Pesti Napló, 1868. október (19. évfolyam, 5529–5465. szám)

1868-10-10 / 5537. szám

r 1­V 233 -5537. Szombat, october 10.1868. Szerkesztési iroda Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. A lap anyagai részét illető közle­mények (elő­fizetési p­énz kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a Kiadó hivatal, kiadó-hivatalhoz intézendő­k.pesti mm REGGELI KIADÁS. 19. évi folyam. Előfizetési feltételek: Hirdetmények díja: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva: Félévre . . . . . 11 trt Évnegyedre. . . . 6 írt 50 kr. Az esti kiadás killenküldéséért felü­lfizetés havonkint . . 30 kr. A hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 7 új kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyílt-tér : 5 hasábos petit-sor 25 uj kr. Wi litcza 6. . II. emelet. R Zsip szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Ferenczsek tere 7. szám földszint. a helyeslését jelenté ki a pénzü­gyminiszter­­­­nek az ország jövedelmeinek emelése kö­­­­rül tett fáradságaiért.­ ­ A horvá­t országgyűlés küldöttsége király ő Felsége által ma délután 6 óra­kor fogadtatott. Vacanovich Antal a küldöttség elnöke a horvát országgyű­lés feliratát a következő beszéddel nyújta át : Felségének : Császári és apostoli királyi Felség ! Horvát- Tótország és Dalmátia országgyűlése azon kitüntető küldetéssel bízott meg bennün­ket, hogy Felséged magas trónja zsámolyához e legalázatosb feliratot letegyük, mely a rendithet­­len hűség s jobbágyi hódolat kifejezése mellett azon kiegyenlítést foglalja magában, mely által Horvát-, Tótország és Dalmátia egyrészről, és Magyarország másrészről, minden közöttük fon­­torgó államjogi nehézséget — Fiume hovatar­­tozását kivéve — megszüntetvén, új közjogi egyezséget hoztak létre s állapítottak meg. A felirat azonban megc­áfolhatlan érveket hoz fel arra nézve, hogy Fiume nemcsak földrajzi fekvése és nemzetisége, hanem jog szerint is Hor­vátország egyik kiegészítő részét képezi. E te­kintetben hódolatteljesen hivatkozunk Felséged dicső ősének Mária Terézia császárné és király­né 1776 —1777-ik évi legfelsőbb elhatározásaira, valamint Szörénymegye 1778 ki diplomájára és dicső emlékű I. Ferencz császár 1808 ki legfel­sőbb elhatározására.Ezen diplomatikai okmányok által Fiume a horvát királyságba közvetlen visz­­szakeblezése ünnepélyesen kimondatott és elis­mertetett. Egyébiránt Horvátország a méltányos kiegyezésnek Fiume tárgyában is annyiban már előkészíti útját, a­menyiben a Magyarország­gal létre­hozott megállapodásban tulajdon orszá­gának, s következőleg Fiuménak is valamennyi kereskedelmi, közlekedési, pénzügyi és katonai ügyeit a közös magyar minisztériumok vezeté­sére bízta. Ennélfogva a leghűbb horvát nép nevében legalázatosabban kérjük Felségedet, méltóztassék Horvátország jogát Fiuméra az államjogi ki­egyezés határai között, legkegyelmesebben meg­óvni és megvédni, és Szent István koronája né­peinek államjogi egyezségét az engesztelés, szeretet és meg nem szűnő egyetértés kap­csával körülvenni és megszilárdítani. Ő felsége, a feliratot átvévén, a követ­­kező szavakkal válaszolt: Örömmel s különös megelégedéssel ér­tesültem úgy a horvát- és sl a­von-dal­mát országgyűlés most átnyújtot­t feliratából, valamint magyar minisztériumomnak erre vonatkozó előterjesztéseiből is, hogy min­den fennforgott közjogi kérdések és ne­hézségek a magyar és horvát országgyű­­­lés által, mindkét rész megnyugtatásával kiegyenlíttettek, s ekként ama történeti kapocs, mely érintett or­szágaim hű népeit saját érdekükben évszázadokon át eg­yre­­ssté, ismét helyreállítottnak tekinthető. Egyedül Fiuméra nézve még nem sik.­i­­­került barátságos úton megállapodásra­­ jutni. 1 . Azon meggyőződéstől vezéreltetve, hogy j . fejedelmi feladataim egyike legszebbikét j­s képezi ott, hol népeim érdekei egymástól­­ elágaznak, királyi szavamat engeszt­előleg i­s kibékitőleg mérlegbe venni. Bizalommal tekintve továbbá azon elő- ■ zékeny és őszinte indulatra, melyet mind a magyar, mind a horvát országgyűlés e nagy fontosságú közjogi kérdések­ megol­dása köríti é­s egymás irányába” tanított, s s biztosan számítok arra, hogy valamint a többi kérdés tekintetében, úgy Fiuméra nézve is sikerülni fog az annyira kívána­tos megoldást barátságos úton létesíteni. E czélból magyar koronám tanácsosait azonnal utasítni fogom, hogy minden részről érdeklettekkel értekezvén, megfe­lelő javaslatokat terjeszszenek elém, me­lyek királyi előterjesztvények alakjában úgy a magyar, mint a horvát országgyű­lésnek bemutattatván, minden érdekelt lehető figyelembevétele mellett a kölcsö­nös megegyezést lehetővé tegyék, hogy így a kiegyenlítés befejezett műve Álta­lam jóváhagyva, mielőbb életbe léphessen. Királyi elhatározással csak azon nem várt esetben fognék döntőleg intézkedni, ha az összes érdeklettek megnyugtatására irányzott előterjesztéseim alapján az óhaj­tott és szükséges eredményt elérni nem sikerülne. Tudassák ezt megbízóikkal, és bizto­sítsák őket változatlan királyi vonzal­mamról. Pest, oct. 9. Nem örömest térünk vissza a temesvári faszállítás kérdésének tárgyalására. Bár­mely­­oldalról tekintsük a dolgot, a balol­dal opponálási dühe oly módon zsákmá­nyolta ki e nem politikai természetű kér­dést, mely sem az oppositiónak nem hasz­nált, sem a háznak, mely szereplése színpa­dául szolgál, tekintélyét nem növelte.­­Mert e kérdés tulajdonképi jelleme nem más, mint az alárendelt helyi érdek­nek, a kicsinyes önzésnek fellázadása az összes haza érdeke ellen, támogatva, sőt magáévá téve egy „parliam­entáris párt“ által! De vissza kell térnünk rá, hogy azon szá­mos ferdítéssel és önző czélzásokkal szem­ben, melyektől az ellenzék lapjai hem­zsegnek , a képviselőház többségének helyzetét ez ügyben constaáljuk. Tény, hogy a temesvári fa eladása által Baiersdorf és Biach részére­ a kincstárnak az ottani erdőkből nyert jövedelme neve­zetesen szaporodott. Tény, hogy a pénzügy­miniszternek jo­ga volt szerződést kötni ez iránt bárkivel, s hogy sehol megírva nincs, miszerint mind­en ily alkalommal Csődöt hirdessen vagy ajánlatokat kívánjon, így fogta fel a kérdést a ház túlnyomó többsége. És így fogván fel, nem pártolhatta azo­kat, kik a pénzügyminisztert ezen, az ál­lamnak szerzett haszon miatt önzésből megtámadták, — nem szavazhatott az el­lenzékkel, mely sietett e kérdést egy par­­l­amentáris párthoz nem méltóan magára nézve hasznosítani. A képviselőház nem Temesvár­nak, hanem az országnak érde­keit képviseli, — ebben rejlik kul­csa egész helyzetének. Mert az ország érdekeit képviselvén, nem tekinthető a kincstárra nézve, ennek kárával, irányadónak azon rendszabályt, mely az absolut kormány kegyelméből igazságtalan kedvezményekben részesítet­te Temesvárt s vidékét, — ellenben helyes­nek kell­ tekintenie a pénzügyminiszter azon eljárását, melylyel egyesek egyéni érdekét tán igen, de senki másnak jo­­gait nem sértve, az állam jövedelmét jóval megszaporitá. És igy fogván fel a dolgot, midőn a pénzügyminiszter eljárásában semmi ro­­szalni valót nem talált, sőt kénytelen volt azt érdeméül róni fel,­­ nem kivághatta­ tőle az iratok előterjesztését, melynek el­határozása ily természetű ügyben közel jár egy bizalmatlansági nyilatkozathoz. Nem szavazhatott a baloldallal, mely fel akarta használni az alkalmat a kormány kisebbítésére, miután főembereinek egyi­ke a szavazás elől kitért, másika saját pártjával nem szavazott, kénytelen volt a pénzügyminiszternek megadni azon e­égtételt, mely őt az összes haza színe előtt illeti. Hogy ennek daczára Lónyay úr, a tár­gyalás befejezése után az iratokat mégis bemutatta, ezt igen természetesnek talál­juk. Ezt tette volna bárki, ha bízik eljárá­sának helyességében s nem telik kedve alkalmat szolgáltatni uj gyanúsításokra azoknak, kik e téren oly bravourral mű­ködnek. De e tény teljesen független a többség szavazatától, melylyel a többség előfizetési felhívás a PESTI NAPLÓ 1868-dik évi 4-ik negyedévi folyamára. Az előfizetési az esti lappal együtt a következő: A postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Negyedévre (october 1-től december végéig) . . 5 frt 50 kr. Az esti lap külön küldéséért felü­lfizetés havonként 30 kr. Pest, September 10. 1868. A „Pesti Napid“ kiadó-hivatala. Fest, oct. 9, 1898. A népiskolai törvényjavaslat és a confessionalis érdekek I. (?) Állíttatott, és pedig egészen alapo­san, hogy a confessionalis érdekeknek az államiak előtt hátrálniok kell. És viszont nem kevésbé alaposan hozatott fel a con­­fessional- jog- és tényállapot védői részé­ről az , hogy azon esetben, ha a confes­sionális iskolák nemcsak nem hátráltat­ók, de sőt, és pedig több szempontból még sikeresebben is mozd­­ják el, mint milga az állam, emennek czéljait, h­a két érdek találkozik, a józan politika pedig azt tanácsolja, hogy ok nélkül soha sem kell a kedélyek nyugalmát megzavarni, a bizalmatlanságot, féltékenységet és oppo­­sitiót felhívni. Történt ugyan, még­pedig 1847-ben Angliában, hogy midőn Russel azon évi ápril 19-én egy hatályos iskola­felügye­leti rendszer behozatalát és tanár­képez­­dék felállítását hozta javaslatba, ennek ellenében egy egész párt, mely heves ki­keléseivel már ezelőtt az egész országot föllármázta volt, azon indítványával lépett fel: „küldessék ki egy bizottság annak megítélésére, ha várjon a javaslatba ho­zott intézkedés nem terjeszti-e ki illeték­telenül túl a korona jogait, és nem vág-e be ő­felsége alattvalóinak polgári jogai­ba és vallási meggyőződéseibe.“ Az erre kifejtett nevezetes parl­amenti vitából diadalmasan emelkedett ki az igaz­ság, hogy az áll­amnak joga és kö­telessége, a népoktatásra felü­gyelni és azt vezényelni. Mind­azon okok, melyek kétségen kívül helye­zik, hogy az ország és nemzet védelmét nem bízhatja az állam az ő polgárainak, egyeseknek és társulatoknak szabad elha­tározása és hazafias buzgóságára, bizo­nyítják azt is, hogy a népnevelést és ok­tatást sem hagyhatja csupán az egyházak és emberbarátok tetszése­, belátása­ és jóakaratára. Miért ?, mert a népnevelés és oktatás a honvédelmi erőnek, a haza, va­gyon és polgárok bel- és külbiztonságá­­nak egyik leglényegesebb factora, esz­köze, emeltyűje és sokszorozója. Temérdek stat­itikai adatokra támasz­kodó bel- és külföldi példákkal jön kimu­tatva, hogy a neveletlen és tudatlan nép mindig szegény, kizárólag állati ing­erei­től vezéreltetik, gyanakodó, irigy és hi­székeny, könnyen felbőszíthető, s vadságán bán vérengzésekre és dúlásokra hajlandó. Országokban , melyekben a nép nevelése és oktatása rész, vagy elhanyagolva van, a lázongások és forradalmak napirenden vannak. Angliában azon nem épen ritka párzendü­lésere, melyek a tőkét és tulaj­dont támadják meg, olykor milliókra me­nő károkat okoznak, s mindig csak kato­nai karhatalommal, véres erőszakkal buj­tathatnak le, tehát a személy- és vagyon­­bátorságot nem kis mértékben veszélyez­tetik , mindannyiszor oly népség által követtetnek el, melynek legnagyobb része egyátalán semmi oktatásban nem része­sült, s a templomok, paloták , színházak szomszédságában épen oly durván nyers- és butának nőtt fel, mint akár az új-see­­landi emberfalók. E párzendülések sorá­ban fordulnak elő egyesek, melyek nagy kiterjedés és a lázongók tetemes száma­ és bőszültségénél fogva igen félelmes jellemüek voltak, s az országnak valódi szerencséjére vált, hogy ily kitörések al­kalmával nem volt háborúja valamely oly hazai mássággal , mely azokat, könnyen invasionális czéljaira használhatta volna fel, s hogy az egész haderővel rendelkez­vén, azokat gyorsan elfojthatta. „Az igaz, hogy mi földre sújtottuk és keményen megbüntettük őket. Más választásunk nem volt. A rendet helyre kellett állítani, a tulajdont biztosságba helyezni. De le­het-e ennél kegyetlenebb kényszerűséget csak képzelni is? A­kinek joga van óhaj­tani, vasmacskával sújtani, gályarabságra kárhoztatni, deportálni stb. annak köte­lessége is van, nevelni és oktatni, az em­bereket okosabb , szelidebb­ és életképe­sebbekké is tenni. G­ondolhatunk-e szé­­gyepir nélkül rá, hogy több mint fele azon nyomorultaknak, kik napjaink­on Newgatéba hurczoltattak, boldogul élhet­tek, hogy több mint fele azokból, kik jelenleg börtönökben sínylenek, az élet­nek szabadságban örvendhettek , hogy oly pokol a földön, mint a Norfolk sziget, soha nem létezett volna, ha a czélra becsü­letes embereket nevelni, csak egy csekély részét is fordítottuk volna azon összegek­nek, melyeket elköltünk, hogy a gazokat üldözzük, kínozzük és börtönben őrizzük? A XIX. században élünk, s még mindig azon kényszerűség alatt állunk, hogy a vasmacskát, ezen irtóztató kínzó eszközt, melynek hatását a legedzettebb szívűek sem nézhetik a­nélkül, hogy ájulás fogja el, a csak ily irtóztató fenyítőszer által fékezhető nyers, durva és vad természet miatt még ma sem törülhetjük el.“ Az ezen alkalommal tartott beszédében Macaulay, a történetíró, egy nevezetes és döntő példát hozott fel Scótia fejlődési és erkölcsi átalakulási történetéből. „Száz­ötven évvel ezelőtt, úgymond, Scótia ta­lált a legdurvább és neveletlenebb ország volt mindazok közt, melyek ma a polgá­­rosodás czímére igényt tartanak. A scót név e szigeten akkor csak is megve­téssel ejtetett ki. A skót állam­férfiak legjobbjai a kétségbeeséshez közelálló érzéssel nézték szegényebb hontársaik ezen szomorító sorsát. F­­­e t c h e r, egy derék és nevelt ember, egy férfiú, ki a szabadságért harczolt és szenvedett, oly undorítónak találta ez emberek tudatlan­ságát, tunyaságát, rendetlenségét és nyo­morát, hogy számos ezreknek közülök rabszolgákul eladását hozta javaslatba. Ő tudniillik azon véleményben volt, hogy semmi más eszköz, mint azon fegyelmi szigor, mely a négereket rendben tartja, és dolgozni kényszeríti, tehát a korbács és deres sem lesz eléggé hatályos arra nézve, hogy a lakosság azon kóbor és rab­lásból élő részét, mely Scótia minden tá­ját nyugtalanságban tartja, a rablástól el­szoktassa, és rendes munka- és élelemke­­resethez szoktassa. Ez okból a forrada­lom után egy iratot tett közzé, melyben az ország rendeinek egész komolysággal ezen éles orvosszert ajánlja alkalmazan­dónak, mint olyat, mely véleménye sze­rint a bajt egyedül képes megszüntetni. Néhány hónappal rá, hogy ez hrat köz­­zététetett, egy „egészen más orvosszer hozatott alkalmazásba : az Edinburghban összegyűlt parliament törvényt alkotott plébániai iskolák felállításáról. És mi lett az eredmény ? A nép szellemi és erkölcsi jellemében oly javulás állott be, mely pél­dátlan a történetekben. Daczára a durva éghajlatnak és a föld terméketlenségének, Scótia csak­hamar oly tartománynyáron, melynek nincsen oka a világ legszebbik tájára is irigységgel tekinteni. Hová csak a scót ment, és kevés tája volt a világnak, melyen ő meg nem fordult volna, szelle­mi és erkölcsi tulnyomóságát magával vitte. Közhivatalba lépett. Utat tört ma­gának az első polczokra­ Főzdéknél vagy gyárakban nyert mint munkás alkalma­zást; kevés idő­re felügyelővé lett. Kato­nának állt be; zászló­tartósággal tisztel­ték meg. A gyarmatokba költözött át; a leggazdagabb ültetvényes vált belőle. Ü­z­­leti doltot nyitott; portékája a legjobb volt az egész utczában.És mi okozta ezen nagy változást ? Scótia levegője csak oly csí­pős, szirtjei csak oly kopárok valának, mint azelőtt. Népének összes természe­ti tu­lajdonai szintén azok maradtak, a­mik voltak, midőn tanult és jóakaratu embe­rek azon tanácsosai álltak elő, hogy őt, mint az igavonó marhát, korbácscsal kell a munkára kényszeríteni. De a kormány azalatt nevelést és oktatást adott n­e­k­i. E nevelés és oktatás, igaz, sok tekin­tetben nem az volt, a­minek leennie kellett volna. De volt légyen bármilyen, Forth és Cl­y­d­e ködös és kopár partjai felvi­rágoztatására többet tett, mint a világ leg­kedvesebb éghajlata, s legtermékenyebb földje Tarent­­s Capuára nézve. Bár­mily határozottan állítják is fel tehát né­mely urak ezen házban a tant, hogy a kor­mánynak a nevelés- és oktatásba avatkoz­ni nem kell, van-e mégis soraikban csak egyetlen egy is, ki felállani és állítani merné, hogy a skótok jelenleg miveltebb és vagyonosabb nép fognának lenni, ha az utóbbi öt életkorszak alatt csak ön­kényüktől függött volna, gyermekeik ne­velése­ és oktatásiról gondoskodni? .. í1 --------------­it Bécsi dolgok. .n A miniszterelnökség kérdése még mindig füg­gőben van. A „Tagesbote aus Böhmen“ arról okoskodik, hogy milyen ember kell az elnök­miniszteri gátra: „Nem élez, úgymond, nem si­maság, nem a diplomatikus szem, sőt nem is a mély politikai belátás az, mit a miniszterelnöktől, kit ki fognak nevezni, követelnünk kell; e tulaj­donságok szűkében nincsen a kislajiánus minisz­térium. A­mit kormányunk elnökétől követel­nünk kell, az az erkölcsi komolyság, a hazafias hűség, a hit az alkotmányban, s teljes odaadás hozzá, a jellem szilárdsága, az imponáló szemé­lyiség s azon állás a magas aristokratia körei­ben, mely Ausztriában még mindig elengedhet­­len arra, hogy a befolyásos udvari körökben az illető magának kellő érvényt szerezhessen, hogy egyaránt közvetíthessen lefelé és fölfelé.“ — Természetes, hogy az idézett lap mind e jó tulaj­donokat Auersperg Adolf herczegben feltalálja. Ellenben egy másik (bécsi) lap, mely pletykáiról nevezetes, ritkítottan nyomtatott „pótrovatában“ (Nachtrag) azt beszéli, hogy a volt miniszterelnök öcscsétől annak idején megtagadta a morvaor­szági helytartóságot, mivel állítólag nem voltak elég közigazgatási ismeretei. Bárhogy legyen a dolog, az ügy jelenleg úgy áll, hogy Auersperg Adolf herczegre reflectáltak ugyan a magas állomás betöltése végett, de a betöltés iránt még megállapodás nem történt. A szíriai helytartó, Mecséry báró is le készül mondani: helyébe Kaiserfeld Mórt kandidálják. A gácsországi tartománygyűlés is megröstelte a dolgot, s a zsidók egyenjogúsítására vonatkozó törvényjavaslatot újra felvevén, en bloc, szinte acclamatióval fogadta el, s így a múlt napokban insultáltaknak némileg morális elégtételt adott. A „Választások előtt“ czimű többször említett röpiratra a bécsi lapok is rá­térnek. Ez­úttal a „Presserben olvasunk róla találó meg­jegyzéseket. „Egy terjedelmes és tartalmas röp­­irat, mely a múlt napokban e czim alatt, „a vá­lasztások előtt“ jelent meg, írja a nevezett lap, a baloldalt mindenestől oly kíméletlen s megsemmisítő kritik alá fogja, hogy fellábadá­­sához alig-alig van remény. Politikai és sociális életünk egy momentumát sem hagyja figyelmen kívül e röpirat, s a legmegdönthetlenebb érvek­ből oly épületet állít fel, melyet a baloldal fal­­döntő kosai aligha megingatnak.“ Országgyűlési tudósítások. A képviselőház oct. 9-én tartott ülése. Elnök: Szentiványi Károly; jegyző: Bu­­janovics Sándor. A jegysőrsönyv hitelesítése és a kérvények bemutatása után felvétetett az úrbéri örökvált­­ság megtérítéséről szóló törvényjavaslat, mely, valamint az arra vonatkozó központi bizottmá­­­nyi jelentés is, egész terjedelmében felolvastat­ván, általános tárgyalása megkezdetett. Horváth Boldizsár igazságügyminiszter : Tiszt. képv. ház! Nemzeti életünk egyik legszebb korszaka az, melyben a magyar aristokratia­ az egyetlen, melyet a történelem e tekintetben felmutat — önszántából, minden forradalmi moz­galom, minden külső impulzus, a körülmények­nek minden nyomása nélkül a népet fölszabadí­totta, s a szabad föld és tulajdon elvét tűzte ki jelszavául. Ez által emelkedett a nemzet az új társadal­mi rend magaslatára és a múlt véres csatái után ezzel igazolja újabban életrevalóságát, fölismer­vén és elfogadván egyikét azon életfeltételek­nek, melyektől a nemzet további fönnmaradása függ.Az eszmeharcz e téren már a harminczas években vette kezdetét, de a törv­hozásnak csak az 1840. évben sikerült a szabad tulajdon első alapkövét letenni, az 1840. VII. t.czikk által, mely jobbágyoknak megengedé, hogy úrbéri tar­tozásaikat bizonyos tőke letétele mellett örökre megválthassák. A magyar nép józan felfogásának és becsüle­tességének fényes tanúságául szolgál, hogy e tör­vény kihirdetése után községek és egyes jobbá­gyok jelentékeny számmal siettek a törvény jóté­konyságával élni és noha sokan i igen súlyos felté­telek alatt vásárolták meg a föld szabadságát, de készek voltak a legnagyobb erőfeszítésre is, csak hogy édes tulajdonuk gyanánt üdvözölhessék azon földet, melyet mindennapi munkájuk verí­tékével áztattak és termékenyítettek. Mindamellett a föld felszabadítása ez után csak a kezdeményezés stádiumában állott, a­midőn a 48. törvényhozási egy hatalmas lépéssel továbbra ment: eltörölte imperative az összes úrbéri tar­tozásokat és a volt földes­urak kártalanítását az ország vállalta terelé. Nem tartozik ide e nagyszerű­ törvényhozási tény politikai és erkölcsi horderejét mérlegelni, de annyi bizonyos, hogy a törvényhozás ezen intézkedésében, mely az úrbéri birtokot épen azoknak adományozd ingyen, a­kik 1848-ig magukat megváltani elmulasztották, mondom, a törvényhozás ezen különben nagyokú intézke­désében az igazságtalanságnak, sőt a büntetés-

Next