Pesti Napló, 1868. szeptember (19. évfolyam, 5504–5528. szám)

1868-09-19 / 5519. szám

215 5519. Szerkesztési iroda: Uri­ntCEa 6. sz.író. II. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény .1 szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Szombat, september 19. 1868. 19. évi folyam. Ferencziek tera 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI MPLO­F. évi oktober 1 től a „Pesti Napló“ naponként kétszer jelenik meg. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva: Félévre 4 . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre : 5 firt 25 kr. o. é. Hirdetmények dija: 1 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 7 uj kr. Bélyegdü külön 30 uj kr. Nyilt­ tér: 5 hasábos petit­sor 25 uj kr. Előfizetési felhívás a PESTI NAPLÓ 18(­!) dik éri 4-ik negyedévi folyamára. Az előfizetési ár esti lappal együtt a következő: A postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Negyedévre (october 1-től december végéig) . . 5 frt 50 kr. Az esti lap külön küldéséért felülfizetés havonként 30 kr. Pest, september 10. 1868. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Fest. sept. 18. 1808. Dr. Julius Frese, a déli német politi­­cusok egyik főbb embere, e hó elején »Egy szót“ szólt a „P. Lloyd“ hasábjain az egyetértés, vagy is inkább az egymást megértés érdemében hozzánk. Ha eddig nem válaszoltunk e czikkre, mely egye­nes apostropha volt a magyar publicisti­­kához, ez onnan van, mert hittük, hogy a bőbeszédű social-democraták ez éles el­méjű embere nem éri be egy czikkel, azonban Erese eddig sem írta meg a má­sodikat, azért nem halasztjuk tovább a választ, mely nem akar puszta udvarias­ság lenni. A kérdéses czikk a német egység ér­dekében van írva: tendentiája az, hogy nekünk magyaroknak,kötelességünk lenne a német egység azon módját istápolni, mely után a déli németek törekszenek, szemben a porosz politikával. Ha a számtalan fényes tulajdonokban tündöklő német fajnak van egy szarvas hibája , akkor az bizonyára az elvont theoretismus, vagy­is — negative — a gyakorlatiasság teljes hiánya. S hozzá­teszszük, hogy e bajban legkiválóképen szenvednek a déli németek, a würtembergi politikusok, kiknek nevében dr. Frese beszél. Azért kétségtelen, hogy a dr. Frese által felállított 11 teóriák megdönt­­hetlenek; tételeit elméleti téren nem lehet megtámadni, de annál tarthatlanabbak azok a gyakorlati téren, a tényleges vi­szonyok keretében. Eszméink találkoznak, és semmi módon sem szeretnék az erkölcsi világrendbe vetett bizalmunkat az által megrendíteni, hogy előbb-utóbb bekövetkezendő győzelmük iránt akárkinek reményét is lelohasz­­szuk. De a dolgok az életben nem mindig a természetes után, a theoria által megsza­bott módon fejlődnek; az erkölcsi világ­rend gyakran kibillen egyensúlyából, s egy tragikus bukás zökkenti csak újra a kerékvágásba. Senki sem kétkedik azon, hogy a caesarismusnak a XIX. század leve­gője nem kedvez, s rendelkezzék bármily külső hatalommal, eszméje férges, s a legfényesebb pályán is csak sírja felé ro­han ; de ki volna azért oly botor, hogy rohanó szekerének kerekei alá vesse ma­gát? Bizonyára nem az, a­ki élni akar. A politika feladata nem az, hogy cor­­rect theoriák szerint vakon küzdjön, ha­nem hogy a tényleges viszonyokkal meg­al­­udjék. Az a kis nemzet, mely százado­kon át küzd országa határán belől a sza­badságért, s megőrzi azt szűzén saját tűz­helyén , akkor tesz-e a szabadságnak jobb szolgálatot, ha egy absolut potentát útjába veti magát, s kétségbeesve kocz­kára veti régi kincsét, vagy ha előre kitér, sőt vele szerződik, és békés után biztosítja magának azt, a­mit félt az egyenetlen harcz koczkajátékától ? De hagyjuk az átalánosságokat, melyek úgy is sokféleképen alkalmazhatók, s tér­jünk a concret viszonyokra. Dr. Frese a maga czikkét a bécsi lö­vészünnepély folytán felmerült eszmecsere következtében írta. Kétségkívül nem tet­szett neki, hogy Pesten erélyesen remon­­stráltak a délnémetek által előtérbe erősza­kolt irányzat ellen. Szemei előtt a német mozgalom két iránya lebeg, s azt latolgatja, hogy melyiket van érdekében Magyaror­szágnak támogatnia? Az egyik a porosz­­országi politika, a másik az ideális dél­németek terve, az u. n. trias. Ha Poroszországot támogatjuk — úgy­mond — törekvéseiben, s Bismarcknak s kerül déli Németországot is a porosz cae- ' sarismus részére meghódítani, akkor eo ipso beleesünk abba a verembe, melyet kerülgettünk , midőn a dél-németországi mozgalom ragályától féltettük Cislaitha­­niát, mert Poroszország nem fog késni a német-osztrák tartományokat is magának vindi­álni, s akkor mi elhagyatva, egye­dül, isláp nélkül állandunk szemben Bis­marck utódaival, sőt hátunk mögött — de nem barátságosan — az oroszszal. El­lenben, ha a délnémet mozgalomhoz csat­lakozunk, annak a vége is az osztrák tar­tományok elszakadása leend; de a német néppárt nem akarja, sem nem fogja sem zavarni, sem elpusztítani másoknál azt, a­mi saját programmjának az eleje és vége : „a jogot s a szerződést.“ Ezt ígéri nekünk dr. Frese. Csak egy kérdésünk van erre: várjon hol van a biztosíték arra, hogy dr. Frese ígéretét — nem beváltja, hanem bevált­­hatja? — Készek vagyunk benne és párt­jában bizni; de ki biztosít minket arról , hogy a német kérdés megoldási proces­susa olyan lesz, a minőnek dr. Frese, és nem bánom, mi együtt megállapítjuk? — Az eredm­ényről nem kétkedem : az eredmény a németekre nézve az lesz, melyet dr. Frese megjósol szépen írt csikkében, de meglátjuk-e mi ezen eredményt, ha köny­­nyelműen mellőzünk egy oly factort, men­nek a tényleges viszonyok nagy szerepet és nagy hatalmat adtak kezébe e kér­dés megoldásában, sőt nem annyira mel­lőzzük, mint inkább ellene ideális hatal­massággal lépünk frigyre, a német­­nép­párttal?“ Mellettünk áll egy morális hatalom, mellettünk áll dr. Frese megdönthetően theóriája, de ellenünk a nagy német nem­zet egyetlen gyakorlati embere, ki már egyszer szörnyen csúffá tette azt a theó­­riát, mely Németországban nem most kezd­­virágzani. Oly állapotban vagyunk-e, hogy a harczot ily szövetségesek mellett, ily ellennel felvehetjük? Még egyszer is­métlem : nem kétkedünk abban, hogy a német kérdés végleges megoldása az lesz, a­mit Frese előre jósol; ellenkezőjét kizár­ja a szellem, mely Európában uralkodik ; de a processus, a megoldási mód, ki tudná azt megjósolni ? — Ki tudja, ki mennyi belépti díjat fizet a német egység paradi­csomába? — Frese tanácsát követve, oly helyzetbe­ ékelhőse magunkat, melyben mindenünket koczkára tennék, most­, mi­dőn kezeink gyöngék e koczkajátékra, oly elnyerhető eredményért, mely az el­lenkező eljárás mellett egy időre ma is biz­tosítva van sz­ámunkra. A világ­történelem igen különös, nem praescribálható utakon jár. Végeredmé­­nyei gyakran megjósolhatók, a diadalra jutó eszmék előre mondhatók, de sem az ár előre nem látható, melybe a diadal ke­rül, sem az út meg nem jelölhető, melyen a nagy eszmék pusztító diadalmeneteket tartják a győzelemhez. És ez kötelességé­vé teszi mindenkinek, a­ki tudja, hogy ereje nem áll arányban azon harczhoz, melyre vállalkoznia kellene, hogy addig, míg tőle függ, a világ­történelem útjá­ból kitérjen, harczi látványosságaiban ne vállalkozzék előkel­ő szerepre. A dolognak hossza és vége pedig az, hogy mi szívünkből óhajtjuk Németor­szágnak azt a boldogságot, melyről a würtembergiek álmodoznak, hiszszük is, hogy valamikor eljut az országába, de viszonyaink kötelességünkké teszik, hogy s­igorúan ragaszkodjunk azon alapokhoz, melyeken sikerült saját bajainkból kiver­gődnünk, s hogy ne­­veszélyeztessük ké­sőbbi ideális ábrándokért mostani r­eális hasznunkat. Frese azt hiszi, ha a magyar-osztrák diplomatia a würtembergi iskolához sze­gődik, és frontot csinál a porosz törekvé­sekkel szemben, akkor a béke biztosítva van. Poroszország a Maina vonalán megáll, s déli Németországban asylumot talál a szabadság. Ha igy volna! De van-e Fresenek levele arról, hogy Bismarckot ezzel sakkban tartja ? — Van-e­­ biztosítéka arra, hogy nem provocáljuk a­­ poroszt még actióra is ez által, elveszit-­­ ve még azt a legkevesebb időt is a béké­­t­­ől, mely életünk conditio sine qua­e nonja mostani állapotunkban? Legszentebb kötelességeink ellen véte- s nénk, elárulnék hazánk ügyét, ha ideális­­ szédelgésben oly lépést tennénk szükség­­ nélkül, melyet a porosz kabinet méltán tarthatna kihívásnak. Jelszóvá vált, s b. Beust nem egyszer f élt e mondattal, hogy Ausztria nem kö­veti a boszu politikáját, s hozzánk illenék legkevésbé e mondatot megc­áfolni akar­ni. Sem okunk, sem kedvünk nincs reá, hogy könnyelműen megzavarjuk a jó egyetértést akármely hatalmassággal, s ezzel nem áruljuk el a szabadság ügyét, sőt használunk neki, mert okunk is, ked­vünk is elég van reá, hogy mind a Laj­­thán innen, mind a Lajthán túl békés fej­lődést biztosítsunk számára. A dolgok még nem értek Németországb­a odáig, hogy egy erőszakos convulsió után azon­nal beálljon és biztosítva is legyen azon állapot, mely után dr. Frese sóvárog. A duodec fejedelmek particuláris érdekei résen állanak, éhesen lesik az alkalmat, s midőn az első ház kigyulad, harmincz okból fognak tovább gyujtogatn s a német egység csak egy ok lesz, ha nagy is, a harmincz között. I­mételjük, a világ­történelem urai ki­­fürkészhetlenek, s nem tudni, nincsen-e a­ porosz caesarismus azon átmenetnek ki­szemelve a Gondviselés által, melynek a particuláris érdekeket ki kell éheztetnie, hogy az ideális ország, a keresett egység megalakulhasson. Nekünk békére van szükségünk, s fel­adatunk, melyet diplomatánk eddig is örvendetes sikerrel végzett: a béke fenn­tartása. Roszul inaugurálnók azon befolyá­sunkat a külügyekre, melyet a 67-diki kiegyezés biztosított számunkra, ha első alkalommal arra használnék, hogy kalan­dos combinat­iók eszközévé tegyük ma­gunkat, s képzelt hatalmassággal szövet­kezzünk oly erő ellen, melylyel az össze­ütközést keresni semmi szükségünk sin­csen. Dr. Frese theóriái embereket fognak hó­dítani, de nemzeteket nem, mert más az, elvontan gondolkozni, s más ismét: a vi­szonyok követelményeihez képest, actióba lépni. károlyvári pályák el fognak készülni s a­­ forgalomnak átadatni. Némelyek e baj okát a tiszai pálya igazgatóságának hiányos intézkedéseiben, a felszerelés elégtelenségeiben keresik, de e baj oka mélyebben fekszik. — Ez okát felmutatja Magyarország földabrosza. Oly terület termékeit, mint a tiszai pálya és annak folytatását képező új vo­nalak területe, az államvaspálya Czegléd­­ről Pestre nem képes elszállítani, s a pesti pálya udvara nem képes azokat felfogni, miután a bánsági, csongrádi és pestmegyei termékek ellszállítása az állampályának elegendő foglalatosságot nyújt. A fennaka-­­dás a szállításban tehát a tiszai pályán mindig fog létezni, s még tetemesen fog növekedni, ha a tiszai pálya Szolnokról vagy Czeglédről nem fog Pestre folytat­­tatni, s míg annak nem lesz Pes­ten saját pályaudvara. Nem tiszavidéki érdek az, de gabna­­kereskedésünk fontosságát tekintve, orszá­gos érdek, hogy Szolnokról vagy Czeg-­édről Pestre egy új vasúti vonal építtes­sék és a tiszai pályának Pesten saját pályaudvara legyen, s hogy e pálya és a belőle kiágazó vonalak az államvaspálya dependentiájában ne álljon. Nagy hiba volt a tiszai pálya concep­­tiójában, hogy kiindulási pontul nem Pest, de Czegléd vézetett s e hibát most ki kell igazítani, de nem akként, hogy egy régi hibából egy újba essünk, és a tiszai pá­lyát nem Pestre, de Hatvanra vezessük. Ez ügy valamint a kormány és a tör­­vényhozás, úgy a termelő és kereskedő közönség teljes figyelmét érdemli. Jól tudom, hogy nem valami új dolgot pendítek meg, de egy nagyon elterjedett nézetnek kifejezést adok. Ismerem az el­lenvetéseket is, de nem szándékom ezek c­áfolásába bocsátkozni; én e sorok által most ez ügyet főleg a tiszavidéki ország­gyűlési képviselők figyelmébe akarom ajánlani, hog­y az országgyűlés még hátra levő idejét felhasználjuk e közlekedési vo­nal életbeléptetésére. TREFORT ÁGOSTON: Az igazságügyi minisztérium codi­­ficáló munkássága. XII. (N­y­i­l­v­á­n­o­s­s­á­g.) Sértené nemcsak a törvény­tudó, hanem az összes műveit hazai olvasó közönséget, a­ki előtte a nyilvánosság hasznait s fényoldalait fejte­getni és magyarázgatni akarná. A magyar ember ismeri s megszokta a nyilvánossá­got; tudja azt érdeme szerint becsülni, s mindenkor rész néven vette, ha annak jó­tékonyságától az absolut hatalom, vagy hibásan fejlődő törvényszéki gyakorlat által megfosztatott. Az eredeti törvénykezési javaslat — miként azt az összehívott enqueto elkészí­­tette — a nyilvánosságot, az igazságszol­gáltatás ezen életelemét, mely Paraquin szerint, „a száraz testet felséges és ragyo­gó s egyszersmind jótékony és melegítő ruhába öltözteti“, világosan csak a szóbeli eljárásnál mondta ki alkalmazandónak, noha a rendes eljárásnál sem tiltotta el, azért talán, mert elválaszthatlanoknak s egymás nélkül lehetetleneknek tekintette a szóbeliség, közvetlenség és nyilvánosság fogalmait, s igy akkorra vélte h­alasztható­­nak az ez iránti intézkedést, midőn összes törvénykezésünk véglegesen reformáltat­ván, a szóbeliség és nyilvánosság dicskö­rébe vonatik, s az eszközökről is gon­doskodva lesz, mik nélkül a szép és nagy elv valósággá nem lehet, s csupán a papi­roson marad, mint írott malas­t.­­ Azon­ban a kormány úgy, mint az országgyű­lési bizottmány szükségesnek találta addig is, mig a szóbeliségre s közvetlenségre alapított, egyedül életerős, egyedül czél­­szerű, az anyagi igazságot egyedül bizto­sító eljárás általánosan behozathatnék, a rendes eljárásnál is életbe léptetni leg­alább némi korlátolt nyilvánosságot, a­mi természetesen, a törvényszéki helyiségek átalakítását s a czélnak megfelelő beosz­tását és felszerelését teszi szükségessé, s ezen nyilvánosságot, melyet a m­agyar törvény soha ki nem zárt, de szabályozat­lanul hagyott, néhány pontban szabá­lyozni. Az igazságügyminiszter tehát elő­ször is három §-ost formuláztatott e czél­­ra, mik szerint az illető felek s ügyvédeik a rendes eljárás útján befejezett perek elő­adásánál mind az első folyamodású, mind a feljebbviteli bíróságoknál jelen lehesse­nek, s e végből az előadandó perek jegy­zéke már előlegesen nyilvánosan kifüg­­gesztessék; a tanácskozás és határozatho­zatal azonban zárt ajtóknál történjék, s mikben egyszersmind a jelenlevők maguk­­viselete s közbeszállás vagy illetlen vise­let esetében azok kiutasítása szabályoz­tatok. Az országgyűlési bizottmány örömmel fogadta e pontokat, mint a nyilvánosság nagy elvének, a törvénykezési napnak és világosságnak, a felek biztonsága, a jó igazságszolgáltatás, s egyszersmind az újabb időkben sajnosan megingatott és csökkent bírói tekintély leghatályosb emeltyűjének ez új, bár még nem teljes vívmányát, s még nagyobb örömmel vet­te az i. ü. miniszter azon újabb előlépé­­sét, melyben ez saját legmélyebb meg­győződésének nemes sugallatát követte, hogy ne csak ezen korlátok­, hanem teljes, t. i. olyan nyilvánosság hozassák be, mely nemcsak a perlekedő feleknek s azok képviselőinek , hanem mindazoknak is lehetségessé tegye a jelenléteit , kik az igazságszolgáltatás menete iránt ér­dekkel viseltetnek; tehát az egész nagy közönségnek megnyissa úgy az alsó, mint a fő és legfőbb törvényszékek ajtait. — Csak ez által lesz az igaz­ságszolgáltatás szent müve nemzet­ ün­­neppé , s annak helye egyházzá, ho­vá mindenki magasztos polgári öntu­dattal, a nemzet legfontosb érdekei ellen­őrzése és felügyelete lehetségének emelő érzetével lép be. Ezen új szakaszok a nyilvánosságról, az eljárásról intézkedő általános határozatok sorába igtaztattak (101 —107. §§.) úgy­mint : 101. §. A sommás eljárásban a tárgyalás szó­beli és nyilvános. 102. §. A rendes eljárás útján befejezett perek előadása nyilvános. A felek és hallgatóság tájékozása végett az előadandó pe­rek jegyzéke legalább három nappal az előadás előtt a bíróságnál kifüggesztendők. 103. §. A bíró csak akkor rendelheti el a hallgatóság ki­zárását, a felek előterjesztésére, de hivatalból is, ha azt a közerkölcsiség takintattal pr.«v­.a­­gopnek látja; a felek kölcsönös megegyezésével pedig akkor is, ha a perben oly viszonyok érin­tetnek,melyeknek nyilvánra hozatala egyik vagy másik* fél jó hirét, vagy érdekét veszélyeztetné. Ily bírói végzés ellen jogorvoslatnak nincs helye. 104. §. De a felek és képviselőik, két-két meghívott egyén kíséretében, még ily esetek­ben is jelen lehetnek a tárgyalásnál, illetőleg előadásnál. 105. A közbeszólás, tetszés és nem tetszésnyilvánítás tiltva van, s az ez ellen cse­lekvők kiutasíttathatnak. 106. §. A tanácskozás és ítélethozás zárt ülésben, az ítélet kihirdetése nyilvánosan történik. 107. §. E szabályok a fel­­jebbviteli bíróságoknál is megtartandók. Ha az új perrendtartás egyéb­ üdvös határozatokat nem foglalna is magában, maga ezen vívmány megérdemli, hogy a nemzet által megünnepeltessék. — Ki a maga vágyait nem méri ideálokhoz, ha­nem visszagondol a legközelebbi szomorú időszakra, midőn a legrutabb „cabinet­­justicu s bírói önkény és részrehajlás, mely ellen csupán a biró lelkiismeretében volt, a hol volt, mentő óvszer, a titok sűrü leple alatt űzetett; midőn a felek a törvényszéki titkokat készpénzen vásárol­ták, s ezen üzlet az illetőkre nézve bő keresetforrást képezett, méltányolni fogja a nagymérvű haladást, mely a perrendtar­tás ez intézkedéseiben foglaltatik. (Ünnepek.) Az eljárási fejezetről szólván, nem mellőzhetek némely jegyze­teket az ünnepekről , mert a javaslat ez iránti rendelkezésében nem nyughatom meg. — Régi szokás szerint, vallásának ünnepein senki sem idéztethetik megjele­nésre, s e szabály alól csak a vásári bíró­sági ügyekre nézve tesz a törvény kivé­telt. A per későbbi stádiumain szintén meg­­kím­éltetnek a felek vallásuk ünnepein, némely igen sürgős esetek kivételével. Mi következett ebből ? A törvénykezés nagy kiterjedésű hátráltatása, mely még nagyobb arányokra emelkedik most, a vallások teljes egyenlőségének korában. Mert ha az ódon elv elfogadta, hogy törvénykezésnek ünnepeken épen nincs helye, úgy a vallásos jogegyenlőségnek jeleni­k élő elve mellett a törvényhozás kénytelen lenne minden vallásfelekezet minden ünnepét kivenni a törvénykezési napok sorából, ezeknek összes száma pe­dig oly nagy, hogy ebből az igazságszol­gáltatásnak csakugyan jelentékeny kés­leltetése származnék. A törvénykezési javaslat is e régi szo­káshoz tartotta magát , s az eredeti szerkezetben egész ál­talán­osságban mond­ta ki e kíméletet. — A bizottmány átlát­ván, hogy ily általános kifejezés és a val­lásegyenlőség nagy elvének csonki­latlan tisztelete mellett az évnek nagy részét ki kell venni azon napok közül, melyekre Pest és a tiszai vaspálya. Jelen társadalmi állapotok közt bár­mily adományokkal halmozzon el a ter­mészet egy országot, ez adományok holt kincsek maradnak, ha értelmiség, munka és erély ez adományokat nem értékesítik. Gyakran tapasztaltuk ezt hazánkban. Úgy múlt évben a természet hazánkat kitűnő terméssel áldotta meg, s a termés bősége a külföld szükségletével találko­zott. E rendkívüli előnyt azonban nagy­részben devalválta a közlekedések elég­telensége. Földbirtokosaink s kereskedőink roppant károkat szenvedtek, mert vas­­utaink gabnánkat annak idejében elszál­lítani képesek nem voltak. S az anyagi károkon kívül erkölcsi kárunk is volt, mert kereskedőink és termelőink jó neve , a külföld előtt nagy mértékben szenvedett.­­ Vigasztaltuk magunkat, hogy e tapaszta­ t­­ásokon okulva, a jövő évben e bajoknak­­ elejét fogjuk venni. S íme, a cséplés gaz­­­­daságainkban még javában foly, a kivitel­­ a külföldre alig indult meg, s a múlt évi­­ szállítási bajok a tiszai pályán még nagyobb mértékben léteznek, mint a múlt­­ évben. Ez tehát nem átmenő, de rögzött­­ baj , se baj évről évre azon mértékben­­ fog növekedni, a­melyben a termelés és a tiszai pálya vonalainak folytatása fog ha­ladni. Mert ha a szállítás már a mostan viszonyok közt oly könnyen megakad mennyivel nagyobb mértékben fog e ha létezni, ha a debreczen-szathmár-márma­rosi, a n.­várad-kolozsvári és az arad-

Next