Pesti Napló, 1868. április (19. évfolyam, 5381–5404. szám)
1868-04-01 / 5381. szám
r Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ april—júniusi évnegyedei folyamára Előfizetési ár: April—júniusi */, évre......................................................... 5 frt 25 kr. April—septemberi 1/2 évre...................................................10 frt 50 kr. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. . Pest, mart 31.1868. (a—z) Azt eddig nem tanultuk a természettanból, hogy a scorpiók ferdítésből élnek ; pedig a „Hon“ scorpiójának, úgy látszik, csakugyan ez a kenyere. Igazán, az ő eljárásával szetöközt, mely egyenesen a journalistikai hitel megrontására vezet, nehéz megtartani a journalistikai illemet. De megkísértjük, s annál hidegebb vérrel fogjuk bemutatni ezt az írói „modort,“ minthogy az nem szorul jellemzésre, hanem önmagát bélyegzi meg. A „Hon“ vasárnapi számában a scorpió jegye alatt egy czikk az országgyűlés elé terjesztendő védrendszeri javaslattal foglalkozik. Azt állítja, hogy e javaslatot csakugyan nem más dolgozta ki, mint az ő Felsége tájékozására Bécsbe összehívott tábornoki bizottság; s hogy azért, mert a törvény a javaslat kidolgozását a két honvédelmi minisztériumra bízta, pro forma hozatja le most Andrássy ezt a javaslatot Budára, pro forma át fogja nézni, s úgy fog tenni, mintha csakugyan szabad volna rajta valamit változtatia, azután Budáról fogja keltezni, hogy így bizalmat szerezzen a javaslat számára , mintha csakugyan Magyarországon készült volna. Mindez igazán olyan, hogy érdekében áll egy ellenzéki lapnak azt nyilvánosságra hozni, ha igaz. Még le felfoghatjuk, ha egy ilyen lap bármily magánértesülés alapján nyomtat ki ilyenforma hírt, kivált ha kész, jobb értesülés után, a tévedést helyreigazítni. De itt az az eset áll, hogy a „Hon“ ezt az egész közlést szóról szóra költötte, a minisztériumra ráfogta. Minő forrásra hivatkozik a „Hon“ e közlésével ? Nem eredeti hírként mutatja be, hanem úgyszólva ismertként feltételezi a tényeket, melyeknek ilyen gyűlöletes szint ad.’ Nem tévedünk, ha felteszszük, hogy a „Hon“ ezúttal nem merített más forrásból, mint melyet már egy előbbi esti lapjában megjelölt, midőn a bécsi „Neue Freue Presse“ mart. 26-iki számából reproducálja a honvédelmi javaslatra vonatkozó híreket. Nézze már most minden elfogulatlan, hogyan szokott a „Hon“ meríteni a forrásokból. A „Neue Freie Presse“ említett száma ezeket írja : A Bécsbe összehívott tábornoki bizottság nagyon gazdag anyagot talált munkálkodása számára, azonban kellő megrostálás után csak két munkálatra fordíttatott kiváló figyelem; első Horst ezredes munkája, másik Gelich osztálytanácsos által készített védrendszeri törvényjavaslat. Az új védrendszeri törvényjavaslat kidolgozására tehát kizárólag e két munkálat szolgált alapul. . . . . (következik a két javaslat rövid jellemzése.) Miután a tábornoki bizottmány tanácskozásait befejezte, Bécsben akarta megtartani az értekezletet a magyar honvédelmi minisztériummal, de e minisztérium ez ellen több rendbeli ellenvetést hozott fel, s kifejezte azon nézetét, hogy azon czélból, hogy a javaslatnak a magyar országgyűlés által leendő elfogadtatása minél inkább butosíttassék, czélszerű lesz azt Pesten egy, minden pártbeli képviselőkből, valamint kiváló honvédekből álló bizottság elé terjeszteni, mely a javaslatot, még egyszer átvizsgálandja. Ezek azon közlések, melyekből a „Hon“ merített; a journalista nagy nehezen ráismer a forrásra, az egyszerű olvasó — soha! Mert mit csinált e közleményből — melynek hitelességéről különben adataink nincsenek — a „Hon“ munkatársa. Abból, hogy a tábornoki bizottmány Horst és Gelich munkálatai felett tanácskozott , azt gyártja, hogy nem a magyar honvédelmi minisztérium, hanem a tábornokok készítik a magyar országgyűlés elé terjesztendő törvényjavaslatot; abból, hogy a tábornoki bizottmány e tanácskozás után akarta csak megkezdeni értekezletét a magyar honvédelmi miniszterrel, az ő ügyes keze alatt az lesz, hogy a miniszternek most úgy kell tenni, mintha ő változtathatna valamit, pedig csak pro forma fogja átnézni és aztán egyszerűen Budáról keltezni a javaslatot; természetes, hisz azt a „Hon“ szerint annál könnyebben is fogja tehetni, miután csak bizalomhajhászás végett fogja ama bizottság elé terjeszteni, mely minden pártbeli képviselőkből és honvédekből fogna a közlés szerint összeülni; mert hogy e bizottság nem való másra, mint hogy belenézzen az iratba, csak amúgy kíváncsiságból, az a „Hon“ scorpiója előtt annyival világosabb, minthogy ő nem is olvasta, hogy átvizsgálás végett kerül a javaslat a bizottság elé. Valóban, az ily journalistikai működés könnyű, de nem irigylendő. Szláv és román lapok. Többször volt alkalmunk kimutatni, hogy az agitatió, mely a kiegyezkedés alapjai ellen magyar részről folytattatik, mennyire bátorítja, buzdítja azokat, kik épen a magyar állameszmét gyűlölik a magyar államjog ellen küzdenek, s ezen értelemben izgatnak is a hazai nemzetiségek közt. Több hang a nem-magyar ellenzék táborából, újra bizonyítja ezen igazságot. A pesti „Federatiunea“ czimű román lap, mely határozottan jelenté ki, hogy az erdélyi uniót s a magyar országgyűlést nem ismeri el, és e végett, mint beséli, sajtópörbe fogatott, ezeket írja: „Tisza mindnyájukat felhívja, miszerint agitáljanak eszméinek terjesztésére az országban, míg többségre jutnak . . . Constatáljuk a tényt, hogy az úgynevezett ellenzéki magyarok nyilvánosan agitálnak oly törvények ellen, melyeknek hozatalában részt vettek, az erdélyi románoknak pedig nem szabad a sajtó útján még egyéni nézeteiket (!) sem nyilvánítani az unió-törvény ellen, mely nemcsak közreműködésünk nélkül, hanem a 40 ezer román (Balázsfalva 1848 !) vérével megpecsételt tiltakozás ellenére hozatott.“ A „Novi Pozor“ pedig, melynek főczélja: a magyar-horvát egyezkedést megakadályoztatni, legújabban így szól a horvátokhoz: „Az ausztriai birodalom nem akará elismerni a foederatiót, a jogosság és egyenlőség elvét, szláviai részére . . . Ma, midőn a magyarokkal való kiegyezésről van szó, nem bízhatunk azoknak sem eszélyükben, sem nagylelkűségükben. Magunknak kell gondoskodnunk magunkról. Válhatik-e hasznunkra oly institutió elfogadása, melyben mi nullák vagyunk? Maguk a Deák-pártiak sem tagadják (?), hogy az egyesség, melyet Deák Ausztriával kötött, sem jogi, sem politikai alappal nem bír. Oly egyén, oly hazafi, mint Deák, azon egyezkedést tehát csak egy okból fogadhatta el, s ezen egyeben egy ok a magyar elem haszna, érdeke. De ez nem a mi hasznunk, nem a mi érdekünk. Egyébiránt pedig vannak nagytehetségű férfiak a magyarok közt is, kik tagadják, hogy Deák egyezkedése hasznára van a magyar elemnek... A pesti országgyűlési többség nézeteit nem osztja a magyar nemzet többsége . . . Látjuk, hogy a Deák párt napról napra fogy, vesz, okos dolog, tehát oly institutiót elfogadnunk, melynek fennállhatása nem bír alappal, nem biztosítékkal, nem jövővel. Nekünk semmi érdekünk a Beust-Andrássyféle politikának kedvezni.“ A ..Novi Pozor“ tehát, i ruuszkabarát, a pánszláv lap, közlönye azon pártnak, mely a magyar horvát egyezkedést minden áron meg szeretné hiúsítani, —a „Novi Pozor“ a magyar ellenzék tárházából szedegeti fegyvereit. A legjellemzőbb azonban, hogy a nagyváradi programmot kiváló szívességgel fogadja, s azt mondja róla, hogy jó mag van benne elvetve. A „Novi Pozor“ valószínűleg csak oly magot mond jónak, mely után ő remél majd aratni. / 76 - 5881 Szerda, április 1.1868. 19. évi folyam. Szerkesztési iroda; Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. A lap szellemi részét illeti! minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 1. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. l hirdetiények dijai 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj ki Nyilt-tér, a'hasábos petit ne 25 nj kr. A képviselőház mart. 30. üléséből. Törvényjavaslat a gör. kath. vallásuak ügyében. 1. §. Az 1864. évben összehívott és 1865-dik évben Karloviczon folytatólag tartott szerb nemzeti congressus, a mennyiben az az 1847—48. XX. t. sz. 8. §. rendeletétől eltérőleg alakittatott, utólagosan törvényesittetett. 2. §. A magyar- és erdélyországi g. e. románok részére felállított önálló, a szerbekével egyenjogú metropolis, nem különben az erdélyi g. e. püspöki egyháznak érsekséggé lett emeltetése törvénybe iktattatik. 3. §. Miután e szerint a g. e. vallásuaknak két egymástól független egyház tartományra lett elválása az 1848: XX. sz. 8. § ban biztosított önkormányzati jogoknak külön leendő gyakorlását szükségessé teszi, ugyanazért fenntartatván ő Felségének alkotmányszerűen gyakorlandó legfelsőbb felügyelési joga, a fentnevezett két metropolitnak hívei jogosítva vannak egyházi, iskolai és alapítványi ügyeiket külön külön és az illető metropoliták által ő Felségének teendő előleges bejelentése mellett időszakonként egybehívandó egyházi gyülekezeteikben (congressusaikban) önállóan intézni, és a congressusokon alkotandó, sövetsége által jóváhagyandó szabályok értelmében, saját közegeik útján önállóan kezelni és igazgatni. 4. §. Mindkét metropolia híveinek joguk van továbbá, ugyancsak a legfelsőbb jóváhagyási jog fenntartása mellett,congressusaik szerkezetét is rendezni. 5. §. E czélból a minisztérium megbizatik, hogy a rég fennálló gyakorlat szerint az illető főpásztorokon kívül 25 egyházi, 50 világi s ezek közé választandó 25 határőrvidéki követből álló g. e. szerb nemzeti congressus mielőbbi összehívását eszközölje. 6. §. Ugyancsak a minisztérium fogja összehívni a g. e. román püspöki zsinat felterjesztéséhez képest az illető főpásztorokon kívül 30 egyházi, 60 világi s ezek közé választandó 10 határőrvidéki követből álló görög keleti román nemzeti congressust is. 7. §. Az ily módon összehívandó mindkét congressus legelső feladata lészen, a congressusok szervezetét ő Felsége jóváhagyása mellett megállapítani. 8. §. A két metropoliakülönválásából eredő mindennemű követelések, amennyiben kölcsönös egyesség útján kiegyenlíthetők nem lennének, úgy az egész metropoliát, mint a püspöki megyéket, vagy egyházközségeket, vagy netalán egyes egyéneket illetők i», az igazságügyim _. 1 . - -4.XL C* «»..vqwjSuwv "willrowjj előtt lesznek érvényesitendők, mely bíróság végzése és ítéletei ellen egyébiránt mindazon perorvoslatok alkalmazhatók, melyeket a polgári perrendtartás egyéb perekben megenged, 9. §. Az 1848. XX. t. sz. 8. §-ának a jelen törvénynyel ellenkező rendeletei eltöröltetnek. A központi honvédegyletnek mártus 29-kén tartott üléséből tegnapi számunkban csak kivonatos tudósítást közlünk. Ma ez ülés folyamát egész terjedelmében utánpótoljuk a „Szűk“ nyomán. Persze beszéde a következő : Tisztelt közgyűlés ! Részint úgy, mint azon honvédseregnek, mondhatni, majdnem teremtője s első tábornoka, első kinevezett magyar honvéd tábornok, a mely honvédsereg 1848 — 49-ben az ő hősies tetteivel nemcsak hogy hazánkat az örök gyalázattól, s ezen örök gyalázattal járó örök haláltól megmentette , de egyúttal az által, hogy a magyar nemzet régi dicsőségének visszaidézésével Európa többi nemzetei között rehabilitálta, s egész Európának, mondhatni a világnak minden sarkát, minden zugát a nemzet dicsőségével, harczképességével s életrevalóságával betöltötte , s annak rendkívüli politikai hitelt szerzett, s ez által egyszersmind tápot nyújtott a kinpadra fektetett hazának, ezen szegény hazának, hogy azon 18 évi iszonyú gazdálkodást kiállhatta, azonkívül alapját vetette meg, forrását képezte azon uj életnek, melynek mindnyájan örvendünk , s mely ha nem is érte el tetőpontját, mely még sök kívánni valót enged, de utat nyitott, s eszközt nyújtott a nemzetnek, hogy mindent, a mi még államiságához szükséges, a mi még jövendőjét biztosíthatja, megszerezze. Ezen hadseregnek — mondom — vezére, mint megválasztott elnöke, kötelességemnek érzem, s bár keserű érzelemmel és fájdalmas indulatokkal, de mégis elkerülhetlennek tartom, hogy ezen tisztelt közgyűlésnek, mint tiszteletbeli elnöke és tagja, mint bajtárs, egy ügyet terjeszszek elő, mely mindnyájukat mélyen fogja meghatni. (Halljuk.) T. bajtársak ! Mindnyájan tudjátok azt, hogy 8 hónap előtt, midőn a hazába beléptem, első szavam az volt, mely azóta az egész országot átfutotta, áthangozta, hogy életemet a haza tökéletes szabadságának helyreállítására, kivívására fogom szentelni. (Hosszas éljenzés.) És kérdem, 8 hónap óta ejtettem-e egy hangot, tettem-e egy lépést, mely ezen Ösvénytől, melynek élére nemzetünk állított, eltávolított volna ? (Felkiáltások: Sohasem! Éljenzés.) Midőn beértem az országba, Jókai Mór hazánkfia a „Hon“-ban leírta azon zászlót, leírta ékes szavakkal, csillogó hetükkel, amely alatt szereztem nemzetemnek a 48-ki törvényeket. Mondhatom, hogy szereztem, mert szereztem is valóban (hosszas éljenzés) és azok megvédését is eszközöltem. Leírta azon zászlót, — olvastátok a „Hon“-ban — ő mondotta, a melyet szeplőtelenül vittem ki, és szeplőtelenül hoztam vissza a hazába. (Hosszas éljenzés.) Elég magasan lobogtattam e zászlót, melyre mindaz, a mire a hazának szükség van, mindaz, a miben üdv és biztosság van, aranyozott betűkkel van felírva. Nem alattomos utakon, nem cselszövényekkel, hanem nyilt, elhatározott, tiszta eszközökkel iparkodtam ezért érni, iparkodtam diadalt szerezni ügyünknek. (Hosszas éljenzés.) Mindnyájan tudjátok azt is, hogy midőn az országgyűlés által csekélységem is megválasztatott azon testületbe , mely az 1867. XII. tvcz. által az úgynevezett közösügyi tárgyalásra volt hivatva; kötelességemnek tartottam, úgy mint más honfitársaim, elvállalni ezen missiót, s felmentem Bécsbe. Felmentem azért, hogy azon, még senki által nem ismeretes institutióban részt vegyek; részint, hogy meggátoljam, hogy ezen institutió és ennek munkássága egy oly ösvényre tereltessék, mely talán hazánk jövőjét veszélyeztetné, részint azért, hogy a honvédség ügyét ott is hathatós szavammal úgy iparkodjam előmozdítani, hogy annak érvei, igazságai oda jussanak, ahol az mindenekelőtt megoldást nyerhet. (Éljenzés.) Fölösleges lenne kérkednem azzal, hogy mit tettem odafenn Bécsben, annyi tisztán áll, hogy oly tisztán, oly fényesen oda állítottam mind a hadsereg érdekeit, mind annak szükséges voltát, hogy a honvédsereg visszaállíttassék, amint csak ezt halandó képes volt tenni. (Éljen.) Egész életem feláldozás volt a hazáért, szegényen mentem ki a hazából, ma is szegény vagyok, 13 élő gyermek atyja (éljenzés), nem fogadtam el soha senkitől jutalmat, s csak hazámtól fogadhatok el, visszautasítottam mindent, még a legjobb szándékból történt kínálásokat is, és mi történt ? Akkor, midőn hazám szabadságának előmozdításában, honvédtársaim legszentebb ügyének kivívásában fáradozok, akkor épen azon testületben szenvedek bányáimat, a melynek baráti kezet nyujtok, s a melynek becsületét, tekintélyét iparkodtam fenntartani. (Felkiáltások : Czudarság, gyalázat!• Nagy zaj.) Itt van egy jegyzőkönyv. (Nagy zaj.) Január 5-kén bizottsági gyűlés tartalék (nagy zaj),méltóztassanak meghallgatni. (Zaj, elnök csenget. Felkiáltások : Türelemmel hallgatjuk a tábornok urat, de „gyalázatos“ kifejezéseket nem engedünk meg senkinek!) Elnök: Tisztelt közgyűlés! Figyelmeztetem a közgyűlés minden tagját, hogy minden néven nevezendő kíméletlen kifejezésektől s beszédbe vágó kiabálásoktól tartózkodjék. Ez nem tartozik a rendes tanácskozmányhoz, különösen nem, ha szögletekbe bújva, vagy ahol tömöttebben állanak a hallgatók, onnan hangoztatnak oly szavak, melyek mindenüvé illenek Megeszik. (Helyeslés.) Persze folytatja : Január 5-én, épen előtte való napon, hogy Szegedre rándulok, ottani bajnoktársaimmal és Szeged városa polgárságával kezet szorítani, épen midőn Bécsbe siettem, egy bizottsági gyűlést tartottam. — Ezen bizottsági gyűlés végén egyszerre Vidats képviselő úr és bajnoktársunk előáll egy előterjesztéssel, melyben egy bizonyos ügyet, egy bizonyos viszonyt és bántalmat, melyet — mint ő mondá — Mikortól szenvedett, előterjesztett. Én látván az első pereben, s meggyőződve lévén, hogy ezen ügy nem a központi bizottságot illeti, melynek administrativ hivatása van ugyan, de a mely magában nem egylet, s ezen dolognak egészen magántermészete lévén, mely az illető felek között elintézendő, vagy, ha mégis beavatkozás kívántatnék, ez csak becsületbeli bíróság által történhetnék, mert az alapszabályok értelme szerint nem hivatása ez az egyletnek; kijelentem tehát, hogy ezen ügynek a központi bizottság előtt való tárgyalását nem engedhetem meg. Ezt tartottam kötelességemnek. Megmondom miért. 18 éven át kínpadon hevertem, mint a szegény haza, némán, panasz nélkül. Soha egy czikket, röpiratot, memoiret nem írtam. — S miért? Azért, mert kimondhatatlan bántalmakat szenvedtem 1848-ban. Három sereget szereztem hazám megmentésére. (Éljenzés jobbról.) Mindig teljes siker koszorúzta eljárásomat, a a gyáva kajánság háromszor szövetkezve a lelkiismeretlen uralommal, a seregeket kiragadta kezeim közül. Lefegyvereztek engem, lefegyvereztek, megrontottak, hogy aztán a hazát is megronthassák. De hát külföldön, akkor, midőn egész életemet hazámnak áldoztam, merészeltem volna-e nemzetemet vádakkal illetni ? A kíspadon hevert a szegény haza, s én elhallgattam fájdalmaimat, tűrtem, szenvedtem, biztam az Isten igazságában, hogy eljövend az idő , midőn nemzetem is a kispadról lesz álland, s nekem eljövend az igazság országa. És nem is csalatkoztam hitemben. 18 év után az isteni gondviselés, mely sokszor, ha nem is oly utakon, mintaz emberek kívánják, de sokszor csodás módon bünteti meg a bűnt, s ad elégtételt a szenvedőknek. — Az isteni gondviselés a Magenták, Solferinók, Sadowák és Königgrätzek által a nemzet bilincseit letörte, a börtönt megnyitotta. S én akkor itt látván az időt, melyben hazánknak ismét szolgálhatok, hajadon fővel, fegyver nélkül jöttem be az országba. S a szent haza tárt karokkal fogadott, s az egész nép oly üdvözletet adott, milyet még magyar nem nyert soha. (Éljenzés a jobb oldalon.) És végtelen elégtétel jutott nekem a szenvedésekért. Leborultam nemzetem nagysága előtt, mely igazságot szolgáltatott akkor, midőn az isteni gondviselés neki is igazságos elégtételt adott. S kérdem : mióta benn vagyok az országban, nem arra volt-e irányozva minden törekvésem, hogy békét tartsak fel közöttetek ? Iparkodtam mindenkivel barátságban, szép szóval, egyetértést létesíteni. Feledtem a múltat, senkinek szemrehányást nem tettem, megbocsátottam. S ezen szót: „bocsánat, “ melyet a lánczhidnál kimondottam, s mely egész Európát áthangozta, mindenkire, fölül és alól egyiránt alkalmaztam, mert nemcsak fölülre vala irányozható vádam, hanem — valljuk meg — bizony országunkban, nemzetünk részéről is történtek sok dolgok, amelyek annak vesztét előidézték. S kérdem: van-e nagyobb bűne egy nemzetnek, mint a hálátlanság ? Van-e nagyobb bűne, mint mikor a gonoszt fölemeli, s ha szolgáját lealázza? Én,feledve mindezen bántalmakat,egész életemet feláldozva azon hazának, mely nekem rendkívüli elégtételt adott, nemcsak hogy mindent elkövettem, hogy közöttünk a békét fenntartsam, sőt nem egyszer épen azon központi bizottmányban elhallgatok, eltürölt dolgokat, iparkodtam kiegyenlíteni olyakat, amelyek igazságérzetemet mélyen sértették. Mindnyájan jelen voltak talán, midőn elnöki székemet elfoglaltam. Már akkor milyen nehézséggel kellett küzdenem ! Első elnöki kimondásom ellenében felszólaltak néhányan, ha erélyesen fel nem lépek, kudarcot vallok mindjárt az első ülésen. Tisztelt közgyűlés ! Összehívom — mint mondottam — jan. - én a központi bizottmányt, előterjesztettem azt is, hogy előhozatott Mikárnak Vidatssal való differentiája, bejelentettem azt is, hogy én azt, mint olyan ügyet, mely nem a központi bizottságot illeti, mely magántárgynak tekinthető, s mely egyedül magán után intézhető el, nem engedem köztárgyalás alá vétetni. S így is jön a végzés, és nem engedtem, hogy jegyzőkönyvbe vétessék, hanem midőn eloszlattam a gyűlést, magunk között, mint bajtársak, tanácskozva, azt mondottuk, hogy az én elnökletem alatt néhány tagtársunkkal iparkodni fogunk a differentiát egy illő s a honvédsereg becsületének megfelelő módon kiegyenlíteni. Lemenék Szegedre, néhányan lejöttek velem ; barátságban, illő baráti szeretettel viseltettem irányukban, — bár akkor már láttam egy törekvést, melynek nyomait mindnyájan érezzük az országban, s láttam egy törekvést, melyet én hazánkra nézve igen veszélyesnek hiszek, mert anarchiára vezet. De ismervén a derék magyar nép érett és értelmes indulatait, észjárását, nem tartottam, nem féltem semmitől. S nem is csalatkoztam, mert úgy Szegeden, mint Nyíregyházán, Debreczenben, mint Zala-Egerszegen, Komáromban vagy az egész ország száz részében mindenütt a nép — nemcsak azon értelemben, mint azt bizonyos democrata urak venni szokták, mert mindnyájan nép vagyunk különbség nélkül (éljenzés jobbról) — a nép egész zöme, a legnagyobb lelkesedéssel és egyetértéssel üdvözölt, fogadott és hivott meg. S nemcsak múltamat jutalmazta meg, de nyíltan és határozottan kimondá, hogy jelen eljárásomat helyesli, szentesíti, követni és istápolni fogja. (Éljenzés.) És mi történik ezután ? Felmegyek Bécsbe, bet mint TMkötelességet, mert hiszen öreg napjaimra le is nyugodhattam volna annyi munkásság, annyi szenvedés után; de nem kíméltem utolsó erőfeszítésemet, mert tudtam,hogy a nemzetnek szüksége van működésemre, hatásomra. — S egyszerre csak egy újságot olvasok, íme, itt van a „Hon,“ melyben bajtársaim, a központi bizottság többsége, engem megrónak. Tessék felolvasni, íme, itt van. (Perczel olvassa maga.) Ebben minden betű, az egész — nem akarok epithetont mondani — igazságtalanság. Mert mielőtt eltávoztam volna, tisztelt közgyűlés, először, akkor nem is volt jelen egyetlen elnök, sem Beniczky, sem Klapka, sem Horváth János úr, s másodszor, többekkel bajtársaim közül tanácskozmányt tartottam, s mindnyájan egyetértettünk abban, hogy nem szükséges a központi bizottságnak gyűlést tartani, mint nem is volt szükség. Mert azért tartani, hogy ily botrányos dolgok történjenek, mint történtek, ugyan nem volt szükség. (Derültség, éljenzés.) S ki az, aki nekem kötelességmulasztást mer szememre vetni ? Egy tényt mondok el. Mindjárt az első bizottmányi ülésben Beniczky alelnök úr néhány tagtársával megnyitotta az ülést, hogy az alapszabályokat azon határozat szerint, melyet a közgyűlés hozott, terjeszsze elő. Miért nem járt el tehát Beniczky Lajos úr ama határozat szerint, és miért nem terjesztette mindeddig elő ? S az ő elnöklete alatt mernek nekem ily szemrehányást tenni ? De továbbillő-e, van-e joga a bizottságnak nekem ilyesmit mondani és engem megróni ? Tagadom ünnepélyesen. (Felkiáltások: Nincsen !) De még ha mulasztottam volna is annyi teendő, oly fontos hivatások közt valamit, méltányos volt-e azt tenni az egész ország előtt? (Felkiáltások : Nem !) S még hozzá, mi. Ion kihallgatás nélkül! Legalább felszólítottak volna, hogy felvilágosítást adjak, de minden kihallgatás nélkül merészeltek ilyet tenni. Tovább megyek. Nem akarok itt tovább szólani Mikár Zsigmond esetéről, a közgyűlés határozata elégtételt adott neki. (Úgy van !) S én tudom bizonyosan, épen itt van egy levél Jászberényből, és rendre fogják lőni a többiek is, amelyekben felelősség fog kéretni a bizottság azon többségétől, mely ily igaztalanságot mert egy egyén ellen elkövetni. (Nagy zaj. Erős felkiáltások.) Nem szólok Mikár Zsigmond esetéről e peretben, hanem midőn visszatértem Bécsből, kötelességem szerint a központi gyűlés tartását hirdettem ki és rendeltem el. Ezen központi bizottsági gyűlés megtartása előtt hozzám küldötték a bizottsági tagtársak Barsi aljegyző urat, hogy miután nekem — tessék figyelmezni — szegény kis lakásom és épen betegem van, tehát nem jelenhetnek meg tiszteletemre, kérnek, hogy mennék egy bajtársunk lakába. Én nem is számítva arra, hogy mit akarnak velem tenni, elmentem, mint ember emberhez, mint bajtárs bajtárshoz, és értekeztem velük. S ők azt mondák, hogy Mikár Zsigmond főjegyzővel nem maradnak, inkább kilépnek a központi bizottságból. S én ugyanazon szellemtől áthatva, mely nyolcz hónapi működésemnek irányt adott, s azt egészen eltöltötte, t. i. hogy az ügyet, melyet most már nemcsak Magyarország szine elébe, nemcsak Európa, de mondhatni a világ színpadjára állítottam fel, a magyar hadügyet, s mely mondhatni már oly erkölcsi eredménynek örvend, hogy még elleneinket is tiszteletre kény