Pesti Napló, 1868. november (19. évfolyam, 5466–5490. szám)
1868-11-26 / 5487. szám
család képezett nemzetiséget. A nemzetiségek Ausztrália és Amerika egy részében még most jó néhány száz tagból állanak. Ezek egyesülve és egymásba olvadva, nagyobb és nagyobb nemzetiségeket képeznek. Ehgy a civilisatio haladása kétségkívül fenyegető a nemzetiségekre nézve. E veszélynek ki vagyunk téve mi magyarok, ki vannak téve horvát testvéreink, ki vannak téve e hazában lakó más nemzetiségek, szóval, ki vannak téve minden kisebb nemzetiségek. De mi által oltalmazhatjuk magunkat e veszély ellen? Az által-e, hogy az egyes nemzetiségeket, nyat múmiákat törvényekbe begöngyölgetve (Élénk helyeslés.) törvényhatóságok sírkamarájába rakjuk le ? (Kitörő zajos helyeslés.) Századunkban a mi nem él, annak nincs jövője. (Hosszasan tartó zajos helyeslés és taps.) Ha a civilisatio emelkedő árjai ellen biztosítani akarjuk magunkat, állítsuk magunkat magasra. (Tetszés.) A dagály mértföldnyi lapályt elborít , de az egyes szikla, mely magaslatban áll, kiemelkedik, és ki fog emelkedni mindörökké. (Zajos tetszésnyilvánítások.) Kérdem tehát, várjon, ha e hazában lakó különböző nemzetiségek biztosításáról van szó, ki gondoskodik jobban ezen biztosításról , azok-e, kik oly törvényeket indítványoznak, melyek által visszalépve a civilisatio ösvényéről, minden kifejlődés lehetetlenné válik? vagy azok, kik a szabadságot védve, olyasmit állítanak fel a nemzetiségek számára,miáltal minden egyes nemzetnek emelkedése és egy fentartása is csak saját magától függ. (Élénk helyeslés.) És most visszamegyek oda, honnan kiindultam. Nézetem szerint a nemzetiségi kérdés nem e haza egyik vagy másik nemzetiségének kérdése, hanem mindnyájunk közös kérdése. Aki azt hiszi, hogy e hazának egysége, melytől fennállása függ, csak azoknak fekszik érdekében, kik e hazában magyarul beszélnek ; vagy aki azt hiszi, hogy szerb, román, sláv honfitársaink czivilisatioja és jólléte csak a szerb, román vagy szláv kérdés , az e kérdést nem érti (Élénk helyeslés. Taps.) Meggyőződésem szerint a nemzetiségi kérdés megoldása közös feladatunk, mely egyiránt érdekünkben áll. De épen mert e feladatot meg kell oldanunk, és mert a világtörténet összes tanúsága minket arra tanít, hogy minden kérdésnek végleges megoldása csak annyiban lehetséges, amennyiben a mód, mely szerint a megoldás történik a század eszméivel és elveivel ellentétben nem áll, (Kitörő helyeslés) nekünk e kérdést is a jelen század eszméi szerint kell megtodanunk (Helyeslés) és e század pedig, hála a mindenhatónak, a szabadság százada! (Zajos tetszés. Éljenzés.) és nincs ékesszólás és nincs hatalom, mely minket arra bírjon, hogy a szabad versenynek a szabadságnak teréről ismét a privilégiumok sánczai közé vonuljunk. (Szűnni nem akar,a viharos tetszés nyilvánitások. Éljenzés. Taps.) Nikolics Sándor a nemzetiségi kérdést,országos kérdésnek tartja, melynek kielégítő megoldása megelégedést szülvén az ország minden polgárai közt, mely az ország erejét s hatalmát növelendő ki nem elégítő megoldása pedig megelégedést nem eredményező, az ország polgárai közt, az ország erejét s hatalmát csökkentőnek tartja. Stratimirovich György hosszúra nyúló beszédében kiemeli azt, hogy a nemzetiségi kérdés sikeres megoldása a hazának egyik életkérdése, és e kérdés sikeres megoldásától teszi függővé a haza jövőjét. A kisebbség javaslatát pártolja. Jankovics Antal: T. ház! Elismerem, hogy a t. háznak ideje soha sem volt oly drága, mint országgyűlésünk e vég perczében. Azért mégis kötelességemnek tartom, e kérdésben felszólalni, s tekintettel a külön vidékek igényeire, Mosonymegyéről igen röviden megemlíteni, miképen e megye — mely fekvésénél fogva minden kereskedelmi és üzleti viszonyaiban a szomszéd örökös tartományok népével s fővárosával folytonos, igy sokkal gyakoribb összeköttetésben áll, mint saját hazánk belsejével, s melynek 75 ezer lélekből álló népessége között, csak 8000 magyar, több 12,000-nél horvát, és 54,000-nél német ajkú; mégis keblében soha nemzetiségi kérdést vagy viszályt nem ismert, sőt a kísértések és üldözések szomorú korszakában, minden egyes polgára abban találta fő büszkeségét, hogy magát szívben s lélekben igazi magyarnak vallhassa, s jelenleg is igényei sokkal csekélyebbek, mint a melyeknek a központi bizottság javaslata megfelel. Részemről mégis az előttünk fekvő törvényjavaslatok ,közül a központi bizottság — s Pest belvárosa nagyérdemű képviselője által benyújtott — két törvényjavaslat főelveiben megegyeztethetőnek találva, s a kettőnek összehasonlítását vagy a közülök leendő választást a részletes tárgyalásokra hagyva, ezeket elfogadom. Mert meg vagyok győződve, hogy hazánkban ezeknek, főkép az utóbbinak minden kielégíthető igényeket ki kell elégíteni, mivel abban Magyarország, mely alakulása óta annyi századon át, mindig egy egységes állam volt, a bevándorlóit s itt letelepedett külön származású honfiainak oly jogokat biztosít, melyek nemcsak Európa, hanem széles e világ egyetlen egy oly országában sem léteznek, mely újabban más tartományok elfoglalásából s beolvasztásából alakult. Az egy sajátságos természetű Helvécziát némileg kivéve. Elfogadom továbbá, mivel ezen méltányos, sőt engedékeny törvény meggyőzend mindenkit hazánkon kívül is, hogy a többséget képező magyar elem az egész nemzetnek azon traditionális jellemét, mely neki a „nagylelkű“ melléknevet megszerezte, az 1848-ki és 1867-ki átalakulása által el nem vesztette, s ennek jelen törvényben az egész világ előtt egy újabb, sehol fel nem található példáját adja. Azért kívánom jelen törvényjavaslatot részletes tárgyalás alapjául elfogadni. Fabricius K. a vita alattijavaslatban az erdélyi szászok municipalis nyelv jogát biztosítva nem látja. S miután a szászok új jogokat nem kívánnak, csupán a már hat századon át municipalis életben is gyakorolt jogaiknak megtartását, t. i. a német nyelvet anyanyelvüket, mint szabályozó hivatalos nyelvnek törvényhatóságuk és egyházukban fenntarthatását — ajavaslatot a részletes vita alapjául el nem fogadja. Thury Gergely igen kellemetlenül érzi magát meglepetve az által, hogy a ház által a nemzetiségi ügyben kiküldött bizottságnak lehető legszabadelvűbb javaslata nem méltányoltatik, s egy oly javaslat tetetett a ház asztalára, melynek létesülése a haza területi épségét, a ez által azon kapcsot is, mely a hazát három század óta csatolja össze — veszélyezteti. Eitel Frigyes azt mondja, hogy nem új jogok megszerzésére emeli szavát, hanem csak megtartására annak, mire nemzetisége már jogosítva van az 1791. XXI. a leop. diploma 3. pontja, valamint 1847. évből. Pachy Lajos, Deák Ferencz képviselő úr által a tegnapi napon beadott, a a ház asztalára letettjavaslatot az általános tárgyalás alapjául elfogadván, s azt pártolva, kötelességének tartja felszólalni, hogy kifejezést adjon azon hálaérzelmeknek, mely szláv ajkú — de magyar hazájukat forrón szerető — választó testvérei keblét eltölti, az igazság azon szelleme iránt, mely e javaslatot átlengi. Dobránszky Adolf és Borba Zsigmond a különvélemény mellett szóltak, Makray László a javaslatot pártolta. Az idő elhaladván, az ülés berekesztetett. A főrendiház nov. 25. ülése. Elnök: Majláth György országbíró. Jegyzők: b. Nyáry Gyula, Rajner Pál, b. Majthényi László és ifj. gr. Láday Gedeon. A kormány részéről jelen vannak: gr. Andrásy Gyula, b. Wenckheim Béla, gr. Festetics György és Lónyay Menyhért miniszter urak. Az ülés megnyittatván, elnök jelenti, miként a Magyarország és Horvát-, Szlavon-Dalmátországok közt létrejött egyezmény befejezéséül annak 36. és 37. §§-ainak értelmében mindazon tagok, kiket a horvát-szlavón országgyűlés a főrendi házhoz választott, vagy hivatali méltóságuk nyomán a főrendiház tagjai, a ház körében megjelentek. A háznagy bevezetvén őket, a ház lelkes éljenzésbe tör ki, s miután helyeiket elfoglalták, Szoich Nándor emelt először szót, azonban, fájdalom, hely szűke miatt a tartott szép beszédeket csakis lapunk holnapi számában adhatjuk. Elnök üdvözlő beszéde után Cziráky J. gr. indítványára a horvát-, szlavón- dalmátor Szági főrendek részére fenntartott egy delegátionális tag választására adatnak be a szavazatok, s Bogovics Imre 86 szavazattal 87 közül választatott meg. Napirendre áttérve Cziráky J. gr. átnyújtja a bizottság jelentését a dalmát vámszabályzatról, szólójavaslatot s a jogügyi bizottság jelentését, a törvénykezési rendtartásról. Dr.Károlyi György átnyújtja a pénzügyi bizottság jelentését a bor és húsfogyasztási adóról valamint a személyes kereseti adóról szólójavaslat felett. E három jelentés, és az illető törvényjavaslat, valamint a jogügyi bizottmánynak a képviselőház által a p. törvénykezési rendtartásra nézve hozott újabb határozatok feletti jelentés, felolvastatván, a törvényjavaslatok, valamint a képv. háznak a törvénykezési rendtartásra hozott újabb határozatai, úgy egészben, mint részleteikben elfogadtatnak, miről a képviselőház a szokott mégon értesittetni határoztatik. Ülés vége d. u. 3 órakor. A képviselőház nov. 24-ei üléséből. Bartal György beszédének (folyt, és vége.) Ez által uraim eléggé nyíltan kijelöltem volna a keretet, melynek körvonalán belül kell, hogy keressem a nemzetiségi érdekek jogos és az államegység szervezetével nem ellenkező, az állam tisztult fogalmának megfelelő megoldását. Igenis természetes joga minden honpolgárnak saját nemzetiségének megőrzése általában, különösen pedig anyanyelvének használata az őt mint egyént megillető jogkör teljes kiterjedésében oly jog, mit az államnak korlátoznia nem szabad, hacsak amazt illustriussá tenni nem kívánja. (Élénk helyeslés.) Ez oly természetes joga az egyes nemzetiséghez tartozó honpolgároknak, hogy nemzetiségek anyanyelvök átöröklésére, fejlődésére szabadon egyesülhessenek, tudományos intézeteket, iskolákat állíthassanak , mert ezen czélok, mint a honpolgárok egyéni jogosultságának kifolyásai hasonló szövetkezés nélkül el nem érhetők. Végül, miután a közoktatás magának a jogállam czéljainak egyik leghatalmasabb előmozdítója, mit az államnak kizárólag egyesek vagy társulatok buzgóságára bírni nem szabad, s amelynek részint kötelezettségéről, részint lehetőségéről gondoskodnia kell, tagadhatatlan joga minden honpolgárnak, hogy a közoktatás azon intézeteiben, melyek az állam költségén, vagy az ő rendelkezése folytán az egyes törvényhatóságok és községek erejével, tehát az ő hozzájárulásával is fenntartatnak, anyanyelvéből kiinduló elemi és annak segélyével fokozatosan előhaladó felsőbb kiképzést nyerhessenek. Az államnak viszont kötelessége, hogy ezen jogokat ne csak maga részéről tiszteletben tartsa, hanem egyúttal gondoskodjék arról is, hogy azoknak tettleges gyakorolhatása az egyes nemzetiségek egymás közti érintkezésében egyenlően tehát az esetleges többségek ellenében is biztosítva legyen. De önmaga a nemzetiségi érdekek ápolása uraim az államnak közvetlen és sajátlagos rendeltetését soha nem képezheti, nem oly államokban, melyek tömör nemzetet képeznek, nem olyanokban, melyek több nemzetiségekből alkotják. És nem csupán azért, mert az állam szervezete közegei e hivatal betöltésére pillanatig nem képesítvék, nem is épen azért, mert a nagyobbára eladósodott financziak különösen a mienk, melyek hátramaradásunk tátongó hiányait eltakarni is alig képesek, az ilynemű ápolásnak a kisebbségi javaslat szerint felmerülendő hatszoros és ha játékot űzni nem kívánnak, bizonyára terhes költségeit meg nem bírná, hanem főleg és mindenek előtt azon okok, mert az egyes honpolgároknak csak is joga, de nem egyszersmind kötelességük, hogy saját nemzetiségök sokszor erőltetett fejlesztéséhez is anyagi áldozattal járuljanak és mert őket ennélfogva ily czélból, még kevésbé pedig rájuk nézve idegen nemzetiségek érdekeinek előmozdítására megadóztatni, az államnak nincsen hatalmában. (Helyeslés.) Biros annyi következetességgel, hogy e részben a magyar nemzetiség ápolására nézve kivételt ne tegyek. Mert ha egyrészt hódolunk azon iránynak, mely az államot és egyházat egymástól kölcsönösen felszabadítani és az uralkodó, bevett és tűrt vallások közti minden különbséget, az emberi szűkkeblűség ezen elavult maradványát végkép megszüntetni kíván, a legnagyobb következetlenség beszámítását csakis úgy fogjuk kikerülhetni, ha a nemzetiség kérdésében ugyanezen elvet követve, tartózkodunk bármely nemzetiségnek kiváló jogosultságot vagy épen uralmat vindiálni. Nemzeti intézeteink közül azok, amelyeknek czélja kirekesztőleg a magyar nyelv és nemzetiség fejlesz amúgyis nem az ország egykori adóalapjából keletkeztek, hanem a volt kiváltságos rendek önkéntes kivetéseiből, és egyesek nagylelkű adakozásaikból, és én kész vagyok inkább mindn pillanatban lemondani azon csekély államsegélyről, melyben azok jelenleg részesülnek, sem hogy ez által az általam kifejezett elven bármi csekély csorbát látassam ejteni. (Helyeslés.: Amint e szerint tisztában vagyok magamma az iránt, hogy az államnak a nemzeti czélok körül egyéb teendője nincsen, minthogy a honpolgárok egyéni és szövetkezési jogait kellően tisztelje és megóvja, és hogy őket ily czímen sem közvetlenül megadóztatni, sem mint ez a kisebbségi javaslatnak 8. §-ból igenis feltűnő, s ami az ország egységét jövendőre nagyon is sérti, e hatalmát bármi nemzetiségű congressusra átruháznia nem szabad; szintúgy nem tarthatom eléggé indokoltnak s az állam korszerű forgalmával megegyezhetőnek a kisebbségi javaslat 4-ik §-ban foglalt azon követelést, hogy minden nemzetiség megfelelő arányban legyen képviselve az orsz.gyűlés felső házában a közp.hatóság törvényszékeinél stb. Az ily intézkedések helyet foglalhattak a középkor államaiban, melyeknek eredetileg hűbéri javadalmakkal, mindig hűbéri hatalommal biró hivatalai e jellegükből soha végkép ki nem vetkőzve, a politikai befolyásnak leghatalmasabb tényezőit képezték, s mint ilyenek a kiváltságos osztályok, később pedig a vallásfelekezetek jogainak legerősebb biztosítékául szolgáltak, de nem felelhetnek meg az ilynemű kikötések az újabb államtan azon követelményeinek, mely a hivatalviselést államszolgálattá alakítva s annak minden eddigi létezett korlátait megszüntetve, e részben csak a képesség mérvét ismeri el irány- adóul.(Helyeslés) s nem felelhet meg különösen a felelős kormányzat elvének, amelyre nézve úgy hiszem közöttünk különbség nem létezett, de amely hasonló korlátozást egyátalában meg nem tűr. Nem szükséges úgy hiszem, hogy tüzetesen szóljak azon eltérésekről, miket az államnyelvének, és az egyes nemzetiségek nyelvének a törvénykezés, önkormányzás, közoktatás terén leendő használtatása körül, úgy a kisebbségi, mint a központi bizottság törvényjavaslata s az attól lényegileg el nem térő azon javaslat is, melyet Deák F. tiszt, képviselőtársam benyújtott feltüntetnek, mert egy államnyelvnek szükségét a kisebbség a fennidézett szakaszban nyíltan elismeri, de elismeri azt is, hogy ez nálunk czélszerűen csakis az ország többségét képező országos magyar nemzet nyelve lehet; és mert más részről bizton hiszem, hogy bármely idegen államnak férfia elkezdve azon Belgiumtól, amelyet Mocsonyi képviselő úr fölemlített, de elmenve még Belgiumtól az Óceánon is át egészen Észak-Amerikáig, már azon latitűdöt is, melyet a központi bizottság, még inkább azt, melyet Deák képviselő úr módosítványa felállít, az egybevágó kormányzás mellőzhetlen kellékeivel megfévő vonal legszélsőbb határáig terjesztettnek ítélendi. Úgy tudom, t, képviselőház, hogy nincs a nemzetiségi követeléseknek előttünk ismeretes oly része, melyre nézve az általam előadottakban tőlem telhető szabatossággal felállított vezérelvek, ha egyebet nem, legalább saját felfogásomat illetőleg a főelvekre nézve kellő eligazodást nem nyújtanának, mert azon részletekre nézve, melyet t. képviselőtársunk Deák F. által benyújtott t.-javaslat és a közp. bizottság törvényjavaslata között léteznek, ezúttal kiterjeszkedni czélszerűnek nem tartom és konstatálni csak az egyet kívánom, hogy az általam előadott elvek közt és azok közt, melyeket a két t.-javaslat vall, lényeges különbség nem létezik. Vanak részletekre nézve igenis fontos különbségek, de csekély nézetem szerint azokon áthaladni csakis a részletes tárgyalásnak feladata. Ennélfogva nem marad fenn számomra egyéb, minthogy t. barátomat az előttem szólott képviselő urat , részben is kövessem, hogy a két törvényjavaslat között, mert szabad leeni Deák képviselő úrnak javaslatát a gyakorlati eredményekre nézve összefoglalni, azon javaslattal, amelyet a központi bizottság beadott, tehát ismétlem a gyakorlati következményekre nézve saját igénytelen felfogásom szerint vonallal párhuzamot állítani megkísértsem. (Halljuk! Halljuk!) Szerintem az egyik, épen a kisebbségnek javaslata — a nagyobb nemzetiségek collectív jogegyenlőségét állapítja meg, a másik a már is létező jogegyenlőséget a hon minden polgárainak nemzeti érdekeire alkalmazza. (Helyeslés.) Amannak alapján uralkodni fogok az egyes nemzetiségek törekvésein, ott, hol véletlenül absolut vagy relativ többségben leszek; emennek pajzsa alatt védve leszek, még egyénileg is az egész ország területén és nemzetiségi jogaim magna chartáját érvényesíthetem mint az angol, vizen és szárazon. (Zajos helyeslés). Az egyik szerint lehetnek localizált nemzetiségi tusák a szabad associatio terén, az egyes törvényhatóságok, a községek termeiben, de az esetleges túlcsapongások nem veszélyeztetik a békés szomszédokat. A másik szerint önakaratom ellen is részese leszek az államgépezet minden kerekzetében azon megrögzött nemzetiségi küzdelmeknek, amelyek kölcsönös feszültséget, idegenkedést, forrongást szítva, elvégre is veszélyeztetik azt, a minek becsületes és eszes honpolgár minden partialis törekvését kell, hogy alárendelje, a salus publicat, (Zajos helyeslés) bármely nemzetiség törekvéseit, sőt nyíltan elismerem, hogy ha valamely kérdésben, úgy az előttünk fekvőben, felette nehéz szorosan megtartatni azon határokat, melyekre a latin költő oly találólag utal „sant certi denique fines stb. Figyelmemet csakis a lehető eredmények tartják lekötve, de épen azért, mert nem tehetem, hogy egyik javaslat jövendő gyümölcseiben Eris vészes almáját, a másik két javaslat lehető hatásába pedig a békének olajágát fel ne ismerjem, ez okból részemről legalább az iránt, hogy ajavaslat közül melyik fogadtassák el az általános tárgyalás alapjául, abból indulva ki, hogy a központi bizottságnak javaslata és Deák Ferencz képviselőtársunk által benyújtott javaslat közt elvi eltérés véleményem szerint nem létezik, e részben részemről kétség soha elő nem fordulhat. És most engedjenek uraim még egy végrő szót. (Halljuk.) Azon nem vádra, de fájdalom, a múltak tapasztalatain okulva minden JjmjJM»1 “«Wjm Íékének°1:általunk ló Szemmii nyitóntörvényeink, hogy ehhez képest min e , jelenleg e teremben békésen együtt tancsozunk, valaha a cselekvés terén a múlthoz hasonló, vagy talán még keserűbb küzdelmek fognak elválasztani. Ne féltsék uraim nemzetiségi külön érdekeiket azon magyar nemzettől, melynek számaránya önökre nézve bizonyosan nem félelmes, melyet hóditási viszketeg nem bánt és mely a proselitismusra sem hajlammal, sem képességgel nem bir, mely őszinte rokonszenvvel kiséri önök nemzetiségi fejlődését és abban önmagára nézve veszélyt nem lát még őszintébben kívánja önök testvéreinek állami consolidatióját, melyet mint saját nemzeti létének legerősebb védbástyáját, önökkel együtt meg is kész védeni , de féltsék igenis azon nemzetiségi külön érdekeiket, amelyeket ezen ország határain belül minden korlátozás nélkül háborútlanul ápolhatnak, féltsék mindenekelőtt szabadságukat azon nagy hatalom terjeszkedési vágyaitól, amelynek barátságos indulata, ellenségeskedése, ölelése, ép úgy mint támogatása higyjék meg uraim önökre nézve egyaránt veszélyes (Zajos helyeslés) s mely miglen önöknek hizeleg, a Vistula és a balti tenger partján forgatja ama tükröt, a melyben önök nemzeti ésetök s nemzetiségek sorsát egybeolvadva előre láthatják (Hosszas zajos éljenzés) Egyetértve és kezetfogva uraim lehetünk még egy szebb jövőnek urai s a miben régebben oly testvériesen osztakoztunk: őrei a nyugati polgárosodásnak, egymással viszályban pedig elveszendünk legelőbb is mi, de ne ámítsák magukat uraim, a végzet önöket sem kíméli meg. És a kő, mely az egyenetlen harczban elveszett magyar nemzet sírját díszíti, nem sokáig álland egyedül a puszták sivatagában (Igaz! helyeslés minden oldalról.) És ezért adja Isten, hogy ne későn következnék be azon idő, melynek bekövetkeznie kell, hogy önök saját jövőjük elvárhatlanságáról meggyőződve, velünk egyenlő mérvben értendik a nagy költő szózatának ihlettségét, hogy a haza szent földje a közös szabadság bölcsője és mindnyájunk sírja is, hol együtt élnünk és együtt halnunk kell! Pártolom a központi bizottság javaslatát. (Viharos éljenzés, és taps.) nos s. k. Dobrzánszky Adolf s. k. Hodo József s. k. Borba Zsigmond s. k. Babes Vincze 8. k. Varga Flórián s. k. Mocsonyi Antal s. k. Mocsonyi György 8. k. Mocsonyi Sándor 8. k. Román Sándor s. k. Medán Endre s.k. Dr. Miletics Svetozár s. k. Popovits Zsigmond s. k. Vlad Alajos s. k. Popovits Desseari János s. k. Határozati javaslat. Tekintettel arra, hogy Magyar- Horvát, Tót-ó- Dalmátországok, valamint Erdély nagyfejedelemsége képezik a szent István koronája alatt álló államot; tekintettel arra, hogy ezen országok, s különösen Erdély és Magyarország a pragmatica sanctio erejénél fogva és más, részint előbb, részint utóbb keletkezett közjogi okmányok és törvények alapján önálló külön kormányzat és törvényhozással bírtak; tekintettel arra, hogy az erdélyi országgyűlés által 1722-ben elfogadott és 1744- ben beczikkelyezett pragmatica sanctio alapján Erdély ország és az uralkodóház között mindig oly kapcsolat létezett, milyen az uralkodóház és Magyarország között; tekintettel arra, hogy Magyar- és Erdély két testvérország érdekegységéből kifolyólag, nem csak jelenleg, hanem a jövőben is, egy pragmatica sanction alapuló personalis uniónál szorosabb egyesülés szükséges és kívánatos ; tekintettel arra, hogy a kolozsvári 1848.1.1. sz, még akkor is, ha se alaki se anyagi kifogás alá nem eshetnék, nem egy képviselet, hanem egy rendi testület határozata; tekintettel arra, hogy e két testvérország közti szorosabb egyesülés alapeszméje nem egy rendi testület határozataiban, hanem csak a két országot lakó részek sikeres anyagi és szellemi fejlődésének föltételében fekhetik; tekintettel arra, hogy az ily egyesülés üdvös és maradandó csak akkor lehet, ha végleges szabályozásán nemcsak az egyik, hanem a másik ország részeinek érdekei is kellő figyelembe vételnek; tekintettel arra, hogy ez csak akkor lehetséges, ha nem csak az egyik, hanem a másik országnak is van népképviseleti testülete; tekintettel arra, hogy e kérdés szerencsés ismegoldásához megkívántató képesség nem selheti kizárólagosan sem az egyik sem másik ország népképviseleti testületét, hanem az csak a két testület közt lehet megosztva; tekintettel arra, hogy Erdélynek sem 1848- ban nem volt, sem ma népképviseleti testülete nincsen; tekintettel arra, hogy egy ily népképviseleti testület létesítésére szükséges választási törvény Erdély 1848. utáni közjogi viszonyainál fogva, csak felségi rendelet útján lehetséges; tekintettel arra, hogy minden ily felségi rendelet, melynek jogosultsága elkerülhetetlenségében fekszik, az alkotmányosság észjogi elveivel nemcsak nem ellentétes, hanem ennek előföltétele, s mint ilyen annál inkább igazolt,minél inkább magában foglalja anyagilag az alkotmányosság kellékeit; tekintettel arra, hogy ma eme kellékeknek a pozsonyi 1848-ki V. t. sz. szelleme felelne meg leginkább; tekintettel arra, hogy a törvényhozás föladata nem lehet, múlt időkben hozott határozatok által lekötött kezekkel a múlt érdekét a törvényeknek, s igy a jövőt a múltnak, azékt az eszköznek rendelni alá, hanem igenis feladata sőt kötelessége is a nép érdekében hozni törvényeket; mindezek után tekintettel arra, hogy a szőnyegen levő törvényjavaslat fentebb előhozattakkal egyenes ellentétben áll, — a ház mondja ki határozatilag, hogy a fenforgó körülmények közt a ház az erdélyi és magyarországi unió tárgyában előterjesztett miniszteri javaslat tárgyalásába nem bocsátkozik. Egyúttal kijelenti a ház azon kívánalmát, hogy a felelős kormány ő felsége jóváhagyása mellett az 1848-ki pozsonyi V. t. sz. elvei szerint menesztendő népképviseleti választási rendelet alapján egy újabb erdélyi országgyűlés mielőbbi összehívását eszközölje, és a két országgyűlés egyetértésével e kérdésnek végleges szabályozását lehetővé tegye. Kelti Pesten 1868.nov. 23. Macellariu Illés s.k. Tinka Ábrahám s. k.Petkó Lázár 0. k/Balomirita- A reichsratli közös ügyi ülése. bizottságának 2. az akadémia kis termében november 25-én reggeli 11 órakor. Elnök : Dr. Kaisersfeld. Jegyzők : Van ders Strass és Tornán. A közös minisztérium részéről jelen vannak: b. Beust és K. Becke, továbbá Weninger és Hoffmann osztálytanácsosok. Elnök jelenti, hogy a közös külügyminiszter a bizottság megbízása folytán császárné és a királyné ő felségének felterjesztette a bizottság szerencsekivonatait névnapja alkalmából s felszólítja a jegyzőt a kir. kanczellár erre vonatkozólag az elnökséghez intézett levelének felolvasására. Van der Strass jegyző olvasta Beust levelét, (a tagok fölkelnek) melyben jelenti, hogy a császárné legfelsőbb köszönetét nyilvánította a szerencsekivánatokért. E n ők: a bizottság e levelet örvendetes tudomásul veszi. Olvastatik a bécsi felsőház elnökségének levele, melyben Auersperg Antal gr. és Wickenburg gróf a delegátióból betegség miatt kilépéseket jelentik. A póttagok fognak helyökbe lépni A kilépett Mandel-brüh helyett Kübeckb. póttag lépett be. Az irományok bejelentése után napirendre tér a bizottság. Első tárgy négy jegyző választása. A tagok beadják szavazataikat. Második tárgy: A költségvetési bizottság jelentése. Eichhoff. mint előadó olvassa a jelentést. Elnök megnyitván az általános vitát a külügyi budget fölött. Schwarzenberg herczeg szólal fel. A vörös könyvben foglalt jegyzékek 3-ika, a monarchia belállapotait vázolván, a fennforgó veszélyek között a hajdan politikai tekintetben privilegizált osztálynak az alkotmánynyal ellenséges állását említi. Ebben szónok alaptalan vádat lát egy osztály ellen, melynek számos tagja épen a kormány táborában van. Lehetnek ellenkező nézetek, politikai pártok, de a volt kiváltságos osztály mint olyan részéről ellenszegülés nem létezik. Óvást tesz az alaptalan vád ellen. Senki sem lévén már följegyezve, az általános vita bezáratik. B. Beust közös külügyi miniszter szükségesnek látja a hallottakra válaszolni. Hiszi, hogy az itt nem képviselt bécsi minisztérium köszönettel tartozik a magas állású szónoknak azon nyilatkozatáért, hogy nincs osztály, mely ellene van az alkotmánynak. Részéről nem fogadhatja el azon állítást, hogy jegyzékében „vád“-at emelt volna valamely osztály ellen. Akárhol szólott legyen a fennforgó elemekről és irányokról, mindig kíméletesen és ildomosan szólott, sehol sem élesen. Eichhoff b. azt hiszi, hogy a külügyét elakarván kerülni egyesek megnevezését, igazságtalan volt az egész osztály iránt. Felvilágosítást ad a bizottságnak, hogy a budget-választmány jelentésében miért nem emlékszik meg a vörös könyvről. Oka az, hogy későn terjesztetett elő. Következik a részletes tárgyalás. Miután az első 18. tétele a budget bizottság indítványa szerint 1000 ftnyi levonással (házi költség) elfogadtatott, a „titkos kiadások“ tételénél, melyre nézve a választmány a helyben hagyást indítványozza. Rechbauer a választmány kisebbsége nevében a két országos ministérium titkos szükségletének a közös rendelkezési alapból leendő kiválasztását, és ez utóbbinak 360.000 ftba leendő megállapítását indítPratobevera b. után, ki a tétel meghagyása mellett szól. Demel Rechbauer indítványát pártolja, mert szerinte az egész tétel megszavazása megfosztja a két parlamentet azon lehetőségtől, hogy a titkos országos kiadások megajánlása vagy megtagadása által saját ministériumai iránti bizalmát vagy bizalmatlanságát kifejezze. Hock b. azt hiszi, hogy a ministériumok iránti bizalom’vagy bizalmatlanság [kifejezésére mindegyik parlament sokkal hathatóbb eszközökkel bír, mint milyen a titkos költségek tárgyalása, a többséggel együtt megszavazni kívánja az 550.000 forintot. Figuy arra utal, hogy addig csak a lajtántúli ministérium jelentette ki (Berger által) beleegyezését ahoz, hogy titkos kiadásait a közös külügyministernek megszavazott alapból fedezze , a magyar ministérium még nem egyezett bele. Rechbauert pártolja. Rechbauer és K. Biohoff előadó zárszavai után Be u stb. indokolja a „titkos költségek“ egy kézben öszpontosításának szükségét és czélszerűségét. Igen sajnálja, hogy ily alapra egyátalán szükség van,de a külföldi constellátiók teljességgel nem engedik, hogy e tekintetben mi kezdeményezzük a „lefegyverzést“, midőn egyéb hatalmak olyannyira fegyverben állanak. A közös minisztérium, mely mélyen érzi a takarékosság szükségét, bizonyára nem igényelné a bizalom eme zálogát, ha nélküle kötelességének megfelelhetne. A két országos minisztérium belátta e szükséget s mint a monarchia biztonságának egyik emeltyűjét a közös külügyminisztériumra kívánta bízni az alap kezelését. Eddig még egyik sem panaszkodott, hogy szükségletei készséggel ki nem elégítettek. Amit egyik szónok a magyar minisztérium lehető ellenvetéseiről mondott, az szónokot meglepte. Eddig nem azt a panaszt szokta hallani az illető oldalról, ős magyar minisztérium rovására gyakorolja befolyását, hanem épen ellenkezőt (Derültség) Különben ez esetben inkább a magyar delegátiót illetőé a panasz. Kéri a bizottságot a választmány indítványának elfogadására. Elnök föltévén a kérdést, Reehbauer indítványa mellett csak hat tag nyilatkozik. A többség az eredeti tételt elfogadja. Ezután a választmány indítványa szerint megszavaztatik az első czim alatt kért 9481 ft rendkívüli költség azon hozzáadását, hogy a minisz-C !Z,1r!ttalék « kiadást’atelorolt két m feletti hivatalnoknak valamely megürülentő helyre alkalmazása által mielőbb megst. Fölvétetvén a külügyi költségvetés II. czime SP1*1 kiadásokan általános vitában föl-