Pesti Napló, 1868. szeptember (19. évfolyam, 5504–5528. szám)

1868-09-17 / 5517. szám

213 5517. Csütörtök, September 17.1868. 19. évi folyam* Szerkesztési iroda: Úri utcza 6. sz.im. II. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-h­ivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI MPLO­F. évi október 1-től a „Pesti Napló“ naponként kétszer jelenik meg. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 60 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. 6. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 njkr. Nyilt-tér: 5 hasábos péti­­go, 25 uj kr. Előfizetési felhívás a PESTI NAPLÓ 1868-dik évi á-ik negyedévi folyamára. Az előfizetési ár esti lappal együtt a következő: A postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Negyedévre (october 1-től december végéig) . . 5 frt 50 kr. Az esti lap külön küldéséért felülfizetés havonként 30 kr. Pest, september 10. 1868. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, sept. 16. 1868. Azon reményben, hogy a sept. 16-án üléseit ismét megkezdő országgyűlés az igazságügyminiszter által előterjesztett, az országgyűlési tizenötös bizottmány által gondosan átvizsgált, a nagy közönség bí­rálata alá bocsátott s minden oldalr­ól me­g­vitatott, és így az érettségnek már legma­­gasb fokára jutott törvénykezési rendtar­tást,­­ ezáltal a hazai törvénykezés átalá­­nosan érzett hiányainak orvoslását, a nép egyik legnyomasztóbb bajának enyhíté­sét, a hitel és anyagi jóllét emelésének egyik leghatályosb tényezőjét az alkot­mányos kormány kezéből várt reformok egyik legsürgetőbb ágának életbelépteté­sét a nem halasztható teendők sorába fo­gadja , folytatni kívánom azon tájékozó jegy­zeteket, melyeket a törvénykezési munkálat fő vonalaira nézve e lapokban közzétenni az ügy iránti kötelességemnek tartottam. A hazai értelmes közvélemény első­sor­ban követeli a törvénykezési javításokat, s bár az idő december 10-ig, a képviselői mandátumok lejárásának határnapjáig, igen rövid, s a végzendők halmaza óriási nagy, az országgyűlés bölcsesége fog ta­lálhatni módot és lehetséget, hogy e téren is teljesíthesse törvényhozói kötelességét. A bemutatott javaslat több rostán ment már keresztül, hónapok folytán képezte a leggondosabb átvizsgálás tárgyát a tizen­ötös bizottságnál; e szakértő, a ház kitű­nő jogtudósaiból összealkotott bizottmány úgy, mint maga a minisztérium is kellő figyelembe vette a bíráló ügyvédi karok és egyesek részéről beérkezett javaslatokat, röpiratokat és hírlapi czikkeket, pótolta a hézagokat, gyalulta és tisztította a szö­veget, é­s mindent elkövetett, hogy a lé­tező és nem ignorálható tényezők és adott körülmények közt, oly munkát állítson elő, mely ha véglegesnek nem tekinthető is, de a körülmények által korlátolt, s a tehetséggel számoló igényeknek becsüle­tesen megfelel, s melylyel addig, mig a hoszabb időt kivánó végleges rendezés, a szükséges előzmények felállítása, s a most még útban álló akadályok fokozatos elhá­rítása után elkészülhet, tűrhetően megél­hetünk. Az országgyűlés saját szakértő kikül­döttei által, a legrészletesbb és leglelkiis­­meretesb gondossággá vizsgálta keresz­tül e munkálatot. Vájjon van-e szükség arra, hogy azzal az osztályok még hete­ket költsenek? Van-e szükség és ok arra, hogy a több száz §-os részletességeire sok beszéd pazaroltassák ? - Feltehető-e, hogy azok, kik a munkálatot hosszas, beható tanulmányozás tárgyává nem tették, s a folytonos munkatömeg közepette nem is tehették, alaposabb ítéletet mondhassanak arról, mint a felelős kormány s a bizott­mány tagjai? Czélszerű volna-e ezen, több száz szakaszból álló, összefüggő, harmo­­nikus munkálatot nemcsak fő elveire és ve­zéreszméire , hanem apró részleteire és stylistikájára nézve is venni országgyű­lési vizsgálás alá ? a­mi könnyen oda ve­zetne, hogy egy teljes, összefüggő lán­­czolatból egyes lánczszemek, egy befeje­zett épületből egyes kövek szakasztassa­­nak ki, mely túlbuzgó operatív az össze­­függés teljességét és logicáját tenné tönkre. Szerény véleményem szerint az Ország­gyűlés szigorúan eleget tesz törvényhozói kötelességének, ha saját bizottmánya véle­ményében megnyugszik, vagy legfeljebb, ha minden osztálya részéről egy, vagy ha elszik, ez esetben két szakértő tagot bíz meg, kik azonnal központi bizottmány­­nyá alakulva, a a munkálattal már telje­sen megismerkedett 15-ös bizottmányt s a kormányt meghallgatva,a szavazás alá ho­zandó elvi kérdéseket kijelölik, s ezeknek eldöntése után az apró részleteket vita nél­kül elfogadná, s a javaslatot mielőbb szente­­sítés alá terjesztené. Ha ez nem történik, vagy még hosszabb ideig orvoslás nélkül maradnak a törvénykezés fájó sebei és hitelt gyilkoló hiányai, vagy pedig azon töké­letlen módhoz kell nyúlni (a­mi hihetőleg nem kevesebb időt venne igénybe), hogy az ideiglenes törvénykezési szabályok egyes §-ainak kijavítása vétessék mun­kába, hivatkozással oly valamire, a­mi nem alkotmányos törvény. — E munka, ha általában lehetségesnek találtatnék is alkotmányos törvényhozásra nézve oly pátensekre és cancelláriai rendeletekre hivatkozni , melyek az életben és va­lóságban léteznek ugyan , de reá néz­ve jogilag nem létezők , szinte sok időt kívánna , s még­sem lenne teljes és megfelelő, még inkább növelné a za­vart, s a törvények és többféle surrogátu­­mok tömkelegében eligazodni nem tudó gyakorlatlan bírák kezébe bizonnyal nem adna ariadnei fonalat. — Ha tehát az országgyűlés a törvénykezés terén hasz­nos szolgálatot akar tenni az epedve vá­rakozó hazának, kénytelen e tárgyra több időt fordítani, s addig is, míg a befeje­zésre váró többi fontos tárgy napirenden lesz, külön, p. o. délutáni üléseket tartani e czélra. Minél több a sürgős teendő, mi az átmeneti állapotnak, a nagyszerű át­alakulásnak ter­mészetes következése, an­nál ernyedetlenebb szorgalom kivántatik azok részéről, kik a már vége felé közelgő országgyűlésről nem akarnak a nélkül menni haza, hogy magukkal a nép szá­mára jótékony törvényeket ne vigyenek, oly positív ajándékot, melynek üdvös hatását a nagy­kö­znség épen úgy per­czenként s a mindennapi életben érezze és áldja, mint érzi naponként a terhek súlyát, melyeket elviselni, az áldozatokét, miket a haza visszanyert önállásának, szabadságának és alkotmányosságának ol­tárára hordania kell. Ezen óhajtást, milliók nevében, kife­jezve, áttérek az ezennel folytatott czikk­­sorozat tárgyaira : Az igazságügyi minisztérium codi­­ficáló munkássága. X. (A törvénykezési rendtartás ismertetése.) Az ügyfelek, u. m. a felperesek, alperesek, avatkozók, szavazá­­sok és képviselők jogai és kötelességei, egymáshoz s a bírósághoz való viszonyai­ról törvényt hozni nem tartozott ugyan az égető szükségek közé, azonban, ha már kimerítő törvénykezési codexnek kelle készülnie, a szerkezet teljessége megkí­vánta, hogy az ügyfeleknek is egy külön czím legyen szánva, melyben a kereset kellékei szabályosan meghatároztassanak. Az eddigi pedáns szabálytól lényegesen eltérő, s az eljárás egyszerűsége és olcsó­sága által ajánlott engedély itt az, hogy egy keresetben több követelés is foglal­tathassák össze, ha azon bíróság, melynél a kereset beadatott, azok mindegyikére nézve illetékes. Továbbá az alperesi egyetemlegesség nyert az eddiginél szabatosb meghatáro­zást, a viszonkereset és annak következései szabályoztatak; végre az esetek határoz­tatak meg, melyekben az ügyfelek kép­viselők által helyettesittetnek, s melyek­ben azok ilyeket rendelni kötelesek, ki­mondatván, hogy ha a képviselő rendelést, a törvény ellenére, elmulasztanák : hiva­talból történjék a megfelelő intézkedés. Beigtattatott a perletétel jogának sza­bályozása is, mely az első szerkezetben hiányzott. • A bizottmány óhajtása sze­rint ez akként formuláztatott, hogy a fel­peres, végítélet előtt, a pert bármikor letehesse; a perletétel ez esetben a per elvesztésével egyenlő hatálylyal bírjon, mi ellen csak perújításnak van helye.“ Ezen határozat, véleményem szerint, hibás elvre van építve és túlszigorú is egyszers­mind. A perújítás fogalma ugyanis ok­vetlenül már bevégzett pert feltételez, a­miről csak ítélethozás után lehet szó; perujítás csak akkor képzelhető, ha az anyaper tétetik le; az említett rendelke­zés nem illik azon esetre, ha újított pert tesz le valaki, mi ellen már ismét a per­újításnak nem lehet helye, hanem a per végképen el van veszve a letétel által. De túl szigorú is e rendelkezés, mely azon szempontból indul ki, hogy a letett per mindenkor csak alaptalan zaklatás czéljá­­ból kezdetett, holott ez nem mindig van így, s az alaptalan, hebehurgya perkezdés ellenében elegendő óvszer azon szabály, hogy a perköltségeket a letevő félnek meg kell téríteni. A felek és ügyvédek visszaélései ellené­ben óvszerül több helyütt fordul elő a bírság­büntetés alkalmazása. Noha ebben sokan oly túl szigorú és czélszerűtlen sza­bályt látnak, mely által sok esetben a jogérvényesítés tétetnék nehézzé vagy épen lehetlenné , a javaslat felvette, s az országgyűlési bizottmány helyeselte ezt, mint egyik, bár tökéletlen eszközt annak elérésére, hogy a per különféle stádiu­main, a közerkölcsiség hátrányára, s a köz- és magánhitel nagy kárára lábra ka­pott visszaélések ellen, az igazságszolgál­tatás biztossága és gyors lefolyása a lehe­tőségig védve legyen. De kijelentette egy­szersmind a bizottmány, s ebben vélemé­nyem szerint is igaza volt, hogy csupán e bírságolás által, a bírák felelősségének s az ügyvédek jogainak és kötelezettségei­nek kimerítő, szabatos meghatározása és szabályozása nélkül, kielégítő eredményt várni nem lehet. Azért nagy megnyug­vással vette a kijelentést, valamint meg­­nyugvással vehetik ezt mind­azok, kik a munkálat e hiánya miatt feljajdultak, h­ogy a bírói felelősségről s az ügyvédség­­ről szóló munkálatok már a befejezés stádiumán állanak. E munkálatok azóta valóban el is ké­szültek, s előterjesztésük csak idő kér­dése. Ha az országgyűlés úgy akarja, a perrendtartással összeköttetésben é­s együtt lesznek előterjeszthetők, csak azután idő is legyen ily fontos tárgyak kellő megvi­tatására, mely még sem az országgyűlési bizottmány, sem az irodalom részéről meg nem történhetett. E törvények fölöslegesekké tennék a törvénykezési rendtartásnak, különösen az ügyvédekre vonatkozó azon bírságo­lási­­­ait, melyek főleg az ügyvédi testü­letek élénk rászólásával találkoztak. Míg azonban e rendszeres munkálatok tör­­vénynyé nem válnak, az alaptalan peror­voslatok, segyébk, az igazságszolgáltatást roszhiszeműleg késleltető visszaélések el­lenében szükséges volt korlátoló és sújtó intézkedésekről gondoskodni. Ilyenek a bírságok. Ezekkel azonban, véleményem szerint is, csak a világos roszhiszeműsé­­get, és gonosz szándékot kell sújtani, s a birságolási rendszer szűkebb korlátok közé kell hogy szoríttassék. A késedel­mek oka nemcsak a felek és azok kép­viselőik visszaéléseiben keresendő ; fő szerepet játszik itt a bíróságok hanyag­sága is; s míg a perek feldolgozása, elité­lése és felterjesztésében késedelmes bírósá­­gok, mulasztásaikért feleletre nem vonat­nak , nem lenne méltányos a felek és ügyvédeik ellenében egyoldalúlag túlszi­­gorúnak lenni. Vigyázni kell, hogy a gyógyszer több kárt ne tegyen, mint a nyavalya, hogy büntetés ne fenyegesse a felet oly esetben is, midőn a perbeli ha­lasztó lépés, p. o. a perorvoslat használa­tának forrása nem rész­akarat, hanem csak téves felfogás. Sok esetben a bírság­­tóli félelem oda vezetne, hogy a jog érvé­nyesítésének törvényes eszközei is elmu­­lasztatnának, s ez a másik tulság lenne, így p. o. anyagi törvényeink mostani héza­gossága és határozatlansága mellett,mely a bíróságoknál is oly sokféle felfogásnak en­ged nyílt tért,a hazai ügyvédi karok nyilat­kozataival egyet.Értőleg, én sem helyesel­hettem azt, mi az első szerkezet­ben fog­laltatott, hogy mindaz, kinek fellebbe­zése két egyenlő ítélet ellen, a harmadbí­­róság által elvettetik, mint rosz szándékú, konok perlekedő büntettessék, s igen nagy javításnak tartom az utolsó szerkezet 293. §-ának azon változtatását, miszerint a per körülményeihez és a konokság mértéké­hez képest megállapítandó bírságbünte­­tésnek nem mindenki ellen van helye, a­ki két egyenlő ítélet ellen további felleb­­bezést használ, s fellebbezése a harmadbi­­róság által elvettetik, hanem megkivánta­­tik az is, hogy a biróság úgy találja,hogy a fellebbező valóban konok legyen, s a §-08 szerint a törvény világos értelme el­len, vagy a bíró, avagy az ellenfél bo­­szantása czéljából akadályozza a per be­fejezését.­­ A fél ugyanis teljesen jóhi­­szeműleg is élhet törvényadta második fellebbezési jogával, s a legtisztább meg­győződéssel, minden bo­szantási szándék nélkül, tarthatja a maga felfogását ala­posnak , míg a bíró, ellenkező felfogásból indulva ki,szintén legjobb meggyőződéssel mondhatja a panaszt alaptalannak. Még helytelenebb lett volna az első szerkezetben javasolt azon eljárás, misze­rint a bírságbüntetés első­sorban minden­kor az ügyvédeket érte volna, kikről rendszerint feltenni nem lehet, nem sza­bad, hogy a feleket a per alaptalan halo­gatására szolgáló rész tanácscsal látják el, s ily irányban vezetik és izgatják; és a kik, míg egyrészről esküvel kötelezett megbízottai a feleknek, s kötelesek ezek javára minden törvényes eszközt felhasz­nálni, másrészről nem bírnak sem azon tehetséggel, hogy az általuk képviselt fe­lek lelkébe láthassanak, kénytelenek te­hát azok állításait és előadásait elhinni, s azok szerint cselekedni; sem azon tehet­­séggel, hogy az előttük állított tények, p. o. a tanuk létezésének és hol lakásának va­lódisága iránt maguknak bizonyosságot szerezhessenek. Igen jól történt tehát, hogy ezen szabály, mely úgy, a­mint eleinte felállítva volt, a jogok érvényesí­tését okvetlenül veszélyeztette, s az ügy­védeket méltatlanul sújtotta volna, ak­ként ilén későbben változtatva, hogy a birság először is a felet sújtja, s az ügy­védet csak akkor, ha ez a fél egyenes utasítása ellenére élt a törvény által kár­hoztatott perhalasztó lépéssel, ez esetben , a félnek ügyvéde ellenében viszkereseti joga származván. Csak a hamis előadás által előidézett biróküldés iránti eljárás megindítása esetében tartatott fel az ügy­véd első­sorbani felelőssége, ellentétben a többi esetekkel, a­mit jó lenne ezekkel összhangzásba hozni. — Ez újabb formu­­lázás meg fogja békéltetni azon tisz­telt tagjait az ügyvédi karnak, kik zokon vették, hogy némely méltatlan, s hivata­lával visszaélő ügyvéd tapasztalt cselszö­­­­­vényei miatt, az egész testületet sújtó, s egyszersmind megbélyegző szabály indít­­ványoztatott. Még csak egy pontot említek e fejezet­ből. — A meghatalmazás felmutatása szükséges ugyan, de a gyakorlati szük­ség tekintete azt tanácsolja, hogy a fel­mutatás hiteles másolatban is történhessék, miáltal a felek fölösleges költségtől, s az ügyvédek azon, olykor kikerülhetlen ne­hézségtől menekülnek, hogy ha az eredeti meghatalmazás kezüknél nincs, azt vagy rendkívüli sietséggel megszerezzék, mi gyakran lehetetlen, vagy feleiket azon veszélynek tegyék ki, hogy képviselet nélkül maradjanak. (Folyt. köv.) Negyvennyolc­as párt. IV. Ha valaki a következő programmra es­küszik : „A pragmatica sanctiót félredobjuk; Austriához (értsd a Lajthán túli országokat) semmi közünk; a vele való kapcsolatból semmi hasznunk,s annak felfogását sajnál­ni, kárhoztatni fognánk, de értenék. Hanem magát 48-asnak mondani, s a 48-as törvények által elismert közös ügyek­nek közös kezelését nem fogadni el,s ez a józan észbe ütközik. És erre egy humoristikusnak látszó, de valóban komoly értelmű példával szolgál­hatunk. Nagy-Kanizsa városától pár év előtt elvált Kis-Kanizsa községe, s azóta mindenik a maga belügyeit külön intézi. Azonban a százados együttlét következté­ben bizonyos el nem választható közös ügyeik is fejlődtek ki, ezek meghatároz­­tattak s a mindkét község részéről válasz­tott delegatio elintézésére bizattak. Ez a természetes józan ész sugallata. Hogy még egy kicsinynek látszó pél­dát hozzunk fel: ez a pécs-barcsi vásút viszonya a vele szomszédos pécs-mohács­­hoz; ezek közös érdekük dictátuma alatt abban egyeztek meg, hogy kereskedelmi műszaki igazgatása mindeniknek legyen külön; ellenben a gépezet és egyéb műtani felszerelés fentartása közös ügy. A delegatio intézménye nincs a 48-as törvényekben, de azokban általán hiány­o­zik a közös ügyek kezelésének for­máj­a. Az országgyűlés a delegatio intézményét fogadta el. És mi túlságos szerénységnek tartjuk, ha — mint néha történt — a Deák­párt tagjai némelyike is csak azzal védi ezen intézményt, hogy „az nem tökéletes ugyan, de viszonyaink közt a legczélsze­­rű­bb.“ Mihelyt áll az, hogy sem a Lajtán túli, sem a Lajthán inneni ellenzék, sem az ügyeinket tárgyaló külföldi publicisták va­lami jobbat nem tudtak javasolni, a de­legatio intézményét feltétlenül legjobbnak kell elismernünk. Expeditívebb, gyorsabb, egyszerűbb kezelési mód csak egy volna: közös par-­­llamenti tárgyalás ? De ezt tudtunkra a baloldal bármely árnyalata ép oly kevés­sé akarta, mint a Deák-párt. A delegatio intézményének általános­ságában helyes voltáról kár volna tehát több szót vesztegetni, kivált miután az ép oly mélyen , a­mily sokoldalúlag tár­gyaltatott, mondhatni kimerítőleg megvi­­tattatott mind a törvényhozás, mind a sajtó terén. Hogy a delegációk minden viszonyok között könnyen fognak megegyezni, hogy valamikor előbb vagy utóbb, vélemény­­különbségek, vélt érdekek súrlódása nem fog beállani, ezt senki sem állította, de a compromissum szüksége is mindenkor éreztetni fogja magát, é­s ezen érzet azt létre is hozandja. Hogy a delegáció intézménye minden aggodalomnak a jövőre nézve véget vet, csak rövidlátás remélheti. Nemzetek csak folytonos éberség, ildom és erély által tarthatják fenn szabadságukat; nyugpont a történelemben kevés van. A politikusok egy része attól tart, ha nagyon szorosra kötjük a közös ügyek által állami kapcsolatunkat, összeolvadás lesz eredménye, más részük attól tart, ha ez összeköttetés, a laza­ feloszlás és meg­­hódíttatásunk­ fog bekövetkezni. Mind a két aggodalomnak van alapja, de az kétségtelen, hogy a második eshe­tőség veszélye nagyobb és közelebbi. Ha nem sikerül erős állami létet ad­nunk az osztrák-magyar monarchiának , sohá fenn nem állhat. Ha ne­m képes egy­ségesen szervezett hatalmas szomszédaira nézve barátságát kívánatossá, ellenségessé­gét félelmessé tenni, akkor Solferino és Kö­­niggrätz folytatása fog bekövetkezni. Pe­dig,emlékezzünk csak vissza,1859.az olasz­­franczia szövetség nem merte megtámadni Triestet, mert az a német birodalom tagja volt, de 1866-ban a porosz hadse­reg ellenségesen benyomult Magyaror­szágba. És ugyan­ez eset állana be, ha a monarchia két része egyesült erővel nem védené egymást. Ha egy oldalról elfog­lalnák a német tartományokat, találkoz­nék, a­ki, tekintet nélkül azon elméleti distinctióra: várjon personal vagy real­­unio létezik-e köztük ? — zsebre tenné Er­délyt és Magyarországot. Európai és általános állambölcseleti szempontból tekintve a delegatió intézmé­­nyét, igaz, hogy az példátlan és előz­mény nélküli, de ez nem vád, mert az ausztriai-magyar birodalom is egy példát­lan állam, mind históriai alakulását ille­tőleg, mind azon elemeket tekintve, me­lyek azt ma is képezik. Egy fejedelem alatt egyesült két önálló államtestület,­­ melyek egyike alkotmányos jogait egy korona közösségére alapító , de egy­más közt mégis közjogi viszályban le­vő országokból áll, a míg másikát oly országok és tartományok képezik, melyek részint jure patrimoniali a késő középkor­ban, részint hódítás, részint nemzetközi szerződések által kerültek az uralkodó­ház pajzsa alá: ily soha egy állammá ösz­­sze nem olvadott országok közös ügyeit a legszabadabb és democratiai alkotmány­­ ala­pján intézni el: ily közjogi és politikai j­umcutma valóban nem találni kész biab­­­lont Kotteck Welcker Lexiconában. Várjon a delegatio intézménye bir­e és 1 mefdíi?«tarti életképes­ggel: az a törté­­­­net ítélő széke élet-, álló, de ma el nem l­e 011 kérdés, mely felett vitatkozni 1 meTM elmélet és hiú profetizálás. Egy igaz­­l­at S azonban szent és rendületlen: hogy­­ a történelemnek idő kell, s ha mértékre- Mai számunkhoz félív melléklet van csatolva.

Next