Pesti Napló, 1868. július (19. évfolyam, 5453–5479. szám)

1868-07-10 / 5461. szám

157-5461. Szerkesztési Iroda, Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek tere 1. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó-hivatalhoz in­­tézendők. Péntek, julius 10.1868. 10. évi folyam. PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán: **egy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 60 kr. o. é. évnegyedre . 6 Irt 26 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyílt­ tér: 6 hasábos petit sor 26 nj kr. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ Joliu­s­ decemberi folyamára. Előfizet­ői díj : Julius—decemberi fél évre..........................................10 firt 50 kr. Julius — septemberi évnegyedre..................................... 5 frt 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadó­ hivatala. Pest, julius 9.1808. A közös ügyek és a balközép pro­gram inja. I. (B.) Magyarország jövendő megmaradá­sa, erősödése, nagysága, attól függ, meg birja-e kellő ideig tartani azon alapot, me­lyet az 1867-ik évi XII. t. sz. a nemzet­nek alkotott. Ha ez alapon, lassan bár, de folytonosan fog tudni építeni, e nemzet­nek még nagy jövendője lehet. — Ha nem. — Nem! — Ez teljes, legbensőbb határozott meggyőződésünk. A­ki tehát ez a lapokat idő előtt meg akarja ingatni, a nemzet lábai alól ki­szedni , elégetni azon hidat, mely a múl­tat összekötheti a jövendő nagysággal, az ellen fel fogunk lépni lelkünk teljes erejével, mindenkor és mindenhol, min­den körülmények között, határozottan, világosan. Ilyen idő előtti megtámadást látunk mi a balközép programmjában, mely legelő­ször Nagyváradon nyert kifejezést, folyó évi márt. 17-én. A programm igen rövid, néhány szó­ból áll. Czélul tűzi ki: 1) A delegátiok; 2) A közös minisztérium megszünte­tését ! 3) A nemzeti haderő életbeléptetését ! Előre bocsátjuk, hogy a harmadik pontra szólani nem fogunk. Ez mindnyá­junk óhajtása. Ez iránt nemsokára nyi­latkozni fog a nemzet, miután e pontot illető törvényjavaslat, a­hány nap előtt mutattatott be a törvényhozásnak. Szólunk tehát csak a két pontra, s meg­lehet, még ezt is későbbre halasztjuk, ha nem látnók, hogy a baloldal részéről már ezen jelszó alatt országszerte meg­kezdődött az agitatio; s ha különösen nem tapasztaltuk volna a július 4-ei or­szágos ülésben, hogy már itt is ki van adva a jelszó , újra ostrom alá venni az úgynevezett közösügyi törvényeket, s benne leginkább a delegációt és a közös minisztérium rendszerét. Az hiszszük tehát, itt az ideje, járuljon mindenki e kérdés tisztába hozatalához a nemzet előtt, annyival, a­mennyivel tud. A­mily mértékben tisztába lesz hozva e kérdés, oly mértékben lesz hazánk jö­vendő haladása biztosítva. Mielőtt azonban a baloldal e fellépésé­nek, s a netaláni siker esetének követ­kezményeiről szólanánk, legyen szabad e tárgy körül némelyeket a múltból elmon­dani. Ha tisztán fog előttünk állani, a kö­rülmények milyen összehatására volt szükség, míg az úgynevezett közös­ügyek odáig fejlődtek, a­hol azt ma lát­juk , a tájékozás a jelenben talán sokkal könnyebb lesz. Tekintélyek állítják, hogy Magyaror­szágnak századok óta módjában volt az úgynevezett közös­ ügyeket elintézni, s hogy azt mindannyiszor elmulasztotta, és hogy ebből következett mind­azon baj, mely az országot századok óta érte. Hogy végtelen sok bajtól meg lett vol­na óva a nemzet, ha az úgynevezett kö­zös­ ügyek már rég óta, ha úgy tetszik, századok óta, meg lettek volna oldva, azt épen oly bizonyosnak hiszszük, mint a­mily kétségesnek azon állítást, hogy Ma­gyarországnak módjában volt századok óta az úgynevezett közös ügyeket elin­tézni, s hogy ezt mindannyiszor elmu­lasztotta. Mulasztást tenni lehet egy nemzetnek egyszer-másszor, egyben-másban, s ez történik is. De háromszáz évig olyasmit el­hanyagolni vagy elmulasztani, amit különben tenni mindunta-­­lan érdekében lett volna, véle-l­ményü­nk szerint, politikailag­ és lélektanilag lehetetlen Vagy ha történik, a nemzet megszűnt élni. Igen, de a nemzet él, h­ogy mi követ­kezik ebből ? Következik, hogy e részben sem el nem mulasztotta tenni annyit, amennyit lehetett, sem módjában nem volt ezen kérdést sikeresen megoldani. Az elsőre tisztán felel a történet. Midőn a nemzet az osztrák dynastiát emelte trónra, akkor már a vallás­háború javában folyt, s a leviharzott tusa után, a bécsi és linczi békekötéseknél, a nem­zet ezen békekötéseket biztosította az egy korona alatt levő Lajthán túli orszá­gok és tartományokkal is, melyeknek akkor némi önállásuk és alkotmányuk volt. Mit jelent ez ? Nem azt jelenti-e, hogy egy alkotmányos ország, más alkotmá­nyos ország biztosításában garantiát lát saját alkotmányára, s hogy volt egy csat­lakozási pont, melyben egyenlő volt az érdek. Ez azonban még csak homályos sej­telme volt az egy korona alatt levő or­szágok közös érdekének. Világosabb kifejezést nyert ez az 1723. törvényben; itt már az együttlét és köl­csönös védelem szüksége világosan ki van fejezve. Igen, de akkor már a Lajthán túli tar­tományok rég elvesztették alkotmányu­k­at. Az egykor alkotmányos országok és tar­tományok nagy része patrimoniális jószág lett, —és mi történt? Midőn apáink megköték a pragmatica canctiót, világosan érezték, hogy most már ezen közös ügyeket, melyeknek alapja ott le van téve, a többi országok és tar­tományokkal tisztába kellene hozni,s tet­tek is lépéseket ez iránt a fejedelemnél, mint az 1723-as országgyűlés története bizonyítja. A fejedelem, III-ik Károly, a magyar országgyűlésnek azt felelte a Lajthán túliakra, a­mit XIV-ik Lajos mondott : „L’etat c’est moi.“ „A Lajthán túli orszá­gok és tartományok én vagyok, majd én fogok nevekben beszélni és rendelkezni.“ A törekvés tehát hajótörést szenvedett, de megkísértve volt, és igy elmulaszt­va nem lett. Ilyen kísérletek nyomait látjuk a múlt század második felében is. A jelen század­ban pedig alig volt országgyűlés, mely ne kérte volna a közös fejedelmet, adjon alkotmányt többi országainak és tarto­mányainak is. 1848-ban, midőn biztos remény lehe­tett, hogy a Lajthán túliak is állandó al­kotmányt kapnak, s a bécsi törvényho­zás együtt volt, nem első gondja volt-e Magyarországnak oda küldöttséget ne­vezni, hogy szabad ország, szabad ország­gal lépjen önkéntes szabad alkura. Tud­juk, mi lett az eredmény: a jóakarat vissza­­utasittatott. Nem ugyan ezt kivánta-e 1861-ben a magyar országgyűlés a feliratokban? Nem ezt 1865 és 1866-ban minden alka­lommal, de emlékezzünk vissza, — minő hangon beszélt ezen években még a bécsi Reichsrath ? Erre ugyan azt lehe­t mondani, hogy ez nem­­ egyenes szándék a közös ügyek el­intézésére. De igen­is az, mert váljon lehetséges e a közös ügyek elintézése addig, míg az egy korona alatt levő országok és tarto­mányok a maguk részéről ennek szüksé­géről áthatva nincsenek, é­s a­míg szabad alkotmányuk nincs. Mielőtt azonban ezen állítást constatál­­nók, térjünk a második tétel megvilágí­tására. Lehetett­ az úgynevezett kö­zös­ ügyeket már század­ok elő­tt, sőt a legközelebb múltban is elintézni? Valami módon toldani-foldani talán le­hetett volna, de teljes meggyőződésünk, hogy sikeresen elintézni, teljesen megol­dani, a mai napig nem lehetett. Ugyanis, ha az elmúlt századokat néz­zük, midőn 150 esztendeig a török ült a monarchia, s leginkább a nemzet nya­kán ; midőn Erdély tettleg elszakadt Ma­gyarországtól ; midőn a vallásháború minden iszonyaival dühöngött ez ország­ban és az egész monarchiában, sőt egész Európában ; midőn a nemzet örökös fel­kelésben állott saját fejedelme irányában; midőn száz törvényes daczára sem birt feltalálni elegendő garantiát saját alkot­mányának biztosítására; midőn az örökö­­dést hét éves háború lángba borította fel Európát; midőn József unificáló tervei tiz évig voltak érvényben; minden I-ső Ferencz Ausztria hegemóniája alatt Né­metország által vélte megverni I-ső Na­póleont, s ezáltal az ausztriai császári korona alá hitte hajthatni egész Német­országot , s egy pár pillanatig tartó „lu­cidum intervallum“-ot kivéve, Németor­szág által hitte elolvaszthatni a magyar alkotmányos szellemet, és midőn ezen álmok újra megjelentek az alig múlt 1848-ik évben János főherczeg német­országi szereplésében; sőt midőn alkal­munk volt a pislogó mécsnek még utolsó , erősebb fellob­banásait is szemlélni; mi­dőn látjuk, hogy Ausztria szerencsétlen politikája századokon keresztül az volt, Európa majd minden államainak bel­­ügyeibe beleavatkozni, s mindenütt, és így saját államaiban is következetesen kezelni az absolutizmust , kérdem, lehe­tett-e ilyen körülmények közt a közös ügyek sikeres és czélszerű megoldásáról csak szó is? De mindez a múltat illeti, melynek szá­lai azonban egész a jelen időkig nyúlnak. Itt vagyunk a jelennél, nézzük, hogy ál­lottunk most. Szerb lapszemle. Az újvidéki „ Na prédák“ czímű szerb lap Mi­letics felfüggesztéséről ezeket írja : „Mit mindenki előre láthatott, az bekövetke­zett. Miletics letétetett polgármesteri hivataláról, s helyébe Sztojanovics Pál helyeztetett. A­menny­iban a kormánybiztos lépéseit ismer­jük, be kell va­ltanunk, hogy a kormány nemcsak e város, de az egész szerb nemzet érdekeit min­den tekintetben szívén hordja. Gondoskodott a kormány, hogy a rosznak és rendetlenségnek eleje vétessék;­­ nemcsak azon bajnak,amelyre a nemszerbek, de annak is, melyre a szerbek is panaszkodtak és megelé­geltek. Újvidék eddig is meg volt Miletics polgár­­mestersége nélkül, továbbra is meg lehet nél­küle, — mi több, okkal és alappal bírunk nyil­­tan bevallani, hogy Újvidék, ha tovább is így tartott volna, úgy erkölcsileg, mint anyagilag tönkre jutott volna, a miként e dicső clique tönkre tette színházunkat s a „Maticát.“ (Irodal­mi egylet.) Az utolsó képviseleti gyűlésen (július 1-jén) volt alkalmunk Mileticset hallani, hogyan jajve­­székel és panaszoskodik, hogy mindenét a nem­zetért áldozó fél nemzetéért szenvedett, s ma is szenved, ha a nemzet nem segít rajta. Vértanúnak állítá elő magát, a kormány al­kotmányellenesen jár el, hogy nincs helye a biztosnak, s hogy hivatalától meg nem fosztható. Emberek, kik réfjeikről sem bírnak tiszta fogalmakkal, hát még az alkotmányról — „zsi­­­nó­kat kiabáltak neki, s a kormány lépései ellen írásbeli óvást tettek , de az értelmiség em­berei palctát törtek az ilyetén­ agitatiók fe­lett, sokan meg nem is jelentek meg. Természetesen, igen kényes dolog volt az, midőn szóba hozatott, hogy a képviselet részéről az eddigi polgármesternek köszönet szavaztas­sák meg. Erre azután Hristics J. ügyvéd úr fel­kelt, s elmondá mindazt, mit ma az egész nemzet Száván túl és Száván innen érez. Hristics Illés nem egy factum felemlítésével bizonyitá be, hogy teljesen helyesli a Miletics ellen követett eljárást. Bizonyitgató szónok, hogy Miletics orgánumával, a „Zastavá“val, Mi­hály legyilkolásának erkölcsi szerzője. A kormánybiztos eljárása, Mihály elesése okainak kipuhatolásában, minden szerbet hálada­­tossággal tölt el, s a­hol oly erős a gyanú, nem­csak Jovanovits Vladimírra, hanem az egész „Zastava“ cliquere is, csak köszönetet mondha­tunk a kormánynak, hogy ily lépéseket használt ily gyanús egyének ellenében. A Mileticsnek rendezni szándékolt fáklyás­­menet azért maradt el, minthogy nem találtak elegendő számú egyéneket a fáklyák vivésére. Olvassuk a „Zastava“-ban, hogy az egész vá­ros úgy néz ki, mintha ostromállapotban volna. Valóban furcsa, hogy azon egyének, kiknek lelkiismeretük nyugodt, mindebből mit sem látnak ! Halljuk, hogy a ma (júl. 3.) egybegyűlt városi képviselet, magát és úz. Mileticset identificálja. Ugyanazon parlamentáris módot használja, a­mit a színház, s a „Matica Srbska“ gyűlésein. Az újvidéki képviselet minden áron meg akarja győzni a kormányt a felől, hogy a város Miletics nélkül tönkre megy. Mi ép az ellenkezőről va­gyunk meggyőződve, s ha a repraesentatio soli­­dariter mindazon hiányokat, mikkel Miletics bir, magáéinak vallja, akkor azt kívánjuk szivünk­ből : Isten óvjon meg minden várost ilyen re­­praesentatiótól.“­ ­ Országgyűlési tudósítások. A főrendek ülése julius 9-kén. Elnök: Majláth György országbíró; j­e­g­y­­z­ő­k: Nyáry Gyula b. és ifj. Ráday Gedeon gr. A kormány részéről jelen vannak Lónyay Menyhért és K. Wenckheim Béla miniszter urak. Ülés kezdete 1 órakor. Elnök megnyitván az ülést, először is a múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. Ráday László gróf, a képviselőház jegyzője, áthozza a magyar éjszak-keleti vasútra, a zá­kány zágrábi és hatvan-miskolczi vasútvonalak­ra, továbbá a lottó és dohány-jövedék, szesz, sör, czukor, bor- és hús-fogyasztási adó, úgy­szintén az arany és ezüst áruk finomsági tartalma, ellenőrzés és fémjelzésre vonatkozó szentesített törvényeket kihirdetés végett, a földadóra vo­natkozó törvényjavaslatot pedig tárgyalás végett. A szentesített törvények felolvastatván, kihir­­dettettek. Elnök jelenti a m.-vásárhelyi tanári kar köszönetét a Napló megküldéséért, továbbá azt, hogy Szapáry Gyula, Keglevich István és ifj. Ráday Gedeon grófok szabadságidőt kértek és nyertek. Ezután napirendre tér át a ház. Napirenden van a felsőház pénzügyi bizott­ságának a bélyegilleték, valamint a díjak iránti törvényjavaslata. Elnök: a törvényjavaslat felolvasottnak vé­tetvén, azt részletes tárgyalás alapjául kitűzi. Felolvas­tatik. Az ötödik §. 1 -ső pontjánál történt változta­tásra vonatkozva : Lónyay M. miniszter megjegyzi, hogy miután az csakis styláris változtatás, tehát sem­mi kifogása nincs ellene. Sennyey Pál­­ röviden indokolja a pénz­ügyi bizottság jelentésében foglalt módosítást, a­mennyiben az netán félreértésre adhatna al­kalmat Elfogadta­tik. A 17. §. vonatkozólag H­a­y­n­a­­­d Lajos ka­locsai érsek magyarázatot kér a pénzügyminisz­tertől ezen szakasz némely oly tételeire nézve, melyek félreértésekre adhatnának alkalmat. Lónyay M. pénzügyminiszter a kívánt ma­gyarázatot megadja, mely teljesen kielégíti a felszólaló érsek­i excellentiáját. Ifj. gr. Ráday G. végig­olvassa a törvényja­vaslat elfogadását, habár be kell vallania, hogy az még hiányokkal bír, de ez évben azokon az állampénztár jövedelmének csökkenése nélkül változtatni nem lehet. Lónyay, elnök ö­nméltóságának ezen nyilatko­zatára megjegyzi, hogy mint minden adó­nemre nézve, úgy a bélyegilletékekre nézve is a minisz­térium szükségesnek tartja, hogy az erre vonatko­zó szabályok minél előbb rendszeres munkálatba foglaltassanak; még megjegyzi, és úgy hiszi, hogy a méltó főrendek is osztják azon nézetét, hogy a kormány ezen javaslata a képy.­ház ál­tal tett módosításokkal, azon legkirívóbb hibá­kon, melyek a bélyeg­szabályokban voltak, el­ejtve van, s ezen javaslat nevezetes javításokat foglal magában. Miután minden hiányon egy­szerre a jelen viszonyok közt javítani nem le­hetett, a kormány oly könnyebbítéseket hozott javaslat, a­melyeket az állam jövedelmeinek csonkítása nélkül javasolni lehetett, bizonyosan osztani fogják a főrendek azon magán­nézetét is, hogy ezen javaslat elfogadása által a bélyeg­törvény tökéletesittetni fog. (Helyeslés.) A törvényjavaslat elfogadtatik. Ifj. Ráday G. gróf olvassa a földadóról szóló törvényjavaslatot. Ezen törvényjavaslat kinyomatása és a főren­dek közötti szétosztása elrendeltetett. Lónyay M. pénzügyminiszter egy tárgyat kíván megemlíteni. Méltóztatnak emlékezni, hogy a pénzverési törvényjvaslat, melyet a mértsgos főrendek ez év elején tárgyaltak, ő­felsége ál­tal nem régen szentesíttetett. Ezen törvény értel­me szerint, a pénzveretés már e hó folytán fo­ganatba vétetett. Miután azonban a pénzügymi­­nisterium a múlt évre nézve előlegesen intézke­dett az iránt, hogy a pénzveretésekre az előké­születek megtétessenek, a stampigliák 1867. év felirattal már készen voltak. A törvény azonban csak 1868-ban szentesitte­tett, s így inkább numismatikai becscsel bír azon 1000 darab, mely a múlt évre készíttetett, s azok közforgalomba jönni nem fognak. Van szeren­csém tehát jelenteni, hogy 200 darabot elnök­i excellentiájának rendelkezésére fogok átadni, méltóztassanak velem parancsolni annyival in­kább, mert ez az egyedüli pénz lesz, mely ma­gyar körirattal és jelvényekkel 1867-re létezik. (Helyeslés.) Az ülés ezután felfüggesztetik rövid időre, a jegyzőkönyv hitelesítése végett. Szünet után elnök felszólítja a főrendeket, hogy a szombatom 1 órakor d. u. tartandó ülés­re megjelenjenek. Ülés vége 21/3 órakor. A képviselőház ülése jul. 9 Elnök: Somssich Pál; j­e­g­y­z­ő: Mihályi Péter. A tegnapi ülés jegyzőkönyve hitelesíttetett: Andrássy Gyula gróf miniisterelnök. T. házi Távollétem alatt egy interpelláló nyug­tatott be Hodossy József és több képviselő úr ál­tal az összes minisztériumhoz a nemzetiségi kérdés tárgyában. A t. képv. urak kijelentik ezen interpel­­láció szövegében, miszerint azon körülmény, hogy a kiküldött bizottmány javaslatát még be nem adta, aggodalmat gerjeszt bennök, hogy a minisztérium­nak vagy a háznak talán egyátalában nincs szán­dékában a nemzetiségi kérdésre nézve­­javaslatot terjeszteni a ház elébe. E tekintetben tehát azon kérdést intézték az összes minisztériumhoz : való-e, hogy a minisztérium akadályozta a bizottmányt a javaslatnak előterjesztésében, és fog-e a miniszté­rium intézkedni az iránt, hogy ezen akadály meg­szűnvén, a bizottmány minél előbb a ház elé ter­jessze javaslatát. T. ház! E kérdésre válaszolólag mindenekelőtt szükségesnek tartom határozottan visszautasí­tani azon feltevést, mintha a minisztériumnak bármi­kor is szándékában lett volna, adott szavával s a ház határozataival ell­enkezőn, a­­javaslat előterjesztésé­nek akadályozása. Igaz, hogy egy időben a miniszté­rium felszólította a bizottmányt, függesztené fel rö­vid időre munkálkodását azon egyszerű okból,mert a minisztérium minden oldalról el lévén foglalva, attól tartott, hogy ezen nagyfontosságú tárgy előbb kerül a ház elébe, mintsem a minisztérium magát annak részleteire nézve tájékozhatta, s azt kellőleg tanulmányozhatta volna. Ez azonban már régibb idő óta megtörtént s a minisztérium teljesen ké­szen van a házban ebbeli nézeteit előadni; a mi­nisztérium részéről e tekintetben semmi akadály nem forog fenn. Mi a bizottságot illeti, a t. képv. urak bizonyosan úgy, mint az egész ház, tudni fogják, hogy annak, hogy a bizottság működése megakasztatott, s hogy azt jelenleg folytatni nem képes, igen egyszerű oka van, t. i. a phisicai lehetetlenség. Tudja a t. ház azt, hogy a bizottság tagjai meg vannak osztva három bizottság között: a horvát regnicolaris bizottság, a financiális bizottság és a védrendszer tárgyában működő bizottság között. Ha tehát azt kívánná a t. ház, hogy a nemzetiségi tárgyban kiküldött bi­zottság rögtön folytassa működését, akkor nem le­hetne másként eljárni, mint egy más bizottságot választani, a­mit, azt gondolom, senki sem fog czél­­irányosnak ismerni. Én tehát azt hiszem, hogy a bizottságnak annyi időt mindenesetre hagyni kell, hogy ezen halaszt­ható tárgyakat előbb bevégezhesse.(Helyeslés.) Te­hát a minisztérium, s — úgy gondolom — a bizottság részéről is tökéletesen megnyugtathatom a t. képv. urat az iránt, hogy ezen kérdés, ha a t. képviselő urak —­ a­miben kétkedni nem akarok — épen oly melegen és őszintén óhajtják annak kiegyenlí­tését, mint a minisztérium és a bizottság: minél előbb és pedig kölcsönös megnyugvásra fog elin­­téztetni (helyeslés), hogy e tekintetben nincsen sem­mi akadály a kormány részéről, a­hogy a kormány — habár a napot nem határozhatja is meg, a­mi mindig téves eljárás olyankor, mikor egy bizottság teendői felett nem rendelkezhetik,nemcsak hogy nem akarja e­­javaslat előterjesztését akadályozni, ha­nem azt melegen óhajtja és minden esetre megmarad azon, már előbb adott ígérete mellett, hogy e kér­dés minél előbb, mindenesetre pedig ez ülésszak alatt tárgyaltassék és bevégeztessék. (Helyeslés.) Hodossin József nincs megelégedve a kor­mány válaszával a nemzetiségi kérdés ügyében beadott interpellációra. Mert, úgymod, megvárta volna, hogy vagy a kormány felelet helyett kész törvényt, vagy pedig a nemzetiségi bizottságtól várta volna meg, törvényjavaslatot a ház elé terjeszteni. Papp Zsigmond azon magasztos érzelmektől van áthatva, hogy a haza sorsa, boldogsága, fel­virágzása nagyban függ a nemzetiségi kérdés­nek sikeres megoldásától. Úgy hiszi, nem kíván­hatja senki, hogy a súrlódások minél hamarabb végett ne érjenek. — Azt óhajtja, hogy minél előbb állíttassék fel a concordia temploma, hol, mint testvérek, egymást boldogíthassa a nép. Örömmel üdvözli azt, miként a minisztérium ré­széről ki van jelentve, hogy még ezen időszak alatt fog megtörténni ezen kérdésnek sikeres és megnyugtató megoldása. Végre kijelenti, hogy azon bizottság, mely már kineveztetett, tovább is működjék. Nem járul ahhoz, hogy e részben új bizottság alakít­tassák. A ház az elnökminiszteri nyilatkozatot helyen­­lőleg vette tudomásul. Az időközben érkezett irományokat az elnök bemutatván, gr. Andrássy Gyula minisz­terelnök átnyújtja a királyi szentesítéssel ellá­tott, a dohány egyedáruról, a bélyegilletékről, a sör-, czukor- és szeszadóról, az arany és ezüst áruk stb. fémjelzéséről, a bor- és hús­fogyasztási adóról szóló törvényczikkeket, melyek egyen­ként felolvastatván, kihirdettettek, s hason ezés­ből átküldetnek a főrendi házhoz. Ezután S­i­m­o­n­y­i Ernő, interpellator per­­petuus, tán megsokalva a két napon át minden megzavarás nélkül folytatott tárgyalást, —s hogy legyen egy kis intermezzo, szinte hozta Asztalost és Madarász Vilmost, előad­ván a következő határozati javaslatot: Határozati javaslat. „Tekintve, hogy a bel és igazságügyi mi­niszter urak f. hó 1-én e házban tett nyilatkoza­taik szerint Asztalos János és Madarász Vilmos honpolgárok ellen, kik a kir. ügyek rendeleté­ből jelenleg Pest megye börtönében letartóz­tatva vannak, hűtlenségi kereset indíttatott legyen a kir. tábla előtt, melynek megkezdése és tárgyalása f. hó 13-ra lett kitűzve ; tekintve, hogy a HI­as törvkönyv 1. r. 9. czim 1618. XIV.— 1715. VII. — 1723. V. t. ez.hiv. rendelete szerint a hűtlenségi bűnért bepereltek csak elő­­leges idézés és birói elmarasztalás után lenné­nek letartóztathatók az igazság-, illetőleg bel­ügyminiszter urak oda utasittatnak, miszerint a fentnevezett vádlottak irányában az idézett törvények pontos megtartását eszközöljék.“ Simonyi Ernő s. k. Ezen javaslatot a ház a szabályok értelmében kinyomatni határra, napirendre a szombati ülés alkalmával kerül, midőn is a ház határozni fog a felett, várjon kívánja-e e javaslatot tárgyalni vagy sem ? Más szóval: a ház határozni fog .

Next