Pesti Napló, 1869. január (20. évfolyam, 5516–5540. szám)
1869-01-16 / 5527. szám
Fest, jan 14. 1860 Tekintettel azon nagy fontosságra, melylyel a közelebbi országgyűlésen alkotott interconfessionális törvény bir, hírlapírói kötelességet vélünk teljesíteni, midőn azon körlevelet ismertetjük részletesebben, melylyel ezen törvényt az esztergomi érsek hg prímás megyéje papságának tv bemutatja, s azt értelmezi. A prímás és az interconfessionális törvények. Esztergom, jan. 12. (nkl.) Midőn néhány hét előtt az interconfessionális törvényjavaslat az Ország házából a Muzeum termébe vitetett, s a kath. főpapság vezértagjai által a kath. hitelvek nevében komoly határozottsággal, de sikertelenül ostromoltatott és a javaslat kir. szentesítés által törvény erejére emeltetett, sokan aggodalmakkal, mások reményteljesen néztek a jövő fejlemények elé. Amazok attól tartottak, hogy a keresztény vallásfelekezetek jogegyenlőségének és viszonyosságának elvi keresztülvitele hazánkban is nyitánya leend az állam és egyház közötti conflictusoknak, melyek a Lajthántúl, mindkettőnek kárára fennállanak. Találkoztak olyanok is, kik el nem titkolható kárörömmel ringatták magukat olyatén illusiókban, hogy destructiv törekvéseik terén az uj alakulásokkal együletlen kath. clerueban hasznos szövetségest fognak nyerni, melylyel természetes gyűlöletüket megtagadva, készek leendettek kezet fogni és talán megosztani is — a herostratosi dicsőségbabárjait. Örömmel oszlatom el ama aggodalmakat és tépem szét ezen illusiókat. Egy fontos tényre utalok, mely biztos garantiául szolgál az állam és egyház, a kath. és prot. felekezetek közötti testvéri béke föntartásának, amely, hogy megörökittessék, nem a kath. cleruson fog múlni. Magyarország prímása múlt évi deczember 30-án az uj vallási törvények szentesítésének alkalmából egyházmegyéjének papjaihoz körlevelet intézett, melyben a kath. egyház álláspontját ezen új törvényes intézkedésekkel szemben szabatosan meghatározza. Ez utasítás újabb bizonyítéka azon hazafias szellemnek, mely a magyar főpapságot, történelmünk tanuság szerint, minden időkben kitüntette. A prímás ugyanis bölcs mérsékletté meg egyeztetni igyekezik a kath. egyház változatlan hitelveit az uj törvények exigentiáival Habár azoknak megalkotásához megegyezésével nem járulhatott, miután megalkottatták, nem tartózkodik hagtalmuk előtt meghódolni s tiszteletben tartásukat papjainak kötelességévé tenni, kimutatva, mikép lehet a polgári kötelesességeket a lelkiismeret sérelme nélkül teljesíteni. A fontosságnál fogva, melyet ez okmánynak jelen körülményeink biztosítanak, nem lesz fölösleges főbb mozzanatait kiemelni. A primás az áttérés feltételeiről szólván, kiemeli, hogy az 1790: XXVI. t. sz. 13. §-a a katholikusok áttérésének, mint a kath. hitelvekkel ellenkezőnek meggátlására fölhívta a királyt; az 1844: III. törvényczikk az áttérést megkönnyítette ugyan, de bizonyos föltételekhez kötötte, mig a protestánsnak áttérése p . a. kath. vallásra semmiféle föltételek álta nem volt megnehezítve , ellenben az uj törvény 1 — 8. §§-ok a viszonosság alapjára helyezkedve, ugyanazon szabályokat állapítják meg mind a katholikus i t t i i ] i 4 )k, mind a protestánsokra nézve, ha más eresztény felekezet körébe kívánnak átírni. A primás elfogadja az elvet, s anak consequentiái ellen sem tesz kiagást. Sőt megelégedéssel emeli ki,ogy az új törvény „nem kötelezi a ath. lelkészi bizonyítványt kiállítani ,ath. hívének bejelentett áttérési szán- lékáról, miután az 5. §, értelmében at, ha a lelkész vonakodik kiadni, aelen volt tanuk is kiállíthatják.“ A lelkész elkiismerete tehát meg van óva, s a örvény sérelme nélkül tartózkodhatik oly cselekménytől mely az áttérés előmozditása gyanánt tűnhetnék föl.“ Sőt arimus inti a lelkészeket, hogy „transire rolentis insinuationem sedato st ad omnem moderationem composito animo excipiant, trocus absit quaevis initium, tut in Confessionem ad quam defliere parat, dirigenda exprobratio,“anem „szelídséggel“ figyelmeztessék az ittelni óhajtókat lépésük következményeire, a melytől intelmek s imák által gyekezzenek visszatartani. A prímásnak a 9. §. ellen sincs kifogása, amely a vegyes házasságok kihirdetését mindkét fél lelkészének, tehát a kath. papnak is kötelességévé teszi. Bár ily polgári törvény eddg nem létezett, a vegyes házaságokat a kath. papok ezelőtt is szokták volt kihirdetni. „Az uj törvény tehát — úgymond — sem újat, sem az eddigi jogilag érvényes gyakorlattal ellenkezőt nem rendel.“ A 10. §. is, mely az egyik fél lelkészének vonakodása esetében a másik fél lelkésze által eszközölt kihirdetést elégségesnek tartja, semmit sem rendel, mi az egyház törvényeivel ellenkeznék. Ennek folytán meghagyja papjainak, hogy a hirdetéseket eszközöljék, s erről nehézség nélkül ámítsák ki a törvény által követelt bizonyítványt, sőt reményét fejezi ki, „hogy alig fog oly eset előfordulni, midőn a lelkén vonakodnék e bizonyítványt kiálljani.“ Miután pedig a törvény a bejelentett házassági akadály eltitkolására büntetést szab, hangsúlyozza : „Bízunk Istenben, nem fog találkozni pap, ki ezen büntetésekre magát érdemesítendi. ” Ugyanis az egyházi törvény súlyos vételi terhe alatt parancsolja a házassági akadályok nyilvánosságra hozását; ezt tehát nem a kitűzött büntetéstől való féljem, hanem kötelességérzetük által indíttatva fogják tenni.“ A törvény 11. §-a sem „rendel akár újat, akár az egyház gyakorlatával ellenkezőt“, midőn megengedi, hogy a vegyes házasságok bármelyik fél papja előtt köthetők meg. A kath. egyház hazánkban eddig is érvényeseknek tekintette azon vegyes házasságokat, melyek prot. lelkész előtt köttettek. Miért hiszszük, hogy többségben maradunk. IV. Hogy a mai ellenzék valóban olyan párt, melynek napjai számlálvák, melynek iránya jövővel nem bir — a mint ezt előbbi czikkünkben fejtegettük, azt az előbb kifejtetteken kívül erősíti alakulásának genesise is. A mai ellenzék nem a 61-diki határozati párt, valamint a mai pártok egyátalján nem a 61-dikiek. Parliamentáris formák fölötti differentiák, a reménységnek különböző foka képezte akkori pártkülönbségeket. A czél egy volt: 48. Ez létetett a kiegyezkedés, ez a koronázás feltételéül — nem mintha nem látta volna be, és nem vallotta volna be örömest mindenki, hogy a 48-on revidiálni a viszánokhoz képest, hogy 48-at új térségekre sogítani, új intézményekkel erősíteni és azorzat kiegészíteni szükséges lesz, hanem mivel mindenekelőtt meg kellelenteni a jogfolytonosságot. Ez meg volt mentve, 49 vissza volt állítva, a prona a jogfolytonosság terhére lépett, melyről felismerte, hogy ez volt antaeusi ölde. Ekkor, és csakis ekkor képződek a mai pártok. A baloldali politika sem volt a „határozat“-nak consequentája, az átmenet a határozati pártól a jobboldalra nem volt inconsequenia — hisz a közös czél, melyre eltérő utalt választottak, el volt érve, és új kiindulás előtt állunk. Az új munka előtt állva, a Deáktárt serénységgel és tagadhatlan sikerel hozzálátott és megalkotta mindazt, amit fennebb vázoltunk, igyekezvén kimuatni, hogy a 48. nem csorbitatott, hanem drágitatott, erősitetett és a viszonyokhoz alkalmaztatott. Hogy ezek szükségesek voltak, azt kézzelfogható tényekkel szemben beismerte a baloldal is, nem csak általános xhrasisokkal, hanem a szükségesek külön kijelölésével is. Senki sem ismerte be nyílóbban, hogy a 48. nem tökéletes, hogy a közösen érdeklő viszonyok-e „lappangóláz“ — rendezendők maradtak — mint Kisza Kálmán. De aztán — e kijelölésnél maradt. Hogy újítások kellenek, beismerték, de a többség újításait elvetették, anélkül, hogy helyébe jobbat állítottak volna, hogy újítások szükségesek beismerték, de tisztán nem formuláztak egyet sem. Mi lehetez ennek oka más, mint hogy daczára annak így belátták, miszerint a régivel be nem érhetik — a régihez nyúlni nem mertek, remegtek, a formákon is változtatni fél-ek, nyilván bevallván, hogy a módosítás szükséges, de a lényeget, a fentartandót a formától, a módosítandótól megkülönböztetni nem tudják, és így a változtatást létesíteni nem merik. De a változtatás politikai életszükség volt, és a gyarkorlat a közakarat támogatásával az elmaradottak aggodalmai fölött tova haladt. Az ilyenekre mondja Burke az egykor oly fényes wigh-párte fénye, „mivel emlékezve, hogy cserfabottal járva egészségesebbek voltak, mint amikor nádpálczával jártak, azt hiszik a druidákkal, hogy a cserfában titkos erők lappangnak és hogy bot és egészség ok és okozat voltak.*) Valóban, van most nálunk elég ilyen közönséges politikus, akik ellen emelte szavát Burke, gyenge és lapos szellemek, kik kevés erejüket arra fordítják, hogy a haladással szembeszálljanak , és végre mégis kénytelenek lesznek engedni; és ha pártoskodásuk kicsinyes manőverjeiknek végére jutottak, és majdan késedelmezett és méltóság nélküli concessiók után az elégedetlenség hintegetett magvának gyümölcse el fogja rontani szájuk izét, panaszkodni fognak az emberek elfajulásán a közszellem korcsosodásán (Tisza ezt eddig csak feltételesen teszi geszti czikkében, ha t. i. a többség többség találna maradni) és siratni fogják ama nemzet sorsát, mely közös ügyeket nem ismert eszüknek bölcseségét teljesen megveti, és hozzá mert nyúlni egy alkotmányhoz, melyen századoknak szentelt penésze ragad. Valóban a penészt látja a baloldal is, de nem mer hozzá nyúlni, hanem ebben sem dicsekedhetik még az eredetiség érdemével sem. Ismét egy jelenség, mely a vázolt procesussal átalján velejár. Az egésznek tulajdonképi magyarázója az, amit már érintettünk, hogy az illetők nem tudnak helyesen különböztetni, nem tudnak különböztetni jelesen a politikai philosophia és a politikai gyakorlat elvei közt, és az egyikhez nyúlva, a másikat vélik veszélyeztetni. Vannak a politikai philosophiának elvei, melyeken valaki apostatává lehet, de melyeket az opportunitásnak, a viszonyoknak alárendelni nem szabad; és azért el kellene ítélnünk a Deák-pártot, ha az országnak más ország alá rendelésébe, a paritás csorbításába, szóval a magyar nemzet *) Pari. hist. XVI. 119. 1. suverainitásának csonkításába akár, akár íedig alkotmányunk democrata jellemé- ( nk megszorításába beleegyezett volna. De vannak a politikai gyakor-1atnak elvei, melyek czélszerűségi idegüknél fogva az opportunitás és helyzet függvényei, melyek, kivált ha valamely rendszer közkedvességre emelkedett, vagy hosszas gyakorlat és megfelelő viszonyok folytán áldásos ham is által szokásossá, kegyeltté vált, néhai politika philosophiájánk elveivel egy magaslatra emelednek és axiómák gyanánt szeretnek, de melyekhez ragaszkodni, ha a iszonyok gyökeresen megváltoztak, annyi, mint feláldozni a lényeget az idolnak, annyi, mint szélmalomharczot folyatni. Ilyen, ha a baloldal daczára annak, hogy az örökös tartományokban a kormányzat absolutisticusból alkotmányossá ált, nem akar a népekkel közösségbe öpni, hanem egyedül a fejedelemmel, úgy ha ügyekre, melyek, mint a közösen ideklők, állandók, nem akar állandó közeget állíttatni. Ezért ítéli el a baloldal — önnön- sagát. Theorémák, melyek abstracte véve, alkalmazva egyszerű és rendes viszonyokra, alaptételek, és általán elismertek, a gyakorlatban, különleges viszonyokban lényegtelenekké lesznek, és jaj akkor annak a politikusnak, akiben több az abstractiókra igyekvő philosoph, mint a reális világot intéző politikus. Ezekre mondja Burke, a világosság kedvéért egy túlzó kifejezést használva, hogy a törvényhozó czélja nem az igaz- ság, hanem a czélszerűség. Ezekre nézve mondja, hogy a politikai tételek rendszerint elhamarkodott következtetéssel néhány tényből vannak elvonva, és hogy bölcs eljárás e szerint, új tények, helyzetek felmerülésével a következtetést revistó alá venni, ahelyett, hogy feláldoznék a gyakorlatot az elveknek, megmásítani az elveket, hogy módosíthassuk a gyakorlatot. Vagy, hogy világosabbá tegyük félremagyarázható szavait, azt mondja, hogy az elvek legjobb esetben is csak az emberi ész eredményei, míg a politikai gyakorlatnak az emberi természettel, az emberi szenvedélyekkel van dolga, melyeknek az ész csak egy része), azért jelöli ki a nemzeti közakarat a czélokat, és az államférfiú feladata keresni a létesítés eszközeit. ") Mindig szem előtt tartá a különbséget a philosophia elvei közt, melyek érinthetlenek, és a politika tételei közt, melyek ingadozók, mondván, hogy a polgári és politikai okosságra nem állíthatók szabályok, szabatosan nem definiálhatók. 3) Ugyanezeket mondja az emberi szellem fejlődésének mély kutatója, L. Hartpole Lecky. *) „A politikus czélja az elérhető — a bölcsész czélja ellenben az igaz, és kötelessége minden elvet,melyet igaznak tart, kifejteni legvégső következetességeig, tekintet nélkül az ezekből folyó következtetésekre. Semmi sem lehet kárhozatosabb, mint a philosophiai szellem tulnyomósága a politikában, és a politikai szellem tulnyomósága a philosophiában. (Szabadjon ezt mellesleg figyelmébe ajánlanunk azoknak, kik csodálkoznak, hogy b. Eötvös József még mindig nem vitte keresztül azon következtetéseket, melyekre mint philosophus jutott a politikai közélet terén.) „Egy párt, mely sikert akar, a társadalom concret helyzetéhez fog simulni; — egy politika, mely az egyik században a legnagyobb jólétet idézi elő, egy másikban nyomorhoz és bukáshoz vezet.“ És valóban, hány népnek bukását idézte elő az ezekkel ellenkező balhit, és bennünket is hányszor hozott a bukás szélére. Ezt akarja-e a baloldal ismét? *) Observation on the state of the nation, Burke’s Works, 9, 113. B) Burke’s Works I. 254. *) Thoughts on the cause oí the present discontents, I. 136. — A 151-dik lapon erre alla- I pitja a pártéletet; ha az igaz volna a politika főtárgya akkor a pártok eszméje, mint ilyen, nem volna védhető.“ — Hasonlag fejti ki a különbségét „igaz önmagában“ és „socialia igaz1 közt: Key, Science sociale II, 32 2 Paris, 1842. 4) History of Bthe rise and inilueuce of th< I spirit of rationalisme II. eh. 5. Nem tudjuk, hogy nem ezt takarja, a mit akar, azt sem fogja elérni. Mert osztja ama pártok sorsát, ik eszményüket nem a jövőben, anem a múltban keresik! A közélet küzd homokján, aki arrafelé tekint, annak osztályész a dicstelen bukás! Ismét egy biztosítéka többségen maradásunknak, és minél mélyebben tekint hátra a baloldal, annál ikább erősbödünk, és migten ostromolja állásainkat, addig marad úgy, mint eddig étt, és pártunk évről évre nőtön nő. Végre e hátratekintés magyarázzazt is, hogy annyi a rági pecsovics, conervativ, Bach-és Schmerling-huszár baloldalon. ASBÓTH JÁNOS: Választási mozgalmak. — A Pest-Ferencz-városi Deák-párti bizottsány f. évi január 27-kén (vasárnap) délutáni 1 órakor a Köztelken tartandó közgyűlésre elhívja azon választópolgárokat, kik képviselökül Török Pál urat óhajtják. Tegnapelőtti számunkban említettük, hogy Pest-Ferencz város Deák-párti választói Török Pál superintendens urat kérték fel képviselőjeöltjökül; a beszédet, melyet a felhívott ez alkalommal választóihoz intézett, itt közöljük . Midőn én, tíz nappal ezelőtt, békés hajlékomból s kedvelt munkakörömből kitérve, elsőben e terembe léptem, mint mondom, egyedül a végett jelentem itt meg, hogy egyszerű polgárként nyilvánítsam, miként a politikai elvet és irányt, melynek zászlója városrészünkben kitüzetett, részemről nem helyeselhetem. Miként akkor mondom, ismétlem, nem léptem elő Vidács János úr polgártársunk személye ellenében, mert sőt mint értelmes férfiút becsülöm , emberségéért , soknemű jótékonyságáért szeretem, s nem kétkedem hazafiságában , minélfogva honát forrón szereti, ezért áldozni és szenvedni, mint meddigelé tette, most és mindenkor kész ; különben is a személyiségekkel nem törődöm, az egyéni sajátságokat kímélem, a személyeskedéstől pedig idegenkedem, melyet nemtelen lélek bélyegének ismerek. Én a politikai elv és irány ellen nyilatkoztam, melyet polgártársunk vall és követ, mint a szélsőbalpárt egyik tagja s annak épen flügelmannja. Eme politikai párt, szerintem, kirúgja lába alól az alapot, melyen megállhassunk, nihilismusba csap át, a légkörbe szökell s ott készül várakat építeni. Nem igy Archimedes, a bölcs, a nagy mathematikus, a ki egy fixpontot szükségelt, hogy azon lábát megvetvén, eget földet megingathasson. Mi, ha nem tekinthetjük is remeknek a kész alapot, elfogadjuk azt alapkőnek, melyet faragni lehet, hogy ékes, erősítni lehet, hogy szilárd legyen. Eme politikai párt két évi nyert vívmányainkat akarja elkockáztatni, melyek ha nem kielégítők is minden tekintetben, de valóban nagyértékűek és méltán megóvandók, s mindenesetre annyiak és olyanok, melyeket a létező viszonyokhoz és az idő rövidségéhez képest megszerezni lehetséges volt. Ezekhez mi ragaszkodunk, hogy legyen amit gyarapítsunk és szaporítsunk. E politikai párt iránya, nézetem szerint, anarchiába és szétbomlásra vezet,újjrevolutioba dönt, vészes különösen a jelen korban és viszonyok között, midőn nyugattól fogva északon át keletig sötét fellegekkel borított a láthatár, a keleti kérdés gyúanyagja szintén füstölög, benn a hazában kielégithetlen igények hallatják követelő szavukat. Mi, kik nem maiak és tegnapiak vagyunk, hanem egy, úgynevezett forradalmat átéltünk, kénytelenek vagyunk azt vallani, elég egy em- iber életében egy nemzedékre nézve, ily dúló szélvész egyszer is. És azért én, ily meggyőződésben lévén, jó lélekkel, a legtisztább szándékkal ajánlottam a választmánynak képviselőjelöltül Rottenbiller Lipót érdemdús polgártársunkat, akinek józan és mérséklet politikai elveit osztjuk és helyeseljük képességét, tehetségeit, ügyességét és tapasztalatait közönségesen ismerjük. És, valamint örömömre vált, hogy indítványom egyértelemmel és közakarattal elfogadtatott, úgy mélyen sajnálom és sajnáljuk, hogy tisztelt polgártársunk, roncsolt egészségi állapota miatt, nem volt hajlandó engedni fölhívásunknak. Azt szokták mondani, a csudák ideje lejárt , azonban ez, legalább reám nézve, nem való. Mint lelkésznek, — bár hivatalommal nem szűntem meg hazafi lenni, — sőt előbb születtem ennek, mint sem magamat a lelkészi hivatalnak szenteltem, okom lett megbánni, hogy csak anynyira is, mint emlitem, egyszer politikába avatkozom. Elképedtem, midőn két nappal ezelőtt a tisztelt választmány küldöttsége által én magam szólitatom föl jelöltül ajánlkozni. Egyszerre óriási erővel tódult föl lelkemben hivatásom s életföladatom tudata, hajlamaim s vágyaim érzete; egyszersmind önsulylyal nehezedik reám polgártársaim kivonata, s a kényszerűség meg nem tagadhatni egyenest és nyersen, amit hazafitársaim csoportosan első ízben követelnek tőlem. Csak annyit rebeghettem a küldöttség előtt, rövid időt kérek a nehéz önküzdelemre, ám eljött az idő, hogy nyilatkozzam a választmány előtt. Tisztelt polgártársak! Ismerve önmagamat.