Pesti Napló, esti kiadás, 1868. október (19. évfolyam, 1-27. szám)

1868-10-27 / 23. szám

■van : az t. i., hogy az illető úr, a­ki ezeket írja, elfelejti, hogy a türelmes olvasó azokat a ször­nyű dolgokat is szereted tudni, a­melyek a czikkíró urat a philippika megírására feltüzelték- Hol tapodja a felelős miniszter lábbal a törvényt? ki vele ! Biztosítjuk, hogy támogatni fogjuk a törvénytapodó ellen a „Hazánk“at.— Hol töké­letesíti a magyar kormány a soldateskát ? Hol sülyed a magyar kormány az alkotmány ellen intézett machinátiók eszközévé ? Mit tartózkodik a „Hazánk“ mindez ocsmány­ságokat napvilágra hozni ? Mit késnek a „Hazánk“ lapvezérei,e gyaláza­tosságokkal szemben, a kormány perbefogatá­­sát legalább indítványozni ? Vagy, vagy ! Vagy mindaz igaz, a­mivel a „Hazánk“ vádolja a kormányt, s akkor a „Hazánk“ bűntársa a kor­mánynak , mert titkolódzásával takargatja bűneit. Vagy mindaz nem iga­z,s akkor — egészít­se ki magának a „Hazánk“ czikkírója a mon­datot. Tertium nondatur. B­é­c­s, oct. 26. (Eredeti tudósítás.) A képviselőház pénzügyi bizottsága a bank-előter­­jesztvényt mai napon egyhangúlag elfogadta. Ez előterjesztvény, hallomás szerint, úgy, a­mint a képviselőház által elfogadtatott, fog a felsőház­­ban tárgyalás alá vétetni. A legfelsőbb szente­sítés a legrövidebb idő alatt szintén meg fog adatni. Azonban e siettetett eljárás mellett sem lehet a bank­igazgatóság intenzióját megvalósí­tani, mely szerint ama 20 millió forint, mely ösz­szeggel a bank alaptőkéje alábbszállítandó, már jövő november 1-jén lefizettessék. De a reichs­­rab­ mindkét házának beegyezését a pézügymi­­niszter ezen előterjesztéséhez, jelenleg már befe­jezett tény gyanánt lehet tekintenünk. A vitat­kozás folyama alatt ugyan még több elkesere­dett kifejezéseket fogunk hallani e labirintasze­­rűen bonyolódott bank­kérdés fölött, de ezzel a vita alá bocsátott leszállítási kérdésnek kevés dolga van. Hogy az államot az évenként egy millióra menő ráfizetéstől, melyet köztudomás szerint fizetni kell, ha a bank­jövedelem a 7% ot el nem éri, szükségképen meg kell szabadítani, ezt minden oldalról elismerik. Ha e czél, mint előre látható, a reduktio által eléretik, úgy azon jogkérdés: váljon részt kell-e ezen ráfizetésben venni Magyarországnak, avagy nem ? önként el fog esni. S hiszszük, hogy ama másik, a 80 mil­lió adósság, nyílt kérdése szintén hasonló gya­korlati, és mindkét félt kielégítő módozat szerint fog megoldat hatni. Van elég ügy, mely a biroda­lom két felének egybehangzó megállapodására vár, s nincs szükség azoknak számát minden ok nélkül még inkább szaporítani. A bank­ kér­dés, véleményünk szerint, — ha csak az elégület­­lenség szellemét készakarva nem kívánják bele lehelni, — nem alkalmas a két kormány és par­lament barátságos viszonyaiban nehézségeket előidézni. Végül legyen még megemlítve, hogy pénzügyi bizottság határozottan kimondotta, mi­kép a kibocsátandó bankjegy mennyiségére s a készpénz-készlet magasságára vonatkozó ko­rábbi határozatok a bank alapszabályainak ha­tározatba ment változtatásai által semmiféle rö­vidséget nem szenvedhetnek. (Külföld.) Ligsaboni hírek szerint bizonyos­nak veszi az „Etendard,“ hogy Don Fernan­­d­o király megmarad abbeli szándéka mellett, miszerint nem fogadja el a megkínált spanyol koronát, melyet, mint újabb hírek jelentették, Napoleon császár is ajánlott neki. Az „Avenir National“ egy madridi sürgönye megerősíti e hírt, következő tudósítása által : A Ferdinánd által visszautasított koronát Montpensier her­­czegnek ajánlották fel, a­ki az ajánlatot kegye­sen fogadta. Montpensier herczeg visszatért száműzetéséből, és Sevillában a nép által illedel­mesen, ámbátor hidegen fogadtatott. Hogy a trónjelöltekről szóló híreket teljesen kimerítsük, megemlítjük még a következőt : Don Carlos körjegyzékben tudósította a hatalmasságokat arról, hogy atyja az ő javára leköszönt. Lorenzana, a spanyol külügyminiszter tegnap közlött jegyzékét Spanyolországban megelége­déssel fogadták. A spanyol papságnak a forradalomhoz való viszonyáról a lapokban a következő közlemény­nyel találkozunk: „A spanyol klérus magatar­tása folyvást megnyugtató, majdnem nagyon is megnyugtató. Oly készséggel kiszoríttatja ma­gát birtokából, mintha azt remélné , hogy a visszatérés órája is ütni fog. A valladolidi érsek felajánlotta a juntának hintóit és öszvéreit, hogy azok árából a munkanélküli szegények gyámo­­líttassanak. Az avilai püspök megjelent a junta előtt, hogy a „septemberi dicsőséges forradalom elveit helyeselje.“ Alicanteban a klérus küldött­séggel járult a junta elé, arról biztosítandó, hogy a dolgok új rendjét elfogadja.“ A sokat emlegetett három francziaországi mappa végre megjelent. A mappák Francziaor­­szág stratégiai helyzetét tüntetik fel szomszédai­hoz 1815,1852­ és 1866-ban, és azt bizonyítanák, hogy e helyzet a németországi átalakulások által nem roszabbult, hanem nevezetesen javult, és hogy Francziaország mozdulataiban és szö­vetségeiben szabadabb. A „Constitutionnel“ és a „France“ communiquek­ kal kísérik a mappákat. Ifjabb kísérlet ez a franczia nép megnyugtatá­sára, melynek hatása attól függ, hogy a „német erdőkből“ mily viszhang fog reájuk hangzani. Longwort, a britt kormány főconsula Belgrádon, a Bulgáriában tapasztalt pánszláv izgatásokról kormányát külön jelentésben érte­sítette. A „France“ úgy értesül, hogy e nevezetes okmány a legközelebbi blue bookban fog közzé­­tételni.­ ­ Arcza. Magyar tud. akadémia. Ha az akadémia mathematikai, archaeologiai statistikai, stb. üléseket tart, nem csodálkozunk, hogy Eötvös .... miniszter, de legalább a nyelv- és széptudományi üléseken szeretnék látni Eötvöst, nem a minisztert, hanem E­ö­t­v­ö­s­t, költői irodalmunk díszét, aka­démiánk elnökét. Fájdalom, ezúttal nyelv- és széptudományi ülést tartott az akadémia, de Eötvöshöz ezúttal sem volt szerencsénk. Talán otthon ült és gondolkozott, hogy tegyen eleget ellenzé­künknek, hiszen az épen úgy zúdult fel a libe­rális iskolai, mint az „i­ll­i­b­e r­á l­i­s“ fele­­kezetközi törvényjavaslat ellen. Azalatt Kubinyi jx. elnökölt az aka­démiában, és Fábián Gábor, irodalmunk és a classicai irodalom szolgálatában megőszült tudósunk, tartott felolvasást. Előrebocsátá, hogy merész vállalatba eresz­kedett. Fordítja Lucretius „De rerum natura“ költeményeit. Merész vállalat — úgy­mond, — már hajlott korát is tekintve; de Luc­re­t­i­u­s fordítása, számos sajátságai miatt, még prózában is nehéz. Ha van modern nyelv, mely versekben is le tudná fordítani, ez csak a kitűnően metrk­ai magyar. Fábián fenségesebb költőt és köl­teményt nem ismer. Reális tárgyat költőibb ruhába nem öltöztettek soha. A kik philosophies­t c­áfolgatták is, bámulták költészetét. Korabeli­­ írói: Virgil, Ovi­d,P­r­o­p­e­r­c magasztalra vet­ s­tók példányul; erkölcsi iránya megható, és va­lami prófétai, világjavító lengi áz igéit. Fábián hasznol mutatványokat olvasott fel hangzatos fordításából, melyet az akadémia élénk tetszéssel fogadott és megéljenzett. Ezután Szász K. lépett a felolvasó asztalhoz. S­z­á­s­z K. 1. t. bemutatván a„Niebelung­­ének“ teljes fordítását, Ráth Mórdiszes kiadá­sában, miután röviden elbocsátotta a költemény széptani méltatását, kimutatva annak helyét a a homéri eposzok és Furduzi Sháhnáme-ja mel­lett, áttér előadása tulajdonképi tárgyára, mely a „N­i­e­b­e­l­u­n­g-é­ne­k“ keletkezése, mondái és irodalomtörténeti fejlődése, fennlevő kéziratai s gyanítható szerzője. Jelezvén, hogy mindez a német irodalomban még függő kérdés, elősorolja a „N­i­e­b­e­l­u­n­g­­é­n­e­k“-n­e­k a XII. és XIII. századból felma­radt, kézirati codexeit, melyek három fő kézirat körül csoportosulnak, u. m.: A) a müncheni könyvtárban levő, eredetileg hohenemsi-, B) a szent-galleni-, C) a szintén hohenemsi ere­detű, u. n. Lastberg-féle, jelenleg donau­eschingi codex körül, Sachmann Károly az A) kéziratot, mely legrövidebb és legtöredékesebb, tartotta a legrégibbnek, és az eredetihez legkö­zelebb állónak, és erre alapítván azon elméletet, hogy a„Niebelung-ének“nem egy költő műve,ha­nem húsz, eredetileg, önálló románczból van összeállítva, olyformán, mint Wolf ismeretes elmélete szerint a homéri költemények. Sachmann ellenében Holzmann, a kéz­iratok bírálatából épen az ellenkező eredményre jutva, a C.­ kéziratot ismerte föl a legrégibbnek, legjobbnak és legteljesebbnek,a­nélkül, hogy azt is az eredetinek állította volna. Szerinte az is csak másolat, s abból van másolva és rövidítve a B), ebből viszont az A), melyek e szerint a C)-hez képest már csonkított szöveget adnak. E fölfogás egészen elejti a Sachmann szerinti több szerző elméletét, mihez képest Holz­­mann a már gyanítható szerzőjét keresve, azon hozzávetést állította fel, hogy az nem más, mint Kon­rád, a X. században élt passaui püspök P­i­­­g­o­in. Íródeákjáéi­ól a„Nibelung ének“ utó­­hangját képező „Kl­a­g­e“czímű költemény vég­sorai azt állítják, hogy püspöke parancsára föl­jegyezte a N­i­b­e­l­u­n­g-moodát, de l­a­t­i­n n­y­el­­v­e­n, miből az utóbb németre fordíttatott, s áta­­lánosan elterjedt. H­o­­­z­m­a­n­n elmélete, magára az ének kelet­kezésére és a kéziratokra nézve az irodalomtör­ténet mivelőinek többségétől elfogadtatott, de a szerzőségre nézve nem. Értekező is az egy szerző mellett nyilat­kozik , a költemény egységesen szilárd szer­kezetére alapítva véleményét, mely hihetetlenné teszi, hogy a költemény több szerző művének egyszerű összeszedése volna. A kérdés egyéb­iránt a német irodalomban még ma is vitás, s S­a­c­h­m a­n­n-nak és épen ug­yannak köve­tői, mint Holzmanna­k. Ez utóbbiak ta­nainak nagy lendületet adott a költemény újabb kritikus kiadása (a C.) codex alapján. A szerzőre nézve legújabban Pfeiffer vé­leménye merült fel, ki a költemény versalakjá­ból indulva ki, kimutatta, hogy a középkor na­gyobb epikai költeményeinél a versalak mindig az egyes költő sajátja volt, már pedig a a N­­­e­­belung-strófát legelőször a küren­­bergi Konrád lovagnál találjuk a XII. század közepe felé, s igy legalább is valószínű, hogy ő a szerző.­­ (Abessiniai prédikátió.)A keresz­tény Abessiniában évenkint csak egyszer, t. i. husvét napján, a negyennapi böjt leteltével szok­tak szent beszédet tartani, és hogy az ottani pap­ság sem feledkezik meg önmagáról, mutatja a djendai templomban tartott prédikátió zársza­vainak következő szószerinti lefordítása : „ötven bukakenyér el nem égetett hajjal, 50 meg nem égetett köleskenyér, 50 korsó bor seprő nélkül, 50 korsó sör alj nélkül, 50 tyuk lábak nélkül, egy tehén, melynek szarvai az égig érjenek s farka a földet söpörje, ez illik a papnak reggeliül az evangélium szavai szerint, negy­ven napig böjtöltetek, egyesek most ötvenig; ne kíméljétek a gabnanemeket, ne csináljatok füs­töt, ne böjtöljetek. De a pap nélkül se egyetek, és áldottak lesztek.“ 21­ (E­g­y lengyel szabadságharczos Spanyolországban.) A spanyolországi népfölkelésben, Bejár városában, egy Fronsky József nevű, wilnai születésű lengyel is részt vett ki szerencsétlen hazájának legközelebbi szabad

Next