Pesti Napló, 1868. január (19. évfolyam, 5307–5330. szám)

1868-01-26 / 5326. szám

21-0326 Vasárnap, január 26.1868. 19. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. e lap szellemi raszát illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A­ lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI SAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 írt 50 kr. o. é. Évnegyedre 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díjat 7 hasábos petitsor egyszeri hird­e­­tésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 njra. Nyilt­ tér: 6 hasábos petit 25 nj kr. Test, jan. 24. 1868. Ha mégis nyertünk-e valamit és mit ? Bizonyos városban egy házi ur, hogy pinczéjét az alkalmatlan ellenörködési lá­togatásoktól felszabadítsa , meghagyta egyik cselédjének, hogy a váltság­díj iránt a fogyasztási adókat bérben tartó városi árakkal végezne. A cseléd nagy bámulást szinte arc­czal, mintha megle­petve volna, hogy az adó ezen nemét még mindig fizetni kell, válaszold urának, kiről tudta, hogy az országgy­űlési több­ség politikájának buzgó védelmezője : hát ez az adó még mindig fennáll ?!Hiszen, ha az ember még mindig kénytelen meg­fizetni a maga saját bérát, hogy azt meg­­ihassa, akkor mit nyertünk ? Nem nyer­tünk az egész alkotmánynyal semmit. És mondhatom, hogy ezen könnyel­műen oda vetett „nem nyertünk sem­mit,“ átalános szójárássá készül válni az egész országban, —annyit és oly sokszor ismételik, hogy végre elhiszik, habár lát­ják, érzik és tudják, hogy szabadon le­helnek és mozognak, s intézik magán és közügyeiket ; a kereset nagy, az anyagi felvirágzást c­élzó vállalkozások óriásiak és mindenre kiterjedők, a forgalom élén­­kebb, semmint századok óta volt, s az adóknak minden sokfélesége mellett is, a jólét máris érezhetőleg gyarapodott, a pénzszűkét sínylő panaszok egészen meg­szül­tek ; a­ tervezett számos vasútvona­lak megkezdett kimérései élénk örömre hangolták országszerte a birtokos és mun­kás osztályokat egyaránt, s eltekintve a helyhatósági és országgyűlési beható, s ép azért világosságot terjesztő megvitatá­soktól, a sűrűn keletkező egyletek és kö­rök , a megszaporodott hírlapirodalom gondoskodnak róla, hogy az anyagi moz­galommal eg­yenlépést tartson a szellemi haladás, s fennállásuk és működésük által, ha egyebet nem, annyit minden esetre bizonyítanak, hogy szabad tért nyertek, mivelni és terjeszteni a jót, s gátolni, sőt kiirtani a rostat. Ez pedig — igénytelen nézetem szerint — a legfőbb, a­mit nyerni lehet. Mondom, hogy legfőbb, mert habár nem is változtathatom meg rögtön és egé­szen a lét reális feltételeit, min nem változtathatta meg a paradicsomból ki­kergetett Ádám apánk a tövist és bojtor­jánt termő, s épen azért folytonos nehéz munkát igénylő földnek természetét ; — de ha egyszer szabadságom van eszemet használni és érvényesíteni, hogy mint le­hetne a nyomasztó helyzetet kedvezőbbé alakítani, azt gondolom, hogy meg van nyerve a legelső és a legfőbb dolog, melyre szükségem van, hogy sorsomon segítsek, az akadályokat és nehézségeket legyőzzem, s anyagi és erkölcsi gyarapo­dásomra, s mindinkábbi felszabadulásom­ra ama végzetszerű feltételek alól, elkö­vethessek mindent, a­mit az okosság és he­lyes számítás megenged. Ha a „nem nyeltünk semmit“ csak a népnek azon osztálya hangoztatná, mely a szellemi javak értékét és hordere­­jét, a magát szabadon érvényesítő értel­­mis­ég hatalmát és hathatósságát az anya­gi jólétnek is emelésében nem képes meg­ítélni, úgy e dolgon nem igen fognánk csodálkozni , mert ő csak azt veszi tekin­tetbe, hogy úgy fizet, mint azelőtt ; arra pedig, hogy helyzete javult, mert sorsa kezébe van letéve, s módot fog találni benne, a­mint már is talált, hogy jóval többet keressen és érdemeljen, mint az­előtt, azon okból, mert ez közvetlenül munkájának bére, s az összefüggést az egész nyilvános élettel nem igen látja be, kevesebb súlyt fektet. De ha az említett ócsárlást olyanoktól halljuk, kik nem­csak hogy képzett emberek, hanem az értelmiség vezérei is akarnak lenni, s a szabadságnak a lét után minde­zek felett való becsét már az által is tettleg bizo­nyítják és hirdetik, mert élnek vele, hogy mivel még semmit sem nyertek, nyerje­nek valamit, v­agy ez erkölcsi tünemé­nyen, mely lehetetlen, hogy a téves értel­mi felfogásból vegye eredetét, nem lehet, nem elszomorodnunk. Csernátony dicsekszik vele, hogy oly jó dolga van, hogy jobbat magának már nem is kívánhatna (1. „A Hon“ 15. számát); mit gondol, volna-e oly jó dolga, ha az ország nem nyert volna semmit ? S ha ő neki oly jól megy dolga, legalább­­jelenleg, azt hiszi­k, hogy ez azért van, mert minden mások még mindig oly csehül találják magukat, a­mint ő hir­deti? A nemzet egyének­ és családokból áll. S ha az országban az egyének és csa­ládok túlnyomó számmal ugyanazt tapasz­talják és érzik, hogy tudniillik javult a sorsuk, habár azt annyi tüntetéssel nem kürtölik is ki, várjon akkor is higyjü­k-e el neki, hogy semmit sem nyertünk ? — hogy a gyarapodás, habár csak jólétben, tehát anyagi erőben, még semmi nyeremény? Csernátony nem csinál magának illúsiót, hogy még jöhet idő, mely meg­fosztja mindenétől, mit a zsarnokság el­vehet. De hát, kérdem szeretettel : okos­ság-e tőle oly politikát űzni, mely e ca­­tastrophát szükségképen előidézendi? E baj, higgye ezt el Cs. úr, csak akkor fogja érni, ha a csapás, mely őt, az egyént ek­­képen sújtaná, előbb a hazát, vagy leg­alább alkotmányát semmisítette meg. Még csak azon vigasztalása sem maradna, hogy önmagát és kényelmét feláldozva, a haza javát mozdította elő. Az összeomlott szép haza lépne fel tanuul ellene. És e csapás nem épen valószínűtlen, hahogy az országban azon szellem talál túlsúlyra vergődni, melynek elég sű­rán akad buzgó apostola köztünk. A durva és pórias modor, melylyel a sajtó egy része, félretéve minden szemérmet, ke­gyeletet és illemet, szórja szitkait a legelső hazai tekintélyek ellen, kikre eddigelé a magyar ember még csak gondolni sem mert máskép, mint azon a szívnek oly természetes pietással, melylyel a szeplőte­len és érdemes hazafiságnak oly örömest adózik minden romlatlan becsületes lé­lek; bizonyos sympathiáknak folytonos ostentativ és kikivó fitogtatása, s az iz­­gatásnak némely nemei, melyekkel a né­pet a dolgok fennálló törvényes rendjétől elidegeníteni, s az ama sympathiák által jelzett törekvés ki lek megnyerni törekesz­­nek; a folytonos, ráutalás az adókra és terhekre, mintha a jelenlegi akár kor­mánynak, akár országgy­űlési többségnek csakis szeszélye hozná magával, hogy azokat a nép még mindig viselni kény­telen ; a sok alaptalan hitegetés és ígéret, melylyel nem azért állnak elő, mintha hinnék, hogy azt valaha beválthatni fog­ják, hanem mert az ember daemoni szen­vedélyeire akarnak hatni, hogy azokat forrongásba hozzák; a vidéki színpadi productiók, melyeknek meg vannak sa­játságos hazaárulói, a­kik iránt keltett szenvedély, harag és gyűlölet, istenitéssel határos lelkesedésre ragadja a népet az „egyetlen“ nagy hazafi és megváltó iránt; meg az ő vezérszavaik, például adóexe­­cutio, quóta stb., melyek hallatára tűzbe lő a közönség, s kitörő viharral rivalgja egy-egy miniszter vagy jobboldali ha­zafinak nevét; az épen most folyamatba tett uj agitatio a beszedett magyar bank­­ceg­­ek érdemében, melyek kárpótlása ez idő szerint anyagi lehetetlenség; de mit sorolom elő mindezeket, a­mik különben is mindenikünk előtt tudják, elég az hozzá, hogy ha e szellem, mely az érin­tett jelenségekben oly leplezetlenül és félreismerhetlenül nyilatkozik , túlsúly­ra vergődik, a mi ezen fajta izgatások mellett, ha azoknak elejét nem veszik, igen lehetséges, — akkor erisis álland elő, mely C­ser­n­á t­o­ny nak, és igen sok másnak alkalmasint eszébe fogja jut­­tatni Tekmessa, Ajax neje szavait S­ophocl­esnél : „Az oktalanok akkor kezdik megismerni a jót, mi kezeikben volt, midőn e­l­­v­esztették.“ Cs.­ur anyagilag jól érzi é­s találja ma­gát, — szellemileg pedig szabad, itt figu­ra, czikkei a „H­o­n“-ban mutatják. S a dolgok új rendjére vonatkozólag, mely­nek e javak élvezetét köszöni, mégis azt kérdi („Honv id. száma), hogy „mit nyert az ország becsülete, ereje, önállása az 1867-iki alkotmány által egyebet (!) a quotánál, státusadósságnál, delegatiónál, régi terhek törvényesítésénél, s újakra való kilátásnál ?“ E kérdésre a felelet átalánosságban, a fen­tebbiekben már bennfoglaltatik; közelebbi czikkünkben részletezni fogjuk a tárgyat, ez alkalommal még csak azt kívánván kiemelni, hogy a legfőbb tekintet és ér­dek, melynek minden egyebet alá kell rendelni, a nemzetiségnek bizto­sítása és fenntartása. A szabadság és alkotmány ugyan első kellék, hogy az ember az Ő földi javát előrevihesse, — de az, a­ki nincs, annak hasznát nem veheti. Ez volt az irányadó szempont és felfogás a közelebb elmúlt korszak alatt, midőn a nemzetiséget kellett védelmezni. A­ki e felfogással nem tudja magát azonosítani, annak nincs mértéke a magyar többség politikájának megítélésére. Csernáto­ny­ék­nak, a­helyett, hogy a quotát és terheket hánytorgassák, azt kellene meg­mutatni, illetőleg a kérdésre válaszolni­­■ ha várjon az az ismeretlen révpart, mely felé hajtják a nemzet hajóját, biztonsá­got, vagy legalább több, megnyugtatóbb biztonságot nyújt-e a magyar nemzetnek önfenntarthatása és további kifejlődésére nézve, mint az a csúfolt qyotás, közös­­ügyes állapot, melyet az 186­7-iki koro­názás teremtett? Mi, kik a jobboldallal tartunk, azon meggyőződést tápláljuk, hogy Európa jelenlegi reális viszonyai közt minden oly politika, mely Ausztria lételét veszélyezteti, ha czélját érné, nem­zetiségünket szinte bizonyos halálnak ten­né ki. És mi azért, hogy nemzetiségünket fenntarthassuk, semmi árt sem sokallunk, ha mellette különben megélünk. E meg­győződés monda­ta kétségkívül a hus­­vtti czikk ünnepelt írójával azon nagy politikai horderejű vallomást, hogy a bi­rodalom szilárd fennállását semmi más tekinteteknek nem kívánjuk alárendelni. Ha Cs. sokalja az árt, melyen megalkud­tunk, ám bizonyítsa be, hogy a czélt, ha csak oly eredménynyel is, kisebb áron is elérhettük volna. Úgy tapasztalom, hogy Cs. eléggé jár­tas Anglia történeteiben. Ám idézze visz­­sza emlékezetébe a rendszabályokat, me­lyeket Pitt a múlt század utolsó tizedé­ben alkalmazott, hogy útját vágja min­den befolyásnak, mely mély státusférfiúi belátása szerint az országot azon nehéz időkben veszélyeztethette. E rendszabá­lyok tanúskodnak róla, hogy a parlamen­táris többség is tud találni módot, meg­fékezni a vízözönt, mely az épület alapjai alá tolakodik. A szabadelvű hazafiak ez expedienshez csak a legutol­ó szükség esetén szoktak folyamodni. A pár excel­­lence h­zafiaknak volna fenntartva a di­csőség, hogy a szabad intézmények elle­neinek nagy kárörömére, a többséget er­­re kényszerítsék, azt hivén, hogy mivel a compromissiótól félnek, ezt nem merik tenni. Az élénk átható és mély meggyő­ződés semmibe veszi még a népszerűsé­get is, ha belátása szerint a nemzetet csak ennek árán lehet megmenteni. A pillanat­nyi félreismertet bőven kárpótolja a törté­neti halhatatlanság, s a megmentett haza hála teljes megemlékezése. A cordatumon eszközlendő változtatásokat tesznek szükségessé. A curia még erre nem válaszolt. Ha hajlandónak fog nyilatkozni a változtatá­sokra, akkor lehet még csak róla szó, hogy Crivelli mellé szakértő küldessék; ha nem leend hajlandó, eszközlendi a kormány maga is a szük­séges változtatásokat egyoldalúan. Haynald en­nélfogva még nem is volt azon helyzetben, hogy a hírlapok által reá tukmált megbízatást akár elfogadja, akár visszautasítsa. A reichsrath delegátusai f. hó 27-én banquettet készültek rendezni a magyarok számára. A ma­gyarok a meghívást szépen megköszönték, s oda nyilatkoztak, hogy talán rá érne még az a banquette. Nem oly nagyon sietős tehát, mint a németek gondolták, hogy közelebbről érintkezzenek a delegatiók, mi prononcelrozott czélja volt a disz­­lakomának. Bécs­i dolgok. Mint hirlik­, felette nevezetes G­­­s­k­r­a azon körirata, melyet Cislaib­ania összes főbb hiva­talnokaihoz küldött, s melyről tegnapi számunk­ban mi is megemlékeztünk. Ezen circulareban jelesen nemcsak az alkotmány elle­nesei szólittatnak fel, hogy meggyőződése­iknek megfelelőbb állomásokat és helyeket ke­ressenek, hanem határozottan és nyíltan ki van mondva az is, hogy a kormány ama semle­gességet és reservált maga­tartást az alkotmány kérdései­­ben, melyben az alkalmazottak nagyobb része eddig annyira tetszett magának, ezentúl hivatalnokainál nem fogja tűrni. E köriratnak morális tekintetben igen jó ha­tása leend. El fogja fojtani ugyanis azon bu­­reaucraticus szellemet, mely a betűben és para­­graphusban kereste életét, s vele ölte meg a szel­lemet; ki fogja ölni azon hivatalnoki indolentiát, mely az embert minőségéből kivetkőzted, s a felsőbbség gépezetévé teszi; fel fogja ébreszteni az önérzetet, s a „bearoter“ fogalma ki fog ezek folytán halni, magva vesz azon hadnak, mely rendeltetését mások parancsszavában kereste, s annak idején Magyarországra is árasztotta a ci­­vilisatió sanyarú malasztját, hivatását nem egyes státusférfiak kicsavart sistemájában, az átalános igazságokon alapuló alkotmány törvényeiben keresendő , szóval kifejlend a bureau hi­v­atalno­­kai helyébe az alkotmányos tisztviselő. A prágai kihágások miatt külön miniszterta­nácsot fognak tartani, melyben a követendő el­járást állapitandják meg. Kétségkívül kellő mér­tékkel fognak mérni azoknak, kik elég lelkiis­meretlenek (mert lelkiismeretüket Moszkvában beváltották) a tudatlan népet akkor használni s uszítani értelmetlen, szégyenletes excessusokra, midőn épen a népnek van legkevesebb oka reá. A franzensbadi községtanács értesülvén a prá­gai dolgokról, Beustot és Herbstet rögtön dísz­polgáraivá választotta. A concordatum ügyében Haynald érsekről jelentett dolgoknak semmi alapja. A dolog úgy áll, hogy a kormány kinyilatkoztatta a curia előtt, hogy a szentesített alaptörvények a­zon­ Az erdélyi só kér­dé­sben. Pest városa bizottságának a sóügyben készített, s a „Pesti Napló“ hasábjain is közreadott jelentésében egyebek közt az állíttatik, mikép az unió eszméjével hom­lokegyenest ellenkeznék az, hogy a só ára Erdélyben olcsóbb legyen, mint Ma­gyarországon. Ez oly kimondás, mely — nézetem sze­­rint — minden államgazdászati eszmével homlokegyenest ellenkezik, a mellett, hogy az egy, az unió egyik feltételéül már­is felállított törvénybe ütközik. Ha azt mondják a pestiek, mikép az unióval ellenkezik az erdélyi só olcsóbb­­sága, úgy mindenek előtt mi is mondhat­­nók, hogy ellenkezik az erdélyi gabona, hús, marha, fa és mindannak olcsóbbsága, a­miből lesz a pénz Erd­élyben, azon só be­vásárlásaira, mely só gazdag rétegei felett legeltetjük marháinkat, szántjuk föld­jeinket. Mint hajdan az oláhfalviak kérték és megnyerték Mátyás királytól, hogy Fe­hérvár legyen tőlük egy állomás, ha Er­dély is megnyerhetné, hogy a­­pesti piac­ legyen tőle csak egy állomás, akkor igenis szerencsés­ értékforgalmunk által semmi praejudiciumunkra nem lehetne, ha az állam által monopolizált élelmi tár­gyaknál árkülönbség nem volna, de igy, mig a pesti piaczon a húsnak fontjáért 25—26 krt, az erdélyi piaczokon pedig 9 —10 krt fizetünk, hasonló értékű sóval azt nem sózhatnék igazságos arányban. Valóban felfogni nem tudhatom, mi összeköttetése lehetne a só árának az unióval, s mi ellentétben lenne ezzel az, hogy az erdélyi bányákon a só olcsóbb maradjon, mint a magyarországi pia­c­okon. Talán az állam só monopóliumának ár­talmára válnék az, mert a csempészet az állami só áruforgalmát csökkenthetné. Ez épen nem áll, mert a csempésznek is el kellene fuvaroznia a sót a bányák­tól, s a­míg oly piaczhoz jutna, mely­nek vásárlói nem közvetlenül a bá­nyákról látják el magukat, addig annyit kell utaznia, mikép hogy fuvarbérét ki­nyerhesse, drágábban kellene adni sóját, mint a­hogy adhatják azt ottan az állami sószállítók. Vasutak létesülte esetében pedig lehet az ellen óvakodni, hogy a vasutakon sócsempészet ne történhessék. Mindenesetre pedig Erdély általában az unió által inkább nyerni, mint veszteni akarna, s midőn Erdély az egyesülés nagy eszméjéért önkormányzatát feladván, ez által több oly kebli hatóságról jön kény­telen lemondani, mely egyeseknek élet­módot, ottani piaczoknak pénzforgalmat kölcsönözött, s az ott nélkülözendő ezen forgalom által épen kiválólag Pest gya­­rapodandó joggal várhatják meg az erdé­lyi részek, hogy az unió fogalmával in­­compatibiliseknek ne állíttassanak fel oly előnyei, melyeket neki maga az anyater­mészet adott, s melyet r­észére az or­szág által már meghozott törvény is biz­tosított. A só­ kérdés általában elejétől fogva igen fontos kérdése volt Erdélynek, mert az eredetileg a birtokos szabad'' tulajdona volt, s tulajdo­n­kép positiv törvény soha­sem is törölte el azt, hogy a birtokos a sa­ját földjén termett sót saját szükségére használhassa. E jog azonban tényleg tö­röltetett el, monopolizálván az ország a­dót, s őriztetvén a csempészet ellen a só­termő helyiségeket. A só-monopolium behozatalával is an­nak ára igen korlátolt volt, s kiválólag a Székelység ingyen láttatott el sóval, csak a kivágásért fizetvén bizonyos mennyi­ségű zabot. A só ára azonban előbb a királyi tábla költségei végett, később különböző ürü­gyek alatt emeltetett kormányhatalomná fogva, s az országgyűlések mázsa számra összehalmozott gravameneinek egyik leg­­terjedelmesb részét képezte mind­végig, mignem végre a törvényhozás részéről is hozott törvény által a statusquo elismer­­tetett, s minthogy igy ismertetett el, és azért nem látom szükségesnek a só-jog és sérelmek genesisének előadásába bocsát­kozni. 1848-ban a törvény ismerte el az ak­kori sóárt, s igy az erdélyi részekben la­kók követeléseinek lehető határát körvo­­nalazta. Ezt mondja az 1848-ki XI. t. ez. 1. A kősó ára az unió következtében fel­jebb nem emeltetik. 2. A sós­ kutak a hazai törvények értel­mében szabadon lesznek használhatók. 3. Addig is, mig asó áráról országosan rendelkezni lehetne, az apró só vízbe ve­tése betiltatik, s ezen sónak ára ideiglene­sen is szállíttassák le a minisztérium által. Ezen törvény által, mely az unió egyik feltételét képezé, a seár statusquoja, mely" akkor 3 ft 15 kr vala conventios pénz­ben, meghagyatik, de a törvény szelle­méből látszik, hogy annak még alább szállítását, remélték a törvényhozástól, s ezen reményüket útba is indíták azon intézkedés által, mely szerint a miniszté­riumot megbízzák, hogy addig is az apró sót — mit ma is a Marosba és Küküllőbe szórnak — szállítsa alább. Így állván ezen kérdés az erdélyi utolsó országgyűlés által fogalmazott XI. t. sz. értelmében, látni való, hogy a só ára nem hogy az unióba ütköznék, de épen kimon­datott,, hogy ezen viszony által nem emel­hető. Mi, erdélyieküt, a pénzügyminisztérium azon törekvését, hogy a só árát az egész királyságban 25 százalékkal alább szál­lítsa, annál nagyobb örömmel fogadtuk, mert ezen kulcs alapján megmeneked­­nénk attól, hogy az unió részleteinek meg­állapításánál a minket erkölcsileg köte­lező XI. erdélyi törvénynél fogva, az ab­solut hatalom által két évtized alatt oly magasra emelt só árát az 1848-as tör­vényben kimondott normális árra vissza­­szállíttatni követeljük, mert a só ára most 4 ft 60 kr lévén Erdélyben, a 25 százalék leütésével szintén amaz ár áll elő. Miután az Ausztriával a vám- és kereske­­delm­i szerződésekből kifolyólag, az állam­­monopóliumok körébe eső intézkedések­nél a kölcsönös egyetértések kényszerű­sége áll elő, úgy hiszem, czélszerű, s a maga idejében való, felemlítenem azt, hogy ezen kérdésben már a pénzügyminiszté­rium egy, az erdélyi országgyűlés által annak idejében meghozott törvény foly­tán bizonyos kötelezettségek alatt áll, melyeknek megítélésénél az erdélyi kép­viselők véleménye is, felfogásom szerint azon törvényeken, melyeknek alapján ju­tottak a közös országgyűlésbe, túl nem terjedhet. Minthogy épen nem áll szándékomban semmi neme a mistificatiónak, sietek meg­­jegyezni azt is, hogy az 1948-diki Xl-ik törvényczikk nem befejezett törvény, az csak az országgyűlés által van meghozva, de a királyi felség megerősítése az ak­kori idők rohamos eseményei miatt elha­­lasztatott. Pozitív és bevégzett törvény ekkép nem kötelezi arra az erdélyi képviselőket, h­ogy annak áthágása ellen minden áron óva­kodjanak , de miután egy ily fontos, s az egyéni érdekekre annyira vonatkozó kér­désben maga a nemzet képviselete ki­mondd véleményét, meghozta a törvényt, s h°gy az végérvényes nem lett, az nem a nemzeten, hanem a kormányon múlt, látni való s könnyen felfogható, hogy e törvény mellett minden erdélyi képviselő egy nagy erkölcsi kötelezettség alatt áll, és mi­­többesben szólok, mert valószínű­nek hiszem, hogy e nézetet az erdélyi képviselők általában osztják) szívünkből örvendenénk, ha a pénzügyminisztérium­nak fentemlített törekvése ezen erkölcsi kötelezettségünk numericus követelmé­nyeinek eleget tenne. DÓZSA DÁNIEL: Horváth Boldizsár igazságügymi­niszter úr levele errolt Gusztáv erdélyi akad. jogtank­hoz. Számos helyrő­­ észrevételek érkeztek az igaz­­ságügyminisztériumhoz az ideig, törvénykezési rendtartás tervezetére nézve.­­ Ezek közt ki­váló helyet foglal el G­r­o­­­s Gusztáv kolozsvári jogtanár és néhány kolozsvári ügyvédtől eredő

Next