Pesti Napló, 1868. október (19. évfolyam, 5529–5465. szám)
1868-10-10 / 5537. szám
r 1V 233 -5537. Szombat, october 10.1868. Szerkesztési iroda Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. A lap anyagai részét illető közlemények (előfizetési pénz kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a Kiadó hivatal, kiadó-hivatalhoz intézendők.pesti mm REGGELI KIADÁS. 19. évi folyam. Előfizetési feltételek: Hirdetmények díja: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva: Félévre . . . . . 11 trt Évnegyedre. . . . 6 írt 50 kr. Az esti kiadás killenküldéséért felülfizetés havonkint . . 30 kr. A hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 új kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyílt-tér : 5 hasábos petit-sor 25 uj kr. Wi litcza 6. . II. emelet. R Zsip szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Ferenczsek tere 7. szám földszint. a helyeslését jelenté ki a pénzügyminiszternek az ország jövedelmeinek emelése körül tett fáradságaiért. A horvát országgyűlés küldöttsége király ő Felsége által ma délután 6 órakor fogadtatott. Vacanovich Antal a küldöttség elnöke a horvát országgyűlés feliratát a következő beszéddel nyújta át : Felségének : Császári és apostoli királyi Felség ! Horvát- Tótország és Dalmátia országgyűlése azon kitüntető küldetéssel bízott meg bennünket, hogy Felséged magas trónja zsámolyához e legalázatosb feliratot letegyük, mely a rendithetlen hűség s jobbágyi hódolat kifejezése mellett azon kiegyenlítést foglalja magában, mely által Horvát-, Tótország és Dalmátia egyrészről, és Magyarország másrészről, minden közöttük fontorgó államjogi nehézséget — Fiume hovatartozását kivéve — megszüntetvén, új közjogi egyezséget hoztak létre s állapítottak meg. A felirat azonban megcáfolhatlan érveket hoz fel arra nézve, hogy Fiume nemcsak földrajzi fekvése és nemzetisége, hanem jog szerint is Horvátország egyik kiegészítő részét képezi. E tekintetben hódolatteljesen hivatkozunk Felséged dicső ősének Mária Terézia császárné és királyné 1776 —1777-ik évi legfelsőbb elhatározásaira, valamint Szörénymegye 1778 ki diplomájára és dicső emlékű I. Ferencz császár 1808 ki legfelsőbb elhatározására.Ezen diplomatikai okmányok által Fiume a horvát királyságba közvetlen viszszakeblezése ünnepélyesen kimondatott és elismertetett. Egyébiránt Horvátország a méltányos kiegyezésnek Fiume tárgyában is annyiban már előkészíti útját, amenyiben a Magyarországgal létrehozott megállapodásban tulajdon országának, s következőleg Fiuménak is valamennyi kereskedelmi, közlekedési, pénzügyi és katonai ügyeit a közös magyar minisztériumok vezetésére bízta. Ennélfogva a leghűbb horvát nép nevében legalázatosabban kérjük Felségedet, méltóztassék Horvátország jogát Fiuméra az államjogi kiegyezés határai között, legkegyelmesebben megóvni és megvédni, és Szent István koronája népeinek államjogi egyezségét az engesztelés, szeretet és meg nem szűnő egyetértés kapcsával körülvenni és megszilárdítani. Ő felsége, a feliratot átvévén, a következő szavakkal válaszolt: Örömmel s különös megelégedéssel értesültem úgy a horvát- és sl avon-dalmát országgyűlés most átnyújtott feliratából, valamint magyar minisztériumomnak erre vonatkozó előterjesztéseiből is, hogy minden fennforgott közjogi kérdések és nehézségek a magyar és horvát országgyűlés által, mindkét rész megnyugtatásával kiegyenlíttettek, s ekként ama történeti kapocs, mely érintett országaim hű népeit saját érdekükben évszázadokon át egyressté, ismét helyreállítottnak tekinthető. Egyedül Fiuméra nézve még nem sik.ikerült barátságos úton megállapodásra jutni. 1 . Azon meggyőződéstől vezéreltetve, hogy j . fejedelmi feladataim egyike legszebbikét js képezi ott, hol népeim érdekei egymástól elágaznak, királyi szavamat engesztelőleg is kibékitőleg mérlegbe venni. Bizalommal tekintve továbbá azon elő- ■ zékeny és őszinte indulatra, melyet mind a magyar, mind a horvát országgyűlés e nagy fontosságú közjogi kérdések megoldása köríti és egymás irányába” tanított, s s biztosan számítok arra, hogy valamint a többi kérdés tekintetében, úgy Fiuméra nézve is sikerülni fog az annyira kívánatos megoldást barátságos úton létesíteni. E czélból magyar koronám tanácsosait azonnal utasítni fogom, hogy minden részről érdeklettekkel értekezvén, megfelelő javaslatokat terjeszszenek elém, melyek királyi előterjesztvények alakjában úgy a magyar, mint a horvát országgyűlésnek bemutattatván, minden érdekelt lehető figyelembevétele mellett a kölcsönös megegyezést lehetővé tegyék, hogy így a kiegyenlítés befejezett műve Általam jóváhagyva, mielőbb életbe léphessen. Királyi elhatározással csak azon nem várt esetben fognék döntőleg intézkedni, ha az összes érdeklettek megnyugtatására irányzott előterjesztéseim alapján az óhajtott és szükséges eredményt elérni nem sikerülne. Tudassák ezt megbízóikkal, és biztosítsák őket változatlan királyi vonzalmamról. Pest, oct. 9. Nem örömest térünk vissza a temesvári faszállítás kérdésének tárgyalására. Bármelyoldalról tekintsük a dolgot, a baloldal opponálási dühe oly módon zsákmányolta ki e nem politikai természetű kérdést, mely sem az oppositiónak nem használt, sem a háznak, mely szereplése színpadául szolgál, tekintélyét nem növelte.Mert e kérdés tulajdonképi jelleme nem más, mint az alárendelt helyi érdeknek, a kicsinyes önzésnek fellázadása az összes haza érdeke ellen, támogatva, sőt magáévá téve egy „parliamentáris párt“ által! De vissza kell térnünk rá, hogy azon számos ferdítéssel és önző czélzásokkal szemben, melyektől az ellenzék lapjai hemzsegnek , a képviselőház többségének helyzetét ez ügyben constaáljuk. Tény, hogy a temesvári fa eladása által Baiersdorf és Biach részére a kincstárnak az ottani erdőkből nyert jövedelme nevezetesen szaporodott. Tény, hogy a pénzügyminiszternek joga volt szerződést kötni ez iránt bárkivel, s hogy sehol megírva nincs, miszerint minden ily alkalommal Csődöt hirdessen vagy ajánlatokat kívánjon, így fogta fel a kérdést a ház túlnyomó többsége. És így fogván fel, nem pártolhatta azokat, kik a pénzügyminisztert ezen, az államnak szerzett haszon miatt önzésből megtámadták, — nem szavazhatott az ellenzékkel, mely sietett e kérdést egy parlamentáris párthoz nem méltóan magára nézve hasznosítani. A képviselőház nem Temesvárnak, hanem az országnak érdekeit képviseli, — ebben rejlik kulcsa egész helyzetének. Mert az ország érdekeit képviselvén, nem tekinthető a kincstárra nézve, ennek kárával, irányadónak azon rendszabályt, mely az absolut kormány kegyelméből igazságtalan kedvezményekben részesítette Temesvárt s vidékét, — ellenben helyesnek kell tekintenie a pénzügyminiszter azon eljárását, melylyel egyesek egyéni érdekét tán igen, de senki másnak jogait nem sértve, az állam jövedelmét jóval megszaporitá. És igy fogván fel a dolgot, midőn a pénzügyminiszter eljárásában semmi roszalni valót nem talált, sőt kénytelen volt azt érdeméül róni fel, nem kivághatta tőle az iratok előterjesztését, melynek elhatározása ily természetű ügyben közel jár egy bizalmatlansági nyilatkozathoz. Nem szavazhatott a baloldallal, mely fel akarta használni az alkalmat a kormány kisebbítésére, miután főembereinek egyike a szavazás elől kitért, másika saját pártjával nem szavazott, kénytelen volt a pénzügyminiszternek megadni azon eégtételt, mely őt az összes haza színe előtt illeti. Hogy ennek daczára Lónyay úr, a tárgyalás befejezése után az iratokat mégis bemutatta, ezt igen természetesnek találjuk. Ezt tette volna bárki, ha bízik eljárásának helyességében s nem telik kedve alkalmat szolgáltatni uj gyanúsításokra azoknak, kik e téren oly bravourral működnek. De e tény teljesen független a többség szavazatától, melylyel a többség előfizetési felhívás a PESTI NAPLÓ 1868-dik évi 4-ik negyedévi folyamára. Az előfizetési az esti lappal együtt a következő: A postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Negyedévre (october 1-től december végéig) . . 5 frt 50 kr. Az esti lap külön küldéséért felülfizetés havonként 30 kr. Pest, September 10. 1868. A „Pesti Napid“ kiadó-hivatala. Fest, oct. 9, 1898. A népiskolai törvényjavaslat és a confessionalis érdekek I. (?) Állíttatott, és pedig egészen alaposan, hogy a confessionalis érdekeknek az államiak előtt hátrálniok kell. És viszont nem kevésbé alaposan hozatott fel a confessional- jog- és tényállapot védői részéről az , hogy azon esetben, ha a confessionális iskolák nemcsak nem hátráltatók, de sőt, és pedig több szempontból még sikeresebben is mozdják el, mint milga az állam, emennek czéljait, ha két érdek találkozik, a józan politika pedig azt tanácsolja, hogy ok nélkül soha sem kell a kedélyek nyugalmát megzavarni, a bizalmatlanságot, féltékenységet és oppositiót felhívni. Történt ugyan, mégpedig 1847-ben Angliában, hogy midőn Russel azon évi ápril 19-én egy hatályos iskolafelügyeleti rendszer behozatalát és tanárképezdék felállítását hozta javaslatba, ennek ellenében egy egész párt, mely heves kikeléseivel már ezelőtt az egész országot föllármázta volt, azon indítványával lépett fel: „küldessék ki egy bizottság annak megítélésére, ha várjon a javaslatba hozott intézkedés nem terjeszti-e ki illetéktelenül túl a korona jogait, és nem vág-e be őfelsége alattvalóinak polgári jogaiba és vallási meggyőződéseibe.“ Az erre kifejtett nevezetes parlamenti vitából diadalmasan emelkedett ki az igazság, hogy az államnak joga és kötelessége, a népoktatásra felügyelni és azt vezényelni. Mindazon okok, melyek kétségen kívül helyezik, hogy az ország és nemzet védelmét nem bízhatja az állam az ő polgárainak, egyeseknek és társulatoknak szabad elhatározása és hazafias buzgóságára, bizonyítják azt is, hogy a népnevelést és oktatást sem hagyhatja csupán az egyházak és emberbarátok tetszése, belátása és jóakaratára. Miért ?, mert a népnevelés és oktatás a honvédelmi erőnek, a haza, vagyon és polgárok bel- és külbiztonságának egyik leglényegesebb factora, eszköze, emeltyűje és sokszorozója. Temérdek statitikai adatokra támaszkodó bel- és külföldi példákkal jön kimutatva, hogy a neveletlen és tudatlan nép mindig szegény, kizárólag állati ingereitől vezéreltetik, gyanakodó, irigy és hiszékeny, könnyen felbőszíthető, s vadságán bán vérengzésekre és dúlásokra hajlandó. Országokban , melyekben a nép nevelése és oktatása rész, vagy elhanyagolva van, a lázongások és forradalmak napirenden vannak. Angliában azon nem épen ritka párzendülésere, melyek a tőkét és tulajdont támadják meg, olykor milliókra menő károkat okoznak, s mindig csak katonai karhatalommal, véres erőszakkal bujtathatnak le, tehát a személy- és vagyonbátorságot nem kis mértékben veszélyeztetik , mindannyiszor oly népség által követtetnek el, melynek legnagyobb része egyátalán semmi oktatásban nem részesült, s a templomok, paloták , színházak szomszédságában épen oly durván nyers- és butának nőtt fel, mint akár az új-seelandi emberfalók. E párzendülések sorában fordulnak elő egyesek, melyek nagy kiterjedés és a lázongók tetemes száma és bőszültségénél fogva igen félelmes jellemüek voltak, s az országnak valódi szerencséjére vált, hogy ily kitörések alkalmával nem volt háborúja valamely oly hazai mássággal , mely azokat, könnyen invasionális czéljaira használhatta volna fel, s hogy az egész haderővel rendelkezvén, azokat gyorsan elfojthatta. „Az igaz, hogy mi földre sújtottuk és keményen megbüntettük őket. Más választásunk nem volt. A rendet helyre kellett állítani, a tulajdont biztosságba helyezni. De lehet-e ennél kegyetlenebb kényszerűséget csak képzelni is? Akinek joga van óhajtani, vasmacskával sújtani, gályarabságra kárhoztatni, deportálni stb. annak kötelessége is van, nevelni és oktatni, az embereket okosabb , szelidebb és életképesebbekké is tenni. Gondolhatunk-e szégyepir nélkül rá, hogy több mint fele azon nyomorultaknak, kik napjainkon Newgatéba hurczoltattak, boldogul élhettek, hogy több mint fele azokból, kik jelenleg börtönökben sínylenek, az életnek szabadságban örvendhettek , hogy oly pokol a földön, mint a Norfolk sziget, soha nem létezett volna, ha a czélra becsületes embereket nevelni, csak egy csekély részét is fordítottuk volna azon összegeknek, melyeket elköltünk, hogy a gazokat üldözzük, kínozzük és börtönben őrizzük? A XIX. században élünk, s még mindig azon kényszerűség alatt állunk, hogy a vasmacskát, ezen irtóztató kínzó eszközt, melynek hatását a legedzettebb szívűek sem nézhetik anélkül, hogy ájulás fogja el, a csak ily irtóztató fenyítőszer által fékezhető nyers, durva és vad természet miatt még ma sem törülhetjük el.“ Az ezen alkalommal tartott beszédében Macaulay, a történetíró, egy nevezetes és döntő példát hozott fel Scótia fejlődési és erkölcsi átalakulási történetéből. „Százötven évvel ezelőtt, úgymond, Scótia talált a legdurvább és neveletlenebb ország volt mindazok közt, melyek ma a polgárosodás czímére igényt tartanak. A scót név e szigeten akkor csak is megvetéssel ejtetett ki. A skót államférfiak legjobbjai a kétségbeeséshez közelálló érzéssel nézték szegényebb hontársaik ezen szomorító sorsát. Fe t c h e r, egy derék és nevelt ember, egy férfiú, ki a szabadságért harczolt és szenvedett, oly undorítónak találta ez emberek tudatlanságát, tunyaságát, rendetlenségét és nyomorát, hogy számos ezreknek közülök rabszolgákul eladását hozta javaslatba. Ő tudniillik azon véleményben volt, hogy semmi más eszköz, mint azon fegyelmi szigor, mely a négereket rendben tartja, és dolgozni kényszeríti, tehát a korbács és deres sem lesz eléggé hatályos arra nézve, hogy a lakosság azon kóbor és rablásból élő részét, mely Scótia minden táját nyugtalanságban tartja, a rablástól elszoktassa, és rendes munka- és élelemkeresethez szoktassa. Ez okból a forradalom után egy iratot tett közzé, melyben az ország rendeinek egész komolysággal ezen éles orvosszert ajánlja alkalmazandónak, mint olyat, mely véleménye szerint a bajt egyedül képes megszüntetni. Néhány hónappal rá, hogy ez hrat közzététetett, egy „egészen más orvosszer hozatott alkalmazásba : az Edinburghban összegyűlt parliament törvényt alkotott plébániai iskolák felállításáról. És mi lett az eredmény ? A nép szellemi és erkölcsi jellemében oly javulás állott be, mely példátlan a történetekben. Daczára a durva éghajlatnak és a föld terméketlenségének, Scótia csakhamar oly tartománynyáron, melynek nincsen oka a világ legszebbik tájára is irigységgel tekinteni. Hová csak a scót ment, és kevés tája volt a világnak, melyen ő meg nem fordult volna, szellemi és erkölcsi tulnyomóságát magával vitte. Közhivatalba lépett. Utat tört magának az első polczokra Főzdéknél vagy gyárakban nyert mint munkás alkalmazást; kevés időre felügyelővé lett. Katonának állt be; zászlótartósággal tisztelték meg. A gyarmatokba költözött át; a leggazdagabb ültetvényes vált belőle. Üzleti doltot nyitott; portékája a legjobb volt az egész utczában.És mi okozta ezen nagy változást ? Scótia levegője csak oly csípős, szirtjei csak oly kopárok valának, mint azelőtt. Népének összes természeti tulajdonai szintén azok maradtak, amik voltak, midőn tanult és jóakaratu emberek azon tanácsosai álltak elő, hogy őt, mint az igavonó marhát, korbácscsal kell a munkára kényszeríteni. De a kormány azalatt nevelést és oktatást adott neki. E nevelés és oktatás, igaz, sok tekintetben nem az volt, aminek leennie kellett volna. De volt légyen bármilyen, Forth és Clyde ködös és kopár partjai felvirágoztatására többet tett, mint a világ legkedvesebb éghajlata, s legtermékenyebb földje Tarents Capuára nézve. Bármily határozottan állítják is fel tehát némely urak ezen házban a tant, hogy a kormánynak a nevelés- és oktatásba avatkozni nem kell, van-e mégis soraikban csak egyetlen egy is, ki felállani és állítani merné, hogy a skótok jelenleg miveltebb és vagyonosabb nép fognának lenni, ha az utóbbi öt életkorszak alatt csak önkényüktől függött volna, gyermekeik nevelése és oktatásiról gondoskodni? .. í1 --------------it Bécsi dolgok. .n A miniszterelnökség kérdése még mindig függőben van. A „Tagesbote aus Böhmen“ arról okoskodik, hogy milyen ember kell az elnökminiszteri gátra: „Nem élez, úgymond, nem simaság, nem a diplomatikus szem, sőt nem is a mély politikai belátás az, mit a miniszterelnöktől, kit ki fognak nevezni, követelnünk kell; e tulajdonságok szűkében nincsen a kislajiánus minisztérium. Amit kormányunk elnökétől követelnünk kell, az az erkölcsi komolyság, a hazafias hűség, a hit az alkotmányban, s teljes odaadás hozzá, a jellem szilárdsága, az imponáló személyiség s azon állás a magas aristokratia köreiben, mely Ausztriában még mindig elengedhetlen arra, hogy a befolyásos udvari körökben az illető magának kellő érvényt szerezhessen, hogy egyaránt közvetíthessen lefelé és fölfelé.“ — Természetes, hogy az idézett lap mind e jó tulajdonokat Auersperg Adolf herczegben feltalálja. Ellenben egy másik (bécsi) lap, mely pletykáiról nevezetes, ritkítottan nyomtatott „pótrovatában“ (Nachtrag) azt beszéli, hogy a volt miniszterelnök öcscsétől annak idején megtagadta a morvaországi helytartóságot, mivel állítólag nem voltak elég közigazgatási ismeretei. Bárhogy legyen a dolog, az ügy jelenleg úgy áll, hogy Auersperg Adolf herczegre reflectáltak ugyan a magas állomás betöltése végett, de a betöltés iránt még megállapodás nem történt. A szíriai helytartó, Mecséry báró is le készül mondani: helyébe Kaiserfeld Mórt kandidálják. A gácsországi tartománygyűlés is megröstelte a dolgot, s a zsidók egyenjogúsítására vonatkozó törvényjavaslatot újra felvevén, en bloc, szinte acclamatióval fogadta el, s így a múlt napokban insultáltaknak némileg morális elégtételt adott. A „Választások előtt“ czimű többször említett röpiratra a bécsi lapok is rátérnek. Ezúttal a „Presserben olvasunk róla találó megjegyzéseket. „Egy terjedelmes és tartalmas röpirat, mely a múlt napokban e czim alatt, „a választások előtt“ jelent meg, írja a nevezett lap, a baloldalt mindenestől oly kíméletlen s megsemmisítő kritik alá fogja, hogy fellábadásához alig-alig van remény. Politikai és sociális életünk egy momentumát sem hagyja figyelmen kívül e röpirat, s a legmegdönthetlenebb érvekből oly épületet állít fel, melyet a baloldal faldöntő kosai aligha megingatnak.“ Országgyűlési tudósítások. A képviselőház oct. 9-én tartott ülése. Elnök: Szentiványi Károly; jegyző: Bujanovics Sándor. A jegysőrsönyv hitelesítése és a kérvények bemutatása után felvétetett az úrbéri örökváltság megtérítéséről szóló törvényjavaslat, mely, valamint az arra vonatkozó központi bizottmányi jelentés is, egész terjedelmében felolvastatván, általános tárgyalása megkezdetett. Horváth Boldizsár igazságügyminiszter : Tiszt. képv. ház! Nemzeti életünk egyik legszebb korszaka az, melyben a magyar aristokratia az egyetlen, melyet a történelem e tekintetben felmutat — önszántából, minden forradalmi mozgalom, minden külső impulzus, a körülményeknek minden nyomása nélkül a népet fölszabadította, s a szabad föld és tulajdon elvét tűzte ki jelszavául. Ez által emelkedett a nemzet az új társadalmi rend magaslatára és a múlt véres csatái után ezzel igazolja újabban életrevalóságát, fölismervén és elfogadván egyikét azon életfeltételeknek, melyektől a nemzet további fönnmaradása függ.Az eszmeharcz e téren már a harminczas években vette kezdetét, de a törvhozásnak csak az 1840. évben sikerült a szabad tulajdon első alapkövét letenni, az 1840. VII. t.czikk által, mely jobbágyoknak megengedé, hogy úrbéri tartozásaikat bizonyos tőke letétele mellett örökre megválthassák. A magyar nép józan felfogásának és becsületességének fényes tanúságául szolgál, hogy e törvény kihirdetése után községek és egyes jobbágyok jelentékeny számmal siettek a törvény jótékonyságával élni és noha sokan i igen súlyos feltételek alatt vásárolták meg a föld szabadságát, de készek voltak a legnagyobb erőfeszítésre is, csak hogy édes tulajdonuk gyanánt üdvözölhessék azon földet, melyet mindennapi munkájuk verítékével áztattak és termékenyítettek. Mindamellett a föld felszabadítása ez után csak a kezdeményezés stádiumában állott, amidőn a 48. törvényhozási egy hatalmas lépéssel továbbra ment: eltörölte imperative az összes úrbéri tartozásokat és a volt földesurak kártalanítását az ország vállalta terelé. Nem tartozik ide e nagyszerű törvényhozási tény politikai és erkölcsi horderejét mérlegelni, de annyi bizonyos, hogy a törvényhozás ezen intézkedésében, mely az úrbéri birtokot épen azoknak adományozd ingyen, akik 1848-ig magukat megváltani elmulasztották, mondom, a törvényhozás ezen különben nagyokú intézkedésében az igazságtalanságnak, sőt a büntetés-