Pesti Napló, esti kiadás, 1868. december (19. évfolyam, 53-76. szám)

1868-12-03 / 55. szám

dunai állam nagy politikát szeretne csapni, pedig a közigazgatás, igazságszolgáltatás mezején és általán a belszervezkedés tekintetében hálásabb hivatást választhatna. A harmadik miniszterváltozás székhelye az ibériai fél­ziget volna ; itt már csak annyiban miniszterváltozás, a­mennyiben az állam alkat változása miniszterváltozásban nyilvánul. A kor­mányon levő minisztérium a monarchiát tűzte czéljául, újabban azonban a köztársasági törek­vések mind mélyebb tért nyervén, ehhez képest fogna a kormányváltozás bekövetkezni. A „Ti­mes“ levelezője részletesen leírja, hogy a köz­társasági törekvések mint kapnak mind erősebb lábra. A piov. kormány elkerülhetlennek tekinti a köztársaságot; azt mondja, hogy a két hónap óta fönálló kormány is köztársasági alkatú. Az olasz lapok még mindig a római kivégez­tetésekkel foglalkoznak, és hevesen támadják meg a pápát és Napóleon császárt.­­ Az olasz képviselőház elé a következő törvényjavaslatom terjesztettek: a polgárjog megadásáról azon lakosoknak, kik oly olasz területen laknak, mely még eddig nem csatoltatott a királysághoz; a Rómában kivégzett Monti és Tognetti csa­ládjainak nyugdíjazásáról , a clerikusok katona­mentességének megszüntetéséről. Távirati tudó­sítás szerint az első javaslatot a képviselőház már elfogadta. Victor Hugo egy újabb levelet intézett ,a l‘Espagne-hoz, meyben a rabszolgaság meg­szüntetésére serkenti a spanyol népet. Pest, decz. 3. [Különfélék.] Király ő Felsége a protestánsok alapjából újabban engedélyezett: a zemplénmegyei Hopport helv. h. leány-egy­ház községének 200 ftot, a szlavóniai Bre­ki­n 8­7 , a magy. helv. h. községnek 400 ftot, a g­y­a­l­u­i helv. h. községnek 300 ftot, az erdélyi á­k­o­s­f­a­l­v­i helv. h. községnek 200 ftot, a biharmegyei tamásdai községnek 300 ftot, végre a kolozsvári helv. h. községnek 300 ftot. — A Salzburgban tartózkodó egykori tosca­­nai nagyhg. neje tegnap reggel 1 órakor a bécsi hiv. lap távirata szerint fiút szült. — A m­u­n­k­á­s-egylet azzal a tervvel foglal­kozik, hogy egy dísze­s munkás házat létesíthes­sen, melyben aztán összejöveteleit tartaná s ál­landó ipartárlatot rendezne. Komorner Soma az első perczben 100 forintot, Kiss Kálmán pedig 500-at ajánlottak fel e czélra. — Mint a „K. K.“ írja, Alvin erre múlt hó 27-én érkezett az első gőzvonat; néhány nap alatt Gyula-Fehérvár is látni fogja. — Pestre ismét műlovartársulatot várnak. Igazgatója Stefanoni. — D­e l e­z hárfaművészünk, ki a „Szózat“ és „Hunyadi László“ dallamai fölött hárfa-ábrán­ennek a munkaerőre vonatkozó értekezésében kifejtett nézeteit nem oszthatjuk. Az iskolát leghathatósb esz­köznek tartjuk népünk nevelésére és művelődésére. Az érdekes ellen­adatot lapunk más rovatjában kö­zöljük, de e kivételek nem győzhetnek meg bennün­ket. — N. J. főerdész urnak. Hogy M. eljárása a temesvári fakérdésben nem a legtisztább, azt mások is állítják. Mi azonban személyeskedések mellőzésével csupán té­nyleges czikkeket közölhetünk. (B e r r y e r f). A beteg Berryer átszállítása an­­gervillei birtokára, mitől javulást vártak, ered­ménytelen maradt; tegnapelőtt éjjel táviratilag értesültünk a hírneves férfiú elhunytáról. Ber­ryer 1790-ben Párisban született, s azon kitűnő ügyvéd fia volt, ki Dupinnel a szerencsétlen Neyt védte. A fiú ugyanazon pályára lépett, da­czára, hogy mint royalista nem sok sikert remél­hetett rajta. Az 1829-ik évben azon pillanatban lépett a második kamrába, midőn az ellenzék végtusája megkezdődött a Polignac-minisztérium ellen. Már el volt határozva, hogy egyik tárczát neki adják ; a júliusi rendeletek a harczot azon­ban az utczákra terelték. Louis-Philipp trónra­­lépte után mindent elkövetett, hogy pártfeleit ne, öngyilkosságtól visszatartsa, lebeszélvén őket a közügyektől való visszavonulásról. Ő a legiti­misták szélső­balpártjához csatlakozott, s általá­nos választásokat, olcsó kormányzást sürgetett: ily taktika által igyekezvén az uj királyt népsze­rűtlenné tenni. S noha pártját minden csíntól visszatartotta, Berry herczegnek menekvését mindazáltal, midőn ez Vendée ben partra szállt, elősegítette. Néhány legitimista vezér elfogatása részességét e dologban napfényre hozta, s e tör­vény elé idéztetett. Az államü­gyész halálbünte­tést indítványozott, az esküdtek azonban föl­menték őt. — A kamarában, melybe 1831- dik évben ismét megválasztatott, készt­karva ignorálták Berryert, hogy befolyását meg­törjék. Carmenin nem tudta eléggé dicsérni szónoki talentumát, s egész Mirabeauig vissza­ment , hogy párhuzamot találjon Berryerhez. 1843-tól 1848-ig szónoki hírnevének tetőpontján állott. Ettől fogva nem lehetett többé tekintélyét kétségbevonni ; minden kimondott szava mara­dandó hatású volt. A kamarán kívül, mint a legi­timisták vezető bizottságának tagja, szintén a legnagyobb tevékenységet fejtette ki. Eljött azon rémületes éj, midőn az orleánsi herczegnő a párisi grófot a kamara elébe vezette, hogy annak a koronát, magának a gyámságot követelje. Ber­ryer ekkor szavát a torlasz-hősökével együ­t. Berryer rendkívüli észtehetsége daczára szünte­len a veszett ügyek előharczosa volt. Erről tett akkor is bizonyságot, midőn az orleanisták és a legitimisták uniója körül fáradozott; e terv megbukott, s a 2-at deczember egy harmadik párt előnyére ütött ki.­­ Ez időtől kezdve háttérbe vonult, a nélkül,hogy politikai tevékeny­ségéről lemondott volna, mely azonban ezután inkább diplomatai jelleget öltött. Ő Chambord gróf egyik legbensőbb megbízottja volt. Fran­­cziaország, noha nem lehetett többé a küzdtéren találni, nem feledte el első szónokát; szemmel lát­ható jele volt ez emlékezésnek azon tény, hogy az akadémia őt 1855-ben tagjául választotta. Az 1857-ik évben azon fájdalmat kellett megélnie, hogy fia, Arthur, egy szégyenteljes perban a vádlottak padjára jutott és elítéltetett. Berryer nem külseje által nyerte meg a kedélyeket, noha feje a legkifejezéstelibb volt.Zengzetes orgánuma varázsáról még ma is beszélnek kortársai, kik­nek alkalmuk nyílt őt a parlamenti viták­ köz­ben csodálni. Elvitázhatlan, hogy Berryer a tör­vényszéki ékesszólásban még eddig meg nem közelített mesterül magaslik ki. 21. (Fatalismus a számokban). Tud­juk,­hogy a dologtalan emberek sok mindent ki­gondolnak és ezerféle furfanggal mulatta­tják a a világot. Egyik kedves mulatsága ezeknek a „történelem megjóslása“, furfangosan kombinált számokból, így számította ki egy valaki Páris­ban, hogy a franczia császárság végének okvet­len 1869-ben kell bekövetkeznie. Számítása a következő adatokra van építve :­ ­ Arcza. Zene. (A Laub-négyes utolsó estélye a vigadó kis ter­mében, decz. 2.) □ Ahoz képest, hogy közönségünkben a clas­­sikai zene iránt való érdekeltség évről-évre­­ nagyobbodik , mindenesetre feltűnő jelenség az,­­ hogy Laub estélyeit nem látogatók oly mérték­ben , mint azok azt megérdemelték. S miért­­ épen Laub estélyeit nem, ki harmadéve nálunk járván négyesével, annyira elragadd a műértő köröket ? Noha a florenczi quartett, e nyeletkezű ember, jött közbe, hogy csodálatraméltó szaba­tossága által nehezítse meg az utána következők­­ versengését, már maga Laub jelentőségét is megillette volna azon kitüntetés, hogy estélyein jobban teljék meg hangverseny­termünk. A tegnapi előadás első számát Volkmann R. négyese képezi. Azon irigylendő, par excel­lence qu­art­ett-szerz­ő­k egyike ő, kiknek adatott saját szerzeményeiket a legtökéletesebb interpraetatióban hallhatni. Hogy Beethoven , hegedülő kortársai közt nem igen lehettek olyan­­ nők, kik zene­eszméit tisztán kifejezték, mutatja e kis adoma . Épen a C-mol sonáta — mely a tegnapi pro­­grammon is állt — bir hegedűrészében nagy nehézségekkel. A művész keservesen panaszko­dik Beethovennek, hogy ezek oly nehézségek, melyeket nem csak a hegedűs, hanem a hegedű sem bir meg. „Es mit!“ — válaszolt rá Beethoven — „wenn ich componire, kümmere sch mich um Ihre Winsel (értsd : Violino) nicht !“ Laubéknak ugyan bátran componálhatott volna a dicsőült mester, és tán nekik is componált. V o­­­k m a­n­n műve azok közé tartozik, me­lyekre a zenekritikusok azt szokták mondani: „szellemdús.“ Érdemes zeneköltőnk e szerze­ménye aligha édes testvér azokkal, miket egyéb­kor hallottunk. Szellemdúsnak elég szellemdús. Az első tételben csakugyan meglepő ötletek szökellnek, kergetődznek, a­nélkül azonban, hogy tartósabb benyomást tennének ránk, mint az elpuffantott tűzijáték. Inkább csináltnak látszik, mint költöttnek. Csak a második tétel andan­téja tartja e művet s a művészek kifogástalan pra­­cisióval s elragadó édességgel tolmácsolák a ne­mesen hullámzó dallamot. A lelkesedéssel ki­tapsolt szerző Laub kezén meg is jelent. Második számul Beethoven magasztos C-moll sonátáját kaptuk. Itt ragyogott Laub teljes fényében. Hatalmas, izmos, fogótól hegyig egyformán hangzó vonása, megrendítő énekszó gyanánt áramlik a lélekbe,­­ míg a scherzóból hamiskás gyermekszemek mosolyogtak felénk. Laub előtt valóban nincs nehézség s a legme­részebb futamok, vagy a gyors négyesfogások csak eszköz nála, s nem czél. Minden tehetségét a mű hatásának rendeli alá. Csak ama szédítő magasban járó applicaturák meredekeire emlé­keztetünk, melyeken tetszett Beethoven teremtő lelkének hímes virágszőnyeget alkotni. Míg má­sok (kerüljük az összehasonlítást) tépett levelek­kel hozták meg e virágok egyes szálait, Laub vi­­rág esőt bucsát ránk, édeset, mámoritót. Akadt mástész a pesti lapok egyikében, ki vagy az elkényeztetett élvezőt szenveleg­ve, vagy Szerfölötti tudát­­ossággal hibáztatva egy-egy részlet reproductiójára Srub-négyest egyáltalán elégtelennek tartá arra, hogy remekműveket ad­jon elő úgy, hogy grátiát találjon pesti Hansli­­kunk színe előtt. Ha azonban jelen volt a Schu­­bert-négyesnél, tán megolvadhatott szive körül az aczélhatnám viasz s egyedül a gyorsított tempó ellen lehettek kifogásai. De minden nagy mű­vész az általa előadott idegen műre is saját egyéniségének bélyegét üti. A tegnapi primarius meleg, szenvedélyes férfiú s ereiben hatalmasan lüktet a vér, míg Hellmesbergerben langyos li­monádé gyanánt forog. Schubertnek e négyesét bátran lehet e műfaj­hoz ini, Huber Károlylyal a karácsonyi ünne­pek alatt Debreczenbe mennek hangversenyt rendezni. — A magyar közi­­minisztérium­ban mindazon osztályok, melyek még nincsenek szervezve, ez év végéig véglegesen szerveztetni fognak. — A közgazdászati minisztérium­ban azon bizottság, mely a meterrendszer behozataláról szóló­­j­avaslat végleges szövegét állapíta meg, tegnap befejezte tanácskozásait. — A köztek, miniszter tegnapi leira­tában örömmel értesn­é a városi hatóságot, hogy az országos pénzügyi bizottmány az 1869-ik évi előirányzatba 21­0,000 fr ot vett fel a Duna sza­bályozására, s ennek folytán a minisztérium eré­lyesen hozzá látand a munkálatok megkezdé­séhez. — A budapesti omnibusz-társulat sorsjá­tékot fog rendezni évnegyedenként, melynél minden utas menetjegye egy ingyen sorsjegyet képez. A társulat czélja csak az, hogy ez által a vendégeket a menetjegyek váltásához szoktassa, mert e nélkül igen bajos a vezetnökök ellenőr­zése. — Nemzeti színház. Pest, csütörtökön, deczem­­ber 3-án 1868. „A tévedt nő.“ (La traviata.) Ope­ra 4 felvonásban. Zenéjét szerzette Verdi. Sze­mélyek: Valery Violetta, Pauline. Bervoix Flóra, Kendelényi F. Germont Alfréd, Pauli. Germont György, ennek atyja, Simon. Gaston, vicomte Le­­toriéres, Korbay. Szerkesztői posta, G. A. urnák térőn.

Next