Pesti Napló, 1868. november (19. évfolyam, 5466–5490. szám)

1868-11-22 / 5484. szám

komkior zog­at&ni&K­ei. Fest, nov. 21.1868. Már több ízben olvastunk német lapok­ban híreket, melyek különféle változatok­ban b. Beust és gr. Andrássy közti dif­­ferencziákkal mulattatták a hiszékeny kö­­s­zönséget. A kormány nem tekinthetvén hi­vatásának minden hírlapi kacsa megczá­­folását, nem dementirozta mindeddig e híreket, s valószínűleg ezentúl sem fogja tenni. De mi hírlapírói feladatunknak tartjuk végre felszólalni ellenök most, s midőn némely lapok e kacsákra form­á-­­­lis miniszter- sőt rendszerváltozási combi­­nátiókat alapítanak. A „N. Fr. Presse“ nov. 15-iki számá­ban a bécsi országgyűlés hadügyi vitáiról szólva, a kormány javaslatának elfogad­tatása mellett főokul azt hozta fel, hogy a javaslatot el kellett fogadni, „különben úgy az osztrák, mint a közös minisztérium megbukott volna, és Andrássy gróf lett­­ volna birodalmi kanczellárrá.“ Ezért ellenzé — szerinte — a magyar , kormány a bécsinél minden a bécsi or­ ’­szággyűlés által kívánt változás elfoga- s dását. „Magyar részről, úgymond, oda tö­rekedtek, hogy az utolsó állomást is, mely még nem engedtetett át Magyar­­ország hegemóniájának, meghódíthassák. “­­ — „A magyarok — mond utóbb — alig­­­ha állhattak volna ellen a kísértésnek,­­­­ hogy a teljes hegemóniát meg­nyerhessék ; mert Magy­arország törek­vései csak második vonalban szabadsági törekvések,a mig közvetlenül csak hatalom-­­ terjesztésre czéloznak, és Magyarország a hatalom tetőpontjára lépett volna, ha a­­ birodalmi kanczellárság Andrássy gróf­­ kezébe kerül.“ E sajátságos felfogás további jellem-­­­zésére szolgálhatnak nov. 20-ki vezérczik­­­ kének végszavai, melyekben azon „tit­­kot“ deríti fel, „miszerint Beust báró német kanczellársága a béke­­ garantiája, ellenben egy ma­gyar birodalmi kanczellárság,­­ mint pl. Andrássy grófé, épen az ellen­kezőt jelentené.“ Érdekes illustrátiójául szolgálhat e com­­binátióknak a „Vaterland “-nak szintén f. hó 20-iki czikke, mely ugy­anezen eshető­ségekkel bíbelődvén, komolyan lándzsa tér Andrássy gróf kanczellársága mellett, egyenes ellentétben említett collegájával azt hirdetvén, hogy b. Beust neve jelenti a háborút, gr. Andrássyé pedig a békét. s így elmélkedik e két bécsi közlöny. A hajdani túlzóan centralista s újabb időben meglehetősen porosz zamatu „Neue Fr. Presse“, s az osztrák feudalisták és ultra­­montánok közlönye, a „Vaterland“ el­lenkező consequentiákat vonnak le ugyan­azon tételből, de a tételt mindkettő el­hiszi. Vagy tán inkább csak mutatja, mintha elhinné. Mert nem kerülheti el figyelmün­ket, hogy mindkét közlöny elvi, határo­zott ellensége a monarchiában ma ural­kodó rendszernek. Az egyik a bureaukra­­tikus centralisátió oltárán áldozik, a má­sik a középkor homálya felé fordított arczc­al imádkozza le az ég villámait Ausztriára s Magyarországra, mindkettő a dualismus azon rendszerét szeretné meg­­dönteni, mely Magyarországnak jogait, Ausztriának szabadságát, s a szövetséges monarchiának tekintélyét visszaszerzé. Ezen ellenséges szándék a mai rendszer ellen, legegyszerűbb magyarázata azon mohóságnak, melylyel e lapok minden hirt felkapnak, mely szerintük alkalmas­nak látszik a monarchia uj rendszere el­leni agitátióra. Mert hogy agitatió és nem más a czél, azt mutatják a „N. Fr. Pr.“ frázisai Ma­gyarország „hegemóniájáról,“ — mutatja azon kétélű distinctiója a „magyar“ és „német“ kanczellárságról,melylyel a pari­tás elvét elvetve, a dualismus rendszeré­nek lényegét nem a két állam egyenjogú helyzetébe, hanem azon versenybe helye­zi, melyben egyik félnek szükségkép he­gemóniát kell gyakorolnia a másik felett. A dualismus a külügyekben sem „német“ sem „magyar“ túlhatalmat nem ismer, hanem ismer egy közös osztrák magyar irányt, melynek képvise­lője a közös minisztérium. És hogy ez nemcsak a papíron, hanem a valóságban is így van, tudja mindenki, a­ki a monarchia jelen viszonyait ismeri, és ismerni akarja. Azért az ily fecsegések segíthetnek a ,N. Fr.P.“ tárgy hiányban szenvedő czikk­­rein — elfogult szellemeknél némi agr­­átióra is használhatók, — de mint az ugatás eszközei is csak egy-egy napi élet ,11 előttük, mert azon teljes és benső egyet­­rtés mellett, mely Beust b. és Andrássy gróf közt létezik, a közönség be fogja látni, hogy üres, alaptalan hírlapi kacsáknál sem egyebek. E jó egyetértés kiterjed az ausztriai s , magyar minisztériumra is és meg va­gyunk győződve miszerint azt sem a „N. F. Presse“ szélsőbali henczegése, sem a „Vaterland“ szemforgatása nem ogja megzavarni. Vájjon hazafias vállalat-e e kielégítő viszonyok megzavarására törekedni — Ez oly kérdés, melyre az illető lapok löl­­dismerete feleljen. Pest, nov. 22. Mai számunkban veszik olvasóink a vörös könyv exposéjének folytatását. A­ki végig olvassa ez exposét, nem fogja eltagadni , hogy tenorja felette ílven jellemzi az osztrák-magyar­­monar­chia helyzetét. A kapcsolt birodalmak, így monarchia, mely nehéz próbákon csi­karta ki a sorstól reconstructióját, nem foglalhat el egyelőre más állást, mint a béke apostoláét, a közvetítő e helyzeté­ből s azon elvitázhatlan szükségesség­ből folyik, hogy mindennek, a mi uj, béke, idő kell, hogy gyökereit leás­­hassa a talajba. Politikai érettségünknek tán leghatha­­tósb bizonyítéka azon egyértelműség,mely­lyel minden számba vehető párt a békét sürgeti a kormánytól. Az átmeneti álla­pot, melynek nehézségeivel küzdünk, leg­inkább fárasztja ki a különben legszivó­­sabb fajt is, s mentül közelebb áll vala­mely nemzet az őseredeti állapothoz, an­nál nehezebben tudja tűrni az átmeneti helyzet nehézségeit, melyek ellen nem a töretlen, de kimerült őserővel, hanem a hideg tapasztalásból merített, lassúbb fegy­verekkel kell küzdeni. Az ifjan sanyarga­tott nemzet készebb a kétségbeesés vég­küzdelmére, mint a békés correctivum he­­vélytelen munkáira, melyek gyarapult adót s zajtalan, babér talán áldozatot kö­vetelnek. Magyarország átlépte az ifjúkor ezen vonalát s a küszöb a 6 7-ki kiegyezés volt. Meg kell vallanunk, hogy e kiegyezés szellemét látjuk azon egyértelmű hang­ban is, m­íg mai napság kormányunktól a békét követeli, s igy kétségkívül meg­hódoltak e szellemnek azok is, kiknek tet­tei az ellenkezőt hirdetik, de meg kell val­lanunk azt is, hogy az előttünk fekvő vö­rös könyvből is e szellem beszél. Az eddig közölt elöljáró beszédben va­lamint az ezt támogató 139 okmányban, mindenütt a béke, a közvetítés szellemé­vel találkozunk. Volt alkalmunk tegnapi esti kiadásunk­ban a spanyol ügyekre vonatkozó sorok­ra nézve a bevégzetlen állapotokkal szem­ben a praeoccupált beváró jellemű állás elfoglalásában egy modern elv diadalára utalnunk. Beust b. october 5-én Lago báró mad­ridi nagykövetnek táviratilag azon uta­sítást adta, hogy sociális kérdésekben az angol és franczia követek szerint induljon. Egy, october 24-én ugyan Lago báró­hoz intézett jegyzék azt mondja : „Vous voudrez bien, M. le Baron, que le Gou­vernement de La Maj­esté Impériale et Royale Apostolique, fidéle aux sentiments de Sympathie, qui n’ont jamais cesser de l‘animer envers la nation espagnole tor­ment les voeux les plus sincéres pour un prompt dénouement de la crise, qu‘elle traverse aujourd‘hui.“ S ugyanezen jegy-­­zékben kinyilatkoztatja, hogy minden órán kész a diplomatiai összeköttetést megújítani a nemzet által válasz-­­tott kormány­nyal. Nehezebb volt annál diplomatiánk sze­repe Németországgal szemben, s ha tán óhajtanék is, hogy e tekintetben a vörös könyv ne bánt volna oly fukaron olvasói­val, mégis igen megfoghatónak találjuk, hogy a helyzet, mely egy Bismarckkal szemben, mindig kényes, megkívánja az áldozatot. Eredeti, békés természetű felada­tától tért volna tán el a kormány, ha az oly sensibilis diplomatiával szemben, mi­nt a berlini, a discretiót végletekig nem űzi. Annyit megtudunk a vörös könyv­ből közlöttekből, hogy diplomatiánk kö­vetkezetesen tartózkodott árnyékával is annak terhelni magát, a­mi az illetékte­len beavatkozás, de sőt csak befolyásolás vádját is maga után vonhatta volna. Leg­­pr­egnánsabban látjuk ezt kifejezve azon szavakban, midőn a vöröskönyv azt mond­ja, hogy „kiengesztelésre irányozott szán­dékához méltónak tartotta a kormány azt, hogy a balsors utólagos fejtegetésébe, bármennyire foglalkozott is azokkal a köz­vélemény, még az esetben se bocsátkozzék, midőn erre alkalom kínálkozik.­ Pedig valóban nem lehet mondani, hog­y a porosz kormány nem lett volna rajta, hogy ez alkalmak gyakran ismétlődjenek. Az Usedom-féle jegyzék, valamint a bécsi lövészünnepély utófájdalmai mind jól szá­mított, de sikertelenül alkalmazott eszkö­zök valának. A római ügyek, a concordatum vajú­dásai s a római nagy­követek fiaskói ben­nünket nem érdekelnek egyenesen. Csak mellékesen jegyezhetjük meg itt, hogy ha természetesnek találjuk is azon rezervált és engedékeny állást, melyet a külügyér­­ség ez ügyben az osztrák minisztérium kine­­veztetése előtt elfoglalt, úgy más­részt tán elérkezettnek mondhatjuk azon órát, mely­ben az erélyes cselekvés dúsabban fog gyümölcsözni, mint az eddig meddőnek bizonyult alkudozás. A keleti ügyek fontosabbak reánk nézve, s habár a fontosságukat már esti la­punkban kiemeltük, nem mulaszthat­juk el,­­ a mondottakat még néhány szóval megtoldani. A vörös könyv e része nem a legjobb benyomást teszi az olva­sóra Úgy tetszik nekünk, mintha a sorok közt több volns, mint a sorokban, melyek egyszerű tényeket beszélnek el, de keve­set foglalkoznak azzal, a­mit e tényekből következtetni nem is nagy feladat. A román kormány, mintha nem csak­ diplo­­matizálna, de mintha chiqueantreozná is szomszédait. ,,A moldva-oláhországi kor­mány — úgymond a vöröskönyv — né­mely alárendelt hatóságok önké­nyes eljárása és az igazsággal ellenkező jelentései folytán követeléseinket meghall­gatni eredetileg vonakodott.“ A kereskedelmi, közlekedési ügyeket, melyeknek tisztázását közös és kölcsönös érdek parancsolja, alárendelve látjuk — nem tudom ellenszenvnek-e vagy as­­piráczióknak ? — De tény az, hogy a moldva-oláhországi kormány részéről ott sem mutatkozik szomszédos előzékenység ahol érdekeink karölt­ve járnának. Egy­részt kétkednünk kell kormánya szándé­kaiban, másrészt nem bízhatunk erejében sem, szemben az általa könnyelműen-e vagy számítással táplált izgalommal. A magyar osztrák diplomáczia mindenütt kellő sikerrel működött; Rómában, hol annyira előre állíttattak az ügyek, honnan az allocutió villámait szórták ki, meg tud­ta tartani az egyensúlyt. Bismarck nem volt képes szerepéből kiejteni s a többi nagyhatalmasságoknál mindenütt ered­ménynyel működött: itt, Bukarestben félti szerepét, s a vörös könyv e része méltán kelt aggodalmakat. A román mozgalom nem természetes. Egy részt szítja a disharmonia, mely cul­­turája és azon állás között van, melyre vezetői felerőszakolták; más részt rán szítják azok, kik idegen tűznél szeretnék megsütni a magok pecsenyéjét, s épp azért, mert nem önnön magából táplálkozik, mert nem természetes, azért kétszeresen aggo­dalmas, mert kétszeresen nehéz a határo­zatán aspirácziókkal, a nem concentrált érdekekkel számolni, s összeütközéseiket ki­egyenlíteni, szóval aggodalmas, mert itt oly factorokkal áll diplomácziánk szem­ben, melyeknek rugói mindenféleképen hozzáférhetlenek, közvetve avagy közvetlenül érvényesíthette, ezt a béke érdekében és a felmerült nehézségek kiegyenlítésére irányzott engesztelő szellemben tette. A németországi ügyek terén a cs.kir. kormány ugyanazon szempontokat követi, melyeket az 1868-dik évi január havában az országos bizott­ságokhoz tett előterjesztései kijelöltek. E szem­pontok jogosultsága sokkal határozottabb alapot nyert az átalános meggyőződésben, semhogy bár­mely oldalról is kísérletek létethettek volna, me­lyek a kormányt arra bírhatnák, hogy a prágai békeszerződés feltételeinek megfelelő legális ma­gatartását megváltoztassa. A cs. kir. kormány tehát jószomszédi viszo­nyait, melyekre nagy súlyt fektet, mint Porosz­­ország, mind pedig Északnémet szövetség és a déli német államok irányában egyiránt legna­gyobb gonddal ápolta. E tekinteteknél fogva fontosnak tartó idejekorán és minden kétséget kizárólag megállapítani, hogy a Bécsben tartott német lövészünnepélyt azon kegyelettel és jó indulattal fogadja, melyre a rokonszenvnek eme nemes és mélyen érzett nyilvánulása számol­hatott, hogy azonban ezen ünnepély megtartásá­ban csak a monarchia egyik nemzetiségének tel­jesen szabad akaratából eredő és a kormány be­folyásán kívül es­­i nyilatkozványát szemléli, és hogy épen ennélfogva a német lövészek bécsi gyülekezetéből a monarchia politikai helyzetére vonható minden következtetések ellen, már ele­ve, egész határozottsággal tiltakoznia kell. És valamint a cs. kir. kormány minden eshetőséget mely Poroszország irányában tanúsított barátsá­gos viszonyaira káros hatást gyakorolhatott vol­na, gondosan elhárítani törekedett, úgyszintén jelleméhez és kiengesztelésére irányzott szánd­­ához méltónak tartotta azt, hogy a balsors em­lékeinek utólagos fejtegetésébe, bár­mennyire foglalkozott is azokkal a közvélemény, még az esetben se bocsátkoznék, midőn erre alkalom kínálkozott, helyesléssel vél a kormány találkoz­ni, ha távol tartván a jelenkor politikájától min­dazt, mi a történelem tárgyát képezi, e tekintet­ben bővebb közlésekről lemond. De másrészt igazságtalanul járna el a kor­mány, ha, kiemelve a némethoni szomszédhatal­mak iránt tanúsított jóakaratú magatartását, meg nem emlékeznék egyúttal azon őszinte és barát­ságos érzületről is, mely a monarchia német ha­tárain túl, az egykor velük szövetséges állam irányában, a politikai különválás után is nyilvá­nul. A kormány külképviselőinek jelentéseiben több tanujelét ismerte föl különösen azon élénk és meleg részvétnek, melylyel Németország a habsburgi ház uralma alá tartozó államok sza­bad alkotmányszerű jogainak sikerdús fejlődése iránt viseltetik. A külügyminisztérium e részvé­tet, melyet egyébiránt a mi­vett világ számos más részei is irántunk éreznek, nagy erkölcsi vív­mánynak tekintvén, azt, a­mennyire tőle függ, jelesen tehát közegei által ébren tartani, fokozni, és a nagy átalakulási mű nehézségének túlzásá­ból eredő bizalmatlanság ellen megvédni iparko­dott. A cs. kir. kormány, ez irányban kifejtett működésének ismertetésére csak néhény adatra szorítkozik. Talán e helyen kínálkozik a legkedvezőbb alkalom annak felemlítésére is, hogy épen az osztrák-magyar monarchia alkotmányos fejlő­dését kisérő átalános rokonszenv könnyítette meg a közös külügyminisztérium abbeli felada­tát, jshogy azon óvásokat, melyeket a külföldi ál­lamhitelezők, az államadósság kamatoztatása és egységesítése tárgyában a birodalmi tanács által hozott törvények ellen intézni akartak, teljesen elháríthassa, vagy legalább az államhitelre gya­korolható káros visszahatásukat oly fokig gyen­gíthesse, a­mint ezt jelenleg elérnie sikerült. Visszatérve a német ügyek terén történt ese­ményekre, megemlítendő még az is, hogy a diplomatiai helyzet, az új államközi viszonyok következtében, alakilag annyiban változott, a mennyiben a porosz király ö Fölsége Bécsben székelő követét, múlt évi deczemberhó folyamá­ban, ő cs. s ap. kir. Fölségénél az Északnémet szövetség nevében is megerősítette, és viszont a császár és király ő Fölségének berlini követe is oly ügyeknek közvetítésével bízatott meg, me­lyek iránt a porosz király az Északnémet szö­vetség nevében intézkedik. Az észak-schleswigi ügyben a cs. kir. kormány már az országos bizottságok első ülésszaka alatt kifejtett nézeteihez teljesen hű maradt. A prá­gai békeszerződésnek nem az ő sürgetésére ke­letkezett V-ik czikke által oly ígéret letétemé­nyese lett, melynek beváltása nem saját, hanem egy harmadik szerződő fél érdekében áll; a kor­mány tehát nem érezhette magát bármily irány­ban is arra indíttatva, hogy határozott kezdemé­nyezés által, a közvetlenül érdekelt hatalmakhozi viszonyainak hátrányára nyomást gyakoroljon. De másrészt azon állást, melyet az említett béke­­czikk folytán, mint szerződő fél elfoglal, nem tagadta meg, sőt azt minden adott alkalommal felhasználta, hogy az ellentétes igényekre mér­séklő hatást gyakoroljon, s az illető hatalmaknak, saját érdekükben, e vitás kérdés idejekorán esz­­közlendő megoldását ajánlhassa. Nyíltan állít­hatja tehát a kormány, hogy őt a felelősség bár­mi részben sem érhetné, ha az észak-schleswigi ügy elintézésének további függőben tartásából az átalános helyzet békés fejlődésére nézve, veszély támadhatna. Válasz a „Pesti­ Napló“ nak 267. számában megjelent „Országos egészségügyi tanács“ feliratú czikkre. A „Pesti Nap­ló“-nak nov. 19 ibi számá­ban e czim alatt „az országos egészség­ügyi tanács,“ névtelen czikk jelent meg *) melyet czáfolat nélkül már csak azért sem hagy­hatunk, mert ama czikknek czime tévese alapja valótlan. A czimnek ugyanis igy kellene hangzani: „a* országos közegészségi tanács ellen. Az alapra nézve, melyből a támadás kiindul s melynél fogva a közegészségi tanács tétetik felelőssé azért, mit a „Hon“ scorpiója írt a bel­ügyminiszter ellen, utasítjuk a czikkírót a „Szá­zadunk“ november 16-diki és a „B­u­d­a­p­es­ti Közlöny“ november 17-diki számaiban az országos közegészségi tanács elnökének és jegyzőjének aláírásával ellátott c­áfolatra, mely­ben azon állítás, mintha a „Hon“-ban megjelent czikk a tanácsból vette volna eredetét, valótlan­nak nyilvánittatik, igy azután maguktól elesnek mindazon vádak, melyeket a közegészségi tanács ellen azon szín és ürügy alatt emel, hogy ez tá­madta meg a belügyminisztert és azon megjegy­zése a közlőnek, miszerint: „várta, hogy a jelzett czikkre illetékes hely­ről felelettel fognak szolgálni,mi nem történvén, tartja czélszerűnek a felszólalást, **) csak azt tanúsítja, hogy közlő a napi­lapokat nem olvas­sa, mert különben közleményének megjelenése előtt négy nappal látható vola, hogy várakozása beteljesedett és a „Századunk“ téves híte a méltányos szerkesztő által ugyancsak saját lapjában helyreigazításra talált. Igen természe­tes, hogy mindezekre behunyta az érdemes név­telen szemeit, mert különben hogyan lehetett volna alkalma az országos közegészségi tanács­nak éretlen lec­kéket adni és szemére vetni,hogy nem fogja fel hatáskörét ? Úgy hiszem, több érveket felhozni annak be­bizonyítására, hogy a névtelen czikknek alap­ja valótlanság, felesleges. Azt állítja czikkíró, hogy az ő felsége által megerősített és az enquéte által nem rögtönöz­­­ve, hanem hosszas és tüzetes megvitatás után el­fogadott alapszerkezetnek 4 pontja, mely követ ■­kezőleg hangzik: „az országos közegészségi tanács hatásköré­hez névleg következő tárgyak tartoznak:......... a kormány által alkalmazandó közegészségi személyzet feletti véleményezés­, az enquete többségére reátukmáltatott és ille­téktelenül csúszott be ; semmi által sincs e min­den tekintetben méltánytalan állítás igazolva, mert épen a tanács hatáskörének megállapítása körüli eszmecserébe az elnöklő belügy­miniszter úr ő nagyméltóságán kívül a kormány­nak egy másik kitűnő tagja is élénk, részt vett, a kormány tehát minden esetre igen jól ismerte azon alapszerkezetet, melyet a Baját kebelében működő tanács számára helybenhagyott. Különben is minden józanul gondolkodó és önérdektől ment csak üdvözölheti azon rendsza­bályt, melynek következtében az egészségügyi személyzet kinevezése alkalmával a belügymi­niszter egy szakértő testületnek véleményét hall­gatja meg a kinevezendő egyénnek tudományos képzettsége és szakavatottsága felett; felvilágo­sításul szolgál ez a miniszternek, a­nélkül, hogy a miniszteri felelősség elvénél fogva ez­által el­határozási jogába bármily beavatkozás történ­nék, mert a végleges kinevezést a tanács felter­jesztése szerint vagy annak ellenében a minisz­ter eszközli, bizonyára a tudomány színvonalán álló képzett egyének maguk is üdvözölni fogják e rendszabályt, melynek következtében illetékes helyen bíráltatik meg szakképzetségük és tudo­mányos működésük. Midőn azt fejtegeti czikkíró, hogy kibe bízik inkább a miniszter, a Hollán Adolf tr. úr vezetése alatt álló osztályba, vagy az egész­ségügyi tanácsba oly térre viszi a kérdést,melyre őt követni már csak azért sem fogjuk, mert nem hiszszük, hogy bárkitől is megbízást nyert volna bizodalmának vagy bizalmatlanságának kifeje­zésére, de különben is az általa említett osztály­tanácsos úr egyszersmind a közegészségi tanács­nak is rendes tagjaként működik és igy ezzel ellentétbe nem állítható; a czikkírónak nem is lehet erre nézve egyébb czélja, mint egyetlensé­­get szítani azok között, kiknek együtt kell mű­ködniük a haza egészségügyének magasztos ér­dekében. Mi a támadónak azon vádját illeti, hogy az országos közegészségi tanács mindeddig semmit sem tett, utasítom ugyan e lapokban t. i. a „Pes­ti Naplóban“ megjelent közleményekre, melyek­ből megtanulhatja azoknak egy részét, mikkel a tanács foglalkozott. Nem hiszszük tehát,hogy czikkíró kedvéért az ő Felsége a király által helyben hagyott alap­­szerkezetből bár mi is kitöröltessék. Végszavaim a kérdéses czikk befejezését ille­tik, ebben következők mondatnak : „Hogy a tanácstagok hatásköri túlkapásainak s hivatali visszaéléseinek ezentúl eleje vétes­sék“ sat. Felhívom a névtelen írót, bizonyítsa be, mi­kor követtek el az országos közegészségi ta­nács tagjai hivatali visszaélést? s mi jogositja fel őt ily feltevésekre ? Pest november 20. 1868. Dr. Grósz Lajos, az országos közegészségi tanács rendes tagja és jegyzője. ~ Mai sí Innudas» félív melléklet v­an csatolva. A vöröskönyv. (Bevezetés.— Némethoni ügyek. Hatása a belügyi és hitelügyi áta­lakulásnak a külföldre. — Észak­­schleswigi ügy. — Érintkezés Spa­nyolországgal.) Az osztrák-magyar mo­narchiának külviszonyai, az országos bizottsá­gok első ülésszaka óta egész a jelenig folytono­san megnyugtatók valának. Noha az európai államcsaládban számos szétágazó érdekek és tö­rekvések működnek, a ezen tényekkel szemközt nehéz feladatoknak megoldása állott azon kor­mányok előtt, melyeket kötelesség és hajlam egy iránt indítanak arra, hogy a békét, mint a nemzetek haladásának első föltételét, megőriz­zék ; a monarchia mindemellett sem volt az áta­­lános politikai helyzet által annyira érintve, hogy a belátalakulás és megszilárdulás művének foly­tatásában akadályozva lett volna. A külügyek vezetésével megbízott kormány a feltünedező akadályok elhárítására szilárdul tö­rekedett, s minden alkalommal, hol befolyását *) A czikkíró előttünk ism­eretes,s ha szükséges,ma­gát kész meg is nevezni. S­z­e­r­k. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház nov. 21-én tartott illése. A hitelesítés után Horváth Lajos fel­olvassa a jogügyi bizottmánynak a törvényke­zési javaslatra vonatkozó jelentését. A felolvasott jelentés kinyomatása elhatároz­**) A kérdéses czikk hozzánk vasárnap nov. 15-én­­ adatott be, s csak közlendőink sokasága okozta, hogy csütörtöki számunkra maradt. Egyébiránt az ily érdem­leges c­áfolatnak, de regula a hon lapban kellett volna megjelenni, s nem 8 nap múlva, melyben a vád előa­datott. Szerk.

Next