Pesti Napló, 1868. április (19. évfolyam, 5381–5404. szám)
1868-04-12 / 5390. szám
tényezője mezei gazdaságunk. Nem szabad ezt a politika kedvéért, kivált a ma már értelmét vesztett sérelmi politika kedvéért elhanyagolnunk. A kormány jó példával megy előre. Míg egyik kezével vasutakat épít, hogy terményeinket a külföldre szállíthassuk, a másikkal termesztésünket veszi gondoskodása alá. Mint értesülünk, a fennálló gazdasági egyletek többsége már elfogadta a kormány tervét, s köszönetet mondott a miniszter úrnak hazafias kezdeményezéséért. Reméljük, hogy a többiek beleegyezése nem fog elmaradni, s hogy mindnyájan kezet nyújtandanak az országos értekezlet létrehozására, mely csakis akkor vezethet eredményre, ha egyesült erővel, Magyarország összes gazda közönsége által támogattatik, de melynek sikere ez esetben nem is maradhat el. Az említett körirat, melyet Gorove úr még mártius 1-jén intézett a gazdasági egyletekhez, így hangzik: „Nem kerülte el (czim) figyelmét bizonyára, hogy mióta a nemzet jogát — önsorsát intézni — visszanyerte, a magán és egyleti munkásság minden téren új erővel indult meg. Néhány dicséretes kivétellel alig mondhatjuk ezt a gazdasági egyletek működéséről a lefolyt 1867-dik évben. I (Czim) velem együtt, az e téren való munkásságnak megakadását bizonyára abban fogja keresni, hogy a múlt év politikai tekintetben sok mozgalmat tanúsított, s a mozgalmak főleg azon osztályra terjedtek ki, mely kiválólag mezőgazdasággal foglalkozik, s részben talán abban, hogy az utolsó évek csapásainak okvetlen zsibbadást kelle előidézniök, melyből egyszerre még a politikai intézmények javulása, s oly kedvező termés után sem volt képes amaz osztály új, a most már több sikert igérő munkásságra áttérni. Mostoha politikai viszonyok között, elhagyottan mellőztetve, támogatlanul, a gazdasági egyletek a lefolyt időszakban a legszebben mozogtak, a legbuzgalmasabban működtek, — sokat alkottak, sokat javították, s mi legfőbb érdemük — életben tartották, ápolták a gazdasági téren a haladás szellemét, mely nélkül korunkban a közélet minden ágán a hanyatlásnak kell beállani. Lehetséges, vagy megengedhető-e tehát, hogy most, midőn minden mozog, midőn a kormányzat rendes menetét visszanyerte, midőn az önbizalom a munkásság terén minden osztályba visszaszállott, a földművelési érdekek kiváló képviselői — a gazdasági egyletek — újra ne éledjenek, s a tevékenységnek lehető legnagyobb fokára ne emelkedjenek ; és ellenkezőleg, nem-es hazafi kötelessége mindenkinek, az anyagi munkásságnak e nemes, a nemzet geniusa által leginkább felölelt ágát újra ébreszteni, előre vinni, , emelni ? E nézetek, a hazafi kötelesség ily felfogása is.A lelkem előtt, midőn e tárgyban (czimhez) fordulok, s a gazdasági egyletek körében teendők megindításánál becses véleményét kérem. A fentebb említett czélból az immár 28-ra emelkedett gazdasági egyleteket arra akarom felkérni, hogy megbízottakat küldjenek ide Pestre, kik vezetésem alatt, közös tanácskozmányban, programmot állapítanának meg a gazdasági egyletek működésére, s a teendőkre nézve a földművelési érdekek körében. Ez megindítása volna egy összevágó működésnek, egy első lépés a munkásság terén. Mielőtt azonban a kormány arra határozná magát, hogy ezt megtegye, komolyan megfontolandó, vájjon e lépés meddő nem marad e, s így tájékozva kell lennie főleg a következő kérdésekre nézve: Remélhető-e biztosan, hogy a gazdasági egyletek kebelükben a gazdasági érdekeket újból buzgalmasan és kitartásra számítva felkarolandják ? Várható-e, hogy a kormány által összehívandó gyűlést rokonszenvvel üdvözlendik, arra megbízottaikat felküldeni fogják ? Én e kérdésekkel fordulok (czimhez), saját gazdasági egylete viszonyainak megfontolása után kérvén azokra választ. Ha a válasz, mit igy (czimtől) s a gazdasági egyletek többi tisztelt elnökeitől nyerendek, oly természetű leend, minőnek azt hinni szeretem, hogy az ügy ilyszerű megindítása sikertelen nem marad, szándékom a tavaszszal ide Pestre egy, a gazdasági egyletekhez intézendő felszólítás által, a fent körvonalazott országos gazdasági értekezletet öszehívni. Midőn tehát a fentebbi kérdésekre becses és haladék nélküli válaszát kikérném, engedje meg (czim) azon hitemnek kifejezést adni, hogy ismert hazafii ága úgy ezen, mint későbbi, az ország földművelési érdekeinek előmozdítására czélzott intézkedéseimben segédkezet fog nyújtani. Fogadja (czim) hazafias tiszteletem őszinte nyilvánítását. Pesten, 1868. évi mártius 1-jén. Szláv lapok szemléje. A bécsi „Novi Povor* „Mit remélhetünk, mitől félhetünk“ felirat vezérczikkében a horvát regnicolaris küldöttség tagjainak, illetőleg „a magyaroknak, őszintén és barátilag“ a következőket praedicálja: „Véleményünk szerint egy centralisált Magyarország ép úgy nem állhat fenn, miként nem állhatott meg egy centralisált Ausztria. A háromegy királyság nem lesz lecsendesítve és kibékítve, ha a mai zágrábi országgyűlés elfogadja azon institutiót, mely a centralisticus rendszer kifolyása. (A „Novi Pozor“ is tehát barátságos lábon áll a baloldali programmal __ a szerk.) Múltja, jövője sértetik meg azzal. A mi országunkról áll, az áll Erdélyről is. Csodálatos, hogyan akarják a magyarok az erdélyi kérdést ignorálással eltörölni. A magyarok Erdélyt erdélyi magyaroknak tartják. De nagyon csalódnak. Erdélyország nem egyéb, mint erdélyi románok. Sok sem követelhetnek kevesebbet, mint a háromegy királyig horvátjai és szerbjei követelnek. Erdély is, a Háromegyi királysági történet politikai egyediségek ; az egyiknek is, a másiknak is van joga a magyar államtestben oly helyzetet keresni és kérni, mint amilyent a magyarok kerestek az osztrákoknál. Szóval: Magyarország ma nem egyéb, mint Ausztria — kicsiben. Ha tehát nem állhatott fenn Schmerling centralizált reichsrathja az ausztriai összbirodalom részére, midőn látjuk, hogy Cislajbániára nézve Beust centralisált reichsrathja sem bir élettel: hogyan gondolhatjuk akkor, hogy annyi tapasztalat után Andrássy centralisált reichsratja fennálhat ? Regnicolaris deputatiónknak Fiumét illetőleg ezeket mondjuk: ha a jogot tekintjük, akkor nem adhatjuk át Fiumét a magyaroknak, mert Fiumét illető jogunk oly világos, mint a mi. Egyebekre tán tudnának mohos codexeikből a magyarok holmi jogot formálni és kimutatni, de Fiuméra vonatkozólag — semmit. A világos, a természeti jog tehát, mely az idők szellemének megfelelne, nem harczol a mellett, hogy Fiumét a magyaroknak átengedjük. De tán önhasznunk igényli a cedálást ? Mi hasznot reméltek ti a magyaroktól húzni Fiumének átengedéséből? Tán államjogit ? Hisz’ ti ma készek vagytok azon jogokat is átengedni, amikkel birtok, miért kerestek hát olyakat, amiket nem kaphattok ? ! Tán önkormányzati hasznot? Hogy a magyaroktó egy kissé több és nagyobb autonómiát nyerjünk tán ? Annyira vittétek hát, hogy az autonómiát kegynek, concessiónak, ajándéknak tartjátok Szerencsétlenek ti, ha így gondolkodtok! Autonómiánkat a magyarok erőszakkal elvehetik tőlünk, de nincs joguk és hatalmukban autonómiát osztogatni. Hogy tehát születésünk álta nyert jogainkból a nyers erő egy kissé kevesebbet vegyen és vonjon el, államtestünk legnemesebb tagját veszítsük el ? Tennének ilyesmit a magyarok Ausztriát illetőleg ? Tenné-e ezt egy más nemzet, mely még pirulni tud ? Bizonyára nem ! A kárról, mit háromegy királyságunk az által szenvedne, ha Fiumét a magyaroknak átengedné, nem akarok szólni, mert mindenki tudja és érzi, hogy Fiume ez esetben tüzes vasgyilok lenne hazánk testében, avagy Prometheus keselyűje, mely a szláv adriai tenger máját századokon keresztül csipkedné, marczangolná.“ Ugyancsak a „Novi Pozor“ ápril 7-iki számában közli Kossuth confoederationalis tervét, s annak verificatiójáról szólva „reményű, hogy az egykori dictatora választói akarata előtt meghajolván, haza fog jönni, az elveket és eszméket, melyeket most idegen földről röptet hazájába, ebben személyesen terjesztendő, az igéket testtel lélekkel védendő, azok tüzét szitándó.“ A derék „Novi Pozor“-nak tehát nagyon érdekében fekszik, hogy Kossuth igéi testté váljanak!! Az itéle esküdtszékek makacssági tehei. A „Hon“ f. évi 76. számában t. Körösi Sándor ny. r. jogtanár ur „észrevételeket“ tévén a m. k. igazságügyi miniszter ur m. évi május 17-kén kelt rendeletének 80—85. § aira, azt tartja, hogy a 80. §. „már annyira ellenkezik a jogtudománynak a perrendtartásra vonatkozó, s minden mivelt állam törvényhozása által elfogadott alapelveivel, hogy arra minden szakértő honpolgárnak észrevételeit megtenni kötelességül mutatkozik,és ennek folytán azon változtatást indítványozza a makacssági eljárásra vonatkozólag, miszerint - ha a vádlott a kitűzött tárgyalásra meg nem jelenik, ne az esküdtek, hanem az eljárást vezető és törvényt alkalmazó bíróság hozzon közben eső kötelező és súlyos következményű végzést. A hazafias szándék, melyből a czikk folyt, félreismerhetlen, mert az esküdtszéki eset csak alkalmul szolgált a kérdés tárgyilagos felvetésére, s az indítvány is csak jóakaratot tanúsít, bárha el nem fogadható. Nem szándékom a miniszteri rendelet §§-ait védeni, mert czikkíró úr maga is eléggé védi, s ha valakinek, úgy nekem van legtöbb alkalmam sajtótörvényeink gyengéit látni, de oly könnyen oly kemény ítéletet mondani egy §-ra, s ez ellen Bonceane szavait idézni nem mertem volna a nélkül, hogy az alkalmat adó ügy valódi állásáról a felhozott jogelvre nézve meggyőződést szereztem volna magamnak egyrészről, más részről pedig a 83. §., s az ebben rejlő egy másik elv figyelmemet elkerülte volna. Czikkiró úr beismeri, miszerint csak a Böszörményi perben hozott contumationális ítélet nyújtott neki alkalmat arra, hogy a kibocsátott miniszteri rendeletet figyelemmel elolvassa, s azt más államok törvényeivel összehasonlítsa. Ezen beismerés elég tanúság arra, mennyire lehet a tisztelt ny. r. tanár úr régi tudományába mélyedve, mennyi régi törvénykönyv áll rendelkezésére heves ifjúságunk művelésére; de váljon hivatásának, mint mai napon nyilv. rendes jogtanár, hazánk jogtudományi színvonalát és igényeit tekintve, megfelel-e ? — Ha őt legfontosabb új jogintézményünk tanulmányozására csak a közfigyelem ébresztheti, az más kérdés Ha czikkiró egyedül lenne hazánkban, akit a jogtudományi apathia nyom, úgy sajnálni tudnám tanítványait, de miután a jogtudományi apathia hazánkban átalános, sőt bizonyos alapszabályokkal öregbíttetik is, nem csoda, hogy azon jogelvi harcrok, melyek az idézett miniszteri rendelet 80—85. §-aiban rejlenek, észre sem vétetnek, a miniszteri rendelet jogtudományi magaslatra való törekvése fel nem ismertetik. Hogy váljon a miniszteri rendelet szövege megfelel-e törekvésének ? — nem vitatom, de hogy Bonceane azon mondatának „nul ne soit condamné, s’il na pu se defendre,“ a miniszteri rendelet, által elég tétetett, tagadni nemcsak nem ehet, de ősi jogelvünk,hogy senki kihallgattatlanul el nem ítélhető, mellőzését reá fogni annál nagyobb igaztalanság, miután egy másik elvnek, t. i. hogy senki önvédelemre nem kényszerithető, — majdnem örvény szóén áll, amennyiben a 83-ik §-ában vádlottnak az esküdtszék elébe állítását rendeli. Nem kérdés, hogy mi történt a kérdéses perben, de hogy a miniszteri rendeletben a czikkre úr által idézett jogelv figyelmen kívül nem faggatott, mutatja épen a 83-ik §. szövege. Hogy a megtámadott miniszteri rendelet a jogtudomány azon magaslatára törekedett, amelyen más törvényhozások még nem állanak, mutatja, hogy a perbe fogó széket mellőzte, ami, csekély véleményem szerint, az esküdtszékek általánosításakor mellőzhető nem lesz ; ideiglenesen azonban ezen mellőzést azon körülmények követelték, melyek által eddig — fájdalom — nagyon is igazoltatott. Midőn az esküdteknek a tényállás és bűnösség felett egy tárgyalással együttesen határoznia kell, mint az a miniszteri rendelet 60. §-ból kitűnik, nem mondható fölöslegesnek azon tárgyalás , mely a 80-ik §-ban rendeltetik, mert csak azáltal igazoltatik a további eljárás, s amennyiben a vád szemlátomást alaptalannak nem nyilváníttatik, a vádlott előállítása stb.; mert hiszen az esküdtek minden védelem nélkül is kimondhatják, váljon azon czikk, melyen a vád alapszik, csakugyan foglal-e magában sajtóvétséget, vagy sem ? — mert a 60-ik §. szerint erről is megkérdeztelek, a corpus delicti előttük fekszik. Hogy jelen eszküdtszéki eljárásunk javítást kiván, s hogy hazánk jogtudósai a külföld jogtudósainál e tekintetben hátrább nem maradnak, mutatja nemzetünk jogtörténelme, alkotmányos múltja, és néhány jogtudósnak kitűnő törekvése ; azonban, ha azon alaptól eltérünk, amelyen idealizálni nem szabad, akkor utánozhatunk ugyan külföldi jogintézményeket, de magyar szellemű jogintézményt a legszebb ideából sem teremtünk. A törvénykezés szükségletét az ököl-jog szülte; az ököljog megszűntével utalva van a legerősebb úgy, mint a leggyengébb, a bíróságokhoz fordulni elégtételért. Ez azon szempont, mely a bíróságok tekintélyének sarkköve, s mely szerint az államhatalom is, mint legfőbb hatalom, magát a bíróságok ítéletének alávetette. Midőn tehát makacssági ítéletről van szó, mindig az a kérdés, vájjon szándékosan mulasztotta-e a fél a bíróságok oltalmát igénybe venni, vagy sem ? — de ezt annak kell igazolni, akit a dolog érdekel. Ha tehát ezen szempontból az eszmemenetet tovább fűzzük, és megfontoljuk, hogy hazánkban a fennálló államhatalom, mint hazánkban legfőbb hatalom, az egyoldalú felfogás mellőzése végett saját érdekét is a közpolgárok, mint esküdtbírák ítéletének alávetette, nem nézhetjük a bíróságokat másnak , most azon oltalomnak, melyben az egyes polgár a legfőbb hatalom ellenében is részesülhet, de ha egy polgár ezen bíróságok törvényes oltalmát igénybe nem veszi, egyrészről nem kényszeríthető arra, hogy azzal élen, másrészről pedig meg nem engedhető, hogy a jogkedvezményekkel visszajr, s a §§-ok szavaiba kapaszkodván, a törvényt kijátszhassa. Sajtótörvényünk és a reá vonatkozó miniszteri rendeletek nemcsak arra elég világosak, hogy a sértett és üldözött között az ököljogot meggátolják, de arra is, hogy a közpolgár a legfőbb hatalom ellen is a bíróságoknál és polgártársai előtt oltalmat kereshessen; ha tehát valaki nemcsak az előző és főtárgyalásnál a kínálkozó joglépéseket megtenni, s a további jogorvoslatokkal élni elmulasztja és egyes bizonyos esetben méltánylatot követelő indokokból azon térre vonul, melyen a nyilvánosság az illetőt nem követheti, nem következés, hogy az illetőn jogtalanság követtetett volna el, vagy a törvényes rendszabályok szövegénél fogva attól lenne tartható, hogy máson is jogtalanság lenne elkövethető, de legkevésbé kívánatos következés, hogy a korszellem igényeivel annyira előhaladott esküdtszéki eljárásunk — épen hazánkban — az „Anklagekammer“ termeibe visszavonuljon, s onnan proscribálhasson. Czikkiró megnyugtatására még csak azt hozom fel, hogy habár számos jogtudósunk az úgynevezett műveit külföld jogtudományi virányain böngészni, s nekünk szép csokrokat kinálgatni szeret, nincsen hazánkban hiány olyanokban sem, a kik a százados tapasztaláson alapult és elhaladott magyar jogelveket kellőleg méltányolják s ezeknek — a miveit államok jogtudományi színvonalán haladva — érvényt szerezni, alkotmányos hazafias kötelességüknek tartandják. . , KACZIANY NÁNDOR, pesti sajtóügyi vizsgáló biró, döfjek. A hadsereg kérdése folyton fenntartja magát a napirenden. A „Wanderer“ „Félreértések a hadsereg kérdésében“ czím alatt egy igen talpraesett czikket közöl. Kiemeli a „Wanderer, hogy maga a centralista, ez idő szerint a dualismushoz megtért párt is ismételve elismerte, hogy a magyar többség vonakodás és tartózkodás nélkül komolyan veszi a közös ügyek közös kezelését, s kezet fogván I ' thén a Lajthán túli szabadelvű párttal, meg fogja szerelni Ausztria és Magyarország részére az egész, a teljes, a biztosított szabadságot. Annál csodálatosabbnak találja a „W., hogy „egy idő óta oly hangokkal találkozik a szabadelvű osztrák sajtóban, melyek a leghevesebben gáncsolják a magyaroknak külön hadseregre vonatkozó vágyait, s fennhangon erősitgetik, hogy a hadsereg egységes szervezetétől el nem állhatnak.“ „Ugy tetszik — igy folytatja a „W.“ — hogy itt nagyon is bele másznak egy nyilt kérdésbe, hogy ugyanazon őszinte buzgalommal, s ugyanazon kevés megfontolással kelnek síkra az egységes hadsereg érdekében, mint nemrégiben még a birodalmi egység és a centrálparlament mellett.“ Figyelmezteti a „W.“ az illetőket, hogy itt nem párt, hanem országos követeléssel állanak szemben, hogy merev ellentállásuk csak stagnatiót eredményezhet e téren, a vége az lenne, hogy maradna minden a réginél, s ezzel szemben két kézzel kellene hozzá nyúlnia a szabadelvű pártnak, midőn a magyar törvényhozás segédkezet és kilátást nyújt átalános reformja e téren. A tábornokok tanácskozásában megállapított honvédelmi javaslatról az új „Presse“ ismét közöl egyet mást, miből mi a következőket "emeljük ki, hozzátévén, hogy ez „csak a tábornokok javaslata.“ T. i. csak a tábornokoké és csak javaslat. A javaslat az átalános és személyes, azaz minden helyettesítés nélküli hadkötelezettséget állítja fel első elvül. A kötelezettség a hadseregben való szolgálatra a betöltött 20 éven veszi kezdetét, s tart bezárólag a 30 évig, a tengerészetnél a 32-ig. E 10 évből esik a sorkatonai szolgálatra 5 év, 5 pedig a tartalékra, a tengerészetnél ez utóbbira két. Mindenki köteles a rendes szolgálaton túl betöltött 34-ik évéig mint honvéd szolgálni. A kötelezettség az átalános felkelésre a betöltött 18-ik éven kezdődik, s tart a betöltött 40-ik évig. A fegyveres hatalom a sorkatonaságra a honvédségre és a felkelésre oszlanék. A honvédsereg kiegészítő része volna a hadseregnek. A sorkatonaság 80 sor- és 80 tartalék ezredből állana, ugyannyi lovassági sorezredből, mint jelenleg, de mindegyik mellett egy-egy tartalék hadosztálylyal, mely két, szükségesetlén, háború alkalmával, három századból állana. Egyébként a hadsereg többi része megmaradna eddigi szervezetében. A tartalék gyalogsereg állandóan kiegészítő kerületében állomásoznék. A honvédség felügyeletének felállítási költsége összesen 210—220,000 ftra rúgna, s a közös budgetbe volna felveendő, valamint a fegyverzet és töltés költsége is, míg ellenben a felszerelés az országos budgetet terhelné. Az évi contingens vagy 100,000 ember volna. Ez a legkisebb száma azoknak, kik évenként betanítás alá vonandók. A „Debatte“ legújabb száma az új „Presse“ jelen közlését újabb adatokkal kívánja kiegészíteni, s első helyen is azt jegyzi meg, hogy a tábornokok csak véleményadási, nem pedig határozó képességgel bírván, a jelen elaborátum a közös hadügyérének tekintendő. A „Debatte“ bizonyos közbenjáró hangon adja elő kiegészítő adatait, összeveti a javaslat egyik másik pontját Türr tervével, s czikkének sorai közt annyit olvashatni, amennyi elég arra, hogy fenntartsuk fentebbi bevezető szavaink jelentőségét. A kiegészítő adatokból a következőket emeljük ki : A sík-sereg (Feldarmee) egészben véve a mostani szervezetben maradna meg; a honvédség másodsorban képezné az ország véderejét; ez volna stratégiai tartaléka a határokon küzdő sorkatonaságnak, s a király parancsára tettleges segélyére is siet. A honvédség mozgósítását háború esetén a miniszter ellenjegyzése mellett a király eszközli ; béke idején a polgári hatóság elé tartozik ; a szolgálati nyelvre nézve elvi nehézségek nem merültek fel; a vezényletinyelv az egész hadseregre nézve egyenlő. A „Zukunft“ „Magyarország és a keleti kérdés“ czímű czikkében igen tanulságos dolgokat beszél. Alkalmat a magyar királyi esküminta ad neki expectoratióra, mely szerint Szent István koronájának épsége megóvandó is, kiegészítendő is. Ez persze a „Zukunft“-nak annyi, mintha Magyarország a török fenhatóság alatti szláv tartományok után vágyódnék. Szerinte a magyar államférfiak így okoskodnak : „Ám dulakodjék Törökország lázadó keresztényeivel. Bukása úgy is bizonyos. Majd annak idején előállunk mi örökösödési jogigényeinkkel a holt ember hagyatékára vonatkozólag.“ Ez, szerinte, a magyarországi mérsékelt baloldal politikája. „A szélsőbaloldal azonban — így folytatja a „Zukunft“ — egészen más után törekszik, s ez a Kossuth-féle dunai szövetségi terv ... Azonban mindkét számítást meghiúsítja ez idő szerint egy hatalmas factor, mert nemcsak nemzetek, hanem elvek is hatalmas factorok politikai kérdések megoldását, s ily factor a nemzetiségi elv. Ez épen a keleti kérdés megoldásában játszand nevezetes szerepet. Magyarország soha sem fogja a mostani Törökország bármely részét is magához kapcsolni, annál kevésbé fog a tervezett confoederatiónak élére állhatni, mert a magyarok ellenségei a nemzetiségi elvnek, s a törökországi szláv nemzetek épen ez elvnek hódolnak. E mellett Magyarországban felette sok az elégedetlen elem, melynek pedig a keleti válság kitöréséhez szintén van egy kis hozzászólása. Ezt tudják a magyar baloldal vezérei, s azért törek-szenek is a nemzetiségi kérdés látszólagos megoldására.“ És így tovább. Tanulságnak elég ennyi is, elég, hogy kitűnjék szélsőink fonák helyzete a szlávokkal szemben. Ők szinte rájuk tukmálják magukat, kínálgatják szerelmeket, de a rátartás russophilok így néha csak kiki szalasztják, hogy buzgó foederalistáinkat csupán szánalmas eszközül használják, mikor használja , melylyel szemben még csak szépitgetni, ahog s a tisztesség szinét is megóvni fölöslegesngk Tanjas. Br e s 11 pénzügyi tervei ellen hathatósan agitálnak és remonstrálnak. Gácsországban a korona javadalmainak eladása ellen tiltakoznak, Csehországban a feudálisok iisceniráztak kiterjedt izgatást a vagyonadó ellen, de csak — amint a „Fremdenblatt“ megjegyzi — azon tendentiával, hogy a tartományok adóajánlási jogát „hangoztathassák!“ E lap úgy vélekedik, hogy mindez agitatiók a tanácskozások folyamára befolyással nem lesznek. Csehország helytartója, Kellersperg báró ez érdemben Bécsbe hivatott, hogy e dolgokról felvilágosítást adjon. • A „Telegraf,“ mely Gratzból Bécsbe költö-izött, „hiteles kútfő“ nyomán jelenti, hogy a Hatósági élet* Pécs, ápril 7. Márt. 19-én rendkívüli közgyűlés volt a eye házánál, eldöntendő egyebek között főkénen azt, hogy a Német-Ürögdben minap verekedés miatt meghiúsult követválasztás másodszor is ugyanott történjék-e, vagy több község kérelmezése szerint más helyütt? A kérdés oly élénk eszmecserét keltett, minőre hamarjában nem emlékezünk. A szélső baloldal, mint okozója a német-üröghi kihágásoknak, oly leczitát kapott, mint tán sehol az országban. Legélénkebb világot vetett a szélső törekvésekre, leghathatósabban és élénk tetszés nyilatkozatok között ostromolta azokat Gózon Lajos ügyvéd, egykori honvédőrnagy, most a baranya megyei honvédegylet elnöke, tudtunkra a balközép híve. A törvény és rend érdekébeni férfias felszólalás ez oldalról kellemetlenül lepte meg a túlzókat, viszonozni csakis úgy merték néhányan, hogy megtagadták összeköttetésüket a szélső baloldallal,melylyel pedig mindnyájunk tudomására együvé nőttek. A viszonzás nem maradt szó nélkül és a túlzók veresége a megye teremében teljes volt. Hanem nagyon téved a „Hazánk,“ ha Gózon úr erélyes fellépése után azt hiszi, hogy megyénkben a balközép vergődik túlsúlyra. Nálunk a balközép alig látható, úgyszólván nincs is: nálunk csak Deák-párt van és szélsőbaloldal. Egy bizonyítékkal rögtön szolgálhatunk. A fentemlített rendkívüli közgyűlés elhatározta, hogy Német-Ürögh helyett Szalántán történjék a követválasztás. Ez ápril 6-ára volt kitűzve. Maradt a korábbi két jelölt: Perczel Miklós és Simonyi Ernő, amaz a balközép, ez a szélső baloldal híve. Tegnap meg is történt a választás Szalántán. Perczel látván, hogy pártjából sokan átszállingóztak a Simonyi-párthoz, sokan pedig nem jöttek meg a választásra, miután pártja úgy állott a Simonyi-párthoz, mint a 12 hoz : ott a választás helyszínén visszalépett, mire Simonyi Ernő felkiáltás által választatott meg. Egyre másra jöttek aztán a választók zászlókkal és beborozva szüntelenül rikácsolván, hogy „Simonyi meghozza majd a szabadságot!“ De mondják, hogy a siklósi választókerület is annyira elszélsőségeskedett, miszerint Jókai újbóli megválasztatása is kérdésessé vált. íme a Kossuth-kultus legyőzésének gyümölcsei! A balközép volt mindig a szélsők ügyvéde a kormány ellenében, hálára számított a választókerületekben, de mint nálunk, úgy valószínűen még több kerületben is csalódni fog. A szalántai választás ilyen eredményét nem remélték Pécsett. Először, mert a városunkbeli túlzókról, kik a Simonyi-pártot alakították és vezérelték, a közvélemény azon kettős kárhoztatása után, mely őket mart. 15-iki kávéházi kicsapongásaikért, továbbá a megye teremében érte, feltehető volt, hogy kisebb-nagyobb mértékben ellankadva, kevesebb erélyt fognak kifejteni Szalántán; másodszor pedig, mivel a Perczel-párt vezéreiről hihető volt, hogy Perczel Mór ismeretes beszédével, mely Pécsett nagy sensatiot csinált, sikerülene nekik gyarapítani pártjukat, csalódtak, a szélsőket nem lankasztja az értelmiség bármi hangos kárhoztatása, a mérsékelteket nem lelkesíti nagyobb erőfeszítésre valamely szerencsés fordulat. Alapoka ennek az, hogy a mérsékeltek mindeddig nem találták időszerűnek a tömörülést. Mindenki panaszkodik, mindenki sóhajtozik, ki államügyeink egészséges fejlődését óhajtja és a kuruzslók feltolakodását restelli: senki sem érzi magát hivatva arra, hogy tegyen is már valamit. Sajnálatra méltó az olyan megye, mint a mienk, melynek csak a megyétől távol lakó nagy — és a veszély idején visszavonuló kis birtokosai vannak. A kettő közötti irányadó középosztály, mint a szomszédmegyékben, nálunk nincs. Igaz, hogy kevés megyében van oly derék középrangú értelmiség, mint nálunk, de hivatalos állásánál fogva nagyobbrészt függő, s ha független, egyszersmind tétlen is, midőn rózsák mellett tövisekre is kell számítania. Jöjjön ide mozgalmas időkben a legeszeveszettebb izgató, háborítlanul és eredménynyel fog működhetni.Szerencse még, hogy a „Pécsi Lapok“ léteznek és erélyesen ostorozzák a túlzásokat, mert különben már minden téren nyakunkra nőtt volna a szélsőbal. Évnegyedes megyei közgyűlésünk mart. 30. kezdődött és ápril 4-én végződött. A túlnyomóan helyi érdekű tárgyakat mellőzvén, tudósításomban a tisztviselői karban történt változásokra és az inkább közérdekű tárgyakra szorítkozom. A hegyháti járás főbírója, Kisfaludy Károly, aztán K ratochwitt Péter altelekbiró meghalározván, Bakonyi A. csendbiztos pedig a megyét elhagyván, következő választások és előléptetések történtek: főbiróvá Szily László, pécsváradi szolgabiróvá Miltényi Kálmán, hegyháti szolgabiróvá Kisfaludy Imre, másod- és harmadik jegyzővé Mayer Béla és Driesz Lajos, altelekbiróvá Szily Antal; csendbiztossá Vandinger Kálmán választattak meg. Minthogy Mohácson e város kérelme folytán megszűnt a rendezett tanács működése, a közgyűlés intézkedett a mohácsi ügyek átvételére és ellátására nézve; névszerint elhatároztatott e czélból a megyei tisztviselőség szaporítása. A harkányi fürdőre nézve némi módosítással elfogadtattak az 1-só alispán elnöklete alatt volt bizottság javaslatai. Ugyanez történt a házszabályokat készítő bizottság munkálatával. Talán több rend lesz mindkét ügyben. Elintéztetett a megyei tisztviselők kiküldetésének alkalmávali napi díjait illető kérdés. A választókerületek czélszerűbb felosztására nézve bizottság küldetett ki 1-ső alispán úz elnöklete alatt. A törvényhatóságok átiratai közül csak Pest átirata (a Petőfi-szobor ügyében), továbbá Szathmár-Némethié (az országgyűlésen meg nem jelenő képviselőket illetőleg), végre Abaujé (a honvédelmi rendszerre vonatkozólag) határoztatok pártoltatni. A népnevelési egylet“ ügyét illetőleg elfogadtatott az albizottsági dolgozat, mely vallásfelekezetbeliek testvéri egyetértésével készülve, alkalmas, mint a felekezeti aggodalmak eloszlatására, úgy a nevelésügy előmes- pénzügyét hajlandó javaslatitól. képviselőház positív ellenjavaslatokMi ha azonban a puszta negativ tárca karhez az előadó (Skene) nagy kedve ’10 minisztérium cabinet-kérdést csinálan jogból.