Pesti Napló, 1868. május (19. évfolyam, 5405–5430. szám)
1868-05-30 / 5429. szám
125-5429. Szombat május 30. 1868. 19 évi folyam Szerkesztési iroda: Feremiziek tere 7. szám. 1. emelet. / e -—v , e lap szellemi részét illve minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. 11 Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. -ti— Kiadó-hivatal: Ferencziek teré 7. szám földszint. A lap anyagi részét illítő közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a Soládé-hivatalhoz intézendőik. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre , 10 frt 50 kr. o. i. Évnegyedre , 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetni ének díja?,7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 új kr. Bélyegdij külön 30 njkr. Nyilt-térfi hasábos petit sor 25 uj kr. Rendkívüli előfizetés PESTI NAPLÓja. 9? Junius—augustusi 3 hóra Június—septemberi 4 hóra Pest, május 29. 1868. (lp.) A Poroszországgal kötött kereskedelmi szerződésnek országgyűlési jóváhagyása, mely csak néhány nap előtt parlamentáris látkürünkön zivatarpontokat mutatott, ma már mint szerencsésen megoldott kérdés, a bevégzett tények keretében foglal helyet. A jóváhagyást a képviselőházban indítványozott és elfogadott módosításokkal a főrendi ház is magáévá tévén, ezáltal elháríttatott az akadály, mely a szerződés érvényének jenlére kitűzött életbeléptetését kérdésessé teheti. Nem szándékunk, s e rovatnak sem feladata, fejtegetni e nemzetközi körmény nagy fontoságát, és rámutatni az előnyökre, miket anyagi érdekeinkre nézve eme szerződés kedvező tételeiből remélhetünk ; ama forgalmi nehézségeknek részben vagy egészbeni megszüntetését sem említjük kel, melyek kereskedelmünket, s ebben közvetve iparunkat és földmivelésünket oly sok és veszteséges teherrel nyomta! Mindezt az életre bízzuk, mely tényekkel beszél és jóléttel köszönt. Csak is magára e tényre, mint oly törvényhozási adtusra akarunk hivatkozni, mely alkotmányos életünkben az eset, s mely akkor hozatott létre, midőn a könnyelműen felizgatott szenvedély eljátszottnak hireszteli az ország függetlenségét ; és épen azon kormány lett e történelmileg nevezetes cselekménynek eszközlője, melytől a szélrózsa minden irányában féktelenkedő szélső ellenzék nemcsak az ősi örökségül, szent hagyományként nyert hazafiságot, de többször a józan értelmet is megtagadá. A tegnapi ülés, nemcsak tárgyának nagy jelentőségénél fogva, de azért is emlékezetes, mert kormányunk nagy tehetségű elnökének fényes alkalmat nyújtott bebizonyítani, hogy ahol az ország közjogi állásának törvények által biztosított jogairól s ezek megóvásáról van szó, ott az első és legelszántabb harczos azon kormány, melynek egyedüli ereje a király s a törvényhozó test bizalma. Gróf Andrássy Gyula a diplomatia terén kivívott sikerének biztos érzetében, kerülve minden szószépséget, röviden és egyszerűen, mint az igazság, melyet hirdetendő volt, adta tudtára a háznak, hogy a szerződés oly tételei, melyek a törvényben biztosított dualizmus, és paritás követelményeivel ellentétesek, a kormány javaslatiba e ő Felsége beleegyezésével akként igazitandók ki, mint azt a törvény szelleme és szavai kívánják. Gróf Andrássy sokszor remekelt mint miniszterelnök — átgondolt és rögtönzött beszédeivel, sokszor gyönyörködteté hallgatóságát széles ismeretkörének, mély ítéltének bizonyítékaival, — ez azonban az,ellenzésnek csak meggyőzése, de nem lefegyverzése lehetett. E dicsőséget a tegnapi ülés tárta fel számára. Itt a szónok ajkáról érvek és okok helyett egy bevégzett szép tény nyilatkozott, mely a szélső báli fargon szerint: Ausztriába olvadt Magyarországot mint szerződő felet mutatja be a porosz királylyal! A balközép, mely megfelelni akarva ellenzéki jellegének, csakis általános, és többnyire ártatlan megjegyzésekkel törekedett meglepetését palástolni. Úgy látszott, mintha Tisza Kálmán nem lett volna elkészülve a kiigazításnak ily szabatosan és kielégítőleg leendő indítványozására, s azt hívé, hogy a népszerűségi konczból, ha nem is az oroszlánrész, de jut mégis bizonyos osztalék az ellenzéknek is! Lehet, hogy balul értelmezünk, s akkor bocsánatot kérünk, de mi nem adhatunk más magyarázatot e tételnek: „Meg vagyok ugyan győződve, hogy midőn az osztrák császár és apostoli ma cUig: ‘10 JfiT’1Ofl I 5 frt 25 kr. 7 frt — kr. A „Pesti Napló“ kiadóhivatal m gyar király két államáról van szó, azt nem is lehet másként érteni, minthogy e ké állam egyike a semmi más államtól nem függő magyar állam; mindazáltal részemről teljesen kielégítve csak akkor lehetnék, ha ez nemcsak mint egy elrejtett mondatban, hanem teljes nyíltsággal lenne kimondva, és ha ezen önálló magyar állam határozottan megneveztetnék.“ Tökéletesen egy véleményen vagyunk a t. szónokkal, s csakis arra kívánjuk figyelmeztetni,hogy a vámchartel 2-ik §-nak a közp.bizottság előadója által felolvasott módosításával e kívánat már teljesült. Egy más tapasztalati adattal is szolgált ezen ülés. A balközépről mondva és írva volt gyakran, hogy a szétvált részek egyesültek, hogy ezentúl a békét elvi különczködés nem zavarja. Ezen állítás megerősítést nyert a mai ülésben az által, hogy Tisza Kálmán után gr. K e g l e r i c h B. is szükségesnek tartotta illustrálni azon álláspontot, melyről ő (és társai ?) tekintik a kérdést. Hasonló kettős nyilatkozatra már csak azért is szükség volt, mert hát a szétvált részek egyesültek. Még Simonyi Ernő mutatta be magát és a zászlót, mely alatt a haza üdvét előmozdítani akarja. Beszédének általános részét figyelemmel hallgatták; részletezései mutathatnak gyakorlati tanulmányra, de parliamentáris routinere nem. A szavazás a jobbot a balközéppel ismét egy phalanxban tüntette fel. A szélsőül gyász intézei ülve maradtak. Diplomatiai okmányok a magyar osztrák-porosz keresked.szerződés utólagos megmásítása ügyében. Bécs, május 28.) Pesti táviratokból értesülök arról, hogy önök képviselőháza az éjszak-német vámegylettel kötött kereskedelmi szerződést azon változtatásokkal, miket a központi bizottmány a kormánynyal egyetértésben javasolt, jóváhagyta és elfogadta. Nem kétlem, hogy az ügy eme szerencsés megoldás a pesti politikai körökben annál nagyobb és bensőbb megelégedést szült, minél nagyobbnak és intenzívebbnek tűnt fel a bonyodalom a meghökkenés napjai óta. Arról is meg vagyok győződve, hogy a megoldás szülte öröm, ha kisebb nem is, de mindenesetre halkabb és titkosabb lesz épen azon körökben, melyek a felmerült bonyodalmat legaggasztóbbnak, a kérdést legfontosabbnak, a fenyegető zavart szándékosan előidézettnek mutatták be, azon körökben melyek mindig leghangosabbak a követelésekben és legcsendesebbek akkor, midőn a követelt dolog megadatik. Pedig épen e körök azok, melyek a jelen, vagyis inkább az elmúlt ügyből némi meg nem vetendő tanulságot vonhatnak. E tanulságokat azon mondatba lehet összefoglalni, hogy a nehézség nem volt olyan nagy, mint ők gondolták, de nem is oly csekély, mint most gondolják. E paradoxon kulcsa pedig abban rejlik, hogy nem ott keresték a nehézséget, ahol az valóban volt. Midőn a magyar kereskedelmi miniszter előterjeszti az eredeti szerződési okmányt, azon sajátságos körülmény merült fel, hogy az előterjesztéssel nem volt megelégedve sem a miniszter, sem a többség, sem az oppositio, sem a napi sajtó, általában senki, kivéve talán a szélső balt. De az összes elégedetlenek közül kivált a balközép, és nagy méltatlankodásában ujjal mutatott azokra, kik a nehézség okai. Oka volt mindenekelőtt báró Beus, ki látszólagos őszintesége mellett a lakosdit játszik Magyarország igényeivel, a magyar kormánynyal és annak pártjával; oka volt a magyar miniszterelnök, ki a collega iránti udvariasságában annyira séme megy, hogy nem meri (!) érvényesíteni az ország igényeit; oka volt Crorove miniszter, ki a tévedésre nem gyakoroltakellő alkotmányos befolyását; oka volt s Deák-párt, mely a Nehézségektől annyira visszariad, hogy ahol azok előfordulnak szélvét behunyja és látni sem akarja. Most a nehézségnek vége, s a magyar ellenzék, ha akar, megtudhatja a megtörtént megoldás módjából, hogy az okok iránt csalódott. Hiteles forrásokból meg tudhatja, hogy Beust báró Őszintesége Magyarország iránt ez alkalommal is fényesen bebizonyult azon készség által melylyel a szerződés kiigazítása iránti diplomatiai tárgyalást azonnal megnyitotta , megnyitotta akkor, midőn a német vámparlament az eredeti szerződést már tárgyalta, és nem küzdelem nélkül elfogadta volt; megnyitotta Bismarckkal, ki a szerződés első és hosszas tárgyalása közben nem egyszer adta jelét türelmetlenségének. Megtudhatja ebből az ellenzék, hogy bizalmatlankodni oly férfiúval szemben, kinél nagyobb és próbáltabb barátot a magyar alkotmány még nem ütött a monarchia kormányrúdján, nem kevésbé eszélytelen, mint bízni abban, ki e bizalomra még semmi jogot nem szerzett. Megtudhatja továbbá a magyar ellenzék, ha a lefolyt tárgyalásokat, különösen a bécsieket, objectív figyelemmel vizsgálja, hogy a magyar minisztereknek, amint a fentebbiek után okuk sem lehet, úgy kedvük sem volt soha, jogosult igényeket elhallgatni, vagy érvényesítésüket túlzott óvatosságból elodázni. Azt hiszem, sem gróf Andrássy, sem Góröve nem igényli az önök ellenzéke részéről, azon dicséretet, mely férfias működésüket különösen az alaptalan gáncs után busásan megilletné, de igényelhetik nézetem szerint a bizalom azon mértékét, melylyel hazafiak és politikusok, hazafias és politikailag kipróbált férfiak iránt mindenütt tartoznak. Nem akarok szólni azon tanulságról, melyet az ellenzék a fennforgó esetből a rioger,akit *a hőségrői’-S11''-*'-t menthet; a Deák-párt működését önök Pesten jobban ismerik , de Beust báró eljárását és a magyar kormány magatartását Bécs felé, mi itt Bécsben jobban ismerjük az ellenzéknél, s azért ajánlhatjuk figyelmükbe annak objectívebb tanulmányozását. Áttérek most annak bizonyítására, hogy a megoldás nem volt oly nagyon könynyű, mint talán most gondolják, vagy gondolni — szeretnék. — És itt kissé meg vagyok szorulva az által, hogy a fennforgott nehézségek tulajdonképeni természetét diplomatiai homály burkolja, melyet egy levelező avatatlan keze le nem leplezhet, de melyek mégis léttek, s lételöket az actio férfiaival éreztették. Az alább következő okmányokból, melyeknek másolatát hiteles kútfőből megszereztem, kitetszik azon készség, melylyel gróf Bismarck a maga részéről a kívánt módosításokhoz hozzájárult. Nem is, mondhatom, hogy a porosz miniszter maga valaha máskép nyilatkozott volna. És mégis találkoztak a magyar miniszterek bizonyos áramlattal, úgynevezett diplomatiai szellővel, mely nem épen a kitűzött czél felé látszott hajtani vitorlájukat. Nehéz volna meghatározni, hogy honnan jött e nyomás, de világosabb volt az, hogy hová czélzott; a magyar minisztereknek előbb el kellett hárítniuk e hatást, hogy a kívánt czélhoz elérkezzenek. Ebből pedig azt tanulhatja a hazafias magyar ellenzék, hogy a politikai harczmezőn is első dolog,, megtudni, hol van tulajdonképen az ellenség; különben megtörténik, hogy egy nagyon kiszámított és ügyes fordulattal — barátainkra intézzük az erüssies rohamot. Ezen igényteleső megjegyzések után, mint a lefolyt harcz nem érdek nélküli históriai emlékét, ideiglátom a következő hét okmányt : Gróf Bismark jegyzéke gróf Wimpffen császári királyi követhez Berlinben. Berlin, 1868. május 24. Albilirtnak, az éjszak-német szövetség kanczellárjának, van szerencséje gr. Wimpffen urnak, császári és királyi rendkívüli követnek és felhatalmazott miniszternek, mai napról kelt jegyzéke folytán tiszteletteljesem kijelenteni, hogy az éjszak-német szövetség részéről, valamint a német vám- és kereskedelmi egyletnek ama szövetséghez nem tartozó tagjai részéről nem forog fenn nehézség az ellen, hogy a márto-diki kereskedelmi és vámszerződésnek a magyar országgyűlési elé terjesztett magyar szövegében, különösen a bevezetésben, a szerződés 1. számú része 3-dik czikkének 2-dik kikezdésében, ugyanazon rész 4. czikkében, az A. és B. alatti árszabályok feliratában, a zárjegyzőkönyv 1. sz., 3. sz., 7. sz. 2-dik kikezdésében, 8. sz. második és utolsó kikezdésében, 10. sz. második kikezdésének c) betűjében, 12. sz. és 13. szám 6. kikezdésében, továbbá a zárjegyzőkönyv A. és B. jegyű mellékleteiben, s végül a vámcartel 2-diktában a kifejezések azon változtatásai alkalmaztassanak, melyek az alólirttal közlött nyomtatott kiadásba beleirattak. Alólirott örömmel ragadja meg ez alkalmat, hogy Wimpffen gróf urat kiváló nagyrabecsüléséről újból biztosítsa. Az éjszak-német szövetség kanczellárja, Bismark s. k. Gróf Wimpffen urnak etc. etc. II. Pótjegyzék az 1868. márt. 9-iki kereskedelmi szerződéshez. Czészerűnek mutatkozván, hogy az 1868. márt. 9-iki kereskedelmi- és vámszerződés magyar szövegének egyes megállapodásai a német szövegtől eltérő alakot nyerjenek, s az eltérések ellen az éjszaknémet szövetség részéről, s a német vám-és kereskedelmi egylet ama szövetséghez nem tartozó tagjai részéről ellenvetés nem tétezvén, alólirtak mai napon a szóban forgó eltérések megállapitása czéljából összejöttek. E czélból jelen jegyzőkönyvhöz a szerződés német szövegének oly példányát csatolták, melybe a magyar szövegben alkalmazott kitételi változtatások beírattak, s mindketten kölcsönösen elismerik, hogy e változtatások ellen nem forog fenn nehézség. Megállapítják továbbá, hogy a tyroli grófsághoz tartozó Jungholz községének a bajor vám- és közvetett adórendszerhez csatlakozása ügyében e hó 3kán aláírt szerződés magyar szövegének megfelelő kitételi módosítása ellen nehézség nem forog fenn. Kelt kétszeres példányban Berlinben, 1868. május 25-én. W i m p f f e n, 8. k. D eb rück, s. k. Páris, május 23. A bécsi pénzügyi körök szándékai az itteni tőzsdén természetesen zajt ütöttek. Az itteni börzén létező váltóüzérek egyletének syndicatusa ennek folytán a pénzügyminiszterhez következő levelet intézett : „Páris 1868. május 20. Miniszter ur! A syndicatus értesülvén arról, hogy az osztrák kormány — elvállalt kötelességével ellenkezőleg — állampapírjait adóval akarja sújtani, a váltó- Vérína'amun itratára* ahnt/'nogy áajli/en,’mu)ZK.édés, mely homlokegyenest ellenkezik azok érdekeivel, kik tőkéiket Ausztriára bízták, csakugyan bekövetkeznek, e syndicatus kényszerülve volna valamennyi, Ausztriában kibocsátott érték jegyzését a párisi börzén jövőre eltiltani. Miután a syndicatusnak más eszköze nincs a kormányokat kötelességeik teljesítésére figyelmeztetni — ez intézkedés tételével egyszersmind hű maradna egy, már több ízben követett hagyományhoz. Vagyok stb. Moreau.“ Ez intézkedés alól azonban — mint megelégedéssel írhatom — a magyar kölcsön papírjai ki vannak véve, mi fényes tanúsága annak, mennyire bízik a külföld bennünk, mily szilárd hitellel bír előtte az önálló Magyarország, s mennyire hiszi, hogy ez meg fog mindig felelni kötelezettségének. Egyúttal hazafial örömmel tudathatom a t. szerkesztő úrral,hogy a magyar kölcsön papírjai, börzenyelven szólva, szilárd kezekben vannak. Alkalmam volt tapasztalni, hogy Magyaromágból többen, kik sem Pesten, sem Bécsben nem tudtak részvényekhez jutni, itt kerestették azokat, s eltartott 10 napig is, míg a kerülésnek sikere volt. Az itteni részvénybirtokosok nem akarják a magyar papírokat kezükből kibocsátani. Válasz (y) urnak, a „Századunk“ 119. számában Síkhez intézett czikkére. A „Századunk“ 111. számában (y) úr azon pénzügyi tant nyilvánítja, hogy „a fogyasztás ne adóztassák meg, ha pedig megadóztatik, a fogyasztási adó akkér legyen szervezve, hogy a jövedelem arányához képest érje a fogyasztókat.“ Ezen tartuak első részére nincs semmi észrevételem; a másodikra nézve elég lesz említeni, hogy megjegyzésem nélkül is mindenkinek szembeszökik, hogy a tan első részével ellentétben áll. Ez utolsóra vonatkozólag a „Pesti Napló“ 117. számában azon kérdést intéztem (y) úrhoz, fejtené meg, mert óhajtanám tudni , hogy „mi módon lehet egy font hús fogyasztásánál a százezer forint jövedelemmel megáldott halandót és egy napszámost úgy megadóztatni, hogy mind a kettő jövedelme arányában fizesse fogyasztási adóját ?“ — hozzá toldván, mikor „a húst, sört, bort, pálinkát, czukrot, s a többi fogyasztási adó tárgyait a milliomosnak sem adják drágábban, mint a kér égetőnek“ Ezen kérdésemre a „Századunk“ 119. Számában egy, egészen más képzettséggel biró (y) felszólal, de kérdésünkre a felelettel adós marad. A feleletnek azt kellett volna bizonyítani , hogy a százezer forint jövedelem tulajdonosa a fentebb elősorolt tárgyak fogyasztása közben százezer annyi fogyasztási adót fizet, mint az egy ezer forint jövedelem gazdája. Ezt bizonyítani csak oly képtelenség, mint azt kívánni, hogy a fogyasztási adó „a jövedelem arányában érje a fogyasztókat.“ Ahelyett, hogy ezen más (y) azt beismerné, miszerint lehetetlenséget mint tudomány-ágat hirdetni és védeni vétek. A helyett, hogy ezen másik (y) az ily salakját azon tudománynak, mely amúgy is több ellenmondás által a következetlenségek tárházává tétetett, — tisztítani iparkodnék, jónak látja a fennforgó kérdés elöl kitérni s egynéhány irö művéből azon §§-okat kiiratni, melyek az én kérdésemet soha meg nem fejtették és meg sem fejthetik, hanem csak ajánlják a fogyasztási adót, azt, mit tapasztalásból is mindnyájan ismerünk. Nem az"Volt az én kérdésem, hogy kik és mikból ajánlották a fogyasztási adót, hanem egyszerűen az. Hogyan lehet egy firt hús, só, ezukor s a többire vetett fogyasztási adót úgy szervezni, miszerint a százezer forint jövedelmet élvező százszor annyit fizessen, mint az egy ezer forint jövedelemmel bíró egyén? Más szavakkal: mi módon lehet fogyasztási adó által az adózókat jövedelmük mérve szerint megadóztatni ? Miután ezen kérdést sem (y) úr, sem az idézett írók meg nem fejtették, magamnak kellett nyilvánítani, hogy az efféle tanok, jöjjenek azok bárhonnan, mindig tarthatatlanok, mert lehetetlenséggel küzdeni erő vesztegetés. Az irodalomnak nem az a czélja, hogy bizonyos kérdésben (x) vagy (y) legyen győztes,"hanem az, hogy mindenkor, de különösen átalakulásunk korszakában, a téveszméktől, bár honnan származzanak azok, óvakodjunk. Én — kiről (y) urak oly kevéssé tudják, hogy ki vagyok, mint megfordítva én sem tudoma, hogy kiket kelljen (y) jegy alatt érteni, — • téveszmének tartom azt, hogy (y) ur a fogyasztás meg nem adóztatása, de mégis Lajnallettt.. ntv monmn szót Én tévesnek tartom (y) ur azon nézetét, hogy az adó olyan legyen, hogy az ipar és gazdászat érdekeivel ne ellenkezzék, mert ily adó nem létezik, s (y) úr nézetének végső eredménye oda vezetne, hogy semmi adó se legyen. Tévesnek tartom (y) urnak azon egészen indokolatlan állítását, mely által a pénzügyminiszter törvényjavaslatát alaptalan gyanúsítással és szakavatatlanságot tanúsító módon gáncsolja, piszkolja; ellene oly sértő modorban lép fel, mely a felelős nemzeti kormány állásával nemcsak meg nem fér, hanem a nép bizalmát elöljárói iránt megingatja, s egyúttal ellenségeinknek ürügyet szolgáltat arra, hogy nemzeti önálló kormányzási képességünket álnoksággal kétségbe vonhassák. Tévesnek tartom (y) urnak időközben a „Századunk“ 117. számában olvasható ezen szavait; a pénzügyminiszter zűrzavarából összehasonlítást tenni nem lehet,“ úgy szintén a következő szavait: „bizony bolond volna, ha 360 forintot fizetnek stb. Erre utólagosan azt jegyzem meg, hogy minden terjedelmes tárgy zűrzavaros arra nézve, ki azt adatok vagy tanulmányozás hiányában kellőleg fel nem fogta ; a természettudomány mindegyik ága hincs az avatatlanra nézve, de ez csak subjective van így. Azért tehát, mert a költségvetés (y) úr személyére zűrzavaros, nem következik, hogy tárgylagosan is olyan legyen, és ütem is való a megrótt zűrzavar. Ami a „bolond“ adózót illeti, ki 60 forint helyett 230 forintot akarna fizetni, megjegyzem, miszerint (y) úr azon feltevésből indul ki, mintha a törvényjavaslat az adózó kényére bízta volna, hogy mennyit kíván fizetni, ami valóban nem úgy van. Tévesnek tartottam továbbá (y) úr azon eljárását, miszerint minden indokolás nélkül roszszalja, hogy a jövedelmi adó I. osztályába sok kereseti és jövedelmi forrás vétetett fel, de még tévesebbnek véltem azt, hogy be nem érve a jövedelmek kipuhatolásával, még arra is vissza akar menni, hogy melyik tőke jövedelmez könnyebb módon, és melyik gyümölcsöző tőke keletkezett nagyobb vagy kisebb fáradság által. Végre tévesnek tartom az életbiztosító intézetekre vonatkozó állítását, melyben háromszoros megadóztatását állítja ugyanazon jövedelemnek, mi a „Pesti Napló“-ban tett észrevételem szerint egészen alaptalan, s azt tanúsítja, hogy (y) ur derure-borára csak azért gáncsol, mert gáncsolni szeret. A sajtó feladatához tartozván, azt, amit valaki tévesnek, vagy a közjóra nézve károsnak tart, felvilágosítani: eltökéltem magamat (y) urné- szetébre ellenvéleményemet a közönség bírálata írva