordul, s már az őslakosoknak ajánlkozott, csak idomítani kellett kőcsapások által, hogy hasz­nálható eszközzé alakuljon, és ez meg is történt. Ohio és Missisippi régi földhányatai alatt, a kő­eszközökkel együtt, oly rézeszközök, többnyire kalapácsok találtattak, melyek olvasztás nélkül, puszta ütés által készültek.­­ A veres réz köz­lekedés utján Mexicóba és Peruba jutott, mely utóbbi horganyt is tartalmaz, s csak igy jöhetett létre a bronz-vegyiték, mely a vas behozataláig, a déli műveltebb népek közt, csakugyan hasz­náltatott. Amerikában e szerint nem volt vaskor, itt a fa, csont és kőeszközöket réz és bronz kö­vette. Ezek azon adatok idegen világrészekből, me­lyek rövid érintését, mielőtt az európai fémkor­szakról szólnék, czélszerűnek véltem. Megval­lom, hogy e téren sok még a teendő, s hogy tán a szerfelett nagy jelentőség tulajdoníttatik bizo­nyos eszközök vagy anyagok hiányának, de ez, valamint a földtannak, úgy az ■ ősembertannak is elismert gyengéje ; addig azonban, míg hatá­rozott tények szólandnak, ily érveket sem lehet figyelem nélkül hagyni. Legtöbbet várhatunk a már oly szerencsésen megkezdett bronzok ele­mezésétől ; ez nagyobb biztossággal fogja kitűz­ni a bronzok eredetét, mint sok esetben maga a leshely, s egyszersmind azon utakat, melyeken oly népek körébe is eljutott, kik használták ugyan a bronz műveket, de fel nem találták. (Folytatása következik.) *) Erről határozottan nyilatkozott a londoni Ethnolo­­gical Society gyűlésén (1864.) a társulat elnöke, s hi­vatkozott a legjártasabb chinai régészre, Wade úrra ki jelenleg Pekingben az angol kormányt képvi­­viseli. *) Bochart: „Geography Sacra“ czímű munkájában azt állítja, hogy a phoenicziaiak Angliát „Baret­anac,“ ón-tartománynak nevezték, s ebből lett volna : Bre­­tania, Bretanica s, erélylyel, ifjú kora tüzével, kiáltja a vezény­szót: Előre ! Szegedi legutóbbi diadal­útja is — ha azt egészben veszszük — e felfogásról tesz tanúsá­got. „Nekünk — mondá­a többek közt — e haza fennállás­a és felvirágzása ér­­dekében még sokat kell fáradnunk és küzdenünk!“ Feladatunk tehát nem az lehet, hogy egyik kézzel elrontsuk, a­mit a másikkal építettünk, hogy annyi lépést tegyünk hátra, a­mennyit tet­tünk előre: Perczel sokkal felvilágosodot­­tabb államférfi, semhogy ilyen idővesztő, s mint­hogy az élet az időben van, tehát esetieg élet­­vesztő politiksának lehetne apostola ! Az 1843/4-diki országgyűlésen, melynek egyik kiválóbb szónoka s a haladási eszmék legelőre-­­ haladottabb kezdeményezője volt, ő volt az, s köz­tünk, úgy hiszem, az első, a­ki egy talpraesett beszédben azon eszmét fejtegeté, mely még csak most nyert valósulást, hogy az o­s­z­t­r­á­k (e szó is az övé) birodalom r­e­g­e­ne­r­at­ió­j­a csak a Lajthán túli népeknél is be­hozandó valódi alkotmányosság ál­tal r­e­m­é­l­h­e­t­ő, s hogy a Felséges uralkodó­­háznak sürgősb teendője nincs, mint népeinek e szellemi érdeksolidaritását elismerve, itt is ott i­s alkotmányosan és felelősség mellett kormá­nyozni stb. stb. Részünkről szives részvéttel és rokonszenv­­vel kisérjük Perczel Mór tisztelt barátai­k békés diadalait, és szerencsét kívánunk a lelkes szegedieknek, ez alkalommal tanúsított hazafias, óvatos és komoly maguk viseletéért. 7. Bécsi dolgok. Szombati számunkban közlött bécsi levelünk minden oldalon felvette a visszhangot, s az egész hírlap-kórus egy harmóniában üdvözli és ünnepli a békére irányzott törekvéseket, melyek kétségkívül irányadók a magyar-osztrák állam­­szövetség kormányának intézkedéseiben. „Egészben véve — igy végzig a régi „Presse“ erre vonatkozó czikkét — külügyi politikánk pro­­grammja — a­mennyiben hitelesek a „P. N.“ adatai — csak megnyugvást kelthet. Határozottan­­békés színezetű, megelőző ott, a­hol Európa s a mi érdekünknek megfelel, és semerre sértő nem lévén, igen alkalmas arra, hogy egyrészt Európa államférfiait kielégítse, s egyúttal megóvja Ausz­tria tekintélyét, melyet nem szabad compromit­­tálni, ha Ausztria nagyhatalomnak megmaradni, népei javát megóvni, s prédára epült szomszé­dainak osztozási tárgyul szolgálni nem akar.“ Két dissonáló hang van csak az álalános összhangban, melyet, úgy látszik, nem tudott a bécsi levél megnyugtatni. Egyik a még mindig porosz sympathiákban lauuraiu uj flr*oooc,­' <*­­ivixjlvji*. ivonui vUiu rosz félhivatalosok szeme közé vágott egyenes dementi. Ez támogatja Bismark lapjait, s foly­ton erősíti, mintha a berlini cabinet csakugyan közeledett volna a bécsihez, a­mit pedig szombati levelünk határozottan tagad , s nem alap nélkül. A második dissonáló hang egyik tekintélyes pesti német lap, a Fálk szerkesztősége alá ke­rült „Pester Lloyd,“ mely concurrenciális kö­rülményei közt minden áron hajhászsza az ere­detiséget , hogy azonban ez mily veszélyes eljá­rás (a dolgok­at a hírlap érdekében írni meg s nem hírlapot szerkeszteni a dolgok érdekében) mutatja az, hogy ép a „P. Lt.“ érdemdús szer­kesztője (Fk) a „Pesti Hetilapban“ úgy és any­­nyira meg van a szombati czikkel elégedve, hogy azt kell feltennünk, hogy a „Lloyd“ erre vonatkozó czikke a „Lloyd" hasábjaiba a szer­kesztő tudtán kívül csempésztetett be. Ez fel is ment bennünket az alól, hogy bő­vebben reflectáljunk oly czikkre, melyet szer­­­­kesztője defavoyált. A delegátiókat összehívó királyi és császári leiratok a bécsi hivatalos lapban megjelentek. Alkalmasint közölni fogja a magyar hivatalos lap is keddi számában. Összehivattak f. hó 19-re Bécsbe. A cislajbhanus miniszterek csak képviselői minőségükben veendnek részt a delegatióban, s a közös miniszterek az interpellátiókra írásban fognak felvilágosítást adni. A „Debatte“ úgy értesül, hogy az államadós­ság hovatartozásának kérdése oly értelemben döntetett el, a­hogy mi állítottuk , ugyanis a cislajthanus pénzügyér ressortjába utasíttatott. Lónyay, Becke és Breszl miniszter urak szom­baton délután hosszasan tanácskoztak a közös budget érdemében. A nehézségek egy részét e tárgyban az is képezi, hogy merülnek fel egyes­­ positiók, melyekre nézve vitályos, hogy váljon az országos, vagy a közös budgetbe veen­­dők-e fel ? Horvátország — Zágráb, jan. 10. Gyorgyevics T. korelnök tizenegyedfél órakor nyitotta meg a mai ülést, s felhívta a házat, hogy adja be szavazati íveit a négy választandó jegyzőre.­­ A választás eredménye a következő : megválasz­tottak jegyzőknek általános szótöbbséggel: C­z­á­r, varasd megyei főjegyző; dr. B­e­r­­­i­c­s Ignácz, a hétszemélyes tábla titkára; H­r­v­á­­­c­s, varasdmegyei jegyző, és Raiszner, zágráb­­megyei főszolgabíró. Ezután öt osztályra osztotta magát a ház, reflektálván ezúttal a ház a ház­szabályok ellenére több oly tagra is, a­ki jelen sem volt. Az öt osztály elnökeiül és előadóiul megválasztottak : I. osztály elnökének K­as­se­v­i­c­s főispán, előadónak dr. S­t­o­j­a­n­o­­vics; II. osztály elnökének Pejacsevics gróf, előadónak Horváth M.; III. osztály­elnökének Kulmer gróf, előadónak dr. B­e­r­­­i­c­s ; IV. osztály elnökének G­­y­o­r­­g­y­e­v­i­c­s T., előadónak Raiszner. Általános feltűnést okoz, hogy sem Stross­­m­a­y­e­r, sem H­a­u­­­i­k, s egyáltalán a zenggi püspököt, Solosot kivéve, semminemű egyházfő meg nem jelent a tartomány­i ülésen. Hasonlag kérdezik egymástól az emberek, hogy váljon az elhalt Jellasics bán testvérei, Antal és György grófok miért nem vesznek részt az országos ta­­nácskozmányokban , de a feleletet másutt senki sem találja, mint a jelenlegi politikai viszonyok­ban, melyek a Jellasicsoknak nem kedvezők. Elnöknek Rauch Levin bárót készülnek megválasztani, ki azonban nem hajlandó e tisz­tet elfogadni. A legközelebbi ülést 13 án fogják tartani, akkorra a sectiók elvégezendik munká­jukat. Hatósági élet. B. G­y­a r­m­a t, jan. 9. Évnegyedes közgyű­lésünk, mely a hó 7-én kezdődött s ma jön befe­jezve, a megromlott ut és idő daczára népes ke­gy uj tun v tXi vu«uLi« y _„l_____ni .n__^ de szintén fontos okai az ugyane napra esett or­szágos vásár és jótékony czélra rendezett hang­verseny és tánczvigalom valának.Minden jól ütött ki. A gyűlés első alispánunk tapintatteljes ve­zérlete alatt izgatottság nélkül, de végig férfias erélylyel és nemes, mondhatni parlamentális küz­delemmel folyt.­­ Első politikai nevezetesebb tárgy a honvédelmi miniszter ismeretes körleve­le vala, mely által a hatóságokat addig is, mig az ujonczállításra vonatkozó törvény meghozat­nék, ez irányban adatszerzésre és beszolgálta­tásra hívja fel, s miután e felhívásnak eleget tenni Nógrád megye kisgyülésileg már elhatáro­­zó, sőt annak teljesítését is foganatba véve. R. F. indítványára kimondaték, hogy e praecedens esetet a megye, se az alispán, se a kisgyülés, se a megyei hatóság kötelességére nézve az ujonsz­­állítási törvény meghozatala előtt, a törvénynek e módon alkalmazását illetőleg, gyakorlatnak nem tekinti.“ Lám mennyi sáncz az autonóm jogok megvédése és a scrupulusok elhárításá­nak biztosítására! L­ám legyen: békeidején, midőn a veszély még távol van, s maguntum fenyegetve nincs, ez megjárja; de ha az is rászaltatik, hogy a felelős miniszter tájé­kozni akarja magát a bekövetkezendő szük­séglet anyaga és eszközei iránt, a­­ tájé­kozás nem mellékes utakon, de egyenesen a megyék és városi községek alkotmányos közegei útján történik : ez már csakugyan táblabíró po­litika, mely úgy áll a parlamenti felelős kor­mányzat kívánalmaihoz, mint a hajdani fakó szekér a gőzkocsihoz, mint a kováspuska a re­volverhez. Szóval sok nagy igényű hazafi most tö­kéletesen elveszti fejét, nem tudja magát az új formákba betalálni, azt hiszi, most is minden áron opponálni és sérelmeskedni kell, s ha sére­lem, józan felfogás szerint nincs, tehát keresni kell, és utoljára előkeríteni valami plausibilis rémet akárhonnan, hogy hát a felelős mi­niszternek sohase lehessen igaza, ép úgy, mint a lánglelkű Kölcsey hajdan visszavonta egyik hazafias indítványát azért, mert azt történetesen a kir. fiscus is pártolá, tehát eo ipso hiányosnak kellett lennie, a­mi akkor lehető is vala; de az­óta nagyot fordult az idő kereke, s a­ki vissza akarná fordítani, azt eltapossa. Különben Nóg­­rád teljességgel nem mondható az ily konok­­ság választott földének, mindössze is egy-két buz­góbb apostola van, kik végre vagy engednek az eszélyes gyakorlatiasság korlátai közt, vagy ha kell, lefegyvereztetnek. Sárosmegye levele, a jegyzőkönyvet megcsonkított Hlavács iránt tudo­másul vétetett. Hasonló sérelme Nógrádnak (mint kétségkívül számos megyei hatóságnak is) vala; de a gyűlés azon elvből indulva ki, hogy ezen herostratesi tett nem az illető egyén, ha­nem a volt absolut rendszer rovására esik, a megyei megcsonkított, különben már kiegészí­tett jegyzőkönyv kinyomozott Herostratesét nagylelkűen ignorálni határozá.­­ Az adóbe­hajtást Nógrád megye kizárólag saját közegei, nem pedig finanszok közbejöttével kivánja esz­közöltetni, mi végből a tisztviselőkhöz szigorú pontosságot meghagyó utasítás ment. A gyűlés második napjának legnagyobb ré­szét a megye­rendezés fontos kérdésének élénk megvitatása tölte be, mire nézve az e czélból kiküldve volt bizottság munkálatát előterj­esztő. A bizottság jegyzője Pulszky Ágost megyei t. jegyző volt, s a több nyomtatott ívre me­nő, a képviselő­házzal közlendő egész mun­ka az ő tollából folyt : oly munka, mely nem egy fiatal kezdőnek, de a politika bár­mely avatott veteránjának is becsületére vál­nék. S P. A. nemcsak a tollat forgatja jelesen, hanem egyelőre kivált épen nem megnyerő or­gánuma daczára, mint szónok is szerepre van hivatva, annyival inkább, mivel a­mit mond, nem üres szóvirág, hanem tanulmány és mély meggyőződés nyilatkozmánya. Az említett mun­kálat, melynek feladata a megyei autonómiát, a parlamenti kormányzattal összhangba hozni, két első §-ának kihagyása, s egyiknek módosításával egyhangúlag helybenhagyaték. Meg kell még itt említenem, mert annak ide­jében felhozom, hogy azon vizsgálat, mely Piry János egyik derék szolgabiránk ellen a miatt jön az octoberi gyűlésből elrendelve, és meg­tartva, mert nevezett szolgabiró állítólag több választóképes földmíves polgárt testileg büntet­tetek, legszigorúbb nyomozás után a vádlottat tökéletesen ártatlannak, és eljárását, mely a tör­vényesség korlátait semmiben át nem lépte, tel­jesen igazoltnak találá. Az uj törvények felolvasása akkorra halasz­taték, minőn maja eredeti szöveggel a f­elsege által aláírva, s pecséttel ellátva, érkezendnek a megyéhez. Jövő közgyűlésünk ápril 20-kán lesz megtar­tandó. A hangversenyben Füredy, Szűk Róza, To­­perczer Ilka működtek közre, a bál fényes volt; a tiszta bevételt a kisdedóvó javára még nem tudni. Csalomj­a. Vidéki tudósítások, — Szatmár és vidéke, jan. 8. Mi­dőn a szellemi harczban, a közös ügyek feletti vitatkozásban, a sok interpellálásban kifáradt országgyűlés szünetel vagy pihen, a szegény vi­déki levelezőnek alkalom nyílik arra, hogy el­mondhassa némi tájékozás végett részint az ol­­­vasó közönségnek, részint a Tisza-Duna torká­ban lakóknak, hogy a felső vidéken rendkívül nagy hófúvás van, a mármarosi bérczeket, a kárpáti hegylánczolatokat, az avasi és bányai hegyeket, az erdélyi havasokat öles­­kó borítja, a Szamost és Tiszát iszonyú vastag jégpánczél fedi, úgy­hogy ha hirtelen esővel indul meg a szamos és Tisza jege, rendkívüli árvíz és özön­víz lesz. Dec. 15-én oly hóesés, hófergeteg volt vidé­künkön, hogy sok utas eltévedt, a nagy hóba fűlt és megfagyott. Karácson előtt a közlekedés, postakezelés 4 —5 napig megszűnt, az újság e miatt elmaradt. Sylvester éjszakáján ismét nagy hó esett, és az mind várja a meglágyulás következtében az el­olvadást. Ezért figyelmeztetem előre az árvíz torkában lakókat, gondoskodjanak előre ele­­ségről és védeszközökről. Említésre méltó dolog továbbá a házasodta­­tási akadály megszüntetése. Van széles öröm, jókedv, tánczmulatság a magyar Sionban, nősül­hetnek a 23 évet betöltött szabadságos katonák, bátran és szabadon. Ezen romlásnak indult köz­­erkölcsiséget helyrehozni törekvő tény, nagy­szerű vívmánya az Andrássy-minisztériumnak. Húsz év alatt a nősülhetés akadálya miatt sok ezer lelket, állampolgárt és millió vagyont vesz­tett az állam és haza, ugyanannyi munkás ke­zeket, résztvevő tagokat az egyház és család. Szathmár megye egészen fel van villanyozva a vasút keresztülvitelétől. A szatmári kereskedő, iparos és földmivelő, búza-, repere-, gyapjú-, fa­­kereskedő, gyümölcstenyésztő, arany, ezüst, ón, réz, vastermelő, sószállító közönség előre örvend a vasútnak, mely által a világ­kereskedelem forrásához eljut. Valóban életszükség e gazdag megyébe, arany ezüst bányába, kincs és sóaknába mind a vizen, mind a szárazon biztos utat nyitni, mivel Szigeten árulják a legolcsóbb sót, Nagybányán a legolcsóbb vasat az egész Magyarországban, sőt mondhatni csaknem egész Európában. A szellemi haladás is naponként erőt vesz a nyers erőn. A szellemi előhaladás fáklyáját gyúj­tották meg az ombodiak és krassóiak, midőn ol­vasóegyleteket alakítottak maguk közt. Krassó mezővárosa minden tekintetben halad az anyagi és szellemi művelődés czélja felé. Heti és orszá­gos vásárt állított fel, kaszinót alakított, posta­­állomástt, gyógyszertárt rendezett be és szerelt fel Bartók Sándor gyógyszerész által. Főszolga­­birája, esküdtje, orvosa helyben van.­­ Nagyon bölcsen cselekednék e mezőváros és vidék lelkes közönsége, ha az itteni orvosi állomást a szen­vedő emberiség javára illő évi fizetéssel ellátná és biztosítaná. r. 1. & ü I ö d f é l é k. Pest, jan. 13. — A vasúti kölcsönről a hiva­talos „Budapesti Közlöny“ írja: „A „Pester Lloyd“ tegnap a vasutkölcsönről alaptalanokat állít, mert ezen kölcsönt a kormány sehol sem kínálgatta. A „Société générale“ az első pénz­intézetek közé számíttatik; mellékfeltételek és provisiók, melyek a szerződésben ki nem köttet­tek, soha szóba nem hozattak. Alaptalan azon gya­núsítása is, hogy a kormány részéről a kölcsön végett nevezetes kiadások létettek volna; alap­talan azon feltevése, mintha a kölcsönre előle­gek vétettek volna fel. A „Sociétégénérale“ fel­ajánlott ugyan nevezetes előlegeket, de a pénz­ügyminiszter igénybe nem vette, miután vasúti csalokra 5 millió forint, áll rendelkezésére; mód­jában van tehát a kölcsönt kedvező időben ki­bocsátani, és annak módozatát az ország érde­keivel megegyezőleg intézni, úgy vagyunk ér­tesülve, hogy a kibocsátás e hó végével meg­kezdődik. — Választási mozgalmak Kolozs­­vártt. A „K. Közlöny“ irja: „Városunk sza­badelvű jobboldali választói jan. 7-dikén a me­gyeház nagy termében igen népes értekezletet tartottak, hol egyszersmind minden fertály kép­viselve volt. Az értekezletet gróf Eszterházy Kálmán rövid, velős beszéddel nyitván meg, ajánlja az összetartást és ügybuzgalmat s óhajt­ja, hogy a választás körüli tevékenység fokon­ként növekedjék s tetőpontját ott érje el, hol legszükségesebb, t. i. a választás ad­usánál, mert csak igy véli a hanyagság vádját kikerülhető­­nek; épen ezért e végetti fertály-érkezletek tar­tását hozza javaslatba, mi elfogadtatván, azok idejéül a jövő szombat délutánra tűzetik ki; ezek nyilatkozatától tétetvén függővé egy álta­lános értekezlet megtartásának időpontja. To­vábbá határozatba ment, hogy minden fertály legalább két-két taggal képviseltesse magát egy

Next