Pesti Napló, 1868. augusztus (19. évfolyam, 5480–5503. szám)
1868-08-01 / 5480. szám
176-5480. Szombat, augustus 1.1868. 19. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferenciek tere 7. szám. 1. emelet. K«P »jellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 1. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI EAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postám , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o é. Évnegyedre , 5 frt 25 kr. o. é. Uirdemvétigon díjat 7 hasábos petitsor egyezeri hir.ka. tésnél 7 aj kr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilt tér: 5 hasábos petit i.t ifi ni kr. Előki ztitkiutin rPESTI NAPLÓ“ augustus-septemberi két havi folyamára. Augustus —#'-nnemberi két hóra.................... . . 3 frt 50 A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. Pest, július 31. 1818. Szerkesztő úr! Bocsánat, ha az ön dolgába avatkozván, kijelentem, hogy yg y jegyű munkatársának különben jeles irányczikke, melyben a „Hon“ keddi vezérczikkére felel, engem ki nem elégített. Van e válaszban a kitörő és méltó harag mellett valami jóhiszemű, megtisztelő, mi a tárgyhoz nem illik. A „Hon“ czikkében nem a dolog volt a fő, hanem a hang: a hetykeség felülmúlhatlan kifejezése, s melylyel szemközt kidobott költség az indignatio és a harag, ha nem kezdődik a megvetés szerepe. Azt fogja ön mondani, hogy e megvetésnek leghűbb kifejezése a vállvonító némaság. Meglehet, és megvallom, azon gondolatra, hogy e tárgyról szólva, az irodalom mily nemével állok szemközt, kedvem is inkább a hallgatáshoz hajol, mintsem ahhoz, hogy egy ítéletben és lelkiismeretben , minden tiszteletet érdemlő szűkölködő írónak leczkét adjak a nyilvános szemérmetlenség határairól. De itt nem a kedvről van szó, hanem a kötelességről. Magyarország olvasó közönségét ez az ember egy oly visszás látományra dobolja össze, hol a komolyan érező és cselekvő személyek felett a felvonások közt törvényt ül és ítéletet mond a nyegleség coburnusba bujt polichilellje. Azon, félszázadig folytatott dicső harcz után, melyben nemes sajtónk számunkra az uj élet alapját kivivta, látnunk jutott, hogy a letett dicső fegyvert ihlet és komolyság, erény és súly nélküli szellemi parvenük ragadják kezükbe, és nem az által, hogy ellenünk, de azon mód által, mely szerint forgatják, megbecstelenítik a szent fegyvert. Itt nem maradhat néma az undor és megvetés; kell hogy hangosan nyilvánulván, egységes kifakadásra bírja a közvéleményt; kell hogy felszóllaljon a miveit sokaság nevében és megbélyegezze a hívatlan bitorlókat. A mi pártunkon van azon küzdők zöme, kik a sajtónak megszerezték e nép keblében a kegyelet környezte tekintélyt, minekünk kell meggátolnunk a tekintéllyel űzött galád visszaélést. Csakis sajtónk szép múltan alapuló tekintélyére támaszkodhat a „Hon“ említett czikke, mikor érv és indokolás, mérték és korlát nélkül, egyszerűen odavetett ítélettel meri lealacsonyítani az országgyűlés többségét; lealacsonyítani oly hangon és módon, melyhez hozzá nem fér a cáfoló igazság s a jogosult ellenvélemény. A czikkíró egyszerűen itél és végez, midőn azt mondja, hogy az általunk teremtett állapot „csak egyet képes megteremteni : az elégedetlenséget;“ teljhatalommal insinuál, midőn állítja, hogy az elégedetlenség magától fog mutatkozni, mihelyt „megkapta hivatalát mindenki, és nem lesz több betöltendő állomás.“ egyszerű végzéskép mondja ki, hogy az új védrendszeri javaslat, egy becsületes szándékú kormánytag egy évi munkájának eredménye : „született katonává tesz mindenkit a birodalmi hadügynek egységes kaszárnyájában.Saint souverain szeszélyének szüleményét veti oda, hogy a majoritás tagjai olyanok, mint a legények és szobaleányok, kik az úr csengetésére úgy rohannak be, mintha a csengetyű végére volnának kötve, hogy „megszavazzák, amit nem szeretnek, mihelyt megérintetik a lármagomb.“ Kétségkívül vannak dolgok és nézetek, melyek tények gyanánt említhetők, és nem szorulnak indokoló bizonyítgatásra, de a fentebb elősoroltak ezek közé nem tartozhatnak, mert ellenök van és nyilatkozik naponként azon ország erkölcsi erejének túlnyomó része. Vannak aztán emberek és pártok, melyek saját tekintélyük, szellemi erejük és erkölcsi értéküknél fogva még ilyenkor is felmenthetik magukat az érvelés és bizonyítgatás alól. Ha valamely, meggyőződésének erejéről és szellemének fensőbbségéről ismert férfiú, ki tettekre hivatkozhatik, egyszerűen saját tekintélyére támaszkodva mondja szemünkbe amaz indokolatlan ítéleteket, szemünket le nem sütjük, hitünket fel nem adjuk, de a szóló nagysága és értéke által megrendülünk, s megfoghatónak találjuk legalább a hangot , amelyen hozzánk szól. De hogy e képzelt viszony helyes arányaiból egyszerre visszatérjünk a jelen eset kiáltó aránytalanságába, kik és mik azok, akik mostan ily hangon mernek hozzánk szólani? Egy politikai journalista, kinek személyes tulajdonaihoz, hála Istennek, semmi közöm, de ki egy évi működése óta soha komoly politikai ügyről, komoly ítéletet és véleményt nem mondott; kit fontos ügyeink és vitáink közepette csak „Somssich Pál grimaceai,“ Pulszky orra és Livingstone pudlija érdekelnek ; ki a parliamenti kormány és a megye működési köréről a hevesi kérdésben folytatott vitában annak felfedezésében lelte a bölcsek kövét, hogy a „kormány fél,“ kinek világtapasztalása összeírt idézetekben, eredetisége pedig afféle magyar dictiókban nyilvánul, hogy: „szükséges a magyar politikai jellem lazultságának megerősítése;...“ „a sok szolga hang, mely népünknek a sarokba sompolygó tányér- nyalás farkcsóváltató hasznából adott folytonos tanítást,“ stb. . . íme, az író. Egy hirlap, mely arra, hogy a fel felmerülő küzdelmekben megtartható, vagy tisztességgel megvédhető saját álláspontját megválaszsza, soha elég ítélettel arra, hogy egy, bár zavart, de megalakult politikai párt becsületes szolgálatában megtartsa a reá bízott, helyet, elég politikai szigorral nem bírt; egy, magában nézve súly nélküli, a pártlapok koncertjébe saját szakállára és bizonyos vezérek kegyes türelméből beledúdolgató közeg : Íme, a lap. Egy fájáról leszakadt, s azt hiába felkereső ágacska, egy pillanatnyi szeszély alatt megalakult, s azóta a törvények tisztelete és tényleges ellenállás közt hánykodó pártfractio, melynek vezére nem tudja, mit csináljon lapjával, lapja nem tudja, mit csináljon vezérével. Íme, ez azon szó, ez azon lap, ez azon párt, mely hozzánk ily hangon merészel szólani. És most gondolkodjék a közönség, vájjon jogos-e vagy jogosulatlan az a megvetés, melyet ily tekintélyeknek ily hetyke fellépésére egyedül illő válasznak tartok. De tovább megyek, s tiszta önérzetem egész hevével, de meggyőződésem nyugodt öntudatával kimondom, hogy nem csak ők nem, kiket fent rajzoltam, de nincs ember, nincs párt egész Magyarországon, melynek velünk szemközt ily hangra joga volna. Van előttünk egy hazafiakból és jellemekből álló ellenzék, mely nem helyesen választottnak tartja utainkat, de ez az ellenzék nem teszi magát nevetség tárgyává oly fellépés által, melyet csak az elismert erkölcsi túlsúly tehet megfoghatóvá, az sem menthetővé. Ez az ellenzék bármely nagyobb vitában megérezhette, hogy nem a leszavazás categoricus imperativusával, hanem az értelem, a politikai felelősség és a hazafiúi hivatás komoly tekintélyével, okokkal és meggyőződéssel kormányozza a haza jobbjaiból alakult eme párt az országot. Ha egy Ghiczy és Tisza ily hangon szólnának rólunk, kompromittálnák magukat. Bocsánat, szerkesztő úr, hogy ilyen sajátképem országos üggyel nem foglalkozó polémiával veszem igénybe becses terét, de úgy hiszem, jövendő hírlapi vitáinkra nem lesz haszonnélküli, ha az hiedelmet nem ismerőknek megmutatjuk, hogy bizonyos hang becsületes társaságban nem tüzetik. Az írói hiedelem is megérdemli a maga figyelmét, kivált akkor, midőn a sajtó szabadsága kétszeres kötelességet ró a sajtóra „A szabadság“ pedig — írja a „Hon“ — ha a nevelés nem ad neki jó irányt, sokszor zabolátlanságba megy át. Mezei népünk a fesztelenebb életmód a zordonabb szokások és a nyersebb hajlamok közepette sokszor a törvényes korlátok áthágására ragadtatik. Nálunk köznépnél „híres betyárénak lenni dicsőségnek tartatik. A zsivány, ki merész bűntényeket követ el, „bátor gyerek.“ Vakmerősége „hősiesség.” S ahelyett, hogy utálattal fordulnának el tőle csak csodálni és rettegni tudják. Ön csodálkozik, hogy e józan és helyes megjegyzéseket a „Hon“-ban találom? Legyen nyugodt: ez nem politikai czikkből van véve. Friedmann urnak a „rabmunkáról“ irt értekezéséből vettem át, mely Csernatony famosus czikke után következik. Nem ugyanazon tárgyiból szól és mégis mennyire illik rája! Fogadja egyébiránt stb. Egy Deák-párti. Nyílt levél b. Kemény Zsigmondhoz. Tisztelt báró úr! Ne ijedjen meg, ha azon levélhalmaz közt, mely szerkesztőségi gondokkal teli kezeibe kerül, e sorokat megpillantja, s vonásaiból, mint szakértő, rögtön felismeri a női kézírást. Honny sói — nem is idézem végig e régi mondást, ön tudni fogja, hogy ennek kell eszébe jutnia levelem felbontásánál. Mert — entre nous t. báró úr — férjem tudta nélkül irom e sorokat, mely vakmerőségre csak azon öntudat birt, hogy általa honleányi kötelességet teljesitek. Mert közérdekű tárgy az, melyre önnek és becses lapjának figyelmét felhvni akarom. Olvastam én Sandot, olvastam Halász Boldizsár úr híres beszédét, de azért higgje el, sem annak, sem ennek nő-emancipatiós eszméi el nem szédítettek, mert sem a házasságot nyűgnek, sem a szabad pipázást az emberi méltóság symbolumának nem tekintem, s hogy teljesen megóvtam magamat Sand elegánsan csábító, és Halász úr dohányillatos irányától, erről meg fogja önöt lőni jendei tartalma. Tudják-e önök, uraim, ott a képviselő- házban, mi az a nyugalmas családi boldogság? S ha meg vagyok róla győződve, hogy sokan már csak udvaiasságból is igennel fognak e kérdésre felelni, nem fogják rész néven venni egye nőnek, ha figyelmezteti önöket, miszerint e családi nyugalmat a kultusminiszter úr veszélyezteti. Igen, uraim, a báró úr vegyes házassági törvényjavaslatában én legalább fenyegetve látom a családi nyugalmat. Eötvös báró úr javaslatában ugyanis az foglaltatik, hogy vegyes házasságban a szülőktől függ, mily vallásban akarják neveltetni gyermekeiket. Ez így magában véve igen szép dolog, a szülői hatalomnak eclatáns elismerése, s azt hiszem, az apák és anyák köszönettel is fognak a cultusminiszter úr iránt e jogért viseltetni. Igen, a szülők, de a házastársak nem. Át fogja ezt látni mindenki, ha e törvényt a gyakorlati életre alkalmazza. Ezáltal a szülők közti megegyezéstől fogna függni, mely vallásban neveltessenek a gyermekek. Házasság előtt, könnyen felfogható okokból, menyrészzény és vőlegény nem igen fognak ez iránt szerződésre lépni, s így a kérdés csak utóbb, adandó alkalommal kerülne szőnyegre. „Esetről esetre,amint önök a képviselőházban mondani szokták, kellene férjnek és nőnek megegyeznie. Ez, ha mindkét fél élénk vallási érzelemmel bír, vitákra, gyakran összeütközésekre vezethet, melynek az egész családi életre ártalmas eredményei lehetnek. Nő úgy, mint férj, egymástól „szerelmük nevében“ fognak engedékenységet kivánni, s miután végre is az egyiknek engedni kell, ez sohasem fogja feledni, hogy megtagadtatott egy oly kívánsága, melynél szerelmére hivatkozott. Mert a szerelem, báró úr, a házastársak evangéliuma, ez azon fegyver, melyet apró viszályokban egymás ellen használnak, ön, a kitűnő lélekismerő, nem fogja tagadhatni, hogy e fegyver a sok használat által csak csorbulhat. Igaz, hogy sok esetben a felek közönyössége nem fogja a dolgot viszálylyá fejlődni engedni, de én azt hiszem, hogy ha a törvény már a vallási meggyőződéseket érinti, gondoskodjék ne csak a közönyösségről, hanem a vallásosságról is. Hátha még ehhez a papság beavatkozása is járul! A mindennapi életben látjuk, mily nagy hatással bír a papság főkép a nőnemre, s hogy e befolyását igyekszik is lehetőleg felhasználni. Ha már most a szülőktől függ a gyermekek vallása, nem fog-e a pap például a katholikus nőnél minden eszközt felhasználni, hogy őt protestáns vallása férje ellen felingerelje ? — A pap fog neki vallási kötelességről, talán pokolról és purgatóriumról is beszélni, — az effélék nagyon hatnak a női képzeletre, felizgatják nervositását, s a fellázított nő mindinkább elidegenedik férjétől. A cultusminiszter úr javaslata tág tért nyit a papság izgatásai számára, s azon családi élet, melynek benső viszo- nyaiba az „ellenállhatlan“ papság beleavatkozik, elveszté nyugalmát. Nem jobb volna-e e helyett, ha a tör- i vény már előre meghatározná, minő val- I lásban kell a gyermekeknek neveltetniük? • S ha azt határozná is, hogy a fiuk az apa, s a leányok az anya vallását kövessék, és e felekezeti különbség a család kebelében sokkal csekélyebb ártalmára lesz a családi nyugalomnak. Akárhány példát találunk erre magyar családainkban, melyeknek különböző vallású tagjai a legjobb egyetértésben élnek egymással. Meg fog bocsátani. báró úr, hogy férjem háta mögött, ki Eötvös bárónak hat elvtársa, opponálni merészelek a cultusminiszter úr ellen, s ha önt felkérem, hogy e soraimat kiadja. Láthatta belőlök, hogy nem fontoskodási vagy bírt e lépésre. De miután a házasságban önöknek még mindig szükségük van a mi gyöngébb nemünkre, engedjék meg, hogy e gyöngébb nem is beleszóljon azon dologba, mely saját sorsát oly közelről érinti. Szívesen megengedem, hogy tudományra nézve önökkel nem mérkőzhetünk, meglehet, nem is értjük a dolgot, de érezni tudunk ; s hidje el báró úr, a női érzelemnek helyes tapintata van, mely gyakran kifejti a veszélyt ott is, hol az a férfiak figyelmét elkerüli, s Ily veszélyt látok én e törvényben, s miután nézetem szerint a házasság czélja nem az borry valamely vallás híveit szaporított, inti,n tíz, hogy egy boldog családot teremtsen, azt hiszem, e tekintet méltó rá, hogy a honatyák szem előtt tartsák. S azért t. báró tíz, több nőtársai nevében a kulturminister úr javaslatának említett pontja ellen ünnepélyesen óvást tesz önnek őszinte tisztelője Egy Deák-párti nö vényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadják, ketten a javaslatot elutasítják. A szónokok sorát Tisza Kálmán nyitotta meg, ismert higgadt, folyékony előadással. Tisza Kálmán azon két elv tekintetéből, melyek a javaslat által alkotmányos életünkben megvalósítani czéloztatnak, t.i az általános hadkötelezettség, és a honvédség megalapítása, a miniszteri tervezetet részletes tárgyalás alapjául elfogadja ; Felsorolja azonban a hiányokat, melyeknek kiigazítását a részletek feletti tanácskozás alkalmával ő és elvtársai indítványozni fogják, s ezek elfogadásától függ, ha várjon a javaslat végleges megszavazásakor annak pártolói közt állhat-e fel. E beszédet kerekdedség, eszmetisztaság, s azon előadási könnyűség jellemzik, melyek Tisza Kálmán beszédeinek mindannyiszor ajánlatos sajátságai, valahányszor azokban a szenvedélyesség nem vergődhetik a túlsúlyra; a ház épen ezért figyelemmel hallgató szónok okoskodását, s több tételét helyeslésével köszönté. Utánna Tóth Vilmos szólott. Hogy Tóth Vilmos kitűnő szónokká váljék, arról gondoskodott a természet, adván neki oly resonans, s férfiasan kellemes hangot, mely nemcsak az emelkedéseknél, de az alantabb hordozásoknál is a ház minden részében érthető. A mai beszédet eagy előny mellett még feltűnőleg szépíték annak a következetességben, súlyban, igazságban egy iránt jeleskedő részei. Madarász támadásának visszautasításában nemcsak a szónoki bátorság jellemzi az előadást, de a tapintatos modor, a metsző él, az ügyes visszatorlás, melylyel az ellennézetet saját fegyverével dönté meg. Nem vélünk tévedésben lenni, ha e beszédet a ma elmondott több jeles beszéd közt ülésünk fénypontjának mondjuk. Ivánka Imre, mint e téren ismert szakképzettség hallató nézeteit, szívesen aláírjuk beszédének általános részét; nagy igazságokat avatott ismerettel, nyugalommal és biztossággal fejtegetett; tartunk azonban tőle, miként a kiindulás sejteti, hogy ezen igazságok a pontonkénti alkalmazásnál a miénktől eltérő magyarázatot nyerendnek. Szólót a ház érdekeltséggel hallgató, s e szívességet az által is megérdemelni törekedett, hogy ezúttal ígéret nélkül — rövid volt. B. Eötvös József közoktatási miniszter a kérdést emberiségi s azután állampolitikai szempontból fejtegetve, ismét egygyel szaporító azon beszédeinek számát, melyeket hallgatva, a hallgató nem tudja, a nyelv meglepő szépsége, a gondolatok eredetisége, vagy azon mély igazságok előtt hajoljon e meg, melyek oly gazdagon, az erőtetésnek még látszatát is nélkülözve, bontakoznak ki. Eötvös József a feltett négy kérdést, melyek a védrendszer-féle javaslat szüksége melett szólnak, mesterileg oldotta meg; a negyediknél, melyhez érve a felelősséget említé, mely az állandó hadsergek első megállapítóit terheli, érvei oly súlyosak, képei oly elevenek, s maga — az eddig fékezett hang oly emelkedetté lőnek, hogy szólóval a hallgatók is lelkesedésre ragadtatának, s ez elragadtatásnak többször zajos kifejezést adtak. Patay István szintén részt vett az általános vitában , — egy jó szokása van (lehet több is) — s ez az, hogy a beszédben a bosszút nem szereti. Ma is rövid volt; terveznek szerinte valamit a honvédség elhomályosítására; s mivel e tételt figyelemmel hallgatók,mint tán a többinek bevezetőjét, szóló maga figyelmezteti környezőit, hogy nem kell nevetni. Nem is nevettek, sőt bámulva hallgatták Patay Istvn elmélkedését, ki a végrendszerről úgy okoskodik, mintha még ki se jöttünk volna Ázsiából, vagy ha már kijöttünk, mintha még 1526-on s az utána következett évszakokon nem lennénk túl. Neki nem kell a törvényjavaslat. Bánó Miklós hosszas beszédben indokolta a törvényjavaslatnak korunkban, s körülményeink szerinti czélszerűségét. Tóth Kálmán elégikus hangon vett búcsút ez alkalomra baloldali párthíveitől; ő nem tehet róla, hogy a kertben, melyet ő mível, a politikának nincs termőfája; viszonyok, körülmények, érdekek és másféle csekélységek nem jöhetnek tekintetbe ott, hol a politikai meggyőződést érdelem vezeti Tóth Kálmán költő az életben, s az marad a politikában is, csak hogyha a nemzet is azon költői elragadtatással határozna életkérdéseiben , Érik a szőllő, késik a dézsma eltörlése. Ha az idő hidegre nem változik , a szöllő már annyira kifejlett, puhulni kezd, hogy september elejével a sztíret beáll. A nép várja a szöllődézsma eltörlését, mint „kézzelfogható“ kedvezményét az alkotmányosságnak, s ennek eltörlését ígéri a baloldal, de ugyanezt ígéri maga a jelen országgyűlés alatt a szabadelvű, és igazán democratikus jobboldal is. Az országgyűlés tehát elhalmozott teendői közepete se feledkezzék meg a szöllő-dézsma és a faggató vámok eltörléséről, mert az idő nagyon rövid, s a nép mindennapi imájába foglalja ebbeli óhaját : szöllő-dézsma és vám eltörlése, jöjjön el a te országod. Kelt Nagy-Kürtösön, Nógrádmegyében, julius 29. 1868. Rákosi János: Orzággyülési tudósítások. A képviselőház julius 30 -i ülése. L.nük: Szentiványi Károly, jegyző: Horváth Lajos. A tegnapi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után elnök a beadványokat jelenti be. Utánna Miletics Szvetozár által az igazságügyminiszterhez benyújtott következő interpellatió olvastatott fel: Interpellatió. Váljon az igazságügyminiszter rendeletéből és tudtával történt-e az, hogy Péterváradon Ivannovics Vladimirnak a Zastava munkatársának a szabályszerű kíséret mellett a szabadlevegőre kimenni megtagadtatott, és hogy saját családjával az összejövetel felügyelet mellett sem engedtetik meg. Ha ez tudtával és rendeletéből történik, mivel igazolja, ha pedig nem, szándékozik-e a t. miniszer úr valamit intézkedést tenni, hogy az összejövetel legalább rokonokkal és úgyszintén a kijárás szabad, és tiszta levegőre megengedtessék. Miletieh Svetozár. A felolvasott iromány ki fog adatni az igazságügyi miniszternek. Ez előrebocsátottak után a ház nap rendjére tért, s folytatá a védrendszer feletti általános vitát. Összesen kilenc szónok nyilatkozott, ezek közül heten a tör